Playoff-percek: Jokics máshogy volt hasznos, de nélküle is ment

Mindent nem tudott megoldani a Miami

A harmadik mérkőzésen látott problémák egy részét kijavította az egy szünnap alatt Erik Spoelstra és csapata, de mindenen nem tudott úrrá lenni erre az estére sem. Sikerült rendezniük a lepattanózást, mert a legutóbbi 58-33-as vereség után most 37-34-es győzelmet arattak ezen a téren, és sikerült megtalálniuk a betöréseiket is, annyi kosarat dobtak a védett zónából, a gyűrű alól, mint az előző két mérkőzésen összesen. Védekezésben kihozták a maximumot a Jokics és Murray elleni védekezésekből, mindkettejük kezéből igyekeztek kiszedni a labdát, hogy más verje meg őket, és a két klasszis számai vissza is estek, a párharc során először sikerült emberi statisztikákon tartani őket. Emellett a leindításokat is kezelni tudták, most kettővel ők dobtak több pontot ilyen helyzetből, mint a Denver.

Hiába. Egyrészt a védekezés ezzel még nem ért véget, Jokics és Murray pick-and-rolljai továbbra is 120-as offensive ratinget hoztak, csak éppen nem feltétlenül ők fejezték be az akciókat, hanem a rájuk koncentráló, az arcukban lévő védők felett/mellett/között megpasszolták az üres társakat. Aaron Gordon elképesztően könnyű kosarakat dobhatott, Bruce Brown egyre jobban ráérzett arra, hogy a szétzilált védekezéssel szemben hol és hogyan kaphat labdát, KCP és Jeff Green pedig jól időzített üres hármasokkal segített be - hiába sikerült limitálni a két sztár kosarainak számát, ettől még átlátták úgy a játékot, hogy megpasszolták az üres társakat, akik a párharc során először igazán jól is játszottak.

Másrészt a Miami támadójátéka továbbra sem megfelelő, egyszerűen nem bír el a csapat a jól záró denveri védekezéssel. A négy meccs során harmadszor maradt 96 pont alatt a keleti bajnok, harmadszor dobott gyengén távolról (8 bedobott tripla 32%-kal), egyszerűen a játéka alapja nem működik most már stabilan - a második mérkőzésen folyamatosan elcsúszott a Nuggets védekezése, emiatt megvoltak a jó kinti helyzetek, és igazából az első meccsen is inkább Strusék kezében maradtak a dobások, de az utóbbi két összecsapáson parádésan zár oda minden ilyen helyzetre a Denver.

Összességében mindkét csapat fizikális és minőségi védekezést mutat be, csak a Denvernél a Jokics-Murray páros annyival veszélyesebb támadóduó, mint a Butler-Adebayo kettős, annyival sokoldalúbb a Nuggets két vezére ezen a téren, hogy jelenleg ez jelenti a különbséget - és nem tűnik úgy, hogy Spoelstrának lenne, lehetne bármilyen válasza erre.

 

Elfogytak a Heat hősei

Caleb Martin, a keleti döntő majdnem-MVP-je eddig 6,8 pontot átlagol 35,5%-os mezőnymutatóval, ma hajnalban 11 pontot szerzett, de 12 dobás kellett hozzá, újra az a játékos, akit eddig láttunk, és nem az, aki megvadult az utóbbi playoff-szériákban.

Gabe Vincent szintén nyerőember volt korábban, a Boston ellen konkrétan volt győztes dobása, és ezt a szériát is jól kezdte, az első két meccsen 19 és 23 pontot dobott 5/10 és 4/6 triplával. A két hazai mérkőzésre viszont ő is kifulladt: a harmadik-negyedik találkozón összesen 9 pont, 1 gólpassz, 3/16 dobás és közte 1/10 tripla érkezett tőle, a felfelé kilengés után most messze alulteljesít a legfontosabb időszakban.

Max Strus játéka értelmezhetetlen, a második meccsen az ő agresszivitása kulcsfontosságú volt a sikerhez, de a többi három mérkőzésen, tehát a három vereség során összesen (!) 3 pont, 1/21 mezőnydobás, 1/16 tripla és 0 kiharcolt büntető érkezett tőle - ő néz ki a legrosszabbul valamiért.

Lowry, Robinson vagy éppen Love igyekszik, hol kicsit jobban megy nekik, hol kicsit kevésbé, de nem ők okozzák a vereségeket, támadásban az előbb említett három ember hozta a váratlan extrát eddig a Heatnél, most pedig ők csődölnek be, és emiatt esett vissza kategóriákat a floridai hatékonyság.

Természetesen ne kerüljük meg Jimmy Butler felelősségét sem, a miatta megnyert mérkőzések mellett azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ebben a döntőben a korábbiakhoz képest jóval kisebb a hatása - megy, csinálja, kapar, elöl igyekszik agresszív lenni, elmenni a festékbe, ott jó döntést hozni, jó megoldást választani, védekezésben sem lehet rá panasz, de az az igazi extra most tőle sem érkezik.

Így viszont nem nagyon látni, hogy Spoelstra mihez, kihez tudna nyúlni - nincs más megoldás, mint hogy az említettek feljavulnak, jól dobnak, összeszedik magukat támadásban. A védekezés többé-kevésbé megoldható, ha elöl jönnek a dobások - taktikailag viszont nagy csodát itt már nem lehet tenni.

 

Murray-nek jól áll a pass-first

Jamal Murray ma hajnalban 12 gólpasszt osztott ki egyetlen eladott labda nélkül, eddig nagydöntőben ilyenre csak Robert Reid és Magic Johnson volt képes, mindketten a nyolcvanas években.

Murray eddig mind a négy mérkőzésen kiosztott legalább tíz gólpasszt, ezzel ő az első a liga történetében, aki képes volt karrierje első négy nagydöntős mérkőzésén ezt összehozni.

Ma hajnalban pedig hét triplát dobatott a társakkal, ennyiszer találta meg jó kiosztással őket úgy, hogy be is dobták azokat - nagydöntőben ilyesmire eddig csak LeBron James, Jimmy Butler és Jayson Tatum volt képes az NBA történetében.

Mindezek mellé persze átlagol 23,3 pontot 46%-os mezőnyözéssel és 42%-os triplázással - MVP-teljesítményt nyújt, csak van még a csapatban valaki, aki talán még inkább...

 

Jokics megint máshogy volt hasznos, de nélküle is ment a Nuggets

Ez volt a párharc egyetlen olyan meccse, ami előtt csak egyetlen szünnap volt, és nem kettő, és ez a meccs elején különösen Nikola Jokics dobásain érződött meg, akinek több kísérlete is rövid lett a festéken belül, így az első negyedben mindössze 2/5 dobása ért célba. A folytatásban változtatott, többet kereste a pick-and-pop lehetőségeket, és az utolsó három negyedben 7 triplába is beleállt, amiből 3 célba is ért, miközben az első három meccsen összesen próbálkozott kilencszer a triplavonalon túlról. Ez volt Jokics legpontszegényebb meccse a nagydöntőben, nem ízlett neki, hogy a Heat sokkal inkább a fizikális játék felé terelte a hangsúlyt, ellenben így is hasznossá tudott válni, komoly szerepet játszott abban, hogy csapatként is 14/28 triplával zártak.

Jokics emellett védekezésben is aktív volt, az első három meccsen összesen 3 dobást blokkolt, illetve 1 labdát szerzett csak, ezúttal viszont a statisztikáin is meglátszódott, hogy mennyire jó az ütemérzéke, 3-3 blokkal, illetve labdaszerzéssel zárt, emellett a védjegyének számító labdába rúgásokkal is igencsak jól sáfárkodott, remekül tördelte a Heat támadójátékát.

Közel sem játszott tökéletes meccset Jokics, a negyedik negyed elején begyűjtötte az ötödik személyi hibáját, főleg itt érződött az, hogy most kevesebb ideje volt pihenni, de az is szembeötlő volt, hogy a 3 eladott labdájából 2 is olyan helyzetből született, amikor rossz passzt választott.

A társak viszont ismét bizonyítottak, hogy a kétszeres MVP nélkül is képesek megállni a helyüket, már a második negyedben is akkor tudta feljebb pörgetni a tempót a Nuggets, amikor leült pihenni, és ezt követően jött vissza úgy a pályára, hogy elkezdett triplákat dobálni, egy kimondottan távoli hármasból is betalált. A negyedik negyedben is működött a Nuggets játéka nélküle, és az igencsak beszédes, hogy összességében közel 11 percet töltött a kispadon, és ezalatt is +4-ben zártak. Éles kontrasztot szül, hogy Jimmy Butler csak 2:35-öt ült, és ezalatt -4-ben volt a Heat.

 

Ezt már láttuk Gordontól

Aaron Gordon az első meccs első negyedét úgy kezdte, hogy 6/8 dobását elsüllyesztve 12 pontot szerzett, folyamatosan el tudta érni, hogy számára kedvező párharcok alakuljanak ki a pályán, majd erőből megverte a nála kisebb védőket. Nagyrészt ennek is szólt, hogy a második meccsre Kevin Love bekerült a kezdőbe, nem is tudott ilyen kiugró periódusokat szállítani Gordon a második és a harmadik meccsen sem, viszont a negyedik negyed második negyedében ismét eljött az ideje. Love a teljes negyedet a padon töltötte, miközben a Heat inkább a fizikálisabb, egy-egy elleni védekezésre próbált támaszkodni, és kevésbé a zónájára, ezt pedig Gordon köszönte szépen, és 6/7 dobásból 15 pontot szerzett. Ez az extra annyiban különbözött a korábbitól, hogy ebbe belefért 2/2 tripla is, illetve a társak is jobban segítettek neki abban, hogy jó helyzetekbe kerüljön, kevésbé kellett az egy-egyekre koncentrálnia. A harmadik negyedre ezt követően hiába tért vissza Love, Gordon ekkor is 4/4 dobását elsüllyesztette, közte egy újabb triplát.

Gordon általában véve is megérdemli a dicséretet, hogy miként játszik eddig a nagydöntőben, 16,5 pontot, 7,5 lepattanót és 3,5 gólpasszt átlagol, a negyedik meccsen a 6 gólpasszával is kitűnt, a passzjátékával is akkor tudott előrébb lépni, amikor Jokics megállt 4 gólpassznál.

 

Mit tehet a Heat?

Spoelstra már többször is megmutatta, hogy nem szívbajos akkor, ha bele kell nyúlnia a kezdőjébe, és az ötödik meccs előtt lehet, hogy el kellene gondolkodnia azon, hogy megbontsa a jelenlegi hátvédrotációját. Ahogyan fentebb is említettük, Strus és Vincent sem játszik jól jelenleg, a padról viszont Lowry és Robinson is többször szállt már be hasznosan, illetve Martin is elkezdett életjeleket mutatni, ők kaphatnának még nagyobb szerepet az ötödik meccsen. Ettől függetlenül is szükség van Strus és Vincent jobb dobóformájára, mert a Heat rotációja nem annyira bő, hogy egyszerűen a padon lehessen őket hagyni, függetlenül attól, hogy mi lesz Tyler Herro sorsa. Haywood Highsmith játszatását is meg lehetne próbálni ismét, az első meccsnek ő volt az üde színfoltja a Heat oldaláról, azóta mégis háttérbe szorult, a negyedik meccsen már csak másodpercek jutottak neki.

Komoly megfejtések nincsenek, mert a Nuggets megmutatta, hogy akkor is tudnak nyerni, ha ellenfelük egy-egyben védekezik velük szemben, és akkor is, ha inkább a zónát erőlteti, bár inkább az utóbbi formulával mutatott jobban a Heat játéka. A nagyobb gondok egyébként is támadásban vannak, mert amíg a gyűrű közvetlen közeléből 14/18 dobásuk ért célba, addig minden más helyről csak 21/60-at szenvedtek össze – a Nuggets 20/51-es vonatkozó mutatója sem valami acélos, de azért jobban mutat, és 6 triplával többet is dobtak ellenfelüknél.