Óriási mázlival maradt versenyben a Duke Blue Devils

Az eredményekre kattintva megtekinthetitek a mérkőzések videós összefoglalóját.

Kelet

Duke Blue Devils (1.) – UCF Knights (9.) 77-76

A Duke nehéz meccsre készülhetett, hiszen egyrészt a UCF kispadján az a Johnny Dawkins ült, aki igen jól ismeri Mike Krzyzewski rendszerét (játszott és 10 évig edző is volt a Duke-nál, 24-es meze a plafonon lóg), és akinek a pályán a meghosszabbított keze a fia, Aubrey Dawkins volt – végül, de nem utolsósorban az UCF-et erősíti a 229 centis Tacko Fall, aki komoly kihívás elé állíthatta Zion Williamsonékat. A várakozások aztán valósággá váltak, a UCF a 32 pontos Dawkins vezetésével végig ott lihegett a Duke nyakán, a második félidőben pedig többször vezettek is. Fall ugyan faultgondok miatt csak 25 percet játszhatott és a végjátékban kipontozódott, de így is 15 ponttal, 6 pattanóval és 3 blokkal jelentkezett, amíg játszott, a festékekben nem nagyon boldogult a Duke. Az első kiemeltnél Williamsonnak azonban mindez jó lehetőség volt, hogy megvillantsa sokoldalúságát, így is 32 pontot szórt 50 százalékos mezőnymutatóval, bevágott három triplát, szedett 11 pattanót és 4 gólpasszt osztott ki – rá támaszkodhatott Coach K csapata. A sztárok közül Cam Reddish keveset vállalt, de nagyon pontosan célzott (az utolsó percben is borzasztó fontos hármast vert), azonban RJ Barrett 6/15-ös, illetve Tre Jones 5/15-ös mezőnymutatója majdnem a továbbjutásukba került. Az utolsó percben hátrányban is voltak, itt azonban előbb Williamson kihagyott büntetőjét Barrett a legjobbkor tette vissza, majd az utolsó UCF-támadásnál kétszer is óriási szerencséjük volt – előbb BJ Taylor ziccere csorgott le, majd a visszaszedett támadópattanó után Dawkins ismétlését köpte ki a gyűrű, hosszas gondolkodás után…

Virginia Tech Hokies (4.) – Liberty Flames (12.) 67-58

Láthatóan mindkét gárda alaposan kielemezte a másikat, a Liberty első meccsen 30-at vágó spílere, Caleb Homesley megállt 8 pontnál, de a kezdőből senki nem jutott el kétszámjegyű pontig, a túloldalon pedig Nickeil Alexander-Walkert (6-6 pont, lepattanó és gólpassz) limitálták kiválóan. A remek védekezések miatt nem a látványos játék dominált, félidőben 32-29-re vezetett a Liberty, fordulás után viszont a Virginia Tech még keményebb védekezésre váltott, itt a Flamesnél már valaki mástól is kellettek volna a pontok a kispadról beszállva 5 triplát vágó McGhee mellé. Plusz segítség azonban nem jött, így a sok lábon álló Hokies (Blackshear, Hill, Robinson és Outlaw is eljutott legalább 10 pontig) szépen lassan felőrölte őket és bejutott a Top16-ba. Erre először és mindeddig utoljára 1967-ben volt példa – a következő kanyarban a Duke vár rájuk, akiket február végén már egyszer megvertek. Akkor nem játszhatott Zion Williamson és a Virginiában ma 13 pontot szóró Justin Robinson sem, vagyis mindkét gárdának kicsit ugrás lesz ez az ismeretlenbe…

Dél

Virginia Cavaliers (1.) – Oklahoma Sooners (9.) 63-51

A brutális védekezésért a másik virginiai csapat, az első helyen kiemelt Cavaliers sem ment a szomszédba, az első körben a Gardner-Webb ellen látott első félidei lazaságnak nyoma sem volt, 22 ponton tartották az Oklahomát, és a második félidőben sem engedték, hogy igazán felpörögjön a Sooners, szinte végig 10 pont feletti volt a differencia. A kezdőbe az utolsó pillanatban bekerülő Mamadi Diakite meghálálta a bizalmat, 7/9-cel célzott, mellétett 9 pattanót és 3 blokkot, a padról pedig a mezőnyből hibátlanul (4/4) dolgozó, 9 pattanót leszedő Braxton Key vezette a táncot – 32 pontot szerzett a csapat a festékben, így a Virginia azt is simán elbírta, hogy Kyle Guy 0/10-et „szórjon” a triplavonalon túlról. A tavalyi óriási égést (első kiemeltként elsőkörös kiesés) most már lassan feledteti a Cavs, következőleg pedig a meglepetéscsapat Oregon ellen jó esélyekkel indulhatnak az Elite Eightért. 

Oregon Ducks (12.) – UC Irvine Anteaters (13.) 73-54

Eddig tartott a UC Irvine menetelése, a „Hangyászok” utolsó kaliforniai csapatként maradtak állva az első kör után, a másodikban viszont már esélytelenül zúgtak ki. Az első félidőben 23 ponton tartotta őket az Oregon, az 5 bedobott tripla, a mindössze 6 gólpassz és 15 eladott labda jól tükrözi, mennyire szenvedtek a támadásaikkal – a küzdőszellemmel nem akadt probléma, nyerték a pattanózást, több büntetőt is harcoltak ki, volt egy 14-0-s futásuk is a második félidő elején, de ez itt már bőven kevésnek bizonyult. A titkos esélyesként kezelt Oregon nem esett ki a szerepéből, hátul a 7 (!) blokkot kiosztó Kenny Wooten, elöl a 4-4 hármast vágó Louis King és Ehab Amin vitte a prímet, de összességében az 50 százalék feletti triplázás hozta meg a sima győzelmet, ahogy sorra estek be a hármasok, úgy nyíltak meg egyre nagyobb területek a festékben, ezt pedig szépen használta ki az Oregon – nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy palánk alatti játékuk alapja, Bol Bol nélkül jutottak be a 16 közé. 

Tennessee Volunteers (2.) – Iowa Hawkeyes (10.) 83-77 h.u.

Az Iowa az első kanyarban 12 ponttal nyerte a második félidőt és ütötte ki a Cincinnatit, a Tennessee pedig nem is vette őket félvállról: 49 pontot szórtak a nagyszünetig, hátul pedig remekül zártak. Viszont elkövették azt a hibát, hogy úgy gondolták: a 21 pontos félidei előny már biztosan elég lesz. Nem lett elég, az Iowa erős kezdőötöse megrázta magát, elképesztő váltást mutattak be védekezésben, aminek köszönhetően ők kezdték el diktálni az iramot, és lépésről lépésre jöttek egyre közelebb – annyira közel, hogy két és fél perccel a rendes játékidő vége előtt ki is egyenlítettek. Itt úgy tűnt, hogy Lamonte Turner triplája megtöri őket, ám az utolsó percben négypontos hátrányt dolgoztak le és kivédekezték az utolsó támadást. A ráadásban azonban ismét fordult a kocka, az ezúttal is óriásit játszó Grant Williams (19 pont, 7 pattanó, 5 gólpassz, 4 szerzett labda, 3 blokk) és a magára találó Jordan Bone vezetésével hamar előnybe kerültek, ami aztán kitartott a végéig, így megmenekültek attól a szégyentől, hogy 25 pontos (!) előnyről essenek ki. A Tennessee eddig egyszer, 2010-ben járt az Elite Eightben, most a 42 pontot szóró Carsen Edwardson és a Purdue-n keresztül vezet oda az út. 

Nyugat

Texas Tech Red Raiders (3.) – Buffalo Bulls (6.) 78-58

A Texas Tech nem csak tudta, hogy kiket kell kikapcsolnia, de meg is oldotta a zsinórban 13 győzelemmel érkező, 85 pontot átlagoló Buffalo Harris-Graves-Massinburg triójánek semlegesítését: az előző körben 52 pontot termelő hármast 24 ponton tartották, így aztán könnyen együtt tudtak élni azzal, hogy a szupercsere Nick Perkins 17 pontos-10 pattanós dupla-duplát gyártott. Már az első félidőben megrogyasztották a Bullst, akik mindössze 25 pontot tettek a táblára, fordulás után pedig felpörgették a támadójátékukat: a komplett kezdőötös kétszámjegyű ponttal zárt, a center Odiase ráadásul egyetlen büntetőt rontott, szedett mellé 15 pattanót, a hátvéd Jarrett Culver pedig 10 pattanóval és 3 (!) blokkal jelentkezett. A Red Raiders 5 bedobott triplával is gond nélkül nyert, a palánk közelében sokkal pontosabban céloztak és 45-32-re hozták a pattanózást is – először az egyetem történetében két egymást követő évben jutottak a 16 közé, ahol idén a masszív Michigan ellen is szükség lesz a betonvédelmükre. 

Középnyugat

North Carolina Tar Heels (1.) – Washington Huskies (9.) 81-59

A Tar Heels az első körben nem szakadt meg az Iona ellen védekezésben, most viszont már jobban figyeltek, és a relatíve szoros első félidő után a másodikban egyrészt nem adtak el 10 labdát, másrészt 26 ponton tartották a Washingtont. Fordulás után komoly nyomást helyeztek a Huskiesra, a 20 pontot és 14 pattanót jegyző Luke Maye mellett a padról jövő Nassir Little is 20 pontot és 7 pattanót jegyzett, őket pedig jól egészítette ki az irányító Cameron Johnson (14 pont, 3 tripla, 7 gólpassz) illetve a négy triplát verő Coby White, összességében sokkal jobban játszottak ellenfelüknél és magabiztosan készülhetnek a masszív Auburn elleni meccsre. A Washingtonnál a 12 pontos Jaylen Nowell volt a legeredményesebb, de nem csak a kevés pont volt a probléma, hanem a 48-24-re elvesztett lepattanózás is…

Houston Cougars (3.) – Ohio State Buckeyes (11.) 74-59

A Houston Cougars leginkább arról ismert, hogy 1983-ban az (akkor még) Akeem Olajuwon és Clyde Drexler, 1984-ben már „csak” a Dream vezette „Phi Slama Jama” becenévre hallgató gárda back-to-back kikapott a nagydöntőben. Nem az olvasó hibája, ha azóta nem tud ismert játékosokat, nagy sikereket kötni a Cougars nevéhez – ugyanis azóta, 35 éve nem jutottak be a Sweet Sixteenbe… Ilyen múlttal futott neki a gárda a kicsit alulértékelt, éppen ezért nagyon veszélyes Ohio State elleni meccsnek, ahol az első percek nem róluk szóltak: a Buckeyes első 12 triplakísérletéből hét beesett. Az első félidő második felében aztán hátul magasabb csapásszámra kapcsolt az NCAA egyik legjobbjának számító houstoni D, a nagyobb nyomásból jöttek a szerzett labdák, a lefutások, a nagyszünetre már 39-31-re vezetett a harmadik kiemelt. A félidő végén akadt egy kis kakaskodás is, ez azonban nem zavarta meg a Houstont, a második játékrészben folyamatosan tartották a 8-10 pontos előnyüket, és végül simán vették az akadályt. A csapatrekordot jelentő 135. meccsét játszó Galen Robinson számára egy álom vált valóra, ezért tett is (13 pont, 5 gólpassz, 6 szerzett labda), a Cougars szeme előtt pedig már Olajuwonék sikerei lebegnek – ehhez először a Kentuckyt kell legyűrniük. 

A vasárnapi játéknap legszebb zsákolásai: