Playoff-percek: beleállt a harcba a Philly, de bajban van-e a Raptors?

Megvillant a Sixers-pad

Sokat beszéltünk arról, hogy mennyire üres a Philly cseresora, ez a sor pedig még rövidebb lett azzal, hogy Mike Scott egy nehezen gyógyuló sérülést szedett össze és bizonytalan ideig nem bevethető, a második torontói meccsen azonban mégis talált két olyan játékost itt Brett Brown, akik kulcsszereplővé tudtak előlépni. Ez a két játékos Greg Monroe (10 pont, 5 lepattanó 12 perc alatt) és James Ennis (13 pont, 6 lepattanó, 2 gólpassz, 1 blokk 24 perc alatt) volt, akikkel nem hogy nem esett vissza, hanem kis túlzással még javult is a játék: mindketten nagyon agresszíven lepattanóztak, bátran és pontosan vállalkoztak, védekezésben pedig tökéletesen elvégezték, amit kellett - velük +7-8-ban volt a gárda, Monroe például Embiid helyettesítését is jól megoldotta ebben az időszakban.

Főleg akkor érdemes kiemelni a teljesítményüket, ha megemlítjük a torontói kispadot is: Ibakáék összesen öt (!) pontot tudtak kiszenvedni magukból és gyakorlatilag nem lehetett őket pályán tartani. Ibaka, Powell és VanVleet játszott 2 percnél többet, de 2/10-es mezőnymutatót, 6 faultot, rossz védekezést hoztak és csak megborították a kezdőötös ritmusát. Ez egy olyan faktor, ami előzetesen a Raptors mellett szólt volna - és egyébként még szólhat is, mert Monroe megsérült, azért sem játszott többet...

TJ McConnell egy másodpercig sem került pályára és Boban Marjanovics is csak egy percig, egyikük sem használható, úgyhogy nagy szükségük lenne Monroe és Ennis hasonló formájára.

Ez már playoff-védekezés volt a Phillytől

Az első találkozón még meglehetősen felkészületlennek tűnt a Sixers Torontóban, a másodikra viszont Brett Brown meghúzta az egyértelmű változtatásokat, amik el is kezdtek működni: Ben Simmons került Kawhi Leonardra és a betörő klasszis elé folyamatosan érkeztek a besegítő védők, amik gondlkodásra, "munkára" késztették őt. Leonard így is beszórt 35 pontot, azt nem lehet mondani, hogy megfogták, de a Raptors csapatjátéka lelassult és körülményessé vált, amit még megtoldottak annyival, hogy Joel Embiid fogta Pascal Siakamot -a Toronto fiatalja kicsit túlerőlködte a rendezvényt, rossz döntéseket hozott és a festékben próbálta meg megverni Embiidet, amiből rengeteg rossz dobás született. Redickék emellett most nagyon érezték a váltásokat és a rotálást is hátul, a besegítések után azonnal elosztották, hogy kinek hol van dolga és bár a kiosztásokból voltak azért bőven jó triplahelyzetei a Torontónak, ezek ezúttal kimaradtak.

Brown nem találta fel a spanyolviaszt, de ennyit tesz, ha legalább a megfelelő módon játszik egy csapat - a kissé lefagy Raptors 36 eFG%-ra sem volt képes egy félidő alatt, a támadópattanók alig hét százalékát szerezték meg Gasolék és olyan szörnyű százalékban jutottak el a büntetővonalra, mint senki az elmúlt húsz év NBA-rájátszásai során. Ez elég is volt a pályaelőny ellopásához, ezt megtartani viszont legalább ilyen nehéz lesz...

Nagyon azért nem kell félnie a Raptorsnak

Ugyan a széria jelenleg a Sixersnek áll az elvitt pályaelőny miatt, de túl nagy aggodalomra nincs ok Torontóban, inkább csak pontosítani kell a játékon és jobb döntéseket hozni. Két problémájuk volt támadásban, az egyik Siakam erőlködése, neki sokkal jobban kell dobást kiválasztani Embiid mellett, hiszen a sebességkülönbség miatt ebből a matchupból ő is kijöhet sokkal jobban, másrészt pedig a tripladobás, ami ezúttal nagyon nem ment a kanadaiaknak - jól védekezett ugyan a Sixers, a ritmust is elvették a vendégek, alapvetően nem is túl jó kinti dobó csapat a Raps, de ennyi üres, vagy legalábbis jó helyzetet nem hibázhatnak el Danny Greenék. Védekezésben most is tökéletesen tették a dolgukat, Gasol még jobban eltüntette Embiidet, Ben Simmons erősségeit teljesen kivették a játékból, összesen húsz pontot engedtek a Redick-Harris kettősnek és 94 pontot kaptak úgy, hogy a Sixersnél Butler parádézott és a kispadról is váratlan extrák érkeztek.

Tegyük azért hozzá, hogy idegenben nyilván más lesz a helyzet, hazai környezetben a Philly kiegészítői is magabiztosabbak lehetnek, de ha kicsit összeszedi csapatát Nick Nurse, akkor nagyobb változtatások nélkül is visszaveheti a pályaelőnyt - legalábbis semmi olyat nem csinált a Sixers, amire ne lehetne egyszerűen reagálni. Főleg úgy nehéz elképzelni egy Philly-dominanciát, hogy Embiid láthatóan közel sem önmaga...

Ez a Jimmy Butler kell a Phillynek

Hatszor jutott el 30 pontig az alapszakaszban Butler, a rájátszásban viszont már ez volt a második, amikor csapata támadójátéka nem működik, akkor ő bizony előlép. Simmons helyett ő volt a fő ballhandler ezen az estén, a végjátékban pedig sorra hozta azokat a clutch játékokat, amelyeket várnak is tőle - volt egy tökéletesen olvasott leindításos duplája, egy óriási triplája, két büntetője, a végén pedg ő találta meg jó helyzetben Joel Embiidet. Egyébként a 30 pont-10 lepattanó-5 gólpasszos statlapot Philly-mezben csak ketten tudták hozni a rájátszásban a elmúlt 35 évben: Charles Barkley és az említett Embiid.

Lillard utolérte Drexlert

Karrierje 14., legalább 30 pontos meccsét játszotta a Portland ásza, így most már Clyde Drexlerrel közösen tartja a franchise-rekordot – vélhetően nem sokáig. 

Jokics új fejezetei

Második 35 pont feletti meccsét szállította a szerb center a 2019-es playoffban – ilyenre denveri színekben eddig három játékos volt képes: Carmelo Anthony, Alex English és David Thompson. Anthony és English egyszer-egyszer gólkirály volt az alapszakaszban, Thompson pedig az 1978-as alapszakaszban egyszer 73 pontot szórt, ami holtversenyben a ligatörténet negyedik legjobb egyéni teljesítménye – szóval nem nevenincs shooterek közé került Jokics. 

A 37 pont, 9 pattanó, 6 gólpassz, 3 szerzett labda és 2 blokk olyan statisztika, amit eddig összesen két játékos csinált meg az NBA-ben 1974 óta: Julius Erving és LeBron James (utóbbi háromszor). 

Szépen ment az edzői matekozás

A párharc-felvezetőben is írtuk, hogy alapvetően nem nagyon lehet majd megállítani a két sztárt, Lillard és Jokics is „tette a dolgát”, így máshol kell majd matchup-előnyöket találnia a szakmai stáboknak, ezt fogják kis lépésekben keresni. Az első ütést a Denver vitte be azzal, hogy Torrey Craig maradt a kezdőötösben, a Craig-Millsap páros pedig hamar sok lett a Portlandnek – hátul Craig jól küzdött, elöl pedig Millsap oktatott a mérkőzés elején, vele az egész első félidőben nem tudott mit kezdeni a Blazers. A vendégek hamar megkezdték viszont a rotálást, megpróbálkoztak a Collins-Leonard kétmagasemberes felállással, ami viszont nem annyira működött, mivel a Denver azonnal reagált és Jokics mellé felhozta Plumlee-t is, aki védőoldalon nagyszerűen kosarazott – ekkor előlépett Rodney Hood, jól használta ki az elzárásokat, a nagyobb helyet, és alaposan megszórta magát, visszahozva a Portlandet. Szintén érdekes edzői húzás volt Michael Malone-tól, hogy Torrey Craiggel időnként szorosan fogatta Lillardöt, és úgy gondolkodott, hogy a Murray-Harris páros lábon meg tudja oldani az ügyetlenebbül labdázó többi portlandit – ez elsőre annyira nem működött, mert Lillard így is sűrűn odafért a játékszerhez. 
Nikola Jokicsra nem látszik megoldás

Sem a dupla magasemberes felállás nem működött (egyszerűen átdobta a védőket), sem az egycenteres felállás (betolta az emberét, sőt támadópattanózásban is veszélyt jelentett), folyamatosan jó dobóhelyzetekbe lavírozta magát, amiket gond nélkül be is dobált. Játékszervezésben hozta a megszokott szintet, ha pedig nem nála volt a labda, minőségi elzárásokkal segített, Kanter, Collins vagy Leonard egész egyszerűen nem tűnt elég jónak, hogy megakadályozza a denveri kettő-kettők végigjátszását – és ami ijesztő számukra, hogy a levédés nem kicsin múlott, sokszor több méteres előnyök keletkeztek ezekből. Várható is volt, hogy ezzel komoly gondjaik lesznek, de most kristálytisztán látszik, hogy ha ezzel nem kezdenek valamit (például megnézik a small-ballt), akkor ugyanaz marad az esélyük, ami az első meccsen: megpróbálni túldobni a Denvert. Ez természetesen előfordulhat, mert támadásban látszott, hogy mindenki élesen kezdte a szériát, meg is vannak a fegyvereik, csak éppen ezt négyszer kellene megcsinálni, ami a mély Nuggets ellen nem valószínű, hogy sikerül. 

Nem a Denvernek kell változtatnia

Bár védekezésben akadtak gondjaik, például Rodney Hood és CJ McCollum nagyon sok kárt okozott, Lillardöt nem tudták limitálni, Kanter pedig élt a támadópalánkok alatt, összességében megvannak és működnek a matchup-előnyök, a kezdőötös összességében jobban dolgozik, így a Nuggets várhatja érdeklődve, hogy mit lép a Portland. A Blazersnél sokszor használható „szalámi-taktikát” elsőre jól alkalmazták, az Aminu-Harkless kezdő csatárpárost gyakorlatilag kivették a játékból (ketten együtt 2/7 mezőnyből, nagyon kevés kísérlet), nem jut el hozzájuk a labda, ha pedig ők szerveznek (Harkless 4 gólpasszt adott), azzal vidáman együtt él a coloradói gárda.