Szerző: Zsivera Gábor
2014-09-11 11:00:00
A Szolnoki Olaj KK vezére, Lóránt Péter megkeresésünkre pontosította a vele kapcsolatosan megjelent, sajnos több téves információt is tartalmazó híreket, melyek szerint már átesett volna a műtéten, mely a térdének fájdalmai miatt elengedhetetlenné vált.
Szerző: Gobodics Tamás
2014-09-11 10:46:57
A Kaposvári KK és a Montenegróból érkező Mihajlo Szekulovics közös megegyezéssel felbontották a szerződést, így a somogyi csapat új középjátékos után néz.
Szerző: Tóth Attila
2014-09-10 18:05:00
A hétvégén hazai pályán rendez felkészülési tornát az Alba Fehérvár együttese, a gárda vezetőedzője, Marcel Tenter és irányítója, Simon Balázs viszont még a múlt hétvégi nagyváradi tornán szerzett tapasztalataikat osztották meg - olvasható a gárda hivatalos honlapján, az albakosar.hu-n. Halm Rolland szakosztály-igazgató már a pénteken kezdődő megmérettetésekről is szót ejtett emellett.
Szerző: Tóth Attila
2014-09-10 13:05:00
Egy újonc lehet Malik Cooke utóda az Egis Körmend együttesénél - a klub a mai napon megállapodott Walter Lemon Jr.-ral, aki a következő hetekben próbajátékon győzheti meg Zsebe Ferencéket, érdemes őt szerződtetni a teljes szezonra.
Szerző: Tóth Attila
2014-09-09 21:22:23
A Görögországból érkező Lazeric Jones próbajátékon győzheti meg az Olaj szakmai stábját arról, hogy szükség van-e rá a 2014/15-ös idényben.
Szerző: Tóth Attila
2014-09-09 14:00:00
Most már hivatalos: Fehérvárra érkezik a világhírű Real Madrid kosárlabda csapata. A szervezők tájékoztatása szerint a királyi klub október 8-án 19 órakor a Vodafone Sportcentrumban játszik bemutató mérkőzést az Alba Fehérvárral.
Szerző: Botár László
2014-09-09 12:45:00
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége által 2012-ben indított a Kosárlabdázás Napja rendezvénysorozat folytatódik. Idén szeptember 27-én a szokott helyszínen, a Városligeti Műjégpályán kerül sor a sportág ünnepére.
Szerző: Tóth Attila
2014-09-09 09:00:00
A tegnap késő este folyamán a Golden State Warriors hivatalosan is bejelentette, hogy szerződést kötöttek az előző idényben a Szolnoki Olaj KK-ban játszó Justin Holiday-jel.
Szerző: Tóth Attila
2014-09-09 08:00:00
A Szolnoki Olaj KK magasemberének, Lóránt Péternek artroszkópos térdműtéten kell átesnie, októberben folytathatja csak a munkát a többiekkel!
Szerző: Tóth Attila
2014-09-08 23:15:00
Az Alba Fehérvár vezetőedzője, Marcel Tenter döntött: Cleveland Melvin próbajátéka után rendes, a teljes 2014/15-ös szezonra szóló szerződést is kap a székesfehérvári együttestől.
Szerző: Zsivera Gábor
2014-09-07 19:31:35
Ma délután egy felkészülési mérkőzés keretein belül feszült egymásnak a két nem hivatalos "testvércsapat" Budapesten, a már három légióssal és egy magyar próbajátékossal felálló MAFC viszont csak akkor futott jobb periódusokat, mire az egy külföldivel felálló Rujákék már elhúztak.
Szerző: Zsivera Gábor
2014-09-07 16:00:00
Rados Vukolic és Nermin Hujdurovic után tehát harmadik légiósa is a fedélzeten a nyírségieknél.
Szerző: Botár László
2014-09-07 11:00:00
Két év kihagyás után tért vissza, de azonnal újra hódított a kosárlabdázás utcai változata, a streetball Debrecenben.
Szerző: Tóth Attila
2014-09-06 16:45:00
Mladenovics Dejan marad a Jászberény együttesénél, de nemcsak mint játékos, hanem mint másodedző, és mint utánpótlásedző is.
Szerző: Tóth Attila
2014-09-05 18:35:00
Az Alba Fehérvár egyik új légiósa a tavasszal NCAA-bajnoki címet nyerő Lasan Kromah, vele készített interjút a klub hivatalos honlapja, az albakosar.hu - ebben beszél többek között új csapatáról és saját játékáról is.
Szerző: Tóth Attila
2014-09-05 16:45:00
A magyar válogatott két húzóembere, Vojvoda Dávid és Keller Ákos voltak a DIGI Sport Reggeli Start című műsorának vendégei. A két kosaras beszélt többek között a válogatott Eb-selejtező sorozatáról, konkrétan a csehek elleni utolsó mérkőzésről, illetve a magyar kosárlabda helyzetéről is.
Szerző: Tóth Attila
2014-09-05 15:33:00
A mai, BK Opava elleni edzőmeccs után kiderült, hogy a paksiak mindkét amerikai játékosa, John Roberson és Henry Dugat is szerződést kap a 2014/15-ös szezonra az Atomerőmű SE-től - derül ki a klub hivatalos honlapjáról.
Szerző: Tóth Attila
2014-09-05 12:44:00
Ma délben az Atomerőmű SE együttese azzal a cseh BK Opavával játszott újabb edzőmérkőzést, amelyet két napja megvertek már egyszer, viszont amely tegnap Pécsett győzött a Pécsi VSK-Pannonpower ellen, méghozzá 22 ponttal. Egy nagyon fordulatos mérkőzést játszott egymással a két gárda, hol az egyik, hol a másik csapat került fölénybe ellenfelével szemben, végül pedig újra az ASE győzött, ezúttal 78-73 arányban.
Szerző: Tóth Attila
2014-09-04 22:20:00
Ma este felkészülési mérkőzést játszott a Pécsi VSK-Pannonpower együttese a cseh BK Opavával. A vendégek mind a négy negyedet megnyerték, így összességében magabiztos, 22 pontos sikert arattak.
Szerző: Tóth Attila
2014-09-03 20:57:00
Az első félidőben kifejezetten jól játszva, a második félidőben az ellenfelet kicsit magára engedve győzött az Atomerőmű SE együttese a cseh Opava elleni felkészülési meccsen. Lássuk a részleteket!