Szerző: Kezdő5.hu
2012-08-24 09:22:14
A Marso-Vagép Nyíregyháza együttese kétfajta forgatókönyv szerint viheti végig a 2012-2013-as szezont. Ahogy az lenni szokott, az egyik a jó, a másik a rossz. Mindenesetre érdekes, hogy tizenkettedik élvonalbeli idényével a helyi focisták ugyancsak ennyit számláló nyírségi rekordját állíthatja be a kosárklub – mondta Makrai László ügyvezető.
Szóba került a játékoskeret is a szon.hu terjedelmes interjújában, amit a klubvezetővel készített, s amelyet mi is forrásnak használunk. Először azonban lássuk, mi is fent említett jó és rossz verzió az idényre vonatkozóan.
Makrai László szerint „Bige László az év elején több nyomtatott és elektronikus médiumban is hangot adott a terveinek, amelyek akkor lépnének életbe, ha a tulajdonában álló cégcsoport TAO-s támogatásából valósulna meg a Bujtosi Szabadidőcsarnok felújítása. Ez esetben olyan csapatot szeretne, amely már a 2013 őszén induló bajnokságban kilépne a nemzetközi porondra. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségnél nyert a felújításra vonatkozó pályázat, amelyet a Nyírsuli nyújtott be, és amelyhez a nyíregyházi önkormányzat a közgyűlés határozata alapján három évre biztosítaná a közel kétszáztízmillió forintos önrészt. A megvalósuláshoz két miniszteri aláírás szükséges, tudtunkkal már csak az egyik hiányzik a papírokról, az ezután történő egyszerűsített pályáztatás után máris indulhatnak a munkálatok. Bízunk benne, hogy a bajnokság előtt egy-két héttel már valamennyi hivatalos procedúrán túl leszünk, és minden feltétel teljesül a Bige Holding Csoport támogatását illetően, valamint ők is tartják ígéretüket.”
A másik, kevésbé vonzó lehetőség szerint a túlélésért vívna napról napra történő harcot a klub. Újra Makrai Lászlót idézzük: „A másik verzió szerint a túlélésért kellene küzdenünk, és gazdasági szempontból ugyanolyan nehéz év várna ránk, mint amilyen az előző kettő volt. Riválisaink nemcsak azért vannak könnyebb helyzetben, mert nem kell csarnokhasználati díjat fizetniük, hanem mert nagy többségük évi ötven és százmillió forint közötti önkormányzati támogatással számolhat. Kecskeméten a helyi önkormányzat tulajdonlása és jelentős eddigi anyagi támogatása ellenére sem vállalták az élvonalat, míg a feljutó Salgótarján önkormányzati segítség hiányában be sem nevezett a sorozatba. Ezzel szemben mi belevágunk a tizenkettedik első osztályú szezonunkba (amivel beállítjuk a Spartacus futballcsapatának nyíregyházi rekordját), és ha szegény is lesz az eklézsia, akkor is szeretnénk minél jobban szerepelni.”
Itt annyit meg kell jegyeznie a cikkírónak, hogy van más olyan város is, amely nem támogatja közvetlenül egy forinttal sem élvonalbeli férfi kosárcsapatát, és ahol fizetni kell a csarnokhasználatért, ez tehát nem egyedi eset.
Ám lássuk tovább, milyen érdekességekről szólnak a hírek Nyíregyháza kapcsán!
A keretet is taglalta az ügyvezető: „A junior és U23-as csapatból felkerült a felnőtt kerethez Petrucsik Bence, Gáspár Balázs, Molnár Marcell, Kósa Tamás és Czura Attila. Közülük hárman maradnak véglegesen a felnőtt csapatnál újonc helyi nevelésű játékosként.”Szó esett a tavaly igazolt 224 centis Dalibor Micsicsről is, aki az előző szezont az NB I B-s Tiszaújvárosban töltötte kölcsönben, s akit visszavett kötelékébe az NYKK. Ráadásul ő a terveik szerint szeptember 7-étől magyar lesz, hisz állampolgársági esküt tehet. Őt egyébként még 3 éves szerződés köti a klubhoz.
Azt is megtudtuk hogy Kaluha Csaba, aki a Factumtól érkezett (korábban volt már a klub játékosa) nem az egyedüli új embere az NYKK-nak. Boldizsár Ferenc is ide tette át székhelyét, aki Sopronból érkezett. Melléjük Makrai szerint az 1-2-es és a 4-5-ös posztra keresnek légióst, aki lehet bármilyen nemzetiségű, tehát mind a nagy vízen túl, mind azon innen kutakodnak megfelelő külföldi után. Ha ők meglesznek, akkor még egy mezőnyember szerződtetésére lesz lehetőség, ezt is igyekeznek majd kihasználni Nyíregyházán. Makrai László szerint a keret szeptember első felében kialakulhat.
A távozókról szót ejtve, Jakab Péter Szegeden, Pavlovics Vuk Kecskeméten tanul és kosarazik tovább. Nagy Krisztián is távozott, ő jelenleg Pécsen edz. A pécsiek honlapján egyébként már meg is jelent a hír erről. Ott azt említik (Bán Gábor ügyvezetőt idézve), hogy Nagynak egyelőre az edzések segítése a feladata, és úgymond opció lehet a magas posztokra, ha Lepsényi Ádám, a fiatal tehetség rehabilitációja nem menne simán. Az ő jövője (Nagyé) szeptemberben dőlhet el.
Ami a Nyíregyházát illeti, ott még egy nagy távozóról (legalábbis, ami a pályát illeti) is beszámolhatunk. Sitku Ernő ugyanis, aki a magyar kosárlabdasport egyik még aktív nagy „öregje”, aki mind a válogatottban, mind klubcsapataiban kulcsszerepet játszott hosszú éveken át, nem áll a nyíregyházi klub rendelkezésére a továbbiakban – játékosként -, legalábbis erre van esély Makrai szerint.
Felkészülési mérkőzésekből elég sok van már megszervezve vagy csak az utolsó simítások vannak hátra, de saját tornát anyagiak híján nem rendez az NYKK – ezt is a klubvezető közölte a SZON-nal.Az NYKK már második hete edz, Ferenczi Tamás az U18-as válogatott mellől visszatért a klubhoz, így már nem Horváth Imre vezeti egyedül a tréningeket, hanem a tavalyi páros folytatja továbbra is a szakmai munkát. Fotó (1): szon.hu (Makrai László látható rajta)Fotó (2): kosarsport.hu (Nagy Krisztián látható rajta)Fotó (3): marsopont.hu (Sitku Ernő látható rajta)
Szerző: Kezdő5.hu
2012-08-24 07:53:02
Az MKOSZ, a DIGI Sport és a Kezdő5.hu közös tippjátékot hirdet a válogatott Európa-bajnoki selejtezőinek idejére (2012. augusztus 21. - szeptember 11.), ahol nincs más dolgotok, mint megtippelni a soron következő selejtező mérkőzés végeredményét.A végeredményhez legközelebb tippelők (holtverseny esetén a korábbi tipp nyer) az MKOSZ és a magyar férfi kosárlabda-válogatott felajánlásában eredeti válogatott pólókat, eredeti bemelegítőmezeket és a hazai selejtező mérkőzésekre szóló 2 személyes belépőket nyernek.
A játékok a Kezdő5.hu Magyar és Európai Kosárlabda Facebook-csoportjában zajlanak majd, ahol kommentben (nem üzenetben!) várjuk tippjeiteket.A tippeket, a ma este 20 órakor kezdődő Horvátország-Magyarország Eb-selejtező mérkőzésen, a 4. negyed kezdetéig fogadjuk el. Jó játékot, és szurkoljuk ki közösen a válogatott Eb-részvételét!
Szerző: Kezdő5.hu
2012-08-24 05:02:00
Folytatja selejtezőbeli szereplését az Európa-bajnokságra való kijutás érdekében a magyar férfi kosárlabda válogatott. Rátgéber László fiai tegnap utaztak el Horvátországba, szállásukat a Hotel Osijekben foglalták el. Ma este 20 órakor kezdődik a Horvátország - Magyarország mérkőzés, melyet a DIGI Sport 2 élőben közvetít, Puskás Artúr és Rádonyi Kristóf kommentálásában. A horvát válogatottról bővebben Eb felvezetőnk soros részében olvashattok.
Az osztrákok elleni szép végjátékban elért győzelem, valamint a sérültek állapotának javulása pozitív előjeleket hozott magával, bizakosádra adhat okot, még akkor is, ha tudjuk, hogy a fogadóirodák alacsony szorzóval adják a horvátok sikerét. Trotter Obie háta folyamatosan javul, egyre jobban visszatér régi formája, az utazó keretből azonban ez alkalommal is kimaradt Molnár András, viszont rajta kívül mindenki egészséges, hadra fogható a nemzeti együttesben.
Soros ellenfelünk a legutóbbi játéknapon hosszabbítás után, mindössze 1 ponttal győzte le Ukrajnát, idegenben. Nem kell ecsetelni, hogy milyen hangulat, közönség elé futnak majd ki a fiúk a bemutatás alkalmával, ellenben biztosak lehetünk, hogy a magyar válogatott nem adja majd könnyen a bőrét, s reményeink szerint kellemes meglepetést szolgáltat szurkolóinak, elrontja a hazaiak péntek estéjét.
A kedves olvasók, szurkolók nem maradnak le a találkozóról! Ugyanis a DIGI Sport Televíziónak az utolsó pillanatban sikerült megállapodnia a közvetítésről. Így ma este, 19 óra 50 perctől a DIGI Sport 2-n élőben tekinthetik meg az összecsapás, szurkolhatnak a magyar válogatottnak.
Tegyük ezt együtt, hogy minél több erő jusson el a fiúkhoz Eszékre!
HAJRÁ MAGYAROK!
HAJRÁ MAGYAR KOSÁRLABDA!
Fotó - kosarsport.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2012-08-23 17:01:26
Két héttel ezelőtt az Atomerőmű SE is megkezdte a felkészülést a következő szezonra. Eleinte ifj. Morgen Frigyes, a korábbi sokszoros válogatott center idősebbik fia - és egyben a Bonyhád vezetőedzője - irányításával rótták a köröket a paksi játékosok az üdítőnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető 35 fokban, ám a hétvégén befutott a csapat vezetőedzője, Enrique Gutiérrez is. Ráadásul nem csak ő, hanem a jövő szezon három légiósából kettő, Steven Idlet és Zo Williams is megérkezett. Igen, Zo Williams, az amerikai karmester ugyanis átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, és újabb egy évre elkötelezte magát a piros-kékekhez. Ezzel már csak egy légiós hely kiadó Pakson, amelynek betöltése folyamatban van - tudtuk meg Tóth Jánostól, az ASE szakosztályelnökétől. A kiszemeltek már megvannak, a tárgyalások is megkezdődtek, ám amíg alá nem ír a végül kiválasztásra kerülő játékos, addig érthető módon nem kívánt neveket mondani a paksi vezető.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-08-23 14:09:56
A Factum két új trénerével, a holland Michael Schuurs vezetőedzővel és az amerikai Jason Okrzesik segédedzővel készült interjú. A tréningeket augusztus 15-én kezdték el hivatalosan a klubnál, amely munkába a holland szakember 21-én csatlakozott be.Michael Schuurs holland kosárlabda-szakember a Factum Sport új vezetőedzője. Augusztus 21-én vezette első tréningjét a csapatnak, s azóta is folyamatosan dolgozik. Legutóbb Nijmegenben a holland élvonal 4. helyezettjénél volt vezetőedző, ám nagyon szép feladatnak tekinti a Factum szakmai irányítását is. Igaz, egyelőre még a munka elején tart, de már van némi képe a játékosokról. A sportos alkatú Schuurs odahaza szívesen űz más sportágakat is, vagy éppen két hatalmas kutyájával futkorászik, amerre kedve tartja.
- Mike, hogyan kerültél kapcsolatba a Factummal?
Michael Schuurs: - A londoni olimpián voltam kint, s ez idő alatt kerestek meg a klubtól. Ezután megtudtam többet a Factumról, megosztókon videókat néztem – bár nem volt könnyű sokat találni –, szóval azért igyekeztem begyűjteni infókat a játékosokról is. Utána pedig megegyeztünk, hisz tetszett a kihívás.
- Milyennek találod a csapatot most, hogy már dolgoztál vele egy kicsit? Milyen tervekkel érkeztél hozzánk?
MS: - A tervekről annyit, hogy van saját edzői elképzelésem, de kérdés, azt hogyan tudom itt megvalósítani. Erre, hogy ez mennyire sikerülhet, jelenleg nem tudok válaszolni, hisz keveset tapasztaltam még. Az is igaz azonban, hogy nyilván egy keret adottságait is figyelembe kell venni. Ráhúzni valamilyen rendszert vakon, nem lehet. Azt tudom mondani most, hogy eddigi csapataimnál igyekeztem megteremteni a gyors játékot, ami hatékonysággal párosul. Nagyon remélem, hogy itt is fog ez menni. Annak idején volt olyan, hogy azt mondták a játékosok, ha ilyen iramban játszunk, nem tudunk pontosan dobni, de ez is egy szép feladat, hogy így sikerüljön.
- Mi volt eddig a legnagyobb dolog, elismerés az edzői pályafutásodban, amire a legbüszkébb vagy?
MS: - Amikor újoncként az Év Edzője lettem Hollandiában. Akkor kupát hódítottunk el és bajnoki döntőbe meneteltünk.
- Van egyébként kedvenc edződ vagy olyan, akit példaképnek lehetne mondani?
MS: - Nem, ilyen nincs. Van, akire felnézek, de nincs, aki külön példaként szolgált volna.
- Csak, hogy lássuk a sportág ottani helyzetét, szerinted a kosárlabda hányadik a népszerűségi listán Hollandiában?
MS: - Első ugye az európai foci, ez egyértelmű. Elképesztően sokan játsszák ezt a sportágat hivatalosan is. Az ország lakosságához képest meg még inkább elképesztő ez az adat. Aztán jön a kerékpár és a gyorskorcsolya is. Ezeknek is nagy hagyományai vannak Hollandiában és remek eredményei, nemzetközi szinten is. Ezek után jön a kosárlabda, a kézilabda, a röplabda, így nagyjából együtt.
- Milyen hobbid van?
MS: - Futok, teniszezek – főleg télen –, illetve úszom. Van két nagy kutyám, német dogok. Sokszor csak elindulok velük, és ők is rohannak velem – néha, amerre látnak – , s a végén kidöglünk mindannyian, addig nyargalunk. Ám igazából sok időm nincs pihenésre, kikapcsolódásra, hiszen ha van valami szabadidőm, akkor is többnyire videón meccseket elemzek, ami hasznos, és egyébként amit szeretek is.
- Ami a közlekedést illeti, Debrecenben is fogsz bringázni?
MS: - Igen, tervezem, hogy beszerzek egy járgányt.
- Milyen biciklit szeretsz?
MS: Legyen jó! Jó, nagy. Jó, nagy, holland bicikli! (És nevet…)Jason Okrzesik a Factum új trénere, aki egyfelől segíti a szintén új vezetőedző dolgát (következő riportunk vele készült), emellett fiatalokkal is fog foglalkozni. Az USA-ból érkező, még csak 28 éves szakemberrel beszélgettünk. Megtudtuk, hogy családneve lengyel gyökerekhez vezet vissza, hogy egykori kosarasként úgy érzi, sokkal jobban bele tudja magát érezni a játékosok helyzetébe időnként, illetve, hogy nem csak magától, de a holland vezetőedzőtől, Michael Schuurstól is sokat vár, mivel remek szakembernek tartja. - Az Okrzesik név, mintha lengyel hangzású lenne, jól érzem?
Jason Okrzesik: - Igen, s ez egy elég nehezen kiejthető családnév, tudom. Egyébként német, ír, lengyel származású vagyok, vezetéknevem pedig egyértelműen lengyel. A kiejtésénél a „z” betűt nem kell ejteni, valahogy így: O-KREH-SICK (kvázi Okreszik - a szerző). - Te magad is kosaraztál, de hamar edző lett belőled. Utánpótlás akadémiát is vezettél, ami azért nem kis meló. Mi a fő hozadéka annak, ha fiatal tehetségekkel együtt dolgozol? JO: - Az elmúlt években sok fiatal játékossal és csapattal foglalkoztam. Ez egy nagyon hálás munka, amikor látod, hogy az alapoktól felépítesz egy kosarast, ami neki hasznára válik a későbbi pályafutásában, illetve ez a kiindulópont ahhoz, hogy valóban jó játékos váljon belőle. - Mi miatt választottad a Factumot? Mik a terveid nálunk? JO: - Úgy véltem, hogy ez egy hihetetlen lehetőség a számomra, hogy egy európai erős ligában segédedző lehessek a nagycsapatnál (is). Miután beszéltem Kenny Izzóval is, az az érzésem támadt, hogy itt egy csapat jó játékos akar mielőbb sokat fejlődni és elindulni felfelé, ez is vonzott. - Mit gondolsz, mi a legfőbb erősséged edzőként?
JO: - Egykori játékosként elég jól megértem a kosarasokat. Levágom, mikor mi mehet le bennük egy-egy fontos szituációban. A meccseken pedig úgy érzem, igen jól megfogom a kulcspillanatokat, amikor számunkra kedvezően fordítani lehet a találkozó alakulásán. Egyébként meg nagyon szeretek egyénenként is foglalkozni a játékosokkal, építgetni tudásukat, amiből remek kapcsolat alakulhat ki közöttünk. - Volt róla szó már, hogy kosaraztál korábban. Hogyan lett belőled edző?
JO: - Én már egész életemet a kosárlabda köré építettem. A papám és a nagybátyám is kosarazott az USA-ban, majd én is. Amikor befejeztem az aktív játékot, egyértelműen az edzősködés felé vettem az irányt. Szeretek tanulni, megtapasztalni, hogyan legyek jó edző, hogyan meccseljek, kedvelem a kihívásokat és persze azt is, amikor beérik a munka gyümölcse. - Milyenek az első benyomásaid a városról, a Factumról, a játékosokról? Csak őszintén! JO: - Egyelőre nagyon szép Debrecen, s kedvesek velem az emberek. Az étel is nagyszerű. Le voltam nyűgözve, hogy nem a nulláról kellett elkezdeni dolgozni, hogy látszott, mozogtak már az érkezésem előtt is a srácok, ahogy más csapatoknál is. Már az első napon dolgoztunk a játékosokkal, s ahogyan tették ezt, azzal megmutatták, hogy sikereket akarnak elérni ebben a szezonban. - Egyedül érkeztél hozzánk?
O: - Igen, egyedül, de nagyon várom már, hogy megismerkedhessek minél több helybélivel. - Ismerted előtte az új vezetőedzőt, Michael Schuurst? JO: - Nem ismertem, de telefonon beszéltem vele, mielőtt találkoztunk. Azt hiszem, igen jó választás volt a Factumhoz hozni őt, s már nagyon vártam a vele való közös munkát, meg azt, hogy együtt felkészítsük a csapatot, remélhetően a sikerekre.Forrás: factumsport.huFotók: Koppányi (katt a képekre nagyításért)Összes fotó: IDE KATTINTVA
Szerző: Kezdő5.hu
2012-08-23 07:15:50
A körmendi klub sajtóközleményben értesítette portálunkat idei első külföldi játékos-igazolásáról, ezt olvashatjátok az alábbiakban:A 203 centiméter magas és 100 kiló súlyú Lamar Roberson 1986. május 8-án született az Egyesült Államokban. 2010-ben fejezte be a tanulmányait a Louisiana-Lafayatte egyetemen, ahol az NCAA csapatnak 4 éven át volt meghatározó játékosa. Első profi szerződését 2011 januárjában írta alá a finn Aanekosken Huima csapatával. 10 mérkőzésének átlaga: 17 szerzett pont és 8.3 lepattanó. Tavaly nyáron a szlovák bajnokság élcsapatához, a Svithez szerződött egy évre, ahol hamar a szurkolók kedvence lett. A nagyon atlétikus és a labdával kifejezetten ügyesen bánó kosaras 18 találkozón játszott, átlagosan 18,3 ponttal és 8,2 lepattanóval segítette csapatát. Három hónap után a szlovák vízumszabályok miatt el kellett hagynia az országot, ezért Svájcban, a Boncourt csapatának tagjaként fejezte be a bajnokságot.
Klubunk vezetősége mind a Svit, mind pedig a Boncourt szakmai irányítóitól nagyon jó ajánlásokat kapott a játékosról. A róla készült videók alapján elmondható, hogy nagyon hasznos és eredményes, a 4-es és 3-as posztokon otthonosan mozgó kosárlabdázót sikerült igazolnunk.
Hencsey Tamás a csapat vezetőedzője:
„A 4-es és 3-as poszton is bevethető játékos stílusa hasonlít Rashad Bell Körmenden megszokott játékához. Reméljük, hogy nem csak kiváló egyéni képességekkel rendelkezik, hanem jó csapatjátékos is egyben. Mivel ismert a klubunk gazdasági helyzete, ezért választottuk őt, mint sokoldalú, több poszton használható, jó képességű, ám mégis megfizethető légióst.”
Lamar Roberson szerződését sikeres próbajáték után véglegesíthetjük.
További játékosok igazolása is folyamatban van, így hamarosan újabb bejelentések várhatók.
Zsebe Ferenc
ügyvezető{youtube width="620"}2UVfqERMV3E{/youtube}
Szerző: Kezdő5.hu
2012-08-23 07:14:49
"A 203 centiméter magas és 100 kiló súlyú Lamar Roberson 1986. május 8-án született az Egyesült Államokban. 2010-ben fejezte be a tanulmányait a Louisiana-Lafayatte egyetemen, ahol az NCAA csapatnak 4 éven át volt meghatározó játékosa. Első profi szerződését 2011 januárjában írta alá a finn Aanekosken Huima csapatával. 10 mérkőzésének átlaga: 17 szerzett pont és 8.3 lepattanó. Tavaly nyáron a szlovák bajnokság élcsapatához, a Svithez szerződött egy évre, ahol hamar a szurkolók kedvence lett. A nagyon atlétikus és a labdával kifejezetten ügyesen bánó kosaras 18 találkozón játszott, átlagosan 18,3 ponttal és 8,2 lepattanóval segítette csapatát. Három hónap után a szlovák vízumszabályok miatt el kellett hagynia az országot, ezért Svájcban, a Boncourt csapatának tagjaként fejezte be a bajnokságot.
Klubunk vezetősége mind a Svit, mind pedig a Boncourt szakmai irányítóitól nagyon jó ajánlásokat kapott a játékosról. A róla készült videók alapján elmondható, hogy nagyon hasznos és eredményes, a 4-es és 3-as posztokon otthonosan mozgó kosárlabdázót sikerült igazolnunk.
Hencsey Tamás a csapat vezetőedzője:
„A 4-es és 3-as poszton is bevethető játékos stílusa hasonlít Rashad Bell Körmenden megszokott játékához. Reméljük, hogy nem csak kiváló egyéni képességekkel rendelkezik, hanem jó csapatjátékos is egyben. Mivel ismert a klubunk gazdasági helyzete, ezért választottuk őt, mint sokoldalú, több poszton használható, jó képességű, ám mégis megfizethető légióst.”
Lamar Roberson szerződését sikeres próbajáték után véglegesíthetjük.
További játékosok igazolása is folyamatban van, így hamarosan újabb bejelentések várhatók." - áll Zsebe Ferenc, a BC Körmend ügyvezetőjének hivatalos közleményében.
ügyvezető
Szerző: Kezdő5.hu
2012-08-21 18:35:45
Kutya nehéz meccsen, a DIGI Sport 2 élő közvetítése mellett nyertek a magyarok Szombathelyen Ausztria ellen, s ezzel a 2. körben megszerezték első sikerüket az Eb-selejtező során. Nagyon sokára őrölte fel ellenfelét a Rátgéber-alakulat, de hibái ellenére is végül örömet okozott a honi szurkolóknak!Férfi Európa-bajnoki selejtező, 2. kör
2012. augusztus 21. Szombathely, Arena Savaria
Magyarország – Ausztria81-75 (14-13, 19-25, 25-21, 23-16)
Magyarország: Trotter 11/3, Hanga 17/3, Horváth Á. 10/6, Lóránt 19/3, Trepák 10/6. Csere: Vojvoda 5, Wittmann, Fodor M., Tóth Á., Szabó Zs. 7, Szabó M. 2. Szövetségi kapitány: Rátgéber László.
Ausztria: Lanegger 6, Schreiner 11/9, Detric 13/9, Lamesic 13/3, Mahalbasic 17. Csere: Nagler 11/3, Koch, Kleipeisz 2, Maresch 2. Szövetségi kapitány: Nedeljko Asceric.
Kipontozódott: SchreinerRÉSZLETES STATISZTIKA IDE KATTINTVA!
Rátgéber László: Van egy rendszerünk, amiben hiszünk, amit végig akartunk vinni. Vannak szerkezeti problémáink, hibáink, de a legfontosabb, hogy megnyertük ezt a meccset. S nem szabad bepánikolni.JÓ RAJT, MAJD ELKEZDŐDIK A TÖTYÖGÉS
Pompás kezdés magyar részről. Hanga Ádám, ahogy tőle elvárják itthon, megadta az alaphangot ennek a fontos mérkőzésnek. Duplája után ugyanis zsákolt egy szépet, s hogy közte még Horváth Ákos is szórt egy hármast, csak még örömtelibb volt. Az osztrákok is jelezték azért, hogy jelen vannak, ám a 7-2-es nyitány csak jót sejtetett.
Aztán ahogy megindultunk, úgy is ragadtunk be utána. A rutinos Detric (pontosítsunk, a három tapasztalt osztrák játékos közül az egyik) viszonylagos kezdeti gyengélkedése ellenére is felzárkózó Ausztria 9-9-nél beért minket. Sőt, a már 7. pontját jegyző ifjonc középjátékos, Mahalbasic kosarával már át is vették a vezetést. Itt jegyezzük meg, hogy szemtelenül fiatal ez az osztrák gárda, de egyelőre nem tűnt fel, hogy melyik alakulat rendelkezik nagyobb rutinnal.
Innentől kezdve szenvedtünk ellenfelünk lassító játékával, na meg a sok eladott labdával. Az, hogy mégis előnnyel zártuk a negyedet, Horváth újabb hármasának volt köszönhető.
A második negyedben azonban jobban rajtolt vetélytársunk, amit Rátgéber László szövetségi kapitány időkérése követett. Azt hallhattuk, hogy kéri a mieinket, egyszerűsítsük le a játékot. Nos, ez részben sikerült, mert valóban egyszerűek voltunk, egyszerűen lassúak. Keveset játszattuk a centereket, amikor nagy ritkán mégis megtörtént, kosár lett a vége (16-19). Ám utána rögtön kijátszottak minket az osztrákok, s a 11. pontját dobó Mahalbasic újra ötre növelte a vendégek előnyét. Aztán kezdett ciki lenni, hisz újabb elrontott magyar támadás után ha nem is klasszikus leindítással, de egy gyors, még rendezetlen védelem ellen végigvitt támadás végén, majd egy rossz helyezkedésű védekezés utáni kosárral már 11 ponttal vezettek a szomszédok (16-27). Szórványos fütty a nézőtérről...
A gyógyír Trotter részéről érkezett (hú, de kellett ez a lelkünknek), mert hintáztatta egy darabig emberét, majd jobbal, kicsit kifordulva gyönyörű pattintott passzal hozta tökéletes helyzetbe a jól bemozduló Lórántot. Ez játék volt!
Ám csak időről időre villantunk meg, ahogyan később megint Trotter, egy remek betörés során, amit egymaga vitt végig. Vagy Trepák, aki meg fontos pillanatban (továbbra is osztrák fórnál) egy hármast szórt. Igen ám, de hasonló távolságból érkezett a válasz az osztrákoktól is, így egyszerűen nem sikerült egyenlítenünk, ami a látottak alapján sajnos annyira nem volt meglepő, viszont az előzetes várakozásokat nézve igen. A negyed végi pech-baki kombó a félidő összegzéseként is felfogható.
Történt, hogy az osztrákok egy időkérés után vezettek támadást ellenünk bő 30 másodperccel a dudaszó előtt. Nem ment be az amúgy újra jól kijátszott helyzetükből eleresztett triplakísérlet. Na, akkor majd mi – gondoltuk! Trotter vezette fel a labdát (vissza 12 másodperc), aztán kicsúszott a játékszer a kezéből, amiből indult ellenfelünk. Nem fújták be Obie muszáj-faultját, így Lamesic félig-meddig futtából elengedte a kezét, amiből a laszti jó parasztosan, de mégiscsak három pontot érően a palánkról beletoccsant a magyar gyűrűbe. Ez így együtt elég lelombozó volt. Az egyenlítés (vagy egy magyar hármas esetén a szűk vezetés) helyett mínusz öttel mehettünk nagyszünetezni. Jogos volt a DIGI Sport 2 kommentátorának megjegyzése, ami egyébként már picit korábban hangzott el: „nincs mese, itt vért kell inni a szünetben”. Nyilván a partvonalon kívülről könnyű észt osztanunk, de ez kevéske volt a mieinktől. Az viszont bizakodásra adott okot, hogy tudtuk, sokkal többre képes ez a nemzeti együttes.LASSAN ÁTVESSZÜK A MARSALLBOTOT
A harmadik negyed sajnos az egyre jobban belelendülő Lamesic kosarával indult. Más kérdés, hogy második hármasát is bevarrta Trepák Zoltán, ami azért lássuk be, nagyon jól esett nekünk (36-40). Ám a csikócsapat nem engedte a mieinket közelebb, és megint a közte tízet ostromolta. Lassan el kellett hinni, hogy ez az osztrák válogatott egyfelől nem véletlenül győzött Cipruson, másfelől, hogy hazai pályán is ki lehet tőle kapni, ha folytatjuk vesszőfutásunkat.
Nyilvánvalóvá vált, hogy Asceric, az osztrákok szerb edzője (aki ugye Körmenden is kispadot kapott volna, ám a nadrágszíj meghúzása után kiléptek a vasiak a kontraktusból) nagyon jól felkészítette csapatát ellenünk. Fiatal játékosokhoz képest elképesztően okosan kosaraztak az osztrákok. Amikor kellett, akkor állították meg faultokkal a mieinket, és emellé szorgosan szőtték támadásaikat, vagyis amit lehetett, kihozták a meccsből. Mi meg sajnos többnyire hagytuk ezt.
Szerencsére most már folyamatosan kaptuk a büntetőzési lehetőségeket, hiszen amikor lehetett odaütögettek ellenfeleink (a taktikájuk része volt). Úgy tűnt, mintha fejben picit kezdene elfáradni Ausztria, hisz egy-két indításunk már bejött. Aztán Lóránt Péter egy hármassal egyenlített végre. Pontosabban: NA, VÉGRE! (53-53)
Sőt, újabb labdaszerzésünk után indult Trotter, ám a mögötte loholó Detric keze által talán kicsit meg is legyintve kihagyta a zsákolási kísérletet. Háát, véleményes… A vezetést tehát nem vettük vissza (jaj, de régen volt nálunk az előny), de most már kezdett úgy zakatolni a magyar együttes, ahogy szerette volna a szombathelyi – viszonylag csendes – publikum és nyilván minden magyar drukker is, a tévék előtt.
Ami késik, nem múlik – hogy egy épületes közhelyet vegyünk elő. Igaz, nem kevés szenvedés árán, de Vojvoda büntetőjével végre nálunk volt a fór (58-57). Viszont odaát Lamesic még büntetőzhetett, így szűk osztrák vezetés mellett mehettünk neki az utolsó játékrésznek.
A negyedikben aztán egyre több szép mozzanatunk volt. Amikor Trotter egy labda után vetődve, jóféle pincérként helyezte szinte a kezébe Vojvoda Dávidnak a labdát, az remek volt, Vodjvoda meg ha már tehette zsákolt egy lazát (62-62).
A személyiket bőszen gyűjtögető szomszédok ellen aztán megint Trotter alkotott nagyot, s betörése után megint vezettünk. Na, ha sokára is, de végre most már mi uraltuk ezt a meccset. De még nincs vége! Így tovább, és meg lesz!
Hanga, akinek azért nem ez volt élete meccse, megmutatta, egy-egyezésben nehezen vehetik fel vele a versenyt, ám újra büntetőt hibázott, méghozzá kétszer is. Csuda vigye el! Maradt a kétpontos magyar vezetés, viszont bő hat perccel a vége előtt ez közel sem megnyugtató.HUSZÁROS HAJRÁ ÉS MAGYAR SIKER
Lanegger, majd Lamesic viszont elemében volt megint, utóbbi erőteljes betörése után ismét ott a fór. Ez nehéz szülés… Csak lenne meg legalább! No, és milyen móka! Lóránt ügyes kosarat szerez, Trotter légpasszát pöcköli be Vojvoda, és 70-69 ide. S ne feledjük az egyszer hibázó Szabó Zsolt két nagyon fontos centerkosarát sem! Már hárommal megyünk! Majd 5-tel, hiszen megint jól védekezünk és Lóránt Peti kibrusztol egy kosarat miután támadólepattanót szedett. Időt is kér Asceric. Vissza 2 perc.
Lanegger még válaszolt erre egy ügyes kettessel, ám utána – a korábbiakból kiindulva nem reméltük, hogy így lesz – magyar gála következett! Hanga kétszer zsákolt indulásból, egyszer meg trojkát eresztett el. A klasszisa megmutatkozott, így végül mégsem zárt rosszul. Sőt... A végig nyögvenyelős meccsen egyszer csak 10 ponttal elmentünk (81-71). A végét még egy kicsit elbénáztuk, így 81-75 lett a végeredmény, ám mégis nagy kő esett le a szívünkről, hisz behúztuk ezt a kutya nehéz derbit. Nem így reméltük, de annál értékesebb, hogy többnyire küszködve, de győztünk. Szép volt, fiúk!Fotó (slide): ratgeber.postr.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2012-08-21 13:22:30
A 21 éves, 190 cm magas, 80 kg súlyú Josiah Turner az Arizona University játékosa volt az elmúlt szezonban. Az irányító Damian Hollis-hoz hasonlóan tagja volt a Team USA U19-es csapatának - adta hírül a fehérváriak hivatalos honlapja.Dzunics Braniszlav vezetőedző így jellemezte az irányítót: "Simon Balázs távozásával megüresedett az irányító poszt, ezért erre a szerepre hozzuk próbajátékra a fiatal, tehetséges 1-2-es poszton bevethető amerikai játékost Josiah Turnert. A középiskolában az egyik legjobb játékos volt az USA-ban, ennek köszönhetően és persze tehetségének került a nagyon erős Arizona University-re. Turner tagja volt 2011-ben az amerikai U19-es válogatottnak. 2012-ben pedig a PAC-12-es bajnokságban konferencia döntőt játszott csapatával. Univerzális játékosnak mondható, aki mind a két poszton tud jól és eredményesen játszani. Fizikai adottságai kiválóak, jól egy egyezik, jól lát a pályán, csapatjátékos. Az Arizona egyetemre kerülése után az NCAA top 10 játékosai közé is prognosztizálták. Remélem beváltja a hozzá fűzött reményeinket."Turner próbajátéka szeptemberben kezdődik, de már várhatóan pénteken csatlakozik a Fehérvár felkészüléséhez.A fiatal amerikai irányító végzős évében 29 mérkőzésen átlagban 6.8 pontot, 3.1 lepattanót és 2.4 gólpasszt osztott ki mérkőzésenként az Arizona egyetem csapatában.{youtube}3QsQ-X__qBk{/youtube}
Szerző: Kezdő5.hu
2012-08-21 07:53:28
A Naturtex-SZTE-Szedeák együttese ma a hivatalos Facebook oldalán tette közzé, hogy az amerikai Troy Brewer személyében megtalálta új légiósát. A szegediek közleményét változtatás nélkül tesszük közzé:A Naturtex-SZTE-Szedeák NB I A csoportos csapatában folytatja pályafutását Troy Brewer. A 23 éves, 195 centi magas, 2-es poszton szereplő amerikai kosaras a legutóbbi idényben a washingtoni American University Eagles színeiben 11,9 pontot és 3,3 lepattanót átlagolt az NCAA-ben. - Izgatottan várom, hogy megérkezzek Szegedre, és elkezdhessem a közös munkát a Szedeákkal – mondta a szegediek hivatalos honlapjának nyilatkozva Troy Brewer. - Tavaly nyáron már jártam Magyarországon, az egyetemi csapatommal Kecskeméten játszottunk egy felkészülési mérkőzést, és a hazaiak igen jó benyomást tettek rám, remek együttest alkottak. Már beszéltem Molnár József vezetőedzővel, tudom, hogy a csapat nagyon keményen dolgozik, hiszen komoly célokkal vágunk neki a bajnokságnak. Bízom abban, hogy a játékommal hozzá tudom segíteni a Szedeákot a rájátszásbeli szerepléshez, és ahhoz, hogy a végelszámolásnál minél előkelőbb helyen zárjunk. Az említett Kecskemét-American University Eagles mérkőzést a kecskemétiek 61-59-re megnyerték, Troy Brewer 21/6 pontig jutott, míg a magyar együttesben a manapság már a Szedeákot erősítő Csorvási Milán 10 pontot dobott.A szegediek vezetőedzője, Molnár József a következőképpen jellemezte a csapat legfrissebb igazolását:- Troy fiatal, ambiciózus, a posztján egészen kiváló képességekkel rendelkező játékos, aki tökéletesen beleillik a csapat szerkezetébe. A beszélgetésünkből kiderült, hogy mindkét fél nagy várakozással tekint a közös munka elé, és ebből az egymásra találásból komoly eredményre számítok - jelentette ki a tréner.A Naturtex-SZTE-Szedeák két amerikai légiósa, Kevin Sims és Troy Brewer szeptember 5-én csatlakozik a kerethez.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-08-20 16:07:41
Az MKOSZ, a DIGI Sport és a Kezdő5.hu közös tippjátékot hirdet a válogatott Európa-bajnoki selejtezőinek idejére (2012. augusztus 21 - szeptember 11.), ahol nincs más dolgotok, mint megtippelni a soron következő selejtező mérkőzés végeredményét.A végeredményhez legközelebb tippelők (holtverseny esetén a korábbi tipp nyer) az MKOSZ és a magyar férfi kosárlabda-válogatott felajánlásában eredeti válogatott pólókat, eredeti bemelegítőmezeket és a hazai selejtező mérkőzésekre szóló 2 személyes belépőket nyernek.A játékok a Kezdő5.hu Magyar és Európai Kosárlabda Facebook-csoportjában zajlanak majd, ahol kommentben (nem üzenetben!) várjuk tippjeiteket.Figyeljétek mérkőzés előtt beharangozóinkat, ahol nem csak megtudhatjátok a részleteket, de támpontot is adunk a tippeléshez!Az első tippeket, a holnapi Magyarország-Ausztria Eb-selejtező mérkőzésen, a 4. negyed kezdetéig fogadjuk el. Jó játékot, és szurkoljuk ki közösen a válogatott Eb-részvételét!
Szerző: Kezdő5.hu
2012-08-20 13:52:53
A hétvégi szünnapot követően ismét tétmérkőzés előtt állunk. Kedd este, 19 órától vívja második Európa-bajnoki selejtező mérkőzését a magyar férfi kosárlabda válogatott Ausztria nemzeti együttese ellen, az Aréna Savariában, Szombathelyen. Válogatottunk az első találkozón Ukrajnában sajnos nem járt sikerrel, a végjátékot elbukva szenvedtünk vereséget a Hladir vezette ukránoktól. Azonban ezzel a minimális különbségű vereséggel nincs veszve semmi. Bőven van még javítási lehetőség a hátralévő időszakban. Hanga Ádám és társai minden bizonnyal már az első adandó lehetőséget szeretnék megragadni a javításra és győzelemmel kiszolgálni a szombathelyi közönséget. Az Assignia Manresa légiósa Facebook oldalán jelezte, hogy reményei szerint telt ház várja majd őket az Aréna Savariában. Abban biztosak lehetünk, hogy a vasi kosárfanatikusok amennyire lehet fel fogják tölteni a széksorokat. Hiába a hétközi mérkőzésnap, arra nagyobb összegben lehetne arra tenni, hogy nagyszerű hangulat fogadja majd a magyar kosárlabda válogatottat.Soron következő ellenfelünk első találkozóját hosszabbítás után nyerte meg Cipruson, majd hazai pályán kikapott Ukrajnától, pedig a mérkőzés döntő részében előnyben kosárlabdázott. Az osztrákok csapatát az alábbi linken elérhető anyagunkban mutatjuk be.Nemzeti együttesünknek az utóbbi időben jó ómen, ha a vasi megyeszékelyen lép fel, legyen az barátságos találkozó, vagy tétmérkőzés. A holnap este feladat ha nem is lesz egyszerű, de szinte kötelező végrehajtani. Ahhoz, hogy biztosan életben maradjanak az Európa-bajnokságon való szereplésről szőtt álmok, ahhoz mindenképpen le kell győzni nyugati szomszédunkat. Rátgéber László, a kapitányi betekintőben elmondta, hogy az együttes fizikai állapota napról napra javul az előző heti állapotokhoz képest, jobban vannak sérültjeink, mint a selejtezők kezdetekor. A DIGI Sport 2 csatorna 18 óra 55 perces kezdettel élő közvetítést ad a találkozóról. A két kommentátor már megszokott módon Puskás Artúr és Rádonyi Kristóf lesz.Hamarosan indul a közös promóciónk a DIGI Sport csatornával, ahol értékes nyeremények lelnek gazdára figyeljétek a friss anyagainkat, mert még ma találkozhattok ennek a promóciónak a részleteivel!Jó szórakozást, szurkolást kívánunk a találkozóhoz. Szurkoljunk együtt Rátgéber László együttesének sikeréért az első hazai találkozón.HAJRÁ MAGYAROK!Fotó - kosarsport.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2012-08-19 16:11:45
Az Albacompnál marad Keller Ákos válogatott center. Aláír Fehérvárra (szóban már megegyeztek), annak ellenére, hogy jó ajánlatai voltak máshonnan is - adja hírül a klub hivatalos honlapja. Mindenesetre az biztos, hogy az eddigi egyik nagy kedvenc ezután még nagyobb népszerűségnek fog örvendeni az Albánál.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-08-19 15:14:35
Ausztriával néhány nap alatt másodjára játszottak fiataljaink az Eb-n, s most végül magabiztosan gyűrték le a szomszédokat. A 11. helyet elcsíptük, az pedig érdekes, hogy az "A" csoportban előttünk végző, minket csak nagy-nagy szenvedés és szerencse által legyőző Anglia ma este a bronzért játszhat a finnekkel, míg a csoportunkban minket szintén megelőző Izrael a 7. pozíciót szerezte meg végül. A fináléba egyébként a házigazda Bosznia és Csehország került.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-08-19 10:05:18
A magyar U18-asok javuló játékkal, de mégis kikaptak Portugáliától az Eb-n. Az ellenfél 14 hármasát nem sikerült a jobb palánk alatti teljesítménnyel kompenzálni. Vasárnap 15:15-től újra Ausztria ellen játszunk, utolsó meccsünkön tét a 11. hely megszerzése.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-08-18 15:20:49
Bebes István, Körmend polgármestere egy újabb közleményt adott ki, melyben kitért a klub pillanatnyi állapotára és a közeljövő várható fejleményeire is:Az elmúlt hetekben elvégzett tűzoltó munkával sikerült a körmendi kosárlabda-csapatot életben tartani, illetve összefogással megteremtettük az A-csoportos indulás anyagi feltételeit – mondta el Bebes István polgármester. – Az önkormányzat a továbbiakban is biztosítja a sportcsarnokot és az eredményes szerepléshez szükséges technikai hátteret. Ezzel együtt el kell mondanom, hogy a klub változatlanul a csőd szélén áll, ezért mostantól kettéválik a munka. A gazdasági kérdésekről továbbra is egy team segítségével egyeztetünk, gyakorlatilag válságkezelés zajlik. A szerepléshez szükséges sportszakmai feladatok - játékosok szerződtetése, edző kiválasztása - napi ügyintézést igényelnek, ezeket a klub jelenlegi ügyvezetőjére és emblematikus figurájára, Zsebe Ferencre bízzuk.
- A gazdasági ügyekben türelmet szeretnénk kérni a szurkolóktól. Most már talán ők is látják, hogy a korábban is csőd közeli helyzetbe került klubot, és vele együtt a körmendi csodát egyéni tulajdonosokkal sikerült életben tartani hosszú éveken át. Volt, amikor csökkent a hiány, ám sokaknak ez sem felelt meg. Aztán következett a legutóbbi tulajdonos, aki jött, ígért és végül csaknem kezelhetetlen adósságot hagyott maga mögött. Hogy ez még egyszer ne fordulhasson elő, ezért új modellben gondolkodunk. Nem csak gazdasági szemléletváltást szeretnénk, hanem olyan tulajdonosokat keresünk, akik átérzik, mit jelent a körmendi kosárlabda és büszkék a szerepvállalásukra.Fotó: westindex.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2012-08-18 10:27:30
A Kaposvári KK egy rutinos, de még nem veterán irányítót igazolt le. Chris Dunn 29 éves és 190 centi körüli (van, ahol 189, máshol 193 centit írnak). A francia második vonalból érkezik, korábban az ex-kaposvári Cunningham csapattársa is volt, így megvolt az ajánlólevél a számára Somogy-országba.A kaposvári klub hivatalos oldalán lévő információk:"Chris Dunn, Ohio államban született irányító (189 cm magas) már tapasztalt játékosnak számít, hiszen a Nyugat-Virginiai Egyetemről indulva játszott már Belgiumban, Cipruson, a Dominikai Köztársaságban, Franciaországban több évet, Spanyolországban, majd tavaly Svájcban fejezte be az évet.
2008 és 2011 között a francia ProB-ben, az Aix-Maurienne Savoie Basket csapatánál játszott 3 szezont, közben egy kicsit bepillantott a Spanyol LEB Gold ligába, ahol 6 meccsen 5.7 pontot dobott és 4,5 asszisztot adott, 3,1 lepattanóval. 2011-12-ben pedig Kurt Cunningham csapattársaként a JSA Bordeaux Basket irányítója volt (15.1 pont, 2,7 lepattanó, 3,8 assziszt). Majd az évet Svájcban 15,1 pont, 4,9 assziszt átlaggal zárta. Spanyolországba és Bordeaux-ba is sérült játékos helyére hívták, ezért volt ott csak rövidebb ideig.Franciaországban Kurt edzője (Claude Bergeaud) elismert edztőnek számít, ő Christ választotta a sérült játékos pótlására, ami számunkra is kellő megerősítés adott a választásnál.
Cunningham egyébként hasznos információkkal látta el a Klubot és Christ is, így a hosszas tárgyalások után aláírta az irányító a szerződésajánlatot (10 napos próbaidővel). Szeptember 10-én érkezik Kaposvárra."A klub honlapján lévő videóból (KATT IDE) kiderül, milyen keze van Dunn-nak (igen jó) és látható az is, milyen mozgású, hogyan kezeli a labdát. Egy egyéni, bemutató jellegű edzést lehet figyelemmel kísérni.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-08-17 15:18:39
A magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége a mai napon szomorú közleményt adott ki saját honlapján, melyben tudatja a hazai kosárlabda társadalommal, hogy elhunyt az 1955-ös Európa-bajnokságot megnyerő felnőtt magyar válogatott csapatkapitánya, Bogár Pál.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-08-17 14:18:44
Az MKOSZ sorsolt ma, így eldőlt, mi az NB I férfi és női A csoportjának menetrendje.Arról hogy lesz-e kieső, még valamikor augusztus folyamán döntenek. Kezdés mindkét nemnél október 6-án: a hölgyeknél 5 derbi (10 csapat) az uraknál 6 meccs (12 csapat).Mi most maradjunk a férfiaknál. Ezzel kapcsolatban az egyik sarkalatos pont az lehet, hogy a következő szezont 14 vagy kevesebb csapatra írják ki, hiszen, ha 14 csapatos lesz, akkor nem várható kieső a 2012-2013-as idényben, aminek nyilván lesz, aki örül, de összességében véve nem szerencsés dolog, hisz az alsó régiókban a presztízsen vagy a sport iránti alázaton, no, meg a nézők kiszolgálásán kívül kevés motiváció lesz. Ez azonban még csak találgatás. Várjuk meg, miként határoznak a szövetség erre illetékes személyei.Ami viszont végleges, hogy 2012. október 6-án 6 mérkőzéssel belevág a férfiak 12 csapatos mezőnye az alapszakaszba. A Szolnok pedig a középszakaszban majd csatlakozik, 13. résztvevőként. A nőknél 2013. január 19-én, a férfiaknál 2013. március 2-án lesz az utolsó forduló az alapszakaszban.A férfi és a női menetrendet IDE KATTINTVA lehet elérni a szövetség hivatalos oldaláról.ELSŐ KÖRAz első körben a férfiaknál a Pécs fog a legtöbbet utazni, hisz Nyíregyházára megy. A soproniak ugyanakkor csak átköszönnek Szombathelyre, egy várhatóan jó kis nyugat derbire. Ami még érdekes, hogy a legutóbb kieső, de az újranevezések után élvonalbeli tagságát gyakorlatilag visszaszerző ZTE az alapszakasz második legmagasabban jegyzett alakulatához, az Albacomphoz utazik, míg a két K betűs együttes, vagyis a Körmend és a Kaposvár csatájában ezúttal fura módon lehet, hogy a vendég somogyiak lesznek a papíron esélyesebbek - bár addig még kismillió köbméter víz folyik le a Rábán és mellékfolyóin, tehát majd meglátjuk... A szépen, nyugisan erősödő Paks a nyáron szintén belehúzó Jászberényt fogadja, ami akár ütős meccs is lehet. A trénert (is) váltó Factum, pedig a kevés keleti rangadó egyikén köszöntheti otthon a kispadján szintén szakembert cserélő Szegedet, ami ugyancsak nem lesz könnyen megtippelhető bajnoki.No, legalább már van min csemegézni!Hajrá, magyar kosárlabda!
Szerző: Kezdő5.hu
2012-08-16 20:00:05
A magyar válogatottnál megint jól teljesített a cseresor, hisz 38 pont jött a padról a kezdő ötös 31 pontja mellé. Ez azonban nem csak a cserék dicsérete, hanem a kezdők kritikája is. Persze nem mehet mindig egyformán, a meccsdömping során óhatatlan, hogy olykor visszafogottabb valaki. Kár, hogy most több alapembernek is kevésszer sült el a keze, s az is, hogy kriminálisan dobtuk a hármasokat. Jó csapat az osztrák, de megverhettük volna. Kettővel kikaptunk, de ettől még a 9. hely meglehet. Folytatás két nap múlva.