NBA Playoff 2020: Az első kör előzetese (1/8)

Milwaukee Bucks (1.) – Orlando Magic (8.) 
(Első mérkőzés: augusztus 18. kedd, 19:30)

Mi történt eddig? A főcsoportdöntőben 2-0-s előnyről kieső Milwaukee-t egy nagyobb veszteség érte 2019 nyarán, hiszen a 2017-es Év Újonca, Malcolm Brogdon szabadügynökké vált és elfogadta az Indiana Pacers visszautasíthatatlan ajánlatát – a jövő szempontjából lényeges, hogy végül sign-and-trade keretein belül néhány draftjog jött érte cserébe. Az előző évi rotációból Tony Snellt cserélték, Jon Leuer érkezett a helyére, akit rögtön elengedtek, azóta pedig vissza is vonult – Pau Gasol és Tim Frazier nevét csak a rend kedvéért említsük meg a távozók között. Helyükre a Bucks egyértelmű contenderként elkezdte bevonzani a használható szabadügynök veteránokat: Wes Matthews, Kyle Korver és (2020 februárjában) Marvin Williams is komoly (playoff-)tapasztalatot hozott a csapatba, plusz Robin Lopez is követte testvérét, Brookot, vele megoldották a gárda egyik gyenge pontját, a megbízható, masszív cserecenter pozícióját. Még egy testvérpárral gyarapodott a társaság, hiszen a legidősebb Antetokounmpo, Thanasis is szerződést kapott a „kistestvér” csapatánál. Kicsit nehézkesen indult az alapszakasz ennyi új emberrel, négy meccs után csak 2-2-re álltak, utána viszont gyakorlatilag legyalulták a mezőnyt: novemberben 15-1-et, decemberben 13-2-t, januárban 11-2-t, februárban pedig 10-1-et mentek, hullámvölgyek nélkül darálták le az ellenfeleket. Márciusban Giannis hiányzott néhány meccsről, ott több vereséget is összeszedtek, de már ekkor elég egyértelműnek tűnt, hogy simán húzzák be Keletet. A buborékban sem villogtak, de többen is később csatlakoztak a kerethez vírusfertőzés miatt, illetve már korábban szinte bebetonozták magukat az első kiemelésbe, nem számított, mennyit nyernek. 

Az Orlando 2019 tavaszán hétéves böjtöt követően jutott be a playoffba, ahol hetedik kiemeltként az első meccsen meglepték a későbbi bajnok Torontót, utána viszont minden meccsüket elvesztették, 4-1-gyel estek ki Leonardékkel szemben. A drafton a sérült Chuma Okekét és Talen Horton-Tuckert húzták, utóbbit el is passzolták a Lakershez. 2019 nyarán első körben visszaigazolták a szabadügynök Nikola Vucsevicset és Terrence Rosst, illetve behúzták Al-Farouq Aminut, majd a kiegészítők közül is megtartották Micahel Carter-Williamst és Khem Birchöt. Házon belül is történt egy komolyabb erősítés, a korábbi 1/1-es Markelle Fultz felépült, és kifejezetten biztató szezont rakott össze 2019/20-ban. Az Orlando összességében azért nagyon sokat nem fejlődött az előző szezonhoz képest, hiszen a leálláskor hátrább, a nyolcadik helyen álltak, mint ahol egy évvel korábban végeztek – idei legemlékezetesebb momentumuk kis túlzással Aaron Gordon drámai körülmények között elvesztett zsákolóbajnoksága. Borzasztóan hullámzóan játszottak az egész alapszakaszban, vagy nyertek vagy vesztettek három-négy meccset, de inkább utóbbi, ennek megfelelően negatív mérleggel rendelkeztek a leálláskor. A buborékban jól kezdtek, de aztán előbb Jonathan Isaac súlyos térdsérülése okozott zavart, majd Gordon is kénytelen volt meccseket kihagyni sérülés miatt – elégvgyorsan eldőlt, hogy a nagyon foghíjas Brooklyn is meg fogja előzni Fultzékat. 

Az alapszakaszban az egymás elleni mérleg egyhangú képet mutat, 4-0-ra söpört a Bucks. November elsején 32 ponttal győztek Middletonék Orlandóban, decemberben kétszer találkoztak a felek Milwaukee-ban, ahol 9 és 11 pontos hazai siker született, végül februárban az All-Star szünet előtt újfent nagyon simán, 111-95-re győztek Lopezék Floridában. 

A szerkesztőségi munkamegosztás szeszélye folytán bő egy évvel ezelőtt szintén nekem jutott a feladat, hogy beharangozzam a Milwaukee Bucks elsőkörös párharcát, és először felmerült bennem, hogy csak belinkelem ide a tavalyi cikket, majd minden kedves Olvasót megkérek, hogy helyettesítse be a néhol kísértetiesen alliteráló neveket és számokat: Casey-Clifford, Griffin-Gordon, Detroit-Orlando, úriemberek söprése. 

Viccet félretéve, a Milwaukee magjának kicsit "here we are again" érzése lehet, hiszen egy évvel ezelőtt nagyjából ugyanaz volt a helyzet, mint most (leszámítva, hogy augusztus van, Orlandóban zárták össze őket a ligaelittel, és az első kiemelés nem jelent hazai pályát, a drukkereik nem tudják segíteni őket). Egy évvel ezelőtt is legyalulták a keleti konferenciát, a nyolcadik helyezett ellenfélnél egészségügyi gondokkal küzdött az egyik alapember (Blake Griffin), illetve nem igazán látszódott, hogyan tudnának annyira rosszul játszani Giannisék, hogy a rivális megcsípjen egy győzelmet. Most azért a koronavírus kicsit összekuszálta a szálakat, többen még keresik a helyüket, a gépezet talán kevésbé működik olajozottan, szerencsére azonban a keretben harcias játékosokat találunk (most nem Giannis érthetetlen, a Wizardsos Wagneren bemutatott fejelésére gondolok), képesek úgymond szenvedni a sikerért. Mike Budenholzer vezetőedző azért többször is nyilvánosan tudtára adta a csapatnak, hogy kicsit fel kellene pörögni, időnként langyos víznek tűnik a játékuk korábbi önmagukhoz képest. 

Minden matchup elemzés előtt kezdjük is ezzel a faktorral, a motivációval, nagyjából ugyanis ez, illetve a hiánya a Magic esélye, hogy szoros meccseket játsszon, netalán elcsípjen egy W-t a párharc elején. Ha a Bucks motorja nagyjából egy olyan 80%-ra felpörög, az Orlando nem nagyon tudja őket lelassítani sem. Véleményem szerint a párharc érdekes kérdései ezek: mikor fog felpörögni a Bucks, illetve a Magic rá tudja-e egyáltalán kényszeríteni őket arra, hogy felpörögjenek. 

Azt nem érdemes vizsgálni, hogy mi van akkor, ha az Orlando nekiesik az első meccsen az álmos Bucksnak – az is benne van, hogy elcsípik a győzelmet, mint tették azt egy évvel korábban a Toronto ellen. Az sem túl érdekfeszítő nézegetni, ha az Orlando az első perctől kezdve teli nadrággal megy fel, az sima söprés. Azt érdemes vizsgálni, hogy mi van akkor, ha a Bucks eleve jó mentalitással áll hozzá a párharchoz, vagy megráncigálják a bajszát és elkezdi komolyan venni a sorozatot - az alábbiak erre a két koordináta-rendszerre érvényesek. 

A megkerülhetetlen tényező Giannis Antetokounmpo – én is elgondolkodtam korábban, hogy LeBron James talán elveheti tőle az MVP-t, de ennek ma már kicsi a valószínűsége, sőt az sem lenne meglepetés, ha az MVP-t és a DPOY-t egyszerre húzná be, de nem is a díjak mutatják a görög értékét. A rá épülő Bucks védekezése 100 támadásra vetítve kiemelkedik a ligából (102.6 pont, a második Raptors 104.8 pont), ez igaz akkor is, ha ez a "retesz" a buborékban azért nem működött ennyire, de ebben a formába hozás és a tét szinte teljes hiánya alaposan közrejátszik. Alapesetben a Bucks csapatvédekezése mellett egyénileg is parádés: Antetokounmpo hármastól ötösig bárki ellen fenomenális, a hátvédek ellen pedig csak szimplán jó, Middleton kettestől alulméretezett négyesekig bármilyen első-második opciót képes leszedni a pályáról, Eric Bledsoe és Wes Matthews is képes felszedni a parkettát a kisemberekkel szemben, hátul pedig Brook Lopezt egyes homer hangok már All-Defensive ötösbe követelték. Itt azért még nem tart Brook, de kétségtelen, hogy remekül védi a festéket, ha pedig ő nincs, akkor az ebben a műfajban mindig is jobb Robin oldja meg a magasemberek őrzését. A kispadról jövő George Hill rutinból megoldja a második sor vezénylését, Pat Connaughton igazi pitbull, és a másodéves Donte DiVincenzo is egyértelműen szintet lépett, most már védekezésben is egyre komolyabb faktor amellett, hogy támadásban gyorsan kilépett az egysíkú shooter szerepkörből, egyre jobban kreál is.

Ami a Magic szempontjából további rossz hír, hogy támadásban is simán Top10-es a Bucks, ráadásul teljesen modern játékot játszanak, a ligában övék a legtöbb labdabirtoklás 48 percre vetítve, a net ratingjük (dobott/kapott pontok 100 támadásra vetítve) +10.1 – a második legjobb a Boston, +6.2-vel. Rossz dobások és labdaszerzések után azonnal lerohanják a rendezetlen védelmeket és ziccerekkel, üres triplákkal büntetnek, felállt védelem ellen pedig Giannis, Middleton, Bledsoe és Matthews mellett a második vonalból Hill, DiVincenzo és jobb napjain Sterling Brown és Connaughton is képes kreálni, vagy legalább támadni a festéket. A buborékban jelen lévő csapatok közül ők engedik el arányaiban a harmadik legtöbb hármast, a dobásaik közel 43%-a jön a félköríven túlról, csak a Rockets és a Dallas emel rá többet. A triplaszázalékuk teljesen átlagos (17-ek ebben a mutatóban), de mára eljutottak oda, hogy szó szerint senkit nem lehet otthagyni – már Robin Lopez is bőszen hajigálja a triplákat, sőt a harmadik számú center, DJ Wilson is képes bedobálni néhányat. Oké, hogy ezek alapszakasz-számok, de a Bucksnak tavaly is gyakorlatilag az alapszakasz meghosszabbítása volt a playoff első köre, ez a forgatókönyv most is a legreálisabb.

Az Orlando a védekezésében bízhat, 100 támadásra vetítve a kapott pontok tekintetében Top10-esek, de itt árnyalja a képet, hogy ebben masszívan benne volt a szezon korábbi szakaszában a több poszton is kimagasló védőmunkát nyújtani képes és blokkokban ligaelit szinten teljesítő Jonathan Isaac, aki éppen most dőlt ki kb. a teljes következő szezonra. Az sem segít, hogy Aaron Gordon is sérüléssel küzd, valószínűleg összedrótozzák, de időzített bomba lehet az ő combhajlítója, az pedig pláne nem pozitív, hogy a védekezés egyik motorjának hozott Aminuval sem számolhatnak már jó ideje. 

Nagy kérdés, hogy maga a védekező mentalitás elég lesz-e, hogy a hiányzókat pótolni tudják – ha ez nem sikerül, akkor marad a támadójáték, ami egyébként időnként meglepően jól működik, de ez is olyan, mint az Orlando: nem tervezhető, szeszélyes, esetleges. Evan Fournier időnként szupersztárként játszik, legtöbbször viszont simán kikapcsolják komolyabb meccseken, Nikola Vucsevics 20-10-ei sokszor csak a statisztikában mutatnak jól, nincs hatása a meccsekre, DJ Augustin és Markelle Fultz pedig nagyjából ugyanazt a szintet képesek hozni. Fultzban benne van a váratlan, de nem olyan kiegyensúlyozott, mint egy decens kezdőirányító, Augustin viszont hiába kiegyensúlyozott, ha nem olyan tökös, mint manapság egy decens kezdőirányító – egy éles playoff-összecsapáson nincs idő Steve Cliffordnak kitalálni, hogy aznap éppen melyikük a jobb opció, mert közben elmegy a meccs. Még Terrence Rossban mocorog valami, ő képes igazi one man show-kosárlabdára – vele mindössze az a baj, hogy a buborék-alapszakasz utolsó hetében elhagyta a buborékot személyes okok miatt, kicsit kiesett az edzésekből, ez a kihagyás pedig lehet, hogy visszaüt, ha a Bucks üzemi hőmérsékletre melegszik. 

Az edzőknél alapvetően nem érzek döntő faktort. Mike Budenholzer legit Év Edzője esélyes, de neki már az utolsó csavarokat kell meghúznia, míg Steve Cliffordnak sokszor létfontosságú alkatrészeket kell menet közben cserélni az orlandói buszon, plusz teljesen más szintűek a két mester lehetőségei. Biztosan lesznek érdekes és elemezhető edzői húzások, de nem ezek fognak dönteni a párharcban. Az egyik oldalon olyan rutinos nevekről jóformán szó sem esett, mint Ersan Iljasova, Marvin Williams vagy Kyle Korver, hozzájuk bármikor kockázat nélkül nyúlhat Budenholzer, a túloldalon Cliffordnak James Ennis, Gary Clark, Wes Iwundu vagy Michael Carter-Williams jutott – ők sem rossz játékosok, de pestiesen szólva nem egy kávéház, ha playoff-rutinról beszélünk. 

Összefoglalva nagyon meglepődnék, ha ez a párharc hat meccsig menne, a 4-1 és a 4-0 a legvalószínűbb. Egyszerűen annyival tehetségesebb és mélyebb a Bucks kerete, hogy csak saját magukat verhetik meg, azt pedig sem az edzői stáb, sem Giannis nem fogja tűrni egynél többször. Részemről megelőlegezem a bizalmat az Orlandónak, hogy underdogként az első vagy második meccsen megcsipkedi a tompább Milwaukee-t, de nagyjából ez lehet a maximum, amit ebből a párharcból ki tudnak hozni. 

Tipp: 4-1 a Milwaukee Bucks javára.

A párharc-felvezetőink (és egyéb blogjaink) ezen a linken olvashatók!