Mi lesz veled, Ben Simmons?

Sterczer Péter vendégszerzőnk korábban monstre cikksorozatban járta körül a Process történetét, most a Philly idei problémahalmazát mutatja be. 

 

A Philadelphia 76ers szezonja ismét a keleti rájátszás második körében ért véget, 4 év alatt harmadjára. Amíg az előző évek kiesései védhetőek és magyarázhatóak voltak (fiatal csapat, Kawhi-dobás, majd a totális missmanagement), addig az idei lebőgés előtt érthetetlenül állnak a szurkolók. A sajtó és szakértői közeg hajlamos az egész kiesést Ben Simmons nyakába varrni, ami azonban ennél komplikáltabb, hiszen a társadalmi problémák elleni felszólalás koronázatlan királya, Doc Rivers legalább ugyanolyan részben felelősségre vonható, mint az „irányító”. 

Hogyan jutott el idáig egy elvileg önbizalomtól duzzadó, 25. életévét még be sem töltött, többszörös All-Star fiatal? A pontos választ én sem tudom megmondani. Véleményem viszont van. Ez következik most.

Haladjunk kronológiai sorrendben. Ben Simmons 15 évesen költözött Floridába egyenesen a bivaly erős Montverde Akadémiára Ausztráliából, azzal a reménnyel, hogy meghódítja az NBA-t. Döcögősen indult a kaland, Simmonsnak hiányzott a családja, a barátai, a hazája, egyszóval minden otthonról. Bátyja, Sean szerint azonban annyira a céljaira fókuszált, hogy honvággyal kapcsolatos érzelmeit teljesen magába fojtva halad a kitűzött úton előre. Eddig nem is különös a történet, tucatjával fordul elő hasonló jelenség olyan tinédzserekkel, akik a megszokottnál hamarabb válnak függetlenné a szüleiktől. Simmonsnál viszont az ekkor kialakuló introvertáltság jelentősen rányomta a bélyegét személyiségének további fejlődésére.

A céltudatosság közben meghozta gyümölcsét. Hamar a legnagyobb scoutok célpontjába került, a nyarakat LeBron James és Dwyane Wade társaságában töltötte. Nem rossz ajánlólevél. A social media korábban sosem látott figyelmet „biztosított” Simmons számára. Olyat, amelyet középiskolás/egyetemista még nem tapasztalt. Az egyetlen LSU-n tölött szezonjáról például egy dokumentumfilm is készült, One and Done címmel.

A hírnév azonban következményekkel is jár. Egyetemi csapattársa 2016-ban így nyilatkozott Simmonsról: „Néhányan nem tudtuk kezelni, hogy állandóan Ben kapta a dicsérő szavakat. Nem az ő hibája volt, csak egyszerűen nagyon nehéz volt kezelni azt a felhajtást, ami körülvette őt.” A már akkor is (el)ismert draftszakértő, Jonathan Givony olyan információkat kapott több vezető beosztású NBA döntéshozótól, amely szerint Simmons személyiségével adódhatnak problémák. 

Az amúgy is magába forduló Simmons az őt körülvevő hype-ra úgy reagált, hogy még introvertáltabbá tette. Tovább szűkítette bizalmasait, szinte csak a családjával és egy nagyon szűk baráti körrel osztotta meg érzéseit. Szülei Philadelphiába költöztek, bátyja, Sean pedig a menedzsere lett. A Klutch Sports, ahol egyik nővére dolgozott, pedig az ügynöksége. 

NBA karrierje nagyon jól indult, már a 3. meccsén tripla-duplázott. Első néhány meccse után annyira magabiztos volt, hogy úgy érezte, mintha videójátékozna a mérkőzések alatt. A szezon végén megnyerte az Év Újonca címet, keleti 3. helyre hozta be csapatát, valamint már akkor megcsillogtatta védekező potenciálját. 

Térjünk át egy kicsit a büntetőkre. Újoncként 56%-al dobta őket az alapszakaszban, a rájátszásra azonban nagyon szépen összekapta magát. Először 35/25-öt hozott a Heat ellen, közte egy 8/7-es meccsel. A Celtics ellen ugyan visszaesett kicsit, 23/16-ot dobott, ami még mindig 69,6%. Ugyan a felállt védelem elleni játékban kiütköztek limitációi, érvelhetett azzal az ember, hogy büntetőit szépen rendbe rakta, jövőre jobb lesz. Miután a Celtics 4-1-el hazaküldte őket, Simmons átkarolta Embiidet, kézfejére mutatott és azt mondta kameruni csapattársának, hogy ezeken az ujjakon több gyűrű is lesz, mielőtt visszavonulnak. Minden okuk meg is volt a bizakodásra. Első közös rájátszásukban már sikerült párharcot nyerni, mind a ketten szemtelenül fiatalok voltak, tudták, hogy tengernyi hely lesz a fizetési plafon alatt veterán sztárok leigazolására.

Bizakodásra adott okot a teljesítménye, mert ugyan a Summer League alatt bátran tüzelt középtávolról (ami ma már teljesen elképzelhetetlen), az edzőtáborra már valami félrement nála. Milyen érdekes párhuzam, Markelle Fultz is hasonló pályát futott be. Lábsérülése előtt komoly trash talkot kapott a csapatedzéseken: behúzódtak róla, hátha eldobja, de a krónikák szerint nem dobott kintről. Állítólag az elnök, Jerry Colangelo és emberei egy ponton elgondolkoztak, hogy Simmonsnak a jobb kezével kellene dobnia, ami egyébként az élet minden más területén az erősebb keze. Brett Brown sem nézte ezt jó szemmel, ezért sérülése után John Townsendet bízta meg a feladattal, hogy javítsa Simmons dobását. Ugyan a 70% nem kimondottan jó, Simmonsnál ez is masszív előrelépésnek számított. Úgy tűnt tehát, a páros munkája eredményes.

Két nappal a Celtics elleni vesztes széria után a játékosok a szokásos exit interjúkon vettek részt. Mindegyik játékos egy személyre szabott, 4 oldalas off-season tervet kapott. Simmons feladatai a következőek voltak: büntető, gyűrű közeli befejezés, tempó dobás kifejlesztése. A csapat meeting után Brown a média munkatársainak azt nyilatkozta, hogy Simmons és Townsend intenzív nyár elé néznek és keményen fognak dolgozni. Mindenki pozitív hangulatban vállt el a másiktól.

Néhány hét vakáció után Townsend visszatért az edzőközpontba, felkészülve a nyári melóra Simmonsszal. Ben érdekeit ekkor már Rich Paul képviselte, aki értesítette a Sixers vezetőedzőjét, hogy Simmons családjával közösen úgy döntöttek, Liam Simmons, Ben másik fiútestvére foglalkozik innentől kezdve öccse dobásaival. Brown érthetetlenül állt a hallottak előtt, de nem volt befolyása a dolgokra. Simmons friss 1/1-esként, a csapat alapköveként, sztárjaként, azzal a branddel ami körülvette, azt csinált amit akart. Nem kellett megmagyarázni döntését a menedzsment felé. Hogy miért? Mert így működik a mai NBA. Rengeteg játékos hajlamos saját edzőt fogadni, és nyaranta, de sokszor még szezon közben is velük készülni.

A probléma itt csupán annyi volt, hogy Simmons büntetőzése drasztikusan visszaesett a 2018-as playoffhoz képest. Ugyan a 60% még mindig jobb volt, mint az előző alapszakasz teljesítménye, messze elmaradt a Heat és Celtics ellen hozottól, valamint már csak 25 dobást engedett el 4,5 méternél távolabbról a gyűrűtől. A 2019-es playoff szintén nem igazolta a váltást, mivel a Nets ellen 58, a Raptors ellen 56%-kal értékesítette büntetőit.

Ez volt az első komolyabb jel, hogy Simmonst nem érdeklik külsős vélemények, csak és kizárólag családjára, menedzsmentjére és barátaira hallgat, annak ellenére, hogy az eredmények nagyon nem őt igazolták. Emellé párosult az egyre arrogánsabb, “ki ha én nem” attitűd a sajtótájékoztatókon. Belekóstolt a celebéletbe is Kendall Jenner oldalán. (Vajon őt is elkapta a Kardashian-átok? Devin Booker-szurkolók helyében imádkoznék.) Ugyan kapcsolatuk nyilvános botrányoktól mentes volt, Simmons játéka fikarcnyit sem fejlődött, már ami a támadó oldalt érinti. 

Simmons játékát Jimmy Butler érkezése tette látványosan láthatatlanná. Nehéz nem emlékezni a 2019-es playoff második körére (azok a fránya, ki*aszott 2.körök), ahol crunch time-ban Simmons szerepe arra redukálódott, hogy a dunker spoton várta, hátha valaki megbontja a védelmet és az őt fogó ember rásegít a betörő csapattársra, amiből lehet egy könnyű ziccere. Ha fel is hozta a labdát, egyből lepasszolta Butlernek, nem adott elzárást se Jimmynek, se Redicknek, csak állt egy helyben. Box score számai jelentősen visszaestek, de az igazán aggasztó a támadásban betöltött szerepe volt. Lehet kritizálni Brownt döntései miatt, de az biztos, hogy akkor és abban a szituációban Butler kezébe kellett adni a labdát, ahhoz, hogy legyen esélye a Sixersnek. Persze Simmons a széria után rendkívül frusztrált volt szerepe miatt, ami ahhoz vezetett, hogy a menedzsment válaszút elé érkezett és az ausztrál mellett tette le a voksát. Vajon ha Jimmy Butler, aki Embiiddel nem titkoltan baráti viszonyt ápol, marad Philadelphiában, akkor már bajnok lenne a Sixers? Elképzelhető, hogy igen, de az nagyon-nagyon valószínű, hogy Jimmy Butlerrel ezt az Atlantát röhögve kiveri a csapat, Rivers minden törekvése ellenére.

A 2019/20-as szezonban tört meg a jég, Simmons kétszer is betalált a triplavonal mögül. A második után Brown meccsenként minimum 1 tripla kísérletet várt el játékosától. „Adjátok át az ügynökének, családjának, barátainak, és neki is a következőt: mérkőzésenként minimum 1 hárompontos dobást kérek”. 

6 héttel későbbről származik a következő beszélgetés egy újságíróval. Természetesen a 6 hét alatt Simmons nem dobott rá egy hárompontost sem.

-Helo Ben, lehet pár kérdésem?
-Persze, miről?
-Kosárra dobásról.
-Érdekes kérdések?

Az újságíró fejével bólogatott. Simmons elmosolyodott. A riporter Yaron Weitzman volt egyébként, aki a csapat körül mozgott az elmúlt 1-1,5 évben, így Simmons számára nem tűnt idegennek, de nem tudta, hogy Weitzman éppen a csapat tankolásáról ír könyvet.

-Miért nem dobsz rá többet?
-Nézd, dobok én, gyakorlok meg minden. Szerintem fontos megtalálni az egyensúlyt aközött, hogy mikor dobjak és hogy milyen dobásokat vállaljak.
-De, mikor azt hallod emberektől, hogy mennyivel jobb spacing lenne Joellel, ha csak a sarok triplát hajlandó lennél elemelni...

Itt Simmons nem hagyta végig mondani a gondolatmenetet, közbevágott.

-Nem erre szabták a támadójátékunkat. Vannak területek, amelyeken dolgoznom kell, amit el is fogok végezni, de úgy gondolom, a játékstílusommal rengeteg helyzetet teremtek. Kreatív, egyedi játékos vagyok, olyan dolgokat csinálok, amikre a liga 90%-a nem képes. Csupán néhány játékos van, aki saját magának és másnak is képes helyzetet csinálni.
-De érted, mit mondok, nem?
-Persze, értelek. Ennek ellenére nem fogom azt mondani, hogy ezt kell/kellene mindig csinálnom. Az én játékom nem erre alapul. Rengeteg dolgot csinálok a pályán, amiben hatékony vagyok, több oldalról is képes vagyok befolyásolni a játékot. Nyilván, van olyan terület, ahol fejlődnöm kell, de kinek nincs? Ha akarnám, mondhatnám más játékosoknak, hogy a labdavezetésükön lenne mit javítani, mert túl sokszor adja el a labdát, ha azt le kell ütnie.
-De maradjunk pl. a sarok triplánál. Láttam az edzéseken, hogy be tudod dobni.
-Szerintem a legfontosabb, hogy mindig a lehető legjobb dobást vállaljuk el és én erre koncentrálok. Tényleg, a lehető legjobb dobást kell eldobnunk.
-Ok, tegyük fel, hogy Joel 1-1-ben próbálja megverni emberét, mondjuk 45 fokról indulva. Területet nyitsz neki azzal, hogy a sarokba mész, vagy leállsz a palánk mellé a dunker spotra?
-Melyik sarokba? A gyengeoldaliba?
-Igen.
-Nézd, az egy nehéz passz. Ha számolnád, hogy Jo hány alkalommal fogja megpasszolni, nem sokszor. Ezzel nem azt mondom, hogy önző lenne. Azt mondom, hogy ha tudom, hogy dobni fog, jobb pozícióban vagyok a lepattanó begyűjtéséhez, szóval inkább a dunker spotot választom. Ha a védőm duplázza, a gyűrű alá mozgok, Jo bepasszolja, kosár. (Ja, persze - a szerző.) Ha az emberem marad rajtam, akkor ott van az 1-1 lehetősége.

Adott vélhetően az NBA egyik legdominánsabb centere, akinek szüksége lenne némi helyre, hogy hatékonyan csinálja azt, amiben ligaelit. Van egy szintén különleges irányítód/winged/forwardod, a franc se tudja pontosan, aki láthatóan úgy gondolja, hogy nem Embiid köré kellene épülnie a csapat játékának. Szerintem ez elég egyértelműen lejött ebből a rövid párbeszédből. Rákérdeznek a triplákra, majd elkezd hárítani, hogy nézzünk meg más játékosokat, aki nem tudnak labdát vezetni. Itt egyértelműen Embiidre gondolt, akinek valóban voltak és vannak problémái, ha duplázzák, vagy fojtogató védekezést kap.

A bökkenő csupán annyi, hogy Embiid ezt erre a szezonra, amennyire lehet, levetkőzte. Nem, nem lett belőle Chris Paul, kicsúszik néha egy 4-5 eladott labdás meccs, de átlagos szintre minimum felhúzta magát, mert tudta, hogy szüksége van arra, hogy leütésből dolgozzon, hogy abból, ha besegít az ellenfél megtudja találni az üresen maradt csapattársat. Nem véletlen, hogy idén nem egy meccsen csúszott ki Embiid kezei közül több 5-6+ asszisztos meccs. Simmonst pedig mintha egyáltalán nem érdekelné a valóság, hogy a mai NBA-ben dobás nélkül lehúzhatod a rolót. 

Ben Simmons egy nagyon jó kosárlabdázó. A világon az egyik legjobban képes egy gyorsindítást levezényelni. Szerintem a liga legjobb periméter védője és egyben sokoldalúsága is közel páratlan kategória. És igen, tud dobni. Ne mondja nekem azt senki, hogy aki nem tud dobni, az képes zsinórban több hármast bedobni. Nem arról van szó, hogy lapát kezei vannak, vagy fizikailag képtelen dobni. 

Nem akar dobni. Nem akar dobni, mert szerinte és a sleppje szerint neki nem kell dobni, ahhoz, hogy sikeres legyen. Nem akar dobni, mert szerinte az nem elég hatékony. Tudjátok, miért nem akar igazán dobni? Mert hiába mutatja a külvilág számára, hogy mekkora celeb, nincs önbizalma. Ben Simmons 19 második körös playoff-meccsen lépett parkettára, a negyedik negyedekben összesen 154 percet játszott. Ez idő alatt írd és mondd 20 dobást vállalt el. Húszat. Egy All-Star irányító. 154 perc alatt. 20 dobást. A negyedik negyedekben.

Mi történik akkor, mikor az újságírók szembesítik a valósággal, hogy a playoff második körére megváltozik a játéka, passzív lesz? Miért nem képes átmenteni akárcsak az első körös játékát a második körre? A válasz: adtam 13 gólpasszt, nem? Trae mennyit dobott? 5/23-at? Egy ilyen széria után leszegett fejjel kellett volna elnézést kérnie a csapattársaitól, Embiidtől külön, a franchise-nál dolgozó emberektől, és ami a legfontosabb: tőlünk, szurkolóktól. Akik 5 éve bíznak benne, védik minden vitában és kiálltak mellette. Ehelyett mit kaptunk? „Jól védekeztem, meg amúgy is volt 13 asszisztom.”

A maga útját járta, hallgatott a belső körébe tartozó emberekre, ami láthatóan egy nagyon hosszú zsákutcába vezette. Kedves Ben, itt az idő szembenézni az elmúlt években hozott szarabbnál szarabb döntések következményeivel. Mit csinálsz most, amikor már nem azt érzed mikor pályára lépsz az NBA-ben, hogy olyan a játék, mintha benyomnád otthon az NBA 2K-t? Hogyan oldod meg az égető problémádat, ha sosem voltál képes igazán beismerni, hogy problémád van?

Miben lehet bízni?

Eddig a pontig, ha valaki kitartott Simmons mellett, érvelhetett azzal, hogy majd egy új edző, egy új hang kihozza belőle az állatot. Személy szerint én továbbra sem tartom földtől elrugaszkodott gondolatnak, hogy egy valóban jó pedagógus edző mellett kivirágozhat Simmons. Ez az ember viszont egészen biztosan nem Doc Rivers. Brett Brown legnagyobb kritikája a tavalyi szezon után a felelősségre vonás hiánya volt. Rivers ideérkezésének pillanatában azonnal kiemelte, hogy Simmons dobás nélkül is tudja segíteni a csapatot, stb. stb...jöttek az üres lózungok. Riversből egyébként tökéletes politikus lenne, egyik nap A-t, másik nap B-t mond, és teljesen ellentmond magának.

A szezon alatt többször védte Simmonst, nem kért tőle meccsenként 1 triplát. Aztán elérkezett a playoff, ahol először Scott Brooks próbált meg előnyt kovácsolni Simmons nem létező büntetőiből. A párharc 4. meccse után megkérdezték Riverst, hogy a 4. negyedben, mikor még lehet úgy is faultolni játékosokat, hogy nincs náluk a labda, nem lenne célszerű Simmonst lecserélni? A kérdés nem az egész meccsre vonatkozott, csupán a mérkőzés egy specifikus szakaszára. Rivers kikelve magából, számonkérte a kérdést feltenni merő újságírót, hogy szerinte Simmons nélkül jobb lenne a csapat? Le kéne cserélnie a liga legjobb periméter védőjét? Vagy nem értette a kérdést, vagy nem akarta, de mindegy is. Aztán jött a Hawks elleni párharc, Simmons továbbra is szenvedett, és lám-lám mindenki Doktora kivette Simmonst a játékból.

Abban az emberben kéne bízni, aki június 5-én még azt nyilatkozta, hogy csalódás lenne a második körös kiesés, hallani sem akar róla, nyerni kell. Majd 15 nap elteltével a következőt mondta: „Ezt a csapatot tavaly kisöpörték, idén megnyertük keletet és mentünk egy kört. Nem fogom egy sikertelen évnek beállítani a szezont”. Aha, értem. A gond az, kedves Glenn, hogy ez a keret ugyan nem volt tökéletes, de közel sem volt diszfunkcionális, mint a tavalyi csapat. Szóval nem, nem ugyanez a csapat esett ki tavaly az első körben.

Természetesen ment a fogadkozás, hogy pontosan tudja, milyen munkát kell elvégezniük Simmonsszal a nyáron és maximálisan optimista, hogy Simmons el is tudja ezt végezni. Igen? És tavaly erre nem lett volna idő? Talán meglepetésként érte a liga egyik „legjobb” edzőjét, hogy a munkamoráljáról híresnek nem csúfolható irányítója ismét becsődölt, mikor olyan védekezést kapott, amelyet minden meccsen kéne? Mi lehet az a betonbiztos munka, amit két nappal a legcsúfosabb kiesésed után kitaláltál, de korábban nem tudtad, kedves Doc? Nem Brett Brown volt itt a probléma és az is egészen biztos, hogy nem Doc Rivers lesz az, aki playoff-ready játékost farag Simmonsból. 

Ben Simmons mentális állapota jelenleg a béka segge alatt van. Toronymagasan az NBA valaha volt leggyengébb All-Star támadójátékosa a playoffban. Nemhogy triplát, tempót, vagy büntetőt, de már egy tiszta zsákolást sem mer elvállalni. Valószínűleg elkezd majd vele foglalkozni egy sportpszichológus (ha eddig még nem tette), de vajon lehet innen visszaút? Lehet visszaút egy magát helyén nem értékelő, introvertált, konfliktust kerülő, ugyanakkor mentálisan is gyenge játékos számára egy mostanra már teljesen ellenséges környezetben? A philadelphiai szurkolók egészen idáig masszívan kiálltak Simmons mellett, a 7.meccs végén viszont kifütyülték, majd Simmons-mezeket égettek a csarnok előtt. Utóbbi gáz, de a kifütyülés teljesen jogos. Egyszerűen mindenki belefáradt már abba, hogy Ben Simmonsra várunk 3 éve, hogy hajlandó legyen beleállni egy triplába, hogy ne csak egy-egy negyedre legyen agresszív, hogy merjen odaállni a vonalra, és azokat értékesítse is. Ami még nagyobb gond, hogy szemmel láthatóan Embiidnek is most lett elege. Ennek a csapatnak pedig -nagyon helyesen- ő az alapköve, nem Simmons.

Sokszor elhangzott már vele kapcsolatban, de ez a nyár az utolsó utáni esélye. Jönnek majd a pick up games videók, ahol úgy néz ki, mint Steph Curry, néhány elvakult elkezd majd reménykedni. De már nem én leszek ez a személy, és egy Sixerst szerető embernek sem szabad többet hinni benne. Még akkor sem, ha az alapszakaszban mondjuk 75%-ra felpumpálja büntetőit, és néha bele-bele áll triplákba. Nem érdekel. 

Persze nem lehet tudni, hogy milyen lelkiállapotban volt Simmons. Rivers és Danny Green is elhintett morzsákat, miszerint a családjában nem oké most minden. Egyrészt, ha ez így van, akkor megint csak Riverst fogom elővenni, aki elvileg nagyon jó motivátor és pedagógus, mégsem tudott semmit sem kezdeni a helyzettel. Másodszor, ha ilyen jellegű problémák nyomják a lelkét, miért kell nagyképűen nyilatkozgatni meccsek után? Miért kell igazolt Call Of Duty játékosnak állni? Miért kell a social mediában nyomatni, hogy mekkora király vagy? Nagyon jól tudom, hogy ha a magánéletedben problémáid vannak, a büntetőket a legnehezebb bedobni, mert van időd gondolkodni, és ha éppen küzdesz valamivel, ez fog bevillani az agyadba dobás előtt. Van az a hely, ahol viszont ez nem lehet örökké kifogás. És ez a hely az NBA rájátszás második köre.

Minden érintett fél érdekében nagyon remélem, hogy Simmons már nem a 76ers kötelékében kezdi meg a 2021/22-es NBA szezont. Én leszek a legboldogabb ember a világon, ha észhez tér és jövőre megmutatja, hogy ő ennél sokkal több. Elhinni viszont már nem tudom és nem is szeretném.