NBA Playoff 2019: a második kör előzetese (4/4)

Denver Nuggets (2.) – Portland Trail Blazers (3).
(Első mérkőzés: 2019.04.30. kedd, 4:30)

Mi történt eddig? A Denver 2013 után jutott ismét rájátszásba, 2009 után tudott újra playoff-párharcot nyerni, ráadásul még a második körben is pályaelőnyben fog küzdeni. A roppant tehetséges, de legalább ugyanilyen tapasztalatlan keretet folyamatos kihívások elé állította a San Antonio Spurs, de Nikola Jokics extrájára, Jamal Murray és a csapatvédekezés feljavulására, illetve néhány taktikai változtatásra építve végül le tudták gyűrni a Popovich-gárdát. A playoffban nagyon fontos egészség-faktorral jól állnak, az alapszakaszban rengeteg sérülést összeszedő keretben mindenki közel 100%-os állapotban van a hétmeccses széria ellenére is. 

A Portland is nagyszerű alapszakaszt produkált, de a végén beütött a krach, a támadásban és védekezésben is kulcsszereplő center, Jusuf Nurkic súlyos sérüléssel kidőlt. Előzetesen emiatt a pályaelőny ellenére sem számítottak a Thunder elleni elsőkörös párharc esélyesének, azonban Enes Kanter ha nem is egy az egyben, de pótolni tudta Nurkic-ot, több kiegészítő, illetve cserejátékos is sokat tudott hozzátenni, CJ McCollum megnyomta a playoff-gombot, mindezt pedig tetézte, hogy Damian Lillard extraklasszis formában játszott és bizonyított Russell Westbrook ellen. Nagyon hamar, 4-1-gyel zárták le a párharcot múlt szerdán hajnalban, vagyis hat napot tudtak pihenni, ami azért is különösen fontos, mert az ötödik meccs végét Kanter már egy vállsérüléssel játszotta végig. 

Az alapszakaszban 3-1-re győzött a Denver, de mindegyik mérkőzés 10 ponton belüli különbséggel ért véget. Először december elején futottak össze, akkor idegenben nyert egyetlen ponttal a Nuggets (112-113) Gary Harris jó meccsével, január közepén otthon győztek szoros meccsen (116-113), ekkor Jokics dobott 40-et, Murray 24-et. Ezeken a meccseken még Jusuf Nurkic-csal, Enes Kanter nélkül állt fel a Portland, április 6-án pedig már a parádésan dobó Kanterrel, de így is kikaptak 119-110-re a több lábon álló Nuggets-tól. Egyetlen sikerüket két nappal később, otthon aratták 115-108 arányban, de hozzá kell tenni, hogy a Denver ekkor Jokicsot, Murrayt és Millsapet is pihentette, az itt látottak nem igazán mérvadóak. 

A rövid előtörténet után csapjunk is a közepébe. A mottóban megfogalmazott gondolat eredetije egy pókerjelenetei miatt (is) legendás BSTH-klasszikusban hangzott el, és ez a párharc is egy parázs kártyacsatához hasonlítható. Nurkic kidőlése miatt komolyabban nem érdemes alapszakasz-statisztikákat összehasonlítani, annyira nagy hatással van/volt a bosnyák a Portland játékára, de pár kapaszkodó azért akad (ahol nem jelöljük, ott 100 támadásra vetített statisztikákkal dolgoztunk). A Nuggets ellen dobtak a legrosszabbul kintről az ellenfelek az egész ligában (33.9%), és ezt a jó periméter-védekezést alapvetően hozták Harrisék a Spurs ellen is, a párharc negyedik meccsétől kezdve, amikor nagyjából minden a helyére került, a Spurs sorrendben 6, 7, 10 és 6 hármast dobott be, a győztes mérkőzés kivételével 30% alatt maradtak. Közelebbről már a 20. legrosszabb a mutatójuk, ugyanakkor mennyiségben nem kaptak sok kétpontos kosarat, ahogyan a 17.1 pont büntetőből is kevés, ráadásul holtversenyben ellenük dobták a legrosszabbul a szabaddobásokat. A Nuggets emellett a védőpattanók 78%-át elhozza, ez a nyolcadik legjobb mutató a ligában, összességében jól fel lehet írni a képletet a védőjátékukra: nagy presszió a periméteren, okos védekezés középtávolról és a festékben, második esélyeket pedig nem nagyon adnak, összeszedik a védőpattanókat. 

Ez egy fontos faktor, ugyanis a Thunder elleni párharcban Enes Kanter leginkább azzal tűnt ki, hogy elit szinten kapkodta a támadópattanókat, a Denver ellen azért jóval kevesebb esélye lesz erre, ráadásul a hiába a Portland szedi arányaiban a legtöbb támadópattanót, ezen a listán a második helyen éppen a Nuggets áll: a coloradóiak ugyanúgy az ellenfél palánkja alatt kezdik meg a védekezést. Ez azért problémás a Portland szempontjából, mert védőpalánk alatt a nem teljesen egészséges Kanter igen könnyen „behorpadhat”, ha pedig ő nincs, akkor máris alacsonyabb szerkezetre kell váltania a Blazersnek, mert egy az egyben nincs egy akkora „test”, ami megállítaná Jokicsot. 

Ez azért fontos, mert a Denver és a Portland is inkább a kontrollált, felállt védelem elleni játékra rendezkedett be – nyilván nem adják fel a gyorsindítások lehetőségét, de első a biztonság, hülyeségekbe nem nagyon fognak belemenni. A felállt védekezésben a Nuggetsról már értekeztünk, szépen ki vannak osztva a szerepek, a három kisember kint védekezik a triplánál, Millsap próbál mindenhová besegíteni, Jokics pedig tömködi a réseket – Nurkic-csal nagyjából ugyanezt játszotta a Portland is, Kanterrel is ezt próbálják, annyi különbséggel, hogy náluk inkább a hagyományosabb két védő-két csatár-center felállás a nyerő, vagyis itt-ott kicsit lassabb, de erősebb és jól lepattanózó csatárokkal operálnak. Az alapszakasz-statisztikákra pillantva az szembetűnik, hogy 48 percre vetítve mindkét gárda 100 alatti labdabirtoklással gazdálkodhat, a net ratingjük szinte hajszálra ugyanannyi. Ezen belül a Portland offensive ratingje magasabb (114.7-113.0), a defensive ratingben viszont jobb a Denver (108.9-110.5) – tegyük hozzá, hogy az erősen középszerű Portlandében még benne van a Nurkic-hatás. 

Sokat beszéltünk a védekezésről, amiben előzetesen nem is olyan kicsivel jobbnak tűnik a Denver, beszéljünk a támadásról, mert ebben viszont a Portland tart előrébb – Kanter itt hibátlanul helyettesíti Nurkic-ot, sőt időnként még hasznosabbnak is tűnik, ugyanakkor nem használ el sok labdát, enélkül segít megbontani a védekezést. A Thunder hátsó alakzata papíron nagyon nem kedvezett neki ezen az oldalon (sem), ehhez képest nagyon odatette magát - és atlétikában, keménységben, egy az egyben azért az OKC festékbeli védői legalább olyan jók voltak, mint a Denveré. Ha Kantert nem akadályozza a vállsérülése, nekik is komoly problémákat okozhat, ráadásul ha limitáltabb perceket kap, akkor a Portland a Thunder ellen kitalált egy jól működő dupla elzárásos játékot 8-9 méterre a gyűrűtől, amiben Zach Collins és Meyers Leonard játszik kulcsszerepet. Ezt a Nuggets ellen is bevethetik, márpedig ha a labdás ember, jellemzően Lillard vagy McCollum tempóelőnybe kerül, már ember legyen a talpán, aki megállítja őket. Ha ez a tempóelőny megvan, minden megvan a Portlandnél, hiszen onnantól a megfelelően triplázó, de könnyen zavarható Aminu vagy Harkless kényelmesebben dobhat, ráadásul állandó alley-oop veszélyt is jelenthetnek az atletikus centernek híján lévő Denver számára. 

Itt jön a következő kérdés, hogy Michael Malone mit lép: visszacseréli-e Will Bartont a kezdőbe, vagy marad Torrey Craig - mindkettőben van ráció. Craig keményebb, atletikusabb, hátul jobb opció Aminura és Harklessre, ha az lesz a taktika, hogy labdázzon csak Lillard, de bontsuk le mellőle a csapatot (ez a múltban jó párszor bevált már a Blazers ellen), akkor Craig a megoldás. Ha az a cél, hogy nehezítsük meg Lillard dolgát, akkor Barton jobb opció, mivel gyorslábú, jó értelemben véve kiszámíthatatlan, passzsávokba is benyúlkáló-beugráló védő. A Spurs elleni csata nem mérvadó, hiszen ott az ellenfél legjobbja nem 9 méterről, hanem 5 méterről dobált komfortosan, így valószínűleg azt kell majd mérlegelnie, hogy melyik játékossal működne jobban a kezdőötös az előrejátékban. Papíron Bartonnal, mert a nagyobb-erősebb csatárok, illetve McCollum ellen is jó opció a mozgékonysága, magabiztosabban üti le a labdát, emberről is képes bedobálni. Craig viszont inkább egy védekező típusú 3-D, jóval kevesebb labdaérintésből is tud hatékony lenni, és vele is megfelelően működött a kezdőötös – és akkor még nem beszéltünk az 50-40-90-es klubban kopogtató Beasleyről, illetve a jól szervező Morrisszal, velük is könnyen meg lehet keverni a lapokat. 

Az a fentiekből is kitűnik, hogy Michael Malone-nak rengeteg variációs lehetősége van (a kispadon több olyan játékos, aki akár meccset dönthet el), de a másik oldalon Terry Stottsnak is van kit előkapni, mindenféle specialistával rendelkezik: van játékszervező-mindenese, tripladobója, sokoldalú magasemberei. Ebben a színes-szagos kavalkádban aztán sokféle opció előkerülhet, taktikai szempontból ez legalább olyan csemegének ígérkezik, mint a Denver-San Antonio, annyi különbséggel, hogy a Portland erősebb, mint a Spurs, de Stotts még messze nincs Popovich szintjén. Ez lehet Malone esélye is, mert akkora cliffhangereket nem kap majd a nyakába, mint az előző párharcban, például nem kell kapkodnia a fejét Derrick White-ok 36 pontjai miatt, kis lépésekre kell majd kis lépésekkel válaszolnia. Ugyanez visszafelé is igaz, ha Jokics vagy Murray rosszul játszik, akkor is pályán maradnak, Malone nem egyszer elmondta már, hogy fiatal sztárjainak tapasztalatot kell szerezniük, és azt nem lehet a padon ülve. 

Még egy faktort érdemes számba venni, a sztár-faktort, de ezt a végére hagytam, mert véleményem szerint nem a húzóemberek hibáiról, lenullázásairól fog szólni ez a sorozat. Nem véletlen, hogy Damian Lillard és Nikola Jokics neve nem nagyon fordult elő eddig – hiába játszott jobban az egymás elleniken Jokics és kifejezetten gyengén Lillard, a centert Gregg Popovich sem tudta igazán lelassítani, Damian Lillard pedig Russell Westbrookot dominálta, innentől kezdve nem érzem, hogy komolyabban ki lehetne őket billenteni az ihletett állapotukból. A második vonalban hektikusan játszó, de bármikor villanni képes játékosok (McCollum, Kanter, Aminu, Harkless, Collins, Hood, Turner, Seth Curry, illetve Murray, Harris, Millsap, Barton, Craig, Beasley, Morris, Plumlee) találhatóak, teljesen kiszámíthatatlan, hogy mikor ki villan vagy betlizik. 

Aki idáig eljutott, annak egyértelmű, hogy semmi sem egyértelmű ebben a párharcban. Mindkét csapatnak vannak erősségei és kérdőjelei, egyik vezetőedző és egyik sztár sem járt még konferencia-döntőben sem (utólagos engedelemmel Millsapet nem sorolom ide), mindkét gárda fokról fokra épült fel és sérülések ide vagy oda, szellemiségben, akaratban nagyjából ugyanazon a szinten állnak, még ha a fő fegyvereik mások is. A megérzésemre hagyatkozom, amikor azt mondom, hogy a Denver csapatvédekezése már talán elég lesz arra, hogy ha Lillardot nem is, de a többieket levegye, és ezzel bevédekezze magát a következő körbe – de ez minden lesz, csak egyszerű nem, kinéz egy újabb hétmeccses széria Jokicséknak. 

Tipp: 4-3 a Nuggets javára.