Playoff-percek: így ér véget a Process Philadelphiában?

 

8-0, Suns, kánikula – ismerős ez valahonnan

Sok szó esett arról, hogy Chris Paul leigazolása megfordította a Suns sorsát, és a tehetséges, de tapasztalatlan csapatot megtanította nyerni, és joggal aggódhatnak a drukkerek, hogy mi lesz velük a főcsoportdöntő elején. Nos, elsőre semmi, a Suns zsinórban nyolcadik meccsét nyerte meg a rájátszásban. 

Érdemes felidézni, hogy szűk egy évvel ezelőtt, 2020 augusztusában a buborékban futott már egy 8-0-t a gárda. Akkor nüanszokon múlt, hogy nem jutottak be a play-inbe, onnan pedig a playoffba, így aztán gyorsan feledésbe is merült az a menetelés, pedig valahol ott kezdődött az idei Suns története – Paul akkor még talán kósza gondolat sem volt Phoenixben. 

 

Ez a Nap más, mint a többi, de a párharc eleje nem

Paul George annyit mondott a meccs után, hogy a Suns más csapat, mint a Mavericks és a Jazz, leginkább abban, hogy a játékot a hátvédek szervezik, ellenük egy teljesen új taktikát kell kidolgozniuk. Szerinte az első meccs arra volt jó, hogy lássák, miket kell kiigazítaniuk – és annyit tett hozzá, hogy a kiigazításokban elég jók voltak eddig, és egyre jobban játszottak, ahogy belementek egy-egy szériába. 

George mondandójának minden részével egyet lehet érteni. Lassan kezdtek a Dallas ellen, ráadásul kicsit rozsdásan is, de a végén sikerült megtalálniuk a nyerő small-ball felállást. A Jazz ellen már eleve alacsony szerkezetben léptek pályára és fokozatos kisebb változtatásokkal, egyre jobban összeálló védekezéssel sorra leszedegették előbb a Utah gyalogjait, majd tisztjeit. 

Ugyanígy próbáltak kezdeni most is. A párharc egyik fontos eleme lehet, hogy Deandre Aytont ugyanúgy a senki földjére tegyék, mint Rudy Gobert-t. Ayton ugyan jóval ponterősebb, mint a francia, most is rögtön 20 pontot termelt, de összességében nem nézett ki annyira jól a Clippers ellen, mint kellett volna – a vendégek 20/47 triplát szórtak, vagyis rögtön az első meccsen már ipari mennyiségben emelték rá a triplákat, és kiváló, 42% feletti hatékonysággal be is dobálták azokat, ez várható a későbbiekben is a Suns magasabb szerkezete ellen. Amikor Ayton fent volt, héttel kapott több pontot a Suns, mint amikor ült – Monty Williams vezetőedző is kiemelte a meccs után, hogy túl sok saroktriplát adtak fel, ezt a Clippers ellen nem lehet (szerk.: a Clippers 47% körül dobta a hármast a sarkokból az alapszakaszban). 

Ha Ayton esetleg nem tartható majd pályán, akkor adja magát Dario Saric, mint small-ball center, a horvát pedig kifejezetten jól is mozgott abban a 11 percben, amíg a magasember ült. A Clippers felküldte ellene DeMarcus Cousinst, aki ugyan védekezésben borzasztó, de támadásban rögtön elsőre meggyötörte fizikálisan Saricot – a „belek kitaposása” taktika máris működésbe lépett a fizikálisan nem annyira erős láncszem ellen, ugyanezt láttuk a Dallas és a Utah kiegészítői ellen is. 

 

A Sunst nem lesz olyan könnyű lebontani, mint a Jazzt

Pár aspektusra viszont még kereshetik a választ. Az egyik, hogy a Crowder-Bridges páros ugyan nem mutatott jól védekezésben (ezt inkább annak a számlájára írom, hogy sokat voltak fent Aytonnal együtt), de támadásban igen, és itt a Suns azért megmutatta, hogy a második soruk más szintet képvisel, mint a Jazz egyszemélyes kispadja, leginkább sokoldalúságban. A jó kezű Saric meglepően jól nézett ki védekezésben, az elsősorban védekezésben hasznos Cam Johnson és Torrey Craig pedig mindkét oldalon parádésan szállt be. Ha őket nem sikerül limitálni, akkor könnyen olyanná válhat az egész széria, mint az első meccs: a Suns-pad mindig meg tudja tolni a csapatot, és máris borul a small-ballozós, kivéreztetős taktika. 

Az a gond a LAC szemszögéből, hogy ez már a B-terv, és nem nagyon látszik, mi lehet a C-terv. Lehetne többet futni, de ami működött a 30 év körüli, nem szuperatléta-nehézsúlyú bokszoló felépítésű Bogdanovic és Ingles ellen, az nem fog az alapvetően fiatal és/vagy jó fizikai állapotban lévő wing-sor ellen, mint ami a Phoenixnél van. A Jazz elleni hatodik meccsen ők futották le ellenfelüket, most a Suns csinálta meg velük ugyanezt (16-4 a gyorsindítások aránya, a LAC 9 eladott labdájából 15 Suns-pont született) – ebben amúgy az is benne van, hogy a Suns Paul nélkül is nagyon-nagyon vigyázott a labdára, de alapvetően jól is zártak vissza. 

Az első meccs alapján a festék lehet a kulcs mindkét oldalon. Támadásban nem aktívabban, hanem okosabban kell majd támadniuk a szigorított területet, mert Ayton mellett nehezebb bemenni, de talán könnyebb a gyűrű közelében befejezni, mint Gobert esetében, illetve a jobb wing-védők miatt egy-egyből nehezebb dolguk lesz – erre fejben át kell állniuk. Ivica Zubaccsal és a magasabb felállással lehet kísérletezni, 18 perc alatt voltak jó pillanatai, két „apró” szépséghibával – ennyi idő alatt is összeszedett három faultot, illetve a harmadik negyed elején Booker tudta támadni, ott azonnal látszottak is a limitjei. 

Védekezésben Devin Bookert kell valahogy limitálniuk, mert 15 mezőnykosarából 10-et középtávolról dobott, neki az a játéka, hogy beüti a védő mellé a labdát és aztán középtávolról büntet, vagy megpasszolja a besegítő védő emberét. Már az alapszakaszban is elképesztő volumenben osztogattak, illetve dobáltak innen Chris Paullal - 100 támadásra vetítve olyan hatékonysággal dobtak középtávolról, mintha ligaátlaggal tripláztak volna. Bookerre jöhet egy Donovan Mitchellre is sokszor hívott „ál-duplázás”, hogy ne tudja leütni a labdát és ritmustalan passzokkal szabaduljon a labdától. Ezzel az a gond, hogy a Sunsnak van egy „Conley-ja” Cameron Payne személyében, aki vígan el tud labdázni, simán kiosztott 9 gólpasszt 1 eladott labdával, és pontok is vannak benne. 

Az az első meccs alapján jól látszott, hogy ha Conley egészséges lett volna a második körben, akkor máshogy nézett volna ki az a párharc. Payne közel sem olyan jó játékos, mint a veterán irányító, de még ez a kéthátvédes támadórendszer is komoly kihívás elé állítja a Clippers védekezését – amennyire papíron jó volt szinte minden Clippers-védő Mitchellre, Beverley-t leszámítva annyira nem jók Bookerre és Payne-re. Rajon Rondo gyorsan kapott is 22 percet, elöl adott 7 gólpasszt, tőle teljesen szokatlan módon bedobott 2/2 hármast, ugyanakkor védekezésben ő sem tudott hozzászagolni a Suns támadójátékához. 

Ha Chris Paul visszatér, akkor már olyan üresjáratok sem lesznek, amikor E’Twaun Moore-ral kell túlélnie a Phoenixnek (ma ez 11 percig tartott, megtekintése Suns-drukkereknek nem ajánlott). Attól kezdve folyamatosan fent lesz a Paul-Booker-Payne trióból két játékos, ami óriási károkat okozhat a Clippers védekezésében. Booker elmondta, hogy a Clippers minden idei playoff-meccsét végignézték, tudták, hogy small-ballban vagy váltanak és felgyorsítják a lábmunkájukat, vagy dupláznak, és ezt teljesen random váltogatják, amire nehéz felkészülni – Paullal képesek lehetnek ezt kevesebb energiabefektetéssel megoldani, és ismét csak borul a LAC fárasztásos taktikája. A túloldalon papíron hiába ugyanígy rossz matchup a Sunsnak a Clippers hátvédsora, ha egál körül tudnak bemenni a végjátékokba, Booker (majd Paul) ugyanúgy meg tudja csinálni a clutch játékokat, mint az első meccsen, onnantól pedig nehéz őket megverni. 

 

Paul George-nak és Marcus Morrisnak nincs helyettese

A Clippers vezére már a Jazz ellen is térden járt az 5-6. meccs végjátékaiban, több olyan hibát vétett, ami egyértelműen a fáradtságra vezethető vissza. A harmadik negyedet most is végignyomta, csak ekkor 15 pontot dobott (Reggie Jackson 11-et tett mellé), amikor viszont Tyronn Lue igyekezett kis pihenőt adni neki, a Suns fent hagyta a pihent Bookert. A hazaiak ekkor gond nélkül futottak egy 10-2-t, gyakorlatilag lenullázva ezzel George és Jackson erőfeszítéseit, és ebből a lyukból már nem tudott fordítani a Clippers. 

A fáradtság Marcus Morris esetében is jelentkezett, megfájdult a bal térde, kezelést is kapott rá a nagyszünetben. Mindössze 21 percet töltött a pályán, akkor is borzasztóan játszott elöl-hátul, neki is égető szüksége van némi pihenőre. Ha Morris kiesik, akkor komoly gondba kerülhet a Clippers, mert a small-ballban ő játszik erőcsatárt, ilyen stílusú játékosból csak egy ül a padon, Patrick Patterson - utoljára egy hónapja, az alapszakasz végén lépett pályára, szinte lehetetlen azonnal beépíteni egy koppra működő rendszerbe. 

 

Egy klasszikus Suns-trivia és Booker különleges napja

Utoljára 1993-ban csinált 40 pontos tripla-duplát Phoenix-játékos a rájátszásban: 1993. június elsején Charles Barkley a Seattle SuperSonics elleni főcsoportdöntő ötödik mérkőzésén 43 pontot, 15 lepattanót és 10 gólpasszt jegyzett. A véletlenek összjátéka: a Suns akkor is 120-114-re győzött. 

Bookernek egyébként ez volt karrierje legelső tripla-duplája – a playoffban Suns-mezben utoljára a Nets jelenlegi vezetőedzője, Steve Nash érte el ezt a statisztikai bravúrt. 

Booker idén egyszer már elérte a 40 pontot a playoffban, így elmondhatja magáról, hogy ő a hatodik kosaras a liga történetében, aki első rájátszásában képes 40-es duplázásra. Az elődök: Wilt Chamberlain, Rick Barry, Bob McAdoo, LeBron James és Luka Doncic, impresszív névsor…

Még egy döbbenetes Booker-statisztika: csapata első 50 pontjából 43-at vagy ő szerzett, vagy ő készített elő. 

 

Ben Simmonsnak nincs maradása - véget érhet a The Process?

Ugyan Philadelphiában nem újkeletű dolog a túlreagálás a szurkolók részéről, illetve amúgy is természetes emberi reakció egy ilyen csalódás után a bűnbakkeresés, de hogy Ben Simmons ebben a rájátszásban csak azt bizonyította be, hogy használhatatlan, az teljesen biztos. A Sixers "irányítója" az alapszakaszban egészen jól nézett ki, aztán a Wizards elleni első körben ugyan volt passzív meccse, de összességében 15 pont, 10 lepattanó és 9 gólpassz volt az átlaga remek védekezéssel, bár a büntetői már ott is az U12-es bajnokság szintjét súrolták alulról. Azonban ahogy jött egy olyan ellenfél, amely képes büntetni ezeket a hibákat, rögtön jött is a csőd - ez pedig már túl sokadszor fordult elő ahhoz, hogy ne kelljen neki véget vetni.

Ben Simmons az utolsó három mérkőzésen összesen 14 dobást vállalt mezőnyből. Egy sztárjátékostól az egy félidő egy playoffban, amikor a továbbjutás a tét, Simmonsnál három teljes mérkőzés. Ha pedig azokon belül is szorult a hurok, így alakultak a dobásvállalásai: az utolsó négy találkozó negyedik negyedében 0/0-t dobott mezőnyből. Nem elírás, nem túlzás, nem vicc: a negyedik negyedekben rá sem nézett a gyűrűre. Persze ha ránéz és faultolják, az se sokkal jobb, körülbelül olyan büntetőzéssel jelentkezett, mintha Shaquille O'Nealt egy kiadós vacsora és néhány sör után, letakart bal szemmel odaállítanánk a vonalra, hogy lehet próbálkozni.

Simmons négyszer maradt tíz pont alatt, négyszer maradt öt lepattanó alatt, a gólpasszai az alibizés csúcsát jelentik akkor, amikor retteg a gyűrűtől, a védekezését pedig lehet dicsérni, csak közben az általa "nagyon megfogott" Trae Young megnyerte a párharcot az Atlantának. A mostani jelenetek, a mostani nyilatkozatok (Rivers és Embiid is beleállt, egyelőre burkoltan), a szurkolói reakciók után egyszerűen tarthatatlan Simmons helyzete - ha nem cserélik el, azzal azt ismerik be, hogy jó nekik a langyos középszer.

Várni ugyanis nincs mire: Simmonsnak ez volt a negyedik, Joel Embiidnek pedig az ötödik szezonja a ligában. Évekig szívott az egész franchise, nevetség tárgyává váltak a folyamatos tankolással, majd erre a két emberre akarták felépíteni a bajnokcsapatukat, de ebből még egy konferencia-döntő sem jött össze öt év alatt. ÖT ÉV ALATT! Soha nem volt még ilyen esélyük a bajnokságra, mint most, amikor a fél liga megsérült, a bent maradó csapatok közül bárki verhető lehetett volna számukra. Erre első kiemeltként kiestek egy hazai hetedik meccsen egy félkész, PO-ban újonc csapat ellen úgy, hogy két megnyert meccset dobtak el érthetetlen leolvadással.

Simmons ebben a playoffban az NBA történetének legrosszabb büntetőszázalékát produkálta, ő egymaga 48 büntetőt dobott mellé, míg a teljes Suns 29-et, a teljes Nets pedig 28-at. Négy év alatt nem hogy nem fejlődött semmit a vállalhatatlan gyengeségeiben, de fejben is teljesen szétesett. Nincs mire várni: lehet, hogy egy új helyen, új közegben rá tudják venni arra, hogy dolgozzon, vagy ha nem, akkor aláírhatja a következő szerződését egy cserenégyes-szerepkörre valami cél nélküli középcsapatnál. A legszörnyűbb, hogy most is képes volt azt mondani, hogy "rossz szériám volt" - nem öreg, rossz játékos vagy, rossz négy éved volt eddig, mert az alatt nem voltál képes kifejleszteni egy dobómozdulatot, amit nem extra munkamániások, de átlagosan motivált játékosok egy félszezon alatt megcsinálnak. Nem 177 millióért.

Reálisan nézve most kell meghúzni egy vonalat és elfelejteni a Processt - öt év alatt csak csalódást hozott ez a projekt még most is, amikor óriási esélyük volt a bajnoki címre. Ha elcserélik Simmonst, szereznek egy tényleges irányítót (ne vicceljünk, Cameron Payne például milyen jónak tűnik hozzá képest...) és Embiid köré sikerül igazolniuk olyan veteran leadershipet, akik kisegítik szorult helyzetben, akkor még lehet esélyük, de ne feledjük, hogy Embiid a mostani PO-ban konkrétan a karrierjét, a hosszútávú sérülését kockáztatta azzal, hogy vállalta a játékot a semmiért - hogy a 177 millió dolláros Simmons az üres zsákolásból inkább odaadta a labdát a társnak, hogy őt faultolják.

Bármi más, amit kitalál a front office, az rossz irány lesz. Nincs más út: ki kell venni a féket a csapatból és elismerni, hogy ez a projekt bedőlt, Embiid körül a neki legjobban fekvő csapatot összerakni és megpróbálni nem teljességgel elpazarolni egy All-Time Great potenciállal bíró center legjobb éveit. Ehhez viszont az edzőváltás is fontos lenne...

 

Doc Rivers horror statisztikái - neki is meg kellene köszönni

Doc Rivers már kilenc (!) hetedik meccset vesztett el, ez a legtöbb az NBA történetében - ebből ötöt is elbukott hazai pályán, ami szintén a legtöbb az NBA történetében. Az utóbbi négy hetedik meccsét zsinórban elbukta és már 29 olyan mérkőzésen kapott ki, ahol esélye volt lezárni az aktuális párharcot, ez pedig természetesen szintén a liga történetének legrosszabb teljesítménye. A "close-out" meccseken hozott 34,1%-os mutatója természetesen szintén a legrosszabb azok közül, akik legalább húsz ilyen meccsen voltak vezetőedzők.

Mi következik ebből? Rivers nyugodtan mutogathat Simmonsra, a szerencsére, arra, hogy tavalyhoz képest javultak, a nyugati szélre, vagy a méhek kipusztulására, de egy biztos: aki bajnokcsapatot szeretne, az nem Doc Riverst igazolja vezetőedzőnek. "Period."

 

Az Atlanta dicsérete nem maradhat ki

A Sixers bicskanyitogató betlijéhez természetesen nagyon kellett az, hogy ez a Hawks milyen magasságokba érjen gyakorlatilag a semmiből: 14-20-nál vette át őket Nate McMillan, utána futottak egy 35-15-öt, most pedig a keleti döntőre készülhetnek. Az 1994-es Pacers óta ők az elsők, akik All-Star játékos nélkül jutottak el ilyen messzire és egy tipikusan olyan csapatról beszélünk, amely utat mutat sok másiknak: nem a nyers tudásukkal, a sztárpotenciáljukkal, a szerencséjükkel, vagy valami különleges képességükkel sikeresek, hanem egyszerűen egy letisztult, kitalált játékkal, amelyhez óriási szívet, megalkuvást nem tűrő küzdőszellemet tesznek hozzá. Ez utóbbi hiányzott néhány csapatból ebben a PO-ban, az Atlanta pedig megmutatta, hogy lehet ezt így is - már az első körben sem voltak ők annyival jobbak szakmailag a Knicksnél, mint amennyire simán jutottak tovább, most pedig a tudást tekintve nagyjából a 4-1-es vereség lehetett a reális még a játék képe alapján is. De visszajöttek két elvesztett meccsből, egy másodpercig sem adtak fel semmit és az utolsó két találkozón eljutottak odáig, hogy le tudták lassítani a Philly támadásait, sokkal inkább az ő akaratuk érvényesült, a maguk játékát pedig üzembiztosan hozták - még úgy is, hogy Young azért szenvedett ma hajnalban és Simmons ellen az egész szériában 1 pont/pick-and-roll alatti átlagot hozott. 

Megmutatták, hogy szívvel-lélekkel sok mindent lehet ellensúlyozni, most pedig valószínűleg már megjött az étvágy, a Milwaukee sem készülhet sétagaloppra - az eddigi PO egyik legkellemesebb meglepetését okozzák Nate McMillanék.

 

Erős hetet zártunk

Hétfőn volt a Sixers 18 pontos leolvadása és a Hawks fordítása, kedden jött Kevin Durant 49-17-10-es történelmi parádéja, szerdán a Sixers 99,7%-os győzelmi esélyről is ki tudott kapni, csütörtökön életben maradt a Bucks Khris Middleton 38 pontos PO-karriercsúcsával, pénteken Terance Mann 39 pontos érthetetlen meccset produkált, szombaton történt a zseniális Nets-Bucks Game7, majd vasárnap Devin Booker 40 pontos tripla-duplája és a Hawks keleti döntőbe jutása.

Még egy adalék: jelenleg az összes állva maradt játékos közül három mondhatja el magáról, hogy nyert már bajnoki gyűrűt: a sérült Kawhi Leonard, a sérült Serge Ibaka (ő igazából nem is maradt állva és lehet, hogy Leonard sem), valamint csapattársuk, a Clippers rotációjának szélén billegő Rajon Rondo. Mindenki más az első gyűrűjéért hajt.

És még egy: fog a Raptors-átok? Három csapat cserélt volna Kyle Lowryért, mindhárom visszalépett az üzlettől, mindhárom ki is esett idő előtt - a Lakers, a Heat és a Sixers is gondolkodhat azon, hogy kár érte...