Playoff-percek: ezzel a Denverrel jövőre is komolyan számolni kell

LeBron James bekerült a “zónába” a negyedik negyedben

James a negyed közepén előbb csinált két 2+1-es játékot (az egyik azért véleményes volt, hogy meg kellett-e adni a kosarat), de ez még csak az alaphang volt: a végjátékban előbb bevert három duplát, majd rátett még egy triplát is, amivel végleg elvette a Nuggets reményeit a felzárkózásra. Az említett négy kosár így egymás után nyilván legendás teljesítmény tőle, de ne feledkezzünk meg a névtelen hősökről sem. Először Dwight Howard elzárását kihasználva jutott tiszta dobáshoz, másodszor Danny Green adott olyan elzárást, ami után nem Jerami Grant, hanem a sérült Murray védekezett rajta, akit simán betolt a festékbe, a negyediknél megint Howard segített neki, hogy elég helye legyen Grant mellett. Több beszámoló kiemelte, hogy ezt a négy kosarat (sőt az utolsó hat dobását) nem előzte meg assziszt, de azért nem arról van szó, hogy nem kapott volna segítséget a csapatától. 

A lepattanózáson javított a Nuggets, a dobásokon ment el az ötödik meccs

A Denver láthatóan nagyon odatette magát a lecsorgóknál, mindössze öt támadópattanót engedtek hátul, elöl pedig kilencbe kapaszkodtak bele, ennek köszönhetően jóval több második esélyük akadt a meccsen. A probléma ezekkel az volt, hogy néhányan egészen borzasztóan dobtak mezőnyből, ezt pedig nem tudta ellensúlyozni a pattanózás. Az egy dolog, hogy Jamal Murray félig sérülten csak 7/17-tel célzott és 0/4-gyel triplázott, és Nikola Jokics sem villant igazán (9/16 mezőnyből, 1/4 tripla), de a kezdőben Paul Millsap és Gary Harris közös 2/12-es mezőnymutatója vállalhatatlan - igaz ez akkor is, ha tudjuk, hogy Millsap 11 büntetőt harcolt ki. Az érdemi rotációban gyakorlatilag csak Michael Porter Jr.nak lehetett nyugodt szívvel odaadni a labdát a triplánál, illetve Jerami Grantnek volt még egy jó időszaka, amikor beszórt két hármast, de összességében a 8/30 tripla borzasztóan kevés egy ilyen fontos meccsen. A gyenge dobások miatt a Lakers-védők jóval bátrabban segítettek be a festékbe, sokkal kevésbé volt gördülékenyebb a Nuggets támadójátéka - a Jokics-Murray-Morris trió amúgy nem osztogatott rosszul, csak egyszerűen a többiek keveset dobtak be a passzokból. 

Nyilván a védekezés sem az igazi, időnként nagyon lyukas volt a Denver (érdemes megnézni az első-második negyed fordulóját, ahol Jamesék folyamatosan MPJ-t támadták és sorra szerezték a könnyű kosarakat), de a végjátékban, amikor James elkezdte dobálni a kosarakat, igazából komolyabb nyomás nélkül tehette. A Denver nem tudta úgy magához ragadni a kezdeményezést, mint a párharc korábbi meccsein, nem tudott előnybe kerülni a negyedik negyedben - nem arról volt szó, hogy egálnál kellett Jamesnek hero-dobásokat bepakolni a gyűrűbe, hanem egy alapvetően kontrollált szituációban kellett bevinnie a döntő ütéseket. 

Csak a szokásos Lakers-támadójáték

A mai meccs sem nagyon különbözött a többi győztestől: James mellett hozta magát Anthony Davis, Howard bedobálta a ziccereket és harcolta ki a faultokat (a veterán center egyébként 35 percet kapott, ez régóta messze a legtöbb), a kispadról Rondo és Caruso kiosztott 4-4 gólpasszt és jól is dobtak, Kuzma elvolt MPJ-ral, és ami a legfontosabb: James mellett öten dobtak hármast, vagyis megvolt a minimális spacing. Hiába csak 24 alkalommal próbálkozott a Los Angeles kintről, 37% felett céloztak, nem csak 2-3 játékos tudott betalálni, innentől volt hely a festékben, plusz működött a gyorsindításos játék is - ez a győzelem klasszikus receptje a Lakersnél, legalábbis támadóoldalon. 

Jöjjenek a történelmi számok

A Lakers 32. döntőjére készülhet, amivel tovább javította a ligacsúcsot. Ha nyernek a fináléban, esetleges 17. bajnoki címükkel utolérhetik az ősi rivális Celticset - ehhez persze elképzelhető, hogy a 2020-as Bostonnak is lesz majd egy-két szava...

James összességében 40 perc alatt 38 pontos, 16 lepattanós, 10 gólpasszos tripla-duplát csinált - 35-15-ös TD-t playoffban, Lakers-mezben utoljára James Worthy hozott össze 1988-ban. Ez volt karrierje 27. tripla-duplája a rájátszásban, idén már a negyedik - utóbbit utoljára Lakers-mezben Magic Johnson ért el, 1991-ben. 

Ha csak a 30+ pontos tripla-duplákat nézzük, akkor ez volt számára a 15., amivel abszolút listavezető - a második helyezett Oscar Robertson 8, a harmadik Russell Westbrook 6 alkalommal. Ha azt nézzük, hogy 35 év felett ki mennyi tripla-duplát hozott, akkor még nyomasztóbb a fölénye: eddig ugye négynél tart, a komplett NBA-történelem (név szerint Chris Paul, John Stockton és Elgin Baylor) összesen háromnál. 

James karrierje 10. nagydöntőjére készülhet, erre félig-meddig a modern érában egyedül Kareem Abdul-Jabbar volt képes - ennél többször csak a két bostoni legenda, Bill Russell (12) és Sam Jones (11) járt ilyen magasságokban. Egy érdekes adat: James több nagydöntőben szerepelt, mint 27 franchise - a Lakers (32), a Celtics (21) és Warriors (11) “van már csak előtte”. 

Az idei playoffban három potenciális párharc-lezáró meccset játszott a Los Angeles, mind a hármat meg is nyerte. Ezen a három összecsapáson James egyrészt csinált két tripla-duplát, másrészt ilyen átlagokat hozott: 34.3 pont, 61.3% mezőnyből, 42.1% triplából, 86.4% a büntetővonalról, 12.3 lepattanó, 9 gólpassz. Mindezt úgy, hogy a Portland ellen 34, a Houston ellen csak 31 percet kellett a pályán töltenie. Az ún. closeout mérkőzéseken 38-10 a mérlege (79.2%), ez a liga legjobb mutatója a legalább 25 meccset játszók között. James még egy valamiben különleges: az első játékos, aki öt különböző vezetőedzővel jut be nagydöntőbe. 

Ne feledkezzünk meg Anthony Davis karrierje első főcsoport-döntőjéről sem, 30 pontot átlagolt 50 százalék feletti mezőnymutatóval - Lakers-mezben 1963 óta Kareem, Worthy, Shaq és Bryant mellett ő mindössze az ötödik ilyen játékos. 

Pláne ne feledkezzünk meg Jamal Murray-ről, aki konkrétan új lapot nyitott a történelemkönyvekben: az első játékos, aki egy komplett rájátszásban (legalább 10 meccs) 25 pont, 5 gólpassz, 50%-os mezőnymutató és 45%-os triplamutató felett zárt. Murray egyébként a legeredményesebb playoff-futást rakta össze a Denver történelmében 504 ponttal. A második Nikola Jokics, 464 egységgel, szintén az idei rájátszásban - Murray még nincs 24, Jokics még nincs 26 esztendős...

Hogyan tovább, Denver?

A Murray-Jokics duó idén bizonyította, hogy képes folyamatosan fejlődni - Jokics a karantén alatt lefogyott és mozgékonyabb lett, Murray pedig elképesztő playoffot rakott össze, ráadásul kettejük összjátéka már most ligaelit hatékonysággal működik, szenzációsan passzolnak egymáshoz. Mindketten évekre be vannak betonozva a szerződéseikkel, nem kérdés, hogy ezek után rájuk kell építeni. 

Mellettük Gary Harris 2022-ig, illetve a most sérült, de alapesetben kezdőként számba vett Will Barton 2021-ig (játékosopcióval 2022-ig) is le van kötve, vagyis négy kezdőjátékosnak van szerződése jövőre is. 

Rajtuk kívül több fiatalnak is élő szerződése van: Michael Porter Jr. 2022-ig biztosan maradhat, hiszen jövő nyáron csapatopciós a kontraktusa, ugyaneddig van lekötve a fiatal szlovén kiscsatár, Vlatko Cancar is. Monte Morrisnak, PJ Doziernak és Keita Bates-Diopnak csapatopciós a 2020/21-es évad, mindegyikük kétmillió alatt keresne, Morris és Dozier esetében nem kérdés, hogy lehívják az opciót - jövőre contract yearben lesznek. 

A Nikola Jokics mögötti-melletti frontcourt az, ahol komoly változások várhatóak. Jerami Grant még éppen maradhat, hiszen 9.3 milliós játékosopciója van, és a jelenlegi bizonytalan pénzügyi helyzetben nem biztos, hogy megkapná azt a szerződést, amire vágyik és járna is neki - ha úgy dönt, hogy kivár és a 2021-es offszezonra gyúr, akkor aláírhat egy évre és egy nagy gonddal kevesebb.

A nagyobb kérdés, hogy mi lesz Paul Millsappel, aki a következő szezon elején már 36 éves lesz, 14 szezonnal a lábában, viszont 180 milliót már megkeresett a ligában, nem biztos, hogy már a pénz motiválja, inkább a gyűrű. A Denver igen nagyvonalúan bánt vele, hiszen a 180 millió felét az elmúlt három évben itt kereste meg, főcsoportdöntős csapatban, ismert rendszerben játszhatna fiatal sztárokkal, szóval van bőven abban ráció, hogy potom pénzért aláír.

A harmadik kérdőjel Mason Plumlee, aki szintén lejáró, és jövő márciusban betölti a 31-et - a Denver őt is rendesen megtisztelte egy hároméves, 41 milliós deallel 2017-ben, szóval lehet “érzelmi” kötődése, illetve ilyen idősen már nem biztos, hogy máshol nagyságrendekkel nagyobb-hosszabb szerződést kapna, mint a Nuggetsnál. Nála is azt érzem, hogy jó kommunikációval itt lehet tartani - végső soron ugyanazzal lehet érvelni nála is, mint Grantnél: várja meg 2021 vagy 2022 nyarát, ott jobb eséllyel eshet le neki még egy hosszabb szerződés, addig pedig maradjon.

Összefoglalva mindhárom spílernél fontos szempont, hogy mostanra szépen letisztultak a szerepeik, produktívan hozzá tudnak tenni a csapat sikereihez, ráadásul jó szellemiségűek, így van rá esély, hogy meg tudja őket tartani a Denver. A szintén lejáró Torrey Craig esetében is van ebben ráció, de mivel neki még igazán nagy szerződés nem jött össze, ott inkább érzem a türelmetlenséget.