Szerző: Kezdő5.hu
2012-12-09 17:46:05
Pojbics Szabolcs, a Sopron ügyvezetője számolt be arról a klub hivatalos honlapjának, a sakc.hu portálnak, hogy az első vizsgálatok szerint súlyosnak tűnik az amerikai bedobó, Jeremy Wise sérülése. Hogy pontosan mennyire is nagy a baj, s mennyi időt kell kihagynia a remek légiósnak, azzal kapcsolatban azt a tájékoztatást adta az ügyvezető, hogy a holnapi MR-vizsgálat után már okosabbak lesznek s többet tudnak mondani erről…
Az SKC másik kezdő játékosát, Molnár Andrást a napokban operálták, s egy ideig rá biztos nem számíthat Meszlényi Róbert vezetőedző, Keresztes Rafael hetek óta nem játszik…rájár a rúd a soproniakra.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-12-09 17:20:33
Szlovákiával és Fehéroroszországgal küzd meg a magyar férfi kosárlabda-válogatott a 2015-ös Európa-bajnokság (extra) selejtezőjének első körében.A németországi Freisingben rendezett sorsoláson a nemzeti együttes a D-csoportba került, a jövő augusztusban összecsapó trióból az első léphet tovább a kvalifikációs sorozat második – négycsapatos – fordulójába.
„A szlovákoknál az idei forma alapján erősebbek vagyunk, vélhetően a fehéroroszokkal küzdünk majd meg a továbbjutásért” – nyilatkozta az MTI-nek vasárnap Sterbenz Tamás, a szövetség (MKOSZ) főtitkára, hozzátéve: elsődleges cél kijutni a 2015-ös, Ukrajnában sorra kerülő Eb-re, ezért jövőre a csapatépítésen lesz a hangsúly.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-12-09 13:35:15
Nem mindennap lesz egy Michigan State Spartan-ból Alba Fehérvár játékos, pláne nem pár hónap leforgása alatt, de az előző évadban még a neves NCAA-s egyetem kezdőembereként tündöklő Brandon Wood nem fanyalog, hanem belead apait-anyait és az utóbbi hetekben kiváló dobóformával örvendezteti meg a székesfehérvári publikumot. A nagyon magasan jegyzett amerikai légiós a ma este 18:30-kor kezdődő Alba Fehérvár - Szombathely (TV: SportKlub - élő!) rangadó előtt nyilatkozott a bajnokságról, saját szerepéről és a mai kilátásokról, amit az alábbi videóban tekinthetünk meg.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-12-08 21:21:25
Az Atomerőmű sima mérkőzésen, 93-63 arányban két vállra fektette a Körmendet a szombati játéknap rangadóján. A mérkőzésről készült tudósításunkat ide kattintva olvashatják el.Fotók: Fekete Zsuzsanna
Szerző: Kezdő5.hu
2012-12-08 19:35:00
Ma este "kiesési rangadót" játszott az Adria Liga két utolsó helyezettje - a Zadar vendége volt a magyar bajnok Szolnoki Olaj KK együttese. A több nehezítő körülményt - edzőváltást, sérüléseket és betegségeket - elszenvedő vendég együttesnek itt volt a nagy alkalom, hogy elmozduljon a tabella utolsó helyéről, hiszen a forduló előtt mindössze egy győzelemmel többet gyűjtött a horvát kiscsapat. Az idegenbeli diadal azonban nem sikerült, az Olaj nagyjából másfél negyed alatt összeszedett egy olyan hátrányt, amiből már nem volt visszaút, így már két vereséggel vannak lemaradva az utolsó előttitől.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-12-08 18:25:29
Ha csak az aktuális héten nyújtott teljesítményt nézzük, akkor ember legyen a talpán, aki megmondja, ki volt a mai találkozó esélyese. A vasiak keddi mérkőzésére ugyanis országszerte felkapták a fejüket a kosárbarátok. Nem mindennapi tett, hogy a Szolnok évek óta tartó sikersorozata során valaki győzelemmel távozzon a Tiszaligetből, ráadásul tegye ezt egy komoly téttel bíró mérkőzésen. Márpedig a hétközi győzelemmel a saját kezébe vette sorsát a vasi alakult, a kiesés szélére sodorván a magyar bajnokság kirakatcsapatát. Ami a házigazdát illeti, ők előrehozott mérkőzésen szerepeltek Székesfehérváron, ahol a 35. percig igen komoly győzelmi esélyeik voltak. Akkor azonban megsérült a karmester, Lorenzo Williams, és a csapat összezuhant. Ennek ellenére a helytállásuk dicséretes, még ha a lepattanózással akadtak is gondjaik. Ha nem engednek át egy halom támadólepattanót az ellenfélnek, Williams sérülése ide vagy oda, győzhettek volna a rangadón. Lássuk ezek után, hogy alakult a mai találkozó!Atomerőmű SE - Körmend 93-63 (22-23, 26-11, 23-13, 22-16)Paks, Gesztenyés úti sportcsarnok, 1000 nézőVezette: Földházi T., Gorka Sz., Surányi G. (Bodrogváry)ASE: L. Williams 14/6, N. Williams 2, Vojvoda 10/6, Kámán 5/3, Tóth 11/3. Csere: Körtélyesi 16/3, Idlet 18, Eilingsfeld 6, Kovács Á. 5, Kerpel-Fronius 2, Czinger 4, Illés -.Körmend: Ruják 9/3, Simpson 4/3, Ferencz 8/6, Buljan 22/6, Shaw 10/3. Csere: Farkas -, Fodor 2, Kutasi -,Sonyák 3/3, Sömenek 5/3, Kocsis -, Csapai -.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-12-08 11:44:58
Ma este 19:00-ás kezdettel Zadarban lép pályára az immáron az új szakember, Neno Ascserics edzette Szolnok, mely a 13. helyezett horvátokkal amolyan kiesési rangadót játszik, nem kicsi tehát a tét, a magyar bajnok pedig hihetetlen kalandos úton jutott el csak a déli szomszédokhoz, ráadásul két fontos játékosát még mindig nélkülözni kényszerül az Olaj...
Szerző: Kezdő5.hu
2012-12-08 11:10:28
Önmagában a 10 pontos és 2,7 lepattanós átlag nem extra teljesítmény. Ám ha ezt a hazai fiataloknak köztudottan nem igazán kedvező magyar NB I-ben egy 19 esztendős fiatalember meccsenként egy félidő alatt jobbára a cserepadról beszállva éri el az már megsüvegelendő. Sajnos az "elkövető", kosárlabdázásunk egyik ifjú reménysége, Kovács Ádám, akinek édesapja és nagybátyja is bajnok volt, három hete megsérült, megoperálták, egy ideig nem számíthat rá a ZTE edzője,Völgyi Péter.- Hogy vagy? - kérdeztük a ZTE bedobóját Kovács Ádám: - Köszönöm, a körülményekhez képest jól - mondta az egerszegi bedobó. - Megoperáltak, hamarosan kiveszik a varratokat, s jön a rehabilitáció. De azt nem is kell ecsetelnem, milyen rosszkor jött nekem a sérülés.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-12-06 19:01:45
A 33 esztendős hátvéd a Szeged együttesétől került a Kapos partjára és a tabellára pillantva mindenképpen nagyon jó helyre igazolt.
Drahos a szezon eddigi mérkőzései mindegyikén parkettre lépett, sőt mindig a kezdőcsapat tagja volt, s átlagosan 26 percet töltött meccsenként a pályán, s ennyi idő alatt 4,4 pontot termelt és 2,4 gólpasszt osztott ki.
A kaposvári, illetve az azt megelőző szegedi szerepvállalást előtt azonban a sokak által csak „Drahi”-nak becézett kosaras 2008-2010 között két idényen keresztül a Jászberényi KSE kötelékéhez tartozott, ezen időszak alatt összesen 62 alkalommal húzta fel magára a berényi kék-fehér mezt és nagyon gyorsan a csapat egyik nagy kedvencévé vált a szurkolók szemében. Kíváncsiak voltunk rá, milyen érzésekkel készül Drahos a december 7-én megrendezésre kerülő Top Cop Security Jászberény – Kaposvári KK kosárlabdameccsre, hogy érzi magát az új közegben, s milyen céljai vannak mind neki, mind pedig a klubjának.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-12-06 17:54:08
Aggasztó híreket közölt pár nappal a kulcsfontosságú zalaegerszegi bajnoki mérkőzés előtt az SKC szakvezetője, Meszlényi Róbert. Molnár Andrást megoperálták, többen is sérültek, betegek, heten nyolcan “lézengenek” az edzéseken.
Molnár András térdét ma délután Székesfehérvárott megműtötték, ez nem a korábban operált térde volt. A válogatott bedobó elmondta, beszakadt egy porc, s monitoron végignézte a nagyjából 20 perces beavatkozást. Hogy mikor edzhet, s mit kell csinálnia a rehabilitáció alatt arról holnap tájékoztatják. Holnap egyébként vissza is térhet Sopronba. Öccse, Bence a vállával bajlódik, sérülése miatt várhatóan neki is heteket kell kihagynia.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-12-06 15:42:33
Ahogy arról már tegnap megerősített információt közöltünk, a Szolnoki Olaj csapatának új vezetőedző jelöltje Neno Ascserics, aki ma érkezett meg Szolnokra, hogy feltérképezze a helyzetet és végleges megállapodást kössön a klubbal, erről a klub vezetése közleményben tájékoztatta a nyilvánosságot:
Szerző: Kezdő5.hu
2012-12-06 11:59:41
Partnerünk, az MTE TV honlapján elérhető egy mélyebb interjú, amit Németh Zsolt készített Hencsey Tamással, a Lami-Véd Körmend "újonc" vezetőedzőjével, aki nagy feladatot kapott a kezébe erre a szezonra. A témák igen bővek, honnan indult a csapat, illetve a klub, milyen irányba tart a gárda, mi a helyzet a légiósokkal és a magyarokkal, mik lehetnek a célok, s milyen hatással van az EuroChallenge szereplés a vasi alakulatra.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-12-06 11:39:12
Az elmúlt idény szlovák pontkirálya, a 27 éves Anthony Jones érkezik a Naturtex-SZTE-Szedeák csapatához, aki a hétvégi, PVSK elleni bajnoki mérkőzésen már pályára is léphet új együttese színeiben.
Jones 1984. december 4-én született Detroitban. A középiskola elvégzése után az egyetemi bajnokság (NCAA) második, illetve harmadik vonalában pattogtatott. Profi karrierjét az Egyesült Államokban kezdte meg, majd a 2009/10-es szezont már Európában nyitotta a montenegrói KK Jedinstvo Bijelo Polje együttesében 10 mérkőzésen lépett parkettre.
A 1-2-es poszton egyaránt otthonosan mozgó amerikai játékos tavaly a szlovák első osztályban, az MKB Handlova tagjaként 35 mérkőzésen 27,7 pontot, 7,1 gólpasszt, 5,1 lepattanót és 2,4 labdaszerzést átlagolt, elképesztően simán gyűjtötte be a pontkirályi címet. Valamint megválasztották a bajnokság legjobb hátvédjének, légiósának, játékosának. Szinte minden elképzelhető címet begyűjtött. A bajnokság befejezését követően Szaúdi-Arábia felé vette az irányt, de az idei szezonra való felkészülést már a német Frankfurtnál kezdte meg. Itt nem állomásozott sokáig, mivel októberben a török másodosztályban szereplő Baskent Genclik Ankara csapatához szerződött, majd három lejátszott mérkőzés után távozott.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-12-05 18:08:00
Mint arról a vasárnap folyamán beszámoltunk, felmentették posztjáról az Adria Ligában 2-9-cel, a Eurochallenge-ben pedig akkor 2-2-vel álló Szolnoki Olaj KK (ex-)vezetőedzőjét, Pór Pétert. Helyét ideiglenesen Dragan Alekszics vette át, aki a tegnapi napon nem tudta győzelemre vezetni a szolnokiakat a Körmend elleni EC meccsen. Az új tréner megtalálása nem is váratott sokáig, ugyanis több forrásból is megerősített információink szerint a mai napon a vezetőség Nedeljko "Neno" Ascsericset nevezte ki Pór utódjául, innentől kezdve ő irányítja a magyar bajnokot. A klub várhatóan a holnapi nap folyamán ad ki hivatalos közleményt a megegyezésről.Külön érdekesség, hogy még egy hét sem telt el azóta, hogy az Olaj új edzője aláírt a német másodosztályú Gotha Rockets csapatához, ám kilépési lehetőséggel tette mindezt, most pedig élt is ezzel az opciójával, hogy az Adria Ligában is megmutathassa, mit tud.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-12-05 13:11:06
Kaphatunk egy újabb kis ízelítőt abból, amin a magyar-amerikai kettős-állampolgárságú Rosco Allen keresztül megy az NCAA-ben (elsőévesként), most csapata, a Stanford Cardinal edzésfilozófiájáról láthatunk egy kisfilmet, ahol honfitársunk ugyan nem szólal meg, de nagyon jó képet ad a felvétel, az edző, Johnny Dawkins és két felsőbb éves, Chasson Randle és John Gage beszélnek arról, ők mit tartanak az egyetemi kosárprogram lényegének. Utánpótlás más kultúrából, de a legfelsőbb szinten: tanulni, tanulni, tanulni...
Szerző: Kezdő5.hu
2012-12-05 08:23:56
Mint ahogy tegnap este arról már részletesen beszámoltunk, a Körmend hatalmas meglepetést okozva diadalmaskodni tudott az EuroChallenge magyar rangadóján Szolnokon, ezzel saját kezébe kerül a sorsa, a sorozatban tavaly a Final Fourig jutó magyar bajnok pedig könnyen kieshet már a csoportkörben, ha nem alakul számára minden eredmény kedvezően az utolsó fordulóban. A mérkőzés után az NSO TV interjúvolt meg több játékost is a két oldalról, az alábbi videóban Báder Márton nagyon őszintén fejtette ki véleményét a látottakról, míg Fodor Gergely elmondta, hogy a Körmend a pályán mindent meg fog tenni, de nem lenne egyszerű helyzetben a vasi alakulat, ha esetleg tovább tudna jutni a csoportból. Megszólal még a győztes had egyik vezére, Ferencz Csaba is, érdekes és tanulságos nyilatkozatokat láthatunk az alábbi összeállításban!
Szerző: Kezdő5.hu
2012-12-05 08:17:27
A Factum Sport két új amerikai játékosa egyaránt jól debütált csapatában a Szombathely ellen, bár kikapott a gárda a csapatépítés terén egyértelműen sokkal előrébb járó vendégektől. Ám nem egyénieskedő kosarasokról van szó, ami még akár jót is jelenthet Debrecenben, hiszen a hírek szerint mindenképpen egytől egyig csapatjátékosokat szeretne a keretben tudni a szintén amerikai vezetőedző, Jason Okrzesik. A hármójukkal készült interjúk vannak összegyúrva az alábbi cikkben.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-12-04 19:45:22
Ma este újra összecsapott az idei EuroChallenge sorozat két magyar indulója, a Szolnoki Olaj KK és a Lami-Véd Körmend együttese. A találkozó aztán nagyon szorosan alakult, folyamatosan változott a játék összképe. Az utolsó negyedben az addig többször is megtorpanó vendégek vették kezükbe a meccs irányítását, és végül simán nyertek a most is görcsösen játszó Szolnokkal szemben.
Szerző: Adorján István
2012-12-04 16:22:24
Egyelőre még nem a Marvel univerzum vagy annak egyik kiváló főhőse, Tony Stark (Vasember) szerződött le a Factum Sporttal, csupán egyik magyar tehetsége, Vas Viktor teljesítménye kezdett el javulni, amire nagy szüksége is van az egyetlen nyeretlen csapatnak. A 23 éves erőcsatár (olykor szükségből center) a Szombathely ellen egyéni karriercsúcsot jelentő 18 pontot termelt, ráadásul csak 20 perc játékidő alatt.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-12-04 10:50:54
Ma este újra magyar rangadót rendeznek az EuroChallenge sorozatban, hiszen a Körmend a Szolnok otthonába látogat, a tét pedig nem kicsi, az F-csoport második, illetve harmadik helyezettje kvázi a továbbjutásért meccsel egymással a Tiszaligeti Sportcsarnokban. Nem kevés érdekesség történt, történik mostanában mindkét oldalon, tehát nem egy szimpla mérkőzés lesz ez a mai! Nézzük is, hogy mi várható szerintünk!
Szolnoki Olaj KK (magyar, 2 - 2) - Lami-Véd Körmend (magyar, 1 - 3)
EuroChallenge, alapszakasz-csoportkör, 5. forduló - 2012. 12. 04. (19:00, TV: Sport M - élő, majd DIGI Sport - 22:45, felvételről)
Piros-feketék örökrangadója, avagy bármi is történjen ezen két csapat háza táján, az utóbbi két évtizedben csak jó hangulatú, nagy presztízsértékű mérkőzés képzelhető el a Szolnok és a Körmend között, ez bebizonyosodott három hete is, amikor a vasiak nagy hátrányból felállva tudták megráncigálni az "Olaj-oroszlán" bajszát, igaz letépni nem sikerült, a Szentély Arénát így tehát bevette a Szolnok, mely ma egy újabb győzelemmel továbbjutna a Top 16-ba, amennyiben az Oldenburg sikerrel jár temesvári kirándulásán.
Hányattatott időszakon van túl mindkét klub, persze más volumenű problémái voltak, vannak a Körmendnek, mint az Adria Ligában induló Szolnoknak, de a mai házigazda egy nagyon érdekes és némileg váratlan edzőváltáson van túl, ami mint tudjuk, általában szélsőséges hatással van rövid távon egy csapatra - vagy pozitív, vagy negatív értelemben, bár az is tény, hogy új arcot nem kell egyelőre megismerniük edzéseken, illetve a mérkőzéseken Báder Mártonéknak, hiszen Dragan Alekszics lépett elő segédedzőből vezető szakemberré, vélhetően ez az Olaj játékában sem hoz túl nagy változtatásokat, legalábbis ma még nem.
A két csapat keretét nem kell bemutatni senkinek sem, pláne, hogy nem is történt benne változás a felek legutóbbi találkozása óta, bár a vendéglátóknak vannak betegei, sérültjei, akiknek még nem biztos a pályára lépésük, de abban mi lehetünk biztosak, hogy ha lépni tud a Simon - Kalve - Grebenár trió, akkor ott is lesznek ma mindannyian a parketten, bár a körmendi nevelésű Németh István visszatérése még nem ma fog megtörténni, úgyhogy egy nagy hiányzója azért lesz a Szolnoknak, ha több esetleg nem is.
A magyar bajnokságban és az EuroChallenge-ben is nyert az utóbbi héten a Körmend, a Temesvár két vállra fektetése nagy önbizalmat adott Rujákéknak, akik lendületből verték el nagyon a Szegedet, eközben az Olaj kikapott hazai környezetben az Oldenburgtól itt az EC-ben, majd alapos verésben részesült Szkopjéban is, a hétvégi Adria Liga fordulóban. A tények már ismertek, a Szolnok menesztette Pór Péter vezetőedzőt, az Alekszics - Kmézics edzőpáros viszont ugyanazzal a kerettel dolgozhat azóta is, mely nem rendelkezik igazi slasherrel, így nem is lesz könnyű szerkezetileg, illetve játékban mást előadnia a Szolnoknak, de mentálisan valamennyire felrázhatja a társaságot a változtatás - már, ha egyáltalán pozitív hatással lesz ez Horváth Ákosékra.
A Körmend a teljesen esélytelenek nyugalmával készülhet a találkozóra ezzel együtt is, nincsen ugyanis egy súlycsoportban a két alakulat, sem a keretek erősségét, mélységét tekintve, sem pedig az összerakott játékot illetően, de mint tudjuk, egy örökrangadón bármi megtörténhet, úgyhogy az ellentétes lelki, mentális, fejbéli tendenciák talán kedvezhetnek annyit a vasiaknak, hogy legalább egy jó kis mérkőzést tudjanak játszani a magyar bajnokkal.
A mérkőzést 19:00-tól élőben közvetíti a Sport M csatorna, majd a DIGI Sport 2 22.45-től felvételről sugározza.