Playoff-percek: elfogyott a Heat

Nikola Jokics az NBA ura

Kérdés nélkül kapta meg az MVP-trófeát Nikola Jokics, aki így két alapszakasz-MVP cím után begyűjtötte a döntő-MVP címet, és megnyerte az első gyűrűjét - azt még nem mondhatjuk, hogy mindent megnyert, de a lényeget mostanra elérte. Ebben a playoffban olyan teljesítményt rakott le az asztalra, amelyre nemcsak sok olyan sztár nem volt képes, aki az alapszakaszban remekel, aztán a rájátszásban eltűnik, hanem szinte senki más sem az NBA történetében.

Ő lett az első játékos a ligában, aki egy rájátszásban egyszerre szerezte a legtöbb pontot, a legtöbb lepattanót, és a legtöbb gólpasszt (!) is - egyúttal ő lett az első, aki 500 pontot, 250 lepattanót és 150 gólpasszt is jegyzett egyetlen playoff során. 

LeBron James 2020-as performansza mellett ő az egyetlen a liga története során, aki négy PO-párharcban is 25-10-5 felett átlagolt, és Oscar Roberson 1963-as, valamint Russell Westbrook 2017-es teljesítménye után ő a harmadik, aki 30-10-9-et átlagolt egy teljes playoff során.

Ő nyerte egy franchise első két MVP-címét és az első döntő-MVP címét, erre eddig csak James, Michael Jordan és Kareem Abdul-Jabbar volt képes.

Tíz tripla-duplát gyártott a playoffban, ezzel új csúcsot állított fel, és 41. választottként lett döntő-MVP, ezzel ő a liga történetének legkésőbb kiválasztott döntő-MVP-je. 

Volt 53 pontos meccse a Suns ellen, 32-21-10-es tripla-duplája és 41 pontos meccse a nagydöntőben, a rájátszást pedig végül 30 pontos, 13,5 lepattanós, 9,5 gólpasszos (ezt a Heat ellen ilyen szempontból elrontott két meccse húzta 10 alá) átlaggal zárta - 55%-kal mezőnyözött és 46%-kal triplázott. 

Nikola Jokics most az NBA ura.

 

Bam Adebayót emeljük ki

A széria előtt sokan beszéltek arról, hogy mi lesz majd Bam Adebayóval, a centert meg fogja enni reggelire Nikola Jokics, ráadásul támadásban is extra dolgokat kellene hozzátennie - nos, abszolút várakozások felett teljesített, ezt pedig el kell ismerni. Adebayo egészen elképesztő munkát végzett védekezésben, a statisztikák sem mutatják meg jól, hogy mennyire nagyot melózott, hogyan volt ott végig Jokics hátában vagy arcában úgy, hogy közben levédte a kettő-kettőket, kisegített a kicsikre, aztán besasszézott gyűrűt védeni, akkora területeket védekezett le, amelyekre talán senki más nem képes jelenleg a ligában.

Emellett pedig igenis agresszív volt támadásban, a skillsetjéhez és a kapott labdákhoz képest tette, amit lehetett, mind az öt meccsen dobott legalább 20 pontot, és csak egyszer állt meg kilenc lepattanónál, a többin dupla-duplázott - végül 21,8 pontot, 12,4 lepattanót és 3,2 gólpasszt átlagolt az emberfeletti védekezése mellett, ebben a döntőben ő volt a Heat legjobb játékosa.

 

Szembejött a valóság

Az első kör felvezetője óta írtunk arról, hogy a Heat támadójátéka a kevés labdás playmaker és védelembontó játékos miatt folyamatos hátránnyal küzd, de ezt egyrészt kiemelkedően jól megkomponált rendszerrel, stratégiával, a részletekre odafigyelő, rendkívül okosan kivitelezett figurákkal, illetve természetesen az extra dobóformával eddig sikerült ellensúlyozni. A Knicks ellen volt egy kisebb hullámvölgy támadásban, de azt a remek védekezés kimozogta, a szoros végjátékok jöttek, míg a Bucks és a Celtics ellen egyszerűen mindig találtak megoldást az ellenfél védekezésére - mindig úgy nyertek, ahogy éppen az adott napon nyerni lehetett.

A Denver ellen viszont egyrészt elfogyott a dobóforma. Max Strus 20%-kal dobta a szériában a teljesen üres, wide open kategóriába eső triplákat, Gabe Vincent az utolsó három meccsen 6/29-et szenvedett össze mezőnyből és 1/14-et távolról, Caleb Martin visszaesett arra a szintre, ahol a nagy playoff-őrülete előtt volt, Kyle Lowryról pedig ismét kiderült, hogy mit tud még hozzátenni - védelembontást nem. 

Ezen felül vagy a bokasérülése vagy más miatt, de tény, hogy elfogyott Jimmy Butler is: a vezér eddig a playoff egyik legjobb egyéni teljesítményét nyújtotta, ha a clutch time-ben hozott megmozdulásait is figyelembe vesszük, ebben a szériában viszont 21,6 pontot átlagolt 41%-os mezőnyözéssel, csak a negyedik meccsen tudott 46% felett dobni mezőnyből, nem volt veszélyes kintről, és a vonalra is csak az utolsó két meccsen tudott valamelyest odaérni. Emellett itt az utolsó mérkőzésen az ő eladott labdája pecsételte meg a csapat sorsát - vastagon benne volt a vereségben, ahogy korábban elsősorban miatta jöttek a sikerek is.

Összességében azt mondhatjuk a Heatről, hogy szembejött a valóság. Eddig messze-messze felülteljesítette magát a keret, és a Bucks, valamint a Celtics ellen is tökéletesen működött minden - nagyon jól ismerték ezeket a csapatokat, és az erősségeik, valamint a gyengeségeik is nagyon jól illeszkedtek a két fő keleti riválishoz. Fejben mindkét gárdánál erősebbek voltak, fizikálisabbak voltak, mentálisan sokkal-sokkal jobb állapotban voltak, és ezt a két csapatot tudta igazán megverni a zóna is, egyúttal főleg a Bucks ellen nagyon élt a támadójátékuk is - ilyen csapatok ellen tudták igazán kamatoztatni, amiben jók, és az történt, amit akartak.

A Denver viszont ezt nem hagyta, ugyan a széria során a védekezés fokozatosan egyre jobb lett, ezen az utolsó derbin már szépen megfogták a bajnokot, de a szoros végjátékokban, szoros negyedik negyedekben egyáltalán nem tudtak felülkerekedni (az említett ellenfelekkel szemben ez négy éve rendszeresen megvan, legalábbis nagyobb százalékban, mint nincs), támadásban pedig egyszerűen elfogyott az extra. A korábbi felüteljesítés után most a másik irányba lengett ki az inga, a kiegészítők korábbi varázslatos remeklése most átcsapott egy masszív szétesésbe, és Butler lába is elfogyott eddigre.

Beszédes, hogy csak a megnyert második meccsen jutottak 95 (!) dobott pont fölé, csak akkor tripláztak 34%-nál jobban, és az öt mérkőzés során kétszer is 40% alatt maradtak mezőnyből - nem kell sokáig keresgélni a vereségek okait. Ha tudták volna azt a támadójátékot hozni és fenntartani azt az energiát, koncentrációt, frissességet, pontosságot, amivel eljutottak idáig, akkor ez a párharc még mindig tartana, és lenne esélyük a végső bravúrra - de nem tudták, az 50-50-es meccseken pedig most szintén nem tudtak felülkerekedni.

Szégyenkezni nincs min, sőt büszkék lehetnek magukra, olyan messzire jutottak, amilyen messzire senki nem várta őket még megközelítőleg sem - rengeteg szurkolót szereztek maguknak a playoff során, felemelt fejjel térhetnek haza. 

 

Hogyan tovább, Denver?

Erik Spoelstra azt mondta még a Nuggets-széria felvezetéseként, hogy őket egyáltalán nem érte meglepetésként a Denver ilyen jó szezonja. Mint mondta, ők a buborékban érezték ezen a csapaton, hogy milyen borzalmasan sokra hivatott, de akkor még fiatalok és tapasztalatlanok voltak, nem teljesedtek ki igazán, majd megsérült Jamal Murray, akinek a kiesését talán nem értékelte elég nagy érvágásnak a közvélemény - elfelejtették az utóbbi két szezonban, hogy micsoda játékos ő. A vezetőség viszont remek munkát végzett, és ebben a két szezonban felépítette Porter Jr.-t, beépítette Gordont, megszerezte KCP-t és Brownt, összerakta az idő közben a liga legjobb játékosává váló Nikola Jokics körül azt a rotációt, amely alkalmas egy komoly playoff-futás során támogatni a Jokics-Murray párost. 

Most beváltották a potenciált, megvan a gyűrű, de sokkal inkább az lehet az érzésünk most, hogy ez nem valaminek a beteljesedése, hanem valaminek a kezdete. Ebben a playoff-menetelésben megmutatták, hogy Jokics ezen a szinten is foghatatlan támadójátékos, és ha van mellette egy 25 pontos playmaker, akkor ők ketten megoldják, amit meg kell oldani, ráadásul most azért az is látszott, hogy a védekezésük is sokkal jobb tud lenni annál, mint amit kinéznénk belőlük - Jokics egyenesen élete védekezését hozta ebben a döntőben. 

Ez a keret pedig még mindig jó korban van, sőt a magja kifejezetten fiatal, és nincs arra utaló jel, hogy bármilyen problémákat is meg kellene oldani. Az aktív rotációból csak Jeff Green 4,5 milliós szerződése esik ki, őt kell vagy visszahozni, vagy pótolni, illetve Bruce Brown 6,8 milliós játékosopciója kérdéses, őt azért határozottan ajánlott megtartani. De a tökéletesen működő kezdő minden tagja érvényes szerződéssel rendelkezik, most már megvan a bajnoki tapasztalat, a bajnoki nyugodtság, a kispadon, a mélységen kell dolgozni, de a világon semmi nem utal arra, hogy ez a csapat miért ne tudna a következő években, akár hosszú években is minimum ugyanezen a szinten teljesíteni. 

Ezt a tavalyi Warriorsról, a 2020-as Lakersről, és részben a kor, részben Kawhi Leonard levegőben lógó, és végül meg is valósuló távozása miatt a 2019-es Raptorsról sem tudtuk elmondani, az előző évek bajnokcsapatainál igazából csak a 2021-es Bucksnál látszott a fényes jövő - ott mondjuk Khris Middleton sérülése ebbe jelentősen belerondított, de ezzel nem lehet számolni. 

Ugyan ehhez a bajnoki címhez a nyugati első kiemelés után két 8. és egy 7. kiemelt, valamint egy szétesőben lévő (Durant be nem építése, Paul sérülése, belső gondok, 0 rotáció, stb.) Suns "testén" keresztül vezetett az út, de ez nem von le az értékéből: fel van adva a lecke a ligának a következő évekre, jelenleg kérdés nélkül a Nuggets a "team to beat."

 

Hogyan tovább, Miami?

Ha mérlegre tesszük a Heat utóbbi négy évét, vagyis a Butler-korszakot (és ezt egybevehetjük Adebayo kiteljesedésével, valamint a Herro-Robinson páros megérkezésével is), akkor Kelet legsikeresebb csapatáról beszélünk. A négy évből három keleti döntő és két nagydöntő jött össze, a harmadik konf. döntőnél egy dobáson múlt a továbbjutás, a negyedik év pedig a buborék után, szinte pihenés nélküli szenvedés volt, amikor az előző szezon négy legjobb csapatának mindegyike korán elvérzett. 

Azt az évet leszámítva ebben az időszakban végig a tehetsége és az elvárások felett teljesít a keret, ez értékeli fel igazán Butlert, valamint Erik Spoelstra és a komplett edzői stáb munkáját - ennek a keretnek nem szabadna ilyen eredményeket elérni, mert a tudása, tehetsége meg sem közelíti ezt a szintet, nem lehet a Bucks-Celtics-Sixers trióhoz mérni. Azt a pluszt, amit mégis ki tudnak belőle Spoelstráék, azt tényleg a stábnak, illetve a játékosok mentalitásának, keménységének tudhatjuk be - nagybetűs kosárlabda-csapatról beszélünk, és nagyon ritka, hogy éveken keresztül, folyamatosan felülteljesítsen egy együttes, ezért is óriási dolog ez a mostani playoff.

Ebben a négy évben a Celtics és a Bucks ellen 2-1, a Sixers ellen 1-0 a mérleg, összesen 20-13-at hoztak a playoffban ebben az öt párharcban úgy, hogy mindegyikben underdogok voltak. 

Mégis el kell gondolkodniuk Pat RIley-éknak, hogy hol lehet hozzányúlni a kerethez - vagy nem "mégis", hanem "éppen ezért." Ez a stáb, Butler, Adebayo és a mag tett annyit az utóbbi években, hogy minden segítséget megérdemeljen, de hiába a bravúrsorozat, be kell látni, hogy ez a minőség nem jó többre, a bajnokesélyesek közé nem sorolható a rotáció akkor sem, ha a fent említett sikereket érte el négy évig. A 2020-as buborékban elért extra eredmény után Riley-ék úgy döntöttek, hogy a belső fejlődésre szavaznak, és nem nyúlnak hozzá a játékosállományhoz, pedig volt esélyük elcserélni a fiatal magot egy sztárra - de inkább maradt Herro, és azóta sem lett igazi sztár, inkább maradt Robinson, aki rotáción kívül találta magát, stb. Herróval persze lehet, hogy most is más lett volna a támadójáték, ebben a párharcban pontosan az hiányzott a gépezetből, amit ő és a szintén megsérült Victor Oladipo tudott volna, vagy ami az ő dolguk lett volna, de ha megint ebbe kapaszkodik a vezetőség, és megpróbálja ugyanígy még egyszer, akkor nem nagyon számíthat jobbra - reálisan nézve megint csak egy bravúrszériával tudná átverekedni magát ez a keret a magát összekapó keleti bajnokesélyeseken.

A következő szezonra jelenleg nincs szerződése a Vincent-Strus párosnak és Kevin Love-nak sem (meg a Yürtseven-Zeller duónak sem egyébként, de előbbi visszahozható azért valószínűleg), Haywood Highsmith-re van egy 1,9 milliós csapatopciójuk, míg a megsérült Oladipónak van egy 9,5 milliós játékosopciója. Le van kötve Butler 45, Adebayo pedig 32,6 millióért, Herro pénze 27 millióra ugrik az eddigi nem egészen 6 millióról, ami pedig jelenleg teljességgel tarthatatlan, az Kyle Lowry 30 milliós szerződése, illetve Duncan Robinson 18 milliója - annak valószínűleg örülnek, hogy Martin le van kötve 6,8 millióért.

Összeadva a Lowry-Robinson páros 48 milliós problémát jelent, ott van Oladipo felesleges szerződése, és Herro 27 milliós dealjét is érdemes azért átgondolni - erősen benne lehet a pakliban, hogy most kell megnyomni azt a bizonyos gombot, és elindulni egy új úton, az említett drága embereknek megköszönni az eddigieket, és hozni egy komoly labdás támadójátékost és/vagy egy komolyabb támadójátékkal bíró kezdő négyest. Butler és Adebayo mellé legalább egy komolyabb potenciállal bíró játékosra szükség van, hogy működjön ez a rendszer - csak közben ugye a Strus-Vincent párossal is kezdeni kell valamit, akik néha nagy fogásnak, néha felesleges tölteléknek tűntek most is. 

Nem lesz ez könnyű időszak Riley, Spoelstra és a stáb számára - parádés munkát végeznek, de a szintlépéshez változtatásra lenne szükség, méghozzá még most, amikor ilyen magasra értékelik a ligában a csapatot és az edzőket, valamint Butlert is.