Playoff-percek: Kiesett az első "selejtes" csapágy?

Kiesett az első „selejtes” csapágy?

A várakozásoknak megfelelően ahogy szorosan alakult egy mérkőzés, máris brutális perceket kaptak a sztárok, és úgy tűnik, hogy Chris Paul ebbe bele is rokkant. Paul sérüléslistája tetemes, de az utóbbi 5-6 évben inkább a vállával és a combhajlítójával dőlt ki, nem ágyéksérüléssel - aggasztó, hogy kontakt nélkül szenvedett sérülést és azonnal meg is indult az öltöző felé. Egyelőre nem tudni, hogy ténylegesen mennyire komoly a probléma, de az ágyékhúzódás gonosz sérülés, sokszor lassan gyógyul és nehéz megmondani, mikor jött teljesen rendbe. Ha túl korán térnek vissza belőle (márpedig a playoffban „tegnapelőtt” a legjobb időpont a visszatérésre), könnyen súlyossá válhat – félő, hogy ez Paul feje felett lebeg majd a playoff hátralévő részében.

Paul a 32. percben sérült meg, addig már 25 percet töltött a pályán, és a vezérek közül még így is őt kímélték a legjobban a vezetőedzők. Devin Booker 45, Kevin Durant 44 percet kapott, a túloldalon Jokics 41, Murray 39 percet játszott, sőt a kiegészítők közül KCP 41, Aaron Gordon 39 perce is rengeteg.

A Suns olyan szempontból szerencsés, hogy a következő meccset négy nap múlva, magyar idő szerint szombat hajnalban rendezik. Ha kiderül, hogy Paul nem tudja vállalni a játékot, akkor lesz idejük felkészülni és kitalálni valamit, illetve ha a sérülés nem annyira veszélyes, akkor több napon keresztül kaphat kezeléseket, hogy játékra alkalmas állapotba hozzák.

 

Mindkét edző a fizikális és váltakozó védekezésre szavazott

Jamal Murray az első meccsen nagyon hamar felpörgött és ez kitartott a végjátékig, ráadásul 6/10 hármast vert be, őt mindenképp limitálnia kellett a Suns-nak. Monty Williams kiemelt figyelmet szentelt neki, a meccs elején Josh Okogie szívta el előle a levegőt, aztán fogta Torrey Craig, de később találkozott Chris Paullal és Devin Bookerrel is. Időnként szorosan őrizték, időnként hagytak neki némi teret, hogy ha leüti a labdát, rásegítsenek, a tripláira pedig különösen figyeltek, ez a sokszínűség pedig kizökkentette, mert nem tudta, hogy éppen mire számítson. Egy idő után már a kabinet dobásait is kihagyta, és amikor a negyedik negyed elején, 1/10-es mezőnymutatónál végre beesett egy tempója és az égnek emelte a kezét, látszott, hogy milyen szinten sikerült összezavarni.

A Suns összességében kiválóan vette el a Nuggets ritmusát, aminek Michael Porter Jr. vált a legnagyobb kárvallottjává, hiszen nem jöttek úgy a labdák, ahogy kellett volna. Aaron Gordon és a padról megint extra Bruce Brown ugyan próbált előlépni és többet labdázni, de ameddig Chris Paul nem sérült meg, alapvetően az történt a pályán, amit a Phoenix akart – sőt még utána is jó néhány percig.

Paul kiesése igazán a negyedik negyedben vált égető problémává. Az irányító a sérülése előtt már elkezdett CP3-s dolgokat csinálni, bevitte a labdát a büntetővonal környékére és onnan megoldotta, hátul is több jó megmozdulása akadt, gyakorlatilag megérkezett a párharcba. A kidőlése után arról szólt a történet, hogy Devin Bookernek kvázi egymagának kellett labdáznia – a hátvéd mindent kitett a pályára, de a végjátékra már elkezdett hatni az addigi 40 percezés, ahogy ő elfogyott, el is dőlt a meccs.

Addigra ugyanis már Kevin Durantet is lebontotta a Denver. A hazaiak gyakorlatilag ugyanazt csinálták KD-vel, mint a Suns Murray-val, volt rajta mindenféle védő, szinte teljesen elvették a hármasait (2/12), ismét alig adott gólpasszt (3). Annyival jobb játékos Murray-nél, hogy a kabinet dobásait és megmozdulásait üzembiztosan szállította, de a 10/27-es mezőnymutató az a kategória, amivel bármelyik ellenfél vidáman együtt él.

Amit fontos kiemelni a Suns-nál, hogy nagyon figyeltek az ellenfél támadópattanóira, ezúttal csak 5-öt engedtek, míg ők 11-et téptek le, bár a saját támadópattanóikkal messzire nem jutottak.

 

A végjátékban megint megoldották Jokicsék

Hiába tűnt úgy, hogy Jamal Murray-t sikerült lebontania a Phoenixnek, az utolsó percekben megrázta magát és Nikola Jokiccsal párban lerendezték a meccset. 70-73-ról indult a negyedik negyed, érdemes megnézni a Denver kosarait az utolsó 12 percben.

KCP bevert két hatalmas hármast, az egyiknél Murray, a másiknál Jokics adta a gólpasszt; Murray bedobott egy nehéz tempót; Jokics közelről dobott kosarat Murray passzából; Jokics dobott be egy floatert.

A játékrész közepén Gordon „belerondított” a sormintába két büntetővel, így 84-81-es állásnál következett a végjáték. Murray passzából Jokics dobott floatert; KCP úgy dobhatott be egy üres hármast, hogy Jokics elzárása leszedte róla a védőt (screen assist); Murray szórt be egy újabb nehéz tempót; Murray passzából Jokics dobott üres tempót. Így alakult ki a 93-83-as állás, amivel gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés másfél perccel a lefújás előtt.

Az is lényeges, hogy a Suns mindössze 14 pontra volt képes a záró játékrészben, de ezt inkább írnám Paul sérülésének számlájára, ám ennél sokkal súlyosabb probléma, hogy a negyedik negyedben egyelőre nem tudnak mit kezdeni a Denver sztárjainak támadójátékával. Közrejátszhat ebben a fáradtság is, de két meccs alapján már beszélhetünk tendenciáról. Deandre Ayton nem dolgozik rosszul, de amikor igazán fel kéne lépni védekezésben, Jokics dominálja, Murray pedig „gyorsan felejt”: hiába dolgoztak rajta remekül három negyeden keresztül, a negyedik elején elég volt 1-2 minimális figyelmetlenség, és máris sikerült megráznia magát. Félreértés ne essék, a záró negyedben is akadtak hibái Murray-nek, de nem sikerült teljesen megtörni, mentálisan ő jött ki jobban ebből a meccsből.

 

A Denver kiegészítői megint parádéztak, a Suns második sora szenvedett

A hazaiaknál Kentavious Caldwell-Pope egészen extra meccset játszott, védekezésben alapember volt, támadásban pedig 4/4 triplát vágott be, ebből 3/3-at a negyedik negyedben. KCP triplázása mindig lutri, de most kijött a rutin, hogy mégiscsak bajnoki címet nyert 2020-ban, készen állt a végjátékban és a félüres helyzeteket kíméletlenül bevágta. A cseresort ismét érdemes kiemelni, különösen Bruce Brownt. A negyedik negyedben felbukkant egy olyan statisztika, hogy ebben a rájátszásban a denveri cserék pontjainak 56%-át szállítja, ami a legjobb mutató eddig az egész ligában, és bár most csak 9 pontig jutott, nagy energiát rakott a parkettre és összességében 25 perces játékideje alatt +12-ben zárt a Nuggets. Jeff Green és Christian Braun is hátul alkotott, mindketten fontos szerepet játszottak Durant fárasztásában, mentek a pattanókért, Green még két blokkot is kiosztott, szintén masszív pluszban volt velük a Denver.

A Suns kiegészítői viszont továbbra is siralmasak. Monty Williams ki is emelte a rotációból Landry Shametet, akkora lyuk volt mindkét oldalon, helyette a sérülésből lassan visszajövő Cameron Payne töltött 17 percet a pályán. Payne láthatóan egészséges, lendületet hozott a csapat játékába, és bár rosszul dobott, ez idővel jönni fog majd – a nagyobb probléma, hogy az utolsó másfél negyedben komolyabb szerepet kellett kapnia Paul miatt, és védekezésben meg sem közelítette CP3 szintjét. Mentségére szóljon, hogy ő sem erre készült, és a gameplanben is Paulnak kellett volna védekeznie és szerveznie a végjátékban.

Az elég egyértelműnek tűnik, hogy Bismack Biyombo hátul nem rossz, de az árnyékát nem tudja átlépni. Nem lepődnék meg, ha a harmadik-negyedik negyed fordulóján kifejezetten jól beszálló Jock Landale kapna több lehetőséget (ezt már az első meccs után is „kértem”). Williams egyébként igyekezett forgatni a csapatot, hogy a három szervezőről minél több terhet vegyen le, így például Damion Lee 26 percet kapott és jól is védekezett (csak közben tőle is 0/5 dobás érkezett). Torrey Craiget is igyekezett tűzben tartani, de a kezdőből kikerülő csatár továbbra sem találja a helyét, 10 perc alatt 0/2 tripla és 1 támadópattanó jött tőle. Védekezésben amúgy jól mozgott, de a Clippers ellen élete formájában dobott a kezdőötösben, ezt Williams-nek sikerült pillanatok alatt leépítenie.

 

Mit tehet a Suns?

Murray-re továbbra is dobálni kell a különböző védőket és sémákat, mert láthatóan megzavarható, de ha Paul sérülése komolyabb, akkor borzasztó nehéz helyzetbe kerülhet a Phoenix. Nem is feltétlenül a harmadik meccsen, mert azért érdemes hozzátenni, hogy a játékvezetők engedték a kemény játékot és ebből inkább a Nuggets jött ki jobban, inkább a Suns húzóemberei reklamálhatják az elmaradt fújásokat. Láttunk már olyat, hogy ez a tendencia a következő meccsen megfordul.

Hosszú távon viszont Paul kidőlése abba az irányba viheti el a párharcot, ami nem a Suns-nak kedvez. Most már legalább hat meccs kellene a továbbjutáshoz, vagyis elhúzódik a széria, a hangsúly elkezdett tolódni a védelem felé, és a kemény védekezésben előbb-utóbb a Phoenix kezdhet elfogyni (ennek a jeleit láthattuk most is a negyedik negyedben). Már a 3. meccsen elő kell venni a hero ballt, hogy egyáltalán partiban maradjanak – ez előbb-utóbb felzabálja Booker és Durant lábait.

Cameron Payne-nek nagyon gyorsan nagyon sokat kell javulnia, ez akkor is igaz, ha Paul kisebb csoda folytán visszatér a harmadik meccsen és ott érdemi teljesítményt is tud nyújtani. Kell még egy aktív labdás ember, aki bontja a védelmet, elviszi a labdát a gyűrűig, megpasszolja a tripladobókat. A Denver által a Phoenix-re erőltetett izolációs támadójáték ugyanis teljesen elveszi a hármasokat: az első meccsen sem jöttek a triplák, most pedig 6/31 esett ki a Suns kezéből, és ebből Devin Booker 4/8-at vitt el.

A cseresornak összességében is nagyot kellene javulnia, mert Brownék szintje is messze van, nemhogy még lejátsszák őket. Booker már próbált belemászni Brown fejébe, ami kicsit sikerült is, talán itt lehet megbontani a Denvert. Halvány esély, de attól még bejöhet. Jock Landale lehet X-fakor, benne megvan az akarat, fizikum és tudás is, hogy okozzon néhány kellemetlen percet Jokicsnak és ha Jokics nincs a pályán, Biyombo eddigi perceiben elöl-hátul hozzá tudjon tenni, amivel a kispad máris jobban nézne ki.

Ha Paul nem játszhat a következő meccsen, akkor kérdéses, hogy Williams kit rak a kezdőbe. Cameron Payne-nel egy „hamis Pault” és kicsit sárgábban, kicsit savanyúbban, de ugyanazt próbálja játszani, vagy Torrey Craiget és akkor a kezdőötöst eltolja egy keményen védekező és lepattanózó csapattá. Utóbbira szavaznék, de valószínűleg most is fontosabb lesz, hogy melyik ötös fejezi be a meccseket, ez úgyis menet közben fog majd kiderülni, hogy aznap kinek megy jobban.

 

Mit tehet a Nuggets?

Paul sérülése új helyzetet teremthet, de Michael Malone valószínűleg nem fog nagy változásokat eszközölni – nincs is rá oka, mert jó eséllyel a saját csapatát zavarná össze, nem az ellenfelet. A védekezésbeli módosítások működnek, a Nuggets mestere eddig jól taktikázott és kifizetődött a Jokics-Murray párosba vetett bizalma, most sem kell ezen változtatnia – 2-0-ra vezet a csapata, fókuszálhat az apróságokra. Murray talán a meccs végére kikecmergett a mentális gödörből és a Suns védekezésének elemzése is sokat dobhat majd a teljesítményén, viszont Michael Porter Jr.-t még muszáj lesz „hangulatba hozni”, mert most eléggé rosszul játszott, nem találta a helyét és a végén már a tuti helyzeteket is elrontotta. Rá nem csak ebben a párharcban, de ha továbbjutnak, a későbbiekben is hatalmas szükség lesz, ezért elképzelhető, hogy az ő felpörgetésére helyezik majd a hangsúlyt és igazítják a taktikát.

 

Támadásban megoldja a Philly Embiid nélkül, de hátul reménytelen

Kész csoda, hogy meg tudta nyerni ezt a találkozót a Sixers, ugyanis védekezésben Paul Reed mintha pályán sem lett volna - olyan szinten üresen tátongott a festék, hogy a bostoni játékosok kis túlzással hitetlenkedve tekintgettek egymásra a betörések végén, hogy "nézd csak, megint nincs itt senki." Abban a pillanatban, ahogy kint egy-egyben megverték az amúgy nem túl acélos védőket Tatumék, már szabad is volt az út a kosárig - támadták is folyamatosan a festéket a hazaiak, a 13/14-es kezdés mezőnyből elég árulkodónak bizonyult. A félidei 74%-os mezőnymutató is jól példázta, hogy mennyire semmilyen ellenállást nem képes mutatni a Philly, míg az első negyedben még 85%-kal (17/20) céloztak Brownék, és 26-8-ra vezettek a festékből szerzett pontok terén.

A Sixers végül elsősorban a Boston nagylelkűsége miatt nyerte meg az összecsapást, de az látszott, hogy támadásban azért van ötlet így, hogy James Harden korábbi MVP-kaliberű önmagát adta. Szakáll egy pillanat alatt agresszív fokozatba kapcsolta magát és dobott 16 mezőnykosarat leütésből - egyetlen egy tripláját előzött meg gólpassz, az összes többit saját erőből dobta Smart, Brown, Grant Williams vagy éppen Horford arcába. Dobott ziccert, floatert, középtávolit, hármast, volt kosara pozícióból, leindításból, egy-egyezésből, és kettő-kettők után is, a többiek pedig még csak nem is játszottak igazán jól körülötte.

Mindezek alapján támadásban tényleg van fantázia a Phillyben Embiid hiányában is - ha Harden tudna hasonló agresszivitással játszani, akkor még egy szigorúbb bostoni védekezés esetén sem lennének elveszve, mert azért a kiegészítőkben, főleg a kinti dobásaibak van még tartalék akkor is, ha most 17 hármast dobtak 45%-kal. Kialakíthatnak több ilyen helyzetet, még elő lehet kapni a padról Miltont, House Jr.-t, dobhatna többet és jobban a Maxey-Harris-Niang trió, esetleg hazai pályán még lehetne valamivel potensebben támadni. Itt említsük meg, hogy az egész rájátszás eddigi legkevesebb eladott labdáját (nyolcat) hozta össze a gárda ezzel a small-ball felállással és játékfelfogással, keveset passzoltak amúgy is, de azt jól - amit az 50-40-100%-os dobásmutatóik is igazolnak (eddig csak 8 csapat csinálta meg ezt PO-ban az NBA történetében). 

Harden amúgy tényleg a korábbi önmagát idézte, úgy dobott 10 mezőnykosarat ezen a meccsen, hogy a teljes első körben (!) szerzett összesen kilencet, és Allen Iverson mellett csak ő tudott 45 pontot dobni Sixers-mezben az utóbbi 50 évben egy PO-meccsen. Nem mellesleg a 45 ponttal beállította a saját PO-karriercsúcsát, amit 2015-ben dobott még a Golden State-nek - megidézte korábbi önmagát.

De hogy hogyan lesz ebből védekezés Embiid nélkül, arra nem adott választ ez a találkozó - illetve nagyjából annyit, hogy sehogy...

 

A Celtics szúrta el

Túl könnyen szerezhették a kosarakat a hazaiak, és kis túlzással elkezdték túlcifrázni a helyzeteket, túllazázták - amúgy is, de a végjátékban különösen. Jayson Tatum 26 pontos első félidőt hozott, ami az egész PO-mezőny legjobb félideje eddig az idei rájátszásban, bedobott  4/4 üres triplát, azt csinált, amit csak akart, majd a fordulás után ő is elkezdte túlbonyolítani a játékokat, és a saját életét megnehezíteni. A Celtics egyszerűen nem csinálta végig azt, ami működött, mert mindig túl akarta licitálni saját magát, reagálva arra, hogy amúgy hátul egyáltalán nem állt készen erre a kihívásra a gárda - pedig az azért sejthető volt, hogy egy Embiid nélküli matchupra kell készülni, ahol a Philly esély egy All-Star Harden, és egy jó kinti dobóforma lehet.

A Sixers mindezt megtetézte azzal, hogy az egész eddigi PO legkevesebb lepattanóját (!) gyűjtötte be, de ez sem volt elég - a Boston alig tíz faultot ütött be egyébként az egész meccs során, azt sem lehet mondani, hogy túlságosan kemények lettek volna Smarték. 

De vissza Tatumhoz és a lefagyáshoz: szóval egy ilyen első félidő után a negyedik negyed elején már közelít a 40 ponthoz, majd az utolsó 11 (!) percben egyetlen mezőnykosarat sem szerez - míg a végig érthetetlenül csendes Jaylen Brown bő hat perccel a vége előtt dobja az utolsó kosarát. Egy ilyen meccsen, amikor nagyjából úgy mennek el a gyűrűig, ahogy akarnak, és ha nem, akkor helyette üres triplákat vállalhatnak, a teljes clutch időszakot sikerül lehoznia ennek a sztárpárosnak 0/2 mezőnydobással, és összesen 10 pontot tudnak szerezni a negyedik negyedben, míg a clutch játéka miatt évekig (jórészt azért jogtalanul) ekézett Harden egymaga 15 egységet termel - katasztrofális meccszárás egy amúgy könnyen nyerhető találkozón. 

Amúgy 1954 óta 23-0-ra álltak az NBA történetében azok a csapatok, amelyek legalább 55%-kal dobtak mezőnyből, és maximum 10 faultot ütöttek be - a Boston az első a ligában, amely ki tudott kapni ilyen mutatókkal. 

Itt említsük meg azt is, hogy ugyan a fogadóirodáknál kétszámjegyű favorit volt a Celtics, de vereséget szenvedett, ez pedig már a kilencedik buktája a csapatnak ebben a szezonban hasonló előzetes papírforma mentén - 1990 óta senki sem kapott ki ennyiszer ilyen esélyesként. 

 

A második meccs kötelező lesz

Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy Embiid játékára mérsékelt az esély a második mérkőzésen is, és mivel a Philly már ellopta a pályaelőnyt, túl nagy értelme nincs az erőltetésének - most a Celtics minden bizonnyal statement game-re készül, az is várható, és kizárt, hogy még egyszer ennyire lazán, flegmán álljanak hozzá. A végjátékban látott félvállról vett hozzáállás még akkor is értelmezhetetlen ilyen helyzetben, ha egyébként nyilván jobb csapat a Boston az Embiid nélküli Sixersnél - biztos, hogy holnap ez megint nem fog előfordulni. 

A borítékolható bostoni statament game után viszont Philadelphiában bármi elképzelhető, az péntek este lesz, Embiid visszatérése is benne lehet a pakliban, főleg hazai pályán. Túl sok minden ezzel az egy meccsel nem történt, egy idegenbeli sikerrel ki is tudja ezt tisztázni a Celtics, de tény, hogy a Sixers megadta az alaphangot, a Bostonnak pedig riadót fújtak, hogy ez már a playoff, itt lazítani, flegmázni már nem lehet - első lépésként nyilván kötelező nyerni szerda este, a többit majd meglátjuk.

 

PJ Tuckernek nem kell dobnia

PJ Tucker 37 percet játszott ma hajnalban úgy, hogy sem mezőny-, sem büntetőkísérlete nem volt, ez a playoff történetének legtöbb lejátszott perce ilyen mutatókkal. Kezdő játékosok, akik 0 mezőnykísérlettel hoztak le egy meccset idén:

1. PJ Tucker - 25
2. Pat Beverley és Reggie Bullock - 7

A Philly 19-6-ot hozott eddig Tucker ilyen meccsein.