A March Madness legjobb pillanatai I.

Az elkövetkezendő 1-2 hétben sem szándékozunk eltávolodni a March Madnesstől. Új sorozatunkban megpróbáljuk végig venni az idei őrület legjobb 25 pillanatát…

25. Az Iona első 15 perce a Brigham Young ellen

Az Iona Gaels sokak meglepetésére került be a legjobb 68 közé, ahol a jóval nagyobb nevű BYU ellenében kellett első körös meccset játszaniuk. Az első 15 percben az Iona nem is csinált semmi rosszat. Remek futásainak és kimagasló dobásbiztonságuknak köszönhetően állva hagyták a pumákat. A csapat irányítója Scott Machado ráadásként tudásának minden egyes apró attitűdjét bemutatta. Mindössze 4 perc 34 másodperc volt hátra az első játékrészből, amikor a kiscsapat 55-31 arányban vezetett, úgy, hogy 68,6 %-al céloztak mezőnyből, 14 gólpassz és 0, azaz nulla eladott labda társaságában. Sokan kissé elhamarkodva már az idei év VCU-ját látták bennük. Az egész torna egyik legprímább csapatjátékát csodálhattuk meg, habár csak 15 percig.

Scott Machado

24. A BYU második félidei feltámadása az Iona ellen

A félidőben 15 pontos hátrányban muszáj volt összekapnia magát a Brigham Young csapatának, ha nem akart rögtön egy fájó kudarccal kezdeni. Az Iona annyira jól játszott az első játékrészben, hogy szinte mindenki elsiklott a felett az egyszerű dolog felett, hogy a Cougars bizony egy 9-0-s futással zárta az első felvonást. A nagyszünet után a BYU megduplázta energiáit és mindössze 17 pontot engedélyezett az Ionának, 29/7-es dobásmutatóra és 12 eladott labdára kényszerítve őket. A palánkok alatti keménységüknek és remek védekezésüknek köszönhetően 2:28-al vége előtt át is vették a vezetést. Brandon Davies és Noah Hartsock együttesen 41 pontot, 20 lepattanót, 4 blokkot és 4 labdaszerzést tettek hozzá a közöshöz.

23. Bill Raftery pillanatai

Amikor az egyetemi kosárlabdázás legszínesebb szakértőiről beszélünk szinte mindenkinek rögtön Dick Vitale jut az eszébe. Igen a jó öreg rekedtes a leghangosabb, Clark Kellogg a legpoénosabb, de sajátos meglátásainak köszönhetően talán mégis Bill Raftery a legjobb. Raftery az a fajta, akit jólesik hallgatni. Számos mondata beírta már magát az almanachokba, mint például a „Man-eh-man! vagy éppen a „Send it in, big fella!”

Bill Raftery

22. A UNC-Ashville bajusz rángatása

Talán a Syracuse volt a legegyértelműbb első kiemelt, a kis Észak-Karolina-i iskola mégis rendesen megrángatta a bajszát. A buldogok remekül kezdtek, egészen jó védekezésüknek és végigjátszott támadásaiknak köszönhetően szorosan tapadtak a narancshoz. 1 perc 20 másodperccel a vége előtt az Orange 62-58-as vezetésénél Scoop Jardine hibázott dobást. Azonban a lepattanónál egy 50-50-es szituációt a bírok egyértelműen a nagyobb nevű alakulatnak ítéltek. Mindössze 45 másodperccel később Brandon Triche kezéből pattant az alapvonalon kívülre a labda, ám kisebb bírói befolyásnak köszönhetően ismét csak a Syracuse következhetett. Az Ashville nem játszott alattomosan, keményen védekezve, határozottan támadva tartották a fonalat, úgy hogy legjobbjuk Matt Dickey 1/13-at dobott a mezőnyből. Ha a bírok….

21. Royce White egyemberes Showja

Az Iowa State kiválósága Royce White egész évben kiemelkedően teljesített, mégis úgymond a radar alatt maradva húzódott meg. Pedig mind pontokban, mind lepattanókban, gólpasszokban, labdaszerzésekben és blokkokban vezette csapatát. A Kentucky ellen eljött annak a lehetősége, hogy végre valahára megtanulják a nevét. Sajnos minden csapattársa a gatyájába csinált, ő azonban élete egyik legjobb teljesítményét hozva repdesett a vadmacskák nagyemberei között. 23 pont, 9 lepattanó, 4 gólpassz és 3 labdaszerzés kacsintott a neve mellett. Mezőnyből 12/9-et dobott és volt két szemétgyönyörködtető zsákolása is. Sajnos társai 16/49-es mutatóján egymaga nem tudott túlontúl sokat változtatni.

Royce White

Folytatjuk…

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus