Forró Kézzel: Barnes és Maxey is szintet lépett

 

Barnes hátára vette a Raptorst

Komoly változások történtek Torontóban a nyáron, Nick Nurse helyére Darko Rajakovic érkezett, míg Fred VanVleet helyét Dennis Schröder vette át a keretben. Az új edzővel új felfogás és új támadójáték is érkezett, aminek a kulcsa a labda járatása. A Raptors Nurse alatt is mozgatta a labdát, az előző szezonban meccsenként 292 alkalommal passzoltak, ami a nyolcadik legtöbb volt a mezőnyben, ezen viszont emeltek egy szintet, az új idényben meccsenkénti 318 passzukkal vezetik a ligát. A gólpasszok számánál igazán látványos a változás, ezek száma 23,9-ről 27,6-re emelkedett, amivel felléptek a 23. helyről a kilencedikre. Azt is érdemes megjegyezni, hogy meccsenként 52,9 potenciális gólpasszt jegyeznek, vagyis ennyi alkalommal előzi meg előkészítés a dobásaikat, ezzel a harmadik helyen állnak a mezőnyben – az elmúlt idényben 44,5 volt ez az átlaguk, ami a 17. helyet jelentette.

A labdajáratás növelésének visszaütői is akadnak még, néha túlságosan is hosszúra nyúlnak a támadásaik, amiknek a végén nem mindig egyértelmű, hogy kinek is kellene vállalnia, kinek kellene előlépnie, és részben ebből fakadt a Bulls elleni vereségük is, ahol szűk 5 perccel a vége előtt 17 ponttal vezettek még, de a 76ers elleni első vereségük során is előjött a negyedik negyedben, hogy olyan helyzeteket is továbbpasszoltak, amiket el kellett volna dobni.

VanVleet távozásával vezérét vesztette a Raptors, a helyére érkező Schröder kevesebb dobással dolgozik, viszont egyáltalán nem lehet rá panasz, mert a 16,9 pontja mellé 8,9 gólpasszt is átlagol. Nagyobb kérdőjelek vannak Pascal Siakam teljesítménye körül, aki egyelőre nem találja a helyét az átformálódó Raptorsban, 41,2 százalékos mezőnymutatóval mindössze 15,4 pontot átlagol, és a negyedik negyedekben három társa is több mezőnykísérletet enged el. Siakam majd 9 ponttal átlagol kevesebbet, mint az előző idényben, a gólpasszátlaga is visszaesett, ami annyiból nem meglepő, hogy jelentősen kevesebb a labdaérintése: amíg az előző szezonban meccsenként 80,4 labdaérintése volt, addig most csak 64.

Siakam labdaérintéseinek egy jelentős részét Scottie Barnes kapta meg, az ő átlaga 71,1-ről 80,7-re emelkedett, de nem ez az egyetlen változás a harmadéves játékosnál. 15,3 pontról 22,6-re emelte az átlagát, amihez hozzátesz meccsenként 9,9 lepattanót, 5,9 gólpasszt és 2,1 blokkot is, és egyre inkább magára veszi a vezér szerepét. Csak egyszer engedett el 16 dobásnál kevesebbet, miközben az előző idényben csak a meccsei negyedén vállalt legalább ennyiszer. A negyedik negyedekben is egyre magabiztosabb, ilyenkor 6,7 pontot átlagol 54,3 százalékos mezőnymutatóval – ezeket a számokat eléggé megdobta a Spurs elleni meccse, ahol 17 pontot szórt a negyedik negyedben, de kellett is ez, mert így hosszabbításban be tudták húzni azt a találkozót.

Úgy emelt szintet a támadójátékán Barnes, hogy közben védekezésben is nagyobb terheket vesz magára, meccsenként 17 dobásnál van ott elsődleges védőként, ami +2,1 alkalom az előző idényhez képest. Ilyen sok dobással szemben általában csak centerek szoktak védekezni, előtte is csak 10 magasember található az NBA toplistáján, és mindössze 41,2 százalékon tartja ellenfeleit. Az eddigi leginkább szembeötlő munkái: Karl-Anthony Towns 2/9, Giannis Antetokounmpo 2/7, De’Anthony Melton 0/7, Joel Embiid 4/9, Nikola Vucevic 0/4.

Barnesnál azért még kérdéses, hogy milyen magasságban fog beállni a triplázása, mert nem biztos, hogy tartani tudja a 42,1 százalékos hatékonyságát 5,4 kísérletből, de ha ez vissza is esik, még mindig lesz tartalék a Raptorsban: Siakamban még bőven van kiaknázatlan potenciál, és Gradey Dick is csak egyszer mutatta meg egyelőre, hogy mit adhat ennek a csapatnak. A padon azért még kell kicsit dolgozni, nem véletlenül a liga negyedik legtöbbet használt ötöse a Schröder-Barnes-Anunoby-Siakam-Pöltl ötös, ráadásul ez a sor 86 perc alatt 14,5-es NET ratinget tud – itt jegyeznénk meg, hogy az egyik ennél is többet használt, illetve jobban is muzsikló ötöst egy Torontóban ismerős arc vezeti: a VanVleet-Green-Brooks-Smith-Sengün sorral 109 perc alatt 16,8 pontot ver a Rockets az ellenfeleire 100 támadásonként.

 

Mi a helyzet Memphisben?

Emlékezetes statisztika a 2021/22-es idényből, hogy a Grizzlies Ja Morant nélkül is 20-5-ös mérleget ért el, ami miatt néhányan már megkérdőjelezték a hozzáadott értékét is. Az elmúlt idényben már csak 11-10-et hoztak össze nélküle, míg az új szezont 1-6-tal kezdték kezdő irányítójuk nélkül. Nem segíti őket, hogy Steven Adams és Brandon Clarke sem bevethető, ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Marcus Smart gyakorlatilag Dillon Brooks és Tyus Jones pótlására érkezett egyedül (elnézést kérünk azoktól, akik szerint Derrick Rose 2023-ban még használható csereirányító). Jones az elmúlt évek egyik legmegbízhatóbb csereirányítója volt, aki kezdőként képes volt szintet emelni a játékán. A 2021/22-es idényben az első ötös tagjaként 6,8 pontról 12,7-re emelte a csereként hozott átlagát, miközben a gólpasszai száma 3,5-ről 6,6-re emelkedtek, és ennél is nagyobb volt a különbség a 2022/23-as szezonban a kezdőként és a csereként lejátszott meccsei között – az első ötös tagjaként 22 meccsen 16,4 pontot és 8,1 gólpasszt átlagolt, míg a padról érkezve 7,9 pontot és 4,1 gólpasszt. Az valahol természetes, ha valaki a nagyobb játékidőből nagyobb átlagokat képes kihozni, Jones hatékonyságát viszont nemhogy rontotta volna a több dobás lehetősége, hanem javította.

Morant hiányzása miatt Desmond Bane kapta meg a lehetőséget, hogy első opció legyen, és ha őszinték akarunk lenni, nem is végez rossz munkát. 26,6 pontot átlagol 58,3 százalékos True Shooting mutatóval, amihez hozzátesz meccsenként 5 lepattanót, 4 gólpasszt és 2 labdaszerzést is, a negyedik negyedekben pedig nem lehet megállítani: ekkor 9 pontot átlagol 68,8 százalékos mezőnymutatóval és 41,7 százalékos triplázással, csak De’Aaron Fox, Luka Doncic és LeBron James átlagol nála több pontot a negyedik negyedekben.

Jaren Jackson Jr. karriercsúcsot hoz a 21,6 pontjával, a 2,6 gólpasszával és a 7,6 lepattanójával is (meglepő módon nem utóbbival van a gond csapatszinten sem). Legalább ennyire fontos, hogy JJJ meccsenként kiharcol 5,9 büntetőt, bár ezzel együtt is a Grizzlies jut el a negyedik legkevesebb alkalommal a vonalra – itt elég világosan kidomborodik Morant hiánya, aki tavaly 8,1 büntetőt dobott meccsenként. Általában véve sem működik a támadójátékuk, a 104,4-es Offensive ratingükkel csak a Trail Blazerst előzik, és a védekezésük sem segíti ki őket, azon az oldalon is csak a 15. helyet foglalják el, hiába játszik náluk az előző két idény Év Védője. Itt jegyeznénk meg, hogy Smart nélkül a pálya mindkét oldalán jobbak, mint olyankor, amikor fent van, az ő beilleszkedése még egy zajló folyamat.

Morant visszatérése nyilvánvalóan dobni fog a játékukon, de sok problémájuk megoldódna már akkor is, ha elkezdenék bedobálni a triplákat: 40,1 kísérletük holtversenyben a negyedik legtöbb a ligában, 32,7 százalékos hatékonyságuk viszont a hatodik legrosszabb. Ez a „ha bedobálnánk a tripláinkat, sok problémánk megoldódna” bélyeg ráragasztható egyébként a Lakersre, a Cavaliersre, a Kingsre vagy a Knicksre is, hogy csak a tavaly rájátszásba jutó csapatokat említsük.

 

Wembanyama ultrahatékonyan védekezik

A Spurs jelenleg a liga második legrosszabb védekezésével bír, 100 pozícióra vetítve 120 pontot kapnak, amit csak a Wizards túl alulmúlni (120,6). Gondolhatnánk azt is, hogy nincs itt kérem semmi látnivaló, nem meglepő, hogy a Poole-Kuzma tengelyre épülő fővárosiak a lista ezen végén foglalnak helyet, a Spurs helyzete viszont speciális, mert két összehasonlíthatatlan arcuk van hátul. Van egy nagyon jóképű változatuk, mert abban a 202 percben, amikor Victor Wembanyama pályán volt, 110,9-es Defensive ratinget raktak össze, és ott van az a 144 percnyi rusnyaság, ami az 1/1-es magasember padoztatásakor látja meg a napot, nélküle 129,4-es mutatót tudnak felmutatni. Wembanyama egymaga csinál a liga történetének legrosszabb védekezéséből olyat, ami a középmezőnybe tartozik.

7 meccsen 73 dobással nézett farkasszemet Wembanyama, ezek közül 11-et blokkolt (kizárásos alapon a maradék 7 blokkját besegítőként osztotta ki), és ellenfelei mindössze 30,1 százalékban találtak be vele szemben. Ennél is látványosabb a triplák elleni védekezése, 9/37-tel dobnak mellőle a támadók, ami 24,3 százalékot jelent, emellett már 9 alkalommal kényszerítette eladott labdára az ellenfelét. Nehéz a védekezését bárkivel is összehasonlítani, mert mindössze a védőpozíciók 10,9 százalékában fogja az ellenfél centerét, inkább wingeket (56,4 százalék) és hátvédeket (32,7 százalék) fog. A 73 DFGA viszont kicsit kevésnek tűnik, még akkor is, ha azt is figyelembe vesszük, hogy az ellenfelek sem hülyék, és igyekeznek nem bemenni tátott szájjal abba a bizonyos erdőbe, és annak is meglehet az előnye, ha hosszabb távon inkább besegítőként tekintenek rá – így viszont mégis meglehet az összehasonlítási alap, és a meccsenkénti 10,4 DFGA nem is áll olyan messze Giannis Antetokounmpo 10,8-étől. Antetokounmpo ellen is mindössze 41,5 százalékkal dobnak csak, ami kiemelkedő, még azzal együtt is, hogy egyelőre messze elmarad Wembanyama számaitól. A Spurs szupertehetségét azért nem kell még kikiáltani az Év Védője díj korai favoritjának, arra ugyanis egy másik, a reputációját visszaszerezni igyekvő francia center jelentkezett be Minneapolisból.

 

Gobert újra Év Védője üzemmódban

Az első minnesotai szezonja nem sikerült igazán jóra, ebben az idényben viszont finoman szólva bekezdett Rudy Gobert, akit annak reményében igazolt le a Wolves nem kevés ellenértékért, hogy az Év Védőjét szerzi meg. Nos, idén ez még könnyen előfordulhat, ugyanis eddig az ellenfelek 35,4%-kal dobnak akkor, ha Gobert védi őket.

A Denver ellen Nikola Jokicsot 1/7, Jamal Murray-t 0/3, az Atlanta ellen Clint Capelát 0-3, Trae Youngot 3/7, a Miami ellen Tyler Herrót 0/4, a Boston ellen pedig Kristaps Porzingist 2/6, Jayson Tatumot 0/2, Jaylen Brownt 1/5, Jrue Holidayt pedig 2/5 mezőnydobáson tartotta – mindenhova odaér, minden dobást megzavar, koncentrált és fegyelmezett  hátul, ráadásul a gyűrűtől távolabb is nagyon pontosan teszi a dolgát, ha úgy hozza a szükség.

Nem véletlen, hogy a Minnesota defensive ratingben egyelőre messze (!) a legjobb csapat a ligában 97,8-as értékkel, a második Orlando 103,3-nál, a harmadik New York 103,6-nál, a negyedik Boston pedig 103,8-nál tart – és Gobert-ék elvették a Denver, illetve a Boston veretlenségét is.

 

Egy statisztika Adebayóról

Még az előző, Lakers ellen megnyert meccs előtt készült egy statisztika Bam Adebayóról: addig 14 izolációs játéknál volt védő a Heat centere, és ezekből két (!) pontot engedélyezett, amivel természetesen ligaelső. Vele a parketten száz labdabirtoklásra vetítve 12 ponttal kapott kevesebbet a floridai alakulat, mint nélküle – ez sem utolsó statisztika. 
Adebayo közben támadásban is nagy szerepet vállalt eddig, dobásai több mint felét, egyes estéken kétharmadát is középtávolról vállalta el, és jó hatékonysággal dob, komoly irányító hiányában rengeteget kell passzolnia, szerveznie is a körte tetejéről, és legutóbb már egy triplát is bevágott – Tyler Herro kisebb szintlépése mellett egyértelműen ő tartja eddig a víz felett a tavalyi keleti bajnokot.

 

Kispadozó újoncok

Érdekes kettősség figyelhető meg az idei újoncoknál: vannak azok a játékosok, akik komolyan képesek már befolyásolni csapatuk teljesítményét, és vannak olyanok is, akik még a lehetőséget sem kapták meg. Eltelt már két hét az alapszakaszból, és még mindig van három olyan első körben draftolt újonc, aki nem mutatkozott be az NBA-ben: a 17. helyen kiválasztott Jalen Hood-Schifino esetében mentségül szolgálhat, hogy nem kezdte egészségesen az idényt, míg a Netsnél Noah Clowney (1/21) és Dariq Whitehead (1/22) részben amiatt sem kaphatta még meg a lehetőséget, hogy a liga négy legfiatalabb játékosa közé tartoznak mindketten, illetve Whitehead szintén küzdött sérüléssel.

Rajtuk kívül többen is csak epizódszerepet kaptak egyelőre, Nick Smith (1/27, Hornets) még nem érte el az egy perc játékidőt sem, de Olivier-Maxence Prosper (1/24, Mavericks) is csak pár másodperccel lépte túl ezt a nem túl magas határt. A Jazznél két olyan újonc is van, akikben egyelőre nem nagyon bíznak, és főleg az 1/9-es Taylor Hendricks mellőzése meglepő, aki ugyanúgy 2,4 percet kapott a bizonyításra, mint Brice Sensabaugh (1/28). A Hawksnál Kobe Bufkin (1/15) két meccsen kapott összesen 4 percet, ráadásul sérülés miatt pár hétig nem is növelheti ezeket a számokat. A Trail Blazersnél Kris Murray (1/23) melegíti a padot, 2 meccs és 11 perc nem volt számára elegendő, hogy megszerezze az első pontját az NBA-ben, Jett Howard (1/11, Magic) legalább ennyiben előtte jár.

A meglepő kategóriába tartozik Jarace Walker padoztatása, az 1/8-as választott viszont legalább már háromszor pályára léphetett a Pacersben, 26,5 perc alatt 10 pontot, 7 lepattanót és 5 gólpasszt hozott össze. A draft egyik nagy lopásának tartott Cam Whitmore (1/20, Rockets) is mindössze 23 percnél jár 3 meccs alatt, és Walkerrel ellentétben ő nem is tudta annyira jól kihasználni az előtte adódó limitált lehetőséget.

Még három olyan első körös újonc van, aki 40 percnél kevesebb lehetőséget kapott, Brandin Podziemski (1/19, Warriors), Ben Sheppard (1/26, Pacers) és Kobe Brown (1/30, Clippers) is ebbe a kategóriába tartozik. Mindez azt is jelenti, hogy a 2023-as draft első köröseinek a fele nem kapott még 40 percet sem a ligában, noha minden csapat játszott már legalább 6 meccset, némelyik pedig már 8-nál jár.

Noha ez a szám rendkívül magasnak tűnik, valójában nincs nagy különbség az előző szezonhoz képest, két hét után akkor 16 első körös újonc kapott legalább 40 percet a csapatától, és nem volt köztük például Mark Williams sem.

 

Mark Williams hatékonysága

Röviden említsük meg a Hornets másodéves centerét, aki kivirágozni látszik: 19,3-ről 26-ra nőtt a percátlaga, és ez magával hozta azt is, hogy 9-ről 14,7-re ugrott a pontátlaga. Egészen elképesztő hatékonysággal dolgozik mezőnyből, dobásai 81 százaléka célba ér, kétszer zárt már 8/8 jó dobással, de akadt 5/6-os és 9/12-es estéje is. A büntetőzése is úgy tűnik, hogy javulhat, mert akadt ugyan két 3/6-os estéje is a vonalról, de hozott már 9/9-et is onnan. Talán nem meglepő, hogy 42 dobásából csak egyet engedett el a festéken kívülről, és a 34 kosarából 26-ot előzött meg gólpassz, LaMelo Ball és Gordon Hayward is előszeretettel keresi őt.

 

A Pelicans megtalálta Matt Ryant

A szezon egyik korai Hamupipőke-története minden bizonnyal Matt Ryan-é, akit az alapszakasz kezdete előtt tett ki a Timberwolves, majd a Pelicans lehívta őt a waiverről, hogy segítsen nekik pótolni a sérült Trey Murphy-t. Ryan az elmúlt két idényben összesen 35 alkalommal kapott lehetőséget a Celtics, a Lakers és a Timberwolves színeiben, és rövidke pályafutása legemlékezetesebb pillanata volt, amikor a Lakers játékosaként pont az ő triplájával mentettek hosszabbításra egy Pelicans elleni találkozót, de ennek ellenére sem tudott megragadni egyik csapatánál sem.

Noha az egész felkészülést máshol töltötte, már az idénynyitón kapott 14 percet, ahol 3/6 triplával hálálta meg a bizalmat, ami akkor sem tört meg az irányába, amikor a második meccsén 1/8-at szenvedett össze triplából. Ryan azóta is a Pelicans rotációjának a tagja, és nagyban köszönhetik neki, hogy a Pistonst megverték Zion Williamson és Brandon Ingram nélkül is, azon a meccsen 20 ponttal és 6/8 triplával zárt. A Pelicans 7 meccsén átlagosan 23,3 perc lehetőséget kapott, ami alatt 10 pontot átlagolt 41,9 százalékos triplázással. A kinti dobásai úgy kellenek a Pelicansnak, mint egy falat kenyér, csapatszinten csak 33,9 százalékkal dobnak távolról, és amikor Ryan nincs pályán, ez a mutató 32,7 százalékra esik. Ennél is látványosabb, hogy vele 100 labdabirtoklásra vetítve 4,7 pontot vernek ellenfeleikre, miközben rajta kívül csak Jonas Valanciunas tartózkodik a pozitív tartományban, és ezt tovább is lehet ragozni: vele a pályán 59,1 százalékos True Shootinggal szerzik a pontjaikat, míg nélküle 51,4 százalékos TS-sel, a puszta jelenléte is rengeteget ad nekik.

Ha Ryan így folytatja, könnyedén kiérdemelhet egy rendes szerződést is a two-way megállapodása helyett, és az ő sikertörténete szépen is illeszkedne abba a sorba, amit Naji Marshall kezdett meg New Orleansban, és amit Jose Alvarado folytatott.

 

Maxey és a gyorsabb Sixers

A Nick Nurse által irányított és James Hardent nélkülöző Philly eddig rendkívül eredményes a szezon kezdeti szakaszában, a változtatások pedig kezdenek körvonalazódni. Egyrészt jóval gyorsabban játszanak, tavaly 98,5-es pace-en dolgoztak, most viszont 103-mal a top tíz ajtaján dörömbölnek, tehát kifejezetten a gyorsan játszó csapatok közé tartoznak – ennek pedig két fő oka van. Egyrészt Nurse más játékot kér: nem kell mindig felállni, lejátszani egy-két alapjátékot és erőltetni a statikus kosárlabdát, hanem sokkal több a mozgás, sokkal több a dinamika, és jóval gyorsabban jár a labda, direktebb, agresszívebb a játék. Joel Embiid passzjátékát már többször említettük, itt is tegyük ezt meg: a centert Doc Rivers is ösztönözte arra, hogy lövöldözze ki a labdákat pozícióból, de ebben a rendszerben érezhető először igazán az, hogy képes is rá – egyelőre 6,2 gólpasszt átlagol úgy, hogy eddig 4,2 volt a karriercsúcsa, de közben az eladott labdái nem növekedtek és a pontátlaga sem csökkent. 

A sok mozgásból, direktebb támadásokból áll rendszert viszont nem az MVP-pontkirály, hanem Tyrese Maxey teszi igazán működőképessé. Harden nagyon statikusan, lassan, sokszor minden sietségtől mentesen szervezte a játékot, elosztotta a labdákat, megcsinálta a pick-and-rollt, egy adott ritmusban játszott, amivel kicsit féken is tartotta a társaságot. Maxey viszont más: ő pörgeti a támadásokat, rohan, betör, támad, kihasznál minden apró rést, adódó lehetőséget, amiből aztán előszeretettel osztogat is. Ugyan nem klasszikus irányító, de Nurse rendszerében egyelőre nagyon jól áll a kezében a labda, bár még csak szokja ezt a szerepkört – de az első meccsek gondolkodása után az előző két találkozóján már 21 gólpasszt osztott szét összesen három eladott labdával. Több olyan negyed is volt, amikor konkrétan ő volt a vezér, ő szabta a ritmust, ő hozta a döntéseket és ő vezényelt le minden támadást, de ez is egyre jobban megy neki – az elmúlt egy hét három meccsén például 20,7 pont és 8,3 gólpassz az átlaga úgy, hogy a csapata is nagyon hatékony.

Ezt az is alátámasztja, hogy jelenleg a 117,4-es offensive rating holtversenyben első, éppen a nagy rivális és ma esti ellenfél Bostonnal osztoznak az első-második helyen – de TS%-ban is elsők, egyelőre nagyon jól választanak dobásokat.

Ő és Embiid párosa jól egészíti ki egymást, de szóljunk még Kelly Oubre Jr. játékáról, akit nyáron „találtak” és eddig nagy fogás: hamar bekerült a kezdőbe (Harden helyére) és eddig 18 pontot átlagol 42%-os triplázással, valamint 50% feletti mezőnyözéssel. Bátor dobó, akinek nagyon fekszik ez a gyorsabb, ritmusosabb kosárlabda, jól él a kapott labdáival és bár egyelőre ingadozó (háromszor dobott már 20 pont felett, de legutóbb például csak egy kosara esett be), így is tökéletesen illeszkedik az új rendszerbe.

Persze 6-1-nél még ne kiabáljunk el semmit, de a Phillynek egyelőre jót tettek a váltások – aztán meglátjuk, hogy ma este mi látszik ebből a Boston ellen.

 

Harden és a Clippers: még messze a cél

Ha már a Philly kapcsán szóba került James Harden, pár gondolat erejéig térjünk ki az utóbbi egy hét legfontosabb hírére, Szakáll Los Angeles-i debütálására. Egyrészt tavasz óta nem játszott meccset, másrészt az edzéseken sem túlórázott, hogy ne fogalmazzunk erősebben, így nem meglepő, hogy leginkább ez látszott rajta – Tyronn Lue és Kawhi Leonard is azt mondta, hogy Harden elfáradt, nem voltak még alatta a lábai, nincs meg a többiekhez hasonló fizikai állapota, és időbe telik, amíg ezeket sikerül rendezni.
Játszatni viszont így is kell, ugyanis annyira ritmuson kívüli volt ez a csapat elsőre, annyira nem volt meg az összhang, hogy azon csak a minél korábban elkezdett, minél keményebben művelt közös munkával lehet javítani. Harden most is jó játékos, okos játékos, akinek jók az ösztönei, tapasztalt, aki tudja, hogy mi történik körülötte, egy bizonyos fokig vadidegenekkel is eredményes tudna lenni, de itt a bajnoki cím a cél, nem a „bizonyos fok”, az összhang pedig nagyjából a nulláról indul. 

A tesztidőszakot azért meg kell várni, mert Lue is folyamatosan próbálgatta, hogy ki kivel hogyan passzol össze, Hardent hova érdemes elhelyezni a teremetésben, volt fent Westbrookkal, volt fent a full kezdőkkel és volt fent a cserékkel is egy-egy etapot, de egyelőre még nem egyértelmű, hogy mi lehet majd a szerepe. Az biztos, hogy Paul George teljesen eltévedt az új felállásban, hogy rengeteg volt az eladott labda, hogy a már letisztázott erőviszonyok felborultak és sok volt a bizonytalankodás, illetve nemcsak elöl nem volt meg az összhang, de hátul sem – lepattanózásban agyonverte őket a Knicks, és Harden is többször vonta kérdőre a többieket értetlenül egy-egy lenullázott védekezés után. Ez a Clippers eddig EFF FG%-ban vezette a ligát, támadásban és védekezésben összességében top10-es volt, aztán megjött Szakáll és 100 pont alatt maradtak New Yorkban.

De ítélni még hatalmas butaság lenne: idő kell, egyrészt Harden megfelelő állapotához, másrészt az összeszokáshoz is, márpedig idő van – a playoffba mindenképpen be kell jutniuk, a lényeg pedig majd csak ott kezdődik, áprilisig nagyon sok mindent meg lehet oldani. Potenciál van az elképzelésben, az most is látszott, hogy a 6/9 dobást elsüllyesztő, 6 gólpasszt kiosztó Hardent lehet hasznosan játszatni egy ilyen csapatban is, de hogy pontosan hova fog kifutni a történet, az még nagyon nem látszik – érdemes minden mérkőzést nagyítóval figyelni a Clippers esetében.

 

Kérjük, hogy látogass el a Kezdő5 támogatói felületére, ahol plusz tartalmak várnak! Részletek ide kattintva!