A legnézhetetlenebb playoff-párharc és Seattle keserédes jubileuma

Június elseje eseménydús nap az NBA történelmében, többek között 80 évesen, 2005. június elsején hunyt el a liga első igazi szupersztárja és “nagyembere”, az ötszörös bajnok George Mikan, és ugyanezen a napon esett ki a regnáló MVP, Steve Nash csapata, a Phoenix Suns a San Antonio Spurs ellenében a konferencia-döntőben. Egy évvel később a Phoenix szintén a nyugati döntőben volt érdekelt, 2-2-es állásnál utaztak Dallasba, ahol Dirk Nowitzki 50 pontos meccsére (és 22 pontos negyedik negyedére...) támaszkodva nyert a Mavericks - a hatodik összecsapáson, Phoenixben tovább is mentek a texasiak a nagydöntőbe. 

A Seattle SuperSonics-drukkerek szomorúan olvashatják, hogy kerek 40 éve, 1979. június 1-én szerezte meg fennállása egyetlen bajnoki címét a város csapata. Az 1967-ben a ligába érkező franchise először 1975-ben jutott be a rájátszásba, ahol kiestek a konferencia-elődöntőben, majd ezt megismételték 1976-ban is. Az 1977-78-as szezon elején a segédedzőből vezetőedzővé avanzsált Bob Hopkinsszal egy 5-17-es szezonrajtot produkáltak, ekkor tért vissza a Sonics kezdeti korszakának legendás játékos-edzője, Lenny Wilkens, aki pillanatok alatt gatyába rázta a társaságot és meg sem állt velük a nagydöntőig. Ekkor még 4-3-ra kikaptak a gyűrűket jó évtizede hajszoló Washington Bullets-től, egy évvel később viszont már nem volt apelláta: 4-1-re visszavágtak a fővárosiaknak, és megszerezték a franchise első és mindmáig utolsó bajnoki címét. Később 1996-ban voltak a legközelebb a bajnoksághoz, de 4-2-re kikaptak a Chicago Bullstól - a franchise 2008-ban Oklahomába költözött és átkeresztelkedett Thunderre, így jelenleg nincs csapat a városban, talán ez a közeljövőben változhat. Az biztos, hogy ha lesz, akkor felveheti a Sonics nevet - a bajnokcsapat egyébként arról híres, hogy gyakorlatilag sztár nélkül lett bajnok. 

1995-ben ezen a napon ért véget az a nyugati konferencia-döntő, amely David Robinson legrosszabb rémálmaként vonult be az NBA történelemkönyveibe. A Spurs Admirálisa az 1994-95-ös évadban megszerezte az alapszakasz MVP címét, csapata pedig bejutott a nyugati döntőbe, ahol a hatodik helyről óriási menetelést kivágó címvédő, a Clyde Drexlerrel megerősödött Houston Rockets várt rájuk. A párharc végül a két center, Robinson és Hakeem Olajuwon csatájáról vált ismertté, pontosabban annak elmaradásáról, hiszen a The Dream gyakorlatilag megsemmisítette prime korszakát élő, fiatalabb ellenfelét. A mindent eldöntő hatodik meccsen például Olajuwon 39 pontot, 17 lepattanót és 5 blokkot jegyzett, míg Robinson megállt 19 pontnál, 10 pattanónál és 1 blokknál. Ebben a párharcban mutatta be Olajuwon azt a Dream Shake variációt, amit a mai napig oktatni lehetne...

A Detroit Pistons és az Indiana Pacers 2004-es főcsoportdöntős találkozása nem a nagyszerű támadójátékról, hanem a kőkemény védekezésről szólt. Több szempontból is pikáns volt ez a párharc, mivel a Pacerst az a Rick Carlisle edzette, aki előzőleg a Pistonst irányította, illetve az egyik oldalon a 2002-ben és 2003-ban Év Védője Díjat kapó Ben Wallace (aki 2005-ben és 2006-ban is megkapta ezt az elismerést), a másikon pedig a 2004-ben ezt az egyéni sorozatot megszakító Ron Artest állt. A széria hat meccsig ment, az eredmények többet mondanak bármilyen elemzésnél: ez minden idők legkevésbé nézőbarát párharca. Brutális védekezések, kőkemény játék jellemezte ezt a sorozatot, az itt szerzett sebek aztán pár hónappal később, a 2004 decemberében kirobbant Malice at the Palice-ben szakadtak fel nagyon látványosan. 

Az eredménysor: 

Pacers-Pistons 78-74
Pacers-Pistons 67-72
Pistons-Pacers 85-78
Pistons-Pacers 68-83
Pacers-Pistons 65-83
Pistons-Pacers 69-65

A highlight sem bővelkedik szépségdíjas kosarakban, a hatodik meccs teljes felvétele “csak erős idegzetűeknek ajánlott”...