Playoff-percek: Luka Doncic hatása elképesztő

Chris Paul mesterkurzusa

A Suns irányítója olyat tett ma hajnalban, amire korábban senki sem volt képes a rájátszásban, rontott dobás nélkül ért el 14 kosarat. Az alapszakaszban is csak kétszer történt meg, hogy valaki hibátlan mezőnymutatóval több kosarat szerezzen, mindkétszer Wilt Chamberlain érte el ezt a bravúrt, aki 16/16-os és 18/18-as meccset is produkált pályafutása során. Paul kimerítette a „clutch” fogalom jelentését is ezen az estén, csak a negyedik negyedben 10 pontot, 4 lepattanót és 3 gólpasszt ért el, a Suns pedig 9 ponttal megnyerte az utolsó 12 percet, és ezzel tovább is jutottak.

Paul nem mellékesen megmutatta, hogy miért ő a középtávoli dobások egy koronázatlan királya, 10/10-zel zárt ebben a műfajban, míg az egész párharc során 22/33 középtávoliját küldte a helyére. A túloldalon Brandon Ingramtől is összességében dicséretes a 22/44 elsüllyesztett középtávoli, de az utolsó két meccsen 3/10-et hozott csak innen, míg CJ McCollum végig szenvedett a kedvenc dobásfajtájával, mindössze 12/32-re futotta tőle.

 

Monty Williams jól nyúlt hozzá Bookerhez

Az első félidőben egyértelműen a Pelicansnak kedvezett Devin Booker visszatérése, aki láthatóan nem 100%-os állapotban vállalta a játékot, és támadásban nem is tudott agresszív lenni, ezért a második félidő kezdetére a kispadon találta magát a hátvéd. Ez háromszorosan is jó döntésnek bizonyult, mert egyrészt Cameron Johnsonnal sokkal lendületesebbé vált a Suns támadójátéka a harmadik negyed elején, másrészt lehetővé tette, hogy Booker a meccs végéig pályán legyen onnantól, hogy visszatért a pályára 6:55-tel a harmadik negyed vége előtt, harmadrészt így azokban a percekben is pályán tudott lenni, amikor Paul megkapta az utolsó pihenőjét a padon.

Booker az első félidei erőlködése és 1/4-es mezőnymutatója után jobban is játszott a második félidőben, ekkor már 4/8 dobása célba ért, közte egy kulcsfontosságú tripla a mérkőzés hajrájában.

 

Beszéljünk a Pelicans újoncairól

Ugyan az első kör még nem ért teljesen véget, de azt gyakorlatilag elkönyvelhetjük, hogy ebben a körben mindössze 4 újonc játszott legalább 100 percet, és közülük hárman is a Pelicans színeiben kaptak ekkora szerepet. Herbert Jones 226 percet játszott az első körben, ami messze a legtöbb az újoncok között, és az utolsó három meccsén 8 labdaszerzést és 5 blokkolt dobást jegyzett, miközben támadásban végig hasznos kiegészítőnek bizonyult. Jose Alvarado (117 perc) szerepéről már esett szó korábban is, olyasmire volt képes, amire csak nagyon kevesek, átmenetileg be tudott mászni Chris Paul bőre alá, aki vele szemben csak 4/10-zel dobott a párharc során. Trey Murphy (120 perc) szintén pozitívan tudta befolyásolni a mérkőzéseket a kispadról beszállva, remekül húzta szét a pályát, és a 9/19 bedobott triplája is igen szép. Noha Jones és Alvarado sem éppen fiatal újonc, de azért igencsak biztató a Pelicans jövője szempontjából, hogy három olyan újoncuk is van, akik már most meghatározó játékosok tudtak lenni a rájátszásban, ráadásul az egy évvel korábbi döntőssel szemben bizonyítottak.

 

Mi lesz veled, Pelicans?

A legnagyobb kérdés továbbra is Zion Williamson helyzete, aki végül a teljes szezont kihagyta, és érdekes lesz megfigyelni, hogy miként illeszkedik majd bele ebbe a jelenlegi csapatba, ami nélküle is működőképesnek tűnt. Az nem kérdés, hogy a kezdőben Jaxson Hayes helyét fogja átvenni, viszont az már érdekes lesz, hogy miként fognak eloszlani a labdák közte, Brandon Ingram és CJ McCollum között, ráadásul Ingram idén azt is bebizonyította, hogy lehet rá a rájátszásban is számítani – az utolsó két meccsén már nem dobott annyira jól, de így is 27 pontot, 6,2 lepattanót és 6,2 gólpasszt átlagolt a Suns ellen, és az 58,4%-os True Shooting mutatója sem mondható rossznak. Nagyon könnyű fényesnek látni a Pelicans jövőjét, elvégre a három fentebb említett újonc mellett Ingram, Williamson és Hayes is fiatal, Kira Lewisból is lehet még talán valami, ha felépül, míg a McCollum-Valanciunas veterán duó is pár évig még jó lehet, de minden borulhat, ha Williamson egészségével a továbbiakban is gondok lesznek, vagy ha esetleg úgy döntene, hogy máshol akarja folytatni, és akkor arról nem is beszéltünk, hogy védekezésben azért akkor is problémát okozhat a jelenléte, ha itt marad és egészséges lesz.

 

Jalen Brunson továbbra is teljesít

Elképesztő első három meccset hozott Luka Doncic hiányában Jalen Brunson, 32 pontot, 5,3 lepattanót és 5,3 gólpasszt átlagolt azokon a találkozókon, és a várakozásoknak megfelelően ugyan lecsökkent a szerepe Doncic visszatérésével, de továbbra is valid második opció tud lenni. Az elmúlt három meccsen is teljesített Brunson, ezeken 23,7 pontot, 4,3 lepattanót és 3 gólpasszt átlagolt, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 2011 óta először túljusson az első körön a Mavericks.

 

Azért ez nem normális

Nem árt hangsúlyozni, mert könnyű elfelejteni, hogy az azért nem normális, hogy Luka Doncic milyen formában tért vissza a sérüléséből, és rögtön mennyire produktívvá tudott válni. A +/- mutató nem mindig mutatja a pontos képet, de azt azért jegyezzük meg, hogy három meccs alatt 54 pontot vert a Mavericks a Jazzre azokban a percekben, amikor Doncic pályán volt, míg nélküle 28 ponttal kaptak ki ezen a három meccsen, ma hajnalban például 13 pontot vert rájuk a Jazz abban a szűk 6 percben, amíg Doncic ült.

 

Hová tűnt Mitchell?

A Mavericks ellen az első félidőben Donovan Mitchell az idei rájátszása legjobb kosárlabdáját játszotta, 6/9 dobásból beszórt 13 pontot, begyűjtött 4 lepattanót és kiosztott 3 gólpasszt is, nemhogy sérültnek nem tűnt, azt lehetett gondolni, hogy az irányítása alatt tartja a történéseket. A fordulás után már megszaporodtak a hibái, viszont ettől függetlenül érthetetlen, hogy miként zárt hivatalosan mezőnykísérlet nélkül a meccs utolsó 6 percében, és ez azzal együtt is igaz, hogy nem teljesen egészségesen vállalta a játékot. Ezt követően kétszer is faultolták ugyan dobás közben, és ebből dobott még 3/4 büntetőt, de nem volt agresszív, és hagyta, hogy a társak vállaljanak helyette. Sok kritikát kapott amiatt, hogy nem passzol, hogy nem bízik a társaiban, és az valahol becsülendő, hogy ezen próbált változtatni, de átesett a ló túloldalára, és ez a párharc ismét megkérdőjelezheti, hogy lehet-e vele első opcióként számolni támadásban.

 

Jöhet a Snyder-cut?

Quin Snyder felelősségét nem szabad lebecsülni a Jazz újabb kudarcában, és leginkább azért lehet őt elővenni, hogy újra és újra megpróbálkozott azzal, hogy Hassan Whiteside legyen a cserecentere, és rendre csak olyankor nyúlt Eric Paschallhoz, amikor már égett a ház, hiába nézett ki jelentősen jobban a Jazz játéka vele a pályán.

Általánosságban véve is abba tört bele a Jazz bicskája, hogy túlságosan is ragaszkodtak ahhoz, hogy legyen center a pályán, Rudy Gobert a harmadik negyedben mind a 12 percen keresztül mozizhatta, ahogy a Mavericks triplái elkezdenek beesni, ekkor 8/12 hármasa ért célba ellenfelüknél, és 36-19-re verték meg a Jazzt, de az fel sem merült, hogy esetleg már ekkor alacsony szerkezetre váltsanak, sőt, még a negyedik negyed legelején is Whiteside jött ki a pályára, nem Paschall.

Valahol meg lehetne dicsérni Snydert azért, hogy a meccs legvégén felrajzolt egy olyan figurát, ami után Bogdan Bogdanovic jó helyzetből dobhatott triplát a győzelemért, és az is piros pont, hogy ezen az estén ő dobta addig náluk a legjobban a hármasokat, 3/5-tel állt az elhibázott meccsnyerője előtt. Másfelől viszont megkérdőjelezhető, hogy jó ötlet volt-e triplára játszani az utolsó támadásnál, mivel az egész rájátszás során botrányosan dobtak kintről, miközben csak ezen a meccsen 54 pontot tudtak elérni a festékből. Ha már itt tartunk, akkor az sem érthető, hogy az egész negyedik negyedben miért nem folytatták tovább a festék támadását, és miért tértek vissza a kinti dobásokhoz, amik megint nem estek, a negyedik negyedben 1/10-zel zártak kintről – ó igen, így is meg lehet fogni Snyder figuráját az utolsó támadásnál, annak ellenére is hármasra és a győzelemre mentek, hogy addig a negyedben 1/9-nél tartottak.

 

Mi lesz veled, Jazz?

Snyderről már esett szó, de legalább ilyen markáns kérdés, hogy megbontják-e a Gobert-Mitchell duót a Jazznél, vagy megpróbálnak még egy jó alapszakaszt futni jövőre, ami után ismét a várakozásaikon alul teljesíthetnek a rájátszásban? Nehéz kérdés ez, mert gondolkodhatnak úgy is, hogy egy másik edzővel többet is ki lehetne hozni ebből a párosból, de ez eléggé lutrinak tűnik. Ha a duó megbontása mellett döntenek, akkor az is kérdés, hogy melyiküket cserélik, bár valószínűbb, hogy Gobert jutna erre a sorsra, és a fiatalabb Mitchell köré próbálnák meg újratervezni a csapatot.

Szintén problémát jelent, hogy nagyon úgy tűnik, Mike Conley elfogyott erre a szezonra, a visszafogottabb alapszakasza után a rájátszásra sem tudott előlépni, és egy-egy nagy dobást leszámítva már nem tudott meghatározó játékos lenni, sőt, egyenesen botrányos teljesítménynek számít tőle, hogy 9,2 pontot és 4,8 gólpasszt átlagolt csak. Az irányító a következő szezon kezdetére már 35 éves lesz, Bogdanovic nemrégiben múlt 33, és a Clarkson-Gobert duó is 30 lesz a nyáron, vészesen csökken az az időintervallum, amíg még egyben lehet tartani ezt a magot, de lehet, hogy el is fogyott.

 

Hardentől ez a minimum

Az előző találkozó végén már Joel Embiid is bekóstolta James Hardent, aki borzasztó szériát futott a Toronto ellen, a hatodik meccsre viszont kicsit felszívta magát: jóval agresszívebben kezdett, bátrabban ment el a gyűrűig és már az első negyedben 10 pontig, valamint 5 gólpasszig jutott. Később volt két rá jellemző visszalépős triplája, volt egy nagy zsákolása és 22 ponttal, 6 lepattanóval, valamitn 15 gólpasszal zárt, ráadásul övé lett a legjobb +/-, most védekezésben sem jelentett akkora lyukat. 

Tegyük hozzá, hogy még mindig csak 12 dobást vállalt mezőnyből és ezúttal sem törte rá az ajtót a Torontóra, de ez az aktivitás a minimum, ami elvárható tőle - megtámadta azokat a réseket, amelyeket meg kellett, bár továbbra is elsősorban floor general szerepkörbe helyezkedett. Harden összességében még mindig nem a korábbi önmaga, de azt talán már kár is várni: nemrég újra, nem először és nem másodszor is elmondta, hogy ő már vitt a hátán épp elég csapatot, most már olyan helyet akar, ahova illeszkedk és egy darab a kirakósból. A gond persze ezzel az, hogy a Phillynek a nagy célok eléréséhez a régi Hardenre lenne szüksége, nem erre, de talán ha a Heat ellen esetleg bajba kerülnek, akkor változtat a szemléletén.

Azt pedig rögzítsük, hogy a Toronto elleni hat meccset végül 19 pontos, 5 lepattanós, 10 gólpasszos átlaggal zárta, 41%-kal dobott mezőnyből és 38%-kal távolról, továbbra is az agresszivitása, a betörései hiányoztak - ez a ma hajnali produkció az alsó határa annak, ami kell tőle a folytatásban. 

 

Hiányzott VanVleet

Egyetlen jó playmaker kellett volna a Raptorsnak ahhoz, hogy ne kerüljön ilyen könnyen bajba támadásban: a remek kezdés után például a Philly egy agresszív zónára állt át, amely ellen sorozatban kilenc dobást püföltek mellé a kanadaiak. VanVleet nélkül senki sem tudott érdemben bontani és abból vagy magának vagy főleg másoknak helyzeteket kreálni, Trent Jr. erre alkalmatlan, most Barnesnek sem volt jó meccse, Siakam pedig nagyon más poszt, ezt nem lehetett tőle huzamosabb ideig várni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy VanVleettel együtt sem biztos, hogy lett volna elég playmaking a csapatban, mert a széria előtt is ezt jelöltük meg fő problémaként, hogy az egyéni kreativitás kicsit hiánycikk - ez végül beigazolódott.

Ha visszatekintünk a szériára, egyébként sem a támadójátékával tudott zavart kelteni a Raptors, az a három meccs sikerült szorosra, amikor 105 pont alá szorították a Sixerst Anunobyék, ők maguk pedig csak kétszer lépték át ezt a határt a hat találkozó alatt, ráadásul egyet abból is tükörsimán elvesztettek. Kétszer kaptak 130 pont felett, ilyenkor "kilyukadt" a rendszer, illetve nem segített a harmadik meccs elrontott egylabdás végjátéka sem - Nurse szerint a harmadik-negyedik-ötödik mérkőzésen alapvetően jól védekeztek, ott volt esélyük, mostanra viszont elfogytak, már azt sem tudták megcsinálni, amit eddig, ráadásul a Philly sokkal gyorsabban játszott, mint az elmúlt találkozókon.

Ugyan a párharc előtt sokan őket várták továbbjutónak, de végül kijött a playmaking hiánya, amire a sérülések (Barnes, VanVleet, Trent Jr.) is ráerősítettek, de a becsületüket megmentették és a jövőjük sem sötét - vannak tehetséges fiataljaik, Barnesban különösen sok lehet rövid időn belül, úgyhogy érdemes megtartani ezt a magot és velük nekimenni a következő szezonnak.

 

A rájátszás idején további érdekességekért keressétek a Kezdő5.hu Twitter-oldalát is.