Playoff-percek: Doc Rivers hajthatatlan, a Heat köszönte szépen

Tucker fogta Hardent

PJ Tuckert küldte rá James Hardenre Erik Spoelstra, a Miami védőspecialistája pedig ki is vette korábbi csapattársa zsírját az este folyamán. Tucker gyakorlatilag egész pályán lihegett Harden fülébe, de olyan szinten, hogy már a Sixers alapvonali bedobásánál is elé helyezkedett, hogy még a labda játékba juttatásáért is küszködnie kelljen Szakállnak. Ez aztán az egész mérkőzés során így zajlott, szívta Harden vérét, előtte maradt, ütközött vele, amikor pedig az irányító megszabadult a labdától, akkor sem törődött a pálya többi részével, csak Hardent figyelte és minden erejével azon volt, hogy az a labda ne is kerülhessen már vissza hozzá. Amikor pick-and-rollt hívott Harden és azt a Heat jó szokása szerint elváltotta, akkor is Harden maradt a fókuszban Tucker számára, agresszíven segített az esetleges betörési útvonal felé, így az erre mostanában amúgy sem igazán hajlandó hátvédben még a gondolat is nehezen merülhetett fel, hogy lábon megverje az emberét, megbontsa a védekezést, elmenjen a gyűrűig és befejezzen vagy onnan alakítson ki dobóhelyzetet a társaknak.

A houstoni Hardennel nyilván más lenne a helyzet, de erre a mostani verzióra Tucker tökéletes megoldás volt, a 16 pont és az 5 gólpassz 5/13-as mezőnymutatóval és 5 eladott labdával bőven az a tartomány, amit Spoelstra mosolyogva fogad. Az pedig, hogy Tucker közben a túloldalon dobott 10 pontot 2/4 triplával és leszedett 5 támadópattanót, már csak hab a tortán...

 

Csak a small-ballban volt fantázia, de Rivers nem tudta kihagyni Jordant

Nem szeretnénk folyamatosan lehúzni a keresztvizet Doc Riversről, de a saját egóján kívül a világon semmi nem szólt amellett, hogy DeAndre Jordannek helye legyen ebben a párharcban (vagy akármelyikben), de mivel a tréner korábban kijelentette, hogy hagyják békén Paul Reeddel, nem ő fog játszani, majd azt ő all-time great edzőként tudja, így az a bizonyos ego jelentősen befolyásolta a józan érveket. Jordan kezdett, dobott 2 kosarat, leszedett 2 lepattanót, kiosztott 2 blokkot, de 17 játékperce alatt -22-ben volt vele a Philly, volt olyan védekezés, ahol annak ellenére zsákolt be mögötte egy alley-oopot Adebayo, hogy egyébként drop coverage-et játszott Jordan, tehát a labdás embert adta fel - teljesen vakon volt, kár ezt ragozni. Az első negyedben 15-6-ig nézte őt Rivers, aztán jött Reed, akivel hamar stabilizálódott a játék, majd visszajött tíz másodpercre Jordan, akivel gyorsan kaptak három pontot megint. 

A második negyed elején érkezett Paul Millsap, akivel támadásban már jobban nézett ki a dolog, de védekezésben ő sem volt megoldás, nehezen maradt ott lábon akárki előtt, majd újra Reed volt a megoldás, akivel ezúttal is stabilabb volt a gárda, mert ő védekezett, lepattanózott, aktívnak bizonyult, viszont folyamatos faultgondokkal küzdött. Végül az nézett ki legjobban, amikor Tobias Harris vagy George Niang volt a "center" és egy extra alacsony szerkezettel próbálkozott Rivers úgy, hogy zónára állította be csapatát, ezzel megfogták a Miamit, kellően gyorsak voltak ahhoz, hogy a Lowry nélküli Heat megakadjon, de ebben az esetben a zóna egyik nagy hátránya érvényesült, vagyis a lepattanózás - a Miami összesen 15 támadópattanót szedett le, ezzel tudott haladni.

Mégis ez a megoldás tűnt a leghatékonyabbnak a Sixers részéről, ám a második félidőt megint Jordan kezdte - itt voltak jó megoldásai, de közben az egypontos előnyből 7-9 pontos hátrány lett. A veterán center végül visszajött még két percre a negyedik negyedben és igazából itt dőlt el a küzdelem, 86-75-ről 96-77 lett ebben a két percben, a drop coverage-ét Tyler Herro szétbüntette, lehetett csomagolni.

Összegezve: Jordan használhatatlan, de Rivers erről nem volt hajlandó tudomást venni, Millsap már nem olyan elveszett, de lábon már ő is lassú (hat percet kapott), Reed elöl-hátul hasznosnak tűnt (9 lepattanó, ebből 5 támadó, 4 gólpassz), viszont 13 perc alatt öt faultot ütött be és a small-ball volt az egyetlen működőképes megoldás. Ehhez hozzátartozik, hogy Niang úgyis +6-ot csinált 22 perc alatt, hogy 0 ponttal és 0/7 triplával (!) zárt, gyakorlatilag offnightja volt és ha csak átlagosan dob magához képest, akkor egészen más mérkőzést láthattunk volna.

 

A Heat támadójátéka nem okozott pozitív meglepetést

Egyébként sem extra ez a Miami-gépezet, ha nem esnek be extra százalékkal a triplák (amire persze bármikor képes ez a keret), de Kyle Lowry nélkül egy rájátszás második körében azért érezhetően kevés tud lenni ez a rendszer. Különösen az első félidőben voltak bajban a floridaiak, ott tíz labdát szórtak el és főleg ebből kapott erőre a Philly, majd a nagyszünet után már egy pontosabb, koncentráltabb, a részletekre, a játékok olvasására jobban odafigyelő Miamit láthattunk - innentől egy eladott labdát vétett a gárda és tulajdonképpen simán lepofozta a Sixerst. Ehhez kellett Herro remek játéka, aki folyamatosan szétszedte a pick-and-rolloknál visszatáncoló Phillyt, de tény, hogy ebbe na formában ez a Miami továbbra sem elit a playoff-támadójáték tekintetében - az pedig teljes nonszensz, hogy Duncan Robinson annyira szétesett, hogy kikerült a rotációból, Victor Oladipo játszotta be magát a helyére. 

Egy potensebb, jobban támadó Philly ellen már nagy szükség lehet Lowryra, egy bevethető Robinsonra és egy sokkal jobb Butlerre, aki elsőre 5/16-ot erőlködött össze, az ő játékát gyakorlatilag elvették Maxey-ék.

 

Ayton a kulcs

Deandre Ayton ott folytatta a Mavericks ellen, ahol a Pelicans ellen abbahagyta, a Mavericks elleni első meccsen is agresszív volt támadásban, míg a Suns védekezését alapjaiban határozta meg. Vele a pályán annak ellenére is +10-ben zártak, hogy a végén azért ellenfelük komolyan zárkózott, megfelelt a várakozásoknak és messze ő volt a legjobb magasember a pályán. Vele szemben 7/17-tel dobott az ellenfél, míg a helyére beálló JaVale McGee-vel szemben 6/9-cel, az sem véletlen, hogy a túloldalon Maxi Kleber azokban a percekben szabadult el igazán, amikor a cserecenter játszott, nagyon hasonló volt a forgatókönyv, mint a Jazz elleni párharc elején, ahol Hassan Whiteside gyengeségeit tudta kihasználni. A Mavericks magasainak a védekezése is megér egy-két szót, Kleber ellen 12/17, Dwight Powell ellen 8/12 dobást süllyesztettek el a Suns játékosai, és nem véletlenül akkor tudtak megindulni, amikor mindketten lekerültek a pályáról.

 

A Mavericks alacsony szerkezete nem ízlett a Sunsnak

Három negyeden keresztül tisztes távolságból követte ellenfelét a Mavericks, az elképesztő formában támadó Suns rendre válaszolni tudott a jobb periódusaikra, ezért Jason Kidd az alacsony szerkezetéhez fordult. Már az első körben is használtak hasonló felállásokat, de akkor csak pár percek erejéig, ezúttal viszont szinte a teljes negyedik negyedet így játszották le, Kleber ekkor csak szűk két percet kapott, míg Powell már vissza sem került a pályára. Annak ellenére, hogy 17 pontos hátrányból kezdték a játékrészt, az utolsó pillanatig küzdöttek, és mi sem mutatja jobban az elszántságukat, hogy Luka Doncic, Jalen Brunson, Spencer Dinwiddie és Dorian Finney-Smith is végigjátszotta a negyedik negyedet.

Doncic végig agresszívan játszott, de az első három negyedben akadtak problémák a hatékonyságával, viszont a záró játékrészben 5/5-tel zárt mezőnyből, nagyon feküdt neki ez a felállás. Hasonló a helyzet Brunson esetében is, aki a mérkőzés jelentős részében nem tudott felnőni a tőle elvártakhoz, faultgondokkal is küzdött, és csak 2/9 dobását süllyesztette el, de a negyedik negyedben ő is 4/7-tel célzott, a végére megtalálta a helyeit a pályán.

Védekezésben is működött ez a szerkezet, gyorsabb és mozgékonyabb lett a Mavericks, agresszív letámadásokkal is tudtak operálni, a negyedik negyedben Paul 2/7, Booker 0/3, Ayton 0/4 dobással zárt ezzel szemben.

 

Elmaradt a Bridges-Doncic párharc

Előzetesen azt lehetett várni, hogy Mikal Bridges lesz Doncic legfőbb védője, ugyanakkor ez a megtisztelő, ámde igen nehéz feladat sokkal inkább Jae Crowder nyakába szakadt. A Mavericks nagyon hatékonyan harcolta ki, hogy Bridgesnek le kelljen váltania róla, és a Sunsnak sem volt ez feltétlenül az ellenére, a csapatvédekezésüknek többet használtak a váltások, mintha agresszívan megpróbálták volna Doncic-on tartani Bridgest. Noha méltattuk Aytont, az elsőre neki sem ízlett, hogy ő váltson az ellenfél legjobbjára, és ezt elkerülendő egy idő után már Crowder fogta a Mavericks pályán lévő magasemberét, akit Doncic rendre hívott zárást adni, és ekkor jöttek is a váltások. Crowder nem végzett rossz munkát, nem próbálkozott ellene sok dobással Doncic, ahogyan tulajdonképpen egyik védőjével szemben sem, hasonló arányban szondázta mindannyiukat, de azt azért érdemes megjegyezni, hogy Bridgesről 3/3-mal, míg Paul mellől 0/4-gyel zárt.

 

Ultrahatékony Suns

Sorozatban a hetedik meccsén dobott legalább 50%-kal mezőnyből a Suns a rájátszásban, ezzel beérték az 1986-os Lakerst a vonatkozó ranglista második helyén, csak egyetlen csapat tudott ennél is hosszabb ideig ilyen hatékony maradni, az 1984-es Lakers 10 meccsen keresztül ért el mindig legalább 50%-ot. Különösen az első félidőben bizonyultak megállíthatatlannak, amikor 63,6%-kal dobtak, de még a harmadik negyedben is elérték az 50%-ot, csak az utolsó 12 percre estek vissza, a 7/25-ös mutatójuk szerény 28%-ot eredményezett a végén.

 

Több tartalék lehet a Sunsban

Noha a végére rendesen megizzadt a tavalyi döntős, azt nem lehet mondani, hogy ne lenne még bennük tartalék, mert Crowder 28, Paul 29, Ayton pedig 33 percet töltött a parketten, ezeken a számokon még bőven lehet hová emelni, amennyiben úgy hozza a szükség, de Devin Booker 38 perce is egészségesebben hangzik, mint a túloldalról Luka Doncic 44 perce. A Mavericksnél kisebb a merítési lehetőség, hogy kiknek a perceit lehetne növelni a jobb eredmény reményében, ez alól leginkább csak a faultgondjai miatt 31 percet játszó Brunson a kivétel, illetve talán a 33 percet pályán töltő Reggie Bullock.