Szerző: Adorján István
2013-06-05 19:53:46
Az Alba Fehérvár bajnoka, Brandon Wood maximálisan elégedett a szezonnal, remek egyéni teljesítményét is a csapat segítségének tudja be. Mint mondja a bajnokokvarosa.hu kamerájának, az Alba remek közösséget alkotva lett aranyérmes.
Szerző: Adorján István
2013-06-05 16:54:41
dr. Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester büszke az Alba kosarasainak 13 éve várt hibátlan szezonjára, a visszavonuló Bódi Ferit követendő példaként állítja a fiatalok elé. Íme a bajnokokvarosa.hu portál készített videós interjúja:
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-05 10:49:08
Meglepő fordulattal szolgált az Euroliga (ULEB) és a FIBA tárgyalási sorozata, ugyanis nem sikerült megegyezni kontinensünk két meghatározó kosaras szervezetének, így nem lesz egyelőre semmiféle összeolvadás, ennek következtében a 2013-2014-es idényben is marad a három "megszokott" nemzetközi kupasorozat, az Euroliga, az Európa Kupa és az EuroChallenge - számol be a hírről a sportando.net.
Az Euroliga 24 csapatos lesz, az Európa Kupát felemelik 32-ről 48 résztvevősre, az EuroChallenge - amelyben az utóbbi években stabil szereplőnek számít a Szolnok, a Paks és a Körmend pedig szintén részt vett már egyszer, illetve kétszer a harmadik számú szériában - lebonyolítása pedig még nem tisztázott. Van szó egyfajta regionális versengésről, de reális lehetősége van annak is, hogy marad az idén is használt rendszer.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-05 10:00:13
Tegnap beszámoltunk róla, hogy az idéi szezont a Lami-Véd Körmend együttesénél töltő Kyle Austin megkezdi a rájátszást a mexikói CIBACOPA bajnokságban. A nyitány annyira jól sikerült az amerikai játékosnak, hogy a Cananea az ő vezérletével meglepetés-győzelemmel kezdte az egyenes kieséses szakaszt.
Ostioneiro de Guaymas (2.) – Mineros de Cananea (7.) 81-85 (18-29; 19-13; 30-21; 14-22) - a részletes statisztikáért kattints az eredményre!
Legjobb pontszerzők: Allen 25/6, Shorter 21/3, Juan Alejandro Rangel 12/3; illetve Austin 29, Monroe 27/9, Giron 15/3
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása 1-0 a Cananea javára.
Az alapszakaszt második helyen befejező Guaymas otthonában lépett fel a Cananea ma hajnalban. Ellenfelét állva hagyta Austin csapata, tizenegy pontos előnyt harcoltak ki az első negyedben. A folytatásban megrázta magát a végső elsőségre hajtó hazai alakulat, csupán 13 pontot engedélyeztek a vendégeknek, de még így is tartott a Cananea fórja. A harmadik tíz percben továbbra is abban a mederben folyt a játék, mely a Guaymas-nak kedvezett. 4 pontos hazai vezetéssel indult a záró etap. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, egészen az utolsó három percig, amikor egyenlített, majd megfordította a találkozó állását a Cananea. 25 másodperccel a lefújás előtt, két pontos vendég előnynél Austin állhatott a büntetővonalra, mindkét lehetőségét pontra váltotta, így bebiztosította csapata számára az elképesztő meglepetésként ható győzelmet.
Az amerikai játékos csapata, és a mérkőzés legjobbjaként végzet, 29 ponttal (22-ből 11 mezőnyből, 11-ből 7 büntetővel), 9 lepattanóval (4 védő, 5 támadó), 4 gólpasszal, 4 eladott labdával, és 9 kiharcolt falttal fejezte be a találkozót.
A párharc magyar idő szerint csütörtök hajnalban folytatódik, a Guaymas otthonában.
A bajnokság további menete ezen a linken elérhető.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-05 08:04:32
Németh-Novák Rita exkluzív összeállítása az Alba bajnoki ünneplésének hangulatképeiből. A bajnokokvarosa.hu portál dupla részes videójának második részében aki ugrál fehérvári, ollé, ollé!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-04 18:24:48
"A Szolnoki Olaj KK tegnap este megtartotta évadzáró vacsoráját, ahol a Klubvezetés értékelte a 2012/2013-as szezont. A mai napon pedig már a következő idényre vonatkozó első lépések is megtörténtek. Nedeljko Asceric vezetőedző és Dragan Aleksic másodedző egy olyan csapat kialakítására kapott megbízást, melyben tapasztalt és a nemzetközi mérkőzésekben megfelelő kihívást érző, ambíciózus fiatalok egyaránt helyet kapnak.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-04 16:25:43
Az elmúlt hét végén zárult a Fiú Serdülő Bajnokság Országos Döntője, melyen 4. helyezést értek el a Körmendi Törpördögök. Két hétvége szükségeltetett a torna lebonyolításához, ugyanis az eredeti időpontban, az általunk már leírt okok miatt nem tudták befejezni a rendezvényt. A folytatásra az elmúlt hétvégén került sor, s a tornát pontosan ott folyatták, ahol az előzőekben abbamaradt. A körmendiek kérvényezték, hogy újrajátszhassák a Sopron elleni mérkőzést, mivel - a betegségek miatt - nem tudtak teljes csapattal kiállni, az MKOSZ azonban nem változtatott a torna menetén. Ezt követően a Red Devils Szurkolói Egyesület közleményben fordult az országos szövetséghez.A Red Devils Szurkolói Egyesület az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségükhöz, melyet változtatás nélkül közlünk.Tisztelt MKOSZ!Fiú Serdülő Országos Döntőn történtek miatt fordulunk Önökhöz e nyílt levéllel. A sporteseményen részt vett a körmendi Törpördögök csapata is, akiket a torna „első felvonásában” -más csapatokkal egyetemben- súlyos fertőzés döntött le a lábukról. A második napon a mieink már nem tudtak kiállni a Sopron ellen teljes csapattal, sőt a meccs alatt is folyamatosan apadt a létszám. A következő mérkőzést már le sem játszották, mert a békéscsabaiak már a meccskezdésre „elfogytak”.A történtek után bíztunk az igazságos elbírálásban, hogy a körülményekre és betegség súlyosságára való tekintettel az egész napot érvénytelennek fogják tekinteni. Ehelyett Önök(?) úgy döntöttek, hogy a körmendiek meccse, még érvényes - nem számít, hogy közben a fél csapat a folyosón és egyéb helyeken hányt és még az edző is rosszulléttel küzdött. S, a körülmények is a mai napig sajnos tisztázatlanok. A vizsgálatok alapján -például- megtalálták-e a felelőst?A történteket a magyar kosárlabda szégyenének éltük meg… még mi szurkolók is, hát még a gyerekekkel tartó szülők és természetesen maguk a gyerekek. A gyerekek, akik betegen is(!!!) tisztességgel kiálltak, helytálltak, jelesre vizsgáztak becsületből, küzdésből. S, mindezért a „fair play szellemében” büntetést kapnak. Esélyt viszont nem, hogy bizonyíthassanak, hogy EGYENLŐ FELTÉTELEK mellett bizony, jobbak lennének, mint a soproni csapat, sőt arra sem, hogy szülőknek, edzőknek… Körmendnek és maguknak is bebizonyíthassák, hogy képesek eljutni a döntőig. Sajnos ennek a lehetősége zöld terítős asztal mellett úszott el… egy igazságtalan döntés meghozatala miatt.Ezt a közleményt nem hangulatkeltés miatt írtuk, s nem is támadólag kívánunk fellépni a szövetség ellen, csupán szerettük volna felhívni a figyelmüket, s tán egy kicsit rádöbbenteni Önöket arra, hogy a jövőben ilyen mértékű igazságtalanság ne történhessen meg senkivel. De legalább Gyerekekkel ne…Végül, de nem utolsó sorban ezúton is szívből szeretnénk gratulálni Körmend ifjainak a hősies küzdésért, a helytállásért, és az egész éves teljesítményükért! Bár végül az aranyérem nem a mi fiaink nyakába került, van, amiben nincs jobb náluk az országban! További sok sikert és sportszerű küzdelmeket srácok!!!
Válaszukat előre is köszönjük!Tisztelettel:Red Devils Szurkolói EgyesületKörmend
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-04 14:30:58
A korábban a MAFC-ban pattogtató, és Falcoval 2008-ban bajnokságot nyerő Edwin Draughan, valamint az idei szezon döntő részét Körmenden töltő Matthew Shaw csapata, a Fribourg hatalmas meglepetésre nem jutott be a svájci élvonal döntőjébe, melyet végül a Geneve Lions nyert.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-04 12:07:53
Marko Spica a belga bajnokságban, az Antwerp Giants csapatában folytatja pályafutását - számolt be a court-side.com. A 27. születésnapját hamarosan betöltő szerb center kiváló szezont futott a Kaposvári KK-val, a somogyiak hét esztendő után jutottak be ismét a legjobb nyolc közé, míg 2004 után szerepeltek ismét a négy között a bajnokságban. Spica az egész idény során kimagasló teljesítményt nyújtott, így hamar a kaposvári közönség egyik nagy kedvence lett. Spica kiegyensúlyozott játéka természetesen a tehetősebb klubok figyelmét is felkeltette - nem sokkal a magyarországi szezont követően le is csapott rá a belga együttes.Az Antwerp a belga bajnokságban 17-11-es mérleggel az 5. helyen végzett az alapszakaszban, majd a rájátszásban 2-0-ás összesítéssel búcsúzott az Aalstar ellenében. A belga csapat rendszeres résztvevője az EuroChallenge sorozatnak. Az idei évadban 4-2-es mérleggel zárták a csoportkört, ám végül ez sem volt elég a továbbjutáshoz a legjobb 16 közé.Marko Spica tavaly nyáron Mariborból igazolt Kaposvárra, ahol 44 bajnoki és kupa mérkőzésen lépett pályára. Mérkőzésenként átlagban 18.5 pontot (59%-os mezőnymutatóval), 6.9 lepattanót, 2.2 gólpasszt és 1.3 labdaszerzést jegyzett. Fotó: delfinek.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-04 12:00:36
Bő két hónap leforgása alatt a második rájátszásnak futhat neki Kyle Austin. Korábban beszámoltunk róla, hogy Latin-Amerikába szerződött, s ott rögtön csapata meghatározó játékosává vált. A mexikói CIBACOPA bajnokságban szereplő Mineros de Cananea együttesével hatalmas harcot folytattak az utolsó két fordulóban a legjobb nyolc közé jutásért.
A sorsolás kedvezett az Austin által vezetett gárdának, ugyanis utolsó két fellépésüket a bajnoki tabella utolsó helyén álló Pioneros ellen vívták. Pénteken a padról beállva, a második legeredményesebb Cananea-iként 20/3 ponttal, 6 lepattanóval (3 védő, 3 támadó), 5 gólpasszal, 2 szerzett labdával, 3 kiharcolt falttal zárta a győztes meccset. Majd június első napján, az alapszakasz záró körében ismét diadalmaskodtak, mellyel megváltották a rájátszásba jutást. Austin 23 pontot, 6 lepattanót (5 védő, 1 támadó), 4 gólpasszt, 3-3 szerzett és eladott labdát, és 7 kiharcolt faltot tett a közösbe.
Az amerikai játékos, és csapata az alapszakaszt második helyen befejező Ostioneros de Guaymas ellen mérkőznek az egyik fél negyedik győzelméig tartó negyeddöntőben, mely magyar idő szerint ma éjjel kezdődik.
Fotó - bckormend.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-04 11:14:34
Németh-Novák Rita exkluzív összeállítása az Alba bajnoki ünneplésének hangulatképeiből. A bajnokokvarosa.hu portál dupla részes videójának első részében izzik a csarnok!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-04 10:02:40
Sorozatban három vereséget szenvedett el a Szrecsko Szekulovics által edzett BC Targu Mures a román bajnokság döntőjében, így 4-2-es összesítésben maradt alul a bajnok CSU Asesoft Poliestivel szemben, s végzett a pontvadászat második helyén.
A három korábban Magyarországon pattogtató légióst - Damjan Kandics, Ousmane Barro, Andrija Csirics - foglalkoztató román gárda pályaelőnnyel indult a fináléban. Az elődöntőt 3-0-val tudták le a Szekulovics-fiúk, a Poliesti pedig egy hosszú sorozatból érkezett. Ezt az előnyt kihasználva, az első felvonást tíz ponttal nyerte a Marosvásárhely. Másnap azonban a mérkőzés elején, első negyedében nagyon bealudtak a hazaiak, így egyenlített a CSU.
Hat nappal később jött a harmadik találkozó, ahol Szekulovicsék 27 pontos zakót húztak a hazaiakra. Ám másnapra összekapta magát a Poliesti és kiegyenlítette a párharcot. Sőt, annyira lendületbe jöttek a pályahátrányból induló Arnautovics-legények, s ismét győzedelmeskedtek idegenben. A lélektani hátrányt annak ellenére nem tudták elviselni Csiricsék, hogy jól játszottak a végső ütközetben, még a negyedik negyed elején is 8 ponttal vezetettek. Végül azonban - Alhaji Mohammed elképesztő alakításának köszönhetően - a bajnoki döntő hatodik, hatvanegy személyi hibával tarkított mérkőzésén 83-76 arányú vereséget szendvedtek CSU Asesoft Poliestivel szemben.
A szekelyhon.ro beszámolóját az alábbi linken elérhetitek.
Fotók - szekelyhon.ro
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-04 09:10:00
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége sajtótájékoztatót tartott a magyar férfi kosárlabda-válogatott nyári programjával és tervezett keretével kapcsolatban – utóbbi esetében meglepő nevekkel is találkozhatunk.
A korábbi időszakban több vitát is generáltak a lemondások, ezért most egyértelműen meghatározták a feltételeket: ha egy játékos lemondja a válogatottságot, az 6 hónapos időtartamra szól, tehát fél évig saját klubjának(!) szakmai stábja nem számít az adott játékosra.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-03 12:50:35
Szabó Zsolt a labdával és a meccs után az ollóval is mesterien bánt, az Alba bajnokának ugyan nincs erre rendszeresített vitrinje, de a levágott hálót elteszi! A válogatott bedobót a bajnokokvarosa.hu kapta el egy videós interjúra, íme:
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-03 11:08:53
A Bericap Alba Fehérvár mindent vitt idén: megnyerte az alapszakaszt, a középszakaszban is az élen végzett, bezsebelte a Magyar Kupát és vasárnap a címvédő Szolnoki Olaj KK-t is letaszította a kosárlabda NB I trónjáról. A SportKlub alábbi videójában megmutatja nekünk az aranyérmek és a kupa átadását, valamint a sikeredző, Dzunics Braniszlav nyilatkozatát is!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-03 10:47:52
Az Alba Fehérvár csapatkapitánya, Bódi Ferenc kupagyőztesként és magyar bajnokként fejezi be pályafutását, melynek méltó lezárása volt a 2012/2013-as szezon. Utolsó interjúját aktív játékoskarrierje befejezése előtt a bajnokokvarosa.hu kamerái előtt adta, rögtön a döntő utolsó meccsének lefújása után, íme:
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-03 08:08:46
Az alapszakasz-győztes Alba Fehérvár férfi kosárlabda-csapata 75-66-ra legyőzte a címvédő Szolnoki Olajt az NB I döntőjének ötödik, utolsó találkozóján, ezzel 3-2-re megnyerte a finálét, és fennállásának negyedik aranyérmét szerezte meg. A találkozót élőben közvetítő SportKlub csatorna most a derbi és az utána való ünneplés videójával kedveskedett az érdeklődőknek, íme:
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-02 22:33:10
Fényképek az Alba Fehérvár bajnoki sikeréről, arról, hogyan érte el szezonbeli legutolsó, egyben legfontosabb sikerét a gárda. A meccs néhány jelenete és a győzelem utáni ünneplés pillanatai a fotográfus szemével.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-02 19:41:59
A Bericap Alba Fehérvár nyerte a bajnokságot idén. A ma, vasárnap este véget ért ötödik döntőbeli meccs után nyilatkoztak az érintettek. Ezeket közöljük alább!A lefújás előtt már felhangzottak az ilyenkor jól ismert rigmusok a fehérváriak torkából: "Izzik a csarnok, itt a magyar bajnok!" 2000 után, 13 évvel később ismét a fehérvári gárda lett a magyar bajnok, Dzunics Braniszlav csúcsra vezette csapatát.Az éremátadás előtt Bódi Ferenc illetve Szabó Zsolt vágták le a fehérvári hálókat, a közönség hatalmas ovációját követve, akik végig odaadással biztatták kedvenceiket. A fehérváriak a bajnoki aranyéremmel feltették az i-re a pontot, tökéletes szezont futottak, az alapszakasz után, Magyar Kupa bajnokként várták a középszakaszt, amelyet 8-2-es aránnyal szintén megnyerték. Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke először a szolnoki játékosok és az edzői stáb nyakába akasztotta az ezüstérmeket, akik csalódottan figyelték az ünneplő Alba játékosokat. Bódi Ferenc vette át az arany plakettet Szalay Ferenctől, majd minden egyes fehérvári játékos megkapta a legfényesebben csillogó érmet. Bódi két elveszített döntő után aranyéremmel vonulhat vissza. A csapatkapitány, a szurkolók éljenzése mellett emelte a bajnoki trófeát a magasba.
A mérkőzés után sikerült a Sportklub stábjának néhány játékost megszólaltatnia:
- Gratulálok az Albacompnak, megérdemelték a mai győzelmet. Sajnálom, hogy a szurkolóinknak nem sikerült örömet szereznünk, de az ország nagyobb részének igen - fejtette ki szomorúan Báder Márton. Németh István: - A meccs nagy részében katasztrofálisan dobtuk a kinti üres helyzeteinket. Úgy tűnik a Fehérvár energiában jobban bírta. Még nem tudok nyilatkozni a jövőmmel kapcsolatosan, a következő hetekben döntöm el, hogy folytatom-e tovább.
Keller Ákos és Szabó Zsolt: Nagyon boldogok vagyunk, örülök, hogy nyerni tudtunk és most hosszasan ünnepelni fogunk. Sokkal jobban pörögtünk, mint a Szolnok, jobban akartuk a győzelmet, megérdemelten nyertük meg a bajnokságot.
Dzunics Braniszlav: - Gratulálok a csapatomnak, nagyon büszke vagyok rájuk. Úgy érzem megérdemeltük a győzelmet és most megyünk ünnepelni. Bódi Ferenc: - Ennél szebb búcsút el sem lehet képzelni, méltó befejezése a pályafutásomnak. Köszönöm a társaimnak, az edzőknek, hogy ehhez hozzásegítettek. Nagyon boldogok vagyunk, mindent megnyertünk idén, amit lehetett. Damian Hollis (a finálé legértékesebb játékosa): Keményen küzdöttünk, nagyon boldogok vagyunk. Három éve ezért dolgozunk, nagyon együtt volt egész szezonban a társaság, kifizetődött a sok és kemény munka.Fotók: a Sport Klub TV közvetítéséből kivágva
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-02 13:48:47
Alba-Olaj, ismét feledhetetlenül, öt meccsben, csak úgy, mint két éve. Anno, hősök születtek, mint ahogyan most is. Perjési Tamás, a mérkőzést élőben közvetítő SportKlub csatorna kommentátora készített egy felvezető portrét a rangadó elé, íme: