Playoff-percek: Megvan a Warriors új death lineupja?

Steven Adamst kivette, JJJ-t limitálta a Wolves

A Minnesota szó szerint az első pillanattól kezdve utazott a Grizzlies centerének gyengeségére, ami a periméter-védekezés: vagy Towns szórt róla hármast, vagy ő vitte az elzárást, ennek köszönhetően Edwards is rajta melegedett be. A Memphis igyekezett limitálni a perceit, de így is a meccs felén fent kellett hagynia, mert közben Jaren Jackson Jr. egy támadóhibából már a második negyed elején összeszedte a harmadik faultját - ezzel meg is borult a Memphis hátsó alakzata és támadópattanózása, Adams-szel -13-ban, Jacksonnal -16-ban voltak a hazaiak. A Minny 46-35-re (támadók: 11-8) nyerte a lepattanózást, de ami a Grizzliesnek igazán ijesztő lehet, hogy már a meccs elején dominálták őket a palánkok alatt, amikor még mindkét magasemberük fent volt.

A megoldás Brandon Clarke lehet, az ő atletikus játéka egyik oldalon sem ízlett a Wolvesnak, viszont a gond az, hogy egyszerre kéne lennie két helyen, mert ő lehet a jó megoldás KAT-ra és Edwardsra is: a második negyedben párszor rákerült Edwardsra, amivel meg is állította a betöréseit, illetve vele a pályán a Grizzlies nagyon jól csinálta Towns beduplázását is. Adams nem fog találni egy következő sebességi fokozatot két nap alatt, de ennél rosszabbul már nem játszhat (0 mezőnykísérlet, 3 lepattanó), elég, ha egy kicsit javul, de a legfontosabb Jackson játéka, aki hiába osztott ki 7 (!) blokkot, ha közben buta hibák miatt kiültette magát a meccs fontos periódusaiból. Az első félidőben több 50-50-es fújást nem kapott meg, ez azért playoffban előfordul, mégsem tudta a helyén kezelni, főleg itt, fejben kell javulnia.

 

Egyelőre minden a helyén a Wolvesnál

A lepattanózás mellett támadásban is nagyon rendben volt a Minny, köszönhetően annak, hogy láthatóan mindenki elvégezte a házifeladatát. Leginkább Towns, aki időnként nagyon látványosan dominálta Adamséket (triplák, betörések utáni zsákolások), leszedett 13 lepattanót és a mozgékonyságát is jól kihasználta. Ez volt az az alap, amire aztán Edwards felépítette a várat, az ifjonc bődületes meccset rakott le az asztalra, a számai nem is igazán mutatják meg, hogy milyen szinten nem tudtak mit kezdeni a labdakezelésével, robbanékonyságával és (az első félidőben) a kinti dobásaival. Patrick Beverley nem látványosan, de észrevehetően nyomta a trash talkot, viszont nem nagyon csinálta a cirkuszt, 28 perc alatt +16-ban volt vele a Wolves, pedig inkább támadásban csinált látványosabb dolgokat. A kispadon Malik Beasley már az első negyed végén extrán szállt be, ezt végig fenn is tudta tartani. Az borítékolható volt, hogy Jarred Vanderbilt lesz az, aki a Wolves kezdőjében szenvedni fog, nem is nagyon erőltették, helyette Jaden McDaniels egészen extrát hozott a padról (5/6 mezőnyből, 2/3 tripla, 7 lepattanó, 2 gólpassz, 3 blokk). D’Angelo Russell sem villogott (ez is várható volt), viszont nagyon vigyázott a labdára (9 gólpasszra 2 eladott labda), és amikor nagyon kellett a negyedik negyedben, csak bepörkölt egy “nézőlohasztó” hármast.

 

Mit tehet a Memphis?

A magasemberek rendezésén kívül gyakorlatilag azt, amit a második negyedben: egy alacsonyabb szerkezetben megpróbálni megállítani Edwards labdázását, erőltetni a duplázásokat Townson, mert ezekkel lehet szétzilálni a Wolves támadójátékát. A második negyedben a Wolves 11 (!) labdát adott el, és ezek javarésze olyan volt, hogy Townsék kiszorított helyzetből a lelátóra passzolták a játékszert. Lehet, hogy Brandon Clarke még nem fog kezdeni, mert adnak egy esélyt Adamsnek, de most már fejben fel kell készülniük arra, hogy Adams esetleg nem tudja legyőzni a fizikai korlátait, és Clarke-nak akár 35 percet is pályán kell lennie. Akiben még mocorog valami, az Ziaire Williams, több parádés védekezést mutatott be, ő a small-ball felállásban kulcsember lehet.

Az látszott, hogy bár a Minny-nél két extra jött a padról, a Grizzlies második sora jóval mélyebb (pedig De’Anthony Melton borzasztó meccset játszott), Taylor Jenkins-nek ezzel kell elkezdeni a lapokat keverni. Desmond Bane sokat volt fent a második sorral, ami jól is működött, de azért neki is aktívabban és pontosabban kell játszania - elsőre nem volt rossz, de a jó nem ilyen. A másik problémaforrás Dillon Brooks, aki ugyan aktívan támadta a gyűrűt, de a megszokott módon túlpörgött, olyankor pedig csak a gyűrűt látja, a társakat nem - hogy ezen a beidegződésen lehet-e javítani két nap alatt, jó kérdés... Brooks fölös energiáit a védekezésére kellene átforgatni, mert ott bizony nem villogott, előzetesen párharcot eldöntő faktorként vettük számításba, de ha nem védekezik, akkor ezt a párharcot a a másik irányba dönti el.

Abban kevésbé bízhatnak, hogy Towns 43, Edwards 40 percet tolt, ezt a terhelést hosszú távon nem lehet bírni, de nem az első kör első meccsein fog még kijönni a fáradtság.

Egy dolgon nem kell változtatniuk, Ja Morant támadójátékán - a 20 kiharcolt büntetőt nem a bírók fújták össze, félelmetes hatékonysággal ment befelé, ráadásul amikor kellett, remek passzokat is adott. Ő az a(z egyetlen) faktor, amire a Wolvesnak nem igazán volt válasza.

 

Megvan a Warriors új death lineupja?

Ez nem az új Hamptons Five, de eléggé hasonló a felállás, csak éppen Kevin Durant helyett Jordan Poole dob, Andre Iguodala helyén pedig Andrew Wiggins “mindeneskedik” - a “maradék” három helyen nincs változás, Draymond Green, Steph Curry, Klay Thompson teszi teljessé az ötöst. Mivel a három veterán az alapszakaszban összesen 11 percet játszhatott együtt, így nem láthattuk teljes valójában, a Denvernek jutott az a “megtiszteltetés”, hogy tesztalanyok lehettek. Összesen négy percet játszott együtt ez a kvintett, ennyi idő alatt 13 pontot vertek a Nuggetsra...

 

Jordan Poole-ért zsebbe kell majd nyúlnia a GSW-nek

Már az alapszakaszban nyújtott teljesítménye alapján is nagyon vastag szerződést kaphat nyáron a hátvéd, de amit ma nyújtott, az alapján még tovább hízott a jövőbeni bankszámlája. 9/13 mezőnyből, ebből 5/7 tripla, 7/8 büntető mutatja, hogy mennyire nem tudtak vele mit kezdeni a denveriek, a 30 pontos playoff-debütálása bizonyos Wilt Chamberlain óta (35 pont) a legtöbb a Warriorsban, Mitch Richmonddal holtversenyes második. A játék más aspektusaiban most nem is nagyon kellett megszakadnia, csapatszinten annyival jobbnak tűnt a GSW, egyes szakírók már azt pedzegetik, hogy ezzel a Poole-lal bejelentkezik a bajnoki címre a csapat - itt azért még nem tartunk, de ha csak a kétharmadát stabilan tudja hozni a padról (ahová le fog kerülni, ha Curry visszatér a kezdőbe), el lehet kezdeni beszélni a bajnoki esélyekről.

 

Megnyugtató, amikor egy kétszeres alapszakasz-MVP és egy Finals MVP jön a kispadodról

Ahogyan azt a párharc felvezetőjében is írtuk, Steph Curry puszta jelenléte óriásit dobhat a Warriorson, és ez is történt. A kispadról jött, és rögtön kiosztott két régi barátjának 1-1 gólpasszt, 22 perce alatt +17-ben járt a GSW, pedig az 5/13-as mezőnymutatója mutatja, hogy van ott még rozsda. Mégis olyan hatással volt csapata játékára, amire a túloldal kispadja egyelőre képtelen, és nem is lehet felkérdezni ezért Hylandéket. Ráadásul Andre Iguodala, Otto Porter Jr., Nemanja Bjelica és ifj. Gary Payton is rettentő hasznosan játszott, Steve Kerr maximálisan kihasználta a keret mélységét, 10 játékos kapott markáns perceket. És ebben a 10 emberben nincs benne az előzetesen fontos szereplőnek várt Jonathan Kuminga...

 

Draymond Green még mindig tud

A GSW védőzsenije nem játszott az alapszakaszban a Denver ellen, de Jokics egyébként kifejezetten nem dob jól a Green vezette Warriors ellen. A meccs elején próbálkoztak Jokics ellen Looney-val, de ez nem működött, Jokics villogott a festékben, amikor viszont átállt small-ballra a Golden State, ott kijött, hogy Green mennyire kellemetlen opció a szerb centernek. Még pár kosarat dobott, de érezhetően sikerült limitálni - a tripláit teljesen elvették (0/4), a játékszervezése is elgyengült, ráadásul a túloldalon sem működött a Jokerrel a Denver védekezése, hiába hozott egyébként egyénileg jó számokat, a -19-es mutató nem szorul különösebb magyarázatra.

 

Mit tehet a Denver?

Ez az egymillió dolláros kérdés, leginkább keresniük kellene egy csodadoktort, aki Jamal Murray-t és Michael Porter Jr.-t egészségessé teszi. Egyszerűen rövid a Nuggets, hiába dobott jól Will Barton, illetve játszott elfogadhatóan Monte Morris, Aaron Gordonnak és Jeff Greennek annyira tele volt a keze a túloldalon a swingmanekkel, hogy a támadásra már nem nagyon maradt energiájuk - Gordonnál a hatékonyság (3/10), Greennél a volumen (2/3) a kevés. Normál esetben Morris és Green a padról jönne, ehelyett onnan szokás szerint csak Bones Hylandben volt stabilan pont, de mivel erre a GSW is készülhetett, a hatékonysága nagyon nem volt az igazi. A többiek igazi vízhordók, néha bedobálnak 1-1 kosarat, de nincs bennük a “megőrülés-faktor”, vagy mint például Cousins esetében, 1-2 percig tarthat ez a pörgés. Talán Facundo Campazzo visszatérése lehet segítség, főként támadásban, csak a probléma, hogy Curryék ilyen tűzerővel szanaszét büntethetik a denveri védekezést.

 

Harden számai csalókák

Ha azt mondjuk a meccs előtt, hogy James Harden 22 ponttal, 14 gólpasszal, 1 eladott labdával, 4/7 triplával zár, akkor azt valószínűleg sokan elfogadják a Philly részéről. Nagy panaszuk nem is lehet, főleg a sima győzelem után, de azért zárójelben jegyezzük meg: Harden passzivitása, lassúsága, tompasága pontosan ugyanolyan volt, mint az utóbbi egy hónapban bármikor. Ugyan bedobott néhány visszalépős hármast, de egyrészt ezekből is többször kipasszolta a labdát a dobómozdulat közben és feladta a lehetőséget, másrészt kétpontosból csak 2/10-et küldött a gyűrűbe - amikor nem faultolták, nem nagyon volt eszköze a pontszerzésre az említett hármasokon kívül. Persze szépen járatta a labdát, megtalálta a társakat, de ugyanúgy nem volt meg benne a várt tűz, lendület, agresszivitás, mint eddig - kicsit csalókák a szép számai, mert igazából a játéka fő problémáját nem oldotta meg.

 

Igazítania kell a Torontónak

Gyakorlatilag semmit sem csinált jól a Raptors védekezésben az első meccsen, bár ehhez hozzátartozott az is, hogy a Sixers viszont szinte mindent jól csinált támadásban. A kanadaiak a várakozásoknak megfelelően szinte folyamatosan duplázták Joel Embiidet, aki viszont a korábbiaktól eltérően, de az idei szezonját látva szintén nem meglepő módon higgadtan, türelmesen kezelte a helyzetet - jókor, jó helyre passzolta ki a labdákat és bár az ő ritmusa nem volt meg (csak 5/15-öt dobott mezőnyből), a társaknak viszont folyamatosan teret nyitott. A Raptors figyelme körülötte koncentrálódott, így támadhatott lendületből Maxey és Harris is sok esetben, illetve ebből alakult ki rengeteg jó kinti dobóhelyzet, amivel el is érkeztünk a következő ponthoz.

Kérdés volt, hogy Harrisék képesek-e stabilan beverni ezeket az üres(ebb) helyzeteket, erre pedig elsőre igen lett a válasz: 16/32-t hajítottak távolról úgy, hogy az alapszakaszban összesen kilencszer dobtak be legalább 16 triplát és csak hatszor tüzeltek 50%-kal kintről. Maxey, Harden, Harris és még a 2/3-at bedobó Niang is hozta, amit kell, ebbe a 16/32-be pedig még Danny Green 0/5-je is belefért - nyilván Maxey révén voltak ebben extra dobások is, de összességében a Toronto ezeket adta fel, a Philly pedig szépen meg is büntette.

Ha pedig büntetés: a faultokkal is meggyűlt a bajuk a kanadaiaknak. Fred VanVleet egyszer sem pontozódott ki az alapszakaszban, most igen, Chris Boucher 15 perc alatt megtette ugyanezt, Pascal Siakam négy faultot ütött be, a cserecenter Khem Birch pedig nyolc perc alatt szintén vétett kettőt. Összességében 26-18 volt a faultok aránya, így 11-gyel kevesebb büntetőt dobhattak és bár már az sem jó, hogy az Embiid-Harden páros 18-szor állhatott a vonalra, de az főleg nem, hogy még a Harris-Maxey duó is 11-szer - az említett sok feladott hármas mellett nem férhet bele, hogy közben a büntetőit is megkapja a Philly.

Végül még egy fontos dolog: korábban az volt a Sixers elleni siker egyik titka, hogy az Embiid nélküli percekben agyonverte a csapatot az aktuális ellenfél, a Raptors is tökéletesen művelte ezt az idei alapszakaszban, ezúttal viszont nem tudott belőle előnyt kovácsolni. Embiid 11 percet ült a kispadon és ez idő alatt nem hogy nem közelített a Toronto, hanem további négy pont mínuszt szedett össze, ez nem maradhat így a folytatásra.

 

A possession game veresége

Pontosabban a Raptors által oly sikeresen művelt stratégia amiatt bekövetkező veresége, hogy most nem művelte jól Nick Nurse csapata. Egyetlen labdaszerzés és hét támadópattanó, szemben a túloldal hat labdaszerzésével és tíz támadópattanójával, így nemcsak hogy 11-gyel kevesebb büntetőt dobhattak Siakamék, de kettővel kevesebb mezőnykísérletük is maradt - holott az alapszakaszban éppen azzal tudtak nyerni, hogy sokkal több dobást vállalhattak el, mint a Sixers.

 

Nagyon aggódnia azért nem kell a Raptorsnak

A felsorolt problémák kicsit egymást is generálták, a következő mérkőzésre várhatóan nem látunk majd óriási változtatást Nurse részéről. Kell egy kicsit finomítani Embiid őrzésén és azon, hogy az alacsonyabb Siakamék hogyan, mikor rohannak ki a dobókra, illetve Maxey-t egy fokkal komolyabban kell venni akár annak árán is, hogy Embiidnek jut egy-két könnyebb kosár. A Phillytől azért az extra kinti dobóforma és a három eladott labda együtt nem biztos, hogy tartható, ha kicsit fizikálisabbá és pontosabbá válik a Raptors védekezése, ha pedig nincs folyamatosan késésben a védő, akkor talán a faultok sem jönnek ilyen ütemben. Támadásban nincs nagy probléma, az többé-kevésbé működött VanVleetéknél, hátul kell pontosítani a rotációkon, itt-ott keményebbé válni és sokkal nagyobb nyomás alá helyezni a Philly periméter-játékosait - ha ez meglesz, akkor bármi elképzelhető, főleg ha Harden továbbra sem tud szintet lépni, amire egyre kevesebb a valós esély.

 

Maxey Iverson nyomdokain

A Phillynél az 1996/1997-es szezon óta csak egy játékos tudott 20 pontos negyedet csinálni a playoffban: Allen Iverson, neki 26 az ilyen jellegű csúcsa a legendás 2001-es rájátszásból. Hozzá csatlakozott most Tyrese Maxey, aki a harmadik negyedben 21-et vert 7/8 jó dobással.

 

Gobert labda nélkül is dominált

Noha a Jazz pontjait a Mitchell-Bogdanovic páros szállította, mégsem ők határozták meg a legnagyobb mértékben a csapat játékát, hanem a labdát szinte egyáltalán nem kapó Rudy Gobert. A francia center egyetlen (elhibázott) mezőnykísérlettel és 5/6 büntetővel jelentkezett támadásban, de arról a legkevésbé ő tehetett, hogy nem hozott ponterősebb meccset, a társak látványosan ignorálták őt. Az érthető is, hogy miért nem adják neki oda a labdát a gyűrűnek háttal, ez nem a Jazz játéka, viszont nagyon sokszor tűnt úgy, hogy meg lehetett volna őt találni egy-egy zsákolásra. Különösen Gobert puszipajtása, Mitchell esetében volt látványos, hogy folyamatosan rossz dobásokat vállal ahelyett, hogy a csapattársának passzoljon, és ugyan a Jazz pontfelelőse végül eljutott 32 pontig, de tette ezt 10/29-es mezőnymutatóval, és egyedül a harmadik negyedben játszott valóban hatékonyan, amikor 7/13 dobásból 19 pontig jutott.

Védekezésben elképesztően látványos munkát végzett Gobert, alapjaiban határozta meg a mérkőzés alakulását, és ha nem takarít olyan jól a társak hibái után, a Mavericks Doncic nélkül is megnyerhette volna ezt a meccset. A 17 lepattanó és a 3 blokkolt dobás sem hangzik rosszul, viszont az egészen döbbenetes az, hogy ellene 4/19-cel dobtak a Mavericks játékosai – Dwight Powell 2/5, Maxi Kleber 0/4, Spencer Dinwiddie 1/4, Jalen Brunson 0/3, Dorian Finney-Smith 1/2, míg Josh Green 0/1 jó dobással zárt ellene. A 17 lepattanó sem lebecsülendő, erre építve 53-34-re nyerte ezt a kategóriát a Jazz, és sokat elmond ellenfelükről, hogy a második legtöbb lepattanót a mezőnyben Gobert cseréje, Hassan Whiteside érte el, mindössze 13 perc alatt begyűjtött 8 lecsorgót.

 

Fog még egyszer ilyen rosszul támadni a Jazz?

Mitchell harmadik negyedét leszámítva egyedül Bogdanovic nyújtott jó teljesítményt támadásban a Jazznél, Conley és Clarkson sem játszott valami agresszívan (bár előbbi clutch volt), míg Gobert mellett O’Neale is alig kapott labdát támadásban. A Mavericks a liga legjobb támadócsapatát tartotta 99 ponton, és főleg a Jazz 7/22-es triplázása a karakteridegen, az alapszakaszban ugyanis ők emelték rá a második legtöbb hármast, meccsenként átlagosan 40,3 alkalommal próbálkoztak. Ennek taktikai vonzata is volt, ugyanis kiváltképp az első félidőben azzal próbáltak meglepőt húzni, hogy Bogdanovic támadta a festéket, és el is jutott 8/11 dobásból 20 pontig, viszont a harmadik negyedben egyáltalán nem keresték őt, Mitchell ekkor teljesen rácsavarodott a labdára, és hagyták, hogy kihűljön Bogdanovic.

 

Powell igen, Kleber nem

Látványos különbség alakult ki abban, hogy a Mavericksnél éppen Dwight Powell vagy Maxi Kleber volt pályán, és nem csupán amiatt, hogy előbbivel +9-ben, míg utóbbival -13-ban zártak, hanem amiatt is, hogy melyikükkel mit játszottak. Abban a 22 percben, amikor Powell játszott, orrvérzésig adhatta a zárásokat támadásban, és a Mavericks 8 kosarasat szerzett közvetlenül ezek eredményeként – a túloldalon 35 perc alatt jutott el ugyanennyiig Gobert, aki az alapszakaszban vezette ebben a kategóriában a ligát. A 8 screen assist hármas holtversenyben a legtöbb ezen a játéknapon, a Grizzliesben Steven Adams is ennyi kosarat eredményező zárást adott, és senki más nem jutott 4 fölé. Kleberre persze fontos feladat várna, ő lenne hivatott elérni azt, hogy Gobert ne tanyázhasson a Jazz gyűrűjének a közelében, de az első meccsen inkább bevette azt a keserű pirulát Gobert, hogy Kleber bedobott 2/5 triplát, mintsem úgy döntött volna, hogy hozzátapad a periméteren.

 

A büntetőkre épített a Mavericks

Luka Doncic hiánya alapvetően határozta meg a Mavericks játékát, ugyanakkor ennek ellenére is kiváló meccstervvel készültek Jason Kidd-ék, agresszívan támadtak, aminek 34 kiharcolt büntető lett az eredménye. Dinwiddie különösen aktívnak bizonyult, egymaga 16 alkalommal állhatott oda a vonalra, viszont csak 10 egypontosát értékesítette – ha kicsit pontosabb a vonalról és a mezőnyből is (6/15), illetve Brunson is kicsivel jobbat hoz a 9/24-es mezőnymutatójánál, akkor Doncic nélkül is meglephették volna ellenfelüket, de a „ha” és „volna” ezúttal sem öltött mezt magára, a Mavericks komoly esélyt szalasztott el azzal, hogy nem tudta megfogni a mélyen tudása alatt teljesítő Jazzt.

 

Berobbantak a fiatalok

A fiatal játékosok kiemelkedő teljesítményeiről külön is szót kell ejteni, ugyanis először fordult elő a rájátszások történetében, hogy négy 23 éven aluli játékos is legalább 30 pontot szerezzen egy játéknapon – ebből Maxey 38, Edwards 36, Morant 32, Poole pedig 30 ponttal vette ki a részét. A Raptorsnál Barnes bemutatkozása is impresszívre sikeredett a sérüléséig, ő 15 ponttal, 10 lepattanóval és 8 gólpasszal jelentkezett, és itt is illik megemlíteni JJJ 7 blokkját a Grizzliesnél, amivel megdöntötte Marc Gasol franchiserekordját.

 

A rájátszás során érdemes követni a Kezdő5.hu Twitter-oldalát is, ahol további érdekességekkel is találkozhattok.