Megnyerheti-e Anthony Davis az Év Védője Díjat?

A B/R YouTube-csatornája készített egy védekező highlightot a Lakers újdonsült magasemberéről (a videó a cikk végén), és a címben fel is tették a nagy kérdést: idén vajon ő lesz az Év Védője? Az összefoglaló lenyűgöző, és egyébként Davis valóban nagyon látványosan dolgozik eddig hátul, a szezon előtt ki is jelentette, hogy ez az idei egyéni célja, szóval indokolt lehet körbejárni kicsit a témát. 

A vizsgálódást illik az előző évek győzteseivel kezdeni. Az utóbbi 11 szezon nyertese aktív még (hellyel-közzel), menjünk sorjában: a 2009 és 2011 között triplázó Dwight Howard ugyan 36 percre kiváló 2.5 blokkot és 12.7 lepattanót képes felmutatni, de nagyon messze van már a prime időszakától, ahogyan a 2012-14 között győztes Tyson Chandler, Marc Gasol és Joakim Noah is. A kétszeres (2015-16) Kawhi Leonard a load management miatt már kiesett ebből a körből (és nem is nagyon érdeklik már az egyéni címek, ha egyáltalán érdekelték valaha), míg a 2017-es első Draymond Green és a Warriors idén már másik ligában játszik, csak az előző évekhez képest fordított előjellel. 

Marad a 2018-as és 2019-es győztes Rudy Gobert, aki viszont idén egyáltalán nem kiemelkedő blokkolásban, és bár ligaszinten Top3 lepattanózó, az idei Jazz egyelőre közel sem tűnik annyira acélosnak védekezésben, mint korábban. Ez egyébként még bőven változhat, jelenleg is Top10 környékén vannak, ráadásul a kétpontosok levédésében a hatodik legjobb a gárda – ha összecsiszolódik a felépülő Conley-val erősített perimétersor, és javul a csapatvédekezés, még Gobert is szóba jöhet. Egyelőre viszont nem igazán esélyes, illetve azt is érdemes figyelembe venni, hogy zsinórban háromszor ritkán választanak meg valakit. 

Azt alapvetésnek tekintem, hogy nyugaton legalább playoff-szintű, Keleten Top5 körüli gárda tagjaival érdemes foglalkozni. 

Ha csak a tudást nézzük, akkor nyilvánvaló, hogy Kawhi Leonard és Paul George szóba jöhetne, de egyikük alig kezdte meg a szezont, a másikról már esett szó, ráadásul van egy komoly hendikepjük: egy csapatban játszanak, kioltják egymás esélyeit. A Denver védekezése csapatszinten jó (100 támadásra vetítve ellenük dobják a riválisok messze legrosszabbul a hárompontost, ami a jelenlegi ligában azért igen fontos), nincs igazán kiemelkedő vagy látványosan játszó védőjük (Gary Harris azért esélyes egy All-Defensive második csapatra). A Houstonban James Harden hiába átlagol két labdaszerzést, és teljesít ma már több, mint elfogadható szinten hátul is, mégsem tűnik DPOY-alapanyagnak, ahogyan a szép lepattanószámokat és közepes blokkmutatót felmutató Clint Capela is jó védő, de nem díjesélyes. 

Dallasban Doncic az úr, ám ő az All-NBA első ötösért lehet idén versenyben (Porzingis 2-es blokkátlaga pedig szép, de azért kezeljük a helyén), az Oklahoma egy középcsapat minden szempontból, a Suns védelme is inkább csapatszinten és nem egyénileg lépett előre nagyot, és máris a playoff-vonalnál vagyunk. A Minnesotában egyszer még eljöhet Karl-Anthony Towns DPOY-ideje, de még nagyon nem idén. A Portlandben Hassan Whiteside az úgynevezett védekező stat paddinget mutatja be (ennek egyik stílusos művelője a csapattársa lett pár hete), de ezt szavazó nem veszi be (majd talán nyáron egy rutintalan/kétségbeesett GM), a Kingsben pedig szintén nincs igazán nagy klasszis védőfenomén. 

Összefoglalva, jelenleg Nyugaton nem nagyon van ellenfele Davisnek, ha tartani tudja ezt a szintet, talán Rudy Gobert léphet fel mellé – illetve, egy valaki még „beleköphet” AD díjába: saját csapattársa, LeBron James, de erről majd lentebb. 

 

Nézzünk át Keletre, és fordítsuk meg az erősorrendet: a jelenleg utolsó hat helyen álló gárda (Knicks, Cavs, Hawks, Wizards, Bulls, Hornets) semmilyen szempontból nem játszik. A (szokás szerint) playoff határán billegő Pistonsban van Andre Drummond, aki kvázi most adja el magát a 2020-as FA-piacon (nyáron játékosopciója lesz), így stílusosan csak úgy röpködnek tőle a 20-20-as meccsek, vezeti a lepattanózást, Top10-ben van blokkban és szerzett labdában. Nála talán nem annyira papírízűek ezek a statisztikák, mint Whiteside-nál, a sok sebből vérző Detroitot többször is a víz felett tartotta, ám egyelőre erősen kérdéses még a 8. hely is, ilyen szintről meg nem szoktak DPOY-t választani. Az Orlando nem tud komoly spílert felmutatni (egyelőre, mert ami Jonathan Isaacből idén elkezdett kimászni, az már-már olyan ijesztő, mint egy alien), a Brooklynban pedig Jarrett Allen ebből a szempontból is szívhatja a fogát minden egyes másodpercben, amit DeAndre Haver helyette a pályán tölt - így marad a Top6, ha legit Év Védője-jelöltet akarunk találni. 

A Pacersben évek óta van anyag, ha a védekezésről van szó, Myles Turnert sokan kikiáltották már a jövő évtized prototípus-magasemberének, de ebből egyelőre annyi látszik, hogy kétségtelen érzéke van a blokkoláshoz és a triplához, de ennél azért jóval nagyobb stabilitás kellene mindkét oldalon, ha valami komoly elismerésre vágyik. Victor Oladipo esélyes lehetne, de egyelőre kétséges, hogy mi maradt a lábaiból, Malcolm Brogdonban mocorog valami ezen a téren is, de hátvédként hibátlan dominanciára van szükség egy DPOY-hoz – utoljára a prime Gary Payton gyűjtötte be a trófeát, cca. 23 évvel ezelőtt, előtte meg bizonyos Michael Jordan 1988-ban. 

Ha már hátvéd-dominancia, akkor ebben a műfajban jóval előrébb tart Ben Simmons, aki idén már több látványos védőmunkát is bemutatott, és szépen csendben a liga egyik legjobb periméter-védőjévé érett. Nyilván benyomva hagyta a cheat-kódot, hiszen 208 centis magassággal manapság kezdőcenterek szaladgálnak, de senki nem tiltotta meg, hogy a többi NBA-játékos is ekkorára nőjön ilyen lábmunkával. Persze az is segíti, hogy hátul Embiid és Horford együtt/felváltva aprít, ám idén Simmons remek számokat hoz, vezeti a ligát szerzett labdákban (ez a szakmai minimum, hogy hátvédként szóba jöhessen a díjnál), a Philly pedig Top10 környékén áll a kétpontosok és triplák levédésében, a rossz idegenbeli mérleg ellenére papíron kiegyensúlyozottak. Nem véletlen, hogy 100 támadásra vetítve a harmadik legkevesebb pontot kapják a Denver és a Bucks mögött – talán éppen Embiid és Horford jelenléte az, ami kiüti Simmonst a nyeregből, mert így annyira nem tűnik kiemelkedőnek az ausztrál. 

Négy csapat maradt, kezdjük a Bostonnal, akik elképesztően jók idén, borzasztó mélyek és a kellő rutinjuk is megvan már talán, hogy titkos favoritok legyenek nálam Keleten. Igazán kiemelkedő egyéni védőjük viszont nincs, a Denverhez hasonlóan inkább náluk is az a helyzet, hogy átlagosnál jobb, de nem ligaelit védőkkel vannak tele (Marcus Smart skill-setje talán kivételt képez, de Tony Allen óta tudjuk, hogy ez díjat nem szokott érni). Folytassuk a Torontóval, akik idén a szupersztárok limitálásában alkotnak nagyot, ebben azonban Nick Nurse vezetőedzőnek van a legnagyobb érdeme, aki zseniálisnál zseniálisabb védőfelállásokat álmodik a pályára – hogy egy beszédes statisztikát említsek: legjobb periméter-védőjük papíron Fred VanVleet, aki (egyébként Hardennel holtversenyben…) jelenleg a liga harmadik legjobb labdaszerzője.

A Miami Heatben Jimmy Butlert érdemes kiemelni, eddig nagyon jól sült el az átigazolása, igazi vezér-mentor, hagyja érvényesülni az ifjúságot, de ha kell, előugrik és meccseket nyer, a csapat pedig Top3 körül van Keleten. Ez inkább egy All-NBA tagság receptje, mint az Év Védője Díjé, ugyanakkor alig marad el Simmons labdaszerzési átlagától, a Miami tripla elleni védekezése a második legjobb a Nuggets mögött, ezek azért értékes segédpontok lehetnek - egy All-Defensive első vagy második ötösbe választásnál. 

A végére hagytuk a csemegét, ez pedig Giannis Antetokounmpo és a Milwaukee Bucks. A görög védőszámai teljesen rendben vannak (13.2 lepattanó, 1.3 blokk és szerzett labda), különösen úgy, hogy sokszor „kénytelen” kiülni a negyedik negyedeket. A Milwaukee emellett lábon kihordta Malcolm Brogdon eligazolását, Khris Middleton hosszabb kihagyását, Antetokounmpónak vastagon benne van a keze abban, hogy 100 támadásra vetítve a legkevesebb pontot (101.5) kapják, szintén elsők a kétpontosok levédésében és a legtöbb lepattanót is ők szedik. Az egy értékes segédpont, hogy Giannis mellett Brook Lopez (!) ismét (?) jó védőnek tűnik, 2.4 blokkal a Top5-ben tanyázik… 

Azt gondolom, hogy Giannis a legnagyobb (és jelenleg talán az egyetlen igazi) ellenfele Davisnek az Év Védője Díj odaítélésénél, ám jelen pillanatban ő tűnik a fő MVP-esélyesnek is. Említettük Michael Jordant és 1988-at – ő az egyik, akinek összejött az MVP-DPOY duplázás, a másik pedig Hakeem Olajuwon 1994-ből. És ennyi, 25 éve nem fordult elő, hogy valaki mindkét elismerést egyszerre gyűjtse be, vagyis ha a görög duplázni tud az MVP-szavazáson (erre azért jóval többször volt példa az elmúlt 25 évben), akkor azzal Davis esélyei komolyan megnőnek. 

Még egy elvarratlan szál maradt, hiszen említettük, hogy LeBron James még „megfúrhatja” ezt a díjat – ez a nosztalgiafaktor. James évek óta kiemelkedően játszik, a tavalyi gyenge évad után idén újra régi fényében csillog, viszont december 30-án tölti a 35-öt. Egyértelmű, hogy pályafutása utolsó szakasza következik, és a ligatörténet talán legnagyobb terhelését hordta ki eddig lábon komolyabb sérülés nélkül, ám sokan gondolhatják úgy a szavazók közül, hogy ez nem tarthat örökké, az idei lehet az utolsó igazán kiemelkedő éve. 

Nem a cikk tárgya, hogy James jobb-e, mint Jordan (szerintem nem lehet őket összehasonlítani), ám attól tény, hogy hasonlóan magas szinten hasonló ideig gyakorlatilag csak Jordan játszott az NBA-ben, MJ pedig 1998-ban megkapta ezt a bizonyos „életmű-díjat”. James esélyeit növelheti, hogy Jordanhez hasonlóan köztiszteletnek örvend az NBA-ben, így könnyen előfordulhat, hogy közel azonos alapszakasz-mérleg esetén szavazók tömegei hallgatnak picit a szívükre, Jamest teszik MVP-nek, Giannist pedig DPOY-nak.

Pláne, hogy még csak olyan dilemma sincs, hogy Giannist bármitől megfosztják, hiszen tavaly már megnyerte az MVP-t, és idén megérdemelné a DPOY-t is. Ilyen szempontból is érdemes elgondolkodni az esélyeken, persze szem előtt tartva azt, amivel kezdődött a cikk: ezek még csak virtuális „idényharmadoló díjak”, nagyon messze van még az alapszakasz vége...