Hihetetlen litván feltámadás hosszú orosz rövidzárlattal

2 másodperccel a befejezés előtt dőlt el a szerb-szlovák. A litvánok szédületes utolsó negyeddel fordítottak a biztos vezetése tudatában kissé kényelmessé váló orosz csapat ellen. A címvédő spanyolok "repülőrajtot" véve fölényesen verték Horvátországot.

Szlovákia - Szerbia 74-76 (23-21, 19-19, 13-14, 19-22)

Az első összecsapás mindkét résztvevőjénél bőven akadt "magyar kapcsolat" - ha már a mieink nem jutottak el a középdöntőig.

Zuzana Zirková, Kristi Toliver és Katarina Tetemondová az egyik, Jelena Milovanovics és Krnjics Szara a másik oldalon, akik kötődnek Sopronhoz, Tamara Radocaj pedig gond nélkül mutathatja a kövekező napokban Győr nevezetességeit a szerb lányoknak, ha éppen kedvük szottyan egy kis városnézésre. Nevena Jovanovics a PEAC-ban töltötte két legutóbbi évadot, Tijana Ajdukovics rövid ideig a PINKK játékosa volt, a szerbek honosított kosarasa, Danielle Page pedig pár éve Zalaegerszegen kosarazott. 

A meccs pikantériája Toliver és Milovanovics egymás elleni játéka. Ők ketten rövid ideig együtt kosaraztak Sopronban, és nem igazán jöttek ki egymással... abban az évben a Sopron el is bukta a bajnoki döntőt, a Győr akkor nyerte eddigi egyetlen aranyérmét.

Remek hangulatban kitűnő, színvonalas játékkal kezdődött a győri középdöntő sorozat. Milovanovics és Milica Dabovics tripláinak köszönhetően Szerbia kezdett jobban, ám a negyed közepén már Toliver két távoli találatára alapozva már Szlovákia vezetett 14-10-re. Romana Vynuchalová és Martina Kissová remek megmozdulásaival már 23-15-re is vezettek északi szomszédaink, ám a negyed végén a déliek Szonja Petrovics vezérletével egy 6-0-s "részhajrával" 2 pontra feljöttek.

A második szakasz Zirková triplájával kezdődött, vezérletével ismét elhúzott 8 ponttal a második negyedet 7-1-gyel indító szlovák csapat. Radocaj három jó büntetőjével közelítettek a szerbek, Page triplájával pedig egy 8-0-t "futva" gyorsan ledolgozták hátrányukat. Hosszú idő után Ana Dabovics hármasával visszavette a vezetést a szerb csapat. Rövid időre, Toliver triplájával újra fordult a kocka. Szenzációs volt a félidő vége, Radocaj találatával a szerbek szereztek előnyt 11 másodperccel a félidő vége előtt. Toliver 4 pontos akciója - tripla plusz büntető - 2 másodperccel a dudaszót megelőzően Szlovákiát juttatta 2 pontos vezetéshez. 

Az első félidő látványos játéka után a második elején a küzdelem dominált. Ebben a szerbek voltak jobbak, a szakasz közepén 4 ponttal elléptek. Ismét Toliver lépett elő vezérré északi szomszédainknál, újabb triplájával a negyed utolsó percére érve visszavette a vezetést a szlovák csapat.

A záró szakasz elején - ahogy a meccs nagy részében - a szerbek tovább üldözték a szlovákokat. Zirková hármasával 3 és fél perccel a befejezés előtt 5 pontra nőtt  szlovák előny. Zirková még egy bravúrkosarat dobott, ám a szerbek büntetőkkel feljöttek, s másfél perccel a befejezés előtt Dajana Butulija labdaszerzés utáni ziccerével Hrucaková duplájára 17,5 másodperccel a vége N. Jovanovics triplájával 2 ponttal Szerbia vezetett. Zirková 8 másodperccel a vége előtt büntetőkkel egyenlített. 2 másodperccel a vége előtt Sanja Petrovics megszerezte a győztes duplát Szerbiának Zirková a szlovák térfél közepéről elhajított labdája még gyűrűz ért, de nem esett be, remek, élvezetes meccsen léptek nagyot a negyeddöntő felé a szerbek. 

Ld: Toliver (23/15 pont, 3 lepattanó, 4 gólpassz), Zirková (16/6 pont, 6 lepattanó, 3 gólpassz), Jurcenková (8 pont, 9 lepattanó), ill. S. Petrovics (15 pont), Page (14/3 pont, 8 lepattanó), Milovanovics (11/3 pont), A. Dabovics (9/3 pont, 5 gólpassz).


Litvánia - Oroszország 78-74 (13-22, 10-17, 24-22, 31-13)

Bár Kamila Nacickaite büntetőkből a litvánoknak szerzett vezetést, az első 5 percben 7 pontot - benne egy triplát - szerző Jevgenyija Beljakova vezérletével a legendás, korábbi világ és Európa-bajnok Anatolij Miskin által dirigált orosz csapat kezdett jobban, a negyed közepén 14-7-re vezetett. A szakasz második felében az oroszok a közelmúlt nagy generációjából hírmondóként utolsónak maradó Irina Oszipova center kosarai és ügyes gólpasszai révén tartották előnyüket, a baltiaknál nem volt vezéregyéniség az első 10 percben.

A második szakasz elején Maria Vagyejeva két kosár plusz büntetős akciójával 10 pont fölé nőtt az orosz előny. A litvánok csak vergődtek, a félidő hajrájára - alacsony színvonalú játék mellett - közel 20 pontosra nőtt az orosz válogatott előnye.

Bár Nacickaite két triplát is beemelt a második félidő elején, a ltvánok érdemben nem tudtak közel kerülni az ekkor a honosított Epiphanny Prince vezérelte orosz együtteshez. A szakasz közepén ki-kihagyott a koncentráció sz oroszoknál, s ez ki-kihagyott ziccerekhez vezetett, a litvánok Gabriele Gutkauskaite kosár plusz büntetős játékával, majd triplájával 10 pontra feljöttek. Azonnal sebességet váltott Oroszország, Kuzina és a lánynevén, Danyilocskinaként ismert, de most már Kirilovaként kosarazó klasszis egy-egy triplájára építve egy 11-4-es rohammal ismét megnyugtató lett előnye.

A záró szakaszt meglehetősen könnyelműen kezdték az oroszok, a "vérszemet kapó" litvánok pedig egy Gintare Petronyte, valamint az újabb triplát "vágó" Nacickaite vezette 12-2-es első 3 perccel gyorsan nyílttá tették az addig meglehetősen csendesen csordogáló találkozót. Hiába kért időt Miskin az oroszok megzavarodtak, a litvánoknak pedig minden bejött - illetve bement. Vita Kuktinene hármasa, majd Monika Grigalauskaite duplája után már litván vezetést  mutatott az eredményjelző, 17-2-s remek "részidőt" futott a litván válogatott. A hosszú orosz kosárcsendet Natalia Vieru törte meg. Izgalmasan alakult a hajrá, egy ideig váltva vezettek a csapatok. A meccs elején parádézó Beljakova "szólt hozzá" a játékhoz egy "gyilkos" tripla formájában. Ez sem törte meg a litvánokat, akik Marina Solopova - ilyen névvel nem az oroszoknál kellene kosarazni (?) - majd Sandra Linkeviciene triplájával visszaszerezték a vezetést. Így támadhattak 19 másodperccel a vége előtt, s az oroszok csak 10 másodperccel később szabálytalankodtak... És még nem volt büntető... csak 1 másodperccel később, de Petronyte keze nem remegett meg a vonalon. 8 másodperccel a vége előtt 3 pontos litván vezetésné az egyenlítésért támadott a 35 percig vezető orosz csapat. Okosan faultoltak a baltiak, Prince egy büntetőt dobott be, a túloldalon viszont Nacickaite bebiztosította a litván bravúrgyőzelmet - amelyre három negyed után senki egy lukas garast nem adott volna Győrben...

Ld: Petronyte (20 pont, 8 lepattanó), Nacickaite (19/9 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz), Solopova (8/6 pont, 4 gólpassz, 2 szerzett labda) ill. Oszpiova (12 pont, 8 lepattanó. 3 gólpassz), Beljakova (12/6 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz), Prince (12 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz)
 

Horvátország - Spanyolország 52-95 (13-24, 11-20, 10-18, 18-33)

Címvédőhöz méltó magabiztos rajtot vettek a spanyolok, akik  Alba Torrens és Marta Xargay remeklése révén 13-0-lal kezdtek. A parádés spanyol nyitás  ez alapjaiban határozta meg a mérkőzés menetét. Tetézte a horvátok gondait, hogy a pár éve győri, idén pedig soproni színekben magyar bajnokságot nyerő Ciglar Iva a 12. percben megkapta a 3. személyi hibáját. Természetesen lecserélték, s amíg ült, egy 8-0-lal közel 20 pontosra növelte előnyét az Európa-bajnok.

Visszatérve sem tudott lendületet adni csapatának, a szakasz közepén egymást múlták fölül a nagy kedvvel játszó spanyol játékosok. Ekkor összességében egy 16-0-t "elővezetve" már közel 30 ponttal vezettek a 18. percben. A félidő végén a két Magyarországon is megforduló "drusza" Ciglar és Iva Sliskovic vezérletével 20 pontosra faragta hátrányát Horvátország. 

Szünet után Torrens gyorsan bevágott két triplát. Feszültségmentes játék folyt a pályán, mindkét edző sokat cserélt. A záró szakaszra teljesen szétestek a horvátok, érvényesült a papírforma, fölényes győzelmet aratott a címvédő, amely ezzel a sikerével már gyakorlatilag a negyeddöntőben érezheti magát.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus