Playoff-percek: Kényelmes, motiválatlan címvédő volt a Lakers

A playoff nem a fiatalok játszótere?

Úgy tartja a mondás, hogy a rájátszás a rutinról szól, de persze mindig akadnak kivételek, idén jó néhány olyan playoff-újonc akadt, aki rárúgta az ajtót az ellenfeleire. Devin Bookernek 9395 pontot kellett összegereblyéznie az alapszakaszban, hogy végre eljusson a rájátszásba, szóval némi rutinja már akad, így annyira azért nem meglepő a 34 pontos debütálás, ami egyébként franchise-rekord - 53 pont született a dobásai és passzai után, az utóbbi 20 évben ez ligaszinten az ötödik legtöbb egy playoff-szűztől.

Csapattársa, Deandre Ayton évek óta a draftosztálya két klasszisa, Doncic és Young árnyékában él, most azért kilépett a fényre: 16 pattanója mellett 21 pontot dobott 10/11-es mezőnymutatóval, a 20 pont-15 pattanó legalább 90%-os mezőnnyel előtte összesen öt játékosnak jött össze a liga történetében - nem debütáláskor, úgy általában. 20-10-es debütálásra 1970 óta nem volt példa a Sunsnál (a streetball legenda és Hall of Famer, Connie Hawkins volt az első).

Ha már Trae Young, legelső playoff-meccsén utolsó másodperces győztes kosarat dobott az MSG-ben, már ezt mesélheti az unokáknak - vezetést jelentő mezőnykosarat az utolsó 10 másodpercben utoljára 2004-ben dobott egy playoff-elsőbálozó, bizonyos Dwyane Wade. Ez csak a “ruhatár”, ha kicsit beljebb megyünk, azt láthatjuk, hogy mindössze a 4. játékos a liga történetében, aki 30 pontot és 10 gólpasszt ér el első meccsén - Derrick Rose, Chris Paul és LeBron James társaságába került.

Összesen nyolc játékos debütált legalább 30 ponttal, 5 lepattanóval és 5 gólpasszal a liga történetében, ebből ketten (Booker és Young) a vasárnapi játéknapon...

Dillon Brooks is 31 pontot termelt a Jazz ellen, ami szintén franchise-rekord egy elsőmeccsestől, és egyébként a Grizzlies egész történetében is csak a negyedik 30+ pontos teljesítmény - érdekesség, hogy Mike Conley Jr. volt eddig az utolsó, aki elérte ezt Memphis-mezben. Ja Morant “csendesebb volt” a debütálásán, “csak” 26 pontot szerzett (ebből 10-et a negyedik negyedben) - 2005 óta a Morant-Brooks hátvédpár a negyedik, amelynek mindkét tagja elérte a 25 pontot közös playoff-nyitányán. 

 

Ez elsőre a klasszikus “kényelmes, motiválatlan címvédő” szerepe

2007, Miami Heat, 2011, Los Angeles Lakers, 2012, Dallas Mavericks - elsőre ebbe a vonulatba illett a 2021-es playoff Lakerse is. Bár Anthony Davis magára vállalta a vereséget, ez azért legalább annyira volt LeBron James sara is. Davisnek egyszerűen nem mentek a dobások, időnként lehetett volna agresszívebb is, de James a második félidőben, különösen a negyedik negyedben rengeteg rossz döntést hozott - előkészítetlenül állt bele a dobásokba, de ezek ma végig nem mentek neki, illetve rengeteg olyan passza volt, amiért serdülőben leültetik az irányítót kicsit pihenni. Néhány kivételtől eltekintve (Caruso, Harrell, picit meglepő módon Schröder) nem igazán lehetett látni az akaratot a csapaton. A védekezés is már csak akkor működött, miután Chris Paul fél karral játszott (CP3 előtte gyakorlatilag annak adott gólpasszt, akinek akart), de akkor mintha a Lakers jó pár játékosa úgy gondolta volna, hogy innentől csak meglesz valahogy a győzelem, és ez a flegmaság leginkább Jamesen érződött, aki a végére mintha fejben is szétesett volna - és nem Chris Paul karbefűzése után, már előtte is.

A Lakersnek sürgősen össze kell raknia magát fejben, Davisnek jobban kell koncentrálnia, Jamesnek is le kellene tennie kicsit a social mediát és a playoffra fókuszálni, és a kiegészítőktől is több kell. Caldwell-Pope-ot kicsit felmentjük, mert óriásit melózott Bookeréken, neki egyszerűen nem maradt ereje a dobásaira, de például Drummond hiába csinált majdnem dupla-duplát 19 perc alatt, nem nézett ki vele jól a csapat, a kispadról beszálló Kuzmának és Matthewsnak pedig óriásit kell javulnia. 17/28-cal büntetőzött a Lakers, ami alig 60%, ennyire nem lehet dekoncentáltan odaállni a vonalra a rájátszás legelején. A második meccsen talán több lehetőséget kellene kapnia Talen Horton-Tuckernek, aki hosszú karjaival több gondot okozna a Suns hátvédjeinek, és ha megint nem megy a triplázás (7/26 mezőnyből), akkor jöhet McLemore, aki ugyan nem igazán tud védekezni, de triplázni annál inkább - ő valószínűleg most is játszott volna, de egy szerencsés kimenetelű autóbalesetet szenvedett, ezért nem lépett pályára. Természetesen tragédia nem történt és LeBron Jamesszel is előfordult már nem egyszer, hogy lassan melegedett bele a rájátszásba, de most mintha nem lenne motivált, ilyenre pedig nem nagyon volt még példa az elmúlt 15 évben - lehet, hogy Paul válldobása még jól is jött...

 

A Suns nem kosarazott jól, de működött a játéka

Már a párharcbeharangban szó volt róla, hogy a Suns alapjátéka nagyon erős, és az első negyedben láthattuk is - Paul osztogatott, Bookerék dobtak, ment minden a maga útján. Chris Paul kiesése azért megkavarta kicsit a dolgokat, de összességében szépen kimozogták ezt a problémát, és Paul kis túlzással fél kézzel is megoldotta, hogy ne miatta álljon meg a Phoenix támadójátéka - több nehéz középtávolit vert be, a labdavezetésnél pedig segítettek a társak, amikor párszor elvesztette a kontrollt. Booker szépen átvette a védelembontás feladatát, amiben ugyan segítsége nem sok akadt, de azzal, hogy Ayton dominálta Daviséket a palánkok környékén, gond nélkül célba is ért a Suns.

Amit mindenképp érdemes kiemelni, hogy a Phoenix védekezése abszolút felnőtt a feladathoz, a sok előkészítetlen dobásban az is benne volt, hogy az atletikus Bridges, Johnson és Crowder elég szépen rátette a pressziót a Lakers periméter-játékára: James ugyan csukott szemmel is kioszt 10 gólpasszt, de alapvetően jól limitálták a betöréseit és így a végére kiismerhetővé vált, Schrödert pedig inkább dobásokra kényszerítették, innentől kezdve pedig a tripladobókat tétlenségre kárhoztatták, mert gyakorlatilag a Lakersnek nem volt működő betörés-kiosztás játéka. Fontos aspektus volt az is, hogy Davist nem nagyon hagyták ott egy-egyben, a mozgékonyabb védők rendre rá tudtak segíteni, ebből pedig nem tudott sem kényelmesen dobni, sem kényelmesen passzolni. Amit mindig érdemes kiemelni a rájátszásban, hogy a Suns 47-33-ra nyerte a lepattanózást, pedig alapvetően alacsonyabb szerkezetben játszanak - érdekes kis különcsata volt Ayton és Drummond küzdelme, akik 8, illetve 7 támadópattanót szedtek vissza, ám a Suns végül 16-ig jutott ebben a műfajban, ez pedig rengeteg második esélyt jelentett. 

 

Fiatal, tehetséges, sikerre éhes Grizzlies, nyolcadik kiemelés - nem ismerős ez valahonnan?

Éppen lehet, hiszen éppen 10 éve, hogy a Grit and Grind első szárnypróbálgatásaként kiverte az első körben az első kiemelt San Antonio Spurst. Abból a csapatból természetesen már hírmondó sem maradt, Mike Conley Jr. is már a Jazzben játszik, és azzal a játékkal ma már nem lenne sok esély a bravúrra, de valahol a mentalitás hasonló. Dillon Brooks ugyanis hiába vert be 31 pontot, Ja Morant pedig 26-ot, a túloldalon legalább ennyire kulcs volt a védekezésük - vastagon benne voltak abban, hogy a Jazz legfontosabb fegyverét, a triplákat kiválóan limitálták (12/47), főleg az első félidőben.

Jonas Valanciunasról is ejtsünk szót, aki annak idején kisírhatta volna, hogy elcseréljék, de vállalta a rebuildet, és meg is lett a jutalma - Rudy Gobert 25 perc alatt kipontozódott, amiben pici szerepe neki is akadt. Kyle Anderson is hosszú idő után játszott újra playoffban, SlowMo pedig egyáltalán nem volt lassú, 6 labdát szerzett, illetve említsük meg az újonc Desmond Bane-t, aki nem volt szívbajos, bevert két fontos hármast, és amikor fent volt, félelmetesen jól nézett ki a Grizzlies elöl-hátul.

Nem mondom, hogy a Grizzlies megismétli a nagy elődök bravúrját, mert ugyan a tökösségük és a keménységük megvan, de ez a Jazz nem a 2011-es Spurs, és már most a második félidőben tudott reagálni a játékukra, de az biztos, hogy ez a mai siker egy újabb fontos lépés volt afelé, hogy megint stabil playoff-csapatot építsenek arrafelé.

 

Nincs pánik a Jazznél, de kelleni fog Mitchell

Donovan Mitchellt az utolsó pillanatban tiltották le az orvosok a játékról, és látszott is, hogy mennyire kell ő ebbe a csapatba. Az első félidőben a Grizzlies védekezésével nem tudtak mit kezdeni, teljesen szétszedték az alapszakaszban olajozottan működő támadójátékukat - 24 perc alatt 43 ponttal ma már nem nagyon lehet meccset nyerni a rájátszásban, pláne úgy, hogy sokszor a dobásig sem jutottak el, az első negyedben 8 labdát ajándékoztak oda a Grizzliesnek. Nekik sem sikerült, pedig a második félidőben azért már megmutatták, hogy mire képesek, Bojan Bogdanovic elővette a playoff-arcát a negyedik negyedben, amikor 20 pontot szórt. Ugyanakkor a védekezés ma alig-alig működött. Gobert 25 percet tölthetett a pályán (idén először pontozódott ki...), el is mondta, hogy sokszor elcsúsztak hátul, ebből szedte ő is össze a faultjait, illetve kiemelte, hogy minden kosár után jött a szövegelés a Grizzlies játékosaitól, ami kicsit megzavarta őket - pedig volt erről szó, tudták, hogy így játszanak, legközelebb nem szabad ezzel foglalkozniuk. Különösen szokatlan volt a 16 memphisi támadópattanó, ami az eladott labdákkal kombinálva kicsinálta a Jazzt az első félidőben. Derrick Favors papíron hiába játszott jól (dupla-dupla, 4 blokk), ő is csak tüzet tudott oltani, egymaga nem tudta megtörni a Memphist, akik így is 62 pontot dobtak a festékből...

Összességében a támadójátékban és a védekezésben is szükség lenne Mitchellre, mert az ő bontásaira is épül a kezdőötös játéka, csak Conley tud mellette rendesen labdázni, ebből is adódott a rengeteg eladott labda. Hátul hiába nem extra védő, tudja használni a testét és a sebességét is, ezt a sokoldalúságot nem tudták pótolni a Jazznél. Akire még szükség lenne, az Jordan Clarkson, akinek ezúttal nem jöttek be a megoldásai, a 0/8 tripla nagyon nem Év Hatodik Embere Díjra érdemes, amit pedig jó eséllyel meg is kaphat - hozzá kell viszont tenni, hogy Clarkson hátul irgalmatlanul kapart, kiosztott 2 blokkot, csak éppen nem ezért tartják elsősorban. Gobertéktől is több kell hátul, a periméter-védőknek is fel kell pörögniük, és akkor gond nélkül kiegyenlíthetnek a párharcban. 

 

Mi lenne, ha Ben Simmons még dobni is tudna?

Nem megszokott, hogy egy játékosnak úgy legyen jelentős pozitív hatása egy mérkőzésre, hogy 3/9-et dob mezőnyből és 0/6-ot büntetővonalról, de Ben Simmons ennek ellenére is nagyon sokat tett azért, hogy a Sixers megnyerje az első meccset. Főleg a harmadik negyedben lendült bele igazán, amikor a Philly felpörgette a tempót - itt elkezdtek sokkal jobban visszazárni a Beal-Westbrook páros betörései után, jöttek a lepattanók és ebből lehetett indulni. Ez a játék alapvetően a Wizards sajátja, a fővárosiak szeretnek minden helyzetből indítani és rohanni, de már a párharcbeharangban is jeleztük, hogy ha erről van szó, akkor Simmons legalább olyan jól vezényli le ezeket, mint Russell Westbrook, sőt - csak a Phillynek kevesebbszer volt erre szüksége idén. Nos, abban a harmadik negyedben konkrétan azt láttuk, hogy a Sixers lepattanót szed, a labda Simmonshoz kerül, aki tökéletes kivitelezéssel megdobatja valamelyik társát - hol a gyűrű alá belépő játékost találta meg szenzációs labdával, hol pedig a remek ritmusban érkező tripladobónak játszott alá. Ebből megszórta magát Seth Curry és  Danny Green, a Sixers támadójátéka felpörgött és innentől már végig ők vezettek - csak a harmadik negyedben hat gólpasszt jegyzett Simmons, ezekből 15 pont született, plusz visszarángatott egy támadópattanót is két pontért.

Mert hogy közben a meccs során a 15 gólpassza mellé 15 lepattanót is megszerzett, melyből 8 érkezett a támadóoldalon - hogy arról már ne is beszéljünk, amit védekezésben művelt, itt például Russell Westbrook konkrétan a saját edzőjének passzolt Simmons szorításában.

Az irányítónak idén sokkal jobb helye van Doc Rivers keze alatt, az idei keretben talán végre megtalálták a neki ideális szerepet és ezen az első meccsen a még magához képest is pocsék dobóteljesítmény ellenére is csillogott - mi lesz, ha esetleg nem céloz majd ilyen borzalmasan?

 

Több Gafford és több pont?

Az első félidőben két dologgal tudott partiban lenni és vezetni a Washington: egyrészt a Westbrook-Beal páros betörései után mindig volt megjátszható ember, másrészt lelassították a Phillyt a túloldalon és a félpályás védekezésük egészen vállalhatóan nézett ki - más kérdés, hogy Tobias Harris egy félidő alatt beszórt 28 pontot, úgyhogy a számok végül annyira mégse lettek jók. A fordulás után azonban összerakta a hiányzó dolgokat a Sixers, védekezésben jóval kevesebb volt a megjátszható üres ember és sokkal több lett a Beal one-on-one, másrészt a lepattanók utáni indulásból szétfutották a Washingtont.

Ezeken kellene mindenképpen változtatniuk Bealéknek a következő meccsre és lehet, hogy Daniel Gaffordot kellene jobban erőltetni. A center húsz percet játszott az öt faultja miatt, de ez idő alatt +14-ben volt vele a csapat és úgyis kategóriákat emelt a Wizards játékán, hogy most egyébként Robin Lopez és Alex Len is jól játszott a várakozásokhoz képest - az első félidőben abszolút az volt a fő fegyver, hogy a lesegítő Embiid mögött jó helyzetekbe kerülhetett az aktuális center, ebből pedig az atletikus Gafford jött ki legjobban. Ebben az első félidőben Embiidet is sikerült kisebb faultgondokba kergetni és nélküle egyértelműen megborult a Philly, Dwight Howard rutinos, magas, atletikus, stb., de nagyon más szint és nem véletlen, hogy vele -13-ban volt 18 perc alatt az első kiemelt.

Talán érdemesebb lenne Gaffordot jobban erőltetni, védekezésben pedig sok segítséget adni neki, hogy ne üssön ennyi faultot Embiiden, miközben a túloldalon az atletikusságát kihasználva vagy támadni a festéket a pick-and-rollokból, vagy faultokba kergetni Embiidet. Emellett a tempó kontrollálása is fontos lenne - az rendben van, hogy Westbrookék rohannak, de Simmonsnak nem szabad ilyen esélyeket, ilyen területeket adni, mert ez a mostani Sixers még egy nem túl erős dobóformával is eljutott 125 pontig, nem kellene ezen tovább segíteni Green, vagy Curry lendületbe hozásával. Az első félidőben Harris levédésén felül megtették, amit lehetett, ők sosem fognak védekezéssel nyerni, de egy elfogadható alapot muszáj hozniuk, hogy a túloldalon egy jó teljesítménnyel lehessen sanszuk a győzelemre.

 

Most nem működött a Young ellen kitalált Knicks-védekezés

Az alapszakaszban úgy verte 3-0-ra az Atlantát a New York, hogy Trae Young pocsékul dobott, méghozzá azért, mert rengeteg olyan helyzetbe kergették bele, amit nem csinál hatékonyan - elvették tőle a tripláit és labdavezetéses középtávolikra,  valamint floaterekre késztették, amiket mindegyik meccsen gyengén csinált.

Nos, a Knicks most ugyanígy védte Youngot, aki ugyanúgy a floatereiben bízott, csak most parádésan fejezett be: tizenegy mezőnykosarából nyolc (!) volt floater, egyszer ugyanilyen helyzetben megállt egy lépéssel korábban és középtávolit dobott belőle, volt egy leindításos duplája, illetve volt egy triplája, ami viszont nem az ő pick-and-rolljából született, hanem más valaki osztotta ki neki catch-and-shootra. A gólpasszai jelentős része is ilyen pick-and-rollból jött, a Knicks magasa minden esetben behátrált előtte, védte a gyűrűt, Young pedig ezúttal nagyon tudatosan ment addig, amíg már feltehette a kényelmes kettest, vagy éppen mégis eléállt a center, aki mögött így ott volt üresen az ő leváló csapattársa. 

A Knicks egyébként jól védekezett, eltüntette Capelát, limitálta Collinst, nagyrészt leszedte Gallinarit, túl sok triplát sem engedett, de a Young elleni haditervet egy kicsit át kell gondolni a következő találkozóra - vagy bízik abban Tom Thibodeau, hogy majd legközelebb ismét rosszabbul oldja meg ezeket az irányító, vagy agresszívebben lépnek fel rá, hogy ne is jusson el a gyűrűig, ezzel viszont a most teljességgel elvett tripláit kaphatja vissza. Az Atlanta sokszor alkalmazott dupla zárást, Young elindult a jobb keze felé, jött a center, majd jött még egy zárás, ezekből tudott kényelmes helyzetekbe kerülni, majd a meccsnyerő dobása is egy floater volt, igaz, ott zárás nélkül verte meg az emberét. Elsőre nagyjából ennyi döntött a Hawks javára...

 

Randle pozícióin igazítani kell

Szenzációsan védekezett Julius Randle-ön az Atlanta, ez a kulcs matchup is a vendégek javára döntött, hiszen az erőcsatár brutális meccseket hozott a Hawks ellen az alapszakaszban és a három győzelem során 37,3 pontot (!), 12,3 lepattanót és 6,7 gólpasszt átlagolt úgy, hogy 58%-kal dobott mezőnyből és 50%-kal triplázott.

Most viszont hol Hunter,  hol Collins, hol Gallinari fogta remekül, mind előtte tudtak maradni és ahogy elindult volna a gyűrű felé, szinte mindig érkezett Capela segíteni - ezzel elérték, hogy Randle megtorpanjon és vagy már pozícióból, vagy leütés után, visszalépésből középtávolit dobáljon. Mivel mindezt 1/10-es (!) hatékonysággal művelte, így az Atlanta könnyedén együtt tudott élni ezekkel a helyzetekkel - gyakorlatilag itt ment el a Knicks érdemi támadójátéka. Randle az 1/10 középtávoli mellett 2/6 triplát hajított el és összesen két büntetőt harcolt ki, amelyből egyet el is rontott - hét alkalommal jutott el a gyűrű környékére labdával úgy, hogy ő támadott, abból három kosár lett, egy kiharcolt fault, egy támadófault, egyszer kiütötték a kezéből a labdát, egy dobást pedig elhibázott. Itt emelnénk ki, hogy úgy szinte nem is járt a gyűrűnél, hogy ő adott zárást, vagy hogy "csak úgy" megkapta volna ott a játékszert a festékben - a periméterre löködték ki Hunterék és teljesen levették a pályáról. A New York győzelméhez az ő helyzeteit meg kell találni a gyűrű körül és be is kell dobálni, mert ez most nagyon rosszul nézett ki...