Forró Kézzel: Kuminga akarja, Lillard még nem az igazi

Az NBA-alapszakasz kezdetével mi is elindítjuk régi-új rovatunkat: a Forró Kézzel célja, hogy heti rendszerességgel rámutassunk a ligában zajló aktuális trendekre, jó és rossz formákra, egyéni és csapatos tendenciákra, problémákra, izgalmas kérdésekre. Első cikkünkben az előszezon után szedtünk össze néhány érdekességet, tanulságot, kérdést.

 

Veretlenek

Messzemenő következtetéseket nem illik levonni abból, hogy miként szerepelt egy-egy csapat az előszezonban, de azt azért érdemes megjegyezni, hogy minden NBA-csapat nyert legalább egy találkozót. Veretlenül csak két csapat tudta lehozni a felkészülést, a Timberwolves 5-0-t, a Raptors 4-0-t futott az elmúlt hetekben, és azért említsük meg, hogy a Real Madrid is megnyerte az egy szem meccsét a Mavericks ellen.

A Timberolves menetelése azért is érdekes, mert továbbra is szkepticizmus övezi azt, hogy mennyire lehet működőképes Karl-Anthony Towns és Rudy Gobert párosa, és a válaszhoz nem biztos, hogy közelebb kerültünk. Towns 3, Gobert 4 meccsen lépett pályára az előszezonban, mind a ketten 20 perc körül átlagoltak, és a Mavericks elleni első meccsükön nem is néztek ki rosszul, de ott még Anthony Edwards nem játszott, úgyhogy máshogy oszlottak el a labdák is. A második Mavericks elleni meccsen Towns ugyan szállította a pontokat, de mégis akkor voltak jelentősen jobbak ellenfelüknél, amikor csak Gobert volt fent. A Knicks ellen hasonló volt a helyzet, Towns komolyabb impact nélkül szállította a pontokat, azóta viszont nem is láttuk ezt a párost, mert a Maccabi Ra'anana ellen a tarcsi nyert, míg a Bulls elleni utolsó meccsükre csak Gobert öltözött át.

A Raptorsnál annyi derült ki eddig, hogy a Schröder-Barnes-Anunoby-Siakam-Pöltl ötös működik, de ez annyira talán nem meglepő, mert tavaly sem a kezdőjükkel volt a gond, hanem a keret mélységével, illetve annak a kiaknázásával. A VanVleet-Schröder cserével, illetve a Nurse-Rajakovic váltással úgy tűnik, hogy a dobások demokratikusabb eloszlása is jellemezni fogja ezt a csapatot, ami Barnes fejlődésének, valamint Anunoby elégedettségi szintjének is jót tehet. Az előszezonban Malachi Flynn és a two-way szerződésű Javon Freeman-Liberty is megkapta a lehetőséget, Gradey Dick is eldobálhatta a maga tripláit, úgyhogy akár egy masszívabb kispad is kialakulhat itt Boucher és Trent mögött, ami hozzájárulhat akár ahhoz is, hogy javuljanak az előző idényhez képest.

 

Lillard elsőre még nem dobta le a csillagokat

Nagyon vártuk, hogy hogyan mutat majd Damian Lillard a Milwaukee Bucks mezében, de a Portlandből érkező irányító első meccsei a várakozásokhoz képest kicsit azért még dadogtak. Látszik, hogy sosem játszott ilyen csapatban, sosem volt mellette olyan formátumú játékos, mint Giannis Antetokounmpo, és sosem kellett még ilyen szerepet magára öltenie – nem ő a fővezér, de azért minden tudására szüksége van a Bucksnak ahhoz, hogy igazán kamatoztatni tudja a hatását.

Lillard egyénileg még nem volt az igazi: három meccs alatt összesen kilenc gólpassz, öt eladott labda, 31%-os mezőnyözés és 19%-os triplázás került a neve mellé. Még érezhetően kereste a helyét, hogy mikor mi a helyes döntés, hogyan is kellene viselkednie, mit kellene vállalnia, kit kellene keresnie – voltak szép villanásai és itt-ott kínos megoldásai is.

Az viszont világos, hogy a hatása összességében érezhető: már most is jóval több területet tudott nyitni Giannisnak, mint amivel a görög eddig számolhatott, a védekezések többször is csapdázták az irányítót, a kétszeres MVP pedig köszönte szépen a lehetőséget, és könnyedén tudott alkotni. Még nem játszottak együtt sokat, de a hangulat és vibe megvan közöttük, érezhetően élvezik a közös munkát, hasonló a hozzáállásuk, az elképzelésük, és a leindítások már most is simán mennek – félpályán azért vannak kérdőjelek, de egyrészt Khris Middletonnal pláne alig mozogtak még hárman együtt, másrészt Adrian Griffin révén az edző is új, ha nem is a nulláról, de közel a nulláról kell felépíteniük a rendszert.

Idő kell még, de a potenciál tényleg nagy – nagyjából ennyit mondhatunk el az alapszakasz kezdetén.

 

Kuminga nagyon akarja, Moody sem akar elmaradni

A Golden State-nél elengedték a generációváltós projektet, az utóbbi évek nagy fiatal reménységei közül Wiseman után Poole-t is elküldték, és Chris Pault igazolták le, aki aligha Steph Curryék utódjának érkezett – az „öregekből” még most kell kihozni, amit lehet, erre a feladatra jó lehet a veterán playmaker. Paul nem is mozgott rosszul az előszezonban, kevés dobásból is megtalálta a helyzeteit, szűk 6 gólpasszt átlagolt, de úgy tűnik, hogy ő lesz a hatodik ember, ha mindenki egészséges – Steve Kerr arról beszélt, hogy a Curry nélküli perceik még a Durant-érában is szenvedősek voltak támadásban, de azt várja, hogy ez Paullal kiegyenesedik, ő tudja majd működtetni a rendszert a vezér pihenője alatt is.

Hogy ez így lesz-e, azt majd meglátjuk, az első felkészülési meccsek arra utaltak, hogy jó esély lehet rá – mégsem CP3 volt a Warriors-preseason sztárja, és még csak nem is a meccsnyerő dobást elsüllyesztő Curry, hanem egyértelműen Jonathan Kuminga. A fiatal magból leginkább ő az, akin eddig is látszott az akarat, az igyekezet, hogy kiharcolja magának a lehetőséget ebben a csapatban, és most is nagyon érződött rajta, hogy élni akar a Draymond Green sérülése által kínált sansszal: háromszor is 20 pont fölé jutott, végig aktívan lepattanózott, volt 4 és 5 gólpasszos meccse, volt 17 büntetős estéje, az első két találkozóján 7/13 triplát is bebombázott, ráadásul hatalmas zsákolásokkal is felhívta magára a figyelmet.

A harmadéves erőcsatár számára most jöhet el az idő, magas poszton nagyon vékony ez a rotáció, biztos, hogy nagy szükség lesz rá, és ha jól játszik, ha hasznos lesz, ha ilyen aktívan próbál bizonyítani, és védekezésben is odateszi magát, akkor most jöhet el neki az áttörés – nyilván mást tud hozzátenni, mint Green vagy Looney, de az ő energiája nagyon fontos lehet az idősödő keretnek. Az egész előszezonban, a teljes NBA-mezőnyt vizsgálva is ő volt az egyik leginkább felkészültnek, „kezdődjön már a lényeg, kicsattanok az erőtől” mentalitásúnak tűnő játékos – kíváncsian várjuk, hogy ebből mi marad meg a tétmeccsek darálása során.

Kuminga mellett Moses Moody is tudott élni a lehetőséggel az előszezonban, noha előzetesen az sem lett volna meglepő, ha Curry, Paul, Thompson, Payton és a most érkező Joseph mögött eltemették volna a pad végében. Az előszezonban azért egyik veteránnak sem kellett megszakadnia, Joseph sérüléssel is küzdött, Moody pedig köszönte szépen a nagyobb lehetőséget és 20,5 perc alatt 13,2 pontot átlagolt 54,5%-os triplázással. Természetesen ez rendkívül kicsi minta, de ha Kuminga volt a Warriors legjobb játékosa, akkor Moody mellé oda lehet tenni a legkiegyensúlyozottabb jelzőt, mert azon a négy meccsen, amin komolyabb lehetőséget kapott, sorrendben 15,15, 16 és 18 pontot dobott, és tette ezt rendre jó hatékonysággal.

Paul érkezése után sok játékosról lehetett azt gondolni, hogy profitálhat az irányító jelenlétéből, és úgy tűnik, hogy Moody is feliratkozik a sorba. Végleg eldőlhet nála, hogy nem játékszervező hátvédként kell rá tekinteni, hanem olyanra, aki dobással fejezi be a támadásokat, magabiztosabbnak is tűnt ebben a letisztultabb szerepben, és amikor lehetősége nyílt rá, általában hezitálás nélkül állt bele a dobásaiba.

 

Haywood Highsmith és a sorban álló Heat-találmányok

Legalábbis a Miami-drukkerek remélik, hogy vannak sorban álló Heat-találmányok – Gabe Vincent és Max Strus a sor elejéről távozott a nyáron, érkezőkről nem igazán lehet beszélni, így viszont egyszerűen muszáj, hogy a rendszert, a kultúrát ismerő játékosok szintet lépjenek, és képesek legyenek betölteni a keletkező űrt.

A legfontosabb láncszem Haywood Highsmith lehet, legalábbis a szezon elején. Klasszikus Spoelstra-történet lehetne az övé, 2018-ban nem kelt el a drafton, később a Heatnél kapott egy tíznapos szerződést, de akkor nem felelt meg, és tavaly februárban jött el neki ismét az ideje, akkor három évre magához kötötte a floridai alakulat. Az előző szezonban már beverekedte magát az érdemi rotációba és játszott 54 meccset 18 perces átlaggal, majd a playoffban is elő-előkerült – a Boston elleni ötödik meccsen 15, a Denver elleni nagydöntő első találkozóján pedig 18 pontot szórt, de még nem igazán tudott komolyabb szerepet vállalni a Heatnél.

Idén viszont szinte muszáj lesz neki szintet lépni, és az előszezonban mutatott is erre utaló jeleket: az első két meccsen három-három labdát szerzett, a négy találkozóján szűk 25 percet átlagolt, meccsenként 9 pontot szerzett, és összességében 9/15 hármast süllyesztett el – közben pedig a védekezése is rendben volt, atletikus, fegyelmezett, és érti, tudja, átlátja a Miami sémáját. Az előszezonban támadásban is elkezdett olyan dolgokat mutatni, amikre szükség lesz: labdavezetésből dobás, stabil triplázás, egy-egy betörés, védelembontás – semmi extra, de ha mondjuk Caleb Martin-szerű szerepkört tud magára ölteni, az már sokat érhet Miamiban. Kevin Love egy mondatban el is ejtette róla azt, hogy ő lehetne az egyik legfontosabb, legsokoldalúbb védőjük, aki „a Tatumokat” őrzi majd a playoffban…

A gond az, hogy pont most sérült meg, és az első, még bizakodó hírek után úgy tűnik, hogy nem is olyan egyszerű az a térdszalag-húzódás – az alapszakasz kezdetéről lemarad, így rögtön nézhetünk is mögé a sorban.

Jamal Cain? Ő is odatette magát az előszezonban, volt 24 pontos, 10 lepattanós, 6/8 triplás, aztán egy 14 pontos és 7 lepattanós, valamint egy 7 pontos és 14 lepattanós meccse is. Semmi különleges képessége nincs, de mikor zavarta ez Spoelstrát? Ellenben kellően mobilis és magas ahhoz, hogy zónában és egy-egyben is megoldja az edző által kért „help and recover” módszert, támadásban pedig többször megmutatta már, hogy remekül olvassa a játékot, szintén okos játékos, aki remekül mozog el labda nélkül, és büntet üres belépésekből, elmozgásokból – amit még veszélyesebbé tesz, ha stabilabbá faragja a tripláját, ami egyébként láthatóan javul. Egy magas, okos, alázatos, a rendszerbe tökéletesen illő 3&D lehet – van benne potenciál.

Orlando Robinson egy 210-es center, aki impresszív nyári ligát hozott, és az előszezonban is megtalálták a helyét hasznos cseremagasként – Adebayo és Thomas Bryant mögött harmadik centerként (ha Kevin Love-ot nem tartjuk annak) benne is lehet érték, van dobása, akár külső dobása is, van lepattanója, és ő is atletikus, magas, sokat dolgozó „munkás” játékos.

Cole Swider a Lakersnél tavaly hét meccset kapott, de a dobása, a keze a Heatnek így is értékes lehet – ő mást nem tud hozzátenni, de egy kicsit „swaggy” dobógép, háromszor jutott 10 pont fölé az előszezonban, főleg az első meccse szólt nagyot (17 pont, 5/9 tripla). Duncan Robinson utódja lehet? Én személy szerint nagyon kedveltem őt már tavaly, a Lakers nyári ligás csapatában is…

Nekik kell felnőniük a feladathoz, és Nikola Jovics vagy Jaime Jaquez Jr. nevét még nem is emeltük ki külön – ők lehetnek a legújabb Spoelstra-termékek, és ha igazolják ezt, akkor most is számolni kell a Heattel, ha viszont nem, akkor jelenleg nem igazán látszik más alternatíva…

 

Gördülékeny a Boston

Az utóbbi években rendre megtorpant a siker kapujában a Celtics, ugyanazzal a Tatum–Brown–Smart trióval, és a köréjük összerakott Horford–Robert Williams III–Grant Williams–Derrick White stb. kerettel mentek neki évről évre, itt-ott belenyúltak, módosítgattak, de ugyanazokkal az erényekkel, ugyanazokkal a problémákkal telt minden szezonjuk, ráadásul az utóbbi három év alatt három különböző edző „vitte őket” nagyjából ugyanaddig. Az elmúlt hét idényben öt keleti döntőt játszottak, abból egyet nyertek meg 2022-ben a Heat ellen, amikor a nagydöntőben kaptak ki, a többi négyet elvesztették, kétszer ráadásul az abszolút „alattuk” jegyzett Miamival szemben, míg korábban kétszer a LeBron James-féle Cleveland ellen. Közben egyszer a Bucks, egyszer, a buborék után pedig a Nets ejtette ki őket még a keleti döntő előtt – a tavalyi, Miami elleni újabb vereség után pedig most úgy döntöttek, hogy másfelé indulnak.

Hogy ennek mi lesz a végeredménye, azt nyilvánvalóan még nem tudhatjuk, de tulajdonképpen Smartot Jrue Holidayre, Robert Williams III-öt pedig Kristaps Porzingisre cserélték, és az előszezonban parádés dolgokat művelt a rotáció első fele. A jelekből úgy tűnik, hogy Porzingis lesz majd az egyedüli magas, és egy gyorsabb, atletikusabb ötössel kezdenek, Horford pedig a padról érkezik majd, de egyelőre szinte tökéletes az egyensúly: mindenki jól triplázik, mindenki le tudja ütni a labdát és abból elmenni a gyűrűig, mindenki kellően tud passzolni ahhoz, hogy az ilyen magas szintű spacingből meglegyenek a helyzetek. Porzingis abszolút remekelt az első pályára lépésétől kezdve, átlagosan 23 perc alatt 15,5 pontot, 7,5 lepattanót és 1 blokkot tett hozzá, a feladott labdáknál életveszély, a pickek után befelé és kifelé is megold bármit, a Knicks ellen volt például 4/8 triplás meccse is, és közben védekezésben is komoly faktor a gyűrű környékén, aki a rendszerben is jól mutatott eddig.

Holiday nem ilyen látványos, egyelőre nem volt nála olyan sokat a játékszer, de a négy meccs alatt többször szerezte meg, mint ahányszor eladta, és összességében látható volt rajta a javuló tendencia – legutóbb már 7 gólpasszt adott 11 pont és 3 steal mellett. Az ő szerepe egyelőre egyszerűbb, ha rá jön ki a tripla, akkor azt dobja be, ne csináljon butaságot, ha kell, akkor üsse le a labdát, találja meg az üres embert, vezényelje le a pick-and-rollokat, hozzon jó döntéseket, és mozgassa a társakat – a kérdés majd az lesz, hogy tétmeccsen, komolyabb helyzetben milyen értéket jelent majd Tatumék mellett, illetve hogy Smarthoz képest jelent-e majd a védekezése, a személyisége, a tapasztalata, a skillsetje valamilyen előnyt.

Hogy az „első hatos” mögött hogyan néz majd ki a Celtics rotációja, az más kérdés, ahogy nyilván az is, hogy az ennyire vékony kerettel mi történik majd, ha a sérülékeny Porzingis kidől, de ez az első hatos elöl-hátul abszolút elit szintre képes, az már az előszezonban is kiderült.

 

Ben Simmons felemás

Ez a nyár sem telt el anélkül, hogy Ben Simmons komolyabban fogadkozott volna, ezúttal azt tűzte ki a zászlajára, hogy felülről fogja súrolni az AS-szintet, és jobb lesz, mint bármikor korábban. Azt meg kell hagyni, hogy valóban dinamikusabbnak tűnik, mint az előző idényben bármikor, és passzolni sem felejtett el – a Lakers elleni bemelegítő meccs után sorozatban 9, 9 és 7 gólpasszt osztott ki, az egész előszezont pedig 7,0-s átlaggal zárta, ami Tyrese Haliburton után a második legjobb volt. Nem is ezzel volt a gond, ahogyan nem is lepattanókkal, hozott továbbá 3 labdaszerzéses meccset is, de közben a 76ers elleni meccsre annyira rágörcsölt, hogy eladott 8 labdát, majd a Heat ellen 23 perc alatt zárt sikeres mezőnykísérlet nélkül.

Ezt a felemás formát nehéz arra fogni, hogy még ismerkedne a Nets kezdőivel, mert arra már ott volt a teljes tavasz is, az érdemi rotációja nem sokban változott a csapatnak, Lonnie Walker IV az egyedüli új arc, aki jelentős perceket kaphat és hatással is lehet Simmons játékára. Sokat volt most Cam Thomas is mellette, aki az előszezonban lehet elhitte, hogy első-második opció lehet Mikal Bridges mellett – mondjuk a két játékosban annyi valóban közös, hogy sikerült 40 százalék alatt mezőnyözniük ezeken a meccseken. Talán Bridges és Thomas dobóformája árulkodhat a leginkább arról, hogy mennyire lehet jó vagy rossz hatással a spacingre Simmons és Nic Claxton egyidejű játszatása, közben viszont 4 meccsen 43,8%-kal tripláztak csapatként, messze kiemelkedtek a mezőnyből.

Ha legalább a 38-39 százalékot meg tudják közelíteni az alapszakaszban is, akkor még akár működhet is ez a csapat, ellenkező esetben viszont fel lehet azt idézni, hogy Royce O”Neal tavaly milyen jól látta el addig a játékszervezői feladatokat, amíg nem volt Simmons, és tette mindezt elit triplázással – ettől továbbra is irtózik Simmons, az előszezonban egyszer sem emelt rá dobást kintről, márpedig azt nehéz elképzelni, hogy enélkül képes lehetne túlszárnyalni a legjobb szezonját, passzjáték ide vagy oda.

 

Wemby, Chet és Strawther is letette a névjegyét

Az előszezon egyik legérdekesebb aspektusa szokott lenni, hogy milyen teljesítménnyel mutatják meg magukat először az újoncok. Itt már nem a nyári ligában látott, NBA-s helyekért küzdő játékosok ellen kell dominálni, hanem a harcedzett veteránok és a sztárok ellen kell teljesíteni, de ne is folytassuk a közhelyek sorát, jöjjenek a legjobb ifjoncok.

A legtöbben Victor Wembanyamára voltak kíváncsiak, és a Spurs 1/1-ese nem is okozott csalódást, mindössze 20,9 perc alatt 19,3 pontot átlagolt, és ennél is nagyobb extra, hogy meccsenként 2,8 blokkal jelentkezett. A dobáskiválasztásán azért még kell dolgoznia, két meccsen is szenvedett a triplákkal, míg a másik két találkozón 4-4 eladott labdáig jutott, de ez is azt mutatja csak inkább, hogy még mennyi kiaknázatlan potenciál rejlik benne, és főleg a Warriors ellen mutatta meg, hogy védekezésben is mire lehet képes – a gyűrű védése mellett volt blokkolt triplája is, amit ő fejezett be a gyorsindítás végén.

Chet Holmgren hasonlóan izgalmas előszezont futott, neki 19,3 perc alatt 16,3 pontos és 2 blokkos átlagai voltak, és hasonló jellemzést lehetne róla is írni, mint Wembanyamáról. Akadt két szuperhatékony estéje támadásban, az egyik ráadásul a Spurs 1/1-ese ellen, míg a Bucks ellen 7/8 jó dobásával tűnt ki. Az eladott labdákkal ő csak egyszer szenvedett meg, de akkor meg sem állt 5-ig, ellenben kétszer is 3-3 sapkát osztott ki.

Scoot Hendersonnak is akadtak felvillanásai, Ausar Thompson a 9,3 lepattanós átlagával az egész mezőny harmadik legjobbja volt a Drummond-Sabonis páros mögött, de az előszezon legnagyobb felfedezettje mégis Julian Strawther volt, akinek az a hálás feladat jutott, hogy pótolja a távozó Bruce Brownt Denverben. (Mondjuk Calvin Booth szerint ez inkább Peyton Watson dolga lenne, és különben is, Brown sokak szemében túlértékelt – persze később visszakozott ettől a kijelentéstől a GM.) Strawther mindenesetre kiérdemelte, hogy megjegyezzük és megtanuljuk (leírni) a nevét, gátlástalanul állt bele az előszezon során a triplákba, meccsenként 7,8 kísérlet mellett 45,2%-kal dobta ezeket. Össze is jött neki egy 17,8 pontos átlag, sok mást viszont nem csinált, ellenben megmutatta, hogy potenciálisan nagyon hálás célpontja lehet Jokics kipasszainak, és valószínűleg nem kell majd neki kétszer mondani, hogy dobjon.

 

Kérjük, hogy látogass el a Kezdő5 támogatói felületére, ahol plusz tartalmak várnak! Részletek ide kattintva!