NBA Playoff 2020: A keleti döntő előzetese

Boston Celtics (3.) – Miami Heat (5.)
Első mérkőzés: szeptember 16-a, szerda 00:30

Mi történt eddig? A Boston Celtics a nyár folyamán Kyrie Irvinget egy Kemba Walker-Terry Rozier "cserével" pótolta, Al Horfordot viszont éppen a Sixersszel szemben bukta el. Ennek ellenére, vagy éppen az első változásnak köszönhetően Brad Stevens együttese sokkal összeszedettebb volt, mint egy évvel korábban: Irving távozása rendkívül jó hatással volt a csapaton belüli korábbi feszültségekre, amelyek gyakorlatilag megszűntek létezni. Az ezúttal már ténylegesen Jayson Tatumra és Jaylen Brownra építő alakulat nagyszerűen szerepelt. A Phillytől még kikapott az első mérkőzésen a Boston, de ezt egy 10 meccses győzelmi sorozat követte, és nagyobb hullámvölgyek nélkül sikerült lehozni az idény normál mederben folyó részét, 43-21-gyel állt a Celtics a leállás előtt. A buborékban gyengén rajtolt a gárda a Milwaukee-val szemben, de azóta stabilizálta teljesítményét, végül 5-3-mal zárta a Disney Worldös részt, összességében 48-24-gyel keleti harmadik lett. A playoff első körében aztán rendkívül meggyőző játékot bemutatva 4-0-val kisöpörte a Philadelphiát és tükörsimán jutott tovább, majd a második körben egy végletekig kiélezett csatában 4-3-mal búcsúztatta a címvédő Torontót – a játék képéhez képest kicsit talán nehezebben a kelleténél, de így is sikerült továbbjutni.

A Miami Heatnél óriási változások voltak egy éve, hiszen a klub legnagyobb ikonja, Dwyane Wade visszavonult, viszont elcsábították vezérnek Jimmy Butlert és Pat Riley-ra jellemző módon úgy kezdtek újjáépítésbe, hogy playoff-esélyesként kellett velük számolni – jó, talán ennél kicsit több is benne volt a pakliban, a PO abszolút elvárásnak tűnt, de azt azért nem gondolták sokan, amit végül összerakott a gárda. Olyan újoncok kerültek fontos szerepkörbe, mint Tyler Herro és a draftolatlanból kezdő irányítóvá váló Kendrick Nunn, a semmiből a liga egyik legjobb shooterévé tették Duncan Robinsont, Hassan Whiteside eltakarítása után Bam Adebayo All-Star szezont hozott le és a gárda igazából az első meccsek óta végig ott volt Kelet elejében. Álltak 5-1-gyel, 11-3-mal, december végén pedig 24-8-cal is, majd utána kicsit elfáradtak – sérülések is sújtották őket és összességében 50% körüli eredménnyel hozták le a január-februárt. Ez eldöntötte, hogy a második kiemelésért nem mehetnek, a leállás előtt már a harmadik helyhez képest is le voltak maradva, innen indultak újra a buborékban, ahol megint nem domináltak, de játszottak remek meccseket és taktikusan teljesítették a céljaikat. Közben egyébként még a leállás előtt felkészültek a PO-ra azzal, hogy behúzták az ilyen téren óriási értéknek tekinthető Andre Iguodalát, valamint Jae Crowdert is, igaz, beépíteni őket nem volt túl sok idejük. Az első körben aztán nagyon magabiztosnak tűntek, sima 4-0-val küldték haza az Indianát, így könnyedén jutottak el a második körig, ahol a ligaelső Bucks várt rájuk – azonban Giannis Antetokounmpóékat szinte ugyanilyen könnyen küldték haza, volt ugyan körömrágós, utolsó pillanatos győzelmük is, de összességében csak egy hosszabbítás után, 3-0-lal a zsebükben kaptak ki egyszer, egyébként 4-1-gyel intézték el az alapszakasz győztesét.

Az alapszakaszban 2-1-re nyert a Boston. Az első mérkőzést még a szezon első részében játszották, ott nagyon simán győzött hazai pályán a Celtics úgy, hogy 100 pont alatt tartotta a Miamit annak ellenére, hogy Jimmy Butler 37-et dobott – másodjára Miamiban már szorosabb volt a küzdelem, de ott is a Celtics győzött nyolc ponttal újfent remekül védekezve. A harmadik meccsre már a buborékban került sor, ahol viszont fordult a kocka: a Heat nagyon komolyan vette az összecsapást, hogy ne legyen 0-3 a mérleg, úgyhogy bár Butlert kiültették, de a többiek nagyon pörögtek és nélküle is nyertek hat ponttal. Egy dolog miatt viszont ezt mind dobhatjuk is a kukába: a Miami mindhárom meccset egy back-to-back második felén játszotta, ráadásul azóta egészen másképp néz ki a rotációja.

Amíg a Heat a Bucks ellen rendszerszinten tudott nyerni és fölénybe kerülni gyakorlatilag minden meccsen (matchup-előnyt tudott kialakítani, ahogy előtte a Pacers ellen is), addig a Boston ellen ezt nem várhatják a floridaiak, ugyanis a Celtics is nagyon hasonló dolgokat csinál a labda mindkét oldalán és nagyon hasonló szerkezetben játszik. Éppen emiatt, ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni a helyzetet, ez az egyéniségek párharca lehet: az jöhet ki győztesen a végén, ahol több olyan játékos került pályára, aki egy az egyben megverte az emberét, megoldotta a nehéz helyzeteket, vagy amelyik több extra dobást tudott elsüllyeszteni. Hogy miért? Mindkét együttes kiválóan váltja el a pick-and-rollokat védekezésben és minden bizonnyal ez is lesz az alapjáték – amíg a Bucks szinte minden esetben visszalépett és hagyta alkotni a labdást, addig ezt a Boston nem fogja megtenni. Tatumék már lejátszottak egy hétmeccses szériát hasonló védekezéssel szemben, annyi, hogy itt majd Bam Adebayo is ki tud váltani a kisemberekre, míg ott Marc Gasol, vagy Serge Ibaka azért kevésbé tudta ezt megcsinálni.

Mindkét csapat remekül figyel oda a részletekre, a minimális változtatásokra, hogy egy zárást éppen milyen ütemben, hogyan kerüljön a védő, merre terelje a támadót, milyen ritmusban kezdjen el besegíteni valaki a gyenge oldalról, vagy éppen hogyan lépjen fel a festékben lévő ember a triplavonal felé. A párharc kulcsa mindenképpen ezekben a részletekben rejlik és mindkét fél azt próbálja meg majd elérni, hogy egy-egyeznie kelljen a másik csapatnak – mindkettejüktől láttuk már sokszor, hogy le tudja bontani az ellenfél játékát és így döntő lesz, hogy a „megakadt” támadásokból ki tud valamit kihozni.

Amikor a Heatnél van a labda, akkor az lesz majd érdekes, hogy Adebayót tudják-e „érvényesíteni”, hiszen igazából ő az, aki érdekesebb matchupot jelent számukra – Theisnél gyorsabb, a többieknél magasabb, viszont nincs kinti dobása, spacinget nem tud hozni. A Torontónál Pascal Siakam csak szenvedett a Boston ellen, Adebayótól annál biztosan jobb teljesítmény kell majd ahhoz, hogy működjön a Miami támadójátéka – érdekes kérdés lesz, hogy ő tud-e alkotni pozícióból, illetve főleg hogy Butler, vagy Dragic (vagy akármelyik labdás) becsapdázása után mennyi segítséget tud nyújtani. Draymond Greennél évekig néztük, hogy középen megkapja a labdát a becsapdázott Steph Currytől, majd megindul vele a gyűrű felé és vagy befejezi, vagy kioszt belőle egy gólpasszt – ha Adebayo az agresszív védekezés ellen szintén vagy érvényesíteni tudja a váltások után meglévő magasságbeli fölényét befejezéskor, vagy ki tudja lőni a játékszert egy üres triplára, akkor jól nézhet ki elöl a Spoelstra-legénység.

A Celtics támadásainál is hasonló dolgokat kell keresni, mert mióta Crowder került be a Heat kezdőjébe, ők is tudnak váltani és ahogy említettük, talán még jobban is, mint a Toronto – azt viszont mindenképpen ki kell emelnünk, hogy náluk egyénileg bőven vannak gyenge védők. Amíg a túloldalon a Miami maximum Kemba Walkert hajthatja, mint gyenge pontot (és őt Stevens elég jól képes elrejteni már idejekorán meglépett elváltásokkal, hogy mire lejátszaná a figurát az ellenfél, addigra az már nem is működhet), addig a Celtics kedvére válogathat, hogy a kezdőben Dragicot, vagy Robinsont támadja, vagy a padról érkező Herrót szemeli ki, esetleg Olynyk gyengeségeire játszik rá. Mindehhez hozzájön, hogy a Bostonnál Walker, Tatum és Brown is remek védelembontó játékos, akik bizony meg fogják verni az emberüket, míg a túloldalon azért főleg csak Butler az, aki stabilan képes ilyesmire – Dragicnak, vagy Herrónak is voltak ilyen meccsei, de azért a magasabb Brown, vagy Tatum ellen például meglehetősen nehéz dolguk lesz.

Mivel folyamatosak a váltások, ezért nem is feltétlenül érdemes azt ragozni, hogy ki kit foghat, hiszen mindkét csapat úgy próbálja meg majd alakítani a dolgokat támadásban, hogy kedvezőek legyenek a matchupok, de azért vessünk egy pillantást arra, hogy Smart talán a posztja legjobb védője a ligában és bizony Tatum is felnőtt arra a szintre, hogy abszolút elitnek kell tekintenünk a posztján. Brown is magas, erős, atletikus, ha visszatér Hayward, akkor észben ő is rendben van, Walkert nagyon keresni kell, hogy meg lehessen találni az emberét, Theis pedig amíg nincs kimozgatva a festékből, addig extra munkát végez. Ha mondjuk Smart rátapad Butlerre és jól működik körülötte a csapatvédekezés, akkor nagyon kivehetik az erőt a Heat vezéréből, akinek viszont biztos, hogy hátul is óriásit kell dolgoznia, hiszen mint írtuk, körülötte többen is támadhatóak – ha pedig mondjuk Tatumon, vagy Walkeren kell kaparnia egész meccsen, akkor támadásban valakinek le kell vennie róla a terhet.

Érdekes kérdés lehet még a zónavédekezés, amihez főleg Erik Spoelstra nyúl előszeretettel és a buborékban lejátszott alapszakaszmeccsen Butler nélkül sokszor alkalmazta, méghozzá meglehetősen eredményesen, az nagyon megfogta a Bostont. A Celticsnek is van zónája, de azért a Heat shooterei ellen nem biztos, hogy ez jó megoldás, ettől függetlenül biztos, hogy mindkét fél próbálgatni fogja ezt, főleg amikor valamit változtatni akar meccs közben – a gyors reakció kulcsfontosságú lesz majd. Itt tegyük még egyértelműbbé, hogy bár a Boston rotációja rövidebb és igazából a kezdő mellett főleg csak Wanamaker jön kisembernek, meg Grant Williams mindenesnek (és még Hayward fog jönni valamikor), magas poszton már inkább csak kényszerűségből jönnek a cserék, addig Spoelstra nagyobb készletből dolgozhat. A kezdőjében jelenleg ott van Dragic és Robinson, de ha védekezőbb ötös kell, mert Tatumék szétszedik a gyenge pontokat, akkor jöhet Iguodala és Nunn – a baj persze az, hogy náluk nincs egy igazán jó, mindenre kapható ötös, mert Iggyékkel a pályán a spacing, a támadójáték akadhat meg nagyon, míg mondjuk Dragiccsal és Robinsonnal, vagy Herróval elöl több a tűz, hátul viszont több a probléma. A Celticsnél ez nem így van, tényleg mindenki ért mindenhez, ott inkább akkor van baj, ha valaki kidől faultgondok, vagy sérülés miatt – jó, ezt húzzuk is át, Hayward kidőlése nem látszott meg rajtuk…

Persze alapvetően mindkét csapatnak megvan a maga filozófiája, amiben hisz, mindkét brigád nagyszerű mentalitással játszott eddig is, különbség viszont, hogy a Celticsnek volt már egy nagyon éles és fárasztó sorozata a Toronto ellen, míg a Heat extra pihent lehet – eddig egy hosszabbításos vereséget leszámítva mindent nyert a gárda. Ez nem feltétlenül előny, a túl hosszú pihenő alatt könnyen leereszthet egy társaság, főleg a buborékban, ráadásul ők még nem találkoztak problémával – eddig minden bejött nekik, minden úgy alakult, ahogy tervezték, a necces meccsekből is jól jöttek ki, míg a Celtics már „szenvedett” egy kicsit azzal, hogy a Raptors két mázlis meccset is behúzott és hetedik mérkőzésre kényszerítette őket. A fáradtság egyébként sem lehet nagy faktor náluk: rövid ugyan a rotáció, de fiatalok a húzóemberek és a hétmeccses sorozat óta volt pár üres napjuk, ami alatt feltöltődhettek.

Külön kell még szólnunk a Heat tripláiról, hiszen a Bucks ellen is nagyon fontos tényező volt az, hogy ők a legpotensebbek a ligában távolról, a Milwaukee ehhez igazította a védekezését és a Boston ellen is abszolút döntő lehet, hogy mennyire tudnak megőrülni Robinsonék. A Celtics viszont évek óta ligaelit az ellenfél tripláinak levédésében és ez idén is így volt, ligamásodikként zárt a csapat az alapszakaszban az ellenfelek triplaszázalékát tekintve, amelyen aztán még jelentősen javított a PO-ban – a Raptors kinti dobásait is elvették, igaz, a Philly ellen ez nem volt túl nehéz feladat. Itt emeljük ki, hogy a három alapszakaszmeccsen a Miami csak 32%-kal triplázott a Celticsszel szemben – ez kevés lesz, ha tovább akarnak jutni Dragicék.

A túloldalon a faultokat érdemes figyelni, Butler (de Dragic is) rendkívül könnyedén tud büntetőkhöz jutni semmilyen helyzetekből, ezzel pluszt tenni a gödörben lévő csapatához és nekik volt az alapszakaszban a liga legjobb büntetőkísérlet/mezőnykísérlet arányuk – amin aztán még jelentősen javítottak a PO-ban, pedig sem a Pacers, sem a Bucks ellen nem volt könnyű ezt megcsinálni az alapszakaszban, mindketten top10-esek voltak ezek kivédésben. A Boston viszont nem az, sőt, az NBA alsó harmadához tartozik ebben, vagyis nagyon sok büntetőt engedélyez az ellenfelének a mezőnykísérletek számához képest, sokat faultolnak Tatumék – ez mindenképp kulcsfaktor lesz, főleg úgy, hogy a nem túl mély rotációban senki sem kerülhet komolyabb faultgondokba, mert az csúnyán visszaüthet. Ez egyébként a buborékban lejátszott egymás elleni meccsükön is jelentkezett, még Butler nélkül is 39 büntetőt dobhatott a Heat, ebből 18-at egymaga Adebayo vállalt magára.

A két edző vonatkozásában nagy csodák nincsenek, Brad Stevens és Erik Spoelstra is évek óta bizonyítja, hogy a legszűkebb elitbe tartoznak, nagyon jól mozgatják csapatukat, mindketten bizonyítottan jó PO-edzők is, jól meccselnek, jól reagálnak - ez nem az a párharc előzetesen, ahol az edzők tudása fog dönteni.

Érdekes fonal lehet ebben a párharcban Danny Ainge és Pat Riley évtizedes küzdelme is. A nyolcvanas években a nagydöntőkben találkoztak, amikor RIley a Lakers edzője, Ainge pedig a Celtics hátvédje volt, a kilencvenes években mindketten benne voltak egy balhéban, amikor Riley a Knickst edzette, Ainge pedig a Sunsnál játszott, 2003 óta pedig rivális klubvezetőként dolgoznak. Az elmúlt tíz évben többször is összeakaszkodtak, LeBron James miamis korszakában kétszer is megverte a Bostont a Heat a playoffban, Ainge 2013-ban kritizálta Jamest, amire Riley azt mondta, hogy „Danny Ainge fogja be a ki*szott száját, ő volt a legnagyobb nyafogó játékosként is.” A James-korszak során Riley ellopta Ainge-től Ray Allent, legutóbb pedig 2017-ben küzdöttek egymás ellen, akkor Gordon Hayward volt a célpont és akkor Ainge győzött. Mondhatnánk, hogy kettejük filozófiája is megütközik: Riley mindig a "mostban" él, most akar jó lenni, így építkezik, így jött Butler is, míg Ainge a Big3 szétbontása óta a fiatalokra szavazott, akik úgy tűnik, hogy most értek be igazán.

Összességében a két csapat minden bizonnyal el tudja majd rontani a másik játékát és abszolút döntő lehet, hogy az egy-egyezéseket, a nehéz helyzeteket ki hogyan oldja meg – mivel talán több erre alkalmas embere van a Celticsnek, akik ráadásul remek védők is, míg a Heatnél nem feltétlenül ez a helyzet, így szoros párharcban Boston-győzelmet várok.

Tipp: 4-3 a Boston Celtics javára.