Aki nem foglalkozott a skatulyákkal - Kresimir Cosic különleges élete

Számos egészen szokatlan pályafutást és életutat ismerünk a kosárlabdában, de még ezek közül is kissé kilóg a jugoszláv kosárlabda egyik első extraklasszisa. Cosic 1948-ban született Zágrábban, a horvát nemzetiségű center végül Zadarban lett ismert játékos, alig 17 évesen már a profik között szerepelt – a fiatal magasember első négy profi szezonjában háromszor is jugoszláv bajnoki címet szerzett, mondhatni, hogy berobbant a már akkor is magasan jegyzett délszláv kosárlabdába. 17 évesen már felnőtt válogatott, 1967-ben, alig 19 évesen pedig világbajnoki ezüstérmet nyert. A 211 centiméter magas, 96 kilós középjátékos kiválóan lepattanózott, emellett korát megelőzve nem csak a tábla alatt, de középtávolról is kifejezetten hatékony dobónak számított, emellett remekül vezetett labdát, nagyszerűen passzolt - játékát elnézve bőven fedezhetőek fel a mai unikornisokra jellemző stílusjegyek.  

1968 nyarán már Európában is ismerték a nevét, így a FIBA All-Star meccsére is meghívták (1964 és 1995 között került sor ezekre a meccsekre, jellemzően a BEK-et nyerő gárdát engedték össze egy Európa-válogatottal, ebbe került be Cosic is). Itt történt egy sorsfordító esemény, összebarátkozott ugyanis egy finn kosarassal, Veikko Vainióval, aki ekkor már a Salt Lake Cityben található mormon egyetem, a Brigham Young University hallgatója volt – ő mesélt neki az egyetemről, az NCAA-ről, illetve a mormon vallásról is. 

Cosic-nak annyira megtetszett a dolog, hogy 1969-ben hátrahagyva nagyon ígéretes európai karrierjét jelentkezett a BYU-re, és a következő négy évet ott töltötte. Felvette a mormon vallást, és később a jugoszláviai mormon egyház alapítójaként tevékenykedett, számos fontos vallási munkát ő fordított le. 

A center természetesen a kosárlabdát nem hanyagolta az egyetemen, az NCAA első divíziójában játszva remekelt, dupla-duplát átlagolt, 1971-72-ben például 22.3 pontot és 12.8 lepattanót hozott össze – kétszer nyerték meg a konferenciájukat és mindkétszer ott lehettek a márciusi főtáblán. Cosic óriási közönségkedvencnek számított Utahban, első európaiként lett All-American, és a Portland Trail Blazers 1972-ben egy kései pickkel ki is választotta. Ő azonban maradt még egy évet, és bár tudott dolog volt, hogy vissza fog térni Európába, 1973-ban a Lakers is próbát tett vele, az ötödik kör 84. helyén draftolta (erre az akkori szabályok még lehetőséget adtak). 

Cosic valódi úttörő volt, példáját követve kezdtek el az európai játékosok az NCAA-be áramlani, majd onnan egyre többen az NBA-be kerülni. 

Az egyetemi bajnokság egyik legjobbjaként őt azonban nem vonzotta sem az NBA, sem az ABA, és bár több ajánlatot is kapott, mindet visszautasította, és 1973-ban visszatért a kontinensre, természetesen a Zadarba, ahol rögtön két újabb bajnoki címet gyűjtött be. 1976-ban két évre az Olimpija Ljubljanába szerződött, itt kipróbálta magát játékos-edzőként (ne feledjük, még csak 28 éves volt ekkor), majd két évet Bolognában kosarazott (a termés két olasz bajnokság), végül 1980 és 1983 között a Cibona Zágrábban vezetett le – szépen, hiszen egy bajnoki címet és három kupagyőzelmet zsebelt be, 35 évesen fejezte be kivételes játékos-karrierjét. 

Ebben a karrierben a jugoszláv válogatottal elért elképesztő sikersorozata a legjelentősebb nemzetközi tényező, hiszen kis túlzással ahol elindult a válogatottal, onnan éremmel tért haza, és elég sűrűn aranyéremmel. 

1967-ben világbajnoki ezüstéremmel kezdett; 1968-ban olimpiai ezüst, 1969-ben Eb-ezüst, 1970-ben az első világbajnoki cím, 1971-ben Eb-ezüst, 1973-ban az első Európa-bajnoki cím, 1974-ben vb-ezüst, 1975-ben a második Európa-bajnoki cím, 1976-ban a második olimpiai ezüst, 1977-ben a zsinórban harmadik Eb-cím, 1978-ban a második világbajnoki cím, 1979-ben Eb-bronz, 1980-ban Moszkvában pedig az olimpiai bajnokság – majd zárásként 1981-ben egy Eb-ezüst. 

Összességében az olimpiákon egy arany és két ezüst, világbajnokságokon két arany és két ezüst, Eb-kről három arany, három ezüst és 1 bronz került be a vitrinbe. A sikerekből Cosic alaposan kivette a részét, 1971-ben és 1975-ben például az Európa-bajnokság legjobbjának választották, kétszer volt a vb legjobb ötösében, ötször az Eb öt legjobb játékosa között – 16 év alatt 303 válogatott meccsen szerepelt, ez messze-messze jugoszláv rekord, Drazen Dalipagic követi őt 243 összecsapással. 

A jugó kosárlabda legendájaként természetesen várt rá egy edzői szék: 1984-ben egy évig edzette a Jugoplasztika Splitet, majd a bemelegítés után jött a mélyvíz, 1985 és 1987 között a jugoszláv válogatott szövetségi kapitányává nevezték ki – 1986-ban vb-bronzot, 1987-ben EB-bronzot nyert, letette az alapjait az európai Dream Teamként is emlegetett, 1990-ben világbajnoki címet nyert jugoszláv válogatottnak, amely később a politika viharai miatt már nem tudott kiteljesedni. A szövetségi kapitányi székben asszisztense, Dusan Ivkovics követte, aki itt alapozta meg elképesztő nemzetközi edzői karrierjét. 

A horvát nemzetiségű Cosic a délszláv polgárháborúban az újonnan megalakuló Horvátországot segítette, elsősorban amerikai kapcsolatai, ismertsége révén – ő segített megszerezni azt a washingtoni telket, ahol aztán a horvát nagykövetség berendezkedett, sőt helyettes nagykövetként is szolgálta hazáját. Sajnos nem sokáig, súlyos rákbetegségét már nem tudta legyőzni, 1995-ben, mindössze 47 évesen hunyt el. 

Öröksége azonban tovább él, 1996-ban posztumusz második európaiként (az első a szovjet/orosz Szergej Bjelov) beválasztották a springfieldi Hall of Fame-be, emellett a FIBA Hall of Fame-be és az NCAA Hall of Fame-jébe is bekerült – Danny Ainge után a második BYU-játékos, akinek visszavonultatták a mezét. Az összes európai „minden idők” listán bérelt helye van a nevének, amelyet a zadari sportcsarnok, egy zágrábi tér és utca, illetve a Kresimir Cosic Kupa, azaz a Horvát Kupa is őriz.