Forró Kézzel: Mit csinál a Suns, hol tart a Harden-projekt?

 

Aktuális trendeket figyelő heti rovatunk különkiadásában a Los Angeles Lakers és a Golden State Warriors helyzetével részletesebben is foglalkoztunk: ez a cikkünk a Baller.hu-n olvasható!

 

A Suns a liga leolvadás-királya

A Phoenix az elmúlt években általában csúnya vereségekkel fejezte be a playoffokat, ugyanakkor az alapszakaszban ez eddig nem volt rájuk jellemző. Idén viszont eddig 4 meccset vesztettek el úgy, hogy a negyedik negyed kezdetén még vezettek, ezzel pedig messze ligaelsők. Pluszban a Bulls elleni hosszabbításos győzelem is úgy született meg, hogy a Chicago ledolgozta hátrányát, de az már Vucevic-ék szegénységi bizonyítványa, hogy nem tudták kihasználni Duranték 19 pontos negyedik negyedét.

A Lakers ellen kétszer olvadt le a Suns. Az első héten 12 pontos előnyt dobtak el Davis-ék ellen, nemrég hazai pályán hétpontos előnyről engedték vissza ellenfelüket. A Spurs ellen 13 ponttal vezettek, sőt még 1 perccel a vége előtt is 5 volt közte – innen kaptak egy 6-0-t Wemby-éktől. Legutóbb a Thunder állt fel hatpontos hátrányból, igen könnyedén: 31-13-as utolsó negyedet raktak össze.

Egyszerű lenne arra fogni a Suns problémáit, hogy Devin Booker már most rengeteget sérült, Bradley Beal pedig eleve hosszabb kihagyással nyitott és még most rázza le magára a rozsdát, azonban ha megnézzük az elvesztett meccsek első három negyedét, különösen a 3. negyedeket, akkor azt látjuk, hogy a probléma egyik oldala a foghíjas mezőnysor, a másik a rossz védekezés. A vesztes meccsek 3. negyedeiben 33, 32, 32 és 26 pontot szereztek (a Bulls ellen is 31-et dobtak) aztán egyik pillanatról a másikra összeomlottak. A meccsek képe alapján Durant eléggé egyedül maradt, nem tudott előlépni még egy nyerőember (ez talán nem is elvárható a Suns második sorától, de talán még Nurkic-tól és Gordontól sem, utóbbiak is akkor igazán hasznosak, ha kisebb figyelmet kapnak és megteremtik nekik a jó helyzeteket).

A védekezés viszont aggodalomra adhat okot, mivel elvileg papíron Beal vagy Booker helyén védőspecialista játszik/játszott Grayson Allen személyében. Mégis, a 3. negyedekben hiába dobtak sokat Durant vezetésével, a túloldalon mindig 30 pont körül kaptak. A Thunder ellen már Beal is pályán lehetett, és a rosszabb védőnek számító Eric Gordon helyét vette át a kezdőben, ekkor sikerült is 26 ponton tartani Giddey-éket a 3. negyedben – hogy aztán Durant és Gordon ide, Beal és Nurkic oda, a 4. negyedben szétessen a támadójátékuk. Frank Vogel vezetőedző lenyilatkozta a meccs után, hogy Beal meghúzta a hátát az első félidőben, ezért egy hős, hogy lenyomta a másodikat – nos, az eredmény és Beal játékának ismeretében inkább ki kellett volna ültetni.

Nyilván Beal még rozsdás, Durant talán kicsit elfáradt, Nurkic egyelőre semmi extra, Booker alig tudott játszani, de összességében aggasztó tendencia kezd kirajzolódni: a Suns hajlamos arra, hogy az ellenfelek lebontsák a végjátékban. Támadóoldalon megoldás lehet Booker visszatérése és Beal formába lendülése, ugyanakkor az ellenfelek megállítása egyelőre komoly akadályokba ütközik, amit egy bajnoki címért induló gárdánál sürgősen rendbe kell tenni. Abba nem lehet a végletekig kapaszkodni, hogy a nyitónapon sikerült fordítaniuk a 4. negyedben egy Draymond Green nélküli GSW ellen…

 

Karl-Anthony Towns two-way játéka átmeneti vagy végleges?

A szezon előtti várakozásoknak megfelelően Rudy Gobert összeszedte magát a gyengébb előző szezon után. Lepattanózásban kisebbet, blokkolásban nagyobbat javult, de igazán a DefRating mutatja meg, hogy még mindig elit védő: a tavalyi 100 támadásra vetített 109 kapott ponttal szemben idén eddig 97-nél jár. Nyilván kicsi a minta, de ez a DefRating karrierje legjobbja. Anthony Edwards fejlődése alapból kiszúrja az ember szemét (28.4 pont, 5.4 gólpassz, 6.2 lepattanó, majdnem 49%-os mezőnymutató, majdnem 84%-os büntetőzés – az összes egyéni csúcs!), mostanra egyértelművé vált, hogy ez a Wolves már inkább Ant-Man csapatának tekinthető.

A vezérváltás annál is inkább szembetűnőbb, mert Karl-Anthony Towns a szezon első hét meccsén negatív karriercsúcsot jelentő számokat hozott támadásban. Nem sok területen, „mindössze” pontátlagban, mezőnymutatóban, triplamutatóban és büntetőszázalékban. A Boston Celtics ellen jött el a mélypont, amikor hét ponttal és hét eladott labdával pontozódott ki.

Ugyanakkor ezen a hét meccsen más erényeket csillogtatott, mivel amikor a pályán volt, azokat a perceket átlagosan 11.8 ponttal nyerte a Wolves – hogy ezt el tudjuk helyezni, Towns egyéni csúcsa a plusz-mínusz mutatóban +6.1 pont. Ráadásul Gobert-rel közös perceikben a Wolves 10.6 ponttal verte ellenfeleit, ami a tavalyi 0.6 ponthoz képest gigantikus előrelépés. Még úgy is, hogy azért KAT erősen hullámzó, akadnak nagyon jó és rossz meccsei védekezésben, viszont utóbbiak egyre kisebb számban fordulnak elő.

A hetedik meccsen támadásban felvillant a régi Towns, a Pelicansnek beszórt 23 pontot 9/12-es mezőnymutatóval, és itt mintha átszakadt volna a gát a mindig is „lelkisnek” számító magasembernél. A Spurs és Wemby ellen abszolút dominált (29 pont 11/21-es mezőnnyel, 12 pattanó), a Warriors ellen szintén remekelt (21 pont, 8/14 mezőnyből, 14 pattanó, 2 labdaszerzés, 1 blokk). Ezen a három meccsen összesen 9/15 hármast és 8/9 büntetőt küldött a helyére – utóbbival egyébként majdnem 90%-ra javította a büntetőzését, ami egyéni csúcs.

9 meccs után KAT DefRatingje 100 volt, ami karrierje messze legjobbja, az OffRatingje 105, ami karrierje messze legrosszabbja. Ma hajnalban a foghíjas Warriors ellen (Curry eleve nem játszott, Thompsont és Greent szűk két perc után kiállították) a védekezési mutatók változása talán nem annyira mérvadó (egyébként +8-ban zárt, és a 10 védőpattanó kiváló tőle). Támadásban egyelőre kitart a lendület: 42 perc alatt 12/26-os mezőnymutató, 5/12 tripla, 4/4 büntető, szezoncsúcsot jelentő 33 pont érkezett tőle. Az utolsó másfél percben kettőből egy triplakísérletét bedobta (a Wolves azzal vette vissza végleg a vezetést), hátul összeszedett két nagyon fontos védőpattanót, a clutch időszakban is lehetett rá számítani a pálya mindkét oldalán. Végig nagy kedvvel játszott, pozícióból kisebb és nagyobb védőt is betolt, erőszakosan és eredményesen tört be a periméterről, a clutch hármas előtti időszakban két további tripla és egy emberes középtávoli jött tőle a negyedik negyedben.

A következő napokban, hetekben érdemes figyelni Towns játékát: ha az első 9-10 meccsen mutatott védekezését adaptálni tudja az utolsó 3-4 meccsen mutatott dobóstatisztikával és igen aktív támadójátékkal, akkor a már most is holtversenyben nyugati első Minnesotában elkezdhetnek valami igazán komolyat álmodni. 9 meccs után egyébként a DefRating-lista első négy helyén Minnesota-játékos állt (Gobert, Towns, NAW és Anderson), és Edwards is 7. volt ebben a rangsorban.

 

Pár év múlva Mitchell Robinson lehet majd a Wemby-stopper a playoffban?

A Knicks centere jelenleg a liga legjobb támadópattanózója, 5.8 második esélyt teremt, a lehetséges támadópattanók 20%-át gyűjti be, ami brutális adat (némi meglepetésre a Pistons újonc swingmanje, Ausar Thompson a második).

Ami még érdekesebb, hogy a múlt héten Victor Wembanyama ellen zseniálisan védekezett: amikor ő fogta, a francia 0/6-os mezőnymutatóval, közte két homállyal járult hozzá a Spurs támadásaihoz. A meccs előtt online közröhej tárgyává vált Robinson tweetje, miszerint nem aggódik Wemby magassága miatt, a meccsen kiderült, hogy neki volt igaza…

 

Érdemes odafigyelni Keyonte George-ra

Nyáron 1/16-on húzta ki a Baylor Egyetem 192 centis irányítóját a Utah Jazz, és a szezon első nyolc meccsén a kispadról szállt be. Nem volt rossz, akadt egy 6 gólpasszos estéje, de nem igazán tudott kibontakozni a második sorban. A Pacers és a Grizzlies ellen aztán bekerült a kezdőbe, és a két mérkőzésen 20 gólpasszt adott összesen 3 eladott labdával, ami egy újonc esetében minimum szemöldök-felvonós statisztika. A dobásai egyelőre még nem ültek (a Pacers ellen 3/8-cal, a Grizzlies ellen 2/12-vel zárt mezőnyből, a triplákat 2/9-cel értékesítette), de megmutatta, hogy milyen potenciál rejlik benne, ráadásul a Memphis ellen úgy nyertek, hogy George végig fent volt a végjátékban és bár sokat rontott, két jó büntetője zárta le a meccset.

Ma hajnalban a Portland ellen is kezdő volt, a viszonylag sima győzelem miatt mindössze 26 percet töltött a pályán. Elkezdett javulni a dobása (4/9 mezőnyből, ebből 2/7 tripla, 5/5 büntető), megint kiosztott 7 gólpasszt két eladott labdával, szedett 4 lepattanót, labdát szerzett. Collin Sexton komolyabban elkezdhet aggódni?

 

Detroitban nem csökken a kérdőjelek száma

Azt követően, hogy Monty Williams fiai 2-1-gyel nyitották az új szezont, mélyrepülésbe kezdtek és sorozatban kilencszer szenvedtek vereséget, ugyanakkor nincsenek könnyű helyzetben, mert sérülés miatt Bojan Bogdanovic, Isaiah Livers és Monte Morris sem kezdhette még meg a szezont, miközben Joe Harris, Jaden Ivey, Alec Burks és Jalen Duren is több meccsről hiányzott már. A szezont megelőzően rengeteg volt náluk a kérdés, főleg azzal kapcsolatban, hogy miként fognak eloszlani a játékpercek, és a sérülések ellenére is ketten egyértelműen rövidet húztak eddig. Azt már az edzőtábor közben egyértelművé tette Williams, hogy Marvin Bagley III és James Wiseman közül csak az egyik lesz az aktív rotáció tagja, és végül előbbi nyerte a versenyfutást, utóbbi csak Duren sérülését követően került elő a pincéből – ötször került eddig pályára, átlagosan 10,4 perc erejéig.

A nagyobb meglepetés egyértelműen Ivey mellőzése, aki a rosszabb pletykák szerint azért hagyott ki pár meccset a közelmúltban, mert annyira nehezen tudta feldolgozni azt, hogy csökkent a szerepe, a hivatalos verzió szerint viszont betegséggel küzdött. Williams mindenesetre már a szezon elején egyértelművé tette: majd akkor fog többet játszani, ha jobban odateszi magát védekezésben. Egy pozitívumot lehet azért találni abban, hogy kisebb a szerepe, egyelőre jelentősen hatékonyabban dob, mint újoncként, miközben percarányosan nem is változott jelentősen, hogy hány dobást vállalhat – 19,6 perc alatt 11 pontot átlagol 50 százalékos mezőnymutatóval és 38,5 százalékos triplázással. Az ő mellőzésének a legnagyobb nyertese Killian Hayes, aki szinte kizárólag azért került be az első ötösbe, mert sokkal labdabiztosabb, mint az elérhető többi játékos, és emiatt különösen jól jött neki, hogy az ebben elit Morris nem bevethető.

A labdabiztosságra azért is van nagy szüksége a Pistonsnak, mert Cade Cunningham meccsenkénti 7,3 gólpasszára jut 5 eladott labda is, de ennél is aggasztóbb, hogy harmadik szezonjában sem tűnik úgy, hogy jelentősen hatékonyabb lenne, továbbra is 40 százalék környékén dob mezőnyből, illetve 30 környékén triplából. Az összkép azért jobb nála, mint az előző (csonka) szezonjában, magabiztosabb a dobásainál, amik helyenként nem is néznek ki rosszul, emellett a büntetővonalra is egyre többször odaér, és onnan 87,5 százalékkal dob, de vele még rengeteg munkája lesz a detroiti stábnak ahhoz, hogy elérje legalább az All-Star-szintet.

Ausar Thompsonban is nagy potenciál rejlik, de ő már az első szezonja elején is egy üde színfolt ebben a csapatban, 10,3 lepattanójával, illetve 1,9 blokkjával is kiemelkedő, és nem csupán az újoncosztályt vizsgálva, hanem a teljes ligával összevetve is ott van a legjobbak között. Támadásban még nagyon nyers, és kölcsönösen rossz mindenkinek, hogy a Pistons jelenlegi kezdőjéből egyedül Isaiah Stewart használható tripladobó, ezért inkább a padról érkező Ivey-Sasser-Burks trió felel, de Thompson annyira fontos a csapat védekezésének, hogy őt a kinti dobása ellenére is muszáj pályán tartani (4/27 triplánál jár a szezonban). Eddig többnyire hátvédek ellen védekezett, de méreteinek köszönhetően wingekre és centerekre is rá lehet tenni, és voltak ugyan olyan támadójátékosok, akik rendszeresen meg tudták őt verni, de közben például Shai Gilgeous-Alexander 2/8, Joel Embiid 1/6, Tyrese Maxey 1/4 dobását süllyesztette el mellőle.

Hosszabb távon nem lehet fenntartani azt, hogy Cunningham, Hayes, Thompson, és Duren egyszerre legyen a pályán, mert ellenük nyugodtan behúzódhat az ellenfelek védekezése, és amíg ezen nem változtat Williams, addig nem is fog ugrásszerűen megnőni a győzelmeik száma. Különösen Bogdanovic és Harris visszatérése dobna rajtuk sokat, viszont akkor megint előjönne az a kérdés, hogy kiknek a kárára kellene játszaniuk, mert az biztos, hogy a Pistons jövője nem bennük van, de az is eléggé valószínű, hogy úgy Cunningham vagy Thompson sem fog megfelelően fejlődni támadásban, ha körülöttük nem lesz megfelelő spacing. Ez a probléma már a szezon előtt is egyértelmű volt, és egyelőre nem úgy tűnik, hogy erre keresnék a választ Detroitban.

 

Megérte bárkinek is az Ayton-Nurkic csere?

Nagyon kevés meccs még ment le ahhoz a szezonból ahhoz, hogy magabiztos választ lehessen adni erre a kérdésre, ugyanakkor egyik center sem hozza le a csillagokat az égről új csapatának. Deandre Ayton úgy mutatkozott be Portlandben, hogy innentől kezdve az ő neve DominAyton, majd erre fel az első meccsen 4 dobásba állt bele 4 pontért cserébe. Az első négy meccse egyikén sem érte el a 10 mezőnykísérletet, és egyelőre a rekordja 17, amiből ki is szaladt egy 22 pontos produktum, de az egyszerűen nevetséges, hogy 5 kiharcolt büntetője van – nem meccsenként, összesen. Pályafutása során most átlagolja a legkevesebb mezőnykísérletet (10,3), és a 12,5 pontos átlag is hatalmas negatív karriercsúcs, de legalább összeszed meccsenként 12 lepattanót, bár ezt is egy 23 lepattanós este emeli a korábbi szezonjai fölé.

Amíg Ayton gyakorlatilag azt tehetne a liga egyik (papíron) legrosszabb csapatában, amit csak akar, addig Jusuf Nurkic nyakába rögtön hatalmas teher zúdult, mert a Sunsnak Bradley Beal nélkül kellett kezdenie a szezont, majd Devin Booker is mulasztott jó néhány találkozót. Az néhány meccsen nagyon látványos volt, ahogyan Kevin Durant igyekezte őt bevonni a támadójáték építésébe és a szervezőmunkába, akadt is egy 4 meccsből álló periódusa, ami alatt 6,8 gólpasszt átlagolt, eközben viszont a saját dobásait nem süllyesztette el megfelelő arányban, a szezon során mindössze 39,3 százalékkal mezőnyözik, illetve 24,1 százalékkal dobja a triplát. Amikor nem megy neki, nem is feltétlenül erőlteti a dobást, ezért volt már 1/4-es, 1/5-ös, 1/6-os és 2/5-ös mezőnymutatója is, de arra is volt példa, hogy a rossz dobóformája ellenére is sokat vállalt, a 76ers ellen 4/14-et hozott össze mezőnyből, de ez Embiid jelenlétének is szólt – egyrészt próbálta megdolgoztatni ellenfelét védekezésben, másrészt igyekezett kihúzni őt a gyűrű alól, de 1/6-os triplázással nehéz az ilyesmit elérni.

Meglepő lenne, ha Nurkic hatékonysága nem javulna fel, a számai minden bizonnyal egyenesbe jönnek, amint összeáll a Booker-Beal-Durant trió, az viszont csalódás, hogy nem mindig tudott előlépni azokban az időszakokban, amikben igazán nagy szükség lett volna a támadójátékára. Az is csalódás lenne, ha Aytonból nem tudnának többet kihozni Portlandben, mert hiába játszanak ott labdadomináns hátvédek (már amikor egészségesek), az nekik is az érdekük lenne, hogy a center meg tudja teremteni számukra kinti-benti egyensúlyt a pályán.

 

Skylar Mays helyet követel magának

Skylar Mays eddig a liga peremén billegett, két Atlantában eltöltött év után harmadszor már nem kapott two-way szerződést a Hawkstól, és ezt követően nem is volt iránta érdeklődés NBA-s szinten. A fejlesztőligába vezetett az útja, ahol előbb a 76ers partnercsapata igazolta le, majd onnan Mexikóba cserélték (a helyi G Ligás csapatba), és végül a Trail Blazers adta meg neki az esélyt 2023 tavaszán. Az ekkor már abszolút tanküzemmódban lévő portlandieknél 6 meccsen lépett pályára a szezon végén, 31,5 perc alatt 15,3 pontot és 8,3 gólpasszt átlagolt, és ezzel a teljesítményével meggyőzte a helyi illetékeseket arról, hogy érdemes őt marasztalni.

Portlandben jelenleg sok a sérült, a hátvédrotációból Anfernee Simons és Scoot Henderson is kidőlt, ahogyan Malcolm Brogdon sem egészséges, így megnyílt Mays előtt az út. Az első meccsen még mindenki elérhető volt, így pályára sem került, majd a következő négy találkozó mindegyikén is 11 perc alatt maradt a játékideje. Ahogyan szaporodtak a sérülések, Mays úgy kapott egyre nagyobb szerepet, a Grizzlies elleni két meccsen 9, illetve 7 pontot dobott, majd a Kings ellen robbantott, 37 perc alatt 18 ponttal és 11 gólpasszal dupla-duplázott, amit azzal jutalmazott a csapat, hogy a two-way szerződését átalakították hagyományos megállapodássá. A Lakers ellen már a kezdőben találta magát, ahol újfent megállta a helyét, ezúttal 15 ponttal és 12 gólpasszal zárt, ráadásul csak egyszer adta el a labdát, majd a Jazz ellen ismét sikerült elérnie a 10 gólpasszos határt, bár ekkor nem ment neki annyira a dobás, és nem is erőltette azt túlságosan.

 

Conley és az eladott labdák

Érdekesen indult Mike Conley idénye, mindössze 43 másodperc telt el a Timberwolves szezonjából, amikor először eladta a labdát, viszont a következő labdavesztésére egészen a nyolcadik meccséig kellett várni, a Heat, a Hawks, a Nuggets, a Jazz, a Celtics és a Pelicans elleni találkozót is lehozta eladott labda nélkül, és az utolsót leszámítva mindig a pályán töltött legalább 27 percet. Conley 31 gólpasszt osztott ki úgy, hogy nem került közé eladott labda, a sorozatának pedig Zach Collins vetett véget, aki támadófaultot harcolt ki ellene, a Spurs ellen végül 4 alkalommal is elveszítette a játékszert. Conley 10 meccs után 53 gólpassznál és 7 eladott labdánál jár, ami 7,57-os gólpassz/eladott labda mutatót eredményez.

Az egész mezőnyben csak három játékosnak van jobb gólpassz/eladott labda mutatója, mint a veterán irányítónak, de közülük egyedül Delon Wright az, akinél fontos elem a játékszervezés, 35 gólpasszára 4 eladott labda jutott a szezon elején, ezért is különösen fájó a Wizardsnak az ő kidőlése. Megjegyzendő még Alec Burks, aki 18 gólpassznál és 1 eladott labdánál jár, illetve Keita Bates-Diop, aki 9 gólpasszt és 1 eladott labdát jegyzett idáig. A nagyobb szerepben játszók közül Tyrese Haliburton (5,95), Tyus Jones (5,67), DeMar DeRozan (5,44), Chris Paul (5,25) és Tyrese Maxey (5,0) gólpassz/eladott labda mutatója igazán kiemelkedő.

 

Randle lassan belelendül

Julius Randle túlzás nélkül pocsékul kezdte a szezont, és csak utólag látott napvilágot, hogy nem is volt teljesen egészséges az első néhány meccse idején, mindez pedig megmutatkozott a teljesítményén is. Az első 6 meccsén 13,7 pontot átlagolt 27,1 százalékos mezőnymutatóval, 22,5 százalékos triplázással és 61,8 százalékos büntetőzéssel, míg az azt követő 4 találkozón már 24,5 pontot átlagolt, miközben 42,7 százalékkal dobott mezőnyből, 30,8 százalékkal triplából és 78,8 százalékkal büntetőből. Még mindig nem tart ott, ahol lennie kellene, de egyértelműen elindult a jó irányba, és az is árulkodó, hogy szezonbeli kilencedik meccsén elérte az 50 százalékos határt mezőnyből, idén először.

 

Holmgren felemeli a Thunder védekezését

Shai Gilgeous-Alexander az egyik legkülönlegesebb fiatal sztárja a ligának, aki nem a kinti dobására épít elsődlegesen, hanem a betöréseire és a büntetők kiharcolására. Noha idén egyelőre jelentősen kevesebbszer állhatott oda a vonalra, ennek nem az az oka, hogy ne lenne kellő hely a palánkok közelében, mert Chet Holmgren centerjátéka tökéletesen kiegészíti mindazt, amiben SGA jó. Noha Holmgren egyelőre csak 3,7 triplát vállal el meccsenként, azokat 46,3 százalékkal dobja, emellett a triplavonalon belül is elképesztően hatékony. Meccsenkénti 15,7 pontját 66,7 százalékos True Shooting mutatóval szerzi, és ezt egészíti ki 7,5 lepattanóval, 2,6 gólpasszal és 2,2 blokkal.

Védekezésének köszönhetően máris a Thunder egyik legfontosabb elemévé vált, vele a pályán 105,3-es Defensive ratinget tudnak felmutatni, míg nélküle 109,4 ez a mutató. Amiben javulnia kell még, az a lepattanózás, de ez inkább tűnik rendszerszintű problémának, mert ez olyankor sem oldódik meg, amikor nincsen a pályán. Azt is el lehet puffogtatni, hogy erősebbé kellene válnia, mert Nikola Jokics például 10/13-mal dobott róla a találkozójuk során, de egyrészt még csak 21 éves, másrészt pedig már így is voltak komolyabb felvillanásai: főleg Evan Mobley tapasztalhatta meg a másik végletet, aki két meccs alatt 2/11-et szenvedett össze Holmgren ellen.

11 meccset összehasonlítani egy egész szezonnal nem szerencsés, de azért jegyezzük meg, hogy tavaly a Thunder 113,2-es Defensive ratingjével a 13. helyet foglalta el a ligában, míg az új idényben előléptek a nyolcadik helyre a 109,2-es értékükkel. Noha az organikus jelenség is, hogy egy fiatal csapat egyik évről a másikra fejlődik, de a legnagyobb változást sem szabad figyelmen kívül hagyni, ez pedig Holmgren jelenléte. Támadásban hasonló szintet képvisel a Thunder, mint egy évvel ezelőtt, a védekezésüknek köszönhetik, hogy most 7-4-re állnak.

 

Harden és a Clips

Öt meccsnél tart a Harden-projekt LA-ben, és érdemes rápillantani, hogy hol is tart most ez a történet.

Szakáll folyamatosan kezdő, 32 percet átlagol, de még mindig nem önmaga: 10 dobást vállal meccsenként, 3,4 büntetője van csak és 15-4-4-es számokat hoz. Ma hajnalban 21 ponttal szezoncsúcsot dobott, az utóbbi két találkozón már agresszívebb volt és többet is vállalt, de még mindig nem az igazi, a csapat pedig egyelőre 0-5-ben van vele – igaz, most a Nuggetset kis híján megverték idegenben, az már egy fokkal jobban nézett ki.

Érdekes, hogy az érkezése óta egyszer jutottak 108 pont fölé, amikor 144-126-ra kaptak ki a Dallastól, és bár ez nem feltétlenül az ő hibája, de a passzivitása itt is tarthatatlan: Houston óta próbál kicsit háttérbe vonulni és kevesebbet támadni, kevésbé agresszíven játszani, de így minden csapatát statikussá, lassúvá, poroszkálóvá teszi, kiveszik minden dinamika a támadásokból. Most is megkapta már Tyronn Lue-tól, hogy túl udvarias, nem elég agresszív, pedig azt akarja, hogy igenis szegje le a fejét és helyezzen nyomást a védekezésre – Doc Rivers és Joel Embiid bő egy évig szajkózta ezt Philadelphiában. Hardentől jöttek a hangzatos nyilatkozatok, mint hogy „Én vagyok a rendszer”, az ügynöke azt mondta még a nyáron, hogy a Morey-helyzet miatt Harden MVP-szezont fog hozni mérgében, nos ebből semmi sem látszik, csak a lassú, körülményes, óvatos sétálgatás egy-egy párperces etapot leszámítva. 

Amellett, hogy nyilván fontos játékos, nem kellene ennyire felborulnia tőle az egész csapatjátéknak, pedig ez történik – mióta ő beszállt, 28.-ak támadóhatékonyságban, 25.-ek védőhatékonyságban és 29.-ek netratingben a 30 csapat közül. 

A Clippers ezen az öt meccsen összességében 46 ponttal kapott ki, de Hardennel a pályán 70 (!) pontos mínuszt hoztak össze ennyi idő alatt – vagyis azért abban az átlag 16 percben, amit nélküle töltenek el, összesen 24, tehát közel átlagosan 5 ponttal mégis csak jobbak az ellenfeleieknél.

Vizsgáljuk meg azt is, hogy milyen hatással volt Harden érkezése a többi sztárra. Russell Westbrook addig egy kifejezetten erős szezonrajtot produkált, az első „hardenes” meccse sem sikerült még rosszul, azóta viszont 20/54-et dobott mezőnyből (37%, előtte 50 felett járt), az addigi közel 7 gólpassza 4,4-re csökkent és a játékpercei is elindultak lefelé. Kawhi Leonard azóta minden meccsén 14-16 dobást vállalt, de csak egyszer jutott 18 pont fölé (előtte ötből négyszer, pont Harden érkezése előtt dobott 38-at a Lakersnek), az addigi szűk 5 gólpassza 3 alá csökkent átlagban. Paul George az első három „megszokós” meccsén dobott egy kőkemény 12/43-at mezőnyből (28%), de az előző kettőn rendezte a sorait: mindkétszer 50%-kal célzott, előbb 26, majd 35 ponttal zárt – úgy tűnik, hogy ő megtalálta a maga helyét ebben a rendszerben.

 

Elkapta a fonalat a Heat

A borzasztó szezonrajt után belendült a Miami és nem maradhat ki a heti trendfigyelésből: sorozatban hatot nyert a gárda úgy, hogy a játéka igazából jelentősen nem javult fel. Jimmy Butler kezd emlékeztetni önmagára és ma hajnalban már dobott egy 32 pontos szezoncsúcsot, de igazából két kiegészítőt kell kiemelnünk, miután Tyler Herro, a legjobb pontszerző hosszú hetekre kidőlt:

Az újonc Jaime Jaquez Jr. szűk 15 pontot átlagol az utóbbi négy meccsén, háromszor 30+ percet játszott és 10+ dobást vállalt, sokszor ügyesen lép be a gyűrű alá, kezdi érezni a rendszert, az elmozgásokat, azt, hogy mikor hol kell lennie, így Nikola Jovicsot például ezzel a lendülettel messze át is ugrotta a rotációban.

A másik pedig Duncan Robinson, aki ismét előkerült és bizonyít: az utóbbi hat meccsből ötször is legalább 30 pontot játszott és 14 pontot átlagol úgy, hogy az előző kettőn dobott 44-et 8/17 triplával, 13 lepattanóval és 9 gólpasszal – van betörése, tud pick-and-rollozni, trükközni, vannak dobócselei és passzol is, hirtelen minden további nélkül átvette a stabil kezdő szerepkört. Az ő újra feltalálása azért megint elég fontos faktor Floridában…

A Heat pedig tudott nyerni back-to-backet és 4-0-val hozott le egy idegenbeli túrát, így azok után, hogy az első öt meccs után a tabella vége felé tanyázott, most már csak 1,5 meccsre van a keleti első helytől – és érdekesség, hogy ebben a zsinórban hat győzelemben egy olyan sem volt, ami nyolc pontnál nagyobb különbséggel született volna meg. Sőt, tovább megyünk: a Miami eddigi 11 meccséből egy zárult csak kétszámjegyű távolsággal – folytatódik a tavaly látott trend, vagyis ami Heat-meccs, az szoros meccs…

 

Aktuális trendeket figyelő heti rovatunk különkiadásában a Los Angeles Lakers és a Golden State Warriors helyzetével részletesebben is foglalkoztunk: ez a cikkünk a Baller.hu-n olvasható!