Playoff-percek: átformálta a játék képét a Grizzlies

Változtatott a Hawks, méghozzá jó irányba

Az első mérkőzésen még nem tudott alkalmazkodni Clint Capela hiányához az Atlanta, ráadásul abban sem lehetett biztos Nate McMillan, hogy John Collins hogyan tér vissza a hosszú kihagyásából. A második találkozóra viszont meghúzta az egyetlen változtatást, ami rendelkezésére állt: betette Collinst a kezdőbe Gallinari mellé, ezzel gyorsabb, atletikusabb szerkezetet kreált magas poszton. Collins folyamatosan rohangált jobbra-balra a váltásoknál és sokkal pontosabban jöttek ki a Hawks váltásai a zárások után, a magasember odaért sok helyre, közben pedig elöl is több volt vele a hely, jobban szét tudta húzni a pályát. Collins végül 29 percet játszott, vele a pályán "csak" -6-ban voltak, sokkal stabilabban működött a védekezés, ez abszolút egy fontos lépés volt a jó irányba.

Persze ehhez egy adalék, hogy Erik Spoelstra is reagált, amikor Bam Adebayo leült, Caleb Martint hozta a helyére és öt "alacsony" játékossal, egy five out szerkezettel támadott, ami tengernyi területeket nyitott Jimmy Butlernek és a Hawks ötösénél is gyorsabb, mozgékonyabb volt...

 

Young felszabadítása is elindult

Az első mérkőzésen megmozdulni sem tudott Trae Young, ezen a találkozón viszont McMillan sokszor használt mellette egy másodlagos labdakezelőt - Bogdanovics és Delon Wright közül az egyikük szinte végig fent volt, de olyan szerkezetek is előfordultak, amikor mindhárman egyszerre voltak pályán. Ez azért volt fontos, mert alapvetően Young mellett senki nem tud labdázni a kezdőben, sem Huerter, sem Gallinari, sem Hunter nem alkalmas erre, így a Heat védekezése által generált nyomás mind Youngon koncentálódott - Wright viszont most 29 percet játszott és bár az egyéni számai nem néztek ki jól, de annyit segített a jelenléte, a playmakingje, az, hogy képes volt leütni a labdát, hogy vele a pályán +8-at hozott az Atlanta. A gyorsabb szerkezet mellett ez is nagyon fontos változtatás volt McMillantől, ezekkel együtt egyrészt sokkal könnyebben jutottak el érdemi dobóhelyzetig, másrészt az első meccshez képest elvették a Miami könnyed tripláit, ráadásul a gyors rotálásnak köszönhetően a gyűrű alatt is sokkal kevesebb helyzetet engedtek.

 

Nem elveszett az Atlanta, de tökéletes meccsek kellenek

Az említett változtatásokkal sikerült szemmagasság közelébe kerülnie a Hawksnak és látni a fényt az alagút végén, de egyrészt Young még most is eladott 10 labdát, másrészt az emberanyag egyszerűen alkalmatlan az igazán kemény, fizikális védekezésre - Butler olyan könnyedén dobálta a kosarait és ment el a gyűrűig, hogy igazából nem nagyon ütközött ellenállásba. Ezen nem biztos, hogy sokat lehet változtatni, Bogdanovics és Huerter így is 5-5 faultot ütött már be, agresszivitásban ezekkel a játékosokkal nehéz feljebb kapcsolni, de ez a védekezés már adhatna egy stabil alapot ahhoz, hogy támadásban ellensúlyozzák a dolgokat.

Young még mindig javulhat, Bogdanovics már elkapta a fonalat, otthon pedig bizonyára más lesz a helyzet, a hangulat, a közönség. Young fiatal kora ellenére már rutinosan el is kezdte a játékvezetők masszírozását jó előre, kijelentette, hogy nagyon nehéz úgy nem eladni a labdát, hogy mindent megengednek a Heatnek - ha csak kicsit is felé billen a síp legközelebb. már az is módosíhat a helyzeten. Nem elveszett az Atlanta, látótávolságon belül vannak a csapatok, de mindennek klappolnia kell ahhoz, hogy párharc legyen ebből a Hawks részéről - Young jó napja, Bogdanovics jó napja, jó dobóforma, vállalható védekezés, kicsit kedvezőbb fújás, hazai hangulat és esetleg egy megnyert szoros végjáték, ez lehet a recept.

 

Butler történelmi magasságokban

Jimmy Butler az ötödik NBA-játékos 1978 óta, aki úgy dobott legalább 45 pontot egy playoff-meccsen, hogy egyszer sem adta el a labdát Dominique Wilkins, Paul Pierce, Kevin Durant és Jammal Murary után, nem mellesleg LeBron James és Dwyane Wade után ő a harmadik a Heat történetében, aki 45-5-5-ös PO-meccset rakott össze. Ez utóbbihoz kapcsolódik, hogy ő az egyetlen, aki eladott labda, sőt fault nélkül hozott ilyen teljesítményt - az is érdekesség egyébként, hogy abban a kilenc percben, amíg leült, kilenc ponttal kikapott a Heat, most nagyon kellett az extrája. 

 

A Grizzlies a maga képére formálta a 2. meccset

Az első meccs első negyedében a Wolves gyakorlatilag átrohant a Memphisen, 41 pontot szórtak, Towns és Edwards is parádézott, domináltak lepattanózásban. Itt nem csak előnyt szereztek, de fel is pörögtek, a Grizzlies pedig csak egy-egy időszakra tudta átvenni a játék irányítását, aztán megint jöttek a forró csuklójú nehéztüzérek és végül 130 pontnál álltak meg.

A második meccs első negyede teljesen ellentétesen zajlott. Három perc alatt született nyolc fault, ebből az egyik oldalon Beverley technikaija, a másikon Adams sportszerűtlenje. Nagyon gyorsan kigyűltek a bónuszok mindkét oldalon, végül 33 büntetőt dobhattak a csapatok az első 12 percben, ami ténylegesen több, mint 40 (!) percig tartott. Rengeteg volt a játékmegszakítás, az elején sokat videóztak a játékvezetők, ez pedig nagyon nem jött jól a Wolvesnak.

Az sem jött jól, hogy a két faultot beütő Adamset azonnal lekapta Taylor Jenkins és többet nem is láttuk a pályán - három perc után már a JJJ-Clarke duóval játszott a Memphis, ami nagyon nem ízlett a Wolvesnak, különösen Anthony Edwardsnak, aki előtt mindig ott tudott maradni a védője, ebből pedig nehéz és rossz dobások születtek.

Már itt kockáztatnia kellett Chris Finch-nek, két faulttal fent hagyta Townst, aki el is kezdte dominálni a nálánál kisebb ellenfeleket, ugyanakkor cserébe védekezésben rendre büntették Moranték, hogy nem mert keményebben odaállni, nehogy megkapja a harmadik faultját. A Memphis egyik fő feladata volt, hogy limitálja Townst, ezt pedig úgy érték el, hogy az első perctől támadták, faultgondokba került, és bár a pályán maradt, csak az egyik felén volt használható, utána pedig már gyakorlatilag egyiken sem – a Wolves játékában ő a kulcsfaktor, ha kikapcsolják, csapata nagyon ritkán nyer.

Fontos volt, hogy a Grizzlies besegítő védekezése a gyorsabb felállással sokkal jobban működött, mint az első meccsen, a betörő játékosok előtt a festék környékén rendre ott volt két ember, ez pedig szépen lassan kivette az erőt Russellékből. A második negyedben már elkezdett nyílni az olló, itt érezhetően nyeregbe került a Memphis, a fejben fáradó ellenféllel szemben megjöttek a támadólepattanók is, ezt a fontos mutatót végül 14-4-re hozták a liga legjobbja, Adams nélkül.  

Még egy fontos mutatóban kerekedtek felül a Minnesotán, a festékben szerzett pontokban, ezt 60-34-re nyerték – itt nem is a 60 dobott, hanem a 34 kapott pont mutatja, mennyit javultak az első meccshez képest. A második félidőben aztán jött egy kis Morant-őrület, 20 pont fölé ment a különbség, onnantól csak villanásokra futotta a Minnesotától, a stabil ellenfelet nem tudták már kizökkenteni – megismétlődött az első meccs forgatókönyve, csak fordított előjellel.

 

D’Angelo Russelltől ez édeskevés, de Towns és Edwards sem lehet túl büszke

Már az első negyedben feltűnő volt, hogy mivel lendületből ritkán tudtak támadni, a Minny labdás embere felállt védelem ellen rendre dobócselekkel, karbeakasztásokkal igyekezett faultokat, büntetőket kiharcolni – ezt csinálta Beverley, Towns és Russell is. Ez eredményes is volt, de csak egy ideig, mert a Memphisnél előbb-utóbb ráéreztek erre, illetve a játékvezetők is észrevették például Towns tripladobás közben kitett jobb lábát a második negyedben, ami miatt három faulttal le kellett ülnie. Az első öt percben Russell négy, Beverley két büntetőt harcolt ki, majd a hátralévő bő 40 percben Beverley ehhez tudott még hozzátenni kettőt. D’Angelo Russell dobásai már az első meccsen sem működtek, de akkor legalább jól osztogatott, most viszont az első negyedet követően gyakorlatilag semmilyen hatása nem volt a meccsre.

Towns és Edwards ment előre, de csak a meccs bizonyos szakaszaiban emlékeztettek arra a két szörnyetegre, akik domináltak az első meccsen. KAT-nek az első negyedben volt pár remek perce, utána viszont vagy a kisebb védők ellen szenvedett, vagy az Adams helyén játszó Xavier Tillman szívta jól a vérét mindkét oldalon. Faultgondok ide vagy oda, Tillman minden tisztelete ellenére KAT-nek ezt meg kellett volna oldania. Edwardsnál is kijött, hogy amikor szoros őrizetet kap, illetve nincsenek kényelmes mismatchei (Adams) a periméteren, akkor bizony még van hová fejlődnie. Róla abszolút nem akarjuk lehúzni a keresztvizet, egyszerűen most először találkozott azzal, hogy mit jelent a playoff: ha valamiben kicsit is gyengébb, bizonytalanabb vagy, arra kíméletlenül rámegy az ellenfél.

Ha egy szóval lehetne összefoglalni, mi hiányzott a Minnyből: a lendület. A Grizzlies egyrészt sokkal több támadópattanót szedett, másrészt a végig nagyon fegyelmezetten zárt vissza, ezzel a két faktorral pedig kinyírta a Wolves legfontosabb játékelemét, a villámgyors ellentámadásokat. A Minnesotának összesen 11 gyorsindulási lehetősége volt, amiből 11 pontot szereztek, ezek borzasztó alacsony számok.

 

Naz Reid lehet a megoldás?

Ahogyan Adamset eddig szépen kivette a párharcból a Wolves, ugyanilyen szépen bontja le a kezdő erőcsatárt, Jarred Vanderbiltet a Grizzlies (nem a szó fizikai értelmében, bár Adams egy sportszerűtlent érő pofont osztott ki neki). Ahogyan az első meccs után Adams tartós „távollétére” kellett felkészülnie a Memphisnek, most ugyanerre a nehéz döntésre kell felkészülnie a Minnynek. Ma sem Malik Beasley, sem Jaden McDaniels nem volt meggyőző, Naz Reid viszont a második negyedben elöl-hátul mutatott igen ígéretes dolgokat, jól elvoltak JJJ-vel.  

 

A Grizzlies támadójátéka most más volt

Az előző meccsen leginkább Morant zsenialitása miatt maradtak valamennyire meccsben és nem szenvedtek hasonló arányú vereséget, mint most a Wolves, a második összecsapásra viszont többen is feljavultak. Kezdve Desmond Bane-nel, aki az első félidőben majdnem ugyanúgy villogott, mint pár napja Edwards, jól használta ki, hogy Morantre nagy figyelem hárul.

Kiváló második-harmadik opciónak bizonyult, ami kellett is, mert Dillon Brooks megint vagy erőlködött, vagy mellédobálta az üres helyzeteket. Brooks viszont védekezésben feljavult: nehéz eldönteni, hogy ő húzta fel a Grizzlies csapatvédekezését, vagy a Grizzlies csapatvédekezése az övét – nem csinált látványos dolgokat, de végig ott volt lábon, ez pedig elég is. Jaren Jackson Jr. most elkerülte a faultproblémákat, ami jó hatással is volt a támadójátékára – gyűrű közelében ezúttal sem villogott, de megérkeztek a hármasai, ez pedig nagyon nem jó hír a Minnesotának.

Végül ne feledkezzünk meg Morantről sem, aki sokkal cizelláltabban, türelmesebben játszott. Most is voltak betörései, de szépen megvárta a zárásokat, okosan támadta Townst, szépen lejátszotta a kettő-kettőket Tillmanékkel, de például Williamsnek is adott egy lézer alley-oop passzt, és 2/4 hármast is a helyére küldött – amikor pedig a harmadik negyedben meg kellett őrülnie, meg is őrült. Erre a sokoldalú játékra nem nagyon volt ma válasza a Minnesotának.

 

A Grizzlies kispadja továbbra is extra

A Wolves második sora alapvetően rendben volt, de hiába dobott jól Prince, Reid és McLaughlin, ők is negatív plusz-mínusszal zártak. A kezdőkkel sokat labdázó Malik Beasley -24-gyel zárt, Jaden McDaniels 0/4 hármassal jelentkezett, ők most nagyon nem tudták megtolni a szekeret, pedig Vanderbilt perceit leginkább nekik lehet odaadni.

Ellenben a túloldalon megint gyakorlatilag mindenki jól szállt be: Brandon Clarke játéka mellett a statisztikája is rendben volt, Kyle „glue guy” Anderson 18 perce alatt 24 pontot vert ellenfelére a Memphis (főleg a harmadik negyed elején mutatott be zseniális védekezést Adams helyén). Tyus Jones újra kiválóan mozgatta a második sort, Ziaire Williams 13 pontig jutott, a meglepetésember Xavier Tillman pedig 6/7-es mezőnymutatóval és 7 lepattanóval helyettesítette Steven Adamset. De’Anthony Melton továbbra is csak nyomozza a dobásait, de hátul ugyanazt tudja, mint Brooks, és egyelőre tőle is elég ez. 

 

Ingramet nem lehetett megállítani

Brandon Ingram a rájátszásban is letette a névjegyét, második meccsén 37 ponttal, 11 lepattanóval és 9 gólpasszal vezette győzelemre csapatát. A Suns szinte mindent megpróbált a levédésére, a folyamatos váltásoktól kezdve a box-and-1-ig tényleg szinte mindent, de amikor szoros emberfogással akarták őrizni, akkor is ki tudott eszközölni számára kedvező váltásokat – ez különösen azokban a percekben volt látványos, amikor Torrey Craig próbált volna rá tapadni, de ő eleve csak 8 percet töltött a pályán, és más sem tudta igazán megfogni Ingramet. Amikor ott volt a nyakában az aktuális védője, az sem befolyásolta őt, 8/14-es mezőnymutatóval zárt azoknál a dobásainál, amiket védte az ellenfél valamelyik védője, a nehéz helyzeteit is megoldotta.

Ingram egyébként illusztris társaságba is keveredett, ő lett a Pelicans történetének a harmadik játékosa, aki legalább 35 pontot és 10 lepattanót tudott elérni egy meccsen a rájátszásban, korábban csak David West és Anthony Davis tudott hasonlót összehozni.

 

A semmiből jöttek meg a Pelicans triplái

Azt követően, hogy az első meccsen 9/23 hármast süllyesztettek el a Pelicans játékosai, ezúttal 17/30 triplát küldtek a helyére. Ami azért is nem kicsit meglepő, mert az alapszakaszban meccsenként átlagosan 10,6 bedobott triplát jegyeztek, amivel a 28. helyet foglalták el a ligában, a 33,2%-os hatékonyságukkal pedig a 27. helyen zártak. Az alapszakaszban egyszer sem értek el 16 bedobott triplánál többet, míg a leghatékonyabb estéjükön 52,4%-on tudtak megállni, de azt is 11/21 kísérletből hozták össze, míg most a Suns ellen 56,6%-kal dobtak kintről.

A Sunsnak az alapszakaszban a triplák elleni védekezés kimondottan az erősségének számított, átlagosan 11,6 triplát dobtak be ellenük a csapatok, ami a 4. legkevesebb a ligában, riválisaikat 34%-on tartották 82 meccsen keresztül, amivel az 5. helyen zártak a mezőnyben. Az alapszakaszban hétszer engedtek legalább 17 bedobott triplát ellenfelüknek, de mind a hétszer nyerni tudtak – ha viszont ezt a mutatót lejjebb visszük minimum 15 bekapott triplára, akkor már csak 9-8 a mérlegük, ez alapján kulcsfontosságú lehet, hogy a folytatásban jobban odafigyeljenek a kinti védekezésükre, ugyanakkor a másik oldalról is fel lehet tenni a kérdést, hogy mennyire fenntartható az, hogy a Pelicans ennyi bedobott triplával zárjon, mert az alapszakaszból kiindulva ez inkább tűnik egyszeri kifutott teljesítménynek, ami abból fakadt, hogy egyszerre sült McCollum (6/10), Ingram (3/3), Murphy (3/5), Alvarado (2/2) és Jones (2/3) keze.

 

Booker és a combhajlító esete

Egyelőre még semmi érdemlegeset nem tudni arról, hogy mennyire súlyos Devin Booker combhajlítóizom-sérülése, ezért nagyon találgatni sem lehet, hogy mi lesz vele/nélküle a Suns-Pelicans párharc folytatásában, viszont érdemes lehet visszatekinteni, hogy mi volt a múltban. Decemberben Booker hasonló sérülés miatt 7 meccset hagyott ki, és akkor 5-2-t ment nélküle a Suns, az egész szezont figyelembe véve pedig 8-6-ra végeztek azokon a meccseken, amikor ő nem játszott. Talán bizakodásra adhat okot, hogy a szezon korábbi szakaszában bal, míg most a jobb combhajlítója sérült meg, és nem arról van szó, hogy kiújult az a sérülése.

 

CP3 passzait nem lehetett elvenni, de a Suns futásait igen

Azt követően, hogy az első meccsen gyakorlatilag egymaga szedte szét a Pelicans védekezését Chris Paul a negyedik negyedben, láthatóan felkészült belőle az ellenfél, és már az is jelzésértékűnek bizonyult, hogy a meccs elején Herb Jones inkább őt őrizte, és nem Bookert. A Pelicans végig is tudta vinni, hogy nyomás alatt tartsa az irányítót, aki azt követően sem tudott pontszerző üzemmódba átlépni, hogy Booker kidőlt, 5/16 dobásból ért el 17 pontot, viszont a passzait nem lehetett elvenni tőle, 14 gólpasszt osztott ki eladott labda nélkül, bár végül ez sem lett elég.

A legjelentősebb változás a Suns játékában – Booker elvesztésétől függetlenül –, hogy az első meccsel ellentétben most egyáltalán nem tudtak futni. A Pelicans sokkal fegyelmezettebben zárt vissza, és ugyan ebből fakadtak olyan túlkompenzálások, amik után úgy tudott Booker felfutni a triplavonalra, hogy nem követte őt senki, de összességében bejött ez a taktika, és már az első félidőben is egyenlő partnerei tudtak lenni ellenfelüknek, majd a fordulás után Booker a sérülését megelőzően sem tudott már villogni. Az első meccsen 15-2-re hozta a Suns a gyorsindításokból szerzett pontok arányát, viszont ez teljesen átfordult, ezúttal a Pelicans nyerte ezt a kategóriát 16-9-re. A futósabb játék Jaxson Hayesnek is jobban feküdt, akit az első meccsen gyakorlatilag pályán sem lehetett tartani, most viszont hasznos 20 percet játszott, bár a negyedik negyedben ezúttal sem jutott szóhoz.

A rájátszás idején további érdekességekért érdemes körülnézni a Kezdő5.hu Twitter-oldalán is.