Playoff-percek: megcsinálta a házi feladatot a Milwaukee

Megcsinálta a házi feladatot a Milwaukee

Védekezésben sok mindent nem változtattak a taktikán a hazaiak, csak tekertek még egyet a keménységen, agresszivitáson és bíztak abban, hogy meg tudják kicsit borítani a Suns támadójátékát. Ez csak félig-meddig jött be, mert Devin Bookert ugyan az első perctől kezdve sikerült limitálni, az előző meccsen 27 pontot szóró Mikal Bridges pedig szinte addig sem jutott el, hogy a dobásra gondoljon. A gond Chris Paullal és Deandre Aytonnal volt, CP3 ugyan a megszokottnál nehezebb dobásokat kellett elvállaljon, de simán megoldotta, Ayton pedig belépésekből, illetve pozícióból is maximálisan hatékonyan dolgozott, 6/7 kosarat dobott az első negyedben.

Eddig semmi rendkívüli nem történt, az előző mérkőzéseken is ugyanez volt a történet, hogy Bookert és Pault egyszerre nem lehet limitálni, a másik oldalon viszont változott a képlet – a Bucks sokkal precízebben csinálta meg az apró dolgokat, a támadójátékuk pedig hamar elkezdett működni. Ki kell emelni Giannist, aki sokkal jobban figyelt a passzai minőségére, kevesebbet labdázott, inkább többet passzolt, illetve olyan elzárásokat adott, amiből a hátvédek tudtak profitálni. Az előző meccsen Holiday-ről és Middletonról nem igazán sikerült leszedni a védőiket kettő-kettőben, illetve amikor dobásokra kapták a labdákat, rendre odaértek megzavarni őket – ezeket sikerült orvosolni (Giannis mellett a többiek is dolgoztak ezen), a több hely pedig jobb dobásokat is eredményezett.

A Suns védekezése sokszor a kelleténél jobban elcsúszott, ez pedig Ayton faultjaiban mutatkozott meg (bár itt azért akadtak véleményes ítéletek is), akinek le kellett ülnie, mindössze 24 percet tudott a pályán tölteni. Ez teljesen megborította a Suns játékát, a Bucks például a második negyedet egy 30-9-es futással zárta le, ekkor Giannis és Middleton villogott. A vendégek nem igazán tudtak újítani a harmadik negyedre sem, az egészre meccs elkezdett hasonlítani egy alapszakasz-mérkőzésre, ahol kisebb-nagyobb futásokat csinál az egyik csapat, a másik pedig próbál visszavágni, de egyre kisebbeket és egyre gyengébb hatásfokkal.

A Suns javarészt Ayton nélkül játszotta le a harmadik negyedet is, egy darabig működött a small-ball, a zónázás és a gyors indulás alkotta taktika, de fokozatosan ráérzett a Bucks, hogy kintről lehet keresnivalójuk, Portis vezetésével elkezdték visszaszedni a támadópattanókat is az alacsonyabb védőkkel szemben, miközben a Suns felállt védelem elleni támadásai a negyed végére szinte teljesen elhaltak. A harmadik negyedet 16-0-s futással zárta a Milwaukee, ekkor Holiday lépett elő, aki kihasználta, hogy a védői rendre nem áttörik, hanem megkerülik az elzárásokat, ebből a szellős védekezésből dobott triplát, adott egy parádés sarokpasszt Connaughtonnak – a végén annyira felpörgött, hogy lerohanásból is bevert egy trojkát. Még egyszer fontos kiemelni, hogy ez nem a semmiből jött, egész mérkőzésen sokkal tudatosabban működött a dobóhelyzetek kialakítása Middleton és az ő esetében is, kialakult az önbizalom, ebből a lelkiállapotból könnyebben került „zónába” Holiday is.

 

Egy lábjegyzet Pat Connaughtonról és a Suns cseréiről

A hátvéd vált a Bucks hatodik emberévé, ő kap rendszeresen lehetőséget – Portis, Teague és Forbes cserélődik mellette, Connaughton az egyetlen biztos pont. Hátul nagyon kell az ő friss lába a periméterre, Donte DiVincenzo nélkül pedig rettentő fontosak a külső dobásai, és eddig mindkét oldalon kiváló. Az első meccsen 2/4, a másodikon 4/9, most megint 2/4 triplát vágott be, abszolút megbízhatóan játszik, pedig kapja rendesen a terhelést: 28, 34 és most 30 percet töltött a pályán. Külön ki kell emelni, hogy a két hármasát az említett 16-0-s futás során szerezte, illetve a negyedik negyed elején már elkezdte kontrázni is a rá kilépő védőket, ebből adott egy szép gólpasszt például Giannisnak.

A túloldalon egyelőre Cameron Johnson közelíti meg a szintjét, bár az eddigi 20 perc körüli, komfortos játékideje ma felment 30-ra, és ezzel együtt a dobáshatékonysága is gyengült, hozzátéve, hogy a harmadik negyedben szinte ő tartotta meccsben a Sunst. Ami igazán nagy gond, hogy nincs mellette más: Cameron Payne még az első meccsen beszórt 10 pontot, a másodikon kevés dobásból jutott el kettőig, a harmadikon pedig 3/10-zel célozva szerzett 7 egységet. Tőle egyértelműen több kell, nem csak támadásban, de védekezésben is, amikor ő volt fent, rendre beszakadt a Suns periméter-védekezése.

 

A feldobásnál eldőlt?

A játékvezetői stábot Scott Foster vezette – a játékvezető, aki „ellen” Chris Paulnak és aktuális csapatának nem sok babér termett eddig a playoffokban. A sorminta pedig folytatódott, Paul csapata vesztett, a vezetőedző Monty Williams pedig arról beszélt, hogy sosem beszél a játékvezetőkről, de most meg kell említenie, hogy Giannis Antetokounmpo több büntetőt dobhatott, mint a teljes Suns.  Deandre Ayton egyébként öt faultot kapott, a legtöbbet eddig a playoffban, kifejezetten támadták őt a Milwaukee-játékosok, hogy sikerüljön leültetni. Erről Williams annyit mondott, hogy el kellene végre dönteni, hogy mi a megfelelő védőpozíció, mit tehet egy játékos a kezeivel, mivel kicsit nehezebb kontrollálni a testünket, ha izomból nekünk rohannak.

 

Mit tehet a Suns?

A Foster-kérdés érdekes, de ha visszagondolunk a Suns eddigi playoffjára, azért nem az első eset, amikor kicsit meglepődnek azon, hogy egy csapat hiperagresszíven és fizikálisan játszik ellenük, ugyanez történt a Clippers esetében is. Akkor az volt a megoldás, és valószínűleg most is az lesz, hogy fel kell venni a kesztyűt, sokkal keményebben kell védekezni, támadásban pedig ugyanolyan keményen kell használniuk a testüket, mint az ellenfél, és jönni fognak a fújások is. Erről beszélt egyébként Williams is, hogy nem fog azért reklamálni, mert az ellenfél agresszíven játszott – ha ezt engedik a játékvezetők, akkor nekik is alkalmazkodniuk kell ehhez, leginkább azzal, hogy jó pozíciókat vesznek fel a betörő játékosok előtt és támadóhibákat harcolnak ki.

Hozzátehetjük, hogy egyrészt Aytonnak is jobban kell figyelnie védekezésben, másrészt viszont sokszor csak utas volt már a Milwaukee támadásainak végén. A többieknek keményebben kell odaállniuk, mert a Bucks ugyan 16-6-ra nyerte a gyorsindításokat, de felállt védelem ellen is sokkal jobban működtek, mint az előző meccseken. A Clippers ellen is sikerült összekapniuk magukat és keményen játszva kulcsmeccset nyerniük, most is ez lehet a megoldás, ebben pedig Ayton a kulcs védekezésben – és ezen a mérkőzésen úgy nézett ki, hogy támadásban is: az első negyedben 12 pontot dobott, teljesen behorpasztotta a Bucks védelmét, de amint ki kellett ülnie faultok miatt, a Suns is egyre nehezebben jutott el jó dobóhelyzetekig. Ha nem 24 percig, hanem megint 40-ig képes fent maradni a pályán, akkor bőven esélyesek a negyedik meccsen. Az várható volt, hogy Mikal Bridges nem fog minden meccsen parádézni támadásban, de védekezésben így is abszolút hasznos, ebbe az irányba kell elmenniük.

A periméteren kell még figyelniük, mert nem igazán tudták megakadályozni a Bucks támadásépítését. Vagy kicsit feljebb kell tolniuk a védekezésüket, mert sok félüres triplát engedtek Middletonnak és Holiday-nak, akik ezeket azért simán bedobálják, vagy jobban kell figyelniük a festékre, mert egyrészt túl sok pontot kaptak, másrészt 13 támadópattanót engedtek, ami a Bucks ellen luxus. A problémákban nyilván benne volt az is, hogy Frank Kaminskynek kellett volna lyukakat betömni 14 percen keresztül, a sérülésből jövő Torrey Craig nem érezte a ritmust, de itt inkább a Paul-Booker-Payne triótól kell több, őket egész egyszerűen fizikálisan dominálták Middletonék – mindkét oldalon.

Támadásban visszatérő jelenteket láttunk: Booker és Payne nehéz dobásokat emel rá kevés sikerélménnyel, ha pedig Chris Paul valahogy bekeveredik a büntetővonal környékére, a kifordulós kabinet tempójáért is kőkeményen meg kell dolgoznia. Paul van akkora klasszis, hogy ezek nagy részét is bedobálja, Bookert viszont nagyon lebontotta a Bucks. Az előző meccsen még a triplákkal tudott operálni, miután kapott egy-egy jó zárást, megmozgatták előtte a Bucks védelmét, most viszont helyzetek nélkül kellett dobálnia, mert a Bucks Ayton hiányában még bátrabban nyomott a periméteren, egyszerűen nem maradt hely alkotni. Erre mondta azt egyébként Monty Williams, hogy jobban kellett volna járatni a labdát, és főleg Frank Kaminskyt említette, szóval esélyes, hogy ha Ayton megint faultgondokba kerül, akkor elővesznek egy másféle támadójátékot, ahol Kaminsky a körte tetejéről kezd majd el osztogatni, handoffokat adni.

 

Egy-két érdekes statisztika

Chris Paul megelőzte Scottie Pippent, a playoffok történetében a kilencedik legtöbb gólpasszt adta.

Az elmúlt 25 év döntőiben Giannis a negyedik játékos, aki legalább 30 pontot, 10 pattanót és 5 gólpasszt jegyez mindössze 3 negyed alatt – Jordan (1997), James (2016) és Durant (2018) csinálta meg ezt korábban. Bekerült még egy illusztris társaságba, ami annyira exkluzív, hogy eddig mindössze egy tagja volt: back-to-back 40 pontos, 10 lepattanós meccsre korábban csak Shaquille O’Neal volt képes a döntők történetében.

Giannis egyébként 25 pontot dobott a festékből, négy támadópattanót szedett vissza, amiből 10 pontot szerzett, ezt a 25-10-es kombót előtte szintén csak Shaq tudta az elmúlt 25 évben.

Amikor egy újságíró felvetette Giannisnak, hogy Jordan egyszer zsinórban négy 40+ pontos meccset is szállított a nagydöntőben, a görög válasza csak annyi volt: „én nem vagyok Michael Jordan”…

 

Ismerős szituációk

A Milwaukee Bucks a playoff második körében 2-0-s hátrányban térhetett haza, majd megnyerte a harmadik meccset a Brooklyn ellen – akkor ráadásul egy 39 pontos, megsemmisítő vereségből álltak fel. A Phoenix Suns a főcsoportdöntőben 2-0-s előnyre tett szert a Clippers ellen, majd a harmadik meccsen kőkemény védekezést kapott Devin Booker és Chris Paul, 106-92-re elvesztették a mérkőzést. A Bucks akkor a negyedik meccset is behúzta és kiegyenlített, a Suns pedig összekapta a védekezését és egy csúnya meccsen 3-1-re módosította az állást – kíváncsian várjuk, melyik csapat tapasztalata jelent majd többet ebben a helyzetben.