A sportág nagykövetei is az EB mellett

Tartalmas és eredményes sportdiplomáciai útról tértek vissza Törökországból az Eurobasket Woman 2015 hazai szervezőbizottságának tagjai.

A tapasztalatszerzés mellett a látogatás fő célja a jövő évi esemény promótálása volt. A Női Kosárlabda Világbajnokság isztambuli helyszínén Bodrogváry Iván, a jövő évi kontinensviadal versenyigazgatója által vezetett küldöttségnek lehetősége volt testközelből megtapasztalni a Világbajnokság rendezésének kulisszatitkait, szervezeti felépítését és annak gyakorlati megvalósítását. A FIBA sportigazgatója Predrag Bogosaljev részletesen bemutatta a világverseny kiszolgáló helyiségeit, felszereltségét és azok technikai hátterét, továbbá a mérkőzések gyakorlati lebonyolításának menetét.

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség jelenlévő képviselői első kézből tájékozódhattak az EB előkészületeiről, majd megvitatásra került a következő hónapok marketing és promóciós cselekvési terve is. A közel 15.000. férőhelyes Ülker Sport Aréna kosárlabda pályájának oldalvonala melletti LED reklámfalon gyakran feltűntek az Eurobasket Woman 2015-öt népszerűsítő grafikai elemek, amely a helyi közönség mellett a TV közvetítéseknek köszönhetően a Föld minden pontjára eljuttatták annak üzenetét: Play with Heart!

A helyszínen felállított promóciós standot nagy örömmel kereste fel a FIBA Europe három nagykövete, a spanyol legenda Amaya Waldemoro, a francia ikon Edwige Lawson-Wade és az egykori orosz klasszis Ilona Korstin, akik a Fiba Europe főtitkárára Kamil Novák társaságában hirdették a magyar-román közös rendezésű versenyt. A promóciós anyagok dedikálása közben egybehangzóan kiemelték, rendkívül fontosnak tartják az Európa Bajnokság népszerűsítését, hiszen ez egyben a női szakágnak is reklámot jelent. Mint mondták remélik Magyarországon és Romániában valamint a résztvevő országok szurkolói köreiben is nagy várakozással tekintenek 2015 júniusára. 

A 20 résztvevő ország csoportbeosztása a novemberi budapesti sorsolást követően konkretizálódik, amelyre már javában zajlanak az előkészületek

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus