Playoff-percek: Curry nem csinálhat mindent egymaga

Ez a Heat két meccse volt, most kézben tartja a szériát

A Miamiban lejátszott két találkozó során összesen, két részletben 33 másodpercig tudott vezetni a New York egy-egy ponttal, de mindkét esetben azonnal, a következő játékból válaszolt, és fordított a Heat. A harmadik találkozó második felében már végig kétszámjegyű fórban volt Erik Spoelstra csapata, a negyedik derbi ennél szorosabban alakult, és nagyrészt tíz pont alatt mozgott a távolság, de visszatekintve azt mondhatjuk, hogy a kisebb-nagyobb megingásokkal együtt is kontrollálta a két hazai találkozóját a Miami, és ha a két New York-i estét nézzük, azzal sem kell szégyenkeznie - elsőre hét ponttal nyert, másodjára Jimmy Butler nélkül állt ki, és szoros vereséget szenvedett.

Összességében is azt mondhatjuk, hogy jelen pillanatban kézben tartja a párharcot a Heat, védekezésben érvényesíteni tudja az akaratát, támadásban pedig a kiegészítők jó formájával, jó helyezkedésével, és kellő akarattal egyelőre elég tűzerő van benne ahhoz, hogy nyerjen - mind a négy meccsen 105 és 109 pont között dobott a gárda, egyelőre teszi, amit tud, nem nagyon hibázik, nincsenek nagy szétesései, elfelejtett negyedei. A 3-1-es előny és főleg ez a két meccs az önbizalomnak is jót tehet (bár erre Butleréknél nagy szükség nincs...), és elég playoff-rutinja van már ennek a társaságnak ahhoz, hogy magabiztosan álljon oda a folytatáshoz annak tudatában, hogy három próbálkozása van lezárni a párharcot, és igazából nincs olyan faktor, ami egyértelműen a New York mellett szólna - nyilván azon kívül, hogy a háromból kettőt a Madison Square Gardenben rendezhetnek.

Egyelőre szinte minden úgy alakul, ahogy az a Heatnek jó, nincsenek nagy hullámzások a szériában, de nem véletlenül mondta azt Kevin Love, hogy most jön majd a széria talán legnehezebb meccse: idegenben párharcot lezárni mindig kőkemény dolog, ha pedig nem sikerül, az az eseményektől függően hozhat némi fordulatot az eddigiekhez képest.

 

A támadójáték nem elég

Az első körben azt láthattuk, hogy a New York playoff-védekezése darabokra bontotta a Cavs alapszakasz-támadójátékát, ebben a párharcban viszont az történik, hogy a Knicks alapvetően eredményes alapszakasz-támadójátéka szenved a Heat playoff-védekezésével szemben. Tom Thibodeau alakulata 99,8 pontot átlagol az eddigi négy mérkőzésen, amit felfelé húz a megnyert második meccs 111 pontja (és lefelé a harmadik mérkőzés 86 egysége), a négyből még a mostani 49%-os mezőnyözés volt a legjobb, az egy győztes meccsen kívül egyszer sem sikerült még tíz triplát sem bedobni.

Összességében sokszor a nehéz dobások megoldásában, és a támadópattanókban bízhatott eddig a New York, ez utóbbi faktorban viszont most megsemmisítette a gárdát a Heat a negyedik negyedben, és továbbra is kevés a kialakított jó helyzet, a jó dobás, amikből ritmusba lehetne kerülni - sokkal inkább az erőlködés, a fő playmakerek kínlódása jellemzi a támadójátékot, ami egyszerűen nem elég a Miamival szemben.

Érdekes viszont az is, hogy a mostani harmadik negyed mégis talán az egész széria legjobb támadóidőszaka volt a Knicks számára: sikerült folyamatosan eljutni a gyűrűig és betörésből bontani, abból pedig befejezni, ebben a periódusban 70% feletti hatékonysággal célzott a gárda. De hiába, Spoelstra változtatott, Kevin Love lett a center, a tripladobók pedig magukra találtak, öt hármast küldtek a gyűrűbe fontos pillanatokban, amivel tartották, sőt növelték is az előnyüket, a záró etapra pedig már megint megborult a New York rendszere - egyelőre kevés a playmaking és kevés a tűzerő Brunsonéknál. Persze kieshet a kezükből egy olyan meccs, amikor mindent bedobnak kintről, azzal nyerhetnek bármikor, de rendszerszinten egyelőre nem elég az, amit támadásban tudnak.

 

Thibodeau változtatása sem hozott megváltást

Quickley sérülése után változatott a rotáción és a kezdőn is Tom Thibodeau: Quentin Grimes lett a kezdő kettes, Josh Hart pedig a kispadra szorult. Grimes játszott is 42 percet, bedobott 3/7 triplát, míg Hart csereként kipontozódott, de fundamentális változást nem hozott ez a módosítás, ugyanazokkal a problémákkal küzdött a Knicks, mint eddig - Quickley játéka kérdéses a következő mérkőzésre, de nagyon kellene még valaki vagy valami, mert kezd elfogyni a társaság. A padról már csak az említett Hart, valamint a cseremagas Hartenstein kapott érdemi időt, Toppin 6, McBride 4 percet játszhatott, Rose és Fournie továbbra is rotáción kívül van, ez a kezdő pedig ebben a formában nem tűnik elégnek - csak éppen azt sem nagyon látni, hogy hol, hogyan lehetne mélyebben belenyúlni ebbe a keretbe.

 

Lowry továbbra is nagyon kell

15 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz, 0 eladott labda: ezek a nyers számok Kyle Lowry esetében ezen a mérkőzésen. Ezeknél viszont sokkal fontosabb az, hogy mikor és hogyan fejti ki a hatását: Jimmy Butler hat percet ült ezen a meccsen, és ez idő alatt nem hogy megzuhant volna a Heat, hanem tovább növelte az előnyét, köszönhetően elsősorban Lowrynak. A veterán karmester ilyenkor agresszív üzemmódba kapcsol, tempókat vállal a dropback védekezés ellen, jól levezényli a kettő-kettőket, és tényleg a kezébe veszi az irányítást, amit a széria eddigi egész részében láthattunk tőle - amíg az alapszakaszban Butler nélkül beszakadt a Miami támadójátéka, a rájátszásban nem ez a helyzet, és most is abszolút stabilnak, tudatosnak tűnt a gépezet ezekben a percekben.

Gabe Vincent újabb totális betlije (3 pont, 1/7 mezőnyből kezdő irányítóként) is fontos volt, hogy Lowry hozza a stabilitást és a szükséges playmakinget, ezt megtette, és bár korábbi sztár önmagától nyilván messze van, de ez a teljesítmény abszolút elég tőle - egyelőre 28 perc alatt 13 pontot, 5 gólpasszt és 39%-os triplázást átlagol, amiket lehúz a gyengébb második meccs, még jobb és hasznosabb eddig, mint a Bucks ellen volt.

 

Davist támadta a Warriors, de nem csinálhat mindent Curry

Steve Kerr ismét belenyúlt a csapatába, a legutóbbi gyengébb meccse után kivette a kezdőből JaMychal Greent, és a helyére a védekezésben sokkal aktívabb, illetve támadásban sokkal több bemozgással operáló Gary Payton II került. Már az első negyedben is látszódott, hogy mit akar ezzel a Warriors, de a második negyed elején domborodott ki igazán, hogy ezzel az a céljuk, hogy kihúzzák Anthony Davist a palánk alól. Ez ideig-óráig remekül működött, rendre az a játékos (többnyire Payton vagy Draymond Green) adta a zárásokat Curry-nek, akit épp Davis fogott, és az első félidőben nem igazán tudott mit kezdeni ezzel a Lakers. Hiányzott a kommunikáció ekkor a Lakersnél, mert Davis nem váltott rá teljesen Curry-re, így viszont a saját embere szabadon indulhatott el befelé, akit a Warriors irányítója rendre meg is talált, de egy-egy erősebb zárás után maga is meg tudott indulni a gyűrű felé, és ennek az lett az eredménye, hogy a meccs végéig 13 dobást vállalt csak a festékből. A második negyed közepén azzal állt elő Darvin Ham, hogy Davis ráváltott Curry-re, és az irányító addigi védője vette át Davis emberét, de ez sem bizonyult tökéletes megoldásnak.

A második félidőre Ham újfent változtatott, Davis sokszor inkább Andrew Wigginst fogta hátul, és ez ideiglenesen meg is zavarta a Warriorst, de a harmadik negyedben még ugyanúgy ültek Curry passzai, mint azt megelőzően, így ki tudták mozogni ezt a helyzetet is. A negyedik negyedben viszont megfordult a széljárás, a Lakers védekezése el tudta érni, hogy Curry ne passzoljon, ekkor csak egyetlen gólpasszt osztott ki, ellenben összehozott egy 4/11-es mezőnymutatót, és ekkor már Davist sem tudta ugyanúgy támadni, hiába kereste volna azokat a párharcokat, amikből korábban profitálni tudott a csapata.

Curry végül 14 gólpasszal zárt, ami a második legtöbb pályafutása során a rájátszásban, és a passzjátékban négy legjobb meccséből kettőt is ebben a párharcban hozott össze, ugyanakkor a 31 pontjához 30 dobást használt el, a triplavonalon túlról 3/14-et hozott csak össze. Az látszódott, hogy sokszor csak azért emelt rá egy-egy triplát, hogy azzal nyomást helyezzen a Lakers védekezésére, de ezek többnyire nem is voltak jó vállalások, ritmustalanul dobta el ezeket – tudjuk, hogy ő képes ilyen helyzetekből is sorra betalálni, viszont ez nem az az este volt.

Ezzel együtt sem lehet csak az ő rossz dobóformájára fogni a Warriors vereségét, mert a társai is csak 9/27 triplát dobtak be, különösen Klay Thompson 3/9-es mutatója volt fájó, aki teljesen elveszett a mezőnyben, míg Jordan Poole-nak annyira nem ment a játék, hogy Kerr csak 10 percet adott neki, és a negyedik negyedben nem is erőltette őt, inkább a védekezésben aktívabb Moses Moody játszott helyette, így csak akkor nyerhetett volna a Warriors, ha Curry teljesítménye a tökéleteshez közelít – ez nem működött 48 percen keresztül, a végére ő is elfáradt, a véghajrában többször is hibázott.

Azt a tanulságot le lehet vonni, hogy Davis légvédelmi erejét el lehet venni egy ilyen taktikával, a rájátszás során először fordult elő, hogy blokkolt dobás nélkül zárjon, ráadásul így a festékből is kikapott a Lakers 52-46-ra – a Warriors számára az a probléma, hogy ebből valószínűleg inkább a Lakers vonhat le következtetéseket hosszabb távon, illetve az esetleges ellenfele a nyugati döntőben. Az NBA történetében mindössze 13 csapat volt képes arra, hogy 1-3-ról megnyerjen a párharcot, a Warriors viszont amiatt reménykedhet még talán, hogy 2016-ban éppen ők voltak az egyik csapat. Az viszont rossz ómen, hogy 2016-ban el is buktak egy párharcot 3-1-ről és LeBron James akkor is ott volt az ellenfélnél – James ráadásul sosem veszett még párharcot kétmeccses előnyből.

 

Mit tehet a Warriors?

Mondhatnánk, hogy nem kell túlreagálni ezt a vereséget, mert csak azon múlt, hogy nem estek be azok a triplák, amik máskor be szoktak hullani, ugyanakkor nincs több hibázási lehetőségük, zsinórban háromszor kellene hibátlanul játszaniuk azzal a csapattal szemben, amelyik a trade deadline óta back-to-back vereséget is csak egyszer szenvedett el, és jelen összeállításában még nem bukott sorozatban három meccset.

Mindenekelőtt arra lenne szükség, hogy Klay Thompson visszajöjjön a párharcba, mert az elmúlt két meccsén csak 8/25-tel célzott mezőnyből, és a triplái is hiányoznak (6/18), ráadásul a negyedik meccs hajrájában is elrontott két kinti dobást. Ebben vastagon benne van Austin Reaves keze is, akivel szemben 7/18-at dob eddig mezőnyből, ugyanakkor az a Warriors nagy problémája, hogy Curry is ugyanilyen mezőnymutatót tud eddig felmutatni, amikor Reaves fogja őt, és Wiggins is csak 3/9-nél tart vele szemben, úgyhogy nem az a nagy megoldás, hogy őt le kell választani Thompsonról, mert akkor máshol okoz majd hasonló károkat. Reaves ráadásul a pálya túloldalán is problémát jelentett a negyedik meccsen, néhány gyengébb meccs után 21 pontot dobott most, emiatt is jobban oda kell figyelni rá.

Nem lenne meglepő, ha Kerr ismét variálna majd a rotációjával, bár a kezét erősen megköti az, hogy Kevon Looney milyen állapotban van és mennyit bír játszani – a centerrel a pályán +17-ben vannak a Lakers elleni négy meccsen, viszont mindössze 68 percet tudott játszani. Kerr helyzetét az is nehezíti, hogy Poole egyre mélyebbre zuhan azóta, hogy az első meccs végén elrontotta a potenciálisan győztes dobást, pedig az ő pontjaira és passzaira is szükség lenne, és nem csupán olyankor, amikor a Curry-Thompson kettős valamelyik tagja a padon ül.

 

Curry elit társaságban, James a maga ligájában

Curry 31 ponttal, 10 lepattanóval és 14 gólpasszal elkönyvelhette pályafutása harmadik tripla-dupláját a rájátszásban, ami első hallásra nem tűnik valami soknak, de valójában csak három játékos ért el ennél is több 30 pontos tripla-duplát a szezon ezen szakaszában. A vonatkozó örökranglistát toronymagasan vezeti LeBron James (15), őt Oscar Robertson (8) és Russell Westbrook (6) követi, és Curry-n kívül is csak James Harden és Nikola Jokics bír 3 tripla-duplával a rájátszásokban.

James eközben pályafutása során 146. alkalommal ért el legalább 25 pontot, 5 lepattanót és 5 gólpasszt a rájátszásban, így pontosan kétszer annyi ilyen meccse van, mint a vonatkozó rangsorban második helyen álló Michael Jordannek (73).

 

Walkerből hős lett

Lonnie Walker IV volt már a harmadik meccs egyik kevésbé megénekelt hőse is, ezúttal viszont sokáig az volt a nagyon látványos, hogy mennyire nem találta meg őt a labda támadásban, három negyedet követően mezőnykísérlet nélkül állt. Ebből kiindulva végképp a semmiből jött, hogy a negyedik negyedben vezérré lépett elő, és 6/9 dobását elsüllyesztve 15 pontot dobott, a záró játékrészben ugyanannyi kosarat szerzett, mint a teljes Warriors.

Azt nem lehet mondani, hogy Ham nem bízott benne a meccs korábbi szakaszában, mert 27 játékperccel zárt, és most már teljes egészében megkapta Troy Brown Jr. perceit is. Ham gyakorlatilag nyolc főre szűkítette a rotációját, Wenyen Gabriel szűk két percet játszott az első félidőben kilencedik emberként, miközben a Grizzlies elleni hatodik meccs érdemi részében még ő volt a nyolcadik tag. Walker előlépése mellett a legnagyobb változás ahhoz a meccshez képest, hogy ezúttal Davisnek és Jamesnek is 43 percet kellett a pályán töltenie, mindketten csak egyszer játszottak ennél is többet az idei rájátszásban, ráadásul különböző meccseken.

 

Russell gyengélkedése és Davis felemás arca is belefért

Legutóbb írtunk arról, hogy mekkora különbség van D’Angelo Russell statisztikáiban a győztes, illetve a vesztes meccseken, viszont ezúttal azt is elbírta a Lakers, hogy a hátvéd 1/10 jó dobással zárt. Ugyanitt említenénk meg, hogy Davis viszont valamennyire megtörte azt a sormintát, hogy felváltva hoz ponterősebb, illetve pontszegényebb meccseket, a 23 pontja nem teljesen illik bele a sorba, viszont a második félidőre ezúttal is meglehetősen passzívvá vált – a nagyszünetben 19 ponttal és 8/12 jó dobással állt, a fordulás után viszont 2/4-es mezőnymutatóval csak 4 pontot jegyzett, és ekkor a büntetővonalra sem tudott már eljutni.

 

Beszéljünk kicsit a büntetőkről

Az első körhöz hasonlóan ismét szembeötlő, hogy mennyivel több büntetőt dob a Lakers, mint az ellenfele, a nyolc versenyben lévő csapat közül a Lakers átlagolja a legtöbb büntetődobást a második körben, meccsenként 25,8-et, míg a Warriors a mezőny végén kullog a 12,8-es átlagával, ráadásul a Lakers (80,6%) jobban is dobja ezeket, mint a Warriors (70,6%). A vonalról meccsenként 11,8 ponttal szerez többet a Lakers, viszont ez annyiban nem meglepő, hogy az alapszakaszban is a Lakers harcolta ki a legtöbb büntetőt a 30 csapat közül, míg a Warriors a legkevesebbet, viszont ott a kísérletek számában „csak” 6,4 volt a különbség. Azt is érdemes megjegyezni, hogy az alapszakaszban a Lakers engedte a legkevesebb büntetőkísérletet az ellenfeleinek, meccsenként 20,8-et, míg a Warriors a hatodik legtöbbet, 25,2-et.

Az látható, hogy ezek a trendek felerősödtek a rájátszásra, amiatt viszont mégis érdekes ez, hogy abban nincs nagy különbség a párharc során, hogy melyik csapat mennyit támadja a gyűrűt, az első három meccsen a Lakers 35, a Warriors 33,7 betörést átlagolt. (Azért nem négy meccsről teszünk említést, mert a ma hajnali adatok még nem elérhetőek jelen sorok írásakor, de ha figyelembe vesszük, hogy a negyedik meccsen mindkét csapat ugyanannyi dobásig jutott a festékből, akkor valószínűleg nem torzultak jelentősen ezek az adatok.) Az viszont aggasztó a Warriors szempontjából, hogy ezt a kevés büntetőt sem dobják jól, az alapszakaszban 79,4%-kal céloztak a vonalról, míg a Lakers ellen meglepően gyakran megremegnek a kezek – nem úgy az aranysárga-liláknál, akik 20/20 büntetőt dobtak be ma hajnalban is...