Playoff-percek: Doc Rivers sem tud megváltozni

A Jazz mindent kitett az asztalra, de csak 24 percig

A hazaiak ugyan elég rosszul kezdték a meccset, utána viszont irgalmatlanul felszívták magukat támadásban, legalábbis Bojan Bogdanovic, aki kihasználta, hogy nem kell Kawhi Leonarddel birkóznia védekezésben, a felszabaduló energiákat pedig hat triplába ölte. Az első negyedet 10/15, a másodikat 7/15 triplával zárta a Jazz, Jordan Clarkson is bevágott négy hármast, amiben rengeteg emberes dobás is akadt, a 17/30 tripla más csapatoknál egy meccsre is elég. Hamar kiderült, hogy a Utah sem különbözik „más” csapatoktól, a harmadik negyedet 0/10 triplával zárták, összességében zsinórban 17 hármast dobtak mellé, végül 20/54 triplát dobtak be, ami csak 37% - a „csak” arra vonatkozik, hogy a túloldalon a Clippers is 16/40-nel, 40%-os hatékonysággal zárt…

Az első félidőben Bogdanovic és Clarkson gyakorlatilag gondolkodás nélkül eldobott mindent, és majdnem minden be is esett – nem mondhatni, hogy kidolgozott támadások voltak ezek, a labdás ember beduplázását követően általában egy gyors passz után akadt egy talpalatnyi hely, és már emelték is rá. A gondok ott kezdődtek, hogy ezzel az elképesztő extrával is csak öt ponttal vezettek a nagyszünetben. 

A korábbi problémáik továbbra is fennálltak, amint leült Mitchell és Clarkson kidobta magát, mindig vissza tudott jönni a Los Angeles, majd a harmadik negyedben, amikor elkezdtek fáradni a hazai lábak, a kispadról szinte semmilyen segítség nem érkezett. Clarkson egyetlen pontot tudott hozzátenni a második félidőben, Niang dobott még egy tempót, és ennyi volt a kispad teljesítménye – és Niang is csak kényszerből került már pályára a fordulás után, sem ő, sem Favors, sem Oni játéka nem ütötte meg azt a szintet, ami ebben a párharcban kell. Nem először írjuk ezt le, de rövid a Jazz kispadja a Clippers ellen, nem csak pontokban, hanem védekezésben, mezőnymunkában is. 

Az látszott, hogy Mitchell nagyon messze van az egészségestől, a második félidőben volt pár megindulása, betörése, amiből kiharcolta a büntetőket, akadt pár triplája, de a végére őt is leszívta a Clippers. A harmadik negyedben szinte moccanni sem bírtak a hazai triplavetők, a negyedikben pedig hiába adódtak már tiszta helyzetek például O’Neale előtt, már a térdén járt és szinte mindent kihagyott, Mitchell lábai pedig teljesen elfogytak a végjátékra, reménytelen hármasokkal próbálkozott. 

Ha a harmadik negyedben Rudy Gobert pár percen belül nem szed vissza négy támadópattanót és abból nem szerez pontokat, a Jazz már sokkal hamarabb kipukkant volna – a francia megtette, amit lehetett, ő ennél többet támadásban nem tud segíteni. Quin Snyder sem tud ezzel mit kezdeni, megpróbálta feltenni a kiegészítőket a pályára, de megint láthatta, hogy nem jók, utána annyit tehetett, hogy próbálta úgy forgatni a hat húzóemberét, hogy minél később fáradjanak el. A szokásos megjegyzés, Mike Conley lehet a megoldás a hatodik meccsen, de ismét leírjuk: lehet, hogy túl kevés lesz, túl későn. 

Félreértések elkerülése végett, ma a Clippers cseresora sem váltotta meg a világot (kivéve talán Beverley jó két percét, amikor a harmadik negyed végén triplát és duplát dobott egymás után), de ez csak még kellemetlenebbé teszi a Jazz helyzetét. A vendégek kezdőötöse összességében kiválóan működött Leonard nélkül is, 106 pontot raktak a táblára és hátul is megtörték Mitchelléket a harmadik negyedben.

 

A Clippers kitartott a taktika mellett

A vendégek kiválóan kezdték a meccset, aztán jött a Jazz „minden mindegy” alapú szőnyegbombázása, azonban George-ék támadásban fegyelmezetten játszottak az első félidőben és látótávolságon belül maradtak, javarészt ennek köszönhetik, hogy végül nyertek. Folyamatosan keresték a mismatcheket és mentek befelé a festékbe, illetve a felkínált középtávolikat is bedobálták – George és Jackson kezdte általában a játékot, többször ők is fejezték be, de Morris is nagyon precízen dobott szinte mindenhonnan, Batum pedig triplákkal jelentkezett. Az első negyed végén 5/8, félidőben 8/18 hármassal álltak, ami egyébként remek mutató a playoffban. Voltak tehát vezéreik (George 22 ponttal állt a nagyszünetben, de Jackson és Morris is elérte a 10 pontot), 60 pontot dobtak különösebb erőlködés nélkül (a Jazz három labdát szerzett összesen), és védekezésben is tudtak mire építeni.

Többek között a Jazz első félidei döbbenetes dobóstatisztikájára. Nem a 17/30 triplára, hanem a 6/7 kétpontosra. A hazaiak néhányszor eljutottak a festékbe, de hét duplakísérlet mutatja, hogy arrafelé már ekkor sem termett nekik sok babér, amikor pedig a harmadik negyedben a fáradtság és az egyébként fokozódó Clippers-nyomás miatt besültek a hármasok, nem volt mihez nyúlniuk: mivel a kettő-kettőik egyszerűen nem működtek, nem jutottak be a festékbe és így nem tudták megjátszani Gobert-t sem. Nagy szükségük lett volna a rendszerszinten kiirtott középtávoli dobásokra (az első félidőben a hat mezőnykosár mindegyike a festékből született), de ezt a gárdát nem erre építették fel. 

A Clippersnél jól ismerték fel, hogy a saját játékuk elég szépen működik Kawhi Leonard nélkül is, ahhoz nem kell hozzányúlni, inkább fokozni kell a nyomást védekezésben, és ez végül kifizetődött. Emeljük ki Terance Mannt, aki hálátlan feladatot kapott, Leonardöt kellett helyettesítenie. Ugyan látványos akcióval kezdte a meccset, de utána szinte egyáltalán nem érezte a távolságokat védekezésben, könnyen megadta magát az elzárásoknál, sokszor rajta csúszott el a Jazz labdás emberének duplázása, amiből sok dobóhelyzet alakult ki. Neki jót tett Beverley beállása, aki elkezdett csúszni-mászni a labdákért, lábazni védekezésben, a második negyedtől mintha Mannre is ráragadt volna ez a mentalitás. Kezdett bemelegedni Leonard helyén, egyre több jó megmozdulása akadt támadásban és védekezésben is, a második félidőtől pedig hátul már komoly hatással is volt a meccsre – hogy aztán a végjátékban egy látványos 2+1-es játékkal, egy fontos védőpattanóval és egy Mitchellen bemutatott védekezéssel meg is koronázza a teljesítményét. 

 

Paul George, Marcus Morris és Reggie Jackson bizonyított a maga szintjén

Akárhogyan alakul a párharc vége, a mai meccsen a három, korábban okkal bírált spíler kiválóan játszott. George 37 pontot szórt 12/22-es mezőnnyel, 10/11 büntetővel, lekapott 3 támadópattanót és bár 5 gólpasszára ugyanannyi eladott labda jutott, végig tudta szervezni a játékot – jó néhány gólpassza a társak csuklójában „maradt”. Amit pedig hátul művelt, az extra: 13 védőpattanót szedett le, szerzett egy labdát és kiosztott 2 blokkot. A végén pedig clutch pillanatokban is jó százalékban csinálta meg a fontos játékokat, bedobálta a büntetőket – ez a régi Playoff P volt, a legjobb játékos a pályán, bár a legvégén azért néhány megoldásán már érződött, hogy hullafáradt. 

Marcus Morris ezúttal kiegyensúlyozottabban játszott, mint az előző meccseken, végig veszélyt jelentett a gyűrűre. Megoldotta az 1-1-eket, neki is akadt pár nagy hármasa, ráadásul ma védekezésben kifejezetten hasznosan játszott, jól oldotta meg a váltásokat, rendre az embere előtt maradt. 

Reggie Jackson ebben a szériában már sokadik jó meccsét hozta le, most annyit tett hozzá extraként, hogy sorozatosan jó clutch megmozdulásai akadtak. Előbb 89-92-es állásnál vágott be egy elképesztően nehéz duplát, majd 90-94-nél kiharcolt egy O’Neale-lépéshibát, a túloldalon bevert egy hármast, majd Batummal dobatott egy triplát. Ekkor ellépett 90-100-ra a LAC, de a Jazz visszajött 97-100-ra, ám megint érkezett Jackson egy saroktriplával, majd Gobert mellett csempészett fel egy ziccert – ebből már nem tudott visszajönni a Jazz. 

 

Nicolas Batum, a csendes vezér

Tavaly ilyenkor fabatkát se adott volna senki Nicolas Batum karrierjéért, de már az alapszakaszban látszott, hogy maradt még a francia tankjában. Mostanra ott tartunk, hogy a small-ball felállás sarokkövévé vált védekezésben – nem játszik az egykor Miamiban alkotó Shane Battier szintjén, de alakul. Ismét zseniálisan olvasta a Jazz bejátszásait honfitársa felé, szinte hibátlanul csinálta a váltásokat, vagy leszedte a pattanókat vagy kizárta Gobert-t, szerzett négy labdát, rutinból beütött gyorsindítást megállító faultot. Különösen a második félidőben az volt az ember érzése, hogy valahogy mindig jó helyen van még akkor is, amikor amúgy nem. A 3/6 tripla már csak hab a tortán, a 104-110-es állásnál elsütött homály saroktriplát most felejtsük el…

 

Doc Rivers az a Mark Jackson, akinek egyszer bejött az élet

Tegnap Mike Budenholzer kapta meg a magáét, úgyhogy most Doc Rivers sem úszhatja meg: botrányos meccselés, botrányos motiválás, botrányos eredmény, egyelőre így lehet összegezni a Philly Atlanta elleni párharcát. Az alapszakasszal sosincs gond, ott mindig minimum az elvárásokat hozzák, mindig eléri, hogy a csapat komolyan vegye azt az időszakot, a Phillynél is komoly javulást ért el ebben, aztán jön a playoff, ahol végignézi, ahogy az együttese leolvad és kínos vereséget szenved. A teljesség igénye nélkül "néhány" ilyen szériája az utóbbi bő tíz évből: 

- 2009-ben a Celticcszel 3-2-re vezet a Magic ellen, kiesik
- 2010-ben 3-2-re vezet a Lakers elleni nagydöntőben, kikap
- 2012-ben 3-2-re vezet a Heat elleni keleti döntőben, kiesik
- 2013-ban már a Clipersszel 3-2-re vezet a Memphis ellen, kiesik
- 2015-ben 15 pontos előnyt szórakozik el a csapata az ötödik meccsen, 4-2-vel kiesik
- 2015-ben 3-1-re vezet a Rockets ellen, kiesik
- 2016-ban 2-0-ra vezet a Blazers ellen, 4-2-vel kiesik
- 2017-ben hazai hetedik meccset veszít a Jazz ellen
- 2020-ban 3-1-re vezet a Nuggets ellen, de kiesik

Így érkezünk el ehhez a párharchoz, ahol 25 pont körüli előnyt adott az első meccsen és kikapott, 18 pontos előnyből vesztett a negyedik meccsen és 26 pontos előnyből az ötödiken, így 3-2-es vereségre áll egy olyan párharcban, amelyet a realitás szerint most kellett volna 4-1-gyel lezárni. A játék minden elemében jobb a Sixers az egész párharc során, egy-egy elrontott félidőkkel viszont három meccset sikerült már elbukni, érthetetlen módon - a most hajnalira már magyarázat sincs, Embiid sem volt sérült, mint az előző két vereségnél, nincs indok, amiért ezt el kellett veszteni. Csak Rivers személye, edzői tétlensége, mozizása...

Taktikailag nincs mit elemezni ezen a párharcon és a folytatáson, a Sixers egyértelműen jobb csapat, a Hawksnak védekezésben nincs válasza az első meccs második félideje óta, csak és kizárólag a Philly mentális erején múlik az, hogy óriási égést bemutatva kiesik a második körben, pályaelőnyből egy "újocn" csapat ellen, vagy megembereli magát és a kiesés szélén megkeményíti az akaratát, a koncentrációját, amelynek köszönhetően 4-3-mal továbbjut. Ez innentől már maximum 50-50...

Rivers pedig a komplett karrierjét egyetlen dologra építheti: a bostoni bajnoki címre, amely felrakta a térképre és a megítélését valamiért azóta is elég magasan tartja ahhoz, hogy ilyen csapatokat vezethessen - pedig most pontosan az történik vele, mint egy éve a Clippers kispadján. Érdekes, Tyronn Lue-val egészen más mentális erőről tesz tanúbizonyságot az a keret...

A hajnali meccsen volt olyan pont, ahol 99,7% volt a valószínűsége a Philly győzelmének, az utóbbi 25 évben ez a franchise 165-0-ra állt akkor, ha 25 ponttal vezetett és az utóbbi 25 évben ez a csapat lett az első, amely úgy vesztett el egymás után két meccset, hogy legalább 18 ponttal vezetett mindkétszer. Nice.

 

Eljön az a pont, ahol számít Ben Simmons büntezőzése

A szoros végjátékoknál például nem lenne baj, ha nem lehetne őt hackelni, vagy néha eltalálná a berendezést és az sem véletlen, hogy eddig háromszor alakult szorosan a hajrá és mindhármat a Hawks nyerte. Simmons most tíz büntetőt hagyott ki, az egész szériát nézve pedig 25,7%-kal dob a vonalról, az egy olyan fakezű centernél is fizetésmegvonást érne, aki a második meccsét játssza a serdülő B-ben. Simmons amúgy remek játékos, jól szervez, hasznos védő, jó lepattanózó, pontot is tud szerezni, ha úgy hozza a helyzet, de eljön az az idő, amikor a büntetőzés tarthatatlanná válik - ha óriási égéssel már most kiesnek, vajon magába néz, vagy a Philly-szurkolók "érik el", hogy magába nézzen?

 

Lou Williams a győztes meccsek kulcsa

Érdekes összefüggés van Lou Williams hasznossága és az Atlanta győzelmei között, valamiért akkor tudnak nyerni, ha a hátvéddel a pályán is működik a játék. Ma hajnalban +31-et hoztak abban a 23 percben, amíg fent volt a parketten, összehasonlításképpen Trae Younggal például -6-ban voltak most. Williams legutóbb is +3-ban volt, amíg a csapata nagyobb része mínuszban, az első meccs győzelme során pedig +16-ban, ami a legjobb volt a Hawksnál - vagyis amikor nyertek, akkor ő +50-et hozott úgy, hogy a három győzelmüket amúgy összesen tíz pont különbséggel szállították. Amúgy a két vereségüknél -6-ot és -17-et produkált, szóval ő még mindig bőven pluszban van...

 

A legendás ötödik meccses statisztika

Mindkét párharcra érvényes: négy győzelemig tartó szériában, 2-2-es állásnál aki az ötödik meccset nyeri, az 82.6%-ban nyeri a párharcot is. 176-szor ment tovább az ötödik mérkőzése győztese, 37-szer a vesztese.