NBA Playoff 2023 - Az első kör előzetese (8/8)

 

Denver Nuggets (1.) - Minnesota Timberwolves (8.)
Első mérkőzés: 2023. április 17. hétfő, 04:30

 

Mi történt eddig? A Denver Nuggets a 2021-22-es évadban rengeteg sérüléssel küzdött, és bár 48 meccset nyert, így is csak 6. helyen fért be a playoffba - az idei szezonban mindössze öttel több mérkőzést nyertek, de ezzel is behúzták az első kiemelést, a nyugati élmezőnyben szinte csak ők és a Grizzlies jelentette az állandóságot. 2022 nyarán a komplett Denvert felépítő szakmai vezető, Tim Connelly távozott és éppen Minnesotába tette át a székhelyét, de helyettese, Calvin Booth (aki korábban éppen a Wolves-nál dolgozott) különösebb zökkenők nélkül vette át a szerepét: a drafton a mezőnyvédő Christian Braunt húzta ki, JaMychal Greent pedig elcserélte a szintén újonc hátvéd-kiscsatárért, Peyton Watsonért. A cserepiacon Will Bartont és Monte Morrist elpasszolta a Jokicsék mellé sokkal jobban illő Kentavious Caldwell-Pope-ért, új szerződést adott a szlovén Vlatko Cancar-nak, a cserepadra leigazolta a veterán DeAndre Jordant, illetve a Nets hátvédjét, Bruce Brownt is megszerezte. A szezon közben még egy cserét hajtott végre, Bones Hylandért és Davon Reedért cserébe a jókezű magasembert, Thomas Bryantet igazolta le, végül pedig a szabadügynök Reggie Jacksonnal mélyítette a mezőnyrotációt.

A sok változatás, illetve Jamal Murray és Michael Porter Jr. visszaépítése miatt lassan kezdte a szezont a Nuggets, 4-3 után viszont több 4-5 meccses győzelmi sorozatot építettek és újévkor már 24-12-vel álltak. Januárban sikerült egy 9-0-s szériát építeniük, az All-Star környékén pedig kilencből nyolc meccset megnyertek, amivel sikeresen megalapozták a nyugati első helyüket. Az utolsó két hétben több meglepő vereséget is összeszedtek, de ez inkább annak tudható be, hogy senki nem akart kockáztatni egy komolyabb sérülést. Az egészség volt a legfontosabb az idei évadban, Jamal Murray 17 meccsről hiányzott, de ezek jelentős része load management volt, ugyanez igaz Aaron Gordonra (14 hiányzás) és az ismét MVP-szintű szezont futó Nikola Jokicsra is (13 hiányzás). Michael Porter Jr. volt az egyetlen, aki hosszabb időre kidőlt november-decemberben, de azóta neki sincs különösebb problémája. A fontosabb kiegészítők közül KCP, Braun és Brown alig mulasztott meccset, de a playoffnak Jeff Green, Reggie Jackson és Vlatko Cancar is jó állapotban futhat neki - kisebb sérülések akadnak ugyan, de az előző évekhez képest ez bőven menedzselhető, így Michael Malone vezetőedző végre teljes kerettel dolgozhat.

A Minnesota Timberwolves tavaly tavasszal hosszú rossz szériát tört meg és bejutott a playoffba, ahol emlékezetes csatában estek ki az első körben a Memphis ellen. Nyáron érkezett Tim Connelly, aki alaposan felforgatta a csapatot, a drafton Jake LaRaviát választotta, de a börze másnapján gyorsan elcserélte a center Walker Kesslerre, akit Malik Beasley, Patrick Beverley és Jarred Vanberbilt mellé pakolva megszerezte a Rudy Gobert-t (érdekesség, hogy anno Denverben Gobert volt a legelső játékos, akit Connelly draftolt). Szintén ekkor igazolta le a szabadügynök Kyle Andersont, akit a csapat egyik glue guy-ának szántak. A szezon előtt óriási kérdőjel volt, hogy Karl-Anthony Towns és a francia center hogyan tud majd eredményesen együtt játszani, és az első hetekben úgy tűnt, hogy Chris Finch vezetőedzőnek rengeteg dolga lesz ezzel, azonban ez hamar megváltozott: november végén Towns nagyon súlyos vádlisérülést szedett össze és csak az alapszakasz utolsó heteiben térhetett vissza, így igazán nem is tudtak összecsiszolódni. 

Towns kidőlése után Anthony Edwards és D’Angelo Russell állt a csapat élére, de ezzel is csak az 50 százalékos mérleg környékén tudtak maradni. Connelly a támadásban jó, de védekezésben nem acélos Russell helyett februárban megszerezte Mike Conley Jr.-t (és Nickeil Alexander-Walkert), aki valamelyest orvosolta ezt a problémát, ráadásul Gobert régi csapattársaként a center játékán is tudott valamit javítani. A playoff/play-in határán billegő Wolves-szal ő sem tudott csodát tenni, ráadásul előbb Naz Reid dőlt ki csuklótörés miatt, majd az alapszakasz utolsó napján Kyle Anderson és Rudy Gobert összekapott a kispadon, a csapat egyik legjobb védője, Jaden McDaniels pedig dühében beleütött a falba és két helyen eltört a keze, így kiírta magát a szezon hátralévő részéről. A play-in első meccsén Gobert, Reid és McDaniels nélkül is erőt villantott a Minnesota, majdnem győzni tudtak a Lakers otthonában, majd a 8. helyért folyó csatában immár Gobert-rel a fedélzeten kiváló védekezést bemutatva simázták le a Thundert és ha nehezen is, de ismét bent vannak a playoffban.

Egymás ellen négyszer léptek pályára, 2-2-re végeztek, de sok következtést nem lehet levonni ezekből a mérkőzésekből. Mindegyiket január 3-a és február 8-a között játszották, vagyis a Minnesotában Towns még sérülés miatt nem léphetett pályára, Conley még nem volt a csapat tagja, miközben a mozgékony magasember, Jaden McDaniels, és Gobert alternatívája, Naz Reid is fontos szerepet játszott. Az első, 124-111-re megnyert meccsen McDaniels 9/10-es mezőnymutatóval rakott össze 21 pontot, az ő játéka nagyon nem ízlett a denveri kezdőötösnek, a denveri padról pedig még Bones Hyland dobott 18 pontot, de a liga talán legrosszabb mezőnyvédőjéről számolatlanul kapta is a kosarakat a Nuggets. A második mérkőzést 122-118-ra hozta a Nuggets (Michael Malone vezetőedző nélkül), de legtöbb problémát itt is McDaniels és Naz Reid okozta, D’Angelo Russell pedig 7 gólpasszt osztott ki. Harmadik találkozójukat 128-98-ra nyerte a Wolves, de itt Jokics, Murray, Gordon és KCP sem játszott. A negyediket 146-112-re húzta be a Nuggets, köszönhetően egy 49-19-es első negyednek, ráadásul Murray nélkül, de a túloldalon a nem sokkal később elcserélt Russell már eléggé idegből játszott (két technikaival kiállították), és Kyle Anderson sem léphetett pályára, a Wolves korán el is engedte a meccset. 

Az esélylatolgatást érdemes Nikola Jokiccsal és Rudy Gobert-rel kezdeni, hiszen papíron a többszörös Év Védőjének kellene megállítania a duplán regnáló MVP-t. Eddig összesen 28 alkalommal játszottak egymás ellen, kisebb meglepetésre Gobert aktuális csapata 16 alkalommal nyert, ugyanakkor egyetlen playoff-párharcukat Jokics csapata nyerte 4-3-ra. A probléma Gobert statisztikájával, hogy az emlékezetes 2020-as buborékos playoff-csatájukban egyáltalán nem tudta limitálni Jokics dobásait, aki 24.4 pontot átlagolt 51% feletti mezőnymutatóval, majdnem 40%-os triplázással. Gobert mellett 13.4 lepattanót és 6.6 gólpasszt jegyzett a szerb center, aki azóta csak jobb játékos lett, míg a francián már lassan érződik a kor. 

Idén két meccsen futottak össze, az egyiken 27 perc alatt 5 faultot szedett össze Gobert, miközben Jokics 33 perc alatt 10/20-szal dobott mezőnyből és kiosztott 9 gólpasszt, a másikon Gobert 19 percet kapott, Joker egy félidő alatt összerakott egy tripla-duplát 80 százalékos mezőnymutatóval. A két meccsen összesen 4 perc 40 másodpercen keresztül találkoztak egymással közvetlenül, ebben az időszakban Jokics 5 mezőnykísérletből 9 pontot szerzett, a Denver pedig 100 támadásra vetítve brutálisan, 133 pont felett dobott - kicsi a minta, de annál beszédesebb. 

Jokics eleve NBA-rekordot jelentő 70.1-es TS%-kal dobált idén, amihez hasonló számokat hasonló volumenben csak Steph Curry és Kevin Durant tudott valaha összerakni, de még ők is 68 alatt maradtak. Ráadásul 100 támadásra vetítve úgy végeztek Top5-ben, hogy Jokics Usage-mutatója (amikor pályán volt, a támadások hány százalékát fejezte be kosárral, kiharcolt büntetővel vagy labdaeladással) jelentősen visszaesett, vagyis egyrészt több teret adott a többieknek, másrészt a saját hatékonyságát is növelte. Mellesleg 9.8 gólpassza jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a Denver adja a legtöbb asszisztot (100 támadásra vetítve). 

Arra tehát fel kell készülnie a Wolves-nak, hogy Gobert-nek a legjobb esetben is tele lesz a keze Jokiccsal, de a rosszabbik forgatókönyv alapján vagy nem lehet majd pályán tartani, vagy együtt kell élni azzal, hogy Jokics hatékonyan tud mellette pontokat szerezni és talán szervezni is. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy a francia hátsérüléssel bajlódik, aminek nem fog jót tenni sem a periméteren futkározás, sem a pozíciós játék. A probléma ott kezdődik, hogy Gobert-nek nem nagyon van alternatívája magas poszton: Towns védekezésben erősen kérdéses Jokics ellen, az erős és jókezű Naz Reid, vagy a mozgékony és atletikus McDaniels nem lesz, így marad(na) Luka Garza és Nathan Knight. Mindketten mutattak ígéretes dolgokat Jokics ellen, különösen Garza, csakhogy ő two-way szerződéssel rendelkezik, ezért a rájátszásban már nem léphet pályára... Ha a két magas nem játszhat egyszerre, akkor a pattanózással is gondjaik akadhatnak, mert a Minny a negyedik legrosszabb pattanózó, “cserébe” a Denver Nuggets engedi a legkevesebb lepattanót az egész ligában, ez az aránypár pedig nem ígér sok jót a Wolves-nak. 

Nagyon úgy tűnik, hogy vagy átállnak alacsonyabb szerkezetre, ami ilyen szűk magas-rotáció mellett luxus, vagy megpróbálják a Gobert-Towns párost a lehető leghosszabb ideig együtt tartani a pályán. Ehhez a Thunder elleni play-in meccsen látott taktika lehet célravezető, ahol Mike Conley, Anthony Edwards, Nickeil Alexander-Walker és Taurean Prince folyamatosan igyekezett rásegíteni a labdát felhozó játékosra, leginkább Shai Gilgeous-Alexanderre. Nem teljes erőből csapdáztak, hanem csak elbizonytalanították SGA-t, amivel lelassították az OKC támadásait, így egyrészt időt nyertek a magasembereik védekezésben, másrészt elvették a Thunder ritmusát, harmadrészt az eleve lassabb playoff-támadásokat tovább lassították és arra kényszerítették az ellenfelet, hogy kapkodva fejezze be a támadásokat, ami óhatatlanul is sok hibát szült. Ez rövidtávon jó taktika lehet, mert ha megoldják, hogy Jamal Murray hozza fel a labdát, ez működhet, különösen azért, mert a hátvéd egy kellemetlen hüvelykujj-sérüléssel bajlódik, amivel tud játszani, de saját bevallása szerint zavarja a dobásban és a labdavezetésben is - ez a rutinróka Mike Conley Jr. számára (gyatra szójátékkal élve) ujjgyakorlat lehet. 

A kemény periméter-védekezésnek az lehet a hátulütője, hogy Anthony Edwards visszaeshet támadóoldalon, ez elég jól látszott a Thunder ellen is. A 3-D specialista KCP igazán kellemetlen ellenfél lehet számára, mindkét oldalon fáraszthatja, a kétméteres Christian Braun is szívhatja a vérét, Reggie Jacksonnal és Bruce Brownnal szemben sem pihenhet, mert képesek megszórni magukat. Edwards természetesen mindegyiküknél sokkal jobb játékos, de itt nem egy meccsen kell villogni, hanem négyet kellene megnyerni, és a Denver kifárasztásos taktikája végül célt érhet. 

Hasonló lehet a forgatókönyv Towns esetében is. Őt alapvetően az alacsonyabb, de kellően sűrű és gyors Aaron Gordon foghatja, aki ki tud érni a kinti dobásaira és a palánk közelében is megnehezítheti a dolgát - megállítani nem tudja, de nem is ez a cél, hanem a fárasztás. Gordon azért is nagyon veszélyes, mert idén szinte tökélyre fejlesztette az alapvonali befutásokat, az eltolódó védelmek figyelmetlenségéből rendre könnyű kosarakat szerez - márpedig ha itt Murray vagy Jokics (esetleg Brown vagy Jackson) meg tudja bontani a Wolves védekezését, Gordon készen fog állni. Ha esetleg faultgondokba kerülne, akkor jöhet a 36 éves rutinjával, de egy 28 éves lábaival rendelkező Jeff Green, míg Vlatko Cancar a hármasaival, Zeke Nnaji a brusztolásával puhíthatja KAT-ot. 

Térjünk át a denveri csapatvédekezésre, azon belül is Nikola Jokics játékára, hiszen ahogy haladtunk bele az alapszakasz sűrűjébe, úgy merült fel egyre több kérdőjel a kétszeres MVP hátrajátékával kapcsolatban. Ez fontos faktor lehet a későbbiekben, de ebben a párharcban véleményem szerint még nem lesz döntő, mégpedig a Timberwolves borzasztó rövid rotációja miatt. A rájátszásban alapból rövidül a kispad, de itt magas posztokon nincs alternatíva, Gobert-nek és/vagy Towns-nak folyton a pályán kell lennie - más lenne a helyzet, ha Naz Reid és Jaden McDaniels bevethető lenne, mert velük könnyen kínos helyzetbe lehetne hozni Jokics védekezését, de ez a hajó idén már elment. Ha a Denver támadójátéka alapszinten elzakatol, akkor a Wolves-nak muszáj lesz nagyobb nyomást helyeznie a periméterre, ebből pedig Aaron Gordon a palánkok alatt, míg Michael Porter Jr. a triplavonalon dominálhat - utóbbi az üres hármasok terén kíméletlen. Manapság alapvetés a triplák elleni védekezés, ebben a Denver a liga második-harmadik legjobb mutatóját rakta össze, míg a Wolves a hetedik legrosszabbat. Bár a két csapat elég hasonló volumenben és hatékonysággal triplázik, a Minny-nek égető szüksége lenne Porterék kikapcsolására, de egyelőre nem látszik, hogyan. Hozzá kell tenni, hogy az ilyen párharcokban sokszor fontos saroktriplákat mindkét csapat ugyanolyan volumenben és hatékonysággal dobálja. 

Ami biztos: sok középtávolit nem fogunk látni, egyik csapat sem ült fel erre a trendvonatra: a gyűrű közvetlen közelében és 2-3 méteres körzetében, illetve a triplavonalon túlról igyekeznek meccseket nyerni. 

A Wolves-nál Kyle Anderson válhat X-faktorrá, mert ha nem működik a kétmagasos felállás, akkor Towns és Gobert mellett is használható, futballnyelven szólva "hamis" négyesként. A Minny Nickeil Alexander-Walkerrel is megkavarhatja a lapokat, ő meglepően jól működött feljebb tolt védekezésben és támadásban képes jól triplázni. Fontos szerep hárulhat az idén 10 pont felett átlagoló cserehátvédre, Jaylen Nowellre is, csak ő elég sokat volt kénytelen kihagyni az alapszakasz utolsó heteiben, nincs játékban, ahogyan Austin Rivers sincs, az utolsó két hétben alig látott pályát Végső esetben akár egy ultra small-ballt is játszhat a Denver, Jordan McLaughlin és Bryn Forbes is előléphet a rotációban, de ők kis túlzással mind ugyanolyan maximumon és ugyanolyan posztokon tudnak segíteni, négyes-ötös poszton egyszerűen nincs senki a felsoroltakon kívül. 

Az edzők területén nem érzek nagy különbséget. Chris Finch jó szakember, átlátja a matchupokat, viszont most úgy érezheti, mintha egyik kezét hátrakötötték volna taktikai szempontból. Michael Malone kiváló rendszert épített fel Jokics köré, ami 2-3. opciók nélkül is képes majdnem 50 győzelmet hozni egy alapszakaszban, ugyanakkor a playoffban hajlamos bealudni, a meccsek között, és a meccseken belül is késlekedik a sokszor egy laikusnak is nyilvánvaló változtatásokkal, túlságosan is bízik a rendszerében. Hozzá kell tenni, hogy amikor utoljára közel 100 százalékos volt ez a rendszer, akkor konferencia-döntőig vitte a gárdát, bár a 2020-as keret még máshogy nézett ki. Összességében a kreatívabb Finch kevesebb opciója és a lassabb Malone teljes kerete kiegyenlíti egymást. 

Összefoglalva úgy gondolom, hogy a Timberwolves lendülete, Chris Finch jobb taktikai érzéke, illetve Karl-Anthony Towns és Anthony Edwards egy-két megőrülése miatt a Minnesota akár két meccset is foghat az alapszakasz végére kissé leeresztő Denver ellen. A későbbi bajnokcsapatok sokszor csak szenvednek a playoff első körében, lassan pörögnek fel, és bár a Nuggets egyelőre csak bajnokesélyes, ilyen lassabb elsőkörös indulásra Malone alatt már bőven akadtak példák (2019-ben a Spurs, 2020-ban a Jazz ellen). Ugyanakkor a Wolves nem tudja sprintté változtatni a párharcot, ahhoz túl rövid a rotációja és túl jó csapat a Nuggets, ha pedig a párharc maratonná válik (elmegy hat-hét meccsig), a hosszabb rotáció és a frissebb lábak mellett (egy hetet pihnehetett a Denver, míg a Wolves két kőkemény mérkőzést játszott) Malone-nak is lesz elég ideje kibogozni a taktikai rejtvényeket. 

Tipp: 4-2 a Nuggets javára, ami közelebb van a 4-1-hez, mint a 4-3-hoz.