Playoff-percek: hogyan tovább, Suns?

A Nuggets addig nyomott, amíg meg nem tört a Suns

A meccs előtt pár órával derült ki, hogy Deandre Ayton sérülés miatt nem tudja vállalni a játékot, aki ugyan esélytelenül próbált (már amikor próbált) védekezni Jokics ellen, de legalább támadásban okozott néhány kellemetlen percet az ötödik mérkőzésen. Helyette Jock Landale kezdett, aki a meccs elején hat percet töltött a pályán, ez idő alatt pedig mindössze egypontos hátrányban állt a Suns: az ausztrál sem tudott segíteni hátul, de támadásban több szép megmozdulással jelentkezett. A helyére Bismack Biyombo állt, aki eleinte még kifejezetten jól dolgozott, de hamar kiderült, hogy ő kevés ide. 

A Nuggets nem bonyolította túl, megint belemásztak Booker és Durant arcába, azzal pedig együtt éltek, amikor Cameron Payne próbált a sereg élére állni. Az első percektől nagyon figyeltek arra, hogy amikor csak lehet, fussanak (KCP-t ki kell emelnünk, remek 3-D munkát rakott bele), ebbe pedig az első negyed végén belerokkant a Phoenix. A Nuggets elkezdte használni a kiegészítőket, jött Bruce Brown a padról, vele fenn tudták tartani a sebességet, amiből KCP két hármast szórhatott be, de igazán az volt a döntő, hogy Jokics 15 másodperc híján végigjátszotta az első negyedet. Ayton hiányában nem kapta meg a minimumnak számító fizikalitást sem, Landale és Biyombo az ő szintjén egy könnyű nyári vacsora. 

A második negyed elején már kialakult a húszpontos különbség, itt Murray és Brown felváltva bontotta meg a hátul teljesen összeomló Phoenix védekezését, továbbra is tudtak futni. A Suns a negyed közepén feljebb tudott jönni, de 60-45 után egy 21-6-os futással zárt a Denver, mert már térden jártak hazaiak. Jokicsot megint nem tudták megállítani, Murray kontakt nélkül ment el a gyűrűig, üres triplát tehetett a helyére, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, minden bejött: a triplaspecialista MPJ is akrobatikus ziccert dobott, Durant meg beütötte a labdát a saját gyűrűjébe. 

Ha Cam Payne nem nyúl bele abba a bizonyosba, az első félidő még ennél is csúnyábban alakulhatott volna, mert a Nuggets agresszíven lépett ki Bookerre és Durantre, arra kényszerítették őket, hogy leüssék a labdákat, viszont a festéket is sikerült betömöríteniük, így nehéz középtávolikba, 3-4 méteres dobásokba hajszolták őket. Durant 2/11, Booker 4/12-es mezőnymutatóval zárta az első félidőt.

A második félidő elején a Suns becsületből még nekiment a Denvernek, de ez a rohanás elég hamar kifulladt, hamar visszaállt a 25-30 pontos differencia, onnantól pedig már csak a különbség volt kérdéses. A Nuggets rutinból lehozta a meccset még úgy is, hogy Jokicsnak egy időre le kellett ülnie, mert véletlenül kapott Bookertől egy medvepuszit a bal combjára. 

 

Nikola Jokics és a többiek számai

A Nuggets centere karrierje 11. tripla-dupláját szállította a rájátszásban, amivel felzárkózott Jason Kidd mellé az örökranglistán – csak Russell Westbrook (12), LeBron James (28) és Oscar Robertson (30) áll előtte. Az egész szériában 34.5 pontot, 13.2 lepattanót és 10.3 gólpasszt átlagolt – egy sorozaton belül 30 pontos tripla-duplára eddig két játékos volt képes: LeBron James a 2017-es nagydöntőben, illetve Russell Westbrook 2017-ben az első körben. Jokicsnak már most több 30 pontos tripla-duplája van, mint a liga történetében az összes centernek – együttvéve. A center már most elérte idén a 300 pontot, 100 lepattanót és 100 gólpasszt, amit harmadszor csinál meg, denveri mezben másnak ez még egyszer sem sikerült. 

Jamal Murray ma betegen jutott 26 pontig, 4-4 lepattanóig, gólpasszig, labdaszerzésig és tripláig. A Nuggets házi playoff-örökranglistáján már most Top5 pontban, gólpasszban és hárompontosokban. 

KCP 17 pontot dobott az első negyedben, Booker és Durant összesen hetet. Ha Devin Booker nem dobott legalább 78%-kal mezőnyből, akkor a Suns kikapott ebben a szériában…

A Denver története során ötödik alkalommal jut be a konferencia-döntőbe az NBA-ben. 1978-ban Larry Brown, 1985-ben Doug Moe, 2009-ben George Karl, 2020-ban Michael Malone irányításával jutottak el idáig, de még egyszer sem sikerült átlépniük a küszöböt. 1978-ban a Seattle SuperSonics állta az útjukat, a másik három alkalommal pedig a Los Angeles Lakers – ha a Lakers jut be a nyugati döntőbe, nem csak a 2020-as kiesésért lehetne revansot venni.

 

Hogyan tovább, Nuggets?

A Denvernél ki kell emelni, hogy komolyabb sérülések nélkül megúszták a második kört is, így Michael Malone-nak továbbra sem kell változtatnia a nyolcfős rotáción: Jokics élete formájában játszik, Murray jól hozza az alvezér szerepkört és a többiek sem rogytak meg. Most hosszabb pihenőre mehetnek, a nyugati konferencia fináléja magyar idő szerint szerda hajnalban indul, és akár a Warriors, akár a Lakers lesz az ellenfél, az első két meccset Denverben rendezik. 

 

Hogyan tovább, Suns?

Zsinórban második évben ért véget egy hatalmas hazai vereséggel a Phoenix szezonja, de amíg a Dallas ellen egy klasszikus leolvadásról beszélhettünk, most egyszerűen elfogyott a csapat Devin Booker és Kevin Durant mellől. Chris Paul és Deandre Ayton sérülését nem bírták el, a két szupersztár hiába tette ki a lelkét is a pályára, a végére egyszerűen legyűrte őket a túlerő. 

Az kiderült az idei playoffban, hogy Booker és Durant párosa brutálisan hatékony együtt, a védekezés is működik velük, két olyan vezérről beszélünk, akik a következő 1-2 évben el tudják vinni a csapatot az áhított bajnoki címig. Chris Paul 30.8 milliót kereshet jövőre, ha a csapat lehívja az opcióját június 28-áig, de ez valószínűleg csak formaság – akármennyire is lefelé megy és sérülékeny CP3, itt all-int kell mondania a Suns-nak, pláne azért, mert ha elengedik, akkor is ki kell csengetniük neki közel 16 millió dollárt, mivel részlegesen garantált. Paul szerződése azért sem kockázatos, mert 2024 nyarán csapatopciós és már nincs garantált rész: ha elégedettek vele, akkor megtartják 2024-25-re, ha nem, akkor következmények nélkül elengedik. Persze az is felmerülhet, hogy Pault elcserélik egy tankoló csapathoz (akik várhatóan ki is vásárolnák) és több érkező játékosra „darabolják fel’” a kontraktusát. Ezzel az a probléma, hogy a 2023-as, 2025-ös, 2027-es és 2029-es elsőkörösük is a Brooklynnál van, így értékes draftjogokat nem tudnak adni, amiért ez megérné a Pault fogadó félnek. 

A nagyobb problémát Deandre Ayton, a kisebbet Landry Shamet szerződése jelenti. A center 2026 nyaráig évente 32-35 millió dollár körül keres, ráadásul végig garantált a szerződése. Az alapszakaszban idén is hozott egy 18-10-es dupla-duplát, de a playoffokban rendre leolvad, elfogy belőle az akarat, idegen testté válik a csapatában, és kérdés, hogy milyen szintű vezérek kellenének mellé, hogy felrázzák, ha ez Paulnak, Bookernek és Durantnek sem igazán sikerül. A szerződését picit nehéz cserélni, bár egy építkező, playoff-határon billegő fiatal csapatnak érdekes lehet, és nem lepődnénk meg, ha a Phoenix hamar elkezdene nézelődni a kulisszák mögött, ugyanis az új CBA és a második luxusadós szint (second apron) miatt dupla teher lesz a kontraktusa.

Shamet mutatott életjeleket az idei playoffban, de csak ideig-óráig képes ellensúlyozni a védekezésbeli hiányosságokat lelkesedéssel – amint tudatosan ráállt a Denver támadása, összeomlott a játéka. Ő jövőre 10 millió körül keres majd, amiért valószínűleg lehetne decensebb játékost találni a piacon. A szerződését fel tudják szabadítani, mert ugyan 2026-ig van kontraktusa, de az utolsó két éve csapatopciós és nincs benne garantált rész. Azért is fel kellene szabadítani, mivel ezen az ötösön kívül jövőre még Cameron Payne rendelkezik egy 6.5 milliós szerződéssel, és a hat játékos közel 164 millió dollárt visz haza jövőre, ami kezelhetetlen az új CBA-ben. 

Lejár a szerződése Torrey Craignek, Bismack Biyombónak, TJ Warrennek, Josh Okogie-nak, Terrence Ross-nak, Damion Lee-nek és Jock Landale-nek. Darius Bazley és Saben Lee is szabadügynök lehet, ha a Suns nem ad nekik QO-t, míg Ishmail Wainwright esetében 1.9 milliós csapatopciója van a Phoenixnek. 

Jock Landale-nek és Torrey Craignek az Early Bird-jogaik miatt két évre 10.9 milliót adhatnak, Josh Okogie-nak viszont csak egy 2.8 milliós szerződést, és valószínűleg Wainwright is marad ennyiért. Ha ezeket meg tudja oldani a front office, akkor is még kellenének veteránok/fiatalok minimumért, és így könnyedén beleütközhetnek a második luxusadós szintbe, ami teljesen megkötheti a kezüket az átigazolási és szabadügynök-piacon. 

Az szinte biztos, hogy Shametről le kell mondaniuk, és ha meg akarják tartani a rugalmasságukat, akkor fel kell mérniük Ayton piaci értékét, akiért két (szerencsés esetben három) használható játékost/picket kaphatnak. Paul szerződése szinte cserélhetetlen, a rutinja kelleni is fog, míg a jelenlegi playoff-keretből Landale megtartása tűnik prioritásnak, Okogie és Craig nem annyira. 

A végére maradt Monty Williams, aki véleményem szerint jól dolgozott a Denver elleni sorozatban. Nem mondom, hogy kérdés nélkül rábíznám a csapatot a következő években, de a második meccsre nagyon jó védekezési taktikát talált ki, aminek csak Chris Paul sérülése tett keresztbe – nincs „mi lett volna, ha”, de a Suns esélyes volt az 1-1-re, onnan pedig egy teljesen más párharcot láttunk volna. A 3-4. meccsen így is jól építette fel a gárdát Booker és Durant köré, bátran és jól nyúlt a kispadhoz, ami szerintem sokkal jobban nézett ki ebben a sorozatban, mint azt várni lehetett, mindez pedig az edző érdeme. Talán az ötödik meccsen Shamet pályán felejtése volt az egyetlen nagyobb hibája, de ott már igencsak kényszerpályán mozgott, a hatodikon pedig egy edző sem tudott volna csodát tenni. 

 

Elrontotta a Sixers

Két megnyert meccset követően, méghozzá az eddigi legmeggyőzőbb sikerből érkezett meg a Philly a hazai találkozóra úgy, hogy ott lezárhatta volna a párharcot - ebből sikerült az eddigi leggyengébb teljesítményt összerakni. Pocsék dobóforma, bátortalan, pontatlan, döcögős, lassú játék, szörnyű egyéni teljesítmények fontos emberektől azok után, hogy éppen legutóbb mozogtak a legjobbak. A védekezés egyben volt, az akarattal nem volt probléma, de támadásban becsődölt az együttes minden szempontból, nem bírta el a nyomást, a tétet - majd a végén nagyon bántó üres dobások maradtak ki, De'Anthony Melton például egymaga hármat durrantott mellé rövid időn belül.

Ez egy olyan lefagyás volt, ami egy ennyire kiélezett párharcban nem biztos, hogy belefér,  főleg hogy azt továbbra is tartom: magát a szériát inkább a Celtics irányította eddig, és amikor ők megbotlottak, akkor tudott nyerni a Philly - legutóbb ez azért ennél árnyaltabb volt persze, de mégis úgy érezni, hogy amikor a Boston megcsinálja, amit tud, akkor nyerni tud. Támadásban most sem játszott jól a Celtics, Jayson Tatum 1/14-es mezőnyözését egyszerűen meg kellett volna büntetni, de elrontották Hardenék a jó lehetőséget, most pedig idegenben kellene ezt kijavítani - az már nehezebb lesz...

 

Variált Mazzulla

Az ötödik meccs problémáira reagálni tudott Joe Mazzulla, és erre a mérkőzésre felforgatta a rotációt: kitette a kezdőből Derrick White-ot, és bepasszírozta oda Robert Williams III-öt. Ezzel magasabb, masszívabb lett a Boston védekezése, jobban tudták tölteni a festéket, jobban elbírtak Joel Embiiddel, és 50-38-ra megnyerték a lepattanózást. Akár Williams III védte a gyűrűt, akár Al Horford, a könnyű betörések ritkultak, a kiosztásokat pedig egyáltalán nem tudták bedobálni Harrisék, így nagyon működött a Celtics védekezése.

A változtatás része volt a rotáció totális lerövidítése is: a padról csak az oda átkerülő White, valamint a hatodik ember Malcolm Brogdon szállt be, más nem kapott lehetőséget.

Érdekesség, hogy végül Williams III 29 perc alatt +18-at +/- mutatót hozott, vele és Marcus Smarttal nagyon élt a Boston, míg White volt az egyetlen negatív, ő -7-tel zárta 19 percét - egyszerűen azt kell mondani, hogy a magasabb szerkezettel kihúzták a Sixers-támadójáték méregfogát, és bár cserébe ők is áldoztak spacinget, sebességet a túloldalon, de ezt ellensúlyozni tudták hátul.

A Phillynek erre egész este nem volt válasza, részben a pocsék dobóforma miatt, ami a legrosszabbkor érte el Harriséket...

 

Mi várható a hetedik meccsen?

Mivel bevált a húzás, ezért a Boston alighanem kitart a magas szerkezet mellett, és a védekezést helyezi előtérbe, főleg otthon, ahol jobb esély van arra, hogy az ő dobóformájuk lesz barátságosabb, és nem a pokoli környezetbe látogató vendégeké. Doc Riversnek erre valamit lépnie kell, de nem a rotáció felforgatásával, hanem a játék igazításával - bár most talán inkább rá igaz, hogy nem elsősorban rajta múlik a dolog, sokkal inkább azon, hogy például Harden jobban olvassa-e a helyzeteket, és hogy hogyan dobnak, főleg kintről. 

Persze a szakmai stábnak is el kell végeznie a munkát és fel kell készítenie a játékosokat erre a védekezésre, és ebből a szempontból jobb lehet a Game7 számukra, hiszen már nem éri őket váratlanul a módosítás - csak egy ilyen mérkőzésen már ritkán múlnak a dolgok egy-egy taktikai finomításon, sokkal inkább a szív és a tüdő dönt. Vagyis hogy kiben mennyi energia maradt, és ki tudja azt mozgósítani a legfontosabb pillanatokban, kinek nem remeg meg a keze ilyen helyzetben.

A playoff-rutin és a hasonló helyzetek megoldása azért a Celtics mellett szól, ők tavaly is nyertek Game7-t, sok nehéz szituációból jöttek már ki jól, sok a tapasztalatuk, ez a Sixers-keret viszont eddig inkább csak csalódást okozott nyomás alatt - ahogy azt ma hajnalban is tette. Hogy a második esély elég lesz-e, azt majd meglátjuk, de Rivers mérlege sem túl jó ilyen helyzetben, és az elmúlt években több csapattal is megégett, ha olyan meccsről volt szó, ahol a mentális erő döntött - neki, Embiidnek és Hardennek is komoly vizsgafeladat lesz ez Bostonban. 

Az esélyesebb most már a Celtics, de ne feledjük, hogy eddig a párharc során hatból csak két meccset nyert meg az aktuális vendéglátó, eddig a Boston sem bírta annyira jól a terhet...