NBA Playoff 2022: Az első kör előzetese (5/8)

Memphis Grizzlies (2.) - Minnesota Timberwolves (7.)

Első mérkőzés: 2022. április 16. 21:30

Mi történt eddig?

A Memphis Grizzlies az előző szezonban gyakorlatilag Jaren Jackson Jr. nélkül harcolta ki a playoff-részvételt, majd nyáron két fontos változás történt: egyrészt Jonas Valanciunas helyett átigazolták Steven Adamst, másrészt Kyle Anderson helyett Desmond Bane került be a kezdőbe. Mindkét döntés telitalálatnak bizonyult a stábtól, hiszen Adams tökéletes veterán vezérnek bizonyult, aki támadásban (pontosabban támadópattanózásban) is extrát nyújtott, Bane megduplázta a pontátlagát (18.4) és megdöntötte a franchise-rekordot a bedobott hármasok számában. JJJ a liga legjobb blokkolójává avanzsált, Ja Morant pedig ugyan 25 meccset volt kénytelen kihagyni, de amikor pályán volt, All-NBA számokat hozott, harmadévesen meg is hívták az All-Starra. A csapat igazi erejét egyébként a Morant nélküli 25 meccsen mutatta meg, amiket 20-5-tel, 80%-os (!) mérleggel hoztak le - ráadásul úgy, hogy Dillon Brooks, a csapat másik kezdő hátvédje 50 mérkőzésről hiányzott. A Bane-JJJ-Adams trió mellé azonban rendre felnőtt De’Anthony Melton, Brandon Clarke, Kyle Anderson, Tyus Jones és az újonc Ziaire Williams, de a kispad hátsó régióiból is több jó teljesítmény érkezett. A még mindig csak 37 éves Taylor Jenkins nem véletlenül esélyes az Év Edzője Díjra, óriási munkát végzett. Összességében a Grizzlies igazán komoly hullámvölgy nélkül darálta le az alapszakaszt, nem volt háromnál hosszabb vereségsorozatuk, győzelmi szériából viszont akadt bőven, és még új NBA-rekordot is felállítottak egy 73 pontos győzelemmel. 

A Minnesota Timberwolves még tavaly februárban nevezte ki Chris Finch-et a reménytelenül álló gárda élére, az 51 évesen élete lehetőségét megkapó mester pedig élt is az eséllyel, munkáját látva már áprilisban le is kötötték több évre. Nyáron Ricky Rubiót elpasszolták, szerződést adtak Leandro Bolmarónak, majd éppen a Memphistől megszerezték Patrick Beverley-t, végül pedig hosszabbítottak két fontos kiegészítővel, Jarred Vanderbilttel és Jordan McLaughlinnal. A szezon előtt nem sokkal az állítólag igen vehemens Gersson Rosast kirúgta a tulajdonosi kör, helyettese, Sachin Gupta vette át a helyét, a nyugalom pedig jótékonyan hatott az egész franchise-ra. Beverley azonnal hangadóvá vált az öltözőben és megtalálta a hangot a szintén a védekezésért lelkesedő Finch-csel, és bár a szezon első felében győzelmi és vereségsorozatok követték egymást, január elején feljöttek 50 százalék körüli mérlegre, februárban stabilizálták magukat a play-in helyeken, majd márciusban egy 10/11-es sikerszériával eldőlt, hogy hetediknél rosszabb helyen már nem zárnak. Végül a play-in első körében nagy fordítást bemutatva gyűrték le a Los Angeles Clipperst, így futottak be véglegesen a hetedik pozícióba. Karl-Anthony Towns brutálisan hatékony dobásokkal tért vissza az All-Starra, megnyerte a tripladobót, a másodéves Anthony Edwards is 21 pont felett átlagolt javuló hatékonysággal, és bár D’Angelo Russell nem élete szezonját futja, a play-in meccsen megmutatta, hogy éles helyzetben nagyon is lehet számítani a hidegvérére. Finch egyébként több játékos helyét is megtalálta a rendszerben, Jarred Vanderbilt tökéletes fit lett Towns mellé, Malik Beasley szépen belenőtt a hatodik ember pozíciójába, de Naz Reid, Jaden McDaniels, McLaughlin és Taurean Prince is csinált emlékezetes dolgokat - egyedül talán Josh Okogie képességeit nem sikerült kiaknázni. 

Egymás ellen négyszer játszottak, 2-2-re végeztek. Novemberben előbb hosszabbításban nyert a Grizzlies (125-118), majd brutális 43 pontos veréssel vágott vissza a Timberwolves (135-98). Januárban Steven Adams nélkül nyert a Memphis (116-108), ami a teljes fegyverzetben játszó Minny-nek lehetett kellemetlen élmény, februárban viszont hazai pályán ismét csak sikerült revansot venniük (119-114). A négy mérkőzés közös jellemzője, hogy Dillon Brooks egyiken sem lépett pályára, míg a Wolves minden alkalommal legerősebb kezdőcsapatával játszhatott. 

Mi várható?

Kezdjük a magasabb kiemelésű Memphis-szel, ugyanis idén NBA-történelmet írtak: az első csapat, amely egyszerre jegyzi az alapszakasz legtöbb lepattanóját, blokkját és labdaszerzését, mondhatni ez a modern Grit&Grind. Steven Adams volt a hiányzó láncszem, az első perctől kezdve, régi focista közhellyel szólva sallangmentesen teszi a dolgát, kihasználja a fizikumát, ütközik a festékben, lábbal is odaér a kisemberekre, egy igazi rutinos glue guy ebben a csapatban. Védőmunkájának egyik legfontosabb hozadéka, hogy azt nem Jaren Jackson Jr.-nak kell elvégeznie, aki így gyorsaságát és fizikumát a kisebb/könnyebb/fizikálisan “előkészített” ellenfelek terrorizálására fordíthatja - ebből a “felszabadulásból” esett ki JJJ meccsenkénti, ligaelső 2.3 blokkja. Megkockáztatom, hogy jelenleg (szigorúan védőoldalon) ez a magasember-páros a liga egyik legjobbja, talán a Giannis-Lopez páros jár előttük, de nem sokkal - tegyük hozzá, hogy az NBA-ben (még? már?) nem ez a felállás a jellemző, kicsi a minta.  

A két duó “logikája” nem véletlenül hasonlít, hiszen Taylor Jenkins 2019-ig a Bucksnál dolgozott Mike Budenholzer keze alatt, korábban pedig mindketten a Spursnél tanulták a szakmát, ahol hasonló rendszer működött, középpontban Tim Duncannel és egy random klasszikus centerrel (öregedő Robinson, Nesterovic, Mohammed, Splitter). Tegyük hozzá, hogy az ilyen komplementer párosokat Gregg Popovich már korábban próbálgatta, 1994-ben GM-ként még ő rakta össze a David Robinson-Dennis Rodman duót, ami 62 meccset nyert az alapszakaszban. Pops pedig minden bizonnyal Larry Browntól is tanult ezt-azt, anno öt évet dolgozott a később a Ben Wallace-Rasheed Wallace párost megalkotó edzőzsenivel. 

A kis történelmi kitérő után vissza jelenbe A Grizzlies párosát borzasztó nehéz megbontani, annyira egymás kezére játszanak, ráadásul hátul a jó lábmunkájú, kőkemény, atletikus, fejben is erős Brandon Clarke mindkettejük mellé és Towns ellen is remek fit. Elnézve a play-in meccsen Towns borzalmas játékát egy nem túl bonyolult Zubac-Batum duplázás ellen, a Wolves-drukkerek icipicit aggódhatnak, hogy a párharc végére mi marad meg KAT-ból, ha ez a trió veszi kezelésbe. A zseniális kezű, de világéletében puhának tartott magasember játéka kulcsfontosságú lesz, egyszerűen nem hagyhatja, hogy kitapossák a belét, különben gyorsan és fájdalmasan véget ér a párharc - lehet akármennyire is extra Anthony Edwards, clutch D’Angelo Russell, gyötri meg Beverley Morantet, ha KAT könnyűnek találtatik, akkor nem nagyon lehet látni a Wolves négy győzelmét, kettőt is nehezen. 

És itt nem csak a támadásbeli gondokról van szó, hanem arról is, hogy a Wolves a playoff-csapatok között a második legrosszabb védőpattanózó csapat, miközben a Grizzlies magasan a legjobb támadópattanózó gárda, javarészt a rengeteg második esélynek köszönheti, hogy Top5 az offensive ratingben és messze-messze ligaelső, 57.6 pontot átlagol a festékben. Adams a liga legjobb támadópattanózója, és nem kicsit: a túloldalon Jarred Vanderbilt és KAT is Top20-as ebben a műfajban, de Adams majdnem egymaga szed annyit, mint ők ketten együtt. Itt nem csak Townsnak kell felkötnie az alsóneműt, hanem a Vanderbilt-McDaniels-Reid triónak is, eddigi karrierjük talán legkeményebb tesztje vár rájuk a darálóban. 

A Minnesota szurkolói inkább a támadásokban bízhatnak, hiszen a csapat kezdőötöse közel annyira jó szerkezetű támadásban, mint a Memphisé védekezésben, Towns van annyira jó játékos, hogy támadásban tudjon változtatni, és a mezőnysor kifejezetten jól is rezonál az ellenfélre. Mindkét gárdában akad egy más stílusú, de kiemelkedő játékra képes szervező (Morant-Russell), egy nagyon érdekes skill-settel rendelkező hátvéd (Brooks-Beverley), karrierje eddigi legjobb évét futó fiatal dinamit (Edwards-Bane). Nagyon érdekes párosítások jöhetnek ki ebből, a variációs lehetőségek szétfeszítenék e cikk kereteit - maradjunk annyiban, hogy a párharc ezek miatt bővelkedhet igazán emlékezetes pillanatokban, különcsatákban. 

A nagy kérdés inkább az, hogy melyik csapat tud előkapni több nyulat a dobozból, legyen az taktikai változtatás vagy játékos.

Itt visszakanyarodnék ahhoz, hogy Dillon Brooks nem játszhatott idén a Wolves ellen. Manapság már annyira összemosódnak a posztok, hogy nehéz klasszikus X-faktorokról beszélni, de Brooks nagyon adja magát. Anthony Edwardsra is jó opció, de ő lehet az, aki az alapszakaszban a Grizzlies ellen 31 pontot átlagoló D’Angelo Russell nemezise lehet. Ráadásul támadásban megvan benne az, ami Beverley-ben például nincs: bármikor kieshet a kezéből egy 25-30 pontos meccs, nem lehet kicsit sem feladni, menni kell vele. 

Beverley-ről természetesen szót kell ejteni, ha X-faktorokról beszélünk, hiszen jó védekezése mellett borítékolhatóan megpróbál majd bemászni a Grizzlies-játékosok fejébe is. Ugyanakkor ott van Steven Adams és Kyle Anderson sziklanyugalma, ami nagyon éles kontrasztot jelenthet a játékvezetők számára, amikor Beverley non-stop szövegelését és trükkjeit kell megítélni. Azt se feledjük, hogy fiatal kora ellenére Morant, Brooks és Bane sem nyeretlen kétéves, ha trash talkról vagy fizikálisabb összezördülésről van szó - sűrűn előfordult már, hogy ha nem jöttek be a trükkök, Beverley beleesett a saját maga ásta mentális verembe és ezt fejben nem bírta. Emiatt a Beverley-faktort nem érzem annyira hangsúlyosnak, mint például a Clippers elleni play-in meccsen. Pláne azért nem, mert nagyon gyorsan összeszedheti a faultokat Moranten, aki liga messze-messze legjobb játékosa, ha betörésekről van szó (16.6 pontot átlagol a festékből, ami az egész NBA-t tekintve a legmagasabb érték!). 

A Minnesota oldaláról inkább Malik Beasley-t érzem X-faktornak. Ha valami rosszul alakul a Wolves számára (Townsék behorpadnak a palánk alatt, Beverley túlpörög, Russell szenved), akkor Vanderbilt helyén a hármasaival és sebességével megbonthatja a Grizzlies magas szerkezetét, Beverley helyén elmozdíthatja a csapatjátékot a kimaxolt támadás felé, illetve ha nem is egy az egyben, de alternatívát kínálhat Russell helyett. A másik X-faktor Naz Reid lehet, aki egész szezonban és a play-inben is bizonyította, hogy bármikor képes fellépni Towns helyén, be tud vágni néhány meglepetéshármast, és bár a lepattanózást ő sem oldja meg, de fel tudja kavarni az állóvizet - simán benne van, hogy a fizikálisan brutális Adams-Jackson párosra egy Towns-Reid duóval próbálkozik válaszolni Chris Finch. 

Összességében azért a Grizzlies második sorát erősebbnek érzem. A liga legjobb AST/TO mutatójával (+7.04) rendelkező Tyus Jones, illetve De’Anthony Melton el tudja gardírozni a második sort, Kyle Anderson igazi Jolly Joker, John Konchar a hármasokat, Ziaire Williams és Brandon Clarke pedig a lendületet hozhatja a kispadról. A Minnesotánál Beasley mellett Jordan McLaughlin és Jaylen Nowell egy fokkal gyengébb a mezőnysorban (itt érdekes lehet egyébként a szezonban eléggé leépített Josh Okogie, illetve a fontos láncszem, de pár napja kisebb térdsérülést összeszedő Taurean Prince). A magasembereknél Reid mellett a fiatal, 30% felett triplázó Jaden McDaniels jöhet még szóba, mint aki segíthet megbontani a Grizzlies magas szerkezetét - bár a darálóban könnyen összeroppanthatják, mindössze 85 kilós játékosról beszélünk. 

A Minnesota a sebességére építhet, konkrétan a liga leggyorsabban támadó csapata, ugyanakkor a Grizzliesnek erre is akad válasza: ők szerzik a legtöbb pontot gyorsindításokból. Ha a Wolves a nagy kapkodásban elszórja a labdákat, a Memphis azonnal és kíméletlenül büntethet. Ez pedig előfordulhat, mert a Wolves kapja a harmadik legtöbb pontot leindításból. 

Mielőtt azonban még kihirdetném a 4-0-s söprést, érdemes tudni, hogy a Grizzlies hiába brutálisan erős a második esélyekben, gyorsindításokban és a festékben szerzett pontokban, ezek a mutatók a playoffban általában visszaesnek - a Wolves problémája, hogy a Memphisnek “van honnan” visszaesni. A Minny-nek ott nyílhat esély, ha sikerül megbontania ezt a “szentháromságot”, mert középtávolról Moranték veszélytelenek, a triplavonal mögül maximum középszerűek, ráadásul nem is vállalnak sokat. Az viszont nem Edwardsék malmára hajtja a vizet, hogy a playoff-kosárlabda lassabb, ez pedig könnyen kizökkentheti őket a megszokott ritmusból. 

Az edzőkre óriási feladat vár ebben a párharcban, hiszen rengeteg a változó. Taylor Jenkins egy több bajnoki címet eredményező rendszerből érkezik, láthatóan jól el is sajátította az alapokat, most az a kérdés, hogy a playoffban Gregg Popovich-ként tarol, vagy Mike Budenholzerként tanul. Chris Finch dolgozott együtt James Hardennel a 2015-ös főcsoportdöntős Houstonnál, egy évet lehúzott Michael Malone és Nikola Jokics mellett, a Pelicansnél Anthony Davisszel és Alvin Gentry-vel “közösködött”, tavaly pedig Nick Nurse-t segítette a Raptorsnál. Több remek edzővel, sztárral dolgozott együtt és szerzett tapasztalatot, most viszont neki kell meghoznia a végső döntéseket, ami óriási különbség. Mindkét szakvezetőben benne van, hogy a másik fölé kerekedik, de az is, hogy olyan hibát követ el, ami a továbbjutásba kerülhet - ez egy plusz ízt adhat a párharcnak. 

Összefoglalva tehetségben nagyon hasonló a két gárda, de nagyon eltérő utakon igyekeznek sikert elérni. A Minnesota modern támadójátékkal, jól felépített kezdőötössel és elég mély rotációval rendelkezik, ugyanakkor a védekezésbeli gyengeségei kifejezetten a Grizzlies erősségei. A Memphis a végletekben és a specialistákban hisz, a “messze a liga legjobbja” kifejezést sűrűn kellett használnom, legyen szó egyénekről vagy csapatstatokról. Két feltörekvő, fiatal spílerekre építő csapatról van szó, ez pozitívan és negatívan is elsülhet, érzem az akaratot mindkét társaságban, ebből pedig egy fordulatos, emlékezetes párharc sülhet ki, de valószínűleg nem fog elmenni hét meccsig. A kosárlabda folyamatosan változik, manapság már centerek nyernek tripladobó bajnokságot, egy valami azonban úgy tűnik, hogy örök: a támadás nyeri a meccset, a védekezés a bajnokságot. A Grizzlies (még) nem a bajnokság fő esélyese, de van annyira jó a védekezése, hogy az első körben megtörje a Minnesotát. 

Tipp: 4-2 a Grizzlies javára.