Meg nem értett zseni: Sam Hinkie, a Process-éra atyja (I.)

 

Sterczer Péter írása.

A 2010-es évek közepén a Philadelphia 76ers egy teljesen új szintre emelte az amerikai major sportokban ismert tankolás fogalmát. A már-már pofátlan, bicskanyitogató és egészen biztosan nem szurkoló-csalogató módszert akkoriban az NBA-hez közel álló személyek 80-90%-a masszívan elítélte és (jogosan) gúnyt űzött a franchise-ból. Annak érdekében, hogy a csapat minél rosszabb legyen – és ennek köszönhetően minél előbb jobb legyen a középszernél – több szezonon keresztül szinte kizárólag draftolt, vagy draftolatlan újoncok és  „csiszolatlan gyémántok” alkották a csapat gerincét. Az eredmény ismert: 3 pocsék szezon után a csapat dinamikusan emelkedett fel az NBA bugyrából és vált bajnokaspiránssá. A helyi szurkolók többsége a 2013 tavaszán kinevezett, majd 3 évvel később lemondó GM, Sam Hinkie személyének tulajdonítja, hogy közel 20 év után ismét számolni kell a Sixers-szel. Írásom célja a Hinkie-éra megbotránkoztató tevékenységeinek bemutatása, aminek a végére az olvasó is megértheti, miért lett elege az NBA-nek Hinkie-ből és mely lépések vezettek lemondásához.

 

Kicsoda Sam Hinkie?

 

Ha engem kérdeztek, egy, a víziójában a végletekig hívő, alapvető üzleti protokoll és szokások hiányában szenvedő újító. De ne szaladjunk ennyire előre. Hinkie már gyerekként is kilógott társai közül, kiemelkedő összpontosítás, céltudatosság jellemezte. Ki ne akarna ilyen lenni? - gondolhatná egy szülő.  Az érem másik oldalán viszont egy zárkózott, nehezen megnyíló, magának való kamaszt találunk, bár szociális zárkózottsága ellenére a középiskolában végig osztályelnök és a kosárlabda csapat irányítója volt. Imádta a sportokat, leginkább a kosárlabdát, de idejekorán realizálta, hogy maradandót nem fizikális képességeivel fog alkotni. 

Az oklahomai egyetemen céltudatosan azokat az órákat vette fel, melyek a jövőbeli lehetőségeket firtatták a jelenben lévők helyett. Olyannyira megszállottja lett ennek a futurisztikus gondolkodásnak, hogy egyszer komikusan(?) megjegyezte: feleségét sem a jelen miatt vette el, hanem mert elképzelte kettejüket 50-60 év múlva és az tetszett neki igazán. Diploma után pénzügyi területen helyezkedett el, ám villámgyorsan konstatálta, hogy a professzionális sport világában képzeli el jövőjét, méghozzá vezetőként, így a Stanford Master of Business Administration szakja következett. Ez a tipikus képesítés, amellyel a mai sportéletben lassan több döntéshozó rendelkezik, mint tényleges sportszakmai tudással. 

Első tapasztalatait a Houston Texans NFL csapat köreiben szerezte 2004-ben gyakornokként, ahol hamar kiütközött egyedisége. Az NFL draftpickek értékét az 1980-as évektől fogva egy pontrendszer határozta meg, amelyet minden csapat egyetemlegesen alkalmazott. Például az első választás joga 3000, a 10. pick 1300 pontot ért a modell szerint. Hinkie a rendszert vizsgálva rávilágított arra, hogy az értékek a lehetséges későbbi Pro Bowl választásokat is figyelembe veszik, melyek hasonlóak az NBA All-Star tagságokhoz. Szubjektívek. Számításainak lényege az volt, hogy amennyiben a Texans elhanyagolja a modellt, melyet minden más franchise használ, úgy némi előnyre tehet szert pl. egy cserénél a draft éjszakáján. Ugyan a nyár végén munkaviszonya véget ért, a Texans figyelembe vette számításait. 

Következett a Rockets, ahol az akkori GM, Carroll Dawson azonnal meglátta a potenciált az analitikai erősségeit firtató Hinkie-ben. Dawson a ’80-as években a Houston másodedzője volt, amikor még az analitika a sportéletben gyerekcipőben sem járt. Érdekes mellékzöngéje a történetnek, hogy az 1981-es szezonban a Houston aszerint vizsgálta támadásainak hatékonysága között a különbséget, hogy a csapat sztárja, Moses Malone birtokolja-e labdát, vagy sem. Strigulákat húztak, mikor Malone dobott, vagy passzolt, valamint vezették a támadások sikerességét. Következtetésük szerint jóval hatékonyabb volt a támadójátékuk az adott meccsen, ha Malone legalább 100x labdához ért. Abban az évben a Rockets éppen csak becsúszott a playoffba, azonban ott felhasználva ezen ismereteiket taktikát váltottak és tömték Malone-t labdával támadásban: az eredmény ismert, a Houston végül döntőbe jutott, ahol csak Larry Birdéktől kapott ki. Dawson fejében Hinkie önéletrajzát átnézve egyből beugrott a ’81-es futás, Hinkie pedig „special assistant to the general manager” pozícióba került. Munkakörét itt is a draftra való felkészülés és a scouting tette ki, kiegészítve a csapat taktikájára tett javaslatokkal. 

Találjátok ki, mi volt Hinkie elsődleges meglátása? Igen, minél több triplát dobjon a csapat.

Az első nagyobb lépcsőt 2007-ben ugrotta meg hősünk, amikor Daryl Morey alá nevezték ki segéd GM-nek. Már 29 évesen gyakorlatilag egy lépésre volt attól, hogy egy franchise-t irányítson. A kosárlabdáról alkotott hasonló nézetük hamar összehozta a két szakembert, annak ellenére, hogy alapvető szociális tulajdonságaik merőben különböztek. Amíg Morey kedélyes, társaságot kedvelő egyed és optimista volt, Hinkie komoly, merev és inkább pesszimista beállítottságú. A páros ujjlenyomata hamar érződött Houstonban. Szakítottak az addigi hagyományokkal, és nem törődtek mások „ezeket eddig mindig így csináltuk” válaszaival. Leginkább abban hittek, hogy egy NBA csapatot a megfelelő kérdések feltevésével, a megfelelő adatok elemzésével és az adatokból nyert információk gyakorlatba való átültetésével kell vezetni, kompetitív előnyhöz juttatva ezzel magukat. 

A legfontosabb revolúciós ötletüket közös szerelmük, a hárompontos dobások jelentették. Hinkie eltökéltségét jól jellemzi a 2006-os drafton történt események. Ugyan hivatalosan még nem Morey volt a GM, de gyakorlatilag elődje már rá és Samre bízta a döntések nagy részét. A draft előtt a Grizzles bejelentkezett a Rockets 8.pickjéért. Ellenértékként Shane Battier-t nézte ki magának a Houston - azt a Battier-t, akiben egy mezei NBA szurkoló nem látott többet egy jó role playernél, Hinkie viszont tudta, hogy McGrady és Yao Ming mellé pontosan egy ilyen glue guy-ra van szüksége a csapatnak, aki széthúzza a védelmeket, bedobja a triplákat és egyáltalán nem labdaigényes, plusz ezzel egyidőben fantasztikus védő a másik oldalon. Morey-t Hinkie győzte meg a cseréről, hangsúlyozva, hogy vagy hisznek a kijelölt irányban, vagy nincs is értelme az egésznek, amit elkezdenének felépíteni. 

A Houston meglépte a cserét és a következő szezonban 18 meccset javultak, majd volt egy 55 győzelmes alapszakaszuk is. A hosszú playoff-futást csupán a csapat két sztárjának folyamatos sérülései akadályozták meg. Hinkie neve keringeni kezdett a tulajdonosok és GM-ek beszélgetéseiben, a magvak elvetése megtörtént.

 

A tökéletes célpont: egy a purgatóriumban poshadó franchise

 

A 76ers a 2001-es döntő elvesztése óta kereste az útját. Iverson köré sosem sikerült megszerezni azt a második számú sztárt, akivel valós esélye lehetett volna a csapatnak megismételni az évezred eleji bravúrt. Az akkori vezetésnek egyetlen célja volt: minden évben rájátszásba jutni, annyi bevételt generálva ezzel, amely elegendő profitot termel a tulajoknak. Iverson cseréjét is ennek fényében oldották meg, amikor a fő ellenérték tehetséges fiatalok és pickek helyett Andre Miller lett, akivel nem tudott annyira pocsék lenni a fiatal mag, hogy a 2007-es drafton top 3-ba kerüljön és kiválassza a szezon eleje óta nagyítóval figyelt Kevin Durantet. (Amúgy szerintem ez full kamu, biztos vagyok benne, ha bemákoltuk volna az 1.választás jogát, ugyanúgy Odent húzzuk be, mint a Blazers és nálunk zajlik le Oden kálváriája.) 2007-ben sikerült az előkelő 9. helyet megszerezni a konferenciában, ami egy újabb late lottery picket jelentett. 

A következő években Andre Iguodala, Thaddeus Young, Lou Williams, Elton Brand, majd később Jrue Holiday vezetésével ugyan egy nagyon szerethető gárda formálódott Doug Collins kezei alatt, a komolyabb eredmények azonban elkerülték a csapatot. Kivéve 2012-ben, mikor Derrick Rose sérülését kihasználva 8.kiemeltként továbbment a Sixers a második körbe, ahol 7 meccsen maradt alul a Celtics ellen. A szurkolók vérszemet kaptak, azonban objektíven nézve mindenki tudta, hogy ebben a keretben ennél több egészen biztosan nincs. 

A Josh Harris vezette tulajdonosi csoport 2011-ben vásárolta meg a csapatot, és egy teljesen más szellemben kívánta azt irányítani. A cél egyértelműen egy kompetitív csapat kialakítása, amely pár éven belül a bajnoki címért küzdhet.  

Josh Harris a sikeres 2012-es szezon után megmutatta, hogy van töke tizenkilencre lapot húzni, és egy háromcsapatos blockbuster keretében elcserélte a csapat alfáját, Andre Iguodala-t: az ellenérték Andrew Bynum és Jason Richardson volt. A hivatalos bejelentéstől az egész város lázban égett, Harris büszkén pózolt a sajtótájékoztatón új szerzeménye mellett. Bynumban a csapat jövőbeli elsőszámú opcióját látták. A kimenetelre mindenki emlékezhet, Bynum krónikus térd(agy)sérülései miatt nem lépett pályára a szezonban, az év végén lejárt a szerződése, a csapat pedig nem igazolta vissza. A 2012/13-as szezon Jrue Holiday tündöklése ellenére csalódás volt, a csapat nem jutott rájátszásba. 

Érezhető volt, hogy közeleg a változás. Harris kész volt meghúzni a ravaszt, amit tavaly még nem mert: kinevezni Sam Hinkie-t. 

Történt ugyanis, hogy Hinkie-t már 2012 nyarán megkereste a Sixers, ám Harrisék akkor még egy gyors retoolt képzeltek el. A balul elsült csere után viszont ismét előkerült Hinkie neve. Ez volt az a szezon, aminek az elején a Houston 3 évnyi asset halmozás után beváltotta értékeit egy potenciális szupersztárra, James Hardenre. Harden közel 10 pontot emelve átlagán juttatta be a Rocketset a Playoffba. A Sixersszel való megbeszélésre Hinkie egy vékony laptoppal érkezett. A beszélgetés elején megnyitott egy ppt-t, ami részletezte, hogyan építette fel a csomagját a Houston Hardenért. Lépésről-lépésre, cseréről-cserére. 

Hinkie lenyűgözte a részletekkel Harrist, és az interjú során szinte ő volt a kérdező szerepkörben. Szeretett volna megbizonyosodni, hogy a két fél célja egy és ugyanaz: a bajnoki cím. A vízió, amit a tulajok felé prezentált, tiszta volt: ahhoz, hogy májusban és júniusban is versenyben legyen a csapat, sztárra-sztárokra van szükség, akiket legkönnyebben a drafton keresztül lehet megszerezni. 

2013. május 14-én – néhány héttel azután, hogy a regnáló GM-et, Tony DiLeo-t biztosították pozíciójáról – a tulajok kinevezték Hinkie-t a csapat elnökének és GM-jének. Hinkie kívánsága teljesült: szinte teljhatalmat kapott, hogy a saját képére formáljon egy a középszerből menekülni kívánó, komoly múlttal és presztízzsel rendelkező csapatot. Nem is várt sokat, hogy megmutassa, eddig még nem látott lépésekkel kívánja visszavinni a Sixerst a csúcsra…

 

Az első lépés: kavard fel az állóvizet és cseréld el a friss All-Star fiatal irányítódat

 

Fontosabb pillanatban nem is vehette volna át Hinkie a stafétabotot, ugyanis a nyakunkon volt a 2013-as NBA draft. A draftra történő felkészülés általában egy egész éves munka a vezetőségeknek, Hinkienek azonban csak 42 napja volt arra, hogy megtegye az első lépést a csillagos ég  a pokol bugyra felé. Egy ekkora volumenű eseményt, mint a játékosbörze néhány ember képtelen levezényelni. Számos játékosmegfigyelő és különböző döntéshozók alkotta csapat dolgozik együtt, hogy minden év júniusában (elnézést 2020) kiválasszák a legtehetségesebbnek gondolt prospectet. Ritkán adatik meg egy NBA csapatnál, hogy az új GM kinevezését egy teljesen új coaching/scouting staff is követi. 

Ez 2013 tavaszán sem volt másképp, mégis valamiben különbözött ez a rezsimváltás a megszokottól. A Philly játékosmegfigyelői ugyanis azon kívül, hogy Sam Hinkie 8 éve dolgozott a ligában egy analitikára már akkor erősen építő csapatnál, kb. semmit sem tudtak. Hinkie nem verte nagydobra kinevezését, nem tartott „there is a new sheriff in town” meetinget. Néhány akkori alkalmazott szerint rendszeresen szorongtak, mert egyszerűen nem tudták, van-e még holnap munkájuk. Ilyen szinten hiányzott a kommunikáció Hinkie és a saját alkalmazottai között. 

Csupán néhány héttel később (tehát kb 3-4 héttel a draft előtt) találkozott először mesterünk a stábbal. A találkozó a rövid bemutatkozás után azzal folytatódott, hogy Hinkie egy rövid történelem órát tartott csapatának a kinevezését megelőző 9 év draftjaiból. A Sixers kiválasztott ugyan két All-Start (Iguodala és Holiday), hasznos role playert, (Thad Young) és a liga történetének szerintem legjobb (és kivételesen most nem vagyok elfogult) 6. emberét Lou Williams személyében. Utóbbi ráadásul második körös pick volt, ami a Hinkie-érában még szebben mutatott volna, a részben garantált, kvázi teljesítmény alapú szerződéssel. 

Ezek a választások azonban egyáltalán nem nyűgözték le Hinkie-t, ugyanis bejelentette, hogy innentől homlokegyenest új módszer alapján döntenek a pickek sorsáról. 

Hinkie előtt a scoutok véleménye volt a döntő faktor egy újonc kiválasztásánál, ez arra módosult, hogy a játékosmegfigyelőknek annyi információt kellett begyűjteniük egy tehetségről, amennyit csak lehetett és azt prezentálni a főnök felé. Ennek értelmében rengeteg videót adott ki különböző játékosokról elemzésre, de nem a megszokott módon. Például egy irányító esetében nem arra a száraz statisztikára volt kíváncsi, hogy a játékos milyen gyakran adja el a labdát, hanem hogy labdavesztések labdavezetés közben vagy rossz passz útján keletkeznek. Hinkie munkáját a részletekben való teljes elmerülés jellemezte a legjobban, ezért sem meglepő, hogy az összes kapott riportot elolvasta, amit korábban egy Sixers GM sem csinált. 

Mindegyik figyelt játékosról készített külön profilt, amely advance statokat (pl. pont/labdabirtoklás, TS%, REB%), egészségügyi információkat és a megfigyelők véleményét tartalmazta. Hinkie nem közölte az okait kéréseinek, mert nem akarta a statisztikák mögötti tudást (amivel a nyers adatokat tényleges mondatokba foglalod) kiadni a kezei közül. Nem barátkozott, legtöbb alkalmazottja pedig egyáltalán nem ismerte.  Azonban a zárkózott modora és a viselkedése, amivel „szorongásban tartotta” embereit, hatékonynak bizonyult, hiszen mindenki gőzerővel dolgozott, hogy imponáljon az új „sheriffnek”.

Furcsaságáról következzen egy érdekes történet a draftot megelőző egyik nap estéjéről. Hinkie a draft előtti napokat szinte teljesen elszeparálva töltötte a többiektől irodájába zárkózva jobb kezével, Sachin Gupta-val. Gupta a Houstonnál dolgozott együtt Hinkie-vel és röviden annyit jegyeznék meg róla, hogy ő az ötletgazdája és kivitelezője az ESPN Trade Machine-jének, amely minden önjelölt GM-nek adott már több órányi szórakozást. Nem kell tovább ragoznom, milyen beállítottságú emberről beszélek, ugye? 

Lényeg a lényeg, hogy ezen a bizonyos estén tartották az utolsó nagyobb megbeszélést a draft előtt. A stáb legfontosabb tagjai voltak jelen, köztük Rod Thorn is. Rod Thorn közelített 35 éves NBA pályafutásának lezáráshoz, aminek keretén belül többek között 1984-ben ledraftolt egy Michael Jordan nevű kosárlabdázót, akiből később a világ egyik, ha nem a legbefolyásosabb embere lett. Ezt követően 14 évig volt alelnöke az NBA kosárlabda tevékenységekért felelős műveleti részlegének, 2018 óta a Hall of Fame tagja. Becsült tagja a szakmának és akkor szerényen fogalmaztam. 

Egyik utolsó megbízatásaként a Sixers alkalmazásában dolgozott tanácsadói szerepkörben és a terv az volt, hogy segít Hinkie-nek felkészülni első draftjára, amelyre ugye szinte csak beesett a GM néhány héttel korábban. A meeting néhány óráig tartott, majd este 8 körül Hinkie es Gupta anélkül, hogy hazaengedte volna a stábot, az irodájukba vonultak további tanácskozásra. Mivel mindenki féltette az állását, ezért nem merték elhagyni az épületet, amíg a főnök arra engedélyt nem ad. Így történhetett meg az, hogy a magából (teljesen jogosan) kikelt Thorn az irodájába hívta a scoutereket és a többi munkatársát és „elárverezte” köztük értékes dolgait. Többek között egy parketta darabot a Hershey Sport Arena-ból, ahol Wilt Chamberlain 100 pontot dobott. Thorn és a stáb jól mulatott, annak ellenére, hogy mindegyikük arra várt, hogy bevonják a munkába vagy legalább formálisan hazaengedjék őket. Végül éjfél körül Hinkie a nagy zaj és jókedv hallatán benyitott Thorn irodájába és a stábra csodálkozott, hogy még mindig itt vannak, aztán hazaengedte őket. Jól demonstrálja ez a rövid történet, hogy mennyire nem érdekelte és kizárta a folyamatokból Hinkie azon embereket, akiket nem ő hozott magával és akik nem az ő szemüvegén keresztül szemlélték a ligát.

És hogy miért volt ennyire fontos a draft Hinkie-nek? A válasz egyszerű. Éveket töltött a bajnokcsapatok kereteinek tanulmányozásával. Tudta, hogy az előző 23 évből 20 alkalommal ugyanaz az 5 csapat valamelyike nyerte a bajnokságot. Ezekben a gárdákban olyan legendák játszottak mint Michael Jordan, Hakeem Olajuwon, Tim Duncan, Kobe és Shaq, LeBron és Wade. A mintán végigszaladva szembetűnő, hogy mindegyik játékos (Kobe-t leszámítva) top5 pick volt a saját draftján. A konklúziót levonva Hinkie világ életében arra törekedett, hogy minél előkelőbb helyen válasszon a drafton megtalálva a saját szupersztárját. 

Mivel a Sixers csak a 11. pickkel választhatott, Hinkie szeretett volna feljebb cserélni, hogy már az első drafton megtalálja a puzzle első darabkáját. A 2013-as felhozatalt akkoriban minden idők egyik leggyengébb draftjának vártak, kevés olyan játékossal a fedélzeten, akik komolyabb All-Star potenciállal rendelkeztek. 

(Utólag a szakértők véleménye egyébként nem igazán ült, hiszen többek között a 15. helyen ment el a liga jelenlegi  - napok kérdése, hogy kétszeres - MVP-je, Giannis Antetokounmpo, 27. helyen kelt el az egyik legjobb védekező center Rudy Gobert, illetve Victor Oladipo és CJ McCollum is ebben az évben került kiválasztásra.)

A draft estéjén a Sixers úgynevezett War Roomjában Hinkie és Gupta mellett a két többségi tulajdonos és pár vezető döntéshozó foglalt helyet. Hinkie a résztvevők között kiosztott egy fekete dossziét, ami különböző forgatókönyveket tartalmazott az estére. A cél már nem egyszerűen a legjobb játékos kiválasztása volt, hanem értéket találni, megjósolni, hogy melyik játékost hányadik választásnál éri meg kiválasztani és ott lecsapni. A korábbiaktól eltérően a játékosmegfigyelő stáb többi tagja a War Roomon kívül tartózkodott és bevallásuk szerint ötletük sem volt, hogy mit fog csinálni kenyéradójuk egy lottery csapat számára az év legfontosabb estéjén. 

A sérüléséig egyhangúan elsőnek várt Nerlens Noel 5 választás után is még elérhető volt. Hinkie a saját kis világában Noelt a 2. legjobbnak tartotta a börzén, ACL sérülése ellenére úgy gondolta, Noelből elit center lehet az NBA-ben. Ugyan a sérülése számos kockázatot vetett fel (főleg Bynum után), Hinkie tisztában volt azzal, hogy a térdsérülésnek köszönhetően van egyáltalán esélye behúzni a Kentucky üdvöskéjét, plusz a sérülésnek köszönhetően Noel várhatóan kihagyni készült az egész 2013/2014-es szezont, ami a legtöbb GM-et eltántorította volna, Hinkie tervéhez viszont több, mint tökéletes volt. 

A 6. választás jogát a New Orleans Pelicans birtokolta, akol a jó öreg Dell Demps kétségbeesetten kereste Anthony Davis játszótársát. Itt jött a képbe Jure Holiday, aki 4. évére a Sixers vezére lett, posztján már akkor kiváló védőnek számított és All-Star tagságig jutott egy playoffba be nem jutó csapatból. Impresszív, nem? Ja, és a következő szezontól indult a 4 éves, 41 millió dollárt érő kontraktusa, ami ár/érték arányban parádés szerződésnek számított már akkor is. Hinkie örömmel megtartotta volna Holiday-t, de a 4 éves ciklusban, amire Holiday szerződése szólt, nem tervezett bajnoki címért harcolni. Közel sem. 

Kereslet - kínálat találkozásával megszületett a csere. A 6. pick karöltve a Pels 2014 1. körös top5 védett pickjével került Phillybe, Jrue Holiday-ért és a 2013-as draft 42. választási jogáért. (A pick természetesen átjött a következő évben, amelyet végül Elfrid Paytonra lőtt el a csapat és postázta Dario Saric-ért és egy plusz elsőkörösért cserébe Orlandóba a ’14es drafton. Hinke számítása, miszerint a Pels középcsapat lesz abszolút telitalálat lett.) Holiday maximálisan elkötelezett volt a franchisehoz, imádott Philadelphiában játszani és a szurkolók is elfogadták a csapat új vezéreként, ami valljuk be, nem a legegyszerűbb feladat egy NBA játékos számára (erről Andre Iguodala órákat tudna mesélni). 

Előfordul ugyan egy cserénél, hogy egy játékost nem értesítenek arról, hogy költöznie kell, de egy All-Star irányító esetében ez szokatlan. Hinkie nem is utalt arra Holiday-nél, vagy ügynökénél, hogy lehetséges az elcserélése. Holidayt sokkolta a hír, csak úgy, mint minden Sixers alkalmazottat és szimpatizánst, beleértve a 16 éves énemet is. A játékos az ESPN-t nézve tudta meg, hogy pakolhat. Csak Dell Demps volt annyira jó fej, hogy említette a draft napján Holiday ügynökének, hogy beszélgetések folynak a Pelicans és a Sixers között... 

Ez volt az első alkalom, hogy Hinkie-t azzal vádolták, hogy teljesen leszarja játékosai emberi mivoltát és gyakorlatilag assetként tekint rájuk. Nem ez volt az utolsó. 

A 11. pickkel végül a csapat kiválasztotta új irányítóját Michael-Carter Williams személyében. MCW a következő évben megnyerte az NBA történetének legjelentéktelenebb Rookie of the Year címét, hogy aztán fél évre rá elcseréjék egy pickért Millwaukee-ba. Na, de ne szaladjunk ennyire előre. 

Hinkie lelkesedése nem hagyott alább, Rod Thorn - akit azért csak beengedett a War Roomba - úgy emlékszik vissza az estére, hogy Hinkie kb. minden egyes pickért telefonált és érdeklődött, mibe kerül egy-egy választási jog. Az első körben nem történt mozgás a Sixers részéről, nem úgy a második körben. Hinkie, kollégáival ellentétben nem vette semmibe a második körös pickeket. Természetesen nem mint potenciális franchise alapkövet látott egy itt kihúzásra kerülő játékosban, sokkal inkább további cserealapot egy későbbi üzlethez. Soha sem állt meg. Minden egyes tárgyalás alkalmával a jövőt tartotta szem előtt és az érték felhalmozást. 

Hogy mi a klassz még a második körben elkelt játékosokban? Hogy a szerződtetésük nem kötelező és szerződésük nem teljesen garantált, így a csapaton és a játékoson múlik, hogy miben egyeznek meg. Persze ez jól hangzik a játékos szempontjából, aki így akár többet is követelhetett, mint pl. az 1/30-al kiválasztott társa, aki fix bért kap a következő 4 évre. A bökkenő csupán annyi, hogy ha a csapat nem kívánta megadni a magasabb összeget, az adott játékos nem léphetett pályára az NBA-ben, ugyanis a játékjogát már az őt kiválasztó csapat lefoglalta. 

Próbálom leírni követhetően, mit csinált Hinkie a második körben. A 35. választással ledraftola Glen Rice Jr.-t, akit a Wizardshoz postázott a 38. és az 54. pickért cserébe. A 38. pickkel kiválasztotta Nate Wolterst, akit a Buckshoz cserélt a 43. pickért, amit tovább cserélt Dallasba egy 2014-es 2. körösért, a végén pedig az 54. helyen ledrafolta a méltán híres Arsalan Kazemit. 

Josh Harrisék imádták a showt, amit Hinkie leművelt 4-5 óra leforgása alatt. Az éjjel sikeresnek számított. Kristálytiszta volt, hogy a csapat az előző szezonban hozott 34 győzelmet sem fogja elérni, de végre valahára kikerült az NBA legveszélyesebb és legértelmetlenebb zónájából: a purgatóriumból, amibe belecsúszni nagyon egyszerű, kijönni viszont baromi melós feladat (Timberwolves, Kings és Hornets fanok egészen biztosan egyetértenek). 

Az este előrevetítette, mire számíthatnak a Sixerstől az NBA-t követők a következő években. A tisztességes jelen szebb jövőre cserélése. Tiszteletlenül bánni tapasztalt játékosokkal. Minimalizálni az ügynökök szerepét a tranzakcióknál. 

A magokat elvetették. A „Process” megkezdődött.