Playoff-percek: lefagyott a Bucks, de mi lehet a válasz?

A 22 pontos vereség elég ritka

Első kiemeltként otthon kapott ki 22 ponttal a Milwaukee egy párharc nyitómeccsén, ez a jelenlegi, 16 csapatos playoff bevezetése (1984) óta a harmadik legnagyobb bukta. 1992-ben a Portland Trail Blazers 33 ponttal égett a Chicago Bulls elleni legendás Shrug Game-en (amikor a nagydöntő első mérkőzésén Drexlerék feladták Jordan tripláit). A másik meccs sem kevésbé híres, 1985-ben szintén a nagydöntő első meccsén 34 ponttal kapott ki Los Angelesben a Lakers a Bostontól.  A Trail Blazers végül 4-2-re el is vesztette a döntőt, a Lakers viszont 4-2-re fordítani tudott és feledtetni tudta az Emlékezet-napi mészárlást (Memorial Day Massacre).

A legegyszerűbb csapda a legjobb csapda

Brad Stevens faék egyszerűségű taktikát alkalmazott Antetokounmpo ellen, az elmúlt két évben az alapszakaszban a Boston ellen 30 pont és 10 lepattanó felett átlagoló Görög Szörnyet egész egyszerűen feladta a triplavonalnál. Ahhoz, hogy ez hatékony legyen, két dolgot kellett elvégeznie a csapatnak: nagyon agresszíven támadni minden olyan labdás embert, aki nem Antetokounmpo, így elérve azt, hogy a kelleténél többször szabaduljanak a játékszertől és az kerüljön a magasember kezébe, illetve amikor már nála van, akkor helyezkedjenek egyfajta zónába, amelyben egy ember fogadja szemből, ketten pedig oldalról araszolnak be, hogy ha oldalra cselezne, egészen biztosan fennakadjon bennük. Általában Horford vagy Baynes fogta, ellenük Giannis 2/10-es mezőnymutatóval dolgozott, tökéletesen működött a felállás – ehhez nyilván kellett Horford klasszisa is, illetve még egy fontos dolog: a "távolságtartás". Ezzel nagyon ügyesen játszott Horford, olyan távolságba húzódott be, hogy Giannis leüsse a labdát, de már ne tudjon lendületből elmenni mellette - nem hiába a liga egyik legokosabb magasembere. 

Az első félidőben a görög szépen bele is esett a kelepcébe, hiszen látott némi helyet, és gyakorlatilag gondolkodás nélkül indult meg befelé – rendre el is jutott a gyűrű közelébe, de ahhoz cseleznie, hezitálnia kellett, addigra pedig odaértek a segítők, körbevették, nem tudott már passzolni, kénytelen volt feltenni a dobásokat. Utána rendületlenül reklamálta a faultokat, de javarészt indokolatlanul, mert a kontaktokat ő kereste, ezekre nem szokás tömegesen faultokat fújni. 

A furcsa az, hogy a harmadik negyed elején nem erőltette a betöréseket, hanem felemelt pár hármast, amik meglepően jó százalékban be is estek, azonban itt talán azt gondolhatta, hogy most már ki fognak lépni rá, de a Boston úgy gondolkodott, hogy Antetokounmpo hármasaival együtt tudnak élni, ő pedig valamiért megint elkezdte erőltetni a betöréseket – ezt pedig köszönte szépen a Celtics. 

Lefagyott a Milwaukee

Támadásban Antetokounmpo rengeteg labdát elhasznált, mellette csak Middleton kezében volt sokat a játékszer, aki jól is dobott, de így egyrészt borzalmasan nyögvenyelősen járt a labda, a triplaspecialistáknak nem voltak jó helyzeteik, ráadásul Bledsoe papíron hiába tudná bevinni akár Irvinget, akár Roziert is pozícióba, egyszerűen nem kapott erre lehetőséget. 

Védekezésben sem értették, mi történik, a Boston gyakorlatilag folyamatosan Brook Lopez emberét hívta fel kettő-kettőre, ezekből pedig a magasemberek tripláról és középtávolról is büntettek, vagy megtette ugyanezt a labdás ember – átlag 14 középtávolit dobott a Celtics az alapszakaszban, most a harmadik negyedben már 13-nál tartottak… 

Mike Budenholzer hamar próbálkozott megzavarni a sorokat, felküldte például a Mirotic-Ilyasova párost, akik George Hill irányításával nagyon szépen összekuszálták a bostoni védelmet, ekkor futottak egy 15-0-t is – aztán visszajöttek a Bucks kezdői, és minden kezdődött elölről. 

Mi lehet a Bucks válasza?

Felállt védelem ellen a látottak alapján az nem annyira jó döntés, hogy keményebben kellene játszani – ha ragaszkodnak a megszokott rotációhoz, akkor megoldás lehet az, hogy Giannist centerként használják, aki elzárást ad és az elzárások után befelé válik le. Bár igazából nem is az lenne a lényeg, hogy az ő kezébe adják a labdát a befelé válásoknál, hanem hogy a tripladobóknak, elsősorban Lopeznek több helye legyen és legalább támadásban tudjon hozzátenni. 

A másik probléma a Boston támadójátéka, borzasztó könnyedén alakítottak ki helyzeteket, mindenki odaért, ahová oda kellett, ebből kevés rossz vállalás, kevés eladott labda, vagyis a Milwaukee-nak kevés futási lehetőség adódott. Érdekes módon, amikor Ilyasova és Mirotic volt fent a második negyed elején, hibátlanul meg tudták oldani a védekezést, tudtak futni is, vagyis nem ördögtől való dolog, ha mondjuk Lopez helyett akár a spanyol-montenegrói, akár a török kap több lehetőséget – velük jobb volt a védekezés, támadásban pedig az üres hármast ugyanúgy (ha nem jobban) beverik, mint Lopez. 

Nem kerülhetjük ki a játékvezetést

Nem szeretünk a mérkőzések ezen részével foglalkozni, de a Warriors-Rockets első ütközeténél egyszerűen ez került a középpontba és az is kiderült, hogy ez a faktor bizony döntő faktor lehet a szériában. Ezen az estén a játékvezetők úgy döntöttek, hogy nagyjából semmi sem fault, ami tripladobás közben történik, márpedig a Houstonnál konkrétan stratégiai fegyver, hogy James Harden vezetésével a dobók előrerúgva, a kontaktot keresve emelik el a hármasokat, Harden egymaga 95 faultot harcolt ki ilyen helyzetben az alapszakasz során. Most viszont mintha megegyeztek volna a sípmesterek a meccs előtt, hogy ez ma nem lesz fault - még akkor sem, amikor teljesen egyértelműen elüti a védő a támadó kezét-lábát. Azt nem mondjuk, hogy ez mindig rossz fújás - Draymond Green mutatott rá arra, hogy ha valaki fél méterrel előrébb ér földet felugrás után, mint ahonnan elemelkedett, akkor az nem a védő hibája, de az mindenesetre érdekes, hogy amit fél éven keresztül rendszeresen megadnak, azt egyszer csak egy pillanat alatt szabályosnak minősítenek. Hozzátéve, hogy annyira ellenezték a bírók ezt a megoldást, hogy azt sem fújták be, ami egyértelmű volt...

Az összecsapás legvégén is egy ilyet láthattunk, amikor Harden az egyenlítésért dobott, Green odaért, Harden a földre került, a dobás kimaradt, a síp pedig nem szólalt meg. A közösségi médiában több NBA-játékos is posztolt erről, Rudy Gobert és a Jazz játékosai például kis túlzással viccet csináltak a dologból arra alapozva, hogy ők nem védekezhettek így a Rockets ellen az első körben, akkor a Warriorsnak most miért szabad - ugyanakkor Kendrick Perkinsszel is maximálisan egyet lehet érteni, aki azt írta, hogy a vendégek túl sokat törődtek a faultok kierőszakolásával ahelyett, hogy a meccs megnyerésére koncentráltak volna.

Valóban, ha tízszer marad néma a síp ilyen helyzetben, nem biztos, hogy tizenegyedszer is meg kell próbálni, nem biztos, hogy nem inkább azzal kell törődni, hogy Clint Capelát játékba hozzák, hogy megjárassák a labdát, hogy betörjenek - óriási kérdés, hogy Mike D'Antoni és csapata változtat-e a felfogáson és az "elváráson", vagy marad-e a mostaninál, illetve hogy a folytatásban is ez marad-e a játékvezetői mérce. Ha igen, akkor nagyon nehéz helyzetbe kerülhet a Rockets - nekik ez a stílusuk, amit ha engednek hónapokig, akkor nem fair elvenni tőlük a legfontosabb meccseken...

Kevin Durant viszi a Warriorst

Már az első kör során és végén is megénekeltük, hogy Durantet felhúzták a passzivitásával foglalkozók és azóta nem lehet megállítani, ezt a formáját pedig a Rockets elleni derbire is átmentette. KD ugyan nem kezdett jól, nem is volt nála túl sokat a labda az első percekben és amikor igen, akkor sem dobott pontosan, de aztán bemelegedett és ismét egyértelműen ő lett a GSW első opciója - a korábbi években talán nem volt ennyire tiszta, hogy ő a vezér, most viszont minden tekintetben világos, hogy ki a csapat alfahímje. A végén azért Curry triplája is nagyon kellett a sikerükhöz, Durant pedig egy anticlutch eladott labdával kis híján lenullázta a jó teljesítményét, de ezt most megúszta - összességében nem tudtak vele mit kezdeni, ha Tuckert küldték rá, akkor megverte, ha Pault vagy House-t, akkor átdobta, távolról ugyan nem volt túl veszélyes, de közelről és középtávolról ismét egészen könyörtelennek bizonyult.

Ezzel egyébként az elmúlt öt meccse során elérte a kétszáz dobott pontot, amelyre korábban csak Michael Jordan, Allen Iverson és LeBron James volt képes, az erre az öt meccsre vetített 40 pontos, öt lepattanós, öt gólpasszos átlagát a playoffban eddig csak Jerry West, Michael Jordan és LeBron James tudta hozni, nem mellesleg pedig megelőzte Larry Birdöt a playoff örök pontlistáján és feljött a 12. helyre - még ebben a szériában meglehet neki Dwyane Wade, sőt, ha elhúzódik a párharc, akkor a 10. helyen álló Tony Parker is.

Ez sokszorosan fájhat a Houstonnak

A játékvezetői felfogás miatt egyébként is kissé "kirabolva" érzik magukat a Rocketsnél, de más aspektusból nézve is nagyon bánhatják ezt az összecsapást. Egyrészt mentálisan abszolút úgy tűnt a meccs előtt, hogy ők vannak fölényben, az All-Star óta minden összeállt náluk, elképesztő magabiztossággal játszottak, a Jazzt is simán letudták, egészségesek voltak, ráadásul pihenhettek is, míg a Warriorsnál egyértelműen visszaesett a minőség tavalyhoz képest, illetve minimális idejük volt rákészülni a Houstonra. Ebből azonban semmit sem láttunk viszont a pályán, a Houston nem magabiztosnak és nyugodtnak, hanem idegesnek és kapkodónak tűnt már az első percekben is, amire aztán értelemszerűen ráerősített az, hogy nem kapták meg azokat a fújásokat, amelyektől talán megnyugodhattak volna. Ezzel viszont a mentális előnyük egy az egyben eltűnt, már nem magabiztos, önbizalomtól duzzadó Houstonról és botladózó Warriorsról beszélünk, hanem egy méltatlankodó, értetlenkedő, másra mutogató Houstonról és egy nyugodtabb, a dolgát végző Warriorsról.

Másrészt pedig mindezek ellenére tulajdonképpen nem volt rossz a Rockets. 104 pontot kapott a gárda, a Splash Brothers jó dobásainak jelentős részét elvették (22 triplát emelt rá a Warriors, ez holtversenyben a legkevesebb a Kerr-érában) és azzal is együtt tudnának élni, hogy 35 pontot kapnak Duranttől, hiszen ezek nagy része nehéz egy-egyezésből született, amit lehetett, azt ellene is megtették - ugyan a Green-Iguodala páros okozott náluk némi zavart, de aztán ezt is megoldották, szereztek 14 labdát és gyakorlatilag megfogták a Warriorst.

Csak közben a túloldalon egyszerűen nem működött a játékuk, Capelát nem találták meg, Harden erőlködött, nem tudtak igazán rohanni és alkotni, a felső kettő-kettőiket elvette a GSW - az látszott, hogy amikor kicsit megjáratták a labdát és nem a három büntető kiharcolása volt a cél, akkor azért meg tudták kavarni a Warriors védekezését, de nagyon kevés ilyet láthattunk tőlük. D'Antoninak mindenképpen ezt kellene erőltetnie, mert jó ritmusú kiosztások nélkül nem lesznek hatékonyak távolról, Hardennek és Capelának pedig Draymond Green "kamu" mozdulatait kell sokkal jobban olvasni, mert a GSW mindenese konkrétan ezt csinálta tökéletesen - elindult a betörő Harden felé, majd amikor Szakál megpróbálta fellöbbölni a centernek, oda is vissza tudott érni. D'Antoni mondjuk nem az a változtatós fajta, egyébként is hisz annyira ebben a játékban és csapatában, hogy maximum apróbb finomításokra számíthatunk tőle és nagy csodákat nem is kell tennie, csak a jó irányba terelni a támadójátékot - meglátjuk, hogy sikerül-e.

Most akkor milyen is ez a Warriors?

Steve Kerr egy másodpercnyi előnyt sem akart adni a Houstonnak és azonnal Iguodalával kezdett, ezzel volt egy kiváló védője Hardenre, aki oda is ért mindenhova a besegítéseknél is, másrészt egy önzetlen, atletikus playmakere, aki passzolni és bontani is tud, ha úgy jön ki a játék - ezt megfűszerezte azzal, hogy Draymond Green már az első percektől nagyon aktív volt a helyzetkreálást tekintve és megnézte, hogy mi sül ki ebből. Az elképzelés a korábbi évekhez hasonlóan eredményes lehetett volna, de a Splash Brothers valahogy nem volt az igazi, valószínűleg tényleg nem 100%-osak és a sok eladott labda, valamint az ő elmaradó triplaesőjük miatt kicsit így is statikus volt a támadójáték - keresték Durantet, aki próbálta nem stoppolni sokat a játékszert, de ezúttal egyszerűen az volt a legjobb megoldásuk, ha ő vállalkozott. Nem rossz, de nem is lehengerlő támadójáték.

Védekezésben pedig azt tudjuk mondani, hog a vártnál sokkal többet mutattak. Egyénileg mindenki kiválóan oldotta meg a kinti dobásokat, okosan zárták a festéket és a 100 kapott pont parádés, de hozzá kell tennünk, hogy ebben nagyon benne volt az is, hogy a Rocketsnél "beakadt a szalag" a hanyatt esős hármasoknál (az első félidőben 28 triplát dobtak rá, ez új NBA-rekord a playoffban) és nem állították folyamatosan komoly kihívás elé Greenéket. Ezzel együtt ez a teljesítmény sokkal-sokkal jobb volt annál, mint amit a szezon eddigi részében egy-egy meccset leszámítva láttunk tőlük védekezésben - lehet, hogy mégis elő tudják ők még ezt húzni?

És akkor itt térjünk ki még egy gondolatra: a Warriorsnál az előző körben is pedzegettük, most is leírjuk, hogy nem az a problémájuk, hogy nem tudnak egy-egy meccsre bajnoki formába lendülni, nagyot védekezni, vagy éppen verhetetlenül támadni, hanem az, hogy képtelenek voltak eddig idén ezt hosszabb ideig, akár csak két-három meccsig is fenntartani. A kulcs most is ez lehet: ilyen fókuszált játékkal és védekezéssel abszolút nyerhető számukra ez a széria, főleg pályaelőnyből, de ez ellen a Houston ellen nem nagyon fognak beleférni leolvadások, átaludt meccsek, vagy akár negyedek - meglátjuk, hogy sikerül-e így végignyomniuk Thompsonéknak. És még egy adalék: ez azért a párharc első meccse volt, ai Steve Kerr esetében általában jól sül el: 17-1-re áll ezeken a meccseken a GSW vezetőedzőjeként.

Ez a kezdőötösök párharca lesz

Számíthattunk rá, most rögzítsük is: a Golden State-nek és a Houstonnak is egy-egy jól működő, minőségi ötöse van, a többiek szerepe pedig nagyjából annyira redukálódhat, hogy ez az ötös tudjon kicsit pihenni. D'Antoni egyébként sem szokott túlzásba esni a rotációval, most viszont ő keresgélt többet, House és Shumpert is 21 percet kapott, Nené pedig 14-et, köszönhetően elsősorban Capela bűngyenge meccsének - Steve Kerr viszont nem kímélte játékosait, 40+ percet játszottak a kezdőből hárman is, Curry és Iguodala pedig csak faultgondok miatt nem. A padon persze neki most kb. senkije sem maradt: Livingstont és Looney-t próbálgatta, de előbbi 0 ponttal zárt és utóbbi sem működött igazán jól, rajtuk kívül pedih csak McKinnie és Bogut kapott néhány "töltelék" percet - azt nem nagyon látni, hogy szerkezetváltással, vagy a kezdő megvariálásával próbálkozzon bármelyik tréner a folytatásban...