Alapszakasz díjkiosztó 2018/2019

Az Év Edzője

1. Mike Budenholzer (Milwaukee Bucks)
2. Michael Malone (Denver Nuggets)
3. Steve Clifford (Orlando Magic)/Kenny Atkinson (Brooklyn Nets)

A Bucks megnyerte végül az alapszakaszt (60-22), ami a keret tehetsége mellett annak is volt köszönhető, hogy egy év alatt a 19. legjobb védelemből az 1. helyre került a wisconsini együttes, a liga egyik legkevesebb triplát dobó csapatából pedig odáig jutottak, hogy a második legtöbb hármas fűződik a nevükhöz (még ha hatékonyságban csak 7 helyet léptek is előre a 22-ről a 15-re). Ezek a jó igazolások mellett Mike Budenholzer érdemei.

Mögötte sokakat meg lehet említeni, mint a Los Angeles Clippersszel a PO-ba jutó Doc Riverst, a csapatát újra összerakó Gregg Popovich-ot, de nálam a második továbbra is a Denverrel nyugati második helyre beérő Michael Malone lett, aki 54-28-at produkált csapatával úgy, hogy az egészen jól kinéző kezdőötös mögött/mellett Monte Morris, Malik Beasley, Juancho Hernangomez, Trey Lyles, Mason Plumlee és Torey Craig voltak számára adottak - nekem tetszett a Nuggets a szezon előtt, de nem nyugati második hely és nem 54 győzelem szinten, ennyi biztos.

A harmadik helyen nem nagyon tudtam dönteni két brutális felülteljesítő között - a Brooklyn és az Orlando is 42-42 győzelemig jutott úgy, hogy a Nets kiegyensúlyozottabb volt a sérülések ellenére is, a Magic pedig elképesztő második fél szezont produkált védekezésben. Ha dönteni kellene, talán az Orlando lenne a nagyobb meglepetés, őszintén szólva számomra ennek a keretnek semmi köze nem volt a rájátszáshoz, Steve Clifford azonban rettenetesen összerakta Gordonékat hátul - az is igaz viszont, hogy alapvetően a Netset sem gondoltam a PO-ba, éppen ezért lett a harmadik hely megosztott Clifford és Kenny Atkinson között.

Az Év Vezetője

1. Jon Horst (Milwaukee Bucks)
2. Michael Winger/Jerry West (Los Angeles Clippers)
3. Kevin Pritchard (Indiana Pacers)

Ezt a trófeát alapvetően nehéz megítélni, mert ha jókat húz egy GM, akkor sem biztos, hogy az a teljesítményben meglátszódik a csapaton - tipikusan ilyen Masai Ujiri, akinek nehéz lenne odaadni az alapszakasz alapján ezt a díjat, hiába tűnik a rájátszás szempontjából sokkal potensebbnek a Raptors, mint a korábbiak során. Az első hely talán a legegyszerűbb: Jon Horst kinevezte a nyáron Mike Budenholzert (Jason Kidd, majd Joe Prunty helyett), leigazolta Brook Lopezt, szezon közben pedig Nikola Mirotic-csal és George Hill-lel erősített, miközben Pau Gasol gyakorlatilag ingyen jött a csapathoz. A Bucks alapszakaszgyőzelmével együtt ez az Executive of the Year díjat el is dönti nálam.

Mögötte többen is tömörülhetnek, de két olyan csapat került be, akik az Év Edzője díjnál nem. A Clippers egyrészt mély állománnyal rendelkezett, a Chris Paul cserét is okosan oldotta meg, ez pedig Michael Winger (illetve a háttérből Jerry West) érdeme - a Clippers be is ment a PO-ba, ami nem kis mértékben annak köszönhető, hogy (Danilo Gallinari egészséges szezonja mellett) náluk van a liga öt legjobb cserejátékosa közül kettő is, mindkettő Paulért érkezett, mindeközben pedig sikerült úgy alakítani a keretet, hogy az idei nyáron két maximum szerződést is kioszthatnak. Ritkán jár együtt ez a fajta "cappucolás" és a siker, ezt pedig díjazni kell.

A harmadik nálam Kevin Pritchard lett, akinél továbbra is tartom, hogy a nyáron mintaszerű igazolásokat hajtott végre, a lehetőségeihez képes a legjobban rakta össze ezt a Pacerst - Victor Oladipo kiesése ellenére is sima ötödik lett a gárda keleten.

Az Év Újonca

1. Luka Doncic (Dallas Mavericks)
2. Trae Young (Atlanta Hawks)
3. Deandre Ayton (Phoenix Suns)

Amennyire eldőltnek tűnt ez a díj a szezon felénél, annyira szoros lett a vége Luka Doncic és Trae Young kötött. A Dallas Mavericks szlovén üdvöskéje valamivel több idő alatt (32.2 - 30.9 perc) több pontot átlagol (21.2 - 19.1 pont) egy hajszállal jobb hatékonysággal (54.5% - 53.9% TS), több pattanója is van (7.8 - 3.7 pattanó), ami mondjuk testméreteiből adódóan nem meglepő, a gólpassz/eladott labda mutatója azonban Youngnak jobb (6.0/3.4 - 8.1/3.8 AST/TO), és amíg Doncic 72 meccsen játszott csak, addig Young 81-en. Youngnak emellett számtalan emlékezetes meccsnyerője volt az idény második felében, az Atlanta pedig egyértelműen elindult felfelé, míg a szétcserélt Dallas lefelé. Ezek még szorosabbá tehetik majd a szavazást, ettől még a teljes idényt tekintve Doncic nyert nálam.

A harmadik helyért több jelölt is van: a legnagyobb impactje a pályán talán Jaren Jackson Jr.-nak volt (19.0 pont, 6.5 pattanó, 1.9 blokk), főleg azért, mert ő hátul is meghatározóember tudott lenni, viszont csak 58 mérkőzésen szerepelt. Marvin Bagley III (14.9 pont, 7.6 pattanó) kellemes meglepetés volt számomra, főleg mert sokszor ő adott lendületet a Sacramento Kingsnek, de ő is csak 62-szer lépett parkettre. A Phoenix Suns újabb pocsék idénye ellenére így Deandre Ayton (16.3 pont, 10.3 pattanó) került be a harmadik helyre - ő is többet hozott, mint azt vártam, talán valami elkezdett nála mocorogni védekezésben is. Az azonban biztos, hogy a Phoenix borzalmas volt a szezon legnagyobb részében - annak ellenére, hogy a Memphis sem volt jó, simán bekerülhet Jackson a harmadik helyre.

Az Év Hatodik Embere

1. Lou Williams (Los Angeles Clippers)/Domantas Sabonis (Indiana Pacers)
3. Spencer Dinwiddie (Brooklyn Nets)

A féltávnál még sokat emlegetett Derrick Rose csak 51 meccset játszott, többen a pontátlaguk ellenére elszálltak, mert gyenge csapatokban hozták statisztikájukat, és nem sok befolyásuk volt csapatuk eredményességére (Jordan Clarkson, Kelly Oubre), így nagyjából 5 név maradt a kalapban. Közülük Terrence Ross 15.1 pontja szép teljesítmény, kellett is nagyon a Magicnek a feltámadáshoz, de kevés a Top3-hoz. Akin már lehet vitatkozni, az Montrezl Harrell (16.6 pont, 6.5 pattanó, 1.3 blokk) - nagyon nem lenne meglepő, ha az igazi szavazáson ott lenne a legjobbak között, az energiái nagyon kellenek a Clippers padjának, de szerintem van nála három értékesebb csereember.

Az egyik Spencer Dinwiddie (16.8 pont, 4.6 gólpassz), aki Caris LeVert kiesése után sem vette át a helyét a kezdőben, a padról segítette a Brooklynt, méghozzá PO-ba - Kenny Atkinson saját bevallása szerint is Dinwiddie és D'Angelo Russell voltak a Nets vezérei. Az első helyen nehéz dönteni: Domantas Sabonis (14.1 pont, 9.3 pattanó) és Lou Williams (20.0 pont, 5.4 gólpassz) összehasonlítása nagyon nehéz, hiszen az egyik egy magasember, a másik meg egy scorer hátvéd - előbbi a pattanózásával és hátul is meghatározó tud lenni a 14.1 dobott pontja mellett, utóbbi pedig kerek 20.0 pontot átlagolt, ami mellé nála mindig bele kell számolni, hogy rendkívül clutch a végjátékokban. Mindkét gárda 48-34-et hozott az alapszakaszban, így gyakorlatilag pénzfeldobás kettejük között a döntés.

Az Év Legtöbbet Fejlődött Játékosa

1. Pascal Siakam (Toronto Raptors)
2. D'Angelo Russell (Brooklyn Nets)/Nikola Vucevic (Orlando Magic)

Az első hely szerintem idén megkérdőjelezhetetlen, Pascal Siakam tankönyvbeillően kimeríti az MIP fogalmát: másodikról a harmadik évére 9.6 pontot és 2.4 pattanót fejlődött, a semmiből a nagyon hasznos és a borderline All-Star szint közé ugrott a kanadaiaknál. Egyetlen egy játékosnak sem volt ekkora impact és statisztika ugrása együtt azok közül, akik elég mélyről indultak ehhez, úgyhogy itt nincs is nagyon min gondolkodni.

Hogy utána ki jön, az már érdekes kérdés. Említés szintén ki lehet emelni a Chicago Bullsnál statisztikákban még a sérülése előtti évéhez képest is szintet lépő Zach LaVine-t, a New Orleans Pelicansnél 21 pont fölött átlagoló Julius Randle-t, vagy a Legjobb Hatodik Ember díjnál már emlegetett Montrezl Harrellt. Ők valószínűleg kevesek lesznek a Top3-hoz. Sokáig a másodéveseket nem vették figyelembe a voksolók ennél a díjnál, mert az természetes folyamat, ha valaki az első évéről a másodikra sokat javul, így nálam kiesett De'Aaron Fox (+5.7 pont, +2.9 gólpassz, +6.6% TS) és John Collins (+9.0 pont, +2.5 pattanó) is.

A dobogóra odafért egyrészt D'Angelo Russell, aki egy Los Angeles-i hülyegyerekből előbb egy brooklyni statgép, erre az évre pedig igazi vezér lett (+5.6 pont, +1.8 gólpassz, +2.4% TS) - nyilatkozatok, teljesítmények, minden igazolta azt, hogy anno miért lett 1/2-es. Másrészt a hasonló erényeket csillogató Nikola Vucevic, aki Russellhez hasonlóan nemcsak statisztikákban lépett előre (+4.3 pont, +2.8 pattanó, +4.0% TS), hanem impactben is - elöl és hátul is vezére lett a Magicnek, ami még akár egy évvel ezelőtt is elképzelhetetlen volt róla.

Ez az a díj, ahol tényleg nem lehet megmondani, hogy mit fognak értékelni, mert alapjában véve Russell és Vucevic sem merítik ki az MIP leírását, itt kifejezetten azt díjazzák, ha valaki a semmiből ugrik nagyot. Ha Foxékat számításba veszik, akkor Collins és Fox közül utóbbinak van nagyobb esélye, tekintve hogy neki is az egész játéka és a játékra gyakorolt hatása változott, nemcsak a statjai, hiába ugrott nagyobbat a mutatókban az Atlanta magasembere. Buddy Hield (+7.2 pont, +3.0% TS) is esélyes lehet még a Top3-ra, volume-ot és hatékonyságot is nézve (meccsenként 3.4 bedobott tripla 42.7%-kal) Steph Curry mellett ő jelentette idén a ligaelitet távoli dobásokban.

Az Év Védője

1. Rudy Gobert (Utah Jazz)
2. Giannis Antetokounmpo (Milwaukee Bucks)
3. Myles Turner (Indiana Pacers)

Két védelem kiemelkedett idén a többi közül, a Jazzé és a Bucksé, így a két csapat legjobb védője egészen biztosan ott lesz majd a szavazáson az élmezőnyben. Giannis Antetokounmpo több poszton védekezik, mint Rudy Gobert, a pálya összes pontján rontja az ellenfelei védekezését (a triplákat majdnem 2%-kal dobják róla rosszabbul az általa védett játékosok, mint egyébként, duplákat majdnem 8%-kal, míg Gobert csak a palánkhoz közel, 3 méteren belül igazán kiemelkedő, ott viszont nagyon, közel 10%-ot ront az ellenfelein). Az ON/OFF statisztikában is jobb egy fokkal a franciánál, aki viszont messze magasan verte idén az egész mezőnyt a Defensive Real Plus-Minus alapján (+4.62, mindenki más +4.00 alatt volt, Giannis 13. volt +3.24-gyel), ez dönthet a francia javára - meg az, hogy a Jazz sikeressége alapvetően ezen áll vagy bukik, a Milwaukee pedig előrefele is ligaelit. Ettől függetlenül nem lenne meglepő, ha a görög győzne, mert a liga legjobb védelme a Milwaukee-é, és Giannis sok szempontból sokoldalúbb hátul, mint Gobert.

Ketten szólhatnak még talán bele a díjba. Myles Turnerről méltatlanul kevés szó esik, pedig a ligaharmadik Pacers oszlopa, de egy fokkal gyengébb Gobert-nél a palánk alatti védőmunkája (igaz, megnyerte a blokk kategóriát átlag 2.7 prakkerrel) és DRPM mutatója is - ő a triplát is jól védi, ahogy Antetokounmpo, de ez összességében talán kevés lesz.

Paul George-ról viszont annál többen beszélnek, sok helyen meg is nyeri a díjat - nem lenne akkora meglepetés, de nálam azért ez kérdéses, mert a Thunder a szezon végére csak a negyedik lett a 100 támadásra vetített kapott pontok alapján a Bucks, a Jazz és a Pacers mögött, nagyjából annyit ront az ellenfelei tripláján, mint Giannis (összhatása ebből a szempontból jóval gyengébb, Antetokounmpo a palánk alatt komolyabb impacttel rendelkezik), viszont mögötte van DRPM-ben - az ON/OFF statisztikája neki a legjobb 5.7 ponttal többet kap a Thunder 100 támadásra vetítve, ha a padon ül, mintha a pályán van, és a legtöbb labdát ő szerezte (2.2). A sérülése betett neki, addig az egyik, ha nem a legnagyobb favorit volt (a szezonfelezőn még őt jelöltem én is első helyre), de most nem neki adnám a trófeát.

MVP

1. Giannis Antetokounmpo (Milwaukee Bucks)
2. James Harden (Houston Rockets)
3. Nikola Jokic (Denver Nuggets)

Ez a díj is kétesélyes maradt az idény végére, ahogy az Év Újonca is. Időtlen időkig a legjobb csapat legjobb játékosának adták ezt a trófeát, már ha volt kimondott egy ember, és ezúttal volt. Giannis Antetokounmpo dobni ugyan nem tud, de a dobáskiválasztása miatt borzasztóan hatékony scorer így is (27.7 pont, 64.4% TS), akinek a többi statisztikája is elit (12.5 pattanó, 5.9 gólpassz), ráadásul a liga egyik, ha nem a legjobb védője - egyetlen ember volt arra képes, hogy ugyanabban az évben MVP és DPOY is legyen egyszerre, Michael Jordan 1988-ban, most a görögnek reális esélye van erre, bár Rudy Gobert talán nagyobb esélyes az Év Védője trófeára.

James Harden lett a pontkirály, ráadásul a hatékonysággal neki sincsenek gondjai (36.1 pont, 61.6% TS), a többi statisztikája is jó (6.6 pattanó, 7.5 gólpassz, mindkettejüknél sok az eladott labda még a gólpasszhoz képest is). Az nagy gondja lehetne, hogy az alapszakasz végén visszacsúszott a Rockets a negyedik helyre, ha éppen nem ő kapott volna ki két éve Russell Westbrooktól úgy, hogy a Thunder sokkal rosszabb lett (a Houston a harmadik volt, a Thunder a hetedik nyugaton). Harden elképesztő scoring sorozatokat produkált a szezon során, és nagy szüksége is volt erre a Houstonnak, mert rengeteg sérülése volt a texasi együttesnek.

Ettől függetlenül Giannis lett nálam az első két dolog miatt: Harden kikapott pár éve Westbrooktól, de akkor nem ligaelső volt a Houston, Antetokounmpo pedig jelenleg a liga legjobb two-way játékosa, ez utóbbi elbillenti a mérleg nyelvét az irányába.

A harmadik helyért több ember is szóba kerülhet. Paul George-nak nagyon jó első féléve volt, aztán a második félszezon többek között egy sérülés miatt is gyengébbre sikeredett egy fokkal. Damian Lillard simán bekerülhet, a Blazerst a harmadik helyre vezette még Jusuf Nurkic súlyos sérülése után is. A harmadik azonban nálam a Denver vezére, Nikola Jokic lett, aki pontokban talán elmarad a ligaelittől, minden másban azonban bőven ott van (20.1 pont, 10.8 pattanó, 7.3 gólpassz, 58.9% TS).