Playoff-percek: Morant kezéből kivették a labdát

Morantet nem engedték labdához

A Lakers külön taktikával készült Ja Morant ellen, szinte minden szerzett kosaruk után Jarred Vanderbilt agresszívan rázárt, hogy meg se tudja kapni a labdát az alapvonali bedobásoknál, így azt rendre valaki másnak kellett felvinnie. Morant így leginkább olyankor tudott megindulni, amikor labdát szerzett, illetve lepattanót gyűjtött a Grizzlies. Amikor Vanderbilt leült, Dennis Schröder folytatta ezt, és ő ugyan nem csinálta ezt ugyanilyen hatékonyan, de többször ő is meg tudta azt akadályozni, hogy Morant labdát kapjon.

Sokszor Desmond Bane kapta a labdát, neki kellett elindítania a figurákat, és az első félidőben nem is végzett rossz munkát, már a nagyszünetben 4 gólpassznál járt, de miatta kicsit finomított is a taktikán a Lakers. A harmadik negyed közepén Vanderbilt leült, ekkor Schröder vette fel az ellenfél térfelén Morantet, viszont hagyta neki, hogy megkapja a labdát – ebből a Grizzlies irányítója átmenetileg profitálni is tudott, volt is egy másfél perces időszaka, ami alatt 8 pontot szórt, viszont így már nem csupán ő, de Bane sem tudott igazán szervezni.

A Lakers összességében nagyon elégedett lehet azzal, hogy milyen meccset zárt az ellenfél két hátvédje, Morant 2 gólpasszára 6 eladott labda jutott, míg Bane végül 6/18-cal zárt mezőnyből.

 

Mi lesz, ha nem játszik Morant?

A Grizzlies már Steven Adams és Brandon Clarke nélkül így is kicsit tartalékos, de hatalmas érvágás lenne a számukra, ha Morant sem tudna játszani a második meccsen, miután kézsérült szenvedett. Elméleti szinten adja magát, hogy Tyus Jones lépne előre, aki az alapszakaszban már bizonyította, hogy képes nagyobb szerepet is betölteni olyankor, amikor Morant nem elérhető, de a Lakers valószínűleg őt is ugyanabban a kezelésben részesítené, megkapná a nyakába Vanderbiltet.

Azt azért jegyezzük meg, hogy Jones azon a 22 meccsen, amin kezdőként lépett pályára, 16,4 pontot, 8,1 gólpasszt és 1,8 labdaszerzést átlagolt mindössze 1,5 eladott labda kíséretében, de nem csupán az a kérdéses, hogy ezt tudná-e hozni Vanderbilttel a nyakában, hanem az is, hogy mi lenne a Grizzlies támadójátékával olyankor, amikor ő is ül? Minden bizonnyal Bane kapná meg a labdát ilyenkor, rá viszont eddig is komoly figyelem hárult, Morant nélkül pedig csak fokozódna ez.

 

Davis elit társaságban

Anthony Davis különösen védekezésben játszott nagyot, végül 22 ponttal, 12 lepattanóval, 3 labdaszerzéssel és 7 blokkolt dobással zárt, amihez hasonló statisztikai sorra csak öt játékos volt képes a rájátszásban az NBA történetében, legalábbis azóta, hogy jegyzik a labdaszerzéseket és a blokkokat. Legutóbb Tim Duncan felelt meg ezeknek a kritériumoknak a 2003-as nagydöntőben, bár ő akkor még elképesztőbb számokkal zárt, 32 pontot, 22 lepattanót, 7 blokkot és 3 labdaszerzést tett be a közösbe, illetve még 6 gólpasszt is. Duncan előtt is csak Chris Webber, Hakeem Olajuwon (2x), Elvin Hayes és Kareem Abdul-Jabbar hozott ahhoz hasonló számokat, mint Davis.

 

Hachimura és Reaves is előlépett

A Lakers győzelmében kulcsszerepet játszott a 11/14 dobását elsüllyesztő, így 29 pontot elérő Rui Hachimura, aki soha korábban nem szerzett ennyi pontot a rájátszásban, bár Bane elmondása alapján szándékosan hagyták őt többször is üresen, és majd meglátják, hogy a második meccsen is bedobja-e a helyzeteit.

Austin Reaves extrája szintén kiemelendő, ő 23 ponttal zárt, de ami az igazán különleges, hogy a negyedik negyedben 5/5 dobását elsüllyesztette, és az elmúlt 25 évben csak Kobe Bryant és Shaquille O’Neal volt arra képes a Lakers színeiben, hogy a rájátszásban egy negyedik negyedben úgy dobjon hibátlanul, hogy legalább 5 dobásba beleállt.

 

Westbrook elvett, de adott is

A Suns nem meglepő módon arra fogadott, hogy Russell Westbrook nem fog jól dobni, és az irányító igazolta is ezeket a számításokat, mindössze 3/19 dobása ért célba, közte 1/6 triplája. 17,1 másodperccel a vége előtt viszont nem hibázott, a helyére küldött 2/2 büntetőt, majd a Suns ellentámadásánál blokkolta Devin Booker dobását, és még azt is megoldotta, hogy ellenfeléről menjen ki a labda, így mégis hős lett.

Westbrook nem csupán az utolsó védekezésével tűnt ki, de azzal is, hogy sokszor ő védekezett Kevin Durant ellen, főleg az első negyedben tapadt rá, és ebben a játékrészben nem is szerzett pontot egykori csapattársa – Durant pályafutása során harmadszor fordult elő, hogy egy rájátszás-meccsen legalább 10 percet a pályán töltött egy negyedben, de nem szerzett pontot. KD később belelendült, de Westbrook ellen 0/3-mal zárt mezőnyből, ahogyan Booker sem teszi ki azt a 2/5-ös mutatóját az ablakba, amit az irányítóval szemben összehozott, különösen az utolsó hibája miatt főhet a feje.

Ha már Durant: a Suns játékosaként ez volt az első veresége, a rájátszásban viszont sorozatban hetedszer hagyhatta el a pályát vesztesen, tavaly az első körben söpréssel esett ki a Nets játékosaként, míg az azt megelőző évben 3-2-re vezettek a Bucks ellen, de az utolsó két meccsen kikaptak.

 

Herro elvesztése jobban fájhat a Heatnek, mint Giannis átmeneti hiánya a Bucksnak

Természetesen nincs egy súlycsoportban a két játékos, de ha a görög vissza tud térni a széria során (akár már legközelebb), akkor ez a győzelem nem sokat ér a Heatnek úgy, hogy közben elvesztette Herrót. A fiatal hátvéd a kéztöréséig jól játszott, és azt a pluszt tette hozzá támadásban, ami létfontosságú a csapat számára hosszabb távon: hogy Butleren kívül is legyen valaki olyan playmaker, aki leütésből, egy-egyezésből, vagy akár passzokból tud védelmet bontani, van a kezében 20 pont, és képes a semmiből kosarakat szerezni. A sérülésig ezt nagyjából hozni tudta Herro, a helyére viszont erre a feladatra senki nem tud előlépni - most külső dobásokkal, egyéb extrákkal ezt ellensúlyozta a Miami, de már a következő mérkőzésen is nagyon-nagyon hiányozhat Herro skillsetje. Márpedig ugyan pontosat még nem tudni, de az a realitás, hogy vele már nem kell számolni.

 

A tripladobás volt a kulcs

A Heat alapvetően jól triplázó keretnek számított egészen a tavalyi playoffig, ahol már az első körben elkezdett szenvedni ezzel, majd később is csak egy-egy kiugró este erejéig tudott úrrá lenni a gondokon. Az idei alapszakaszt végigszenvedte távolról a floridai alakulat, csak a 27. helyen zárt 35% alatti hatékonysággal, erre most az első meccsen bedobott 15/25-öt. Ráadásul ellentétben például a Sixers tegnapi ujjgyakorlatával, amikor rengeteg teljesen üres dobást engedhettek el kintről James Hardenék, a Miami esetében jó pár extra, nehéz, szorult helyzetből elengedett dobás akadt be - ráadásul mindig a legjobb pillanatban, amikor szorult a hurok, közelített a Bucks, de egy-egy jól időzített tripla Kevin Love-tól vagy Caleb Martintól megtolta a szekeret és elállította a vérzést.

Ez az a faktor, amelyre nem igazán lehet alapozni: most playoff-rekordot jelentő 130 pontot szereztek szűk 60%-os mezőnymutatóval úgy, hogy egyébként a támadójátékuk a gyengeségük - semmit sem von le az érdemeikből, de ez egy kicsit most outlier teljesítmény volt Butleréktől, nagy kérdés, hogy ebből huzamosabb ideig mit tudnak megőrizni.

 

Ettől függetlenül remekül játszott a Heat

A váratlanul nagyszerű dobóteljesítmény mellett azt azért emeljük ki, hogy okosan, felkészülten, motiváltan, tudatosan lépett pályára Erik Spoelstra csapata. Az első percekben, még Giannisszal a parketten is az történt, amit ők akartak, remek szögekben támadták a festéket, megvolt a spacing is, de az okos felállások és figurák, illetve a koncentrált befejezések hozták meg a sikert. A kezdeti lendülethez és jó alapfelfogáshoz jött hozzá az extra dobóforma, de ne felejtsük el, hogy 62-46-ra nyertek a festékben, és 14-6-ra gyorsindításból, nagyon tudták, hogy hol, hogyan kell támadniuk.

 

Gond azért nincs a Bucksnál

Ha Giannis visszatér, akkor a vereség és a 130 kapott pont ellenére sincs rossz helyzetben a Milwaukee: nagyon érződött a görög kiválása, utána kelt életre Bam Adebayo, aki a negyedik negyedben több clutch tempót is el tudott süllyeszteni Brook Lopezék felett, mert távol voltak tőle, Giannis kiválása miatt volt ennyi tere a Love-Martin párosnak, illetve emiatt kellett alkalkazkodniuk és változtatniuk támadásban. Sokáig keresgették, hogy hogyan tudnának eredményesek lenni Khris Middleton körül, Lopezt végül nem igazán találták meg, a más megoldásokból érkező triplák pedig kimaradtak: 24%-kal céloztak kintről, az sem a megszokott teljesítmény tőlük, ahogy a lepattanózást, és a festékharcot sem úgy oldották meg, ahogy általában.

Ha Giannis lesz, akkor ezek megoldódhatnak: a meccs eleji lazaságban bőven benne lehetett az, hogy a Heat élesen érkezett két playin-meccsből, míg a Milwaukee hetek óta nem játszott igazán lényeges mérkőzést. Ez legközelebb már nem lesz különbség, sőt nekik kell az életükért kaparniuk, hogy egyenlítsenek és ne 0-2-vel utazzanak el Miamiba. Ha Giannis nem lesz, akkor is lesz idejük igazítani a játékukon, nem éri őket váratlanul, hogy hol is kellene a helyzeteket keresniük a Holiday-Middleton-Lopez sorral. illetve Portisszal - még a görög nélkül is benne van a pakliban a győzelmük, ha a Heat Herro nélkül nem fog ki még egy ilyen extra napot, és az energiaszintek nagyjából kiegyenlítődnek.

Ez elsőre tipikus 1-8. helyezettek csatája volt, amit megbolondított Giannis sérülése is - a most a Heat mellett szóló tényezők viszont mind változhatnak a második mérkőzésre.

 

Kulcsszerepet kaptak a váltások

A Clippers sokáig szinte mindent elváltott védekezésben, ezért Kawhi Leonard sokszor Deandre Ayton mellett kötött ki, de az első negyedben mégis bevált ez a taktika, 30-18-as előnyre tettek szert. A folytatásban a Suns már jobban megtalálta a réseket a Clippers védekezésén, a harmadik negyed végére így egyenlő lett az állás, a negyedik negyedben viszont el tudta érni a Clippers, hogy a Paul-Ayton kettő-kettők után lehetőleg ez a két játékos vállaljon, és ne Durant vagy Booker. Ennek az lett az eredménye, hogy az utolsó 12 percben Ayton vállalta a legtöbb dobást a Sunsból, és a 3/6-os mutatója nem is rossz, ellenben Paul 0/4-et hajított ekkor, ugyanannyi dobásba állt bele, mint az első három negyedben összesen.

Paul védekezésben is kulcsszereplő lett, a hajrában rendre az ő embere adott zárást Kawhi Leonardnek, és a korábbiakkal ellentétben a Clippers ki tudta itt erőszakolni, hogy a Suns is váltson védekezésben. Torrey Craig igyekezett ilyenkor ráduplázni a labdásra, de ebből többször is rosszul jött ki a Suns, egymást követő két támadást is úgy fejezett be a Clippers, hogy Leonard és Gordon megtalálták egymást egy-egy triplára, miután Gordon zárt Leonardnek.

 

Williams Craigben bízik, a cserecentereiben nem igazán

Az alapszakasz hajrájában úgy tűnt, hogy Josh Okogie megnyerte a versenyfutást Craig ellen, elvégre a Suns utolsó 25 meccsén kivétel nélkül kezdett, és akkor is ő maradt az első ötös tagja, amikor Durant játszott. Monty Williams mégis inkább a tapasztaltabb Craig mellett tette le a voksát, aki kezdőként 27 percet játszott, és ezalatt 22 pontot szerzett 9/12 jó dobással, míg Okogie mindössze 7 percet kapott a padról.

Williamsnek egyébként nem lesz könnyű dolga, ha valamin változtatni akar, mert a kispadjától összesen 10 pontot kapott, mindössze 3/12-vel zártak a cseréi. Ami szintén aggasztó, hogy a cserecenterei közül Jock Landale és Bismack Biyombo is könnyűnek találtatott, abban a 12 percben, amikor valamelyikük pályán volt, 21 ponttal kaptak ki a Clipperstől, ezért a negyedik negyedben már az alacsony szerkezettel is próbálkozott Williams, és a most látottak alapján nem lenne meglepő, ha a folytatásban többet fordulna efelé olyankor, amikor Ayton ül.

 

Paul ilyet még nem csinált

Chris Paul a 7 pontja mellett 11 lepattanót és 10 gólpasszt ért el, a pályafutása során először dupla-duplázott úgy, hogy nem érte el a 10 pontos határt – az alapszakaszt és a rájátszást is nézve ez volt az 578. dupla-duplája, de most mégis elsőzött. Ez volt a 16. alkalom a rájátszások történetében, hogy valaki gólpasszokkal és lepattanókkal dupla-duplázzon, legutóbb Ben Simmons ért el hasonlót 2021 májusában, de a jelenleg is aktív játékosok közül Khris Middleton, Draymond Green (2) és Mason Plumlee is csinált már hasonlót, míg a rekordot pedig nem meglepő módon Jason Kidd tartja három ilyen meccsel.

 

Nikola Jokicsnak elég volt egy félidő

A Denver sztárja egyáltalán nem dominálta a labdát, 28 perc alatt 12 mezőnykísérlete és 3 büntetője volt, ezúttal hagyományosabb centermunkát láthattunk tőle: nem ő hozta fel a labdákat, hanem szépen megfogta a pozíciókat, betolta vagy beforgatta az őt jellemzően fogó Karl-Anthony Towns-t és láthatóan sikerült is teljesen elbizonytalanítani az erre hajlamos KAT-ot. Időnként megindult a periméterről is, amikből mentek a kipasszok a triplára, összességében nem érződött úgy, hogy nagyon megizzasztotta volna a Wolves védelme, sőt 5 támadópattanója kifejezetten extra. A nagyszünetre 13 pontot, 10 lepattanót és 5 gólpasszt jegyzett, végül 13-14-6-tal zárt – a látottak alapján ennél sokkal jobban is dominálhatta volna Towns-t, Gobert-t vagy Kyle Andersont, de most csúcsteljesítménye 70%-a is bőven elégnek bizonyult. Nem mondom, hogy meg sem izzadt, de ez az ő szintjén egy erősebb kocogás.

 

Towns és Gobert számára fájdalmas lehet a sorozat

Valószínűleg Chris Finch-ék is láthatták Gobert Jokics elleni védőstatjait, így a vezetőedző Karl-Anthony Towns-ra bízta a szerb center őrzését, ami papíron jó döntésnek tűnt, hiszen KAT kicsit gyorsabb lába elvette Jokics periméter-játékát. A Denver viszont láthatóan készült erre a forgatókönyvre, Jokics levitte Towns-t pozícióba és pár önbizalomromboló sarkazással kínálta meg. Towns a várakozásoknak megfelelően nem csak védőoldalon, de támadásban is szenvedett: a kisebb, de gyorsabb védők ellen nem volt ideje dobni, ha pedig leütötte a labdát, kis túlzással véget is ért a Wolves aktuális támadása. Pontjai nagy részét már akkor szerezte, amikor eldőlt a meccs. Goberttől szinte teljesen azt láthattuk, mint korábban a Jazz playoff-meccsein: bedobott pár kosarat, leszedte a lepattanókat, de nagyjából senkit nem tudott megállítani – a plusz/mínusz mutatója -28, és a meccset nézve ez a realitás.

A párharc-beharangozóban fontos faktornak tekintettem, Towns-ra és Anthony Edwards-ra számolatlan opciója van a Nuggets-nak. Michael Malone dobálta is rájuk a rosszabbnál rosszabb matchupokat, amit Edwards is csak egy félidőig bírt, a fordulás után szinte teljesen eltűnt. Ez az igazán rossz hír a Minnesotának, mert nem látni, hogy helyettük ki lépne fel és dobálna be 20-30 pontokat. Mike Conley és Nickeil Alexander-Walker hiába dobta jól a hármasokat, összesen jutottak el 15 pontig – Conley-tól egyértelműen több kell majd támadásban. A padról Kyle Anderson és Jaylen Nowell ugyan 10 pont felett zárt, de ha tudatosan készül rájuk a Denver, akkor ennél többet nem nagyon fognak tudni hozzátenni. Naz Reid pontjai, illetve Jaden McDaniels védekezése és lendülete borzasztóan hiányoznak: a centernek nincs helyettese, Taurean Prince pedig meg sem tudta közelíteni azt a szintet, amit a play-in meccseken hozni tudott.

 

Rendszerszinten kellene javulnia a Minnynek

A vendégek 80 pontnál biztosan többet dobnak majd a második meccsen, várhatóan Towns és Edwards is felszívja magát, de védekezésben is javulniuk kell, mert sem Jokicsot, sem a komplett Denvert nem állították komolyabb kihívás elé. A hazaiaknál Jamal Murray, illetve Bruce Brown szinte zavartalanul szervezhetett, különösen utóbbi dominált az ellenfél cseresora ellen, Jokics kényelmesen játszhatott, és amikor jár a labda, a Denvert nagyon nehéz megállítani.

A Wolves-nak valamit ki kell találnia, hogy megtörje a Nuggets ritmusát, a keménykedés-kakaskodás nem fogja kizökkenteni a rutinos denverieket, inkább csak felpörgeti őket. A gond az, hogy nem finomhangolásokra van szükség, mert időnként már bántotta az ember szemét, mennyire üresen dobálhattak kintről a hazaiak. Michael Porter Jr.-nak ezek ziccerek, de Gordon, KCP és Murray is többször ajtó-ablak dobásokat vállalhatott – a rengeteg hely zavarhatta őket, nem a Wolves védői. A végén már Porter zsákolt belépésből, majd támadópattanót tett vissza, ezek jól mutatják, mennyire szétesett a Wolves védekezése.

Elsőre Jokics lelassítása nem jött össze, Towns ugyan elvette a periméter-játékát, de cserébe a Joker agyonverte a palánk alatt, így most inkább Jamal Murray és Bruce Brown ellen kellene máshogy védekezni, akár egy erősebb duplázással, akár egy ultra-alacsony szerkezettel. A Wolves rotációjában található karok és lábak inkább a külső védekezésre alkalmasak, mint a Denver túldobására, de a mozgékonyabb játékosok még a túloldalon is okozhatnak zavart. A Wolves már nézegette, hogyan működne a csapat egyetlen magasemberrel, ez lehet a járható út - pláne, hogy a két magasember jelenléte ellenére is agyonverte őket a Nuggets lepattanózásban (54-38, támadópattanók: 11-5).

A Denver is készülhet egy-két taktikai finomsággal védekezésben, hiszen most már van tapasztalatuk, hogy mi működhet Towns és Edwards ellen, de összességében komolyabb változtatás nem indokolt. A Wolves-nak nincs sok variációs lehetősége, azokra kell felkészülniük, többre (egyelőre) nincs szükségük. Elsőre remekül működött a nyolcfős playoff-rotáció (a padról Bruce Brown, Jeff Green és Christian Braun játszott érdemi perceket), a többi pályára kerülő játékos is hozzá tudott tenni, gyakorlatilag tökéletes meccset játszottak, ezt kell fenntartaniuk.

 

Megtört az átok?

A Denver a Jokics-korszakban eddig rendre szenvedett a párharcok első meccsén. 2019-ben az első körben otthon kaptak ki a San Antonio Spurs-től, a második körben nyolc ponttal verték a Portlandet (majd kikaptak a 2. mérkőzésen); 2020-ban a buborékban hosszabbításban verték a Utah Jazzt, kikaptak a Clippers-től és a Lakers-től; 2021-ben az első körben hazai pályán kikaptak a Portlandtől, a második kanyarban idegenben a Phoenixtől; 2022-ben a Warriors csarnokában szenvedtek sima vereséget. Ezek egy része papírforma, de jól kidomborodik, hogy az első körben többször is elhasaltak esélyesként.