Forró Kézzel: Murray hiányzik a Nuggetsnek, de hasznos lehet ez az időszak

 

Aktuális trendeket figyelő heti rovatunk különkiadásában a legjobban kezdő és a legnagyobb csalódást okozó újoncokkal részletesebben is foglalkoztunk: ez a cikkünk a Baller.hu-n olvasható!

 

Mennyire hiányzik Jamal Murray a Nuggetsnek?

Még csak 14 meccs ment le a Nuggets szezonjából, de máris két részre lehet osztani a címvédő idényét: amikor volt Jamal Murray, és amikor nem. Röviden is meg lehet válaszolni azt a kérdést, hogy mennyire érezték meg a hiányát, mert azon a hét meccsen, amin Murray pályára lépett, 6-1-et hozott a Nuggets, míg az azóta eltelt hét találkozón csak 4-3-ra állnak, de érdemes picit árnyalni a helyzetüket.

A Nuggets a bajnoki címét követően elveszítette két fontos rotációs játékosát, Bruce Brown és Jeff Green is eligazolt, miközben a pótlást fiatal és kiforratlan játékosokkal igyekeztek megoldani, illetve azzal a Justin Holiday-jel, akinek nincs állandó helye a jelenlegi rotációjukban. Mivel nem volt érdemi költőpénzük, kényszerpályán mozogtak a nyáron, arra kellett fogadniuk, hogy Reggie Jackson összeszedi magát, Christian Braun képes építeni az első szezonjára, illetve Peyton Watson és Zeke Nnaji képes lesz rotációs perceket játszani, az pedig grátisz, ha valamelyik frissen draftolt játékosuk is már az első idényében produktív lesz.

Az első hét meccsen minden remekül ment, 117,1-es Offensive ratinget és 106,4-es Defensive ratinget tudott felmutatni a csapat, miközben Jamal Murray, Kentavious Caldwell-Pope, Michael Porter Jr., Aaron Gordon és Nikola Jokics ötöse a legtöbbet használt felállás volt az egész ligában, 118 percet töltöttek együtt a pályán. A szerepek egyértelműek voltak, a kezdők kiépítették általában az előnyt, míg a második sor feladata az volt, hogy azt megtartsák, és a Jackson-Braun kettős mögötti cseréknek szinte kizárólag annyit kellett csinálniuk, hogy keményen odateszik magukat védekezésben, esetleg bedobnak egy-egy tiszta helyzetet. Itt érdemes talán megemlíteni azt is, hogy Murray egyébként nem kezdte annyira ponterősen a szezont, 16,3 pontot és 7,4 gólpasszát mindössze 43,3 százalékos mezőnymutatóval hozta össze, de legalább a tripláit is 43,8 százalékkal dobta.

Ez az egyensúly bomlott meg a sérülésével, Jacksonnak be kellett kerülnie a kezdőbe, aki egyénileg jól is reagált erre a váltásra, mert az elmúlt hét meccsen 14,4 pontot és 3,7 gólpasszt átlagol – messze nem annyit, mint előtte Murray, de tisztességesen helytáll. Jackson története önmagában is szívmelengető, a detroiti időszaka végén már a visszavonulást fontolgatta, amikor Paul George rábeszélte a folytatásra, és ezt követően (egyénileg) sikeres éveket töltött el a Clippersnél, mielőtt Denverbe került volna. Itt megint fel kellett építenie magát, nem volt állandó tagja a bajnoki címet szerző csapat rotációjának, de mégis új szerződést adtak neki, majd az egész nyarat a csapat mellett töltötte és dolgozott – ennek meg is lett az eredménye, 48,5 százalékkal dob a mezőnyből, egész idényen keresztül sosem tudott még ilyen magas hatékonysággal dobni.

Jackson kezdőbe emelésével Braun is több labdához jutott a cseresorból, mert amíg az első hét meccsén 8,4 pontot átlagolt, addig a következő hét találkozóján már 10,4-et, ugyanakkor látványosan csökkent a felelőssége szervezésben. Hasonló tendenciát lehet megfigyelni Porternél is, aki 15-ről 18,1-re emelte a pontátlagát Murray kidőlése óta, ellenben 1,9-ről 1-re esett a gólpasszátlaga, és volt egy négymeccses periódusa is, amikor mindig gólpassz nélkül zárt, noha átlagosan 33,1 percet töltött a pályán ezeken az összecsapásokon.

Murray kieső gólpasszait két ember igyekszik magára venni, Jokics és Gordon. Ami az igazán érdekes, hogy amikor előbbi ül, utóbbi gyakran megkapja a karmesteri pálcát, és kamatoztatni tudja az irányítói készségeit, amire még akkor tett szert, amikor a Magicnél azzal kísérleteztek, hogy játékszervezőt faragjanak belőle. Már a szezon elején is 3,6 gólpasszt átlagolt, amivel hasonló magasságokban járt, mint a legjobb Magic-es éveiben, Murray kidőlése óta viszont 4,7 gólpasszt oszt ki meccsenként, és megmutatja azt, hogy benne több is lehet valamivel, mint amennyire alaphelyzetben szüksége van a csapatának.

A felszabaduló játékpercekből a fiatalok is kaptak. Julian Strawther az előző hétből hat meccsen látott pályát, amiken átlagosan 13,1 percet játszott, de csak egyszer tudott érdemben kitűnni, a Pelicans ellen 21 pontot szórt – azóta öt meccsen dobott összesen 13 pontot. Jalen Pickett az elmúlt négy meccsen kezdett érdemi lehetőséget kapni, a legjobbja egy 8 pontos, 3 gólpasszos találkozó volt, de ami igazán lényeges, hogy háromszor is pluszban zártak vele a pályán. Pickett Collin Gillespie kárára kezdett el több játéklehetőséget kapni, aki először azon a Bulls elleni találkozón játszott 10 perc felett, ahol Murray megsérült, de hiába játszott 15-20 perc környékén a következő három meccsen, nem tudta megvetni a lábát a rotációban.

A legnagyobb teher ugyanakkor kétségkívül Jokics nyakába zúdul, aki már az első hét meccsén is 7,9 gólpasszt átlagolt, azóta viszont 9,6-et. Ha azt vesszük, hogy az előző szezonban 9,8-es átlaga volt, nem is olyan kiugró ez a szám, viszont az új idényben láthatóan azzal akart próbálkozni Michael Malone, hogy levegyen némi terhet róla Murray és Gordon javára, de előbbi sérülésével el kellett napolni ezt a projektet. Jokics pontátlaga érdemben nem változott a sérülés óta, azonban az nagyon látványos, hogy 3,6-ről 5,6-re emelte a triplakísérletei számát, hogy megpróbálja pótolni Murray kieső tripláit, viszont az a gond, hogy ezeket csak 23,1 százalékkal dobja az addigi 40 százalék helyett.

A Nuggets 10-4-re áll, de van egy olyan problémájuk, hogy Murray kiesése óta szinteket romlott a védekezésük. Amíg Jokics pályán van, ez nem nagy gond, mert vele most is 120,1-es Offensive ratingjük van (a szezon első hét meccsén ez mondjuk 121,3 volt), viszont amikor leül, 103,5-re esik vissza ez az érték. Jokics nélkül nincs támadójátéka ennek a csapatnak, viszont azzal, hogy Murray kiesett a hátvédrotációból, Caldwell-Pope ültetését is jobban megérzik, aki a pálya másik oldalán emel szinteket a játékukon: az elmúlt hét meccsen vele a pályán 110-es Defensive ratingje van a Nuggetsnek, míg nélküle 120,1 – ennél is látványosabb, hogy KCP-vel 7,6-es NET ratingjük van ebben az időszakban, míg nélküle -15,3-es, miközben Jokics nélkül is „csak” -6,2 ez az érték.

Caldwell-Pope védekezésénél érdemes kicsit elidőzni, mert azt követően, hogy célul tűzte ki azt, hogy bekerüljön valamelyik All-Defensive ötösbe a szezon végén, el is kezdett ennek megfelelően játszani. Az idény során 136 dobásnál volt ő az elsődleges védő, vagyis meccsenként szűk 10 alkalommal, és ezekből mindössze 39,7 százalékkal dobtak az ellenfelek, illetve csak 28 százalékkal tripláztak róla. Az azért tanulságos lehet, hogy neki inkább az fekszik, ha hátvédeket fog, mert őket 65 kísérletből 27,7 százalékon tartja mezőnyből, míg a wingek 67 dobásból 49,3 százalékkal céloznak mellőle. Ugyanezt mutatja az is, hogy amíg Brandon Ingram (9/16) vagy Paul George (7/13) korrekt hatékonyságot hozott vele szemben, addig Jordan Clarkson (1/7), Darius Garland (2/5), Shai Gilgeous-Alexander (1/4) és Kyrie Irving (0/4) rendesen megizzadt vele szemben, de Stephen Curry-ből is ki tudott sajtolni egy 3/7-et.

Ami igazán érdekessé teszi a Nuggets helyzetét, hogy jelenleg a szezonbeli leghosszabb idegenbeli túrájukon vannak, amit két vereséggel kezdtek, majd kínkeservesen verték csak a liga végén kullogó Pistonst, de utóbbi sikerüket úgy aratták, hogy Jokics és Malone is az első félidőben összeszedett egy kiállítást. Közhelyesen erre szokták mondani, hogy karaktert mutatott a csapat, és azt valóban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy hosszabb távon akár profitálhat is ezekből a meccsekből a csapat. Még két meccs van vissza ebből a túrából, a Magic és a Rockets sem feltétlenül lesz könnyű ellenfél, utána viszont hazatérhetnek, Denverben pedig veretlen ez a csapat, függetlenül attól, hogy Murray ott van-e a pályán.

Murray gőzerővel dolgozik a visszatérésén, az sem kizárt, hogy pár meccsen belül ismét pályán lesz, és minden bizonnyal úgy fog visszatérni, hogy még mindig a nyugati élbolyhoz tartozik a Nuggets. Komoly tesztet kaptak, főleg a kiegészítők, és ha nagyon messzire akarunk eltekinteni, akkor az már bőven jó jel, hogy Jackson és Braun is megállta a helyét kicsivel nagyobb szerepben is, miközben a Watson-Nnaji kettősnek is akadtak felvillanásai. Nekik már az nagy siker lesz, ha a szezon végére sikerül a kispadot annyira felépíteni, hogy a rájátszásban is használhassanak egy kilenc emberből álló rotációt – persze mindez csak akkor lesz igazán jelentős, ha a szezon legfontosabb szakaszában mindenki egészséges.

 

Helyükre kerülő hatodik emberek

Több csapat kispadjáról is nagyon érdekes teljesítmények érkeznek a szezon elején, néhány mondat erejéig térjünk ki a legjobb cserékre!

A legnagyobb meglepetést talán Lonnie Walker IV teljesítménye szolgáltatja, aki 16,6 pontos átlagával hatalmas karriercsúcsot hoz 12 meccs alapján, a 3,2 lepattanó is egyéni csúcs, de a 2 gólpassz is korrekt egy olyan játékostól, aki 22,5 percet játszik, illetve az a legfőbb feladata, hogy pontokat szállítson. Érdekes párhuzamot lehet vonni közte és egy másik cserejátékos között, mert félelmetesen hasonló utat tesz meg, mint Malik Monk: négy éven keresztül játszottak mind a ketten annál a csapatnál, amelyik draftolta őket, de nem mutatták jelét a fejlődésnek, majd egy szezonra elmentek a Lakershez játszani, ezt követően pedig találtak maguknak egy olyan csapatot, amelyik ki tudja aknázni a bennük rejlő potenciált.

Monk idei teljesítménye legalább annyira impresszív, mint amit Walker hoz a Netsben, de ő elsődlegesen nem a 13,2 pontos átlagával tűnik ki, hanem az 5,4 gólpasszával. Pályafutása korai szakaszában sokkal inkább dobásorientált hátvéd volt, mint most, és amiatt mondjuk lehetne idén kritizálni, hogy a ketteseket csak 37,9 százalékkal dobja, de ezt megfejeli egy 41 százalékos triplázással, és meccsenként 6 alkalommal próbálkozik is távolról, nagy szerepe van a Kings triplákra erősen építő játékában. Azt is érdemes kiemelni, hogy clutch időszakban (vagyis olyankor, amikor legfeljebb öt pont a különbség az utolsó öt percben és a hosszabbításban) 6 pontot átlagol 50 százalékos mezőnymutatóval, és csak Damian Lillard előzi ebben a kategóriában 7,8 pontos átlagával. Ebben szerepet játszott az is, hogy D’Aaron Fox meccseket mulasztott sérülés miatt, ahogyan a gólpasszainak a számát is megdobta ez valamennyit, de mi lenne egy hatodik ember feladata, ha nem az, hogy képes legyen előrébb lépni olyankor, amikor a csapatának szüksége van rá?

Caris LeVert helyzete is érdekes, ő 11 meccs alatt (egyszer volt kezdő) 18 pontot, 4,4 lepattanót, 3,8 gólpasszt és 1,3 labdaszerzést átlagol a Cavaliersben, volt már 29 és 31 pontos meccse is, de a hatékonysága nem kiemelkedő, 42 százalékos mezőnymutatója mellett 31,3 százalékkal triplázik, bár többször is az ideálisnál több dobást kellett elengednie, Darius Garland és Donovan Mitchell is bőven hagyott ki meccseket. Immanuel Quickley szintén a sokrétű feladatkört betöltő hatodik ember prototípusa, a 15,4 pontja mellett 3,4-3,4 lepattanót és gólpasszt átlagol, és az ő hatékonysága egy fokkal jobb is, mint amit LeVert hoz, 44,6 százalékkal mezőnyözik, illetve 34,7 százalékkal triplázik. Ennek a kategóriának ugyanakkor hamar koronázatlan királya lehet Austin Reaves, aki 14,4 pontot, 5,9 lepattanót és 5,9 gólpasszt átlagol azóta, hogy kikerült a Lakers kezdőjéből, ezen a hét meccsen 51,5 százalékkal dobott mezőnyből, illetve 45,8 százalékkal triplából, miközben az első nyolc (kezdőként lejátszott) meccsén még csak 41,6 százalékkal célzott mezőnyből, valamint 27,8 százalékkal triplából.

Tim Hardaway Jr. az elmúlt években egy igazi triplaspecialistává nőtte ki magát, már az előző szezonban is 7,7 kísérlete volt meccsenként, amiknek a 38,5 százaléka célba ért, és ezen most emelt még egy szintet: 9 triplába áll bele meccsenként, vagyis holtversenyben a negyedik legtöbbe az egész ligából, és ezeknek a 40,5 százalékát be is dobja – érdekesség, hogy Luka Doncic 9,6 kísérletével és 42,2 százalékos hatékonyságával is előzi a Mavericksnél. THJ idén 18,2 pontot átlagol, amit ha fenntart, akkor pályafutása legmagasabb szezonátlaga lehet, de ez nagyban függhet attól, hogy sikerül-e folytatnia ezt a triplázást.

A szezon előtt az többször is előkerült, hogy a Celtics egyetlen nagyobb hiányossága a keretmélység lehet, viszont Sam Hauser rengeteg problémájukat megoldhatja. A 9,5 pontos átlag inkább csak jó, mintsem kiemelkedő egy cserétől, az viszont rengeteget jelent a Celticsnek, hogy van egy olyan emberük, aki meccsenként bedobható 22,3 percre, és ezalatt 6,4 kísérletből 43,8 százalékkal triplázik, remekül használja ki, hogy általában másokra figyel az ellenfél védekezése. Noha még kicsi ez a minta, de azt azért jegyezzük meg, hogy hiányzások miatt kétszer került be a kezdőbe, és ezen a két meccsen egy 2/8-as és egy 1/9-es triplamutatót hozott össze, jobban fekszik neki egyelőre, ha csereként jöhet. Esetében mégsem az lesz a vízválasztó, hogy mit csinál az alapszakaszban, hanem az, hogy pályán lehet-e tartani a rájátszásban, mert az előző alapszakaszban hiába átlagolt 16,1 percet, ez a rájátszásra 6,9-re esett, és pályára sem került mindig.

 

Tobias Harris hatékonysága

Philadelphiában a reflektorfény leginkább Joel Embiid és Tyrese Maxey kettősére irányul, ugyanakkor Tobias Harris is igen komoly buksisimogatást érdemel. Nick Nurse a megérkezésekor hangsúlyozta már, hogy komoly szerepet szán a wingnek, és ezt mutatja az is, hogy karriercsúcsot jelentő 36,8 percet tölt a pályán meccsenként, aminél többet csak öten játszanak az egész ligában (köztük Maxey az első 38,7 perccel, Nurse áthozta azt a szokását Torontóból, hogy szereti sokat használni bizonyos játékosait).

Harris határozottan meghálálja a bizalmat, 19,8 pontot átlagol 55,8 százalékos mezőnymutatóval és 38,3 százalékos triplázással, és több jel is arra utal, hogy akár fenntartható is lehet ez a hatékonyság. Harris 65,1 százalékos True Shooting mutatója messze pályafutása legjobbja lehet, a tavalyi 60,2 nála eddig a csúcs, és ebben nagy szerepe van annak, hogy idén jobban támadja a festéket. Meccsenként 11,9 pontot ér el erről a területről, ami szintén a legtöbb pályafutása során, emellett nagy szerepe van a gyorsindítások befejezésében is, ezekből a helyzetekből 4,3 pontot szerez meccsenként – előbbi kategóriában 10,2, utóbbiban 2,8 a legjobbja.

A festékben jobban is fejez be Harris, mint az előző idényben: akkor 67,6 százalékkal dobott a védett területén belülről, míg most 70,1 százalékkal, de a festék védett területén kívülről is 47 százalékról 53,7-re emelte a dobáshatékonyságát. Arányaiban is jelentősen többször dob a festékből: amíg az előző idényben az összes kísérletének az 52,9 százaléka érkezett innen, addig idén ez az arány 68,9 százalék, és leginkább ez az, ami miatt fenntartható lehet az a hatékonyság, amivel kezdte a szezont.

Harris jobb dobásokat vállal el, és erre mutat rá az is, hogy az előző szezonhoz hasonlóan 3,3 alkalommal próbálkozhat úgy, hogy a hozzá legközelebbi védő 4-6 lábra van tőle. Az ilyen dobásoknál 51-ről 65,1 százalékra emelte a hatékonyságát, mivel arányaiban többször dob ketteseket ilyen tisztán, itt is visszaköszön a gyorsindításoknál betöltött szerepe és az agresszívabb festéktámadás.

Ennek a felfogásnak van egy olyan hozadéka is, hogy 3,7 alkalommal jut el a vonalra meccsenként, ami ugyan nem karriercsúcs, de a legmagasabb átlaga azóta, hogy Philadelphiába került, és ez kis túlzással ingyen pont, 90,4 százalékkal büntetőzik Harris.

 

Miles Bridges újra a pályán

Azt mindenkinek a szíve joga megítélni, hogy Miles Bridges megérdemli-e az újabb esélyt az NBA-től, mi most csak a nyers számokkal foglalkoznánk pár mondat erejéig, mert azt az egyet meg lehet neki adni, hogy nem sikerült rosszul a visszatérése. A Bucks elleni első meccsén rögtön beszórt 17 pontot 5 lepattanó és 4 gólpassz kísérletében, és abban a 33,5 percben, amíg pályán volt, „csak” 10 ponttal voltak rosszabbak, míg a fennmaradó időben 21 pontot tett közé ellenfelük. A Knicks ellen már 8/12 jó dobással 19 pontig jutott, és vele 31,5 perc alatt +2-ben volt a Hornets, nélküle viszont -16-ban, így jött az újabb vereség. A rossz szériát a Celtics ellen sikerült megszakítani, ellenük kezdőként 45 percet játszott a hosszabbításban megnyert találkozón: ezúttal ugyan -6-ban voltak vele, illetve 3/13-mal dobott mezőnyből, de a 14 pontja mellett 15 lepattanót és 5 gólpasszt is elért, ráadásul 6 másodperccel a ráadás vége előtt döntő fontosságú triplát süllyesztett el.

 

Isaac megvillantotta a védekezését

Eléggé tragikus Jonathan Isaac NBA-s pályafutása, az első éveiben úgy tűnt, hogy a liga egyik legjobb védője lehet belőle, ugyanakkor sérülések miatt hat szezon alatt mindössze 147 meccsen lépett pályára. Most egészséges, és annak ellenére is komoly hatással van a Magic védekezésére, hogy meccsenként mindössze 13,7 percet tölt a pályán. Jelen pillanatban a Magicnek van a legjobb védekezése a ligában, 106,4-es Defensive ratingjük van, viszont amikor Isaac is fent van, ez az érték 94-re módosul, míg nélküle 109,2-re. Ahhoz nem játszik eleget, hogy felmerülhessen a neve az All-Defensive ötösöknél vagy az Év Hatodik Embere díjnál, de brutálisan jól védekeznek olyankor, amikor fent van. Azt is érdemes megjegyezni, hogy csekély játékideje ellenére is szerez meccsenként 1 labdát, illetve kioszt 1,4 blokkot, egyike annak a 15 játékosnak, aki mindkét kategóriában eléri az 1-es átlagot.

 

Nincsen Poole-party

Jordan Poole előző szezonjában érdekes kettősség volt megfigyelhető: azon a 43 meccsen, amin kezdőként lépett pályára, 33 perc alatt 24,6 pontot átlagolt és 6,2 büntetőt harcolt ki, míg azon a 39 találkozón, amin csere volt, 15,9 pontot átlagolt és 3,8 alkalommal jutott el a vonalra. Nyáron elcserélte a Warriors, így kikerülhetett Stephen Curry és Klay Thompson árnyékából, Draymond Greennel sem kell már tovább tettetnie, hogy mennyire szeretik egymást, és felszabadultan belibbenhetett Washingtonba. Egyelőre közel sem sikertörténet a fővárosi kaland, hiába volt kezdő minden meccsen, mindössze 29,2 percet játszik, ami alatt 16,6 pontot átlagol, és csak 2,8 büntetőt harcol ki meccsenként. Ez így önmagában még nem hangzik annyira vészesen, de közben 39,6 százalékkal dob mezőnyből, illetve 28,4 százalékkal triplából, és tárgyilagosan hiába jobb első dobásmutatójával Trae Youngnál, a Hawks irányítójával szemben ő más hasznosat sem csinál. Poole ugyan egy 30 pontos meccsből jön, de ahhoz is kellett neki 26 dobás, és a Wizards mérlege is ennek megfelelő, az elmúlt 11 meccsükön 10 vereséget szedtek össze.

A támadójátékánál már csak a védekezése botrányosabb, mert amikor pályán van, 100 labdabirtoklásra vetítve 127 pontot kapnak, míg amikor leül, ez a csapatmutató 106,5-re módosul. Jegyezzük meg azt is, hogy vele 103,7-es Offensive ratingje van a Wizardsnak, míg nélküle 118,3. Azok kedvéért, akik nem szeretnének fölös időt tölteni a számolgatással: Poole-lal a csapatban -23,3-es NET ratingje van a Wizardsnak, míg nélküle +11,8-es, vagyis 100 támadásra vetítve szerény 35,1 pontos kilengés van a két állapot között.

Még annyit tegyünk el vele kapcsolatban, hogy róla 55,9 százalékkal dobnak mezőnyből az ellenfelek, de ezzel nem ő a legrosszabb a Wizards hátvédsorából, Tyus Jones ellen 60,9 százalékkal dobnak idén, szóval azért nem érdemes minden problémát kizárólag Poole nyakába varrni, de nem tesz azért valami sokat, hogy ne ez legyen a könnyű válasz arra, hogy ki/mi a gond Washingtonban.

 

Melton és Joe az igazi Forró Kéz

Két játékos aktuális dobófomáját mindenképpen meg kell említenünk a heti trendeket követő rovatunkban: De'Anthony Melton és Isaiah Joe is elég forró mostanában. Melton ma hajnalban mondjuk pont kihűlt a Cavs elleni vereség során, amikor 1/6-ot dobott távolról, de az azt megelőző négy meccsen 16/25 hármast bombázott be, ami 64%-os hatékonyság mecscenként bő hat kísérletből. A Sixers kezdő kettese a szezon első ött meccsén egyébként összesen 6/22-t szenvedett össze a vonalon túlról, aztán elkapta a fonalat és november egészét tekintve már 45%-kal triplázik 5,6 kísérletből úgy is, hogy vannak azért negatív kilengései - az ő kinti tűzereje komoly faktor tud lenni ebben a formálódó és átalakuló Philly-támadójátékban.

Isaiah Joe pedig az OKC-ben kapcsolt magasabb fordulatszámra: ő végig 5,5 kísérletet átlagol távolról, de az első öt meccsen még csak 35% körül dobott, azóta viszont megvadult, és most már egy 9 meccses minta áll rendelkezésre abból, hogy ugyanilyen kísérletszám mellett 55% feletti hatékonysággal dob. Az utóbbi három találkozóján pedig tovább emelte a szintet, ezeken a találkozókon 14/17 triplája hullott be a gyűrűbe - nem rossz forma egy 20 perces cserétől...