A Warriors 1956-os bajnoki címe és a nagyon furcsa 1969-es draft

65 évvel ezelőtt, 1956. április 7-én játszották az 1956-os NBA döntő ötödik, utolsó mérkőzését, amelyen 99-88-ra győzött a Philadelphia Warriors a Fort Wayne Pistons ellen, így megnyerte második bajnoki címét is.

Érdekességként meg lehet említeni, hogy a Warriors 9 évvel korábbi csapatából, amely az első NBA (BAA) szezon bajnoka volt, senki nem volt már ott ebben az együttesben - igaz, ez akkoriban még egyáltalán nem volt meglepő, ritkább volt az ilyen hosszú karrier, mint az 5-6 éves. A Philly egyébként messze kiemelkedett a mezőnyből, hiszen 45-27-tel, lényegében utcahosszal nyerte az alapszakaszt a keleti második Boston Celtics (39-33) előtt, miközben nyugaton egyedül a döntőben kikapó Fort Wayne (37-35) volt 50% fölött. A Warriors nagyon megszenvedett a keleti tie-breakerre kényszerülő, ott a New York Knickset egy meccsen kiejtő, majd a Celticset 2-1-gyel búcsúztató, Dolph Schayes vezette Syracuse Nationals ellen. Érvényesítette azonban a pályaelőnyét az alapszakaszgyőztes, és 3-2-vel jutott a fináléba, ahol sokkal simább dolga volt, hiszen 4-1-re nyert.

A gárda két sztárja Neil Johnston és Paul Arizin voltak. Arizin 1950-ben került a ligába, 1951/52-ben pontkirály lett, de a szezont követően két évet a tengerészetnél töltött a koreai háború idején. 1954/55-ben tért vissza, ebben a bajnoki szezonban pedig már újfent a csapat házi pontkirálya volt - egy évvel később pedig a ligáé is. Johnston egy évvel később kezdte meg pályafutását az NBA-ben, de Arizin kiválása után azonnal átvette az első számú ember szerepét, zsinórban háromszor volt pontkirály - George Mikan után a második ember volt, akinek ez sikerült. Johnston emellett 1954/55-ben pattanókirály is volt, és zsinórban öt idényen keresztül nyerte meg a Win Shares kategóriát - ebben a bajnoki szezonban, az ezt megelőző három, illetve az ezt követő egy esztendőben. Ez utóbbit egyébként rajta kívül csak Wilt Chamberlain, Michael Jordan és LeBron James mondhatja el magáról.

Arizin 1962-ig játszott a ligában - akkor is azért hagyta csak abba, mert nem akart a Warriorsszal San Franciscóba költözni -, és mindössze Bob Pettit (1965, 22.5) vonult vissza nála magasabb utolsó szezonos pontátlaggal, 1961/62-ben még 21.9 pontra volt képes meccsenként. Az összes szezonjában All-Star volt (összesen 10-szer), és szépen összekötötte a Warriors aranyéveit: pályafutása legelején még játszott együtt a liga első pontkirályával, Joe Fulksszal, jött a saját korszaka Johnstonnal, majd karrierje végén Chamberlainnel is szerencséje volt együtt pattogtatni. Johnston egy súlyos térdsérülés miatt csak 1959-ig kosárlabdázhatott, de első és utolsó évét leszámítva őt is mindig elvitték az All-Star gálára, összesen hatszor. Mindketten elmondhatják magukról, hogy teljes pályafutásukat a Philadelphia Warriorsnál töltötték, és mindketten a Hírességek Csarnokának tagjai.

Két nevet érdemes még kiemelni. Jack George kétszer volt All-Star, ebben az idényben és a következőben, nála azonban fajsúlyosabb szereplő lett az NBA történetében Tom Gola, aki ekkor még csak bontogatta szárnyait - ő a 60-as évek első felében zsinórban ötször volt All-Star, és később ő is bekerült a Hall of Fame-be Johnston és Arizin mellett.

Mint ismert, a döntőbeli vesztes Fort Wayne Pistons is költözött, méghozzá egy évvel az elbukott finálé után, 1957-ben. A gárda államot váltott, hiszen Fort Wayne Indianában van, míg Detroit Michiganben, de az eredeti székhely nem volt sokkal messzebb Detroittól, mint Indianapolistól. Az 1958-as pontkirály, a későbbi Hall of Famer George Yardley, a 8-szoros All-Star Larry Foust vagy a második BAA idény pontkirálya, az utolsó évét lehúzó Max Zaslovsky kevesek voltak Arizinék megállítására.

 

1969-ben ezen a napon rendezték játékosbörzét, amelynek első helyén Lew Alcindor, a UCLA centere kelt el, a Milwaukee Bucks választotta ki - ő ekkorra már felvette az iszlám vallást és vele együtt a Kareem Abdul-Jabbar nevet, de ezt csak 1971-ben, első NBA-bajnoki címét követően jelentette be és kezdeményezte a hivatalos névváltoztatást. Az ő kiválasztása és karrierje nem volt meglepetés, és rajta kívül további öt játékos jutott el az All-Starra - ám mindössze a 9. helyen kiválasztott JoJo White és a 10. Butch Beard kelt el az első körben. A másik három All-Star nagyon későn: Norm Van Liert a 3/34-en vitte el a Chicago Bulls, Bob Dandridge-et 4/45-ön szintén a Bucks, majd 5/61-en Steve Mixet a Detroit Pistons. Csak összehasonlításképpen, a következő 1970-es drafton az első négy választott Hall of Famer lett, és az első nyolc pick között további három All-Star akadt. 

Ennél viszont érdekesebb, hogy a 13. körben a Golden State Warriors Denise Longot választotta ki. A mindössze 18 éves női játékos az iowai állami bajnokságban 62.8 pontot átlagolt - ezt a húzást később az NBA komolytalannak és szenzációhajhásznak minősítette és érvénytelenítette (a Warriors tulajdonosa egy női ligát akart létrehozni, ezt akarta promótálni a drafttal). A 15. körben a Phoenix Suns a közeli El Paso Egyetemről draftolt, méghozzá egy olimpiai bajnokot, Bob Beamont - Beamon 1968-ban Mexikóban távolugrásban 890 centiméteres bődületes világrekorddal nyert (55 centivel megjavítva a korábbi csúcsot), amit 1991-ig senki nem tudott megdönteni és jelenleg is a távolugrás történetének második legjobb eredménye. Beamon korábban kosarazott, szóval némi alapja volt a draftnak, de a ligához alig egy évvel korábban, 1968-ban csatlakozott Suns esetében is inkább csak arról szólt a történet, hogy szerezzenek némi publicitást. A draft legérdekesebb nevű játékosa egyébként Charles Bonaparte volt - nem fűzték rokoni szálak Napóleon császár családjához. 

 

Ugorjunk az időben: 2001. április 7-én a Houston Rockets 110-97-re legyőzte az Atlanta Hawkst, így kisöpörte az egész Central divíziót: mind a 16 meccsét megnyerte az alapszakaszban az Atlanta, a Milwaukee Bucks, a Chicago Bulls, a Toronto Raptors, az Indiana Pacers, a Charlotte Hornets, a Detroit Pistons és a Cleveland Cavaliers ellen - akkoriban még csak négy divízió volt, így egy csoportba több együttes tartozott. Utoljára ilyen teljesítményre 18 évvel korábban, az 1982/83-as Los Angeles Lakers volt képes, amely akkor szintén a Centralt söpörte, de elég volt ehhez 12 mérkőzést megnyernie.

Két éve, 2019. április 7-én pedig szintén a Rockets került a középpontba, amely 149-113-ra verte a Phoenix Sunst. A találkozó ebben az esetben nem egy egyéni teljesítményről marad emlékezetes, hanem arról, hogy a Houston 27 hármast dobott csapatszinten, ezzel új csúcsot állított fel - a korábbi rekord 26 volt, amit öt nappal korábban állítottak be Hardenék.