Playoff-percek: mit csinál rosszul a Bucks?

Nash egyik fontos kérését maximálisan teljesíti a Nets

A Bucks és a Nets három alapszakasz-meccsének fontos statisztikája volt, hogy a Milwaukee összesen 37-tel több dobást vállalhatott el ezek során, mert jobban támadópattanózott és sokkal több labdaeladásba hajszolta bele ellenfelét. Nos, ezt a Steve Nash kiemelte a párharc előtt és megnevezte fontos, kijavítandó hibaként - nos, az első két mérkőzés után a Brooklynnak van héttel több mezőnykísérelete és 14-gyel kevesebb az eladott labdája, mint a Bucksé, döntő fordulat. Egyébként a támadópattanók még mindig nem az igaziak, az első találkozón 20-4-re kapott ki a Nets második esélyből, most viszont már ezt is sikerült rendezni és 15-11-re Blake Griffinék nyertek - ha már ez is mellettük szól, akkor mi eszól a Milwaukee mellett?

 

Támadásban megzavarodott a Bucks

Érthetetlenül rosszul támadják a Brooklynt Holidayék- az első meccsen még nagyjából látszott, hogy a festékben mit szeretnének elérni, de ezen az estén már ott sem az történt, amit akartak, illetve pontosabban: nem jó dolgokat akartak. Még most is simán nyertek arról a területről, amiben nyilván a Brooklyn felfogása is benne van, de magukhoz képest hússzal kevesebb pontot szereztek a festékből az első meccshez viszonyítva, méghozzá azért, mert 20-szal kevesebb dobásuk érkezett innen - erre nincs érdemi magyarázat.

Ez a Bucks a párharc előtt is a palánk alatt tűnt esélyesebbnek, az első meccsen nagyjából kamatoztatták is ezt a dolgot, másodjára viszont egyszerűen felhagytak vele, jóval kevésbé támadták a kényes pontokat. Érdekes volt látni, hogy bár Brook Lopez mostanában korábbi önmagát idéző, klasszikus centermunkát végzett és az első meccsen jól is játszott, most mennyire nem találta magát - pedig a legtöbbször Kevin Durant fogta, aki ellen erőből meg kellene oldani a feladatot a gyűrű körül, de vagy el sem jutott hozzá a labda, vagy kipasszolgatta, vagy labda nélkül be sem mozgott odáig. Nagyon csúnya adat már az is, hogy ilyen matchupban 2/7 kettese van Lopeznek, az pedig teljességgel érthetetlen, hogy miért zár nulla büntetővel...

Nem csak ő nem találta magát persze, Giannis Antetokounmpo ellen tökéletesen választották meg a távolságokat Blake Griffinék. A görögről mélyen behúzódtak, jó helyen, jó ritmusban ütközték le és egyszerűen alig-alig tudott neki tetszó helyen labdákat kapni, leginkább át kellett dobálnia Griffint, kevés igazán jó pozíciója volt a gyűrű alatt - ugyan a támadófaultok nem jöttek (pedig a Nets ezt is erőltette...), de talán emiatt volt ennyire bizonytalan és bátortalan Giannis, aki végül megállt 15 mezőnykísérletnél. 

Itt nem mehetünk el szó nélkül Khris Middleton mellett, aki a legutóbbi szörnyű teljesítménye után most kőkemény 0/8-cal kezdett mezőnyből és végül 20 dobást vállalt, amelynek utolsó darabjai legalább már beestek, de összességében eddig terített betli, amit hoz és ez nem férhet bele.

Összességében a Milwaukee felhagyott azzal, ami elsőre működött és azt erőltette, ami egyáltalán nem működött: előkészítetlen, ritmustalan triplákat dobáltak, amelyekből megint 30% alatt zártak. Annyi haszna lehetett volna a kiütéses vereségnek, hogy mondjuk garbage time-ban (tehát kb. a második félidőben...) legalább egy-két kiegészítőt sikerül tűzbe hozni kintről, de ez sem jött össze, úgyhogy nem működik az elképzelés.

Gond persze nem csak a támadójátékkal van...

 

Védekezésben sem tudott mit tenni a Milwaukee

Két fontos probléma merült fel Budenholzer védekezési tervénél. Az egyik taktikai jellegű: nekiálltak zónázni, már az első negyedben. A fél alapszakaszban csiszolgatták a mindent váltós rendszerüket, a Heat ellen sokszor be is jött, ebben a párharcban viszont egyelőre nem nagyon láttuk és még most sem erőltette ezt Budenholzer, amikor Lopez a túloldalon is haszontalannak bizonyult. Vele nyilván nem lehet váltani és annyira féltek attól, hogy majd neki kell kimennie a periméterre, hogy inkább zónáztak, amelyre a Nets láthatóan készült és azonnal tudták, hogy hol kell azt megbontani, illetve hogy milyen dobásokat keresnek - kiosztásos catch-and-shoot triplákat fentről. A 21 bedobott hármas egy része ebből született, könnyed, ritmusos, jó helyzeteket vállalhattak el és ez azért egy nagyon komoly shooter csapat a két sztáron kívül is...

A másik probléma mentális jellegű: puhán, erőtlenül, mindenféle fizikalitást nélkülözve "védekeztek" Giannisék. Mindezt leginkább a faultokon lehet látni, az egész meccsen összesen 12 személyi hibát ütött be a csapat és 36 percig nem ütött oda egyszer sem dobás közben, ami szintén érthetetlen - hogyan kéne máshogy ráerőltetni az akaratukat a Netsre, ha nem a fizikalitással? Ebben a faktorban lehetnének előrébb, de egyelőre mintha túlgondolkodnák a dolgot és elfelejtenék, hogy a keménység már fél siker...

 

Nem szabad pánikolni

A Netsnél Steve Nash és stábja remek munkát végez mentálisan is, mindenkivel elfogadtatta a szerepét, mindenki jóban van mindenkinél, elosztják a labdákat, nagyon fegyelmezettek taktikailag és nagyjából egy negyed után rendezték a soraikat akkor is, amikor James Harden sokkszerű sérülést szenvedett legutóbb. Most a Bucks szempontjából is jön a karakterteszt: 0-2, gyenge játék, gyenge dobóforma, gyenge Middleton, pályahátrány, a következő mérkőzésen a torkukon lesz a kés. Az utóbbi két év kiesése után erre a playoffra készültek tavaly nyár óta, most mégis nagyon mélyen vannak - hogyan reagálnak erre, mennyire kezdenek pánikolni? Lehet, hogy már a mostani triplahajigálás és rossz dobáskiválasztás, türelmetlen, figyelmetlen játék is egyfajta pánikreakció volt a részükről? Ha szorul a hurok, ki lesz a vezér? Giannis képes-e azzá válni? 

Most dől el, hogy valóban erős-e fejben ez a társaság, mert kötelező a győzelem igazából mindkét hazai meccsükön - nincs még veszve semmi, a problémák világosak, de megoldhatónak tűnnek, a 39 pontos vereség is annyit ér, mint az egypontos, úgyhogy lehet még ezen változtatni, de az biztos, hogy azonnal reakció kell...

 

Kicsit ismerkedtek a fiúk

Január óta először találkozott a Suns és a Nuggets, azóta mindkét oldalon sok minden változott, ezért nem meglepő módon az első félidőben kicsit ismerkedtek egymással a felek - ez leginkább abban tükröződött, hogy milyen egy-egy elleni párharcok alakultak ki a pályán, és az elején mindkét csapat hajlamos volt könnyedén belemenni a váltásokba. Az azért jelzésértékűnek bizonyult, hogy az első labdabirtoklásoknál rögtön Aaron Gordon kezdett Devin Bookeren, a folytatásban viszont inkább Austin Rivers védekezett vele szemben, Gordont annyira nem erőltette Malone, ami azért is meglepő, mert Booker csak 1/3 dobását süllyesztette el róla.

A Suns sem szakadt meg mindig, hogy Deandre Ayton ottmaradjon Nikola Jokicson, néhányszor inkább a váltás mellett döntöttek, viszont a második félidőben arra már oda tudtak figyelni, hogy az ilyen helyzetekben lehetőleg Jae Crowder kerüljön rá. Ayton elsőre kiváló munkát végzett Jokicson, vele szemben csak 5/14 dobását süllyesztette el a Nuggets sztárja, illetve csak egy gólpasszt osztott ki olyankor, amikor ő fogta, és a Suns centere faultgondokba sem keveredett, egyetlen személyi hibával lehozta a meccset. Ayton a másik oldalon is jól teljesített Jokics ellen, 6/8 dobását elsüllyesztette mellőle, nem igazán tudta megnehezíteni a dolgát.

Tanult a Blazers egyik hibájából a Suns

A meccs alakulása sokáig kísértetiesen hasonlított a második Nuggets-Blazers összecsapáshoz, ahol a Nuggets rendre a negyedek elején tudott meglépni, és erre építve tudtak nyerni. Akkor az első negyedet 19-7-tel, a másodikat 14-4-gyel, a harmadikat 8-5-tel, a negyediket 13-7-tel kezdték, és most is hasonlóan alakultak az események, az első negyedet 11-4-gyel, a másodikat 10-3-mal, a harmadikat pedig 12-3-mal indították, de a Suns meg tudta állítani ezt a folyamatot, a 4. negyed elején Chris Paul vezérletével meg tudták akadályozni az újabb futást, sőt, ők mentek egy 14-5-öt, amivel meghatározó előnybe kerültek.

Craig motivált lehet

Torrey Craig tavaly még a Nuggets sikereiért küzdött, és fontos kiegészítője volt annak a csapatnak, amelyik két kört is tudott menni az előző rájátszásban, a szezon után viszont nem maradt. Azóta úgy alakult a sorsa, hogy elment Milwaukeeba, de a Bucks nem marasztalta őt sokáig, a Suns viszont lecsapott rá, beépítette a rotációjába, most pedig korábbi csapata ellen játszhat. Elsőre nagyon motiváltnak tűnt, hozta a szokásos szívós védekezését, szerzett 9 pontot, begyűjtött 8 lepattanót, valamint kiosztott 2 blokkot is, és olyan keménységet hozott a Suns második sorából, ami ma ráfért volna a Nuggetsre is. Craig tökéletesen szimbolizálja, hogy mi volt ezen a meccsen az egyik legnagyobb különbség, a Suns játékosai jobban hajtottak, érzésre jobban akartak, sokkal nagyobb elánnal álltak hozzá ehhez a meccshez, mint a Nuggets a túloldalon, így többnyire ők hozták el az 50-50-es labdákat is. Ez a jó értelembe vett agresszivitás a kiharcolt büntetők számában is megmutatkozott: a Suns 20 büntetője nem kiemelkedően sok, a Nuggets 6 kísérlete viszont borzasztóan kevés, ezen változtatniuk kell a következő meccsen.