Playoff-percek: javulni kell Floridában, de már csak ősszel

 

Az első félidőben jól dolgozott a Suns védelme, de ez kevés

Különösen a második negyedben szedték szét a Lakers játékát a vendégek, az általunk is „kért” Frank Kaminsky ha nem is játszott jól, de jóval kevésbé éltek mellette a festékben, mint Dario Saric mellett. Torrey Craig is jól szállt be a meccsbe, majd a visszatérő kezdőjátékosok is felvették hátul a ritmust. Ebben az időszakban megállították a Lakers labdajáratását, sikerült kiszorítaniuk Jameséket a komfortzónákból, a lelassuló támadójáték pedig rengeteg rosszul előkészített dobást, eladott labdát hozott a hazaiaknál. 

A probléma a harmadik negyedben jelentkezett, ahol James elkezdte támadni a gyűrűt az elzárások után, erre pedig végig nem akadt válasza a Sunsnak. Amint a kis elzárások után megvolt a tempóelőny, LeBron köszönte szépen és rendre begaloppozott a gyűrű közelébe és sorra szerezte a pontokat. Davis is aktivizálta magát, ez pedig már sok volt a Sunsnak – a harmadik negyed végére Davis már 30-10-nél járt, 52-30-ra vezetett a Lakers a festékből szerzett pontokban. A negyedik negyed elején még jött egy Suns-roham, de James megint kosarat szerzett, megdobatta Matthewst, majd egy kisebb Cameron Payne-megőrülés után Schröder lépett elő és szertefoszlatta a phoenixi reményeket. 

A Sunsnál a védekezés tehát időszakosan már rendben volt, de a Crowder-Bridges páros a végére azért könnyűnek találtatott Jamesék ellen, ráadásul olyan szinten leszívta őket a sztárok levédése, hogy elöl kis túlzással az első negyed után sok érdemlegeset nem csináltak. Cam Payne kiválóan szállt be, most is nagy löketet adott a harmadik negyed végén és a negyedik elején, de egyedül kevés. Deandre Ayton a palánk közelében továbbra is vadállat, de amint kiszorul onnan, reménytelen dobásokat enged el, és megint limitálták a támadópattanózását. Torrey Craig még dicsérhető, ő kapta Saric perceinek nagy részét és támadásban rendben is volt, ellenben védőoldalon, ami elvileg az erőssége, a második félidőben nem találta a helyét. Azt azért érdemes megemlíteni, hogy a gyorsindításokból most a Suns dolgozott jobban, és a labdaeladások után is kiválóan büntettek, látszott, hogy erre azért készültek. 

Igazából az volt a gond, hogy elöl nem akadt egy igazi vezér felállt védelem ellen. Chris Paul mozgása javul, de első-második opcióként nagyjából 8-10 percig használható a válla, így Bookernek kell előlépnie a negyedik meccsen, különösen akkor, ha Caldwell-Pope nem tudja vállalni a játékot. Leginkább határozottságban kellene javulnia, a második-harmadik negyedben egy pofonegyszerű védekezéssel (Schröder időnként lelépett a sarokban álldogáló Paulról és elindult csapdázni, aztán visszalépett, ezt egy támadásban többször is megcsinálta) teljesen elbizonytalanították, de időnként rendes duplázást is kapott, Matthews is izmozott rajta, és festékben is rendre várták, nem nagyon volt üres dobása sehonnan. 

 

Dennis Schröder kezd szépen belemászni Devin Bookerék fejébe

A német irányító nagyon egyenletesen játszik a szériában, és nem csak támadásban, hanem védekezésben is, ráadásul most már clutch szituációkban is remekel. Nem látványosan, de azért nyomja a trash talkot is, Bookernél pedig a meccs végén el is szakadt a cérna, két kézzel lökte ki a pályáról a levegőben lévő ellenfelét, majd Crowder mondott neki pár keresetlen szót, és mehetett Booker után az öltözőbe. Schröder higgadt maradt, odaállt a vonalra és sorra bedobálta a megítélt büntetőket…

 

Sérülések mindenhol

Anthony Davis előbb kapott egy könyököst az orrára, majd egy blokkolás után fájlalta a bal térdét-combhajlítóját, Dennis Schröder a harmadik negyed derekán szenvedett kisebb bokasérülést, majd Caldwell-Pope ütközött Bookerrel, megzúzódott a térde-combizma – utóbbi nem is tudott visszatérni. Chris Paul az első negyedben jól játszott, a második negyedtől kezdve viszont fokozatosan romlott az állapota, a végjátékot megint kénytelen volt kiülni. 

A Lakersnél KCP kidőlése okozhat gondot, mert a Booker elleni védekezésnek ő az alapja, Wes Matthews ilyen szinten nem fogja tudni levédeni, és Caruso sem igazán jó opció rá. A látottak alapján KCP nélkül Bookerben lehet egy nagy meccs, így támadásban kell feljebb kapcsolnia kicsit Jamesnek, valószínűleg nem pihizheti le az első félidőt pár passzal. A kiegészítőktől is kicsit több kell, Kuzma ugyan keményen dolgozott és a végjátékban akadt 1-2 fontos megmozdulása, de ennyi rontott dobás nem fog beleférni legközelebb. Most Drummond sem volt olyan hasznos, mint a második meccsen, Gasol is igen sokat nyomozta a labdát, bőven elképzelhető, hogy ha nem is a negyedik meccsen, de Harrell megint szerepet kaphat a párharcban, mert a Suns kezd alkalmazkodni Drummondék játékához. 

 

Stotts most próbálkozott

Ezúttal nem lehet azzal vádolni a Blazers edzőjét, hogy ne próbálkozott volna, a mérkőzés elején látszólag azt a taktikát választotta, hogy Campazzo védését teljesen feladják, de ahogy az argentin szerzett gyors két kosarat, hosszú időre eltemették ezt az ötletet. Lehet, hogy hibásan tették, mert ebben az elképzelésben van fantázia, logikusan hangzik egy olyan játékost dobni hagyni, aki olyan passzorientált, mint Campazzo, és az alapszakasz során nem is dobott kiemelkedően, mindössze 3,3 kísérletből 35,2%-kal triplázott. A meccs második félidejében ismét többet segítettek le róla, és ennek a helyességét az is alátámasztotta, hogy végül 3/9-es mezőnymutatóval zárta a meccset, az viszont lehet, hogy a győzelembe került a Blazersnek, hogy nem maradtak végig hűek ehhez az elképzeléshez.

A második félidőben az alacsonyabb szerkezetével is huzamosabb ideig próbálkozott Stotts, amire rá is volt kényszerülve, mert Nurkic faultgondokkal küszködött, míg Kanter esetében ezúttal nagyon hamar kiderült, hogy nem lehet őt pályán tartani. A plusz-mínusz mutató sokszor csalóka lehet, de az egyáltalán nem fest jó képet róla, hogy kevesebb mint 6 perc alatt -15-tel zárt vele a Portland, és így kaptak ki 5 ponttal. Ezek után az sem lenne meglepő, ha ő a következő meccsre teljesen kikerülne a rotációból, és mondjuk a ma is látott Rondae Hollis-Jefferson teljesen átvenné a helyét ott.

Kanternek ugyanakkor a legvégén pályán kellett volna lennie, 3,2 másodperccel a vége előtt egy nagyon halovány esély nyílt a Blazers előtt, amikor Monte Morris kihagyott két büntetőt, de a második hiba után Jokics szerezte meg a lepattanót, amivel megfosztotta a Blazerst attól, hogy legalább egy nagyon távoli dobásuk legyen az egyenlítésért. Lehet mondani, hogy irreálisan kicsi esélyük lett volna, ahogyan azt is, hogy utólag okos az ember, de amíg lehet mibe kapaszkodni egy ilyen meccsen a rájátszásban, addig azt meg kell tenni, és amikor abban bízik egy csapat, hogy lepattanót szed egy kihagyott büntető után, akkor Enes Kanternek pályán a helye.

 

Anthony előkerült

Carmelo Anthony a Nuggets-Blazers első meccsének első félidejében 5/8 dobást elsüllyesztve 15 pontig jutott, majd a párharc következő 4 félidejében 2/14 jó dobásból ért el 9 pontot, és ebben az időszakban a Blazers kispadja megszűnt működni. A 3. meccsen a fordulás után ismét előkerült, 5/7 dobását elsüllyesztve 16 pontot szerzett, amivel fel tudott lépni Lillard mellé, bár végül ez sem bizonyult elegendőnek.

Anthony mellett viszont mindössze Anfernee Simons szerzett 2 pontot a kispadról beszállva, míg a Nuggetsnél 24 pontot kapartak össze azok, akik csereként kaptak lehetőséget, amivel felülmúlta a Nuggets a Blazers kispadját, és így eddig mindhárom meccset az a csapat nyerte, amelyiknek a cseréi több pontot szereztek.

 

Ezúttal Rivers lépett elő

Legutóbb Paul Millsap, most pedig Austin Rivers tudott előlépni támadásban a Nuggetsnél, és ez talán még meglepőbb is. Rivers pályafutása 48. meccsét játszotta a rájátszásban, és ez mindössze a 3. alkalom, amikor elért legalább 20 pontot. Kétszer a Clippers játékosaként sikerült ez neki, 2015 májusában a Rockets ellen szerzett 25 pontot, míg 2016 áprilisában a Blazers ellen jutott 21 egységig – 5 évvel később ezt ismét megtette, ma hajnalban is ennyit szórt Lillardék ellen. Amellett, hogy a 21 pont holtversenyben a második legjobbja a rájátszásban, bebombázott 5 triplát is, amivel megdöntötte a vonatkozó karriercsúcsát, 4 tripláig is csak kétszer jutott a rájátszásban.

 

Aaron Gordon ismét nagyszerűen dolgozott

A párharc egyik legfontosabb mozzanata egyelőre, hogy Michael Malone rátette Aaron Gordont Damian Lillardra, aki ezúttal is kiváló munkát végzett rajta. Lillard 3. meccsen hozott 3/7-es mezőnymutatója vele szemben talán nem is fejezi ki eléggé, hogy Gordon mekkora melót végez rajta, látványosan megnehezíti a dolgát. 3 meccs után 5/14-nél jár ellene, miközben csak 2 gólpasszt osztott ki olyankor, amikor Gordon fogta, továbbra sem ízlik neki ez a párharc, és ha erre nem talál megoldást Lillard és Stotts, akkor könnyen a jelenleginél is nagyobb bajba kerülhet a Blazers.

 

A Heat álmainak annyi, át kell gondolni a helyzetet Floridában

Sorozatban másodszor kapott nagyon-nagyon csúnyán a Miami a Buckstól és bár az első mérkőzés csak hosszabbításban dőlt el, már ott is a Milwaukee akarata érvényesült inkább - az benne volt, hogy a Bucks visszavág a tavalyiért, de ekkora különbségre kevesen számítottak. Giannisék elképesztően koncentráltak, fegyelmezettek, tudatosak és nagyon-nagyon élesek, minden labdára harapnak, minden helyzetben ők a fizikálisabbak, a Heat pedig úgy mozog, mintha önmaga paródiája, vagy részen hasonmása lenne - a tavalyi határozott, fejben és fizikálisan is kőkemény csapat botladozik és lézeng a pályán. Azt Pat Riley-éknek kell átlátni, hogy a tavalyi buborék volt egy óriási fluke ettől a kerettől, vagy az idei szezon minden nyűglődése csapódik most le pár nap alatt egy magához képest extrát játszó Milwaukee-val szemben, mindenesetre ez a ma hajnali derbi tette fel a pontot az i-re az idei szezonjukkal kapcsolatban. 

Pedig taktikailag nincsenek nagy csodák, a Bucks tömörülő védekezését tavaly még gond nélkül feltörték Jimmy Butlerék, most pedig sem átdobni, sem megmozgatni nem képesek - a festékben az első meccsen is agyonverte ellenfelét a Milwaukee és a Heat ma hajnalban is 45,5%-kal célzott a gyűrűnél (!), ami vállalhatatlan adat. A 4/15 középtávoli is meglehetősen gyenge és az első meccs óta triplából sem tudnak ellensúlyozni Robinsonék, sőt, most már egyénileg sincs egyetlen jól teljesítő játékosuk sem. Egy adalék: a tavalyi PO-menetelés egyik hősénél, Tyler Herrónál annyira beütött a sophomore slump, hogy eddig meccsenként 7,7 pontja van 28%-os mezőnymutatóval.

Spoelstra még megpróbálkozott egy kezdőötös-módosítással, betette Goran Dragicot, de vele is -7-ben volt az első sor 11 perc alatt és többször nem is tette fel a tréner ezt a sort együtt. Ha a 15 hónap utáni első, szinte teljes nézőszám előtt lejátszott meccs és a 0-2 sem pörgette fel a gárdát, akkor itt most valami nagyon félrement, ismerve azt, hogy Miamiban ez mindig erősség szokott lenni...

 

A Bucks meggyőző

Eddig minden úgy működik a Milwaukee-nál, ahogy azt Mike Budenholzer tervezte, Jrue Holiday 54%-kal dob és 10 gólpasszt átlagol, elöl-hátul lehet rá számítani (jó, a triplái még Bledsoe-ra emlékeztetnek...), Giannis 25 pontot és 16 lepattanót tép le meccsenként, mozog labda nélkül és jól fejez be a gyűrűnél, ráadásul az első meccs óta a büntetői is rendben vannak (11/14, tőle több mint elég), a védekezésük tökéletesen működik, támadásban pedig minden a helyén van - mentálisan nagyot léptek előre ezekkel a győzelmekkel, tisztán látszott, hogy 2-0 után megnyugodtak és az eddigi PO-rémálmaik múlóban vannak. 

Holidayről egyébként hoztunk még két statot csak azért, mert ugye ő a legnagyobb változás a keretben az utóbbi évek PO-kudarcaihoz képest: nos, ma hajnalban +41-ben voltak vele, ami 1997 óta franchise-rekord, a szériában pedig +88 a mutatója, ami bődületes adat. Amúgy a túloldalon Jimmy Butleré -68...