Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-24 16:55:00
A felkészülés harmadik hetén van túl a Falco KC csapata. Bencze Tamás vezetőedző a falcokc.nyugat.hu honlapnak elmondta, eddig főleg erőnléti edzéseket vezényelt a játékosoknak. A monoton munkát labdás gyakorlásokkal színesíti a szakvezetés, és a taktikai dolgok is előkerültek, de Darien Brothers érkezéséig főként csak a védőmunkát gyakorolja az együttes.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-24 14:51:00
Pár nappal ezelőtt vált nyilvánossá, hogy a francia bajnok JSF Nanterre-től érkező Chris Oliver a Szolnoki Olaj KK legújabb igazolása. Alig több mint egy héttel ezelőtt egy német internetes lap készített az amerikai csatárral interjút, azt is közöltük, a héten, megérkezését követően pedig a Nemzeti Sport újságírója, Fazekas Zoltán beszélgetett a kosarassal. A diskurzust a Nemzeti Sport tegnapi, nyomtatott verziójában olvashattátok, ha viszont valaki lemaradt volna róla, akkor most pótolhatja:
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-24 09:03:40
Kevin Thompson (205 cm, 113 kg, 1989. május 6-án született) a Morgan St. Egyetemen végzett (NCAA - MEAC liga - 10,8 pont, 8,2 lepattanó és 1,6 assziszt), ahol több ízben bajnok lett, MVP, 2010-ben az év védőjátékosa a ligájában - írja a delfinek.hu portál, a klub hivatalos honlapja.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-23 16:34:48
Augusztus 5-én kezdte meg nyári felkészülését a Naturtex-SZTE-Szedeák NB I/A csoportos kosárlabdacsapata. A bajnokság október 5-én kezdődik, Bonifert Domonkos és Simándi Árpád edzők három háromhetes periódusra osztották a ráhangoló munkát. Az első etap végén Bonifert Domonkost kérte fel a szegedma.hu, hogy ossza meg az eddigi tapasztalatokat.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-23 15:27:00
Hiába tapossa már 36. életévét a korábban Kecskeméten szárnyaló, a városnak 2006-ban Magyar Kupát nyerő Cory Bradford, még mindig az aktív és eredményesen kosárlabdázó réteget erősíti. Jelenleg Latin-Amerikában, a kolumbiai első vonalban (Liga DirecTV) pattogtat, a Gerreros de Bogota csapatánál, mely négy forduló után veretlenül vezeti a bajnokságot, Bradford hathatós közreműködésével.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-23 13:22:00
Amikor belekezdett az U16-os válogatottnál rá bízott nyári munkába, Horváth Imre nem gondolhatta, hogy már úgy tér vissza a Marso-NYKK-hoz, mint a felnőtt csapat szakmai munkáját irányító team feje, a klub szakmai igazgatója. Aztán a múlt héten felgyorsultak az események: Ferenczi Tamás vezetőedző – közös megegyezéssel történt – távozásával egyidejűleg az éppen a B divíziós korosztályos Európa-bajnokságon Szarajevóban tartózkodó, a nyíregyházi élvonalbeli férfiklubnál tavaly február óta szakmai tanácsadóként dolgozó tréner kezébe került az irányítás. Horváth Imre csütörtökön kapcsolódott be a munkába, és eszébe juthatott, hogy volt már hasonló szituációban, hiszen 2005-ben szintén egy augusztusi felkérésre igent mondva látott a vezetőedzői munkához a csapatnál - írja a szon.hu.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-23 09:03:56
Justin Safford személyében megtalálta harmadik légiósát is a Zalaegerszeg, a 204 centivel is a palánk alatt dolgozó amerikai kéthetes próbajátékra érkezik a ZTE-hez szeptemberben - írja a ztekosar.hu portál, a klub hivatalos honlapja.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-23 08:07:00
Az amerikai-magyar kettős-állampolgárságú Derek Hall lehet az NYKK új erőcsatára, aki szeptember 1-tol kéthetes próbajáték során győzheti meg a vezetőket arról, hogy képes pótolni a távozó Boldizsár Ferencet! Az igazolásról több külföldi oldal, így Hall főiskolás csapatának honlapja is beszámolt.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-22 13:36:20
Ülésezett az MKOSZ, a szövetség az alábbi sajtóközleményben számolt be az ennek legfontosabb eseményeiről.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-21 20:42:00
A mai nappal visszatért Sopronba, s bekapcsolódott az SKC edzésmunkájába a csapat a nyarat a válogatottnál töltő játékosa, Tóth Gergely. A kosaras a nemzeti csapat programját követően kapott néhány nap pihenőt, mától azonban már az SKC-val készül a következő szezonra.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-21 13:53:35
Gerald Boston személyében Európában újoncnak számító amerikai kosarast tesztel majd a Zalakerámia ZTE KK együttese. A ztekosar.hu oldalon közzétett hírből kiderül, hogy Boston az NCAA II egyik legjobbjai közé tartozó Barton College vezére volt. Ha a légiós elnyeri a szakmai stáb tetszését a szeptemberi, három hetes próbajáték alatt, akkor vele és Doug Plumbbal teljes lehet a zalaiak külföldi mezőnysora.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-21 12:48:00
A sporthoz kapcsolódóan ketten, köztük az Alba Regia SC volt elnöke, Nagy Gábor is elismerésben részesült tegnap, miután Székesfehérvár Önkormányzata Pro Civitate díjat adott át számára - számolt be a hírről a bajnokokvarosa.hu. A "definíció" szerint a 10 centi átmérőjű, kétoldalas, bronz emlékérem "adományozható annak a természetes személynek, aki a társadalmi vagy gazdasági élet különböző területein Székesfehérvárt és annak polgárait huzamosabb időn át szolgáló kiemelkedő tevékenységet végzett." A kitüntetéssel kapcsolatban az alábbi hír jelent meg a bajnokokvarosa.hu oldalán:
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-21 11:16:29
"Tovább bővült a Szolnoki Olaj KK játékoskerete. A Klub egyéves szerződést kötött az amerikai Chris Oliverrel. A játékos már ma este repülőre ül és holnap délután érkezik Szolnokra" - tudtuk meg a klub által kiadott közleményből!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-20 13:18:55
2013. augusztus 31-én újra megrendezésre kerül az immár II. Olaj Családi és Sportnap Szolnokon.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-20 12:18:40
A 2013-as Szent István Emlékév alkalmából egy, a Városháza udvarában földbe ásott időkapszulával üzentek a fehérváriak a 2038-as városlakóknak. Az időkapszulában helyet kapott a bajnokokvarosa.hu szerkesztőjének, Németh-Novák Ritának összeállítása is, mely az Alba 2013-as bajnoki címének fehérvári ünnepléséről készült.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-19 19:17:55
Az előző héten az Atomerőmű SE is megkezdte a felkészülést a 2013-2014-es idényre, méghozzá a régi-új vezetőedző, Braniszlav Dzunics irányításával. A harmadik légiósukat még kereső paksiak még nem teljes kerettel rajtoltak, hiszen Tóth Ádám a felnőtt válogatottal egy hete fejezte be az Eb-előselejtezőket, így ő kapott egy kis pihenőt, mielőtt munkába állna a piros-kékeknél, a két külföldi, a már az év végéig leszerződtetett Jarrod Jones csak később száll be az alapozásba, míg a holland pontkirály, Anthony Miles is csak szeptember elején csatlakozik a tolnaiakhoz. Az ASE felkészülési programja is végleges már,
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-19 11:38:00
A válogatottba tavaly nyáron bekerülő Szabó Miklós nemrég csapatot váltott és az Adria Liga-induló Szolnoki Olaj KK-t otthagyta a Szombathelyi Falco kedvéért. A magasember a minap arról beszélt, milyen élményekkel gazdagodott eddig a sárga-feketék játékosaként és hogyan ment számára a beilleszkedés.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-19 11:20:16
Egy hete együtt kezdte meg a felkészülést a bajnokságra a PannonPower Pécsi VSK felnőtt és U23-as csapata - írja a pvsk-panthers.hu. Kint még javában tombol a nyár, az iskolások még pár hétig élvezhetik a szünetet, a pécsi kosarasok számára azonban megkezdődött a szezon! A forróságot persze nem csak a szabadban, hanem a teremben is nehéz elviselni, de múlthét hétfőn elsősorban nem az időjárás izzasztotta meg a fiúkat.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-19 10:39:25
Tegnap már megismerhettük közelebbről a ZTE egyik új fiatal szerzeményét, Velkey Jánost, most pedig a klub hivatalos honlapja, a ztekosar.hu portál jóvoltából a Paksról Zalaegerszegre érkező 215 centis U20-as válogatott centert, Czinger Zoltán is bemutatkozik a nagyközönségnek.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-18 17:30:00
A hét közepén elkezdte a felkészülést a Kaposvári KK is a 2013/2014-es bajnoki szezonra. Fekete Ádám tanítványaira három hét kemény alapozás vár, utána pedig felkészülési mérkőzések sora következik - írja a kapos.hu.