Playoff-percek: a Nuggets kihúzta a Spurs méregfogát?

A számok szerint is brutális a Philly kezdője

A rájátszás előtt összesen tíz mérkőzést játszhatott együtt a Sixersnél a Simmons-Redick-Butler-Harris-Embiid sor, ami komoly aggályokat okozott velük kapcsolatban, de ebben az első körben ez az ötös megmutatta, hogy amíg ők a pályán vannak, addig nagy baj nem lehet. Pedig az első meccsen még csak Butler villogott, Embiidet a térde, a többieket minden más hátráltatta, a harmadik találkozót Embiid ki is hagyta, de összességében a párharc során 49 percet játszott együtt ez az öt játékos és ebben a 49 percben 141-70-re (!) rombolták szét a Brooklynt. A kispad lehet, hogy kérdéses, de ez a kezdő a számokat tekintve igazolja Elton Brandék elképzeléseit...

Támadásban egyébként is félelmetes volt a Sixers, 1989 óta ez az első csapat, amely a playoff első öt meccsén átlépte a 600 pontos határt, az első mérkőzés betlije után 145, 131, 122 és 112 egységet szórt a gárda, kétszer nyert 22, egyszer 16, egyszer pedig négy ponttal úgy, hogy Embiid egy meccset teljes egészében kihagyott, illetve a maradékon is csak 24 percet átlagolt - igaz, ez idő alatt 24,8 pontot, 13,5 lepattanót, 3,5 gólpasszt és 2,8 blokkot tett a közösbe.

És még egy adalék az utolsó meccshez: 60-31-re vezettek a félidőben, ez a Philly legnagyobb félidei előnye a támadóidő bevezetése (1954) óta. A mínusz 29 a Netsnél is franchise-rekord, csak negatív oldalról.

D'Angelo Russell besült a playoffban

Pályafutása messze legjobb idényét futotta Russell, a Lakers-közegből kiszabadulva fokozatosan belejött a brooklyni vezérszerepbe és idén ez már annyira jól állt neki, hogy All-Star lett. Ebben a playoffban viszont borzasztóan szenvedett (főleg) Ben Simmons őrizetében és az ő visszafogott játéka az egyik oka annak, hogy a Nets nem tudta komolyabb erőbedobásra késztetni ellenfelét az első találkozó után. Russell egyetlen egyszer dobott 40% felett a párharcban, az utolsó meccsen viszont 3/16-os mezőnymutatóval kapart össze nyolc pontot és bár egyébként háromszor is eljutott 20 egység fölé, mindháromszor nagyon sok dobásra votl ehhez szüksége - összességében 35%-kal célzott az öt találkozó alatt, ami egy első opciótól, egy vezértől egyszerűen nem férhet bele. Nem tudott odaállni a büntetővonalra (2,6 kísérlet meccsenként), nem ültek a triplái (7,4-et emelt el meccsenként alig 32%-kal) és a játékszervezést sem tudta magára vállalni, 3,6 gólpasszt és 2,8 eladott labdát átlagolt. Fiatal még ez a Brooklyn, van bennük potenciál, de fontos lépés lenne a folytatásban, hogy jövőre Russell ne csődöljön be a rájátszásban.

Játékban kevés volt a Nets

Ha valaki a párharc előtt azt mondja a Brooklynnak, hogy 4-1 lesz a vége úgy, hogy közben Ed Davist és Jared Dudley-t is nélkülözniük kell bizonyos meccseken, lehet, hogy aláírták volna, főleg ha azt is elmondják nekik, hogy D'Angelo Russell nem fog megőrülni. Tehetségben, tudásban van ennyi a két csapat között és ezúttal Kenny Atkinson sem tudott annyit kavarni, hogy az első meccs meglepetése után érdemi veszélyt jelentsenek ellenfelükre - viszont úgy voltak vele, hogy ha már játékban nem, akkor trash talkban vegyék fel a kesztyűt. Már az első találkozó után beleálltak Ben Simmonsba, Dudley elsütötte az "ő egy átlagos játékos" mondatát, Brooklynban jöttek a Simmonst "kereső" plakátok, majd a kőkemény pfújolás és bizony balhéból sem volt hiány - Embiid két flagrantet is beütött, a negyedik meccsen kettős, az ötödiken pedig négyes kiállítást is láthattunk. A tűzre nem lehetett panasz a Netsnél, csak éppen kosárlabdában nem sikerült felnőni a Philly szintjére, így pedig igazából kizökkenteni sem tudták Butleréket...

Támadásban nem volt képes playoff-szintre a Magic

Az orlandói védekezést sok kritika nem érheti, amit lehetett, azt megtették, nem csináltak sok butaságot, nem voltak nagy leolvadásaik és igazából Kawhi Leonardot leszámítva kordában tartották a Torontót - az ő egy-egyeivel és szupersztár-képességeivel nem tudtak mit kezdeni, de így is csak kétszer kaptak 110 pont felett, egyszer pedig 100 alatt, nem ez okozta a vesztüket. Sokkal inkább az, hogy támadásban nem ütötték meg a rájátszás szintjét, Steve Clifford vezetőedző például azt mondta, hogy egyszerűen nem volt elég képzett playmakerük, labdás emberük ahhoz, hogy feltörjék a Raptors védekezését, nem tudtak bontani, helyzeteket kreálni - ha a Pacersnél emlegettük ezt, akkor itt is ki kell emelnünk, mert minimum annyira érvényesült.

DJ Augustin az első meccs jó játéka és győztes dobása után eltűnt, a következő négy találkozón nem egészen 10 pontot és alig 3 gólpasszt átlagolt, mint kezdő irányító, Evan Fournier mozdulni is alig tudott a párharc során (12,4 pont, 2 gólpassz, 35% mezőnyből, 23,5% tripla), más playmaker pedig nincs is a keretben, Michael Carter-Williams is csak az első meccsen tudott érdemi hatással lenni a játékra.

Mindezt tetézi Nik Vucsevics összeomlása, amiben nyilván a fent említetteknek is komoly szerepe van, de mindenképpen térjünk ki rá, hogy a csapat messze legjobb játékosa és kérdés nélküli vezére 11 pontot átlagolt 36%-os mezőnymutatóval úgy, hogy ezt már bőven felrántotta az az egyetlen jó estéje, amikor 22-14-6-3-at produkált - mindezzel minden választ megkaptunk arra, hogy miért nem tudott nagyobb ellenállást kifejteni a Magic.

Védekezésben erőt demonstrált a Toronto

Nem a szuper támadójátékával nyerte meg ezt a szériát a Raptors, hanem azzal a védekezéssel, amelyet talán el is várnánk egy olyan csapattól, ahol két olyan játékos is van, aki az utóbbi években Év Védője tudott lenni, van egy többszörös év legjobb védekező ötösébe választott Serge Ibaka, egy korábban az év második védekező ötösében helyet kapó Danny Green, az egyik legjobban védekező irányítóként Kyle Lowry, plusz az a Pascal Siakam, aki akaratban mindegyikükön túltett ebben a szezonban. Nos, az első meccsen még csak félmunkát végzett a társaság, Marc Gasol ugyan becsülettel levette a pályáról Nik Vucsevicset, aki alig-alig tudott labdához jutni pozícióban, de a fenti pick-and-rollokat akkor még lazábban védték, emiatt is tudta megbüntetni őket Augustin.

A folytatásban azonban felszívták magukat, Lowryék minden záráson áttörtek, egy szabad leütést, vagy passzt sem nagyon engedtek a Magic-játékosoknak, Gasol továbbra is eltüntette Vucsevicset, de a Raptors egyébként előszeretettel el is váltotta, amit kellett, a kilépő magasember rendszeresen megtörte az ellenfél játékának ritmusát. Felvállalták inkább azt, hogy az Orlando lelassuljon és próbálja megkeresni a mismatcheket a váltások után, arra gondolkodás nélkül besegítettek és bár Terrence Rosséknak ezekből jó pár ígéretes kinti dobóhelyzetük adódott, nem tudták őket bedobni - nagy is volt rajtuk a nyomás, másrészt az említett ritmus sem volt meg, ami rengeteget jelent ilyenkor. 

A Raptors akaratát jól jellemezte, hogy eladott labda után mindegyik játékos sprintben rohant vissza, hogy elkerülje a kapott kosarat még közte húsznál is - lehet, hogy ők sem játszottak sokat együtt az alapszakaszban ezzel a kerettel, de az biztos, hogy ők voltak talán a legélesebbek ebben az első körben, ami a védekezés intenzitását és az ott mutatott fegyelmezettséget illeti.

Elöl pedig nem kellett nekik most még extra, Leonardnak kiváló szériája volt (28 pont 55%-os mezőnymutatóval, 54%-os triplázással), Siakam pedig legit második opciónak bizonyult (22,6 pont, 8,4 lepattanó, 3 gólpassz, 53,3% mezőnyből, 36,4% tripla), ami most bőven elég volt a sima továbbjutáshoz. 

Idegenben egyszerűen nem megy

Zsinórban 12. idegenbeli playoff-meccsét vesztette el a Thunder, e statisztika ismeretében nem meglepő, hogy sorozatban harmadik évben esnek ki az első körben. Egy másik adatsor szerint viszont nem várt a Thunder kiesése, 6:55-tel a vége előtt 15 ponttal vezettek, az ezt megelőző 239 (!) ilyen alkalommal (alapszakasz+playoff) mindig nyert a gárda – utoljára 2011. május 23-án kaptak ki ekkora előnyből, az hasonlóan fájdalmas pillanatban, a Dallas Mavericks elleni főcsoportdöntőben történt. Akkor a párharc negyedik meccsén kiegyenlíthettek volna, ám Nowitzkiék hosszabbításban győzni tudtak, tulajdonképpen az volt annak a szériának a kulcsmeccse. 

Damian Lillard meccséről még annyit, hogy…

…az első félidőben bevert 34 pontot, ilyenre utoljára Steve Nash volt képes a 2005-ös playoffban…
…az 50 pont nem csak egyéni, hanem franchise-rekord is a rájátszásban, LaMarcus Aldridge 2014-es 46 pontját überelte…
…az elmúlt 15 évben rajta kívül egyetlen játékos dobott egynél több buzzer győztes kosarat a rájátszásban: LeBron James…
…playoff-párharcot lezáró összecsapáson Lillard az NBA történetének hetedik játékosa, aki legalább 50 pontot dob és csapata továbbjut. A társaság igen elit: Bob Cousy, Bob Pettit, Wilt Chamberlain, Sam Jones, Michael Jordan és Charles Barkley a korábban bekerült tagok…
…az NBA playoff-históriájának első játékosa, aki egyetlen meccsen 50 pontot, 10 triplát, illetve legalább 5 gólpasszt és 5 lepattanót jegyez.

Beszéljenek a számok

Tiszteletben tartva az OKC-drukkerek csalódottságát, nagyon nem mennénk bele Lillard és Westbrook összehasonlításába, csak a kettejük alapvető statisztikáját írjuk le a párharcban, ki-ki vonja le a következtetéseket. 

Lillard: 33 pont, 46.1% mezőnyből, 48.1% tripla, 84.6% büntető, 4.4 lepattanó, 6.0 gólpassz, 0.6 blokk, 2.4 szerzett labda, 4.4 eladott labda.
Westbrook: 22.8 pont, 36.0% mezőnyből, 32.4% tripla, 88.5% büntető, 8.8 lepattanó, 10.6 gólpassz, 0.6 blokk, 1.0 szerzett labda, 4.6 eladott labda. 

True Shooting Percentage (TS%): 

Lillard: 62.4 (legalább 10 percet átlagoló játékosok között a 44. a 2019-es rájátszásban)
Westbrook: 46.6 (legalább 10 percet átlagoló játékosok között a 136. legjobb a 2019-es rájátszásban)

A playoff az akaratról szól

Enes Kanter hibáit mindenki ismeri, és az is világos, hogy a mai NBA-ben egy olyan magasember, aki nem védekezik, nagyon ritkán, vagy leginkább nem tud hasznos lenni. A török center azonban bizonyította, hogy még pocsék védőként is segítheti valaki csapatát - Kanter energiái támadópattanókban és abból szerzett pontokban mutatkoztak meg, ahogyan egész pályafutása során, csak amíg eddig ezt kevésbé lényeges alapszakasz meccseken hozta, most döntő befolyása volt a Blazers továbbjutására a PO első köréből. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a továbbiakban is hasonlóan hatékony tud lenni, és ugyanilyen hasznos lesz a Portland számára, az viszont biztos, hogy sérült vállal is odatette magát ma hajnalban is, küzdött, harcolt - azt csinálta, ami a feladata. Ellenpólusként ott van a sokak által jóval többre tartott Andre Drummond, aki szinte az egész Bucks elleni párharc alatt bemutatta, mit jelent az a szó, hogy "halvérű" - ég és föld volt a két játékos hozzáállása között a különbség, még ha ez a statisztikákban nem is lemérhető.

Gregg Popovich nem talált megoldást

A párharc negyedik meccsén változtatott Mike Malone, Torrey Craiget tette a kezdőbe Will Barton helyett, erről a tökéletes húzásról már akkor megemlékeztünk, és egyelőre úgy tűnik, hogy ez fogja eldönteni a párharcot. Azóta Gary Harris fogja a harmadik meccsen 36 pontot szóró Derrick White-ot, aki a 4. összecsapáson 8, ma 12 pontot dobott, ezzel pedig gyakorlatilag kivették az X-faktort a San Antonióból.  Gregg Popovich próbálkozott pár apróbb változtatással, a meccs elején Jakob Pöltl például remekelt támadásban, de ez mindössze arra volt elég, hogy az első percekben ne húzzon el a Denver. Utána próbálkozott small-ball felállásokkal, sokat voltak fent a triplaspecialisták is, de semmi nem működött, egyszerűen nem tudtak játszani a támadásbeli erősségeikre, cserébe viszont a Nuggets szétszedte a védekezésüket. Nagy kérdés, hogy a nagy variálásban meglátott-e Pops valami olyan apró előnyt, amit felnagyítva szorossá tudja tenni a hatodik meccset – ha igen, akkor azt kis túlzással csak ő vehette észre…

A Denver most már playoff-csapat

Malone mester okkal dicsérhette Jokicsékat, hiszen miután meglett a megfelelő szerkezet, a gárda szárnyal, hirtelen minden a helyére került - teljesen más szintet képvisel a Nuggets keménységben, együtt gondolkodásban, egymásért küzdésben, mint a párharc elején. Megvan a lendület, megvan az alap, így aztán az edzői stábnak is jóval könnyebb dolga volt, amikor Popovich változtatásaira kellett reagálnia – másod-harmadéves játékosokra szokták mondani, hogy ahogyan alkalmazkodnak a ligához, fejben úgy lassul le számukra az NBA-kosárlabda, valami ilyesmi történik most a denveri játékosok és edzők elméjében is. Most már gond nélkül megoldják, ha az ellenfél small-ballozik, Millsap 25, Plumlee csak 16 percet töltött a pályán, de ez egy pillanatig sem okozott gondot, kaptak 90 pontot, a kezdőben Murray és Harris, a kispadról Morris, Beasley és Barton is 50 százalék felett célzott mezőnyből – óriási dolog, hogy a csapat öt mezőnyembere egyszerre teljesít így. Innentől kezdve a kezükben van a párharc, egyértelműen esélyesei a hatodik mérkőzésnek.