NBA Playoff 2023: A nagydöntő előzetese

Denver Nuggets (1.) – Miami Heat (8.) 

Első mérkőzés: 2023. június 2., péntek 02:30
Második mérkőzés: 2023. június 5., hétfő 02:00
Harmadik mérkőzés: 2023. június 8., csütörtök 02:30
Negyedik mérkőzés: 2023. június 10., szombat 02:30
Ötödik mérkőzés (ha szükséges): 2023. június 13., kedd 02:30
Hatodik mérkőzés (ha szükséges): 2023. június 16., péntek 02:30
Hetedik mérkőzés (ha szükséges): 2023. június 19., hétfő 02:00

Mi történt eddig?

Azt követően, hogy a Nuggets 2022-es rájátszása némi túlzással mehetett a kukába Michael Porter Jr. és Jamal Murray sérülései miatt, úgy készülhettek az új idényre, hogy mindketten visszatérnek, ráadásul a keretet is sikerült úgy csiszolni, hogy jobban kidomborodjanak a kulcsemberek erényei. A rotációs játékosok közül távozott Monte Morris, Will Barton és JaMychal Green is, ugyanakkor megszerezték Kentavious Caldwell-Pope játékjogát, behúzták Bruce Brownt (és valamiért DeAndre Jordant is) a piacról, míg a draftról elhozták Christian Braunt. A keret újragondolását követően kicsit döcögősen indultak, Murray és Porter Jr. visszaépítése is időt vett igénybe, de a naptári évet 24-12-vel fejezték be, ezt követően pedig kilőttek, és magabiztosan őrizték az első helyüket nyugaton. A deadline előtt elpasszolták a nagyobb szerepre vágyó, ellenben védekezésben komoly hátrányt jelentő Bones Hyland-et, mellette Davon Reed játékjogáról is lemondtak azért, hogy jöjjön Thomas Bryant, de sem ő, sem a kivásárlása után érkező Reggie Jackson nem tudott meghatározó játékossá válni Denverben. Az alapszakaszt végül 53-29-es mérleggel zárták, az egy-két kisebb hullámvölggyel együtt is magabiztosan nyerték nyugatot, és ezt követően a rájátszásra magasabb fokozatba is tudtak kapcsolni.

Az első körben a playinből érkező Timberwolves várt rájuk, és rögtön egy 109-80-as győzelemmel adták meg a párharcnak az alaphangját, majd két szorosabb meccs után már azért léphettek pályára, hogy kisöpörjék az ellenfelüket. Ettől nem is jártak messze, a negyedik meccsen úgy kaptak ki hosszabbításban, hogy a rendes játékidő vége előtt 12 másodperccel Nikola Jokics csak 1/2 büntetőjét dobta be, így csak egyenlíteni tudott, nem vezetést szerezni. Az ötödik meccsen már nem hibáztak, majd a Suns ellen is repülőrajtot vettek, 125-107-re nyerték az első meccsüket. A második meccs már szorosabban alakult, de ezt is behúzták, ráadásul a Suns Chris Pault is elveszítette, így nélküle kellett folytatniuk a párharcot. Phoenixben ezzel együtt is ki tudott egyenlíteni a Suns, többre viszont nem futotta tőlük, az ötödik és a hatodik meccset is magabiztosan nyerte a Nuggets, a sorozatot lezáró összecsapást 125-100-ra nyerték, és már a félidőben 30 ponttal vezettek, így elsőként jutottak be a nyugati döntőbe. Ott aztán a Lakerst négy szoros, kemény, küzdelmes, izgalmas, taktikai csatákat is hozó mérkőzésen legyőzték, és összességében söpréssel kerültek be történetük első nagydöntőjébe – ráadásul másfél hetet pihenhettek azóta.

A Miami csalódást keltő szezont teljesített a playoffig. A keret tavaly első kiemeltként nyerte a keleti alapszakaszt, ebből lett mostanra nyolcadik úgy, hogy a mutatott játék és az előző 84 mérkőzés alapján éppen ott van, ahova való. Nyáron elvesztették PJ Tuckert, érdemi erősítés nem érkezett, próbálkoztak ezzel-azzal szezon közben, de végül csak Kevin Love-ot tudták behúzni, aki azért szintlépésnek már nem nevezhető, és playoff-párharcban pláne nem ér fel Tucker hasznosságával. A holtfáradtan, félsérülten, egy-két elrontott játékkal elvesztett keleti döntő óta nem tudtak visszazárkózni arra a szintre, az egész alapszakaszban csak egy-egy találkozóra mutattak valamit abból a formából, és igazából végig 50% körüli gárdaként teljesítettek. A 4-7-es és 7-11-es rajt után azért kicsit összekapták magukat, január végén 28-22-re, február közepén, az All-Star előtt nem sokkal 32-25-re álltak, ott úgy tűnt, hogy stabilizálhatják magukat, de aztán hétből hatszor kikaptak, és végül azt sem tudták kihasználni, hogy a Brooklyn szétcserélte a keretét – március végén újabb három vereségbe csúsztak bele pocsék támadójátékkal, itt eldőlt, hogy playint kell játszaniuk.

Ott aztán elsőre borzalmasan puha játékkal megégtek a Hawks ellen, majd utána már jóval keményebb, harcosabb produkcióval lebirkózták a Chicagót, bár a támadójátékuk itt is rosszul nézett ki. Az egész szezonjukat belengte ez a probléma, és az, hogy nem számíthatnak Kyle Lowryra: az irányító ritkán játszott, és amikor igen, akkor sem közelítette meg azt, amit vártak tőle. A playoffban aztán érthetetlenül kivirágoztak, és az első kör legnagyobb bravúrját, meglepetését bemutatva, szenzációs támadójátékkal 4-1-re legyőzték és búcsúztatták az alapszakaszt megnyerő Milwaukee-t – csak közben sérülés miatt elvesztették Tyler Herrót és Victor Oladipót is, rájuk azóta nem számíthatnak. A második körben a New Yorkon is hasonló módon mentek át, ott is azonnal elvették a pályaelőnyt, majd Jimmy Butler sérülését is kimozogva 4-2-vel továbbmentek, így 8-3-mal jutottak el a keleti döntőig. Ott rárúgták az ajtót a Bostonra, és elképesztően jó játékkal 3-0-s előnybe kerültek, majd jött az első hullámvölgyük a továbbjutás kapujában: a Celtics előbb 2-3-ra jött vissza, majd egy utolsó tizemásodperces kosárral a hatodik meccset is elvitte Miamiból. A Heat azonban válaszolt, és újabb nagy vizsgát megoldva idegenbeli hetedik mérkőzést nyert meg Bostonban, így sokkal fáradtabban, de végül eljutott a nagydöntőig.

Az alapszakaszban kétszer találkoztak a csapatok, és mindkétszer a Denver tudott nyerni. Először december 30-án Denverben feszültek egymásnak a felek, ahol ugyan Nikola Jokicsot 19 ponton tartotta a nagyot játszó Bam Adebayo, de összességében így is 120 pont fölé jutott a Nuggets, és a hajrában Jamal Murray remeklésével fordítani, illetve nyerni tudott 124-119-re. Majd február 13-án Miamiban szintén szoros meccset játszottak a csapatok, de itt mindkét fél tartalékosan állt ki, végül a 27-12-8-cal záró, alig két dobást hibázó Jokics vezérletével 112-108-ra tudott győzni a Nuggets.

Mi várható?

A Denver sokkal pihentebben érkezik meg a párharcba, méghozzá úgy, hogy igazán komoly erőpróbája még nem volt: a Minnesota ezen a szinten aranyos csapatnak számított, a Suns szupersztárjai két meccset értek, a Lakers pedig ugyan minden találkozót szorossá tudott tenni, de a 4-0 mégis csak 4-0. A Heat ezzel szemben folyamatosan pályahátrányból, dombnak felfelé gyűrte le ellenfeleit, viszont a Boston elleni hullámvölgy sokba került: rengeteg extra játékperc került a lábakba, illetve rengeteg pihenőnap esett ki, a nagyjából egyhetes szünet helyett Bostonból azonnal Denverbe repült a társaság. Ez egy teljesen más kihívás lesz, egy teljesen más helyzet, és a két csapat szituációja is eltérő: a Nuggets a kipihentség mellett azért be is rozsdásodhatott, és az egész PO alatt kevés volt az igazán kiélezett helyzete, főleg nem került olyan pozícióba, hogy megoldandó problémákkal kellett foglalkoznia. Eközben a Miami folyamatosan éles meccseket vívott nyomás alatt, és leginkább akkor került bajba, amikor ez a nyomás megszűnt – fáradtabbak, de könnyen lehet, hogy élesebbek lesznek a floridaiak.

Azt is tegyük hozzá, hogy a Denver hazai pályája hagyományosan erős, és ebben a rájátszásban még veretlen saját csarnokában Michael Malone legénysége, viszont a Heat hármat nyert Bostonban, kettőt Milwaukee-ban, és mindkét párharcot idegenben tudta lezárni – nem nagyon kell attól tartani, hogy majd vendégként nem tud teljesíteni a gárda. No de nézzünk egy-két taktikai dolgot is, kezdve azzal, hogy mi történik, ha a Denvernél van a labda.

A Nuggets 119,7 pontot szerzett 100 labdabirtoklásra vetítve eddig ebben a rájátszásban, ami a 2017-es Cavaliers óta a leghatékonyabb PO-támadójátékot jelenti – ráadásul három egészen jó védekezés ellen tudtak így dolgozni, és beszédes, hogy a nyugati döntőben 15,8 ponttal átlagoltak többet 100 labdabirtoklásonként, mint amennyit a Lakers az első két körében engedett aktuális ellenfelének. A Denver harmadik ebben a PO-ban a dobáshatékonyság terén, övék a legjobb labdaeladás-mutató (csak 11,7 100 labdabirtoklásonként), a gólpassz/labdaeladás mutatójuk pedig az elmúlt 25 év második legjobb PO-mutatója a legalább 10 meccset lejátszott csapatok közül. A Heat a hatodik legjobb védekezést mutatta be eddig a rájátszásban úgy, hogy két, alapszakaszban top ötös támadócsapattal is találkozott már, és az ellenfeleik labdaeladás-mutatója a harmadik legrosszabb volt ebben az időszakban – Jimmy Butler például már 35 labdaszerzésnél tart a rájátszásnál, 25-nél többet senki más nem mutatott be eddig.

Ezzel együtt nagyon nehéz olyan matchupot találni, ami kifejezetten eredményes lehet a Miami számára. Bam Adebayo extra védő, de nem feltétlenül abban jó, hogy egy nála magasabb, erősebb, képzettebb, okosabb MVP-centert fogjon egy az egyben – igaz, Jokics ellen a Lakers is egy erősebb hármas-négyest játszatott, és máskor is láttuk ezt már, Adebayo akár lehet is ez a játékos. A gondot az jelenti, hogy a Miami esetében nincs más magasember, akivel lehetne tölteni a festéket és védeni a gyűrűt, csak wingek és hátvédek vannak még bevethetőek. Ez már ebben az esetben is komoly gond, és akkor is az lesz, ha Adebayónak pihennie kell, vagy faultgondok miatt le kell ülnie pár percre – Kevin Love és Cody Zeller jelenti a magasrotációt, egyikük sem az a gyűrűvédő fajta. Azt el lehet képzelni, hogy egy ideális esetben bármelyikük képes minimális kárral lehozni pár percet hátul, Love legalább jól lepattanózik és jól passzol belőle, plusz támadásban is tud hasznos lenni, míg Zeller küzd-hajt-brusztol, de összességében abszolút kiemelkedő kulcskérdés az, hogy Adebayo mennyit és hogyan tud majd pályán maradni, az ő jó játéka elengedhetetlen ahhoz, hogy a Miami védekezése működjön.

A Nuggets alapvetően magasabb és erősebb csapat, Jokicsot nem éri fel senki, de Gordon és Porter Jr. is magasabb, mint a velük szemben lévő Martin és Butler, úgyhogy a Heatnek ezzel kell megküzdenie – kisebb, gyengébb lesz ez a keret a Denverénél. Persze csodafegyver lehetne a híres Spoelstra-zóna, ami rengeteg egyedi tulajdonsággal rendelkezik, és tulajdonképpen egy mozgó, változó zóna, nem 2-3, nem 3-2, nem lehet egész konkrétan megnevezni, mert folyamatosan változik, és például iszonyatosan nehéz ellene labdás elzárást adni, nem olyan egyszerű megbontani. De ki bontaná meg, ha nem Jokics, aki önmagában is egy matchup nightmare, és úgy passzol, hogy az szinte követhetetlen? Ha lesznek hibái, rései, elcsúszásai a zónának, akkor azt Jokics meg fogja találni, nem véletlen, hogy az alapszakaszban ligaelső támadójátékot mutatott be a Denver a zónák ellen, és ez még akkor is aggasztó lehet a Miami számára, ha a Spoelstra-zóna tényleg elég speciális.

Az is újdonság lehet a Heat számára, hogy rengeteg kettő-kettőre számíthatnak majd a floridaiak a Jokics–Murray párostól, méghozzá sokszor úgy, hogy Jokics a labdás. A Milwaukee sem igazán játszotta ezt jól, a Bostonnál pedig alig volt érdemi pick-and-roll, hiszen nincs olyan játékos abban a csapatban, amely ezeket képes igazán jól levezényelni, pláne nincs olyan magas, akivel ezt érdemes folyamatosan erőltetni. A Jokics–Murray kettő-kettők egészen halálosak tudnak lenni, és bár papíron Butler és Adebayo védheti őket, illetve némi segítséggel akár le is lehet talán lassítani a Nuggets két sztárját, de összességében akkora matchup-fölényben van a labda ezen oldalán a Denver, hogy nehéz gyenge denveri meccseket látni támadásban.

Itt emeljük még ki külön Murray-t, aki legalább akkora kulcsfaktora lehet a szériának, mint a túloldalon Adebayo. Egyrészt kiemelkedő playoffja van, rengeteg remek meccset játszott már, amikor ő volt a vezér, akár csak egy-egy negyedre a hátára vette a csapatát, negyedik negyedet hozott le extra teljesítménnyel, minden tud, amit tudnia kell. Másrészt pedig a Miami védekezése eddig egyetlen játékos ellen volt bajban a rájátszás során, az pedig Jalen Brunson, aki nagyon hasonló felfogásban, stílusban, hasonló erényeket csillogtatva tündökölt – csak ott Julius Randle mégsem egy Nikola Jokics, így összességében sikerült nagyjából megoldani a feladatot. Itt egy igazán jó Murray bajnoki címet érhet a Denvernek támadásban.

Nézzünk át a pálya túloldalára. Ha a Heatnél van a labda, akkor a legfontosabb feladat mindenképpen az, hogy Jimmy Butler dolgát kell a lehető legjobban megnehezíteni: erre első lépésben valószínűleg Aaron Gordon lesz a fő felelős. Gordonnak megvan az ereje és magassága is ahhoz, hogy a lehető legnehezebb helyzetekbe kergesse bele Butlert, és bár lábmunkában nem az igazi, de Butler nem olyan vajkezű, hogy ne lehetne inkább feladni neki a félüres triplákat a betörések, faultok helyett. Persze egy jó Butler mindig megtalálja a megoldást, olyan intelligens és képzett, hogy bármilyen védőt kiugraszt a cipőjéből és megy a büntetővonalra, vagy egy dobócsel után bevágja róla a középtávolit, de kezdetnek egy agresszív, fizikális Gordon azért feladhatja neki a leckét.

A kérdés az, hogy Jokics és Murray, vagy akár Porter Jr. mennyire lesz támadható. Azt már megbeszéltük, hogy a denveri támadójátékot reálisan nézve pokoli nehéz lesz lassítani, de ennyi támadható védővel azért a Miami gépezetét sem lesz könnyű limitálni. Butlernek vörös posztó lehet Porter Jr., és ha egy váltás után Jokics kerül rá, akkor ő is, márpedig rá nagyon kell vigyáznia a Denvernek, hogy nehogy faultgondokba kerüljön. Murray kapar, küzd, hajt, Jokics pedig az eszével sok mindent megold, de fizikai korlátaik vannak, amiket egy igazán jó matchup-hunter csapat megbüntethet, és ha őket sikerülne is valahogy eldugni (Jokicsot azért nehéz lesz), akkor még mindig ott van Porter Jr. A kezdőben két igazán jó védő van, KCP és Gordon, a padról pedig Bruce Brown, esetleg részfeladatokra Jeff Green érkezhet – elképzelhető, hogy ha Porter Jr.-nak nem lesz igazán jó szériája támadásban, akkor Brownból jóval többet látunk majd, főleg hogy a zóna ellen az ő sokoldalúsága, passzkészsége a túloldalon is hasznos lehet.

A Heat támadójátékával kapcsolatban tehát vannak számukra bizakodásra okot adó előjelek, de azért sok mindent meg kell oldania Spoelstrának így is. Továbbra sincs Butleren kívül igazi playmakere a gárdának, ezt tudja most már hosszú-hosszú meccsek óta ellensúlyozni az élete formájában játszó Martin, esetenként Vincent, egy-egy megoldás vagy negyed erejéig Strus, Robinson vagy éppen Lowry. De ez még mindig kollektív munka, és továbbra is nagyon-nagyon sok múlik azon, hogy beesnek-e az extra dobások vagy sem – még mindig nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a Heat elképesztő extra dobóformát mutat a playoff túlnyomó részében, a Boston ellen is folyamatosan estek a triplák, négyszer dobtak 45% felett kintről, a hetedik meccsen is beesett négy-öt olyan távolijuk, ami ritmustalanul, kézen át érkezett. Főleg Martin a nagymestere a már elrontott támadások váratlan megoldásának, nagy kérdés, hogy az ő formája kitart-e, vagy hogy mennyire veszik őt komolyan Caldwell-Pope-ék.

Némi pluszt jelenthet nekik, hogy a hírek szerint a harmadik meccsen visszatérhet Tyler Herro, ő támadásban hozzátehet valamit, ha ég a ház, de botorság lenne arra várni, hogy majd ő fogja megoldani a Miami ilyen jellegű gondjait. Már ha lesznek ilyen gondok, mert eddig a Denverénél sokkal jobb védekezések ellen is működött a gépezet, és bár ennek alapját a remek matchup-hunting és az okos, intelligens játék, a folyamatos mozgás és fáradhatatlan betörések mellett egyértelműen a több szinttel a várakozások felett lévő dobóforma adta, de ha már három szériát kihúzott így a gárda, nincs okunk azt feltételezni, hogy a negyediket nem fogja. 

Ki kell még emelnünk a szoros végjátékokat, ugyanis ez mindkét csapatnak nagyon komoly fegyvere volt eddig, és most ebből a szempontból kicsit bizonytalanabbak lehetnek, hiszen a túloldalon is igazi clutch csapat érkezik. Playoff Jimmy még a rosszabb napjain is meccseket tud eldönteni a negyedik negyedekben, a határtalan önbizalom sokszor jelentkezett már, de a Denver sem ingott még meg, a Lakers rohamait is könyörtelenül verte vissza, Jokics és Murray is hatalmas clutch teljesítményeket hozott már, elképesztő nyerő játékosok ők is. Ez főleg azért a Heat számára jelenthet gondot, hogy a szoros, kiélezett végjátékok terén már nem lesznek egyértelmű előnyben, pedig ez eddig mindhárom párharcukban így volt.

Szóljunk még a rutinról is, ami viszont a Miami mellett szól. Jártak már nagydöntőben, rengeteg nehéz, kemény, akár reménytelen szituációból húzták ki magukat, voltak bajban, pontosan tudják, hogy mi kell a sikerhez, míg a Denvernek eddig egy 1-4-es nyugati döntő jutott a mostani PO előtt. Valahol persze el kell kezdeni, de egy ilyen nagydöntőben lehetnek olyan szoros, necces szituációk, amikor ez számíthat, amikor meg kell oldani bizonyos problémákat. Itt hoznám fel a két edzőt, Michael Malone is egy korrekt, magasan jegyzett vezetőedző, aki felkészíti és menedzseli csapatát, eddig ebben a rájátszásban is megtette, amiket meg kellett tennie, nem érheti őt kritika, de Spoelstra olyan extrát képes hozzátenni minden szempontból, hogy ha az edzőket nézzük, akkor egyértelműen a Heat áll jobban. Ami a variációs lehetőségeket illeti, Malone-nak sincs sok kártyája, van a kezdője és maximum két bevethető cserejátékosa, óriási változtatásokra nincs is lehetősége, és bár a Heat sem mély, de Spoelstra már bizonyította, hogy tudja keverni a lapokat ezzel a rotációval is.

Összességében a pályaelőny, a frissesség, és a tehetség is a Nuggets mellett szól, illetve a Heat erősségei (zóna, clutch végjátékok, stb.) is most lehetnek legkevésbé kiemelkedőek, mert a Denver is jó ezekben - például a zóna leginkább a Boston és a Milwaukee ellen "készült", a Nuggetsnek sokkal kisebb gondot jelenthet. Az első két meccs kulcsfontosságú lesz, ha 2-0 a Denvernek, akkor onnan már kontrollálhatják az eseményeket Jokicsék, a Heatnek fáradtan beesve egyet valahogy el kellene lopnia idegenben ahhoz, hogy komoly esélye legyen a folytatásban. Mindent összevetve...

Tipp: 4-2 a Denver Nuggets javára.