Playoff-percek: Ebből is építkezhet a Houston

Ebből is a vereségből is építkezhet a Houston

Nagyon nem ment ma a játék Mike D'Antoni legénységének, hiszen összesen 30 %-kal célzott a triplavonalon túlról, a mezőnymutatója pedig 41.3% volt - ez nagyon kevés egy olyan csapattól, amely nagyban a külső dobásaira épít. A 38 pontig jutó, a triplákat leszámítva jó meccset játszó James Harden mellett Jeff Green és Danuel House voltak igazán használhatóak támadásban - ennek ellenére is csak hosszabbításban kapott ki a Houston, ráadásul úgy, hogy a rendes játékidő utolsó percére még 5 pontos előnnyel fordultak Tuckerék, és a végjátékban több hibát is vétettek, simán nyerhettek volna. Russell Westbrook visszatérése egyelőre még nincs porondon, de egyelőre jónak tűnik a Rockets a továbbjutásra így is.

Eric Gordonnak össze kell szednie magát

Jeff Green soha nem játszott ennyire hatékonyan, mint most, James Harden mellett: 50%-kal dob kintről, és közel 20 pontot átlagol eddig, három meccsen összesen 59 egységig jutott. House is nagyon megbízhatóan szórja a majdnem 15 pontját, ami ma is megvolt, vállalások számában azonban Eric Gordon az egyik vezető, ő pedig egyelőre finoman szólva is "visszafogott": 61 mezőnykísérletből 21 sikeres eddig három mérkőzés alatt, és összesen 10 büntetőt harcolt ki emellett. A jó játéktól egyelőre nagyon messze van a dobóhátvéd - Westbrook visszatérése szerepkörben a helyére rakhatja, de a minél több pihenő nagyon kellene neki (is). Volt egy bokasérülése a buborékban, és már a leállás előtt sem volt teljesen egészséges - ez látszódhat meg most rajta.

Az első "alapszakasz-teljesítmény" a Thundertől

Először fordult elő a párharc során, hogy a Chris Paul - Shai Gilgeous-Alexander - Dennis Schröder trió egyszerre játszott jól. Paul és SGA a játékszervezésből és a pontszerzésből egyaránt kivették részüket, a német pedig ugyan nem volt még olyan hatékony, mint az alapszakaszban, de messze legjobb és legagresszívebb meccsét hozta a sorozatban. Az alapszakaszban is erre a hármasra tudott leginkább építeni az OKC, és talán most kezdik megtalálni azt a játékot, ami kell a Rockets ellen - meg ami a sajátjuk. Danilo Gallinari is eljutott 20 pontig (csak triplákkal és büntetőkkel), és náluk is igaz, hogy sokat meríthetnek ebből a mérkőzésből. Nagyon úgy nézett ki, hogy 0-3 lesz az állás, de nagyot küzdött a végén Billy Donovan együttese, kiharcolta a hosszabbítást, a ráadást pedig már simán behúzta.

Tényleg sok büntetőt dobott a Heat

Nate McMillan kicsit kikelt magából a Heat-Pacers harmadik meccse után, nevetségesnek nevezte az 52-28-as büntetőarányt és azt is, hogy Jimmy Butler egymaga 20 alkalommal állhatott oda a vonalra - szerinte érthetetlenek voltak bizonyos ítéletek. Minderről nem a mi tisztünk dönteni, bár abban egyet lehet érteni Spoelstrával, hogy Butler nem floppok, hanem valós kontaktok után dobhatott büntetőket, ezzel kapcsolatban viszont van egy érdekes statisztika: a Heat 43 büntetőt dobott be úgy, hogy csak 34 mezőnykosara volt, ami elég jelentős eltérés.

A büntetők és a mezőnykosarak közötti különbség ilyen előjellel most volt a legmagasabb az egész idei szezont nézve, a playoffban pedig utoljára nyolc éve, 2012-ben volt hasonló, amikor a Los Angeles Lakers az Oklahoma City Thunderrel szemben 12-vel dobott be több büntetőt, mint mezőnykosarat.

Ehhez még egy érdekesség: 2000 óta ez volt a hatodik legtöbb büntetőkísérlet a playoffban és az öt másik alkalommal mindig volt valaki, akit "répázott" az ellenfél, mert borzasztó büntetőző volt, azért jött össze ez a szám: Dwight Howard, DeAndre Jordan, Ben Wallace és Shaquille O'Neal csapatai jutottak el idáig. A Heatben viszont nincs ilyen.

Maradt még valami a Pacersben?

Két harmatos meccs után harmadjára felpörgött támadásban az Indy, amihez leginkább az kellett, hogy Malcolm Brogdon hozzon egy egyéni extrát 34 ponttal és 14 gólpasszal -  mindkettő karriercsúcs és ő az első a Pacers történelmében, aki 30-10-es PO-meccset hoz (ennyire extra volt), győzelmet viszont ez sem ért, sőt, bár a vége szoros lett, de az első félidőben esélye sem volt a csapatnak. A fő gond most a védekezés volt, egyszerűen képtelenek voltak megfogni elsősorban Dragicot, de végeredményben a komplett Miamit, az elmozgásokat, a pick-and-rollokat, alapvonali befutásokat, pozíciós játékot, igazából bármit csináltak Butlerék, az működött - persze voltak időszakok, amikor a korábbi meccsekhez hasonlóen kapkodtak, nem figyeltek oda, akkor jött fel az Indy, de amikor nagyon kellett, akkor mindig tudtak kosarat dobni, büntetőt kiharcolni. McMillanék részéről az a kérdés, hogy maradt-e még bennük bármi - most 22-7-re nyertek leindításból, nem voltak rosszak kintről, de győztek a festékben is, megvolt az egyéni extra, a négy alapemberük közül mindegyik a lehetőségekhez képest jól játszott, de így is kikaptak. A széria előtt is beszéltünk arról, hogy ennél a Pacersnél akkor reális a 110-120 dobott pont, ha elengedik a védekezést és most kicsit ez is történt - de hát ezzel a Heattel nem igazán éri meg egy ilyenbe belemenni, ez már korábban is látszott. Sabonis nélkül támadásban nem nagyon látni, hogy ennél többet mit tudnak hozzátenni - a becsületgyőzelem megszerzéséhez ez a támadójáték és egy sokkal szigorúbb védekezés kell, de ahhoz a Miami gyenge napja is szükséges, elnézve az eddigi három összecsapást. Vagy a párharc előtt is emlegetett lassabb, fizikálisabb játék, a Heat ritmusának megtörése, okos, tudatos, felépített, sokáig "húzott" támadások és pontos befejezések - csak ebből a három meccs alatt szinte semmit sem láttunk.

Ezzel együtt Brogdon szerint a második félidő úgy nézett ki, ahogy azt eddig is akarták - szerinte arra kell építeniük, az ottani agresszivitásra, rohanásra, ha azt tudják csinálni 48 percig, akkor még nem ér véget a párharc a következő mérkőzésen.

Dragic kivirágzott

Az egész szezonban hatodik embernek használta Goran Dragicot Erik Spoelstra, aztán valami történt Kendrick Nunn-nal és a szlovén bekerült a kezdőbe, amit eddig nagyon meg is hálál. A három playoff-meccs egyikén sem fért be 20 pont és 5 gólpassz alá, ezúttal az első félidőben abszolút ő volt a vezér, az előző két meccsen pedig a második félidőben, vagy a negyedik negyedben tudott olyan perceket összerakni, amikor döntő faktorrá vált sorozatban dobott kosaraival, úgyhogy régen látott remek formát mutat. Ehhez pedig hozzátartozik az is, hogy meccsenként közel 8 hármasba áll bele és ezeket 48%-kal értékesíti is, ami óriási pluszt jelent nekik: karrierszinten 36%-os tripladobó 3,3 kísérlettel és bár idén karriercsúcsot jelentő 5,7-et emelt rá meccsenként, de a hatékonysága itt is átlagosra sikerült eddig...

Vele a pályán egyébként eddig +30-ban van a Heat a három meccsen.

A playoff nem Evan Fournier terepe

A francia hátvéd-kiscsatár évek óta megbízhatóan és hatékonyan hoz az alapszakaszban 15-18 pontot az Orlando Magic konyhájára, de a rájátszásban eddig adós marad a jó teljesítménnyel. Tavaly a Toronto Raptors elleni 5 meccsén 12,4 pontot átlagolt 34,8%-os mezőnymutatóval, míg idén a Milwaukee Bucks ellen 11,3 pontot hoz 35,5%-kal. Ugyanakkor van, amiben javul, ugyanis tavaly a Raptors összesen 95 pontot vert a Magicre olyankor, amikor pályán volt, míg idén a Bucks egyelőre csak 26-ot.

Brook Lopez teszi a dolgát

Nikola Vucsevics az első két meccsen rengeteg gondot okozott a Bucksnak, 33,5 pontját 59,6%-os mezőnymutatóval hozta. Lopez ellen ugyanakkor eddig is nehéz dolga volt, a 3 meccsen csak 17/38-at (44,7%) dobott olyankor, amikor ő volt hozzá a legközelebbi védő, míg 19/28-at (67,8%) olyankor, amikor valaki más. Lopez a védekezésével továbbra is kifelé tereli őt, hogy  lehetőleg inkább triplát vállaljon Vucsevics, ami a harmadik meccsen egy 2/8-as mutatót eredményezett a Magic centerétől. Összességében 5/17 olyankor triplából, amikor Lopez védi őt, míg mindenki más ellen 4/7 egyelőre. 

A rossz példa is lehet jó

A második negyed közepén Marvin Williams és James Ennis összeakaszkodott, aminek az lett a vége, hogy mindkét játékost kiállították. A Bucksnál főleg az első meccsen jelentett óriási problémát, hogy nem megfelelő intenzitással védekeznek. Ezen javítottak valamennyit a második találkozón, illetve ezen az összecsapáson is jól kezdtek hátul, de Williams kiállítása után olyan keménységgel tették oda magukat, amire a rájátszás későbbi részében is építhetnek.

Az incidenst követő 9 Magic-támadásból csak egyetlen kosarat kaptak, illetve egyszer a büntetővonalra küldték Fourniert. A másik 7 labdabirtoklásnál 3 rossz dobást és 4 eladott labdát kényszerítettek ki. Utóbbiba belefért egy kiharcolt támadóhiba, illetve a Magic egy alkalommal dobásig sem jutott el 24 másodperc alatt. A Bucks ekkor növelte 19 pontról 28-ra az előnyét, gyakorlatilag eldöntötték a meccs kimenetelét. 

Nem a játékvezetésen múlt

A meccs után Stotts, Lillard és Anthony is arról beszélt, hogy még sosem látott ilyen eltérést a büntetőknél, az első félidőben 31-8 volt a szabaddobások aránya a Lakers javára. A probléma ezzel az, hogy a Lakers gyakorlatilag folyamatosan támadta a gyűrűt és ebből eredően rengeteg védőkontaktot “gyűjtöttek”, a Blazersnél viszont nem nagyon volt mire faultot fújni. Ami egyértelmű fault volt, azt ők is megkapták, sőt az első félidőben volt két olyan támadófault Jamesen, ami előtt Gary Trent Jr. okosan kereste a pici kontaktot, amit James túlreagált, illetve Davisen fújtak egy olyan védőhibát, amihez nagyon hasonló kontaktot a második félidőben Lillard javára ítéltek meg támadóhibaként. Az első félidő rengeteg Lakers-büntetőjében az is közrejátszott, hogy mindkét negyedben nagyon hamar kigyűlt a Portland bónusza, utána pedig minden faultért büntető járt. A harmadik negyedben Carmelo Anthony-nak nem tetszett, hogy James javára fújtak egy triplakísérletnél, de ezt ugyanúgy megkapta Lillard is a túloldalon később.

Csak papíron működött a Portland két magasemberes felállása

Az első félidőben úgy volt egálban a Lakers (csak McCollum buzzer triplája miatt vezetett négy ponttal a Blazers a nagyszünetben), hogy Davis 1/5-tel kezdett a büntetővonalról, a Lakers pedig 10/20-szal is állt az első félidőben, ipari mennyiségben lőtte mellé (az egyébként jól kezdő, 27 perc alatt 31 pontot dobó) James is a szabaddobásokat. Ha ezek beesnek, már az első félidőben gondba került volna a Portland, mert Davis ugyan alig szerzett pontot, de végig nyomás alatt tartotta a védekezésüket, folyamatosan harcolta ki a faultokat, nagyban neki köszönhető, hogy a nagyszünetben Anthony, Whiteside, Nurkic és Simons is három faulttal állt, Gabriel pedig kettővel. Amikor a magasemberek leültek és small-ballra váltott a Portland, sokkal jobban néztek ki hátul, Davist többször is nagyszerűen csapdázták és szedték ki a kezéből a labdát.

A második félidőben aztán Davis elkezdett többet mozogni, passzolni, ezt pedig egyre kevésbé tudták lekövetni a portlandi védők - a több mozgásból jöttek az üres helyzetek, amit például az eddig joggal kritizált Caldwell-Pope használt ki és vert be három triplát gyors egymásutánban. A negyedik negyed kritikus szakaszában 93-90-nél pedig többször is lemaradtak védekezésben, az elcsúszásokból három alley-oopot rakott össze a Los Angeles, majd az erejével teljesen elkészülő Jusuf Nurkic képtelen volt levédeni egy borzasztó egyszerű Caruso-Davis kettő-kettőt, amiből Davis sorozatosan szétdobta őket. A tanulság: a Lakers megint addig törte a portlandi falat, amíg el nem kezdett repedezni, majd szépen apránként le is bontották a Portlandet védekezésben és támadásban is. Jó kérdés, hogy mi lehet még a Blazers tarsolyában, mert amikor egy ilyen kemény meccs utolsó perceiben az ellenfeled 10 másodpercen belül háromszor takarja be a dobójátékosodat a triplánál és a büntetővonalnál, a húzóembereid pedig a fülükön veszik a levegőt, akkor rendszerszinten van probléma.

Talán Gary Trent Jr.-t kellene “felszabadítani”

Alapvetően kevés már a variációs lehetősége Terry Stottsnak, de azt nem nehéz észrevenni, hogy Gary Trent Jr. teljesen felőrlődött a James elleni védekezésben, és nem biztos, hogy ezzel többet nyer a Portland, mint amennyit veszít azzal, hogy a túloldalon eltűntek a fiatal spíler hárompontosai (nem csak most, már a Grizzlies elleni play-in meccs óta). 27 perc alatt összesen hármat emelt rá, miközben az alapszakasz végi nagy futásban éppen az ő hármasai jelentették azt a pluszt, amivel felküzdötték magukat a tabellán. Mintha egy teljesen más játékost látnánk, de nem arról szól a történet, hogy tele van a nadrág a playoffban, hanem arról, hogy nem arra használják, amiben a legjobb - ez nyilván kényszerű is, hiszen Anthony lassú Jamesre, McCollumékat átdobja, a magasembereket megveri lábbal a LAL klasszisa, messze Trent a legjobb opció rá.

Carmelo Anthony 10 évet fiatalodott a harmadik negyedben

Lillard és McCollum 39 pontot termelt az első félidőben, parádésan dobtak kintről, a harmadik negyedben viszont szépen lassan eltüntette őket a Lakers periméter-védekezése - ha nincs Melo one man showja, ez a meccs ugyanúgy korán eldőlt volna, mint a második összecsapás. Anthony viszont kicsit felpaprikázta magát a fentebb már említett James elleni faultján, és elkezdte sorozatban dobálni a középtávoliakat, víz felett tartva a csapatot, amíg Lillardék megint megtalálták a játékukat a harmadik negyed hajrájában. Anthony nem sokat kérdezett, aki arra járt, annak az arcából dobálta a nehéz tempókat, megvillantva valamit abból, hogy miért is várják őt Lillardék a Hall of Fame-be. Utóbbihoz kapcsolódik egy érdekes statisztika is - James és Melo összesen 60 687 pontot szereztek az alapszakaszban, egy playoff-párharcban ilyen “volumenű” páros még egyszer sem találkozott.