Szerző: Kezdő5.hu
2012-07-02 09:40:07
Hanga Ádám élménybeszámolója a San Antonió-i edzésekről, illetve egy bejelentés: a magyar válogatottnál főleg Hangát, de Rátgéber László utasításai szerint az egész keret munkáját segíti a Spurs edzője, akit az NBA klub "kölcsönadott" az Eb-felkészülés idejére.Ma Budapesten sajtótájékoztató keretében több érdekes bejelentést tett Hanga Ádám, illetve menedzsere, Lóránt András, valamint az eseményen szintén résztvevő Faragó András, az MKOSZ sajtófőnöke.Videókkal, képekkel illusztrált élménybeszámolót tartott Hanga a június 19-30. közötti időszakról, amikor is a San Antonio Spurs NBA klubnál vett részt edzőtáborozáson. Ezt amolyan ismerkedős összejövetelnek titulálta ő és menedzsere, amely során azonban fizikális feltérképezésre is sor került, majd egyéni képzések után a 2-2 és 3-3 játék sem maradt el. Itt szóba került Ádám további képzése is. Mint kiderült, tavaly mintegy 5 kiló pluszt varázsoltak rá, ám a vizsgálatok után további 4-5 kiló felvitelére lesz szükség az amerikai szakemberek szerint, így Hanga versenysúlya körülbelül 95 kiló lehet majd. Emellett külön kitértek a játékos dobásaira is, amit a leginkább fejleszteni kell az amerikaiak szerint. Úgy vélik, hogy magasabban kell elengednie a labdát, s erre, valamint egyéb dolgokra is kitér majd az a program, amit a Spurs-től kapott, s nyáron el kell végeznie.Mint tudható, a jelenleg a Manresa játékosa Ádám (még 1 év, plusz újabb 2 év opcionálisan Spanyolországhoz köti), ám a San Antonio rendelkezik a draft jogával, így elvileg bármikor ajánlatot tehet neki.Egyébként a magyar kosaras odakint találkozott a szintén tavaly draftolt lett Davis Bertansszal, aki egy ideig szintén San Antonió-ban volt. Ami pedig nagy szó, Lóránt András menedzser olyan exkluzív helyekre jutott be a klubnál történő körbevezetés során a Spurs-nél, ahova kevesek jutnak el. Egyébként a magyarok kalauza R. C. Bufford volt, a Spurs general managere, illetve Hanga találkozott egy beszélgetés erejéig a vezetőedző Gregg Popovich-csal is, illetve Nagy-Britannia válogatottjának erősségével, a Manresa soraiban Ádámmal együtt tudható Kieron Acharával is. A táborban - amire az idei draft előtt került sor, tehát ott leendő kiszemeltek is szerepeltek a listán - egyébként nem csak Hanga, hanem még két tavalyi Spurs-újonc, Kawhi Leonard és Corey Joseph, illtve Gary Neal is ott volt.A sajtótájékoztató nagy bejelentése volt, hogy a San Antonio felajánlotta a magyar válogatottnak, hogy fiókcsapata, a D-ligában idén aranyérmes Austin Toros segédedzője (aki a San Antonio team-jébe is tartozik), Alex Lloyd segíti a felkészülést az Eb-meccsekig, amit a mieink el is fogadtak. Elsősorban Hanga edzésmunkáját felügyeli majd Lloyd, de Rátgéber László is igénybe fogja venni segítségét a teljes keretnél, főleg kondicionális, dobótechnikai elemek terén. Ő július 17-én érkezik meg, s a felkészülési időszak végéig itt marad.Fotók: Hanga Ádám facebook oldaláról (a San Antonió-i időszakról) - a harmadik képen Hanga, Bertans és manresai erőnléti edzője, aki elkísérte őt az USA-ba, látható
Szerző: Kezdő5.hu
2012-07-01 08:43:25
Változott az Európa bajnoki-selejtezőkre készülő magyar férfi kosárlabda válogatott kerete. Rátgéber Lászlónak kényszerű cseréhez kellett folyamodnia. Morgen Ferdinánd helyett a Szolnoki Olaj KK újdonsült játékosát, Szabó Miklóst hívta be a nemzeti együttesbe. A felkészülést július 11-én kezdi meg a keret a Győrben.A cserének szomorú apropója van. Ugyanis a Morgen Ferdinánd egészségügyi okok miatt nem tud a válogatott rendelkezésére állni. A paksi játékos szív főartéria elégtelenség miatt vár orvosi beavatkozás kora ősszel. Szinte biztos, hogy ez a tény egy remekül induló karrier végét jelenti Ferdinánd számára.A kezdő5.hu teljes stábja mielőbbi gyógyulást, felépülést kíván neki.Fotó - haon.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2012-06-29 05:48:44
A Factum Sport játékos igazolásokkal is foglalkozó általános menedzsere, Kenny Izzo vázolta, milyen lehetőségeket lát a klub Cseh Györgyben, akit további igazolások követhetnek Debrecenben.Kenny Izzo általános menedzsere: - Cseh György kivételesen tehetséges fizikálisan. Termete kimagasló, a karjai az alkatához képest is hosszúak, és a termetéhez képest kifejezetten gyors játékosnak mondható. Jó a lábmunkája, s jól dolgozik az embere előtt védekezve, még akkor is, ha kisebb az ellenfél, és kisebb emberre kell átváltani. Természetes érzéke van ahhoz is, hogy a megfelelő ütemben, s még éppen időben adjon blokkot és úgy tűnik, általában véve a magyar ligában szereplők között átlagon felüli a védekezése, valamint az, hogy miként lássa előre a bekövetkező történéseket. Támadások során veszélyes az ellenfélre nézve a „kapom-és-dobom” szituációkban, tehát amikor egy passz után egyből dobni kell, de képes arra is, hogy egy-két leütés után kosárra törjön. Képes magának helyzetet teremteni az ellenfél palánkja alatt támadólepattanóval, illetve a könnyebb kosárszerzési lehetőségek alkalmával is lehet rá számítani. Dolgozni fogunk vele sokat és segítjük őt abban, hogy magabiztosabb legyen a támadójátéka. György ebben a ligában egyébként is megmutatta már, hogy képes a jó produkcióra, ám még egyáltalán nem tart ott, hogy a tudása teljesen megmutatkozott volna. Hatalmas lehetőségek vannak benne, s ezért fektettük belé bizalmunkat. Azt várjuk, hogy miként a klub, úgy ő mint játékos is kiteljesedik.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-06-28 15:38:29
A Jászberényi KSE a héten amerikai-magyar, román-magyar, szerb játékosokat tesztelt, s játszott kedden az Universiade csapattal, majd szerdán a Honvéddal edzőmeccset. Horváth Balázs tréner foglalta össze a tapasztaltakat.HB: - Hétfőn találkozott a társaság, és egy kis tréning után kedden Szolnokon, majd szerdán Budapesten játszottunk. Köszönjük, hogy az Universiade válogatott és a Honvéd is segített nekünk tesztelni a kosarasokat ellenük. Az amerikai srácról tudni érdemes, hogy az édesapja magyar, így ő nem számítana külföldinek, a szerbek viszont (ketten testvérek) légiós helyet vinnének el, tehát jól át kell gondolni mindent. Most még megbeszéljük a tapasztaltakat, aztán döntünk róla, hogy kinek teszünk ajánlatot. Ettől függetlenül továbbra is keresünk magyarokat is a következő idény keretébe. A tesztmeccseken pár, már leigazolt játékos, például Molnár Bence és Madár András is besegített, hogy normálisan ki tudjunk állni, de őket már nem teszteltük, hiszen ide tartoznak.A mellékelt fotón az említett "besegítők" (Madár, Molnár) is szerepelnek, a hét első felében a Jászberénynél lévő tesztjátékosok névsora pedig itt olvasható: Alexa Solevic (szerb), Nikola Solevic (szerb), Alexander Rácz (szerb), Stretea Máté (román-magyar), Török Rolland (román-magyar, két l-lel írja), Julius von Hanzlik (amerikai-magyar).Tesztmeccsek eredménye:Kedden: JKSE Próba - Universiade válogatott 91-88Szerdán: JKSE Próba - Honvéd 106-56Fotó: JKSE magán
Szerző: Kezdő5.hu
2012-06-28 11:49:09
A Falco keretét, amennyire lehet együtt tartanák. A légiósok sorsa egy-két héten belül eldől, Szabó Zsolt viszont biztosan máshol folytatja. Kálmán László jelenleg nyaral, de Bencze Tamás tréner szerint van esély rá, hogy ő is hosszabbítson.Ma sajtótájékoztatón jelentette be a Falco-SZOVA KC, hogy Szabó Zsolt kérésére a klub és a játékos közös megegyezéssel szerződést bontott, holott két éves kontraktusa volt "Szöszinek" a szombathelyiekkel.Ami a keret többi tagját illeti, Bencze Tamás vázolta a már tényként kezelhető dolgokat, illetve a jövőbeli lehetőségeket a www.kezdo5.hu kérdéseire válaszolva.BT: - Will, Harazin, Szanati, Simon Laci és Jarosevits marad újabb egy évre. A fiatalok közül Nárai és Simon Bence is, illetve két junior kapcsolódik be a felkészülésbe, és közülük várhatóan egy a felnőtt tizenkettes keret tagja lesz a következő szezonban (a két játékos, akik közül választhatunk Váradi Benedek és Bak Krisztián). Illetve Kálmán László kérdéses még, ő jelenleg nyaralását tölti, de én úgy látom, van esély arra, hogy rábírjuk a hosszabbításra, mi legalábbis szeretnénk.- A külföldiekkel mi a helyzet, Pantelics és a többiek sorsa miként alakulhat?BT: - Szabó Zsolt távozásával új helyzet alakult ki, mivel szerintem ilyen szintű magyart már nemigen találnánk arra a posztra. Tehát négyes külföldire szükség lesz. Amúgy mi az egész keretet együtt tartanánk, de ez úgy hiszem, hogy igen nehéz lesz, a légiósok, Pantelics és Timberlake, bár nem mondtak még nemet az ajánlatunkra, de ha nívósabb bajnokságba vágynak, akkor lehet, hogy elmennek. Szerintem egy, maximum két héten belül kiderül, mi lesz velük. Abban az esetben, ha mennek, kettes és ötös külföldit is keresnünk kell, mert három légióssal tervezünk a következő idényben. Jancsikin, amíg nem lesz magyar, külföldiként nem jön szóba, de képben van egy rutinos magyar ezen a poszton, illetve egy U20-as magyar válogatott is.Fotó: vasnepe.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2012-06-28 10:42:29
A FIBA Europe mai híre szerint a Szolnoki Olaj és a Fortress-Lami Véd Körmend is benne van abban a 28 csapatban, amelyik alapból résztvevője az Eurochallenge következő kiírásának, tehát nem kell selejtezőt játszaniuk. Teljes lista a cikkben.Az előző kiírás során Debrecenben negyedik helyet elérő Szolnok és a friss résztvevő Körmend is biztosan várhatja a sorsolást, amelyre a németországi Fresingben kerül sor július 6-án, vagyis az alábbi 28 csapat 8 darab négyes csoportjának beosztása ekkor történik meg.Antwerp Giants (BEL)
Keravnos Nicosia (CYP)Armia Tblisi (GEO)
Khimik Yuzhny (UKR)
Asesoft Ploesti (ROU)
Krasnye Krylia Samara (RUS)
BC Minsk 2006 (BLR)
Krka Novo Mesto (SLO)
BC Timisoara (ROU)
Norrköping Dolphins (SWE)
BCMU Pitesti (ROU)
Okapi Aalstar (BEL)
Belfius Mons-Hainaut (BEL)
Paris Levallois (FRA)
BK Ventspils (LAT)
Pinar Karsiyaka (TUR)
ETHA Engomi Nicosia (CYP)
SLUC Nancy (FRA)
EWE Baskets Oldenburg (GER)
Södertälje BBK (SWE)
Fortress-Lami Véd Körmend (HUN)
Szolnoki Olaj (HUN)
Gravelines Dunkerque (FRA)
Tampereen Pyrintö (FIN)
Hapoel Holon (ISR)
Telekom Baskets Bonn (GER)
JDA Dijon (FRA)University Tartu (EST)Lesz még nyolc gárda (lásd alább), ők selejteznek a maradék 4 helyért (oda-visszavágós alapon), így alakul ki a végső 32-es mezőny.
Aliaga Petkim (TUR)
Rakvere Tarvas (EST)
Apollon Limassol (CYP)
Tofas (TUR)
GAZ Metan Medias (ROU)
Ural Ekaterinburg (RUS)
Joensuun Kataja (FIN)
Xion Dukes Klosterneuburg (AUT)Fotó: Vladimir Rys (Az EC Final Fourja alkalmával készült, amikor az MVP Pop-Mensah Bonsu a szolnokiaktól kapott EC-pólóba öltöző Kósa Lajos, debreceni polgármester mellett átvette a díját)
Szerző: Kezdő5.hu
2012-06-28 09:27:53
A Pécsi VSK-Pannonpower mai sajtótájékoztatóján Bán Gábor ügyvezető bejelentette, hogy a center klasszis Czigler László a nagycsapat másodedzőjeként és az U23-asok trénereként tér vissza a klubhoz. Csirke Ferenc is további egy évig vezetőedző az NB I A-nál, Tóth Norbert hosszabbított, Baumann Norbert pedig erőnléti fejlesztéseket végez a játékosokkal.A sajtótájékoztató után Bán Gábor ügyvezető a www.kezdo5.hu portálnak nyilatkozott:BG: - Csirke Ferenccel ugyebár meghosszabbítottuk a szerződését, és segítője a sokszoros válogatott Czigler László lesz, aki az U23-asokat is edzi majd. Hír még, hogy Tóth Norbert szintén újabb egy évig nálunk marad.- Erőnléti edző érkezéséről is volt szó...BG: - Igen, Baumann Norbert pécsi illetőségű és nagyon jóban van Csirke Ferivel, ő heti rendszerességgel fogja segíteni főleg a fiatalok állóképesség javítását, illetve fizikális felkészülését, amitől előrelépést várunk.- Mikor és kikkel erősödhet tovább a Pécs felnőttcsapata?BG: - Kovács Péter, Bíró Olivér, Ignácz Dávid és Halász Ákos a fiatalok közül élő szerződéssel rendelkezik, és három külföldivel számolunk a következő szezonban. Konkrétumokról még nem tudok beszámolni, de folyamatosan kapcsolatban vagyunk ügynökségekkel, és 2-es, valamint 2-3-as, illetve magas posztra keresünk embert. Jelenleg itt tart a keret építése. Ugyanakkor a legutóbb is szépen szereplő, a bronzéremről alig lemaradó, végül negyedikként záró U23-as csapatunk egyes tagjaira is egyre nagyobb terhet akarunk rakni, így reményeink szerint ők többet játszanak majd a felnőtteknél is. - Mikor rajtol a felkészülés?BG: - Terveink szerint augusztus 9-én, ami egy csütörtöki nap lesz, elkezdjük a felkészülést az idényre. A cél az U23-asoknál a dobogóra kerülés, a nagyoknál pedig szeretnénk megint a legjobb nyolc közé bejutni.Fotó (1). pvsk-panthers.huFotó (2): pvsk-panthers.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2012-06-27 09:19:51
A 25 éves, 210 centis Cseh György Körmendről a Factum Sport Debrecenhez igazolt, s 1 évre írt alá. A tegnap közölt rövidhír utáni bővebb beszélgetésünket olvashatják az alábbiakban.- Szolnokon játszottál sokáig, ott már korán felfigyeltek rá, hogy nem csupán bőven két méter fölé nőttél, hanem a dobások terén sincs szégyenkeznivalód, így nőtt a repertoárod. Egy éve azonban már Kecskeméten kosaraztál, majd legutóbb Körmenden. Milyen volt ez a tavalyi szezon?Cseh György: - A körmendi szezonom mondhatni nagyon jól indult, de aztán történt egy edzőváltás es utána már nem kaptam annyi lehetőséget és a játék sem ment annyira, mint azelőtt. Ha úgy játszottam volna egész évben, mint az első félévben akkor azt mondhatnám hogy előre léptem, de sajnos nem lehetek elégedett teljesen.- Mi döntött a Factum mellett, illetve jól tudom, egy évre írtál alá?CsGy: - Igen egy évre írtam alá. Mindenféleképpen Jiménez edző személye döntött a választásomban és az, hogy egy fiatal, energikus csapatba fogok kerülni. Nagyon jó edzőnek tartom Jiménezt, aki sokat tett a csapatért a tavalyi szezonban. A másik ok a játéklehetőség és a garantált fejlődés egyénileg is.- Mikor érkezel Debrecenbe?CsGy: - A felkészülés kezdete előtti hétvégén szeretnék leköltözni Debrecenbe, ez augusztus közepén várható tudomásom szerint.- Most az USA-ban töltöd a nyári szünidő egy részét, de ha jól tudom a kosarazással sem hagytál fel…CsGy: - Ez a második hét, hogy itt vagyok testvéremnél San Antonioban. Nem láttam már három éve es most úgy döntöttem, hogy meglátogatom. Az első két hétben különböző programokon veszünk részt, majd jövő héttől kezdjük együtt a felkészülést. Az ő esetében az a szerencsétlen helyzet alakult ki, hogy a munkavállalói vízumát még nem fogadtak el és úgy néz ki, hogy haza kell jönnie szeptemberig egy évre. Ezért készülünk együtt, mert még az is előfordulhat, hogy ő is kosárlabdázni fog ebben az egy évben, de ez abszolút nem biztos még. A felkészülés úgy fog kinézni, hogy a súlyzós részeket erősítéseket testvérem fogja vezényelni, az egyéni képzéseket pedig a régi iskolájában fogjuk végezni egy külön edzővel, aki csak velünk fog foglalkozni.- Nézzük akkor a kedvenceket! Kosarasként ki tett mély benyomást benned?CsGy: - A magyarok közül Németh István (legutóbb csapattársak voltak Körmenden a rutinos. remek hátvéddel – a szerző), a külföldiek közül pedig José Garbajosa (ő többek között a Toronto Raptors kosarasa is volt, de olasz és leginkább spanyol gárdáknál is pattogtatott, legutóbb például Malagában – mindenestre hasonló alkatúak, magasak Gyurival – a szerző).- S ki volt edzőként, akire azt mondod, őt igazán kedvelted?CsGy: - Kifejezetten nincsen kedvenc edzőm, ahogy szerintem az edzőknek sincs kedvenc játékosa. Én inkább úgy mondanám, hogy sok jó szakemberrel dolgoztam: Tasnadi Zoltánnal, Pór Péterrel, Sztojan Ivkoviccsal és Sabali Balázzsal például.- Mely körmendi mérkőzésekre emlékszel vissza a legszívesebben?CsGy: - Úgy gondolom, hogy a Kaposvár, a Paks, a Sopron és az Albacomp ellen voltak jó meccseim, persze ezeken a meccseken sem játszottam 10-15 percnél többet, szóval nem tudom mi lett volna, ha több időt kapok esetleg. Ezek a meccsek valamennyire hasonlítottak arra a játékra, amit én szeretnek játszani és tudok is.- Ugye veled kapcsolatban van, aki megjegyzi, hogy olyan magas emberről van szó, aki kiválóan dob messziről (ez pedig ritka a magyar kosarasok között), s mivel igencsak szépen megnőttél, szerelni is nehezebb téged, viszont magasságodból adódóan nyilván palánk alatti feladataid is lennének, amihez azonban talán nem ártana erősödnöd. ezt hogy látod?CsGy: - Hármas poszton sajnos nem sokat játszottam eddig a pályafutásom alatt. Legutoljára talán juniorban próbálkoztunk egy-két alkalommal ezzel. Leginkább 4-es poszton játszom, és itt is érzem jól magam, de előfordult, hogy 5-ösként kellett helyt állnom, amihez a magasságom adott is lenne, de a súlyom miatt nem igazan center poszton vagyok használható.Cseh György tehát jelenleg még a nagy tenger másik oldalán nyaral és edz testvérével, Tamással. Pár fotót Gyuri facebook oldaláról szedtünk le.Üdv a Factumnál, üdv Debrecenben!Forrás: factumsport.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2012-06-27 07:26:04
A Jászberényi KSE éppen csak bennmaradt a ZTE-vel szemben az NB I A-ban, de már most nagy erősítésekbe fogott. A klubnál maradókon kívül külföldieket is tesztel, illetve a közelmúltban fiatal magyarok is érkeztek hozzájuk. Velük készítettünk interjút.Molnár Bence a Falco együttesében kevesebb szerephez jutott legutóbb, így az NB I B-s Sárvárnál kapott megfelelő játéklehetőséget, de a szombathelyiekkel is edzett. Ő 1991. szeptember 18-án született, és 2-es, 3-as poszton játszik.- A Falcóban alig, a Sárvárban viszont elég sokat játszottál, ráadásul itt a mutatóid is igen jók voltak (9 meccsen 12,1 pontos átlag, 2,1 tripla meccsenként, és a VAL értéked is 12 felett mozgott átlagban). Milyennek ítéled meg az előző idényedet, Bence?Molnár Bence: - A Falcóban sokat edzettem együtt olyanokkal a posztomon, mint például Kálmán Laci, Will Tomi vagy „Jancsika”, s tőlük rengeteget tanulhat az ember. Tudtam, hogy az A csoportban kevesebb lehetőségem lesz, így amikor megkeresett a Sárvár, természetesen igent mondtam nekik, hogy játszhassak. Bár voltak problémák a csapatnál, és a szezon sem sikerült valami fényesen, hasznosnak érzem a sárvári időszakot, s szerettem ott kosarazni. Nekem is elég jól ment.- Milyen poszton számít rád a Jászberény, ahova 1 évre igazoltál, illetve mennyi játékidőre számítasz?MB: - 2-es, 3-as posztra hívtak. Lehetne percekben is gondolkodni, de inkább azt mondom, hogy amennyit pályán leszek, abban az időben – persze nagyon bízom benne, hogy ez minél több idő lesz – maximálisan teljesítsek. A célom ugyanis, hogy stabilitást érjek el a játékomban. Egyébként a remek szakember Bácsalmási Gáborhoz jártam, illetve – ha majd visszamegyek Budapestre - fogok is nála egyéni edzéseket végezni a nyár során, ami sokat lendít a fejlődésemben.Madár András az Albacomp együttesében a nagyoknál és az U23-asoknál is szerepet kapott az elmúlt idény során (született 1991. február 11-én). Igaz, volt némi „zűr az űrben” – bocs, Space Jam - is vele, de a jelek szerint megint a kosaras, új kihívásokra feni a fogát, így ő is a JKSE kosarasa lesz – hivatalosan még nem írták alá a papírokat, de ez, ahogy mondani szokás, csak adminisztrációs procedúra már. Az ő statisztikája szerint Fehérváron 12 élvonalbeli mérkőzésen 4,2 pontot átlagolt.- Veled együtt három olyan fiatalt is megkaparintott a JKSE, aki nagyjából korod béli és hasonló posztokon bevethető. Ezzel együtt miként nézel a 2012-2013-as szezon elébe?Madár András: - Az Albás szezonomról annyit, hogy olyan lazábbnak mondanám. Nem tudtam annyit játszani, amennyit szerettem volna, s ez volt az egyik oka is a váltásnak, hogy amennyit csak lehet, pályán töltsek idén. Ezt, itt, Jászberényben, reményeim szerint elérhetem. Igazából a posztokról, hogy elsősorban miként számítanak rám, még annyira nem beszéltünk, de ahogy alakul, 1-esben vagy 2-esben is igyekszem hasznosan kosarazni új csapatomnál.- S emellett milyen idénynek örülnél leginkább?MA: - Azt hiszem, 10-15-20 perces játékos is lehetek a JKSE-nél. A csapattal pedig jó esetben megcélozhatjuk a play off-ot is, tehát a jobbik felében szeretnénk végezni a mezőnynek.- Vannak, akiket jobban ismersz az új csapattársaid közül?MA: - Molnár Bencével annak idején szinte együtt tanultunk kosarazni, s igazi jó barátok vagyunk. Illetve van itt most próbajátékon több kosaras is, és a két román UP válogatott sráccal is többször találkoztunk nemzetközi tornákon annak idején, velük is jól megvagyunk.Szabó Péter, aki 1989. május 17-én született, az előző idényben Szlovákiában, a Komárno (Révkomárom) együttesében kosarazott, és a bajnoki döntőig mentelt velük. Ott alulmaradtak a Prievidzával szemben egy kiélezett, nagy párharc során, de az ezüstöt is megsüvegelték arrafelé. Péter szolnoki időszak után váltott, de most újra közel kerül családjához, barátaihoz.- Mesélj a tavalyi szezonról és arról, miért döntöttél Jászberény mellett végül?Szabó Péter: - Jó évem volt az előző, nekem és a csapatnak is Szlovákiában. Viszont a játéklehetőség szempontjából jónak tartottam a JKSE-hez igazolni, amiben az is sokat számított, hogy Sutyi bá (Földi Sándor – aki egyébként még szintén nem írta alá a maga szerződését, de folyamatban van a dolog) mellett dolgozhatok majd. Plusz így 45 percnyire leszek csak a családomtól, a barátaimtól, így ez is befolyásolta a döntést.- Játékban lenni, nálad is ez lehet a jelszó, ahogy a másik két ide érkező fiatalnál is. Ez pontosabban mit jelent?SzP: - Irányítóként vagy akár 2-esben is játszhatok, és 20-25 perces játékidőt remélek. Ami a csapatot illeti, mindenképpen előrébb akar lépni a JKSE, ami akár az 1-8 helyek valamelyikét is jelentheti.- Egyébként melyik szerepben kosarazol a legszívesebben?SZP: - Kiskorom óta játszom mindkettőben, de igazából irányítóként érzem otthonosabban magam. Viszont a mai kosárlabdában már próbálni kell minél több poszton megállni a helyünket, mert akkor nagyobb lehetőségek vannak valakiben.- Te most még nem a JKSE-vel készülsz (próbajátékosok és új fiúk együtt tréningeztek a napokban, sőt, előző nap Szolnokon az Universiade válogatottal játszottak edzőmeccset), hanem az Universiade válogatottal Szolnokon. Mikor rajtoltok Berényben?SzP: - Augusztus 13-án kezdődik az alapozás, előtte lévő hétvégén utazom Jászberénybe. Az Universiade csapattal pedig most edzünk, illetve lesz pár gyakorló meccsünk, ha jól tudom többek között a magyar U20-as válogatottal is. Idén nem lesz nagy esemény nyáron, de jövőre Oroszországban az Universiadén már igen.Fotó (slide): montázsEgyenként a fotók:Fotó (1): Szabó Péter facebook oldalaFotó (2): nyugat.huFotó (3): nepsport.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2012-06-26 17:37:53
A Factum Sport Debrecen egy évre igazolta le a legutóbb Körmenden pattogtató Cseh Györgyöt. A kosaras jelenleg az USA-ban tartózkodik. További debreceni igazolások várhatók.Cseh György igazolásáról a klub hivatalos honlapjáról értesültünk (factumsport.hu). A játékossal rövidesen egy hosszabb anyagot is közöl a www.kezdo5.hu (is).Szolnokról indult a 25 éves, 210 centis magasbedobó pályafutása. Egy szezont Kecskeméten, legutóbb pedig szintén egy évet Körmenden töltött. Itt 26 mérkőzésen 4 pontot dobott átlagban, és 2,2 lepattanót szorgoskodott össze.Megszerzésével a Factum Sport Debrecen - tudtuk meg az ügyvezetőtől - egy tehetséges, sokra hivatott magyar kosarast tudhat a keretében, s a klubnál már nagyon várják a közös munkát.Fotó: bckormend.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2012-06-26 13:32:03
Ma délután, 15 óra 30 perckor a Naturtex-SZTE-Szedeák Szeged együttese hivatalos Facebook oldalán jelentette be, hogy a következő szezonnak új vezetőedzővel vágnak neki. Molnár József személyében köszönthetünk új mestert a szegediek élén, aki a Szegeden három szezont lehúzó Fodor Pétert váltja a kispadon.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-06-25 06:53:47
Neno Asceric a Körmend új vezetőedzője korábban már dolgozott vele, s újra csapatában szerette volna tudni Pap Ivánt, aki Nyíregyháza és Kecskemét után most a vasiaknál próbál szerencsét.
Pap Iván az elmúlt szezonban két helyen is megfordult a magyar bajnokságban. Először a temérdek játékost kipróbáló – majd olykor érthetetlen módon sokuktól meg is váló – Nyíregyháza igazolta le nagy reményekkel, ám 10 bajnoki mérkőzés után klub és játékos útjai elváltak egymástól. Innen Kecskemétre került, ahol rögtön lecsaptak a szabaddá váló kosarasra.
Nyíregyházán átlagban nem egészen 15 percet volt meccsenként a pályán, és a majdnem 4 pontos átlaga sem túl acélos, Kecskeméten azonban már javult a produkciója. Itt kilenc találkozón majdnem 5 pontot átlagolt, és a korábbi 2,2-es VAL-átlaga felkúszott bőven 6-os érték felé, holott játékperceket tekintve itt még picit kevesebbet is töltött a parketten, mint előző állomáshelyén.A 24 éves, 204 centis, mozgékony, a négyes poszthoz elég magas, mégis jól dobó kosaras a Vajdaságból származik, magyar állampolgár. Jó kondícióba hozva csapata hasznos tagja lehet, ez a vélekedés róla.Az információ a Körmend hivatalos honlapjáról származik (bckormend.hu).Fotó: kesport.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2012-06-24 17:10:41
Nagy a jövés - menés a férfi NB I A-csoportjában, játékosok váltanak csapatot, mindenhol alakulnak a keretek, közeleg a felkészülési időszak. A Jászberényi KSE csapata sem tétlenkedik. A második élvonalbeli idényére készülő jászsági együttes három játékossal egyezett meg a folytatásról. Csapatszerkezet szempontjából a legfontosabb hír, hogy a klubnak sikerült megtartani a tavaly jó szezont futó Horti Bálintot. A center további egy évre kötelezte el magát az elmúlt bajnoki évad 13. helyezettjéhez.Az irányító poszton bevethető Szabó Péter tavaly a Szlovákiában, a Révkomárom együttesében pattogtatott, de ősztől már a JKSE gárdájában fogja szórni a kosarakat.A harmadik érkező Vas megyéből teszi át székhelyét a jászberényiekhez. Molnár Bence a Falco együttesének tagja volt, de játékperceit jobbára a NB I B-csoportjában szereplő FKSZC Sárvár színei gyűjtögette. Ott 9 mérkőzésen átlagosan 29 percet töltött a parketten, 12,1 pontot szerzett (38%-os mezőnymutatóval), 4,6 lepattanó, 2,2 szerzett, 3,2 eladott labda, 2,8 kiharcolt falt és 2,4 gólpassz társaságában.Fotó - infojaszsag.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2012-06-24 17:01:06
A Szolnok Olaj KK vezetősége a klub hivatalos honlapján, a www.szolnokiolaj.hu weboldalon közleményben tudatta, hogy újabb egy éves megállapodást kötöttek a klub amerikai légiósával, Brandon Gay-el. A hármas és négyes poszton egyaránt bevethető játékos 36 mérkőzésen szerepelt a Szolnoki Olaj KK színeiben, 12 alkalommal kezdőként számított rá Pór Péter mester. Meccsenként átlagosan 21 perc alatt 9 pontot, 5 lepattanót szerzett. Az EuroChallenge sorozatban pedig 16 találkozón 10 pontos és 3 lepattanós átlagot hozott. Több mérkőzésen is nyerőembernek bizonyult a hazai pontvadászatban és a nemzetközi porondon egyaránt.Fotó - sport.hir24.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2012-06-23 21:00:01
Ma este tíz óra után néhány perccel a Fortress Lami-Véd Körmend hivatalos honlapján, a bckormend.hu oldalon hivatalos közleményben tudatták, hogy hiába a több hete tartó tárgyalások, szóbeli megállapodás, Németh István által szabott új feltételt nem fogadta el a Körmend vezetősége.A Fortress Lami-Véd Körmend tulajdonosa, Szabó-Forrai Zsolt hivatalos közleményben tudatta a részleteket, melyet alábbiakban, változtatás nélkül közlünk.
"A klub vezetése hetek óta egyeztetett Németh Istvánnal a közös folytatás feltételeiről. A menedzsment teljes egészében elfogadta az Isti által kért feltételeket. (Havi fizetés, meccs prémium, helyezési prémium, kettő évre szóló szerződés) Két héttel ezelőtt a játékossal és ügynökével szóbeli megegyezés született, valamint az erről szóló szerződéstervezetet is megkapta a klub.
Ennek ellenére Isti további gondolkodási időt kért, és néhány nap múlva egy újabb feltételt szabott. Nevezetesen, hogy csak úgy írja alá a szerződést, ha 2012. augusztus 15-ig megfelelő külföldi ajánlatot kap, akkor a klub őt elengedi. Az edzőpárosnak és a klub menedzsmentjének ezen tétel tekintetében egyértelmű véleménye volt: Ezt a kockázatot nem vállalhatjuk.
A csapat játékosállományának felépítése már folyamatban van és rendkívül súlyos következményekkel járna, ha egy már Istivel összerakott keret szerkezete az utolsó pillanatban az ő külföldre távozása okán felborulna. (Például augusztus 13-án bejelentené, hogy ő mégis külföldre igazol.) Egy ilyen helyzetben már nem lenne elég idő és lehetőség egy más szerkezetű csapat összeállítására. A klub rendkívül sajnálja, hogy egy már biztosnak hitt megállapodás az utolsó pillanatban meghiúsult.
A ma este folyamán az edzőpáros és a klubvezetés több órás megbeszélést folytatott arról, hogy milyen magyar és külföldi játékosokkal kívánja megerősíteni a keretet.
Szabó – Forrai Zsolt - tulajdonos"
Szerző: Kezdő5.hu
2012-06-21 16:30:12
Július 2-án kezdi el felkészülését a magyar fiú U18-as válogatott Marcaliban - egyelőre még 16 fős kerettel, amely a korosztályos bajnok Falcóra épül (5 kosaras van innen), de másokra is számít Zsoldos András vezetőedző, akivel csütörtökön beszélgettünk.Az U18-as nemzeti csapatunk 2012-ben a B divíziós Európa-bajnokságon érdekelt, amely augusztus 9-19. között Szarajevóban egy igen erős csoportból próbálja továbbverekedni majd magát. Az alábbi képre kattintva a válogatott programja, illetve szövetségi adatai tekinthetők meg. Utána az edzővel készült interjú olvasható.A trénerrel végigvettük a keret tagjait, ki honnan érkezett, illetve, hogy mit vár az Eb-től.Falco: Váradi Benedek, Bak Krisztián Perl Zoltán, Simon Kristóf, Bognár KristófKecskemét: Velkey János, Kovács Barna, Jakab PéterHonvéd: Szalay Ákos, Haris RóbertNyíregyháza: Varga MártonKörmend: Molnár MártonFactum: Garamvölgyi ÁkosKaposvár: Papp PéterMAFC: Tokody NorbertUSA: Somogyi Gábor- Ez tehát a végleges, majdan 12 főre szűkülő keret?Zsoldos András: - Igen, viszont van négy játékos még tartalékban, Szolnokról, illetve máshonnan is, ők akkor kerülnek be, ha ebből a tizenhatból valaki kiesik.- Mi lehet ennek a csapatnak az erőssége, illetve mely szekciója hézagos netán?ZsA: - Ha posztok szerint nézzük, hátvédből elég sok van benne, kifejezett hármasból viszont kevés. A magas posztokon is viszonylag jól állunk, bár kimondott extra magas centerünk, aki 210 centi feletti, nincs, de így is meg lehet oldani a feladatokat. A keret legmagasabbjai egyébként Somogyi és Bognár. Ahogy a tavalyi, '95-ös társaságnál is volt, úgy szeretném, ha ennek is az összetartás lenne az egyik fő erénye, amire meg is van a remény, ráadásul kifejezetten jó ezekkel a srácokkal dolgozni, igen intelligens társaság gyűlt össze a keretben. Szeretnénk maradandót alkotni az Eb-n, amihez szükséges lehet, hogy az összetartás abban is megnyilvánuljon, hogy sokan dobnak pontokat, s nem feltétlenül egy-két emberes a csapat. Ha ezen felül valaki extrát nyújt, az lehet a desszert.- Nyilván nem véletlen, hogy a Falcóból ennyien kaptak meghívót...ZsA: - Nagyon meggyőzőek voltak az U18-as bajnokságban, amelyet simán nyertek meg. Összeszokottak és olyan képzést kaptak, amelyre itt is szükségünk lesz, ezért rájuk épül ez a válogatott keret, de másoknak is vannak erényeik, amiket szeretnénk majd kihasználni.- Az Eb-n milyen csoportmeccsekre számít, illetve milyen tervekkel vág neki a tornának a magyar válogatott?ZsA: - Nem volt igazán szerencsénk, mert a csoportunk így néz ki: Izrael, Nagy-Britannia, Románia, Fehéroroszország, Skócia, Magyarország. Az első kettő jut tovább a nyolc közé, ehhez azonban a két favorit közül az egyiket meg kellene előznünk.- Lehetetlen küldetés?ZsA: - Meglepetésre akarunk játszani de a papírforma szerint Izrael és a britek a legesélyesebbek az első két helyre. Az izraeliek az A és a B divízió között ingáznak, és információim szerint ide, erre a B-s Eb-re úgy ékeznek, illetve olyan kerettel, hogy céljuk az egyértelmű feljutás. A britek meg évek óta nagyon sok munkát, energiát fektetnek az utánpótlásukba, így ők is erősek lesznek. A többiekről szólva, a románok mindig szívós, kemény ellenfelek, a beloruszok meg általában igen atletikus, nívós játékosokkal érkeznek, más kérdés, hogy olyan nagy eredményeket nem érnek el, de ettől még velük is vigyázni kell. A skótok lehetnek a fekete ló a csoportban, de a brit stílus sosem túl kellemes, ezért azt mondom, bravúr kell a továbblépéshez, ám korábban, például a svédeket is esélyesebbnek tartották akkori csapatomnál, mégis legyőztük őket, tehát itt is igyekezni fogunk. Örülök annak, hogy a Falcóból ilyen jó játékosok kerültek hozzám, illetve annak is, hogy úgy tűnik, Somogyi is vállalja a a válogatottságot. Velük, illetve a keret összes többi tagjával jó kis csapatunk lehet.- Mikor lesz a végső keretszűkítés?ZsA: Egyelőre ezzel a kerettel kezdjük meg a felkészülést, aztán a két, Románia elleni edzőmeccs után várható, hogy csökken a létszám eggyel-kettővel.A Kezdő5 ezt a válogatottat is figyelemmel kíséri majd, s kívánunk jó, sérülésmentes felkészülést, illetve sikeres Európa-bajnokságot a csapatnak!
Szerző: Kezdő5.hu
2012-06-21 11:27:24
A Kis-Rába menti Takarék Soproni KC honlapja arról tudósít, hogy a klub megállapodott Tóth Gergellyel, illetve Bus Ivánnal - a két játékos soproni színekben folytatja pályafutását.
"Két új játékossal, egy centerrel és egy irányitóval állapodott meg csapatunk, a Kis-Rába menti Takarék SKC vezetősége.
Pojbics Szabolcs, klubunk ügyezetője elmondta, a vezetőség egyéves szerződést kötött az előző évadban Zalaegerszegen kosarazó balkezes, válogatott, a négyes és az ötös poszton egyaránt bevethető 23 esztendős, 207 centi magas Tóth Gergellyel. A játékos az előző évadban, Zalaegerszegen 10,6 pontos és 4,5 lepattanós átlagot produkált.
A másik új szerzemény 19 éves, 190 centis ifjú ijátékmester, Bus Iván, aki az Atomerőmű SE csapatából, azaz Paksról érkezik együttesünkhöz. Pojbics tőle hasonló bátor, vagány játékot remél, mint amilyet tavasszal az a Takács Norbert mutatott, akivel a vezetőség a korábbi szóbeli megálapodást irásban is szentesitette.
Szóban már Gombás Gáborral is megállapodott a klub, és jó az esély arra, hogy a másik Sopronban nevelkedett játékos, Vesztergom Zsolt is a csapatnál maradjon. Az ügyezető arról is tájékoztatta honlapunkat, hogy továbbra is zajlanak az egyeztetések a szintén válogatott Molnár Andrással." - adta hírül a sakc.hu.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-06-21 06:14:36
A Factum kosártáborokkal és streetballal tölti a nyár ezen szakaszát. A további hírekre egyelőre még várni kell.A Factum Sport Debrecen háza tájáról kevésbé érkeznek a hírek, mint sok más helyről. Ezzel, azért nincs egyedül a mezőnyben, de mégis tény: vannak még nyitott kérdések Debrecenben. Viszont a klub által rendezett sportesemények szezonja van, túl van a Factum egy igen jól sikerült streetball versenyen (elmúlt hétvégén), illetve egy kosártábora a vége felé tart, valamint egy másik tábor éppen ma kezdődik.STREETBALL
A Factum-Decathlon Streetball versenyére 34 csapat nevezett (kb. 100 embert jelent ez), s négy kategóriában (alsós, illetve felsős általános iskolások, középiskolások és felnőttek) nyomták az ipart a résztvevők a rekkenő hőségben. A nevezés egyébként ingyenes volt.
Az egyébként is fiatal sportszervezet (2009-ben alakult a Factum) negyedik streetball rendezvénye volt ez, de az első közösen a sportáruházzal, amely biztosította a helyszínt saját parkolójában, a mobil palánkokat (négy pálya volt felállítva), illetve a díjak egy részét.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-06-19 09:30:24
Az elmúlt szezon során az EuroChallenge sorozatban negyedik helyig menetelő Szolnoki Olaj KK mellett még egy férfi együttes, a Fortress-Lami Véd Körmend gárdája is indul a nemzetközi kupában.Ami a női együtteseket illeti: a tavalyi szezonhoz hasonlóan a bajnok Győr és a Sopron az Euroligában szerepel majd, míg a pécsi és a bajai együttes az Európa Kupában indul.Bodnár Péter, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének ügyvezető igazgatója az MTI-t arról tájékoztatta, hogy férfi vonalon így két csapat méretteti meg magát az EuroChallenge kupában.Az elmúlt idényben a már említett szolnokiak mellett az Atomerőmű SE indult a sorozatban, a tolnaiak akkor a csoportkört követően búcsúztak.Zsebe Ferenc, a körmendi klub ügyvezetője a mai napon a vasiak hivatalos honlapján erősítette meg, hogy a piros-feketék elindulnak az EuroChallenge kupában, miután a klub leadta a nevezését és nevezési díjat is elutalta.Az EuroChallenge kupa sorsolását július 6-án tartják.Kép: kosarsport.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2012-06-19 06:14:03
Kellemetlen heteket éltek át a fehérvári kosárlabda-barátok. Az idei bronzérmes szezon közben elvesztette névadó szponzorát, majd a bajnokság végeztével a csapat legjobbja és kapitánya – Simon Balázs – is eligazolt. Azonban jó hír is akad a kék-fehérek háza táján: sikerült egy jelentős támogatót a klubhoz csábítani. Halm Rolland, az Albacomp szakosztály igazgatójával beszélgettünk.