Playoff-percek: Frank Vogel tartogatott még valamit a végére

Történelmi számok

LeBron James karrierje 260. playoff-meccsét játszotta, amivel immár egyedül áll az örökranglista élén – Derek Fishert taszította le az első helyről. Ő az első a liga történetében, aki három különböző franchise színeiben Finals MVP-címet szerez. Összességében a negyedik egyéni elismerését húzta be, amivel lehagyta Magic Johnsont, Tim Duncant és Shaquille O’Nealt, már csak Michael Jordan előzi meg a maga hat trófeájával. 35 év felett csak Jordan és James, illetve Abdul-Jabbar és Chamberlain nyerte el a Finals MVP díjat.

A döntő hatodik meccsén összerakta karrierje 28. playoff tripla-dupláját, amivel még egy lépéssel közelebb került Magic 30-as rekordjához – a ranglista harmadik helyén egyébként 11-gyel Jason Kidd áll, aki ma szintén bajnoki gyűrűvel gyarapodott.

Ha már edzők, Frank Vogel a csapatnál töltött első vezetőedzői szezonjában bajnoki címet nyert. Az elmúlt 60 évben erre csak Alex Hannum (1967, 76ers), Jack Ramsay (1977, Trail Blazers), Pat Riley (1982, Lakers), KC Jones (1984, Celtics), Phil Jackson (2000, Lakers), Larry Brown (2004, Pistons), Steve Kerr (2015, Warriors), Tyronn Lue (2016, Cavs) és Nick Nurse (2019, Raptors) volt képes. Ahogy láthatjuk, az elmúlt hat playoffban Vogel már a negyedik ilyen szakvezető, és a másik két „fennmaradó” bajnokságot is Kerr nyerte – úgy tűnik, hogy manapság az edzőváltás majdhogynem tuti sikerrecept élcsapatoknál…

James és Danny Green immár egy lapra került John Salley-vel és Robert Horryval, három különböző franchise színeiben diadalmaskodtak.

A Lakers 17. bajnoki címével utolérte a Boston Celticset az örökranglista élén, 58 év után szerepel ugyanannyi elsőség a nevük mellett – a harmadik helyen holtversenyben a hatszoros bajnok Bulls és Warriors áll, mögöttük öt elsőséggel a Spurs következik.

James 29.8 pontot, 11.8 lepattanót, 8.5 gólpasszt és 1.2 labdát átlagolt a fináléban, 59.1%-os mezőnnyel, 41.7%-os triplázással és 66.7%-os büntetőzéssel, az OffRatingje (100 támadásra vetítve mennyi pontot dobott a csapat, ha pályán volt) 131 pont, a DefRatingje 110, a TS%-a pedig 67.1%. Anthony Davis sem marad le tőle sokkal a magasabb szintű statisztikákban, az OffRatingje 128, a DefRatingje 108, a TS%-a 66.9%.

A túloldalon Jimmy Butler is elképesztő számokat hozott: 26.2 pont, 8.3 lepattanó, 9.8 gólpassz, 2.2 labdaszerzés, 55.2%-os mezőny, 30.7%-os tripla, 88.7%-os büntetőzés mellett az OffRating-DefRating számai 134-114, a TS%-a pedig 65.8%. Butler a második játékos, aki egy nagydöntőben csapata legjobb pontszerzője, pattanózója, gólpasszadója, labdaszerzője és blokkolója – James volt a másik 2016-ban.

A magasabb szintű statisztikák alapján egyébként Tyler Herro szenvedett a legjobban ebben a szériában, a kiváló dobásairól ismert hátvéd OffRatingje borzasztóan alacsony (88), a DefRatingje viszont nagyon magas (121), a TS%-a pedig mindössze 46.8%.

Ha a teljes playoffot nézzük, James és Davis is 25 pont felett átlagolt, így nyertek bajnokságot – erre a Lakers történetében eddig egyedül a 2002-es Shaq-Kobe duó volt képes. Davis egyébként 20 pont felett átlagolt a fináléban és megcsinálta az 50-40-90-et, amivel igen exkluzív klubba lépett be, ahol eddig csak Kevin Durant (2017, 2018), Chauncey Billups (2004), Penny Hardaway (1995) és Magic Johnson (1987) tartózkodott.

A Lakers nem állt vesztésre a hatodik összecsapáson – eddig mindössze két csapat tudott ilyen magabiztosan nagydöntőt lezárni, 1982-ben a Lakers a 76ers, 1986-ban pedig a Celtics a Rockets ellen.

Rajon Rondo csereként beszállva összesen 105 gólpasszt osztott ki playoffban, amivel átadta a múltnak Manu Ginobili 95 asszisztos csúcsát 2014-ből. Rondo egyébként a második játékos Clyde Lovellette után, aki a Celtics és a Lakers színeiben is bajnokságot tud nyerni. 

Hogyan tovább, Lakers?

A pezsgőzés-pakolás-hazaút-ünneplés-pihenés után Rob Pelinkáéknak rendesen tele lehet a kezük a következő hónapokban. Játékosopciója van 2020-21-re Anthony Davisnek, KCP-nek, Avery Bradley-nek, JaVale McGee-nek és Rajon Rondónak. Valószínűleg szinte mindenki maradni szeretne, kérdés, hogy lehívják-e az opciókat, vagy új szerződésben gondolkodnak – nem biztos, hogy mindenkit meg tudnak majd tartani Los Angelesben. Rajtuk kívül lejárók is akadnak szép számmal, hiszen véget ér a kontraktusa Dwight Howardnak, Markieff Morrisnak, Jared Dudley-nak, Dion Waitersnek és JR Smithnek is – közülük azért jónéhányan pótolhatóak akár házon belül is, illetve az FA-piacról, no meg azt se feledjük, hogy DeMarcus Cousins csak technikailag nem tagja a csapatnak, valószínűleg aláír a következő évadra. Egy biztos: jelenleg biztosan csak Jamesnek, Greennek, Cooknak, Carusónak, Kuzmának és Horton-Tuckernek van érvényes szerződése 2020/21-re.

Frank Vogelék a végére tartogatták a royal flush-t

JaVale McGee a Denver elleni utolsó három meccsen már összesen csak 15 percet kapott, a nagydöntőben pedig egyetlen másodpercig sem koptatta a parkettet, de a másik center, Dwight Howard négy meccsen 15-17 percet játszott, csak a negyedik összecsapáson 8-at - végig próbálták tehermentesíteni Davist védekezésben, illetve bíztak abban, hogy a Nuggets elleni sorozathoz hasonlóan Howard elszabadul a támadópattanóknál. A hatodik meccsre azonban Vogelék úgy döntöttek, hogy muszáj lesz végig alacsony szerkezetben játszani, mert a Heat small-ballja nagyszerűen működött az ötödik meccsen, ehhez pedig alkalmazkodni kell. Így aztán Howard csak az utolsó percben került pályára, a Lakers inkább arra szavazott, hogy sebességből próbálja meg megverni az előző meccsen a pályára mindent kirakó, fáradtabb Miamit.

Alex Carusót betették az első ötösbe, így három hajtós, kemény periméter-védő került James és Davis mellé, ezt pedig nagyjából 10 percig tudta menedzselni a Heat még úgy is, hogy Dragic vissza tudott térni és eggyel több hátvéd állt Spoelstra rendelkezésére. A második negyedes hengerhez persze kellett Rajon Rondo klasszisa is, aki előkapott valamit a régiből (jobbkezes ziccerek sorozatban) és az újból (tripla) is, de addigra már a Lakers alacsony szerkezete bevitte az első pár gyomrost, töméntelen labdát szereztek, tudtak futni. A Heatnél az első félidőben több olyan passz is akadt, ami az előző meccsek Lakers-e ellen eljutott volna a címzetthez, most viszont simán levadászták az átadásokat.

Nem biztos, hogy ez a meccselés a 3-4. meccsen működött volna, most viszont telitalálatnak bizonyult az időzítés, igazából a Heat nem nagyon tudott már erre mit reagálni. Ha sikerült eljuttatni a labdát Bam Adebayóhoz, abból általában pont született, de megint az történt, mint a negyedik összecsapáson (amikor Howard csak nyolc percet kapott). A Lakers nagy nyomást helyezett a periméterre, a gyorsabb védekezés ellen nem működött az ötödik meccsen látott a sok elzárásos játék, nem tudták megtalálni Butler számára a kellemes matchupokat, onnantól kezdve pedig szintet zuhant Duncan Robinson használhatósága, Tyler Herro pedig még nem akkora rutinróka, hogy ilyen helyzetben egyszerűen előlépjen.  

Ahogy a második negyedben elkezdett nyílni az olló, igazából Spoelstra sem nagyon tehetett már semmit, a Lakers folyamatosan olyan ötösöket dobált fel a pályára, amivel nem tudtak mit kezdeni. Támadásban a LAL nagy erőkkel próbálta behorpasztani a Miami festékét, és sikerrel tették: a meccs elején sokszor labda nélkül, passzokkal oldották ezt meg, James pedig betörésekből, amikor pedig kezdett volna ehhez hozzászokni a Heat, jött Rondo, aki szintén betörésekből dobálta a ziccereket, teljesen elbizonytalanítva a Miami védőit, hogy most éppen mi fog következni.

Összefoglalva lehetne hosszabban is elemezni a Lakers játékát, de igazából sok újat nem mutattak. Előkapták a small-ballt, amiben James és Davis is lubickol, megvolt a ritmus, jöttek a gyorsindítások, felállt védelem ellen pedig a két sztár megoldotta tehetségből. Az egész playoffban számomra videójáték-fílingje volt a Los Angelesnek:  a Jamesre és Davsire építő alapjátékuk végig nagyon egyenletesen működött, ha pedig változtatni kellett és kivették X-et, betették helyette Y-t, a játékuk úgy változott pozitív irányba, ahogyan elméletben változnia kellett. 

Le a kalappal a Heat előtt

Minden várakozást felülmúlt ebben a szezonban a Miami, már az alapszakaszban sem sokan nézték ki belőlük azt a szereplést, amikor végignéztek a kereten és azt látták, hogy az öltözői rák hírében álló Jimmy Butler körül a lejárt lemeznek tűnő Goran Dragic nagyjából az egyetlen bizonyított játékos, a többiek lesajnált, "padvégi" kiegészítők, vagy éppen újoncok, fiatalok, akik közül ketten is draftolatlanként kerültek a csapathoz. Hogy aztán mindkét draftolatlan végig kezdő volt az alapszakaszban, hogy ez a keret kisöpörte a Pacerst, 4-1-gyel hazaküldte az alapszakasz győztesét és az MVP-t, majd 4-2-vel a sokra tartott Bostont és végül két húzóember sérülése ellenére két meccset is nyert a nagydöntőben, az túlmegy mindenen - Pat Riley, Erik Spoelstra és Jimmy Butler mestermunkáját hozta ez a szezon és különösen ez a buborék.

Ebben a komoly sikerben (mert a vereség ellenére ez egy hatalmas siker a Heatnél) természetesen benne volt a buborék sajátossága, hogy Butlerék ehhez jól alkalmazkodtak, hogy az ellenfelek talán kevésbé, de ez semmit sem von le a floridaiak érdemeiből. Butler azt mutatta meg, hogy PO-szinten minimum top10-es játékos (sőt...), Tyler Herro azt, hogy már ennyi idősen is pofátlanul jó tud lenni, Bam Adebayo azt, hogy miért ő a Miami jövőjének talán legszilárdabb alappillére, Duncan Robinson azt, hogy még egy nagydöntőben is lehet kulcsfaktor egy draftolatlan "senki", Goran Dragic azt, hogy még egyáltalán nem öregedett meg, Erik Spoelstra pedig azt, hogy bár a bajnoki címekben nagy szerepe volt Jamesnek, de ettől még ő a liga legszűkebb elitjébe tartozik az edzők között. A semleges nézők szívét is elnyerte ez a csapat a játékával és a mentalitásával, azt pedig valószínűleg sokan köszönik meg nekik, hogy az első meccs közben reálisnak tűnő sima 0-4 helyett egy hatmeccses, fordulatos, izgalmas finálét hoztak össze.

Hogy mi lesz most? Jó kérdés. Az biztos, hogy Pat Riley-t minden olyan lépés érdekli, amellyel szupersztárt szerezhet, de a 2020-as FA-piacon azért nem nagyon találni olyat, aki tényleg jöhet és tényleg megérné miatta robbantani. 2021 már reálisabb cél lehet ilyen szempontból, addig talán szerencsésebb lenne ezt a mostani fiatal, jó mentalitású keretet "turbózni" egy kicsit - Butler, Adebayo, Herro, Robinson, Iguodala, Nunn és Olynyk szerződés alatt áll (Adebayót mondjuk már most meg kell hosszabbítani, mert jövőre lejár, ahogy amúgy Robinson, Nunn és Olynyk is), Dragic, Crowder, Leonard, Jones Jr. és Hill az az aktív keretből, aki lejáró. Kérdés, hogy Riley hogyan dönt - a leggazdaságosabb talán az egyéves szerződés lenne sok mindenki esetében, hogy 2021-ben minél nagyobb legyen a cap space. Az mindenesetre nem véletlen, hogy a pletykák szerint a sztárok körében a Miami talán a legvonzóbb célpont - Spoelstra és Butler elég sokat tett érte, hogy ez így legyen...