Szerző: Kezdő5.hu
2012-09-16 17:10:23
Az Alba Fehérvár gárdája a sorozatos fegyelmezetlenségek miatt eltanácsolt Josiah Turner és a még nem bevethető Keller Ákos nélkül, de már a válogatottból visszatérő Szabó Zsolttal állt fel az igen sok külföldit felvonultató Nagyvárad elleni edzőmeccsen ma délután Székesfehérváron. A klub hivatalos honlapja, az albakosar.hu ezen információk mellett arról is beszámolt, hogy már 10 egységnyi előnye is volt a hazaiaknak, ám az utolsó etapban egyszerűen semmi sem sikerült a 14 pontig jutó, s elég meggyőző játékot mutató Cox húzta vendéglátóknak, s a 6 triplát értékesítő Lupusavei és társai célba értek egy nagy hajrával.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-09-16 15:33:19
A Pécsi VSK-Pannonpower szerezte meg a III. Völgység Kupán a bronzérmet, miután 99-73-ra legyőzte a házigazda Bonyhádot.A B-csoportos Bonyhád és a pécsiek nem először mérkőztek egymással a felkészülés során: a PVSK először még augusztus végén, majd szeptember 7-én verte a tolnaiakat. A pécsiek már az első félidőben 55 pontig jutottak, igaz a kapott pontok száma miatt azért aggódhatott Csirke Ferenc. A félidőt Kovács Péter félpályán túlról dobott triplája zárta.A folytatásban a sokat cserélő vendégek fokozatosan növelték előnyüket és végül 99 pontig jutva szerezték meg a torna harmadik helyét.B-Beton Bonyhád - Pécsi VSK-Pannonpower 73-99 (29-31, 15-24, 13-27, 16-17)Bonyhád: Faragó 19/9, Lukács 19/15, Rutkai 8, Lőrincz 6, Tömösváry 4. Csere: Jilling 11/3, Verli 5/3, Gémes 3, Pechár. Vezetőedző: Morgen Frigyes.PVSK: Loesing 2, Kovács P. 19/9, Legion 12, Tóth N. 19/3, Dill 11/3. Csere: Csernák, Halász 4, Nagy K. 8, Bíró O. 2, Bödör 6, Csabay, Horváth B. 9/9. Vezetőedző: Csirke Ferenc. Kép, forrás: pvsk-panthers.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2012-09-16 12:38:39
Az Alba Fehérvár vezetése úgy döntött, hogy hiába a jó ajánlólevél és a dicső múlt, valamint a megkérdőjelezhetetlen tehetség, Josiah Turner mégsem lesz a fehérváriak játékosa ebben a szezonban. Az utóbbi edzőmérkőzésen és a tréningeken mutatott, messze sem meggyőző játéka és hozzáállása miatt került sor az elválásra, pedig Dzunics edző az első, 30 pontos edzőmeccs-performansza után még azt gondolta a korábbi utánpótlás válogatott amerikai ifjonc kisemberről, hogy ő lehet az Alba irányítója ebben a szezonban. A játékos már távozott is hazánkból, a klub természetesen új külföldi játékost keres a helyére.A fehérváriak ma 17:00-tól a rengeteg (várhatóan 7) légióssal felálló Nagyváradot fogadják egy edzőmeccs keretein belül a Vodafone Sportcsarnokban, de már 15:00-tól lehet kapni a szezonbérleteket!
Szerző: Kezdő5.hu
2012-09-16 12:11:39
Szeptember hónap előttünk álló hétvégéin további két rangos felkészülési tornát rendeznek a nyugati végeken. Jövő héten a Horváth Zoltán Emléktorna következik Szombathelyen, egy héttel később pedig Zalaegerszegen rendezik a Göcsej Kupát.Szeptember 21-23-a között harmadik alkalommal rendezik meg Szombathelyen a Horváth Zoltán Emléktornát. A tragikus hirtelenséggel elhunyt egykori Paks, Falco játékos emlékének adózik az a négy gárda akik ott lesznek majd az Aréna Savariaban. A rendező Falco - SZOVA KC Szombathely mellett az Atomerőmű SE, a PVSK - PANNONPOWER, valamint az osztrák élvonalbeli Oberwart Gunners verseng majd a trófeáért.Szintén azon a hétvégén, szeptember 21-én és 23-án rendezi meg a BC Körmend kosárlabdacsapata a Mogyorósy Szilárd Emléktornát. Ezen a ZTE, a Kis-Rába menti Takarék SKC és a Fürstenfeld Panthers lesz vendége a vasi egyesületnek.
A hónap utolsó hétvégéjén, 28-30-a között 43. alkalommal kerül megrendezésre Zalaegerszegen a Göcsej Kupa. A nagy múltra visszatekintő felkészülési mérkőzéssorozat ezúttal nem nyolc, hanem csak négy együttes részvételével zajlik majd le. A házigazda Zalaegerszeg mellett az Atomerőmű SE, a bajnoki ezüstérmes Falco - SZOVA KC Szombathely, valamint egy Egyesült Államokból érkező csapat mérkőzik majd egymással, a magyar pontvadászat rajta előtti hétvégén.Fotó - starity.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2012-09-16 11:54:21
A Kaposvári KK együttese szoros végjáték után győzte le a PVSK gárdáját a Bonyhádon zajló Völgység Kupa szombati találkozóján. A két csapat az egész találkozó folyamán fej-fej mellett haladt. Egyikük sem tudott nagyobb előnyre szert tenni. A végjátékot a kaposváriak bírták jobban, így megnyerték a találkozót. Fekete Ádám csapatából kerül ki a mérkőzés legjobbja, Dávid Gergely személyében. A rutinos center 18 ponttal terhelte meg a pécsiek gyűrűjét, ezzel ő lett a legeredményesebb játékos.A PVSK - PANNONPOWER hivatalos weboldalán bővebb beszámolót találhattok a mérkőzésről.Sikerrel mutatkozott be pécsi csapatban az új állomáshelyre érkező Nagy Krisztián, akinek ez már a második edzőmeccse volt új klubja színeiben. A korábban Nyíregyházán pattogtató játékos, legeredményesebb magyarként 8 ponttal vette ki részét csapata teljesítményéből. Ami azonban sajnos kevés volt a sikerhez.Pécsi VSK-PANNONPOWER – Kaposvári KK 72–75 (18-20, 21-17, 21-23, 12-15)
Völgység Kupa, felkészülési torna, Bonyhád
Pécsi VSK-PANNONPOWER: Loesing 15/6, Kovács P. 5, Legion 14/3, Dill 13, Tóth N. 5Cserék: Csabay 3, Bödör 3, Bíró O. 1, Halász 3, Nagy K. 8, Horváth B. 2Edző: Csirke Ferenc
Kaposvári KK: Dunn 8/3, Drahos 7/3, Szőke 12, Dávid 18, Spica 14Cserék: Kiss K. 6/6, Hendlein 10/6, Kovács S., Bíró B.Edző: Fekete ÁdámFotó - kapos.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2012-09-16 10:45:32
A magyar férfi válogatott egyik legjobbja volt idény nyáron Lóránt Péter, aki a holtszezonban klubot váltott és a tavalyi spanyol élvonalbeli ötödik helyezett Lagun Arótól a patinás és nagy múltú, de az előző évadban a megszokottnál gyengébb idényt futó olasz Virtus Romához szerződött. Új klubjánál viszont nagy terveket szövögetnek, s a függőben lévő (értsd: idén a tavalyi gyenge bajnoki szereplés miatt felfüggesztett, később ennek javulásától függően visszaállítható) Euroliga A-licenccel rendelkező gárda gyakorlatilag teljesen lecserélte keretét, mellyel gőzerővel készül a szezonra, s játssza az edzőmeccseket. Lóránt tegnap reggel indult útnak, hogy csatlakozzon a rómaiakhoz, akik tegnap és ma egy négycsapatos tornán szerepelnek, melynek elődöntőjében késő este 76 - 70-es vereséget szenvedtek a Caserta alakulatától, így ma este 18:30-tól a tavalyi meglepetéscsapat, a Venezia ellen küzdhetnek meg Péterék a bronzéremért.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-09-16 08:49:27
A Szeged sajtóközleménye szerint Troy Brewer nem marad a próbajáték után a csapatnál, a szegediek új hátvéd után néznek:
"A pénteki, Kecskemét elleni edzőmérkőzés után a Naturtex-SZTE-Szedeák szakmai stábja úgy döntött, nem kínál szerződést a próbajátékon lévő Troy Brewernek, és új légióst keres a hátvéd posztra. A szegedi együttes hétfőtől szerb légióst tesztel, aki várhatóan kedden, a kecskeméti felkészülési találkozón már pályára is lép."
Szerző: Kezdő5.hu
2012-09-15 17:23:51
A Zalaegerszeg hivatalos honlapja, a ztekosar.hu arról számolt be, hogy a ZTE Bonyhádon 86 - 81 arányban verte egy végig simán alakuló, majd a hajrában picit szorossá váló találkozón a nyáron alaposan megerősödött B-csoportos hazaiakat. A III. Völgység Kupa keretein belül megrendezett összecsapáson szépen eloszlottak a pontok a vendégeknél, de a két próbajátékon lévő légiós Simovic és Krayem vitték a prímet, bár Vertetics Ádám és az egyik új érkező, Borszéki Csaba is fontos kosarakkal vétette észre magát. A bonyhádiaknál az egykoron Pakson az A-csoportban is szereplő Lőrincz Viktor emelkedett ki 20 pontjával, illetve 4 értékesített triplájával.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-09-15 16:56:17
A meccs elején azáltal, hogy amerikai centereik több pattanót is visszaszereztek a hazai palánk alatt, a körmendiek vezettek. A küzdelmes eső negyed közepén Barovics és Gunn villanásai révén átvette a vezetést az SKC. A szakasz végén is inkább a küzdelem, mint a szép játék dominált, felváltva vezettek a csapatok. A hajrá a zónára átálló vendégcsapatnak sikerült jobban. A második negyed elején lendületben maradt, s 8 ponttal ellépett a Körmend. Az igencsak hosszúra nyúlt hazai kosárcsendet Takács törte meg egy "sarki" hármassal, s ez a találat egy 11-0 s hazai "száguldás" kezdetét jelentette. A vendégek "pontatlan" periódusának Farkas vetett véget, ám a mezőnyben is hasznos Takács újabb hármasa ismét nagy lökést adott az SKC-nak. Látványos megoldások következtek, Ferencz dobott szép kosarat majd Keresztes zsákolt Tóth ügyes átadása után. A második szakaszra "feltámadó" Sopron 10 ponttal vezetett félidőben.Ruják hármasával indult a második félidő, a kapkodva kezdő hazai együttes első pontjára több, mint 2 percet kellett várni, Gunn dobta büntetőből. A vendégek zónája ellen aztán egy szép hármast is beemelt, amellyel vissza is állt a szünetbeli 10 pontos különbség. A szakasz közepén szigorúbbá, keményebbé vált a körmendi védekezés, és ez nem ízlett a hazai játékosoknak, újra feljöttek a piros-feketék. Barovics villanásaival ismét megugrott az SKC, ám a szakasz végén labdákat szereztek a vendégek, s Kutasi dudaszóra dobott hármasával ötre jött fel a Körmend. A záró szakasz elején Csapai hármasa után 2 pontra csökkent a soproni előny. Kicsit túlpörgött a hazai együttes támadásban rossz döntéseket hoztak játékosai, dobás helyett passzoltak, és fordítva. A holtponton Keresztes és Vesztergom lendítette át a hazaiakat, de a Körmend Shaw vezetésével tapadt a hazai együttesre. A negyed közepén az egy ideje "hallgató" Gunn is hozzászólt a játékhoz egy szép, betörés utáni kosár formájában. Szűken, de vezetett az igen sok büntetőt rontó SKC. Majd Ferencz hármasával, két és fél perccel a vége előtt egalizált a Körmend, ezt követően Ruják betörése utáni kosarával már vezetett is a teljesen elbizonytalanodó hazaiakkal szemben. Barovics támadó pattanó után egyenlített, majd 20 másodperccel a vége előtt Fodor dobott hármast. Az SKC kapkodott,a higgadtabb Körmend pedig megnyerte a meccset és a kupát. Kis-Rába menti Takarék SKC 63 - 68 BC Körmend (10-13, 26-13, 14-19, 13-23)MKB Aréna, 500 néző Vezették: Boros, dr. Magyari, TörökSopron:Thomas 12, Gunn 14/3, Vesztergom 2, Tóth G. 5, Barovics 11Cserék: Takács 6/6, Gombás 1, Bus 0, Keresztes 10Körmend: Ruják 15/3, Ferencz 13/3, Fodor G. 6/3, Roberson 8, Shaw 12Cserék: Sonyák 1, Farkas 2, Kocsis 0, Kutasi 8/6, Sömenek 0, Csapai 3/3A végeredmény:1. BC Körmend2. Kis-Rába menti Takarék SKC3. SMAFC - NYMEA Kupa legértékesebb játékosa (MVP): Filip Barovics (Kis-Rába menti Takarék SKC)A legeredményesebb játékos: Balogh Gergely (SMAFC-NYME) 30 pontA legjobb soproni játékos: Keresztes Rafael (Kis-Rába menti Takarék SKC)
Szerző: Kezdő5.hu
2012-09-15 16:36:21
A holtszezonban már volt, hogy kész tényként közölték több hazai platformon is - többek közt a zalaiak hivatalos honlapján is - hogy a szolnoki nevelésű, háromszoros magyar bajnok és kupagyőztes Gaál Róberttel mindenben megegyeztek a vezetők és a 24 esztendős hátvéd a ZTE színeiben folytatja, végül mégsem került sor a szerződtetésre és a korábban Debrecenben és Salgótarjánban is megforduló Gaál jelenleg Mezőberényben készül. Vele beszélgettünk arról, hogy miért nem lett pozitív kimenetelű a zalai kaland, valamint hogy miként tekint a jövőbe.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-09-15 15:57:05
A kesport.hu arról számolt be, hogy az idén az élvonaltól visszalépő KTE KK csak magyar játékosokkal felállva idegenben győzte le a két külföldijét - Brewert és Sims-t - tesztelő szegedi A-csoportos gárdát. A válogatottból visszatérő Wittmannt is bevető vendégek a félidő után már nem hagyták kicsúszni kezükből a győzelmet, a fiatalok, azaz a két Pongó testvér és Mészáros Máté ponterős játéka mindenképp biztató lehet, pláne, hogy minőségi ellenféllel szemben teljesített jól a három ifjonc a Dénes Gábor nélkül kiálló kecskemétieknél.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-09-15 15:30:35
A romániai Medgyesen rendezett négycsapatos torna bronzmérkőzésén tegnaphoz hasonlóan Báder Márton eredményes és Simon Balázs fineszes játékával diadalmaskodott a továbbra is a jelenlegi magyar válogatottjait nélkülöző Szolnok. Pór Péter vezetőedző ez alkalommal még többeknek tudott lehetőséget adni, hiszen a leendő Adria Liga-induló alakulat végig kézben tartotta a Craiova elleni találkozót és végül 10 ponttal nyert - tudósít erről az olajkk.hu portál. A pontok újfent szépen eloszlottak a csapaton belül, s most is inkább a védekezésére lehet büszke az Olaj, bár támadásban egyre többeket tudott bevonni a Simon Balázs és Németh István személyében két nagyon intelligens magyar játékmesterrel erősödő Szolnok.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-09-15 15:08:25
A Körmend állva hagyta a soproni egyetemi együttest, 12-0-lal kezdtek a vasiak, egész pályás letámadásuk ellen nem tudott mit felmutatni a SMAFC. A szakasz közepén rendezte sorait Vetési Imre együttese. Karácsonyi és Berenczei hármasaival, valamint Balogh ponterős játékával nem kis meglepetésre egyetlen pontra feljöttek a soproniak. A második szakasz is körmendi "hengerrel" indult ám a 13-2-es roham után ekkor már nem tudott "visszajönni" a SMAFC, amelynek játékosain egyre inkább érződött, hogy az egy nappal korábbi SKC elleni meccs sokat kivett belőlük.Szünet után aztán már egyoldalú lett a játék, a körmendiek sok hármast dobtak s a hazaiak közül csak Balogh tudta felvenni velük a versenyt.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-09-15 10:22:10
Ausztriai edzőtáborozása után hazatérőben Sopronban játszott edzőmeccset a Jászberény együttese. Egy támogatójuk jóvoltából egy hetet töltöttek Öblarnban s ausztriai túrájuk során a Welstől kikaptak a Fürstenfeldet pedig megverték.A következő évadnak új edző mellett szinte teljesen új csapattal vágnak neki a jászságiak. A tapasztalt mester, Földi Sándor vezette csapatban erős lesz a szerb vonalKét magas játékos, Horti Bálint és Rasko Dramancsanyin aradt meg a meghatározó játékosok közül. Az érkező magyar játékosok között többnyire fiatalokat találhatunk, többek között a Komárnóból a magyar bajnokságba visszatérő ex-szolnoki Szabó Pétert, az Albacomptól érkező Madár Andrást, Szögi Ádám pedig maradt a gárdánál.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-09-15 09:48:16
A lett kosárlabda mondhatjuk, hogy virágzik, a válogatott simán kijutott az Eb-re (mostanában ez nem is meglepetés, inkább elvárás a baltiaktól), a klubcsapataik (VEF Riga, Ventspils) jól szerepelnek a nemzetközi kupasorozatokban, van NBA-játékosuk (Andris Biedrins), illetve Európa top ligáiban is vannak neves kosarasaik (Janis Blums az utóbbi években a Bilbao ásza volt, Kristaps Valters pedig korábban az Unicaja Malaga spílreként lett igazán elismert). Nem véletlen, hogy a Szolnok (Ernest Kalve) után egy másik magyar klub, a Nyíregyháza is bátran nyúlt a lettek irányába és invitálta egyhetes próbajátékra Martins Berkist, aki tegnap azonnal, hogy megérkezett új társai közé, 21 pontot hintett a szlovákiai Iglónak a két gárda 24 órán belüli második edzőmérkőzésén - számolt be erről a szon.hu portál.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-09-14 17:53:10
Az első negyedben a romániai vendég csapat jobban kezdett a paksi edzőmérkőzésen, ahol a hazaiak spanyol trénere már bevethette a válogatottól visszatérő Tóth Ádámot, aki egyértelműen az összecsapás legjobbjaként tündökölt, de Vojvoda Dávid még egy kis extra pihenőt kapott, így ő nem lehetett ott a társakkal még ezen a felkészülési találkozón. Szépen lassan feltámadt a csapatjátékban egész szépen produkáló, de nagyon gyenge precizitással tüzelő ASE, így hiába a stabilabb védekezés az utolsó etapban, megérdemelten nyert a nagyváradi gárda.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-09-14 17:43:55
A romániai Medgyes városában szerepel felkészülési tornán a magyar bajnok Szolnoki Olaj, s a nyitány nem sikerült jól (vagy inkább eredményesen) Pór Péter legénysége számára, ugyanis a Pitest gárdájától három pontos különbségű vereséget szenvedett a már három légióssal, de a nyáron a válogatott színeiben szereplő játékosai nélkül felálló Adria Liga-induló alakulat. Jó védekezéssel, de nagyon akadozó támadójátékkal kezdett a végül 19 pontot szerző Báder Márton vezette Olaj, aztán a második etapban nagyon megnyomta a védekezést a romániai alakulat, s nem tudta precíz dobásokkal megtörni az ellent a Szolnok. A fordulás után már 11 ponttal is ment a korábban Szolnokon is megforduló Marcel Jonest is felvonultató Pitest, aztán egy pontnyi távolságba kapaszkodott vissza a Pór-legénység. Lett volna sansza Simonéknak a győzelem megszerzésére is, ugyanis ekkor kihagyta a második büntetőjét az ellenfél játékosa, ám nem tudta megszerezni a lepattanót a magyar alakulat, így végül egy hárompontos vereséggel - no meg persze az ilyenkor szokásos felkészülési tapasztalatokkal kellett megelégednie Németh Istvánéknak.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-09-14 17:22:48
Koma Dániel visszatér egykori klubjához és idén újra a zalaegerszegiek játékosa lesz a legutóbb Kaposváron, előtte pedig Salgótarjánban pattogtató nagyember. A ZTE hivatalos honlapja, a ztekosar.hu ezen felül arról is beszámol, hogy Baki Gergely, a saját nevelésű hátvéd-bedobó is marad a klubnál. A makacs sérülését leküzdő 25 éves kosaras egy évre írt alá, míg Koma 1+1 szezonra szignózta új kontraktusát. Bakinak ugyan az alapozás nagyobb részét ki kellett hagynia, de már teljes értékű munkára képes. Völgyi Péter megemlítette a 2010-ben bajnoki címet szerző játékossal kapcsolatban, hogy leginkább hármas, de néha akár 4-es poszton is sor kerülhet a bevetésére az akkori aranyérmes alakulat egyik legjobb szerepjátékosa. "Bakival együtt már 7 szerződtett játékosa van a ZTE-nek, korábban már Vertetics Ádám, Kertész Dániel , Gáspár Dávid, Kovács Ádám, Borszéki Csaba és Koma Dániel is aláírt, ez a létszám a következő napokban további 3-4 fővel bővülhet." - írja a ztekosar.huFotó: ztekosar.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2012-09-14 15:22:00
Ahogy egy napja, most is "lassan" kezdett az SKC, a remek dobóformát mutató Dramicsanyin és László vezérletével hamar elhúzott a Jászberény. A folytatásban Barovics eredményessége révén kiegyenlítetté tette a játékot az SKC, ám mivel gyengén védekeztek a hazaiak s a jászberényiek remekül dobtak így 9 pontos előnnyel zárták a nyitó negyedet. A másodikat Gunn betörések utáni kosaraival egy 8-0-s futással kezdte az SKC. A jászberényiek kosárcsendjét Szabó Péter törte meg triplával. A félidő hajrája küzdelmes játékot hozott, végig minimális vendégvezetéssel. A második 20 perc alacsony színvonalú játékkal indult, a vendégek hibáztak kevesebbet. A harmadik negyed közepén Vesztergom 4 pontos akciójával 2-re jött föl az SKC. Utána azonban a vendégek addig inkább a szervezésben jeleskedő játékmestere, Rakics dobott előbb duplát, majd hármast. A szakasz hajrájában a remeklő Barovics lopott labdát, majd zsákolt, majd büntetőkkel egyenlített, sőt Gunn egy jó büntetőjével átvette a vezetést az SKC. A szakasz Rakics kosarával és 1 pontos berényi vezetéssel zárult. A záró szakasz elején Gunn egy-két szép "szóló" kosarával ismét átvette a vezetést az SKC. A kezdetben jól dobó berényiek pontatlanokká váltak, Gunn és Vesztergom kosaraival elhúzott, s végül a záró szakaszban mutatott meggyőző játékával végül biztosan nyert az SKC.Kis-Rába menti Takarék SKC - Jászberény 79-67 (22-31, 17-11, 18-16, 22-9)Sopron, 150 néző, Vezették: Németh, Török, KulcsárSKC: Thomas 4, Gunn 20/3, Vesztergom 16/6, Tóth G. 8/6, Barovics 27 Cserék: Takács, Gombás 1, Keresztes 3, Molnár B., BusJászberény: Rakics 15/3, Madár 3/3, László 7, Dramicsanyin 19/9, Horti 4Cserék: Török 10, Szabó P. 3/3, Molnár B., Varga I., Szolevics, Rác, Topalov
Szerző: Kezdő5.hu
2012-09-14 10:38:33
A Nemzeti Sport mai nyomtatott számában egy terjedelmes interjút közölt Rátgéber Lászlóval, a férfi válogatott szövetségi kapitányával. A honlapunkon igen rendszeres értékeléssel jelentkező szakember nyilatkozatát ajánljuk olvasásra, akinek nem áll módjában ezt nyomtatott formában megtenni, az alábbi linkre kattintva az NSO.hu online (rövidített) változatában is hozzájuthat az interjú egy részletéhez. A napokban nálunk is olvashattok majd egy értékelést Rátgéber Lászlótól a megszokott formában, azaz a Kapitányi betekintő sorozat legújabb epizódjaként!Fotó: sport.hir24.hu